Archive for július, 2006
-
‘színház’, Meló, Dávid [testor.blogol.hu-ról]
Csütörtök: Este színházba mentem – volna. De szegény Dávid1 nem érezte magát fényesen. Hányt meg hasonlók, úgyhogy abban maradtunk, hogy majd máskor megnézzük a darabot, inkább átmegyek hozzá ápolni:) 7 körül értem hozzá, rögtön célbavettünk egy dvd-tékát, mert filmezni akartunk. Hosszas válogatás után két filmet vettünk ki: Kabinláz (Motel rendezőjének egy régebbi filmje) és az Ütközéseket. Közben boroskóláztunk, majd éjfél után picivel lefeküdtünk egymás mellé aludni, de kettőig csak ‘forgolódtam’ az ágybam;).
Nem túl hosszú alvás után péntek reggel 3:55-kor keltem Dávid1 mellett, majd pár perccel később már az autóban ültem, úton a raktár felé. háromnegyed ötre kellett beérni a raktárba, mert öt körül indult a 6 fős különítmény három teherautóval hévízre, az egyik négy csillagos szállodába, annak a 10 éves születésnapi bulijára nagyszínpadot építeni. Már kipaknál éreztem, hogy nem lesz egyszerű a dolog, mivel napon dolgoztunk végig, és kb 40 fok volt:D A hátam leégett, de a saját kis lightos tempónkban egyszer csak végeztünk:D Este megittunk egy sört a bárban, majd mentünk hajcsizni. A szobák tök kultúráltan néztek ki (nem hiána a 4 csillag). Én Ákossal voltam, de semmi rossz nem történt:D Bár izgi volt reggel arra kelni, hogy: – Viktor, Viktor, nem jössz reggelizni:D:D Ja itt jegyzem meg, ez az egyike azoknak a rendezvényeknek, amin hízni szoktam. Kb. Az a tendencia egész nap, hogy reggeli, két óra munka, ebéd, két óra munka, vacsora:D Tényleg szarrá zabáltam magam:D Na mindegy, szombaton alig csináltunk valamit egész nap… Fürdőruhában segítettem beállni a két zenekarnak (valami házibulizenekar meg egy abbautánzat). Ötkor végre elkezdődött a történet, bár rögtön egy nagy rohanással, mert az idő gyorsan romlott, és nem volt lekötve a fedés, mi meg nagy viharra számítottunk széllel, miegymás. Aztán a vihar nem jött meg, de az eső rendesen elkezdett esni. És hogy legyen még más gondunk is, Abbariginal közben elment a betáp:S nem volt se fény se hang:D Felpattantam, körülnéztem, felmértem a helyzetet, fényt csiholtam a telefonomból és elkezdtem rohanni végig a betápkábel mellett, hogy mi a gáz. Biztik a helyükön, egyiket sem verte le semmi. Agyalás, rohanás vissza. Amire nem számítottam: út közben volt egy lépcső. Mindegy, sietek, leugrok. Csak ebbe nem számoltam bele azt, hogy a fal is elkezd ereszkedni a lépcső felett. Ahogy ugrottam, annak rendje és módja szerint bekúrtam a fejem, majd seggre estem. Azt hittem, meghalok, úgy fájt mindenem. Pár pillanat alatt vagy nyolcan körbeálltak, hogy betörtem-e a fejem. Szerencsére nem, felpattantam, mentem tovább, de a megrendelő nem engedett el, jeget tett a fejemre és fél órát ülnöm kellett. Eközben szakadt az eső, éjfél után nem sokkal vége lett a bálnak, bontottunk, reggel 10-re értünk raktárba, és 12-re haza.
Tegnap nagyjából végig aludtam egy kis szgépezést nem számolva. Ma elvben találkozok Gergővel, az ‘észt’ sráccal, meg utána Dávid1dal is. Ja és ami még fontos, ma lesz eredménye az aids-tesztemnek… -
Fotózás 2 [testor.blogol.hu-ról]
Hm első hibám: Dávid2 blogjának a címe nem davidian.blogol.hu hanem davidien.blogol.hu, asszem:D
Következő félreértés: hosztesz csak lány lehet, ugyanúgy mint stewardes. Fiú csak host lehet!
Ja és a viszont: egy jó élményt köt össze egy rosszal, tehát helytálló szó ott és abban a környezetben…
Na most hogy így túlestünk ezeken:
Kedd reggel hamar felpattantam és elkezdtem msnezni meg készülődni, mert 10kor el kellett indulnom itthonról, mentem sopronba, személyvonattal. Már az is zavart, hogy az állomásra ‘túl korán’ érkeztem, még volt vagy 10 perc a vonat menetrend szerinti indulásáig. Sétálok másfél percet, tüdüdüdüüdüdüd hangosbemondó: értesítjuk tisztelt utasainkat és a vonatra várakozókat, hogy a keletiből sopronba tartó fasztudja milyen vonat előreláthatóan 20 percet késik… Fasza még fel sem szálltam és 20 perc késés… Na mindegy elkezdtem sétálgatni, és közben mire lettem figyelmes? Egy roma kisfiú anyukája mellől a szemetet nem lebaszta a földre? Na ezt én nem hagyhattam:) Odasétáltam, ránéztem a szemétre, majd elkezdtem nézni a nőt és a gyereket. Egy perc múlva a nő megunta, leszidta a gyereket, és felszedte a szemetet majd kidobta:D Tök büszke voltam magamra. Vonaton próbáltam olvasni (végül sikerült is 118 oldalt) (John Grisham – Siralomház), a két néni, aki először bent volt, még hagyott is volna, de egy bácsi aki felszállt, be nem állt a szája sopronig… azt hittem fejberúgom… és még az mp3lejátszóm is beszart, szóval gáz volt:D No mindegy odaértem, leszálltam, elballagtam nagyiig (kb 5 perc séta), mázlimra végig egy szép felsőtestű, pólótlan srác ment előttem:D
Jellemző a nyárra, hogy nem eszek sokat, mégis tartom a tömegem… na hát most ettem… odaértem, megettem egy jó nagy adag kaját. Ráadásul gyorsan is, mert anyuék (anyu meg eszti, a hugom) indulni akartak ausztriába. Valami élményfürdőbe mentünk… Az út tök buli volt, ilyen kanyargós fel-le dombok közötti út, és tök szép volt… Odaérve angolul kértem belépőt 4 órára, és amin meglepődtem, hogy hármunknak kereken 40 euró volt ez a négy óra… Bemenve végig rohangáltam hugommal… tök fárasztó volt… fel a csúszdára, sorbaállni, lecsúszni, fel… aztán hullámmedence, labdáztunk, alig álltam a lábamon, amikor elhagytuk a létesítményt. És este megint egy nagy adag kaja… mondtam is Dávid1nek, hogy kövér leszek, mire hazaérek:D
Szerda reggel egy telefonra keltem, aztán készülődés, újabb ausztriai falu, újabb élményfürdő. Itt jegyezném meg, hogy beszarás, hogy kb. minden ausztriai falunak normális strandja és élményfürdője van, ami színvonalban sokkkal jobb bármelyik magyarországi ilyennél… Na mindegy… Mondtam anyunak, hogy nem fogok fürdeni, ezt be is tartottam, inkább olvastam, meg ilyen alternatív játékot játszottam a családdal (olyan mint a römi (nemtom hogy kell írni szépen) kártyajáték, csak számokkal…). Dél körül szerencsére hugom megunta a csúszdázást meg ugrálást a tornyokból, és kapott egy kis napszúrást is, szóval elhúztunk haza… Ekkor tudtam beszélni Dávid2-vel, és mondta, hogy ha a Dávid1 akar, bemehetünk hozzá fotózásra és szerződéskötésre. Na itt elkezdtem rohanni meg sürgetni a családot, így öt óra előtt nem sokkal hazaértünk, én meg mentem rögtön tovább találkozni Dávid1gyel.
Már a kocsiból láttam, hogy lélekzetelállítóan néz ki. Fodrász, új felső, váááá:) Nagyon sexy volt:D Bementünk, szerencsére épp nem volt senki, úgyhogy kötetlen beszélgetésbe kezdtünk én, Dávid1-2 és a fotós srác, Gyuszimaci:) Az a csávó egy őrült, de hihetetlen jó arc. Meleg, 36 éves… na mindegy, furi dolgokat csináltunk mi ott együtt:D Aztán jött a fotózás, és amíg a Dávid1 ruhát cserélt, engem fotózott, és így rólam is lett egy sorozat, sőt, Dávid1dal közös képet is csináltunk hármat. Aki megérdemli, az az én képeimet megnézheti majd, ha jól viselkedik:D Öt-negyed hat körül értünk be, és nyolc óra után jöttünk ki, mert állatkodtunk a HMV irodájában. Hazavittem a Dávid1ot, beültünk egy koktélra, aztán beszélgettünk. Egyre több dolgot mondd el magáról, olyanokat, amiről én – ha velem történt volna – nem szívesen beszélnék. Tök jó érzés, hogy így bízik bennem… Aztán hazavittem. Szokásos mindennapi szomorú búcsú. Ami még nem volt: amikor kiszállt a kocsiból, elkezdett bizseregni a testem… vááááá:D na mindegy… Hazafelé beugrottam Gyuszimacihoz beszélgetni meg a képekért. Nagyon jó ember, remélem még találkozom vele:D -
Fotózás [testor.blogol.hu-ról]
Furi volt ez a hétvége… pl a vasárnap volt az első nap a héten, amikor nem láttam a dávidot, és hiányzott (hopsz egy érzés:))… Msnen sikerült vele kicsit összekapnom, de ennyi az egész. Vasárnap egyébként mindenkivel összevesztem, akivel csak beszéltem… apu… anyu… öcsém… dávid… Biztos én voltam a fasz… Viszont kiolvastam az ügyfél című John Grisham-művet. Most már nagyon érdekel a mozi változata is a könyvnek… mármint már nem mozi, hanem dvd, de egyre megy:) Vasárnap este korán lefeküdtem, nagyon lefárasztottak a dolgok… Aztán fél tízkor keltett fel Tomi barátom, hogy menjünk holnap (Azaz ma) velencére… vagyis agádra… mondtam neki hogy programom van, és egyébként is, aludnék, és letettem. Kb. három perccel később újra hívott, hogy márpedig velem akar menni:D Aztán sikerült behunynom a szemem és a meleg ellenére az alvásra koncentrálni… Újra csörög… azt hittem meghalok:D Gergő hívott (a srác, aki egy évet kint volt észtországban). Vele lett volna kedvem beszélni, de semmi erőm nem volt. Pedig hiányzott már a hangja, hiányzik a mosolya, hiányzik ő:D
Űűű most jut eszembe, egy dolgot kihagytam pár napja: Szerda este fél 12kor felhívott a Z. Dávid volt osztálytársam… Ittas volt (szerintem ez senkit nem ér meglepetésként, ha a dávid éjjel telefonál…), és azzal jött, hogy pár napja hallja, hogy mi van velem. Na fasza, habár felkeltett a telefonja, erre tök éber lettem. Honnan – kitől tudja? – kérdeztem. Boti mutatta pár napja neki a blogom… Hm itt elkezdett pörögni a fogaskerék… kinek járt a szája? Bocs attól a két embertől, akinél rákérdeztem, már tudom, hogy alaptalan volt a dolog: Annó úgy voltam egyszer belépve msnre, hogy a személyes üzinél a blog címe volt olvasható. Botit érdekelte, mi van velem, és elolvasta… És elmondta a dávidnak, de itt asszem véget is ért a sor… Boti jó srác, nemtom miért, folyton ellenségesen gondolok rá, de amikor beszélünk, rájövök, hogy mekkora fasz vagyok, ez egy tök jó gyerek:S Elnézést ezért is:S Átküldte új zenekarának (Grungetire) két számát. Hát kurvajó… erős továbblépés a F. után… Kicsit linkinparkos, de sokkal populárisabb zene, mint a régi próbálkozás volt. Tök jó az egész, jó volt hallgatni, és büszke voltam magamra, hogy két embert is ismerek ebből a csapatból. Csak így tovább (Asszem lesznek a szigeten is, menjetek el és nézzétek meg, kurvajó!)
Ma: hm reggel felkeltem… kicsit néztem tévét, majd msn… végül megint tévé (discovery, motorépítős film, egy mozgássérült srácnak építettek háromkerekű motort [van vmi neve, nemtom mi:S], és a srác sírt, amikor meglátta… visszanyerte a szabadságát – mondta…). Délben indultam itthonról, mert 20 perccel később találkoztam a Dáviddal. Sok mindent csináltunk együtt:D Első kör a westendbe vitt minket, vettünk nekem narancssárga papucsot (spf-nincs róla kép a
neten), majd neki egy pink koncertdvd-t. Nagyon örült neki, innentől madarat lehetett vele fogatni egész nap:D Utána hm hova is mentünk… Jaaaaa vettünk budaörsön színházjegyet (A padlás, csütörtök, este 8 városmajori szabadtéri színpad), aztán a kelenföldi pun vonatjegyet nekem holnap sopronig. Utána mentünk a (szaunás) Dávidhoz, a HMV-be (www.hmw.hu) a másik dávidnak (fasozmért hívnak mindenkit így? már én is belezavarodtam:D) Hm hát itt az első benyomás az egyik hölgy volt… hm nem volt túl értelmes… de aztán megjöttek a Dávidék (Niki két mondat után olyan benyomást tett bennem, hogy jó választás volt alkalmazni, Dávid meg hozta a formáját, tök ari meg rendi volt). Na: megoldás: Dávid1: nem a szaunás:D Dávid2: szaunás. Szóval Dávid1 elkezdte kitölteni a regisztráláshoz szükséges adatlapokat, addig én Dávid2 (davidian.blogol.hu) képeit nézegettem a svájci túrájukról. Aztán megláttam a Dávid1 által kitöltendő adatlapot… Hát eléggé pornó-centrikus volt:S Na mindegy:D Bementünk egy tárgyalóba, Dávid2 Dávid1 minden kérdésére készségesen válaszolt… És közben elkezdett szakadni az eső… De mint az állat. Esett kb egy órán keresztül… De hatalmas víz volt mindenfelé… Emiatt dugók… Kész katasztrófa:D HMV Dávid1 kitalálta, hogy kell neki venni egy felsőt a fotózáshoz, szóval elmentünk két intimissimibe is, a másodikban volt az a fehér S-es méretben, amit ő kinézett, meg is vettük. Aztán mentünk kajolni (Leonardo Pizzéria, szokásos fűszeres fokhagymás szárnyast ettem krumplipürével), majd hazavittem. Tiszta jó volt megint vele lenni, sőt, puszit is kaptam ma is:D Hazafelé telefonáltam hm kivel is? Ja Tomival meg Normannal, aztán végre a Gergővel is (Észtországból jött…). Aztán bementem az anonim aids központba (www.anonimaids.hu) tesztre, aztán Normanhoz pénzért, aztán haza:D Itthon vagyok, itthon szőrtelenítettem magam, most pedig lassan ledőlök aludni:S Na ez jó hosszú bejegyzés lett:D -
Velencei tó [testor.blogol.hu-ról]
Hihetetlen:D Soha nem hittem volna, hogy egyszer elindulunk. Aztán mégis… Nem sokkal 8 óra után megérkeztünk a kempingbe (nem sokat válogattunk, betértünk az első utunkba akadóba). ‘Gyors’ sátorállítás (nagyon ügyik voltunk:)), majd irány a víz. Kb. 10 percet ha bent voltunk, mert ahogy kiemelkedett a fejünk a vízből, elleptek minket a geci szúnyogok:S Meguntuk, futás ki a vízből a sátorig, majd a zuhanyzóig:) Felöltöztünk és elmentünk vacsizni, majd kidőlve feküdtünk be a sátorba. Bújás bújást követett, majd elaludtunk:) Reggel, mikor felkeltünk, hőség volt a sátorban, de olyan, amilyen normál időben csak délután keletkezik:S összecsomagoltunk, és autózni mentünk, majd 10 körül hazaértünk. Sajna eddig tartott első közös nyaralásunk, viszont én nagyon-nagyon-nagyon jól éreztem magam vele:) Hazaérve fürdés, olvasás, néztem tourt, és szenvedtem, hogy kibírjam a már-már embertelen hőséget…
-
Dávid és megint Dávid (Le Café M és mások…) [testor.blogol.hu-ról]
Szóval tegnap este elmentünk a Le Café M nevű meleg kávézóba. Jó kis hely volt, volt pár szép srác is – rajtunk kívül is, nagyon ment a légkondi, ami üdítően hatott a kinti hőmérsékletek után. Én ananászlevet és kólát ittam, Dávid meg gyümölcsbort (ez mekkora faszság már?:S A sima bor is gyümölcsből van… Ez olyan mint a széngyémánt pl..:D), unicumnextes és redbullos koktélt és kávét ivott. Aztán átvágtattunk a mozihoz (Lurdy ház, mivel már csak itt ‘játszák’ az ismeretlen hívás – when a stranger calls című filmet), de a jegyes csávó meglepődött, amikor arra kértünk jegyet, aztán egy ilyet motyogott, hogy technikai okok miatt nem játszák:S Hogy kapnák be… Irány a Gellért-hegy. A cél az volt, hogy megnézzük a naplementét… Arról lemaradtunk, viszont pisiltünk és sétáltunk egy jót. A hegyről lefelé megéheztünk, beültünk az Eker török étterembe vacsizni, majd hazahoztam:D És a hazaúton végig fogta a kezem:S Kicsit szerencsétlennek érzem magam… mármint így az udvarlás terén, szóval kéretik nem nevetni:D
Ma reggel szenvedtem, hogy legyen végre délután, ugyanis akkor taliztunk ismét (délután egykor a ferenciek terén)… Amikor a megbeszélt hely felé sétáltam, két hajléktalanba botlottam, akik pénzért könyörögtek. Azt nem adtam, viszont mondtam hogy veszek nekik enni egy boltban. Kérdezték: Hol a bolt? mutattam nekik, ők – anya és lánya – kb egyszerre: ‘Az messze van’. én: ‘ A pénzért meg kell dolgozni’. Végül rászánták magukat és a boltig követtek. Vettem nekik kenyeret, folyékony sajtot és kenőmájast, kb 600 forintért, és magamnak egy kólát. Amikor odaadtam nekik a kis zacskót, anyuka : ‘És a kóla?’ Na ekkor kurva ideges lettem. Mostani fejemmel megfogtam volna a zacskót és odaadtam volna valakinek aki megköszöni, ott csak visszamentem, elmagyaráztam nekik, hogy az az enyém és hátat fordítottam. Azért jól esett volna, ha megköszönik…:S Aztán taliztam a dáviddal… autóztunk és arról beszélgettünk, hogy hova megyünk együtt nyaralni. Aztán megbeszéltük, hogy leugrunk ma este a Velencei tóhoz, de csak úgy volt hajlandó belemenni, hogy elmentünk fürdőgatyát venni. Vettünk egy szépet, majd – mivel én is meg akartam lepni magam – az intimissit vettük célba, de a férfiboxer-választék a nulla közelében volt, így ott nem vettünk semmit. Nem is gáz, mivel a skinyban találtam ezt és rögtön meg is vettem:
Most tehát náluk hűsölök, várom, hogy elkészüljön (annyit készül, hogy azt már-már mutogatni kéne), aztán: készülj velence, jövünk!!!!
-
D. [testor.blogol.hu-ról]
A tegnapi nap punnyadással telt, néztem a tourt, a nagy halálokat, aztán gondoltam egyet, és felajánlottam, hogy elmegyek a dávidért, aki este jött haza kiskunfaszomból. Nem sokkal kilenc előtt találkoztunk a népligeti buszpályaudvaron (a barátnőjével volt – barát barátnő…). Mivel nagyon éhesek voltak, elmentünk a jászaihoz közel lévő török étterembe vacsizni, majd hazahoztam őket Üllőre, és kaptam mindezért két puszit:) Már megérte:) Ja beszarás amire tegnap rájöttem: Azért Üllői út az Üllői út, mert Üllőre vezet:D Hihetetlen:)
Ma már reggel háromnegyed 8kor nála kezdtem, pótoltuk a filmes hiányosságaim egy részét. Megnéztük a Chicagot, a Sikoly 1-et és a Dirty Dancing 2-t. Minden film tök jó volt, de a legjobb az volt az egészben, hogy mellette-rajta feküdtem egész délelőtt:) Ettünk szőlőt, meg virslit, most készülődünk, megyünk moziba meg valami meleg kávézóba… tuti jól fogom érezni magam.
-
Dávid:) [testor.blogol.hu-ról]
Ma szokás szerint nem tudtam sokáig aludni, úgyhogy a reggel ‘felesleges’ részét a fürdőszobában töltöttem, szépítkeztem:) Délelőtt 11kor indultam itthonról. Először tisztító, majd 11:37re kimentem kishugomért az állomásra. Hát sikerült eléggé beparáztatnia:) Írt egy smst pár perccel a vonat tervezett érkezése előtt, hogy ‘ A metronál vagyok ‘. Ekkor elkezdett pörögni az agyam, miközben tárcsáztam, hogy eggyel korábbi vonattal jött? már a déliben vagy a keletiben van? Aztán felvette és mondta hogy most már a tesconál:) Nagy kő esett le a szívemről. Aztán befuvaroztam anyuékhoz a kislányt, majd futottam a buszhoz, mert Dáviddal volt randim a Ferenciek terén:) Együtt ebédeltünk, majd visszasétáltunk anyuékhoz, kocsiba pattantunk és felmentünk a normafához sétálni. Közben tök sokat beszélgettünk, többek között a közös jövőbeni programokról:) Rájött, hogy – bár az új filmek terén elég művelt vagyok – a régieknél vannak hiányosságaim, szóval sok filmet fogunk megnézni együtt. És beterveztünk egy prátert is, meg meg meg hm megyünk együtt bulizni is valahova:) Hm hm ez van:D
Ja Dani is feltette a képeit Horvátországról, úgyhogy a képriport második része:

A tilosban parkolásról készült ‘fénykép’ és számla

A csapatban, a kupával:)

Újabb kép a beachről (majdnem kockás has:D)

És hazaút előtt:) -
dolgos napok [testor.blogol.hu-ról]
Hm péntek: Reggel 11 raktár, kettőre leértünk ‘kenesére, és tűző napon összeraktuk a bulit. Egyetlen negatívum volt, hogy szarrá csíptek a szúnyogok. Este 10 körül végeztünk, irány a panzió, zuhi, miegymás majd mentünk kajolni. Út közben összefutottam a Szerivel, jó rég láttam. Vacsi: szárnyast ettem, de ‘megbántam’. Nem, nem volt rossz, csak a Titi valami fokhagymás szűzpecsenyét evett és annyira megkívántam:) Az éjszaka nem volt túl jó, mert a szobában dögmeleg volt, és max fél órát ha tudtam aludni:Sss
Szombat reggel háromnegyed hatkor kelés, Csabával irány Fonyód, ahol szintén dög meleg volt:) A délelőtt egy laptophoz való átalakító utáni rohangálással meg a kisbuli felépítésével telt, a délután olvasással és a hostessekkel autósjáték-segítéssel telt. 9 körül visszaértünk, beültem a Szerivel meginni egy sört, amig a kenesei buli ment, de a sör felénél hívott Gábor, hogy vége, menjünk bontani. Hajnali háromkor értem haza, de az alvás nem tartott sokáig, mivel a Gábor rábeszélt, hogy menjek másnap reggel hatkor építeni, mert kevés az idő és kevesen vannak.
Tehát vasárnap reggel is munkával kezdtem. Omszky-tónál építettünk egy T-Mobile-os sátrat az öttusa EB-re. Nem volt rohanós a tempó, mivel mindenki buliból jött, szóval nem voltunk túl frissek, viszont a hangulat az fergeteges volt:) Délután kettőkor értem haza, kis netezés, fürdés (már nagyon rámfért), majd alvás:) aztán vacsi (másfél kukorica) és megint alvás.
Ma reggel fél 10kor keltem fel. Az egész délelöttöt végigbeszélgettem az új ismerősömmel (gay), majd negyed négykor taliztam is vele. Sétálgattunk, az elején tök furi volt a hangulat, de aztán megnyílt, vagy nemtom, és azután minden okés lett. Voltunk moziban, megnéztük a C.R.A.Z.Y. című filmet, nagyon jó volt. Mindketten a hatása alatt voltunk, mikor kijöttünk, de én ezt magamban tartottam, ő meg ámuldozott-hüledezett vagy hogy mondják:D Aztán hazavittem, és eközben majdnem meghaltunk:S Két autó előzött egy másikat. Éreztem hogy nem fognak beférni, ezért elkezdtem fékezni. Aztán nyomtam egy satut, és a második autó ígyis épphogy befért:S Hát én paráztam rendesen:D
Kb. egy órája értem haza, és ami tök jól esett, hogy kaptam egy sms-t tőle hogy hazaértem-e, de mivel nem vettem észre, fel is hívott. Hm holnap is talizunk:D -
Unalmas hét [testor.blogol.hu-ról]
Hm hát eddig nem nagyon bővelkedett kiemelkedő eseményben a hét… találkoztam 1-2 emberrel, nézegettem a tourt, olvasgattam kis könyvemet (John Grisham – Végrendelet), és vártam, hogy történjen valami.
Tegnap voltam moziban, Normannal, megnéztük a ő a ő hűűű mi is volt a címe várjál ja a 16 utca című Bruce Willis filmet… Tök furi volt, nem mentett meg mindenkit főhősünk:) Jó film volt, jó véggel, egy lány pl nagyon sírt a film után:) Nézzétek meg, ajánlani tudom csak.
Ma felkeltem, tök korán. Hiába, a munka izgalma:) Izgi lesz, az biztos, mert az egyik bulira eddig három helyett ketten vagyunk, a szombatira meg kettő helyett eddig csak én:D Hát nemtom:) Vidám lesz:)
Ha hiányoznék, hívjatok:D -
Croatia képriport [testor.blogol.hu-ról]
Képriport a horvátországi történetről

Crikvenican a parton ülve, verseny után
Ugyanott, egy nappal korábban:)
A rajtra várva…

És a rajt pillanata…
Döntőnézés este:)

A befutón… meghallva:D

Frissítő sör a parton

A sprint végén (most nézem, egész jó lábaim vannak:D)

Az utolsó napi pálya után – kihaltam:S

Végül egy kép a szerpentinről:D A látszat ellenére jól voltam végig:D
-
Croatia [testor.blogol.hu-ról]
Péntek reggel fél nyolcra volt megbeszélve a találkozó a Bah csomópontnál lévő benzinkúthoz. Amikor én odaértem (asszem pont időre), alig 1-2 ember volt ott. Negyed kilenc lett, mire a népes csapat minden tagja a helyszínre ért (két mikrobusz, két személyautó, kb. 23 ember). Irány a TESCO, ahol újabb egy órát elbasztunk (piavásárlás, kajálás, kávézás), így fél 10kor indultunk el, irány a tenger. Vagyis csak így hittük, mert délután fél háromkor Delnice előtt 10 km-rel kifogyott a benzin. Segond, pénz van bőven, tankoljunk. De 95össel kezdtük tölteni DIESEL helyett. Ez 40 liter után jutott vkinek eszébe, akkor gyorsan kikaptam a csövet, de már így is késő volt. Ott álltunk egy kocsival, amit nem lehet elindítani, és agyaltunk a megoldáson. Én a Danival egy órán keresztül kérdezgettem a parkolóban álló autósokat, kamionosokat, buszosokat, hogy nincs-e véletlenül csövük – mert a kúton nem lehetett kapni – mondanom sem kell, nem sok sikerrel. Aztán az egyik külön utazó pár hozott nekünk egy 3 méteres csövet (110 kunáért, összességében így már 350 (benzin) + 110 = 460 kuna plusz költségnél járunk). Vettünk hozzá egy kannát, hogy azért mégse locsoljuk szét a benzint, és elkezdtünk benzint lopni a saját kocsinkból. Három órán keresztül szívták az önként vállalkozók, közben én telefonálgattam ide-oda, és mindenki egyöntetűen azt mondta, hogy meg ne próbáljuk elindítani a kocsit, mert akár több százezres kár is keletkezhet, szóval inkább hívjunk egy szerelőt. Hívtunk is egyet, aki egy óra alatt odaért, és 200 kunáért eltávolította a bent maradt benzint, így majdnem üressé vált a tank (mindennel együtt ez 780 kuna volt.). Irány a szállás, ahol a szakadó eső miatt nem a sátrazást választottam, inkább egyszerűen befeküdtem többedmagammal együtt a tornaterembe.
Kedden egy fárasztó futás után irány a tenger. A víz nagyon-nagyon hideg volt (23°C), és nagyon-nagyon sós:S Nem tom, nem ilyenre emlékeztem. Amikor közeledett a focivébé harmadik helyéért folyó mérkőzésének a kezdése, célbavettük a kocsit, hogy mégse táskával menjünk étterembe. Amikor már nagyon közel voltunk, a Zsebe felordított: nincs itt a kocsi:S Szerintem senki nem hitt neki, de amikor a saját szemünkkel is meggyőződtünk arról, hogy a kocsinak hűlt helye, szerintem mindenki csak nevetni bírt:S Aztán jött a szitkozódás, mert többek között minden papírom benne volt. Szerencsére jött egy rendőr, aki tájékoztatott, hogy nem szabályosan parkoltunk, ezért elszállították a kocsit:S Nem túl vidám hangulatban elsétáltunk a telephelyig, ahol újabb 300 kuna ellenében átvehettük a kicsi kocsit:) elmentünk szabályosan parkolni, majd rohantunk hogy lássuk a mérkőzés (németország � portugália) második félidejét. Visszamenve a kocsihoz ezt a szerintem nem rossz képet csináltam:
Vasárnapnak már félve vágtunk neki, mert eddig nem telt el nap ‘szopás’ nélkül. Aznapra két futás jutott: a délelőttin csak egy pontra hibáztam, és a futás is viszonylag jól ment – hála egy kis pécsi srácnak; a délutáni Crikveniai etap viszont halál volt, nagyon elfáradtam. Este az első félidőt egy bárban néztük meg gintonic iszogatása közben, majd célba vettük azt az éttermet, ahol már tegnap is ettünk. Odaérve szomorúan tapasztaltuk, hogy minden asztal, ahonnan látni a tv-t, foglalt. Ballagtunk tovább, amikor a főpincér megkérdezte, mit is szeretnénk? Á, csak vacsizni, meg megnézni a döntőt. Erre odament a tv előtti legjobb asztalhoz, mondott valamit az ott ülő vendégeknek és azok felálltak és elmentek egy másik asztalhoz, tök jó gesztus volt, értékeltük:) A döntő egyetlen említésre méltó pillanata az volt, hogy Zidane lefejelte Materazzit, a mai hírösszefoglalókból idézve példátlan brutalitással:)
A mai versenyen haltam meg igazán, nagyon elfáradtam fizikailag, szellemileg egyaránt, ezért hibázgattam is, rossz útvonalat választottam, szóval szar volt. Viszont megnyertük a legjobb csapatnak járó kupát:
A hazaúton a lényeg a határ horvát oldalán történt: A horvát határőr elvette minden papírunkat, és utaslistát követelt, amiről fogalmunk nem volt, hogy mi (a magyar határőrt megkérdezve ők sem nagyon érették utólag:)) az. AZtán nagy kegyesen visszaadta azokat azzal a fenyegetéssel, hogy legközelebb anélkül nem enged át:) A kocsiban vettük észre, hogy a Dani személyije nem került vissza, azért újabb könyörgés volt az ár.
Este 9-kor értem ma haza a Tesco parkolójába életem egyik leg’izgalmasabb’ utazásáról:)
Ja és Julien, csak hogy örülj, nem éltem antialkoholista életet, itt a bizonyíték, csak neked:
-
“testhezállóboxerszerűdemégsemolyan” [testor.blogol.hu-ról]
Huh megint kicsit lemaradtam, szóval szaladjunk vissza a keddre: semmi említésre méltót nem csináltam egész nap. Este írtam egy sms-t a tonyónak, hogy talizzunk, szóval együtt néztük a meccset (nem csak vele, Julien, Ati, Peti is ott volt). Szar meccs volt, a két csapat nem bírt egymással egészen a hosszabbítás utolsó percéig, amikor is az olaszok kétszer is betaláltak lehmann kapujába. A szerda délelőtt azzal telt, hogy vártam az estét, hogy talizzak a Dáviddal. Délután elbuszoztam kishugommal a westendbe, fürdőruhát nézni. Az Arena boltban kezdtünk, ő ott akart nézni. Bementünk és kb rögtön ki is jöttünk mert mindegyik ruha gázul nézett ki. Aztán felvetettem, hogy trappoljunk át a Calzedoniába, hátha. És igen, ott ő is meg én is találtunk magunknak megfelelő ruhát. Én ötöt próbáltam fel, az első kettő kicsi volt, a harmadikat már ki is választottam, a másik kettőt csak a hugom unszolására próbáltam fel, de nem jöttek be igazán:) Így most van egy kis helyes fürdőgatyóm:) Nem, nem fecske, ilyen testhezállóboxerszerűdemégsemolyan olyan mintha zsebek lennének rajta elöl de nem:D Tudom már, olyan mint egy farmer miniszoknya. Nemtom:) Utána anyuék felvettek, irány a temető, nagyszüleim sírja. Hazafelé kiakadtam, hogy arról nem volt szó, hogy a bútorokat is most viszik el. Aztán megpróbáltam infót kapni, amin anyum megsértődött, szóval felszálltam a buszra a kocsi helyett és jól eltévedtem:D Sétáltam vagy egy kilométert, mire újra találkoztam velük. Szereztem pénzt, meg megmutattuk amit vettünk, aztán buszozás haza, mert ők kb sosem végeztek volna.
Este 9kor találkoztam Dáviddal. Annyira de annyira vártam:$ Elkezdtünk beszélgetni, és szaladt az idő. Amikor feleszméltem, már fél éjfél volt:) Sok újabb dolgot megtudtam, pl azt, hogy vasárnap nem kettőnket nézte, hanem csak engem:D De sajnos hamar eljött az egy óra, neki is meg nekem is mennem kellett:(
Ma még cipésszel kell lepaktálnom, meg összepakolni a cuccot, mivel holnap reggel fél nyolckor irány horvátország:) -
Magnum szauna [testor.blogol.hu-ról]
Hát a mai nap szenvedéssel telt… reggel azért mert nem tudtam aludni… aztán amikor végre visszaaludtam, akkor meg olyat álmodtam hogy váááá:S Egy kutya támadott meg itthon:S egy rotweiler vagy rottweiler vagy nemtom:D rótvejler vagy mi a tök:D szóval egy ilyen kutya és menekültem és próbáltam megoldani hogy valami (pl egy ajtó) közénk kerüljön, de mindig egy oldalra kerültünk, és közben harapdált és tök rossz volt:S Aztán szenvedtem hogy nincs könyvem:S Mármint van rengeteg de mindet olvastam és akartam:D És megszületett a megoldás: Barbi:) Anyukája John Grisham-függő, és adott 4 könyvet is, hogy olvasgassam, és bár én csak eggyel tudtam szolgálni, szerintem jó csere volt. Délután egykor bonyolítottuk le a cserét, kicsit beszélgettünk. Kettőre értem haza, pizzát készítettem, majd néztem a tourt sokáig. És egész nap viszketett a fülem:S Hat körül találkoztam Petivel, ma a másik szaunát tekintettük meg:S Hát ez ritka szar egy hely:S A hétfőt fiatal napként hirdették, ami ugye azt jelentette, hogy 25 vagy 26 év alatt olcsóbb a bejutás. Ezt egy dologhoz tudnám hasonlítani: ha a discokba ingyen engedik be a lányokat, hogy legyen felhozatal:D Sokkal lepukkantabb, mint a szauna69, az átlagvendég 40-50 éves szőrös fonnyadt bőrű alacsony tag, aki a nála 20-30 évvel fiatalabbakra bukik.S Megint bámultak minket, nem volt medence, vagy jakuzzi, vagy semmi hasonló, koszos az egész, le van pukkanva… vááá jót erről a helyről nem tudok mondani:) Dáviddal beszéltem telefonon, nagyon aranyos volt megint, szerdára beszéltünk meg találkozót, remélem összejön a dolog, már hiányzik:$
-
szauna 69 [testor.blogol.hu-ról]
A szombat este és a vasárnap nagy része azzal telt hogy gondolkoztam és honfoglalóztam felváltva… Aztán este felé felmentem chatre megnézni mi a pálya autópálya…
Volt egy srác… Peti… még nem volt meleg szaunában (én sem) és el akart menni, de egyedül nem mert… én nem hirdettem ezt magamról, de velem is hasonló volt a helyzet… Ha ketten megyünk, ugye, mégse kezdenek molesztálni:D Este hétkor beszéltünk msnen és nyolc óra 10kor már találkoztunk is:) Beszélgettünk kb 20 percet, majd célbavettük az intézményt. Az ajtaja elég jellegtelen volt, úgyhogy csak második körben nyitottunk be… Kellemes légkör… Kaptunk kulcsot, papucsot, törölközőt meg óvszert és irány az öltöző… Vagyis vetkőző, mert a szokás azt diktálta, hogy törölköző a derékra, alá semmi. Függöny, gondoltuk, hogy arra… Bementünk és rögtön kabinok között találtuk magunkat. Hátra arc, irány a ‘porta’, megkérdeztük a srácot, hogy mi merre. Válasz: ha baszni akartok, akkor jobbra (arra indultunk először), ha meg a szauna, gőz és jakuzzi érdekel, akkor balra menjetek… Hát akkor balra:D Kezdetnek beültünk a gőzbe, ahol hm akcióztak már mellettünk, és akkor sem zavartatták magukat, amikor bementünk, sőt:D Aztán sorban kipróbáltunk minden helységet. Közben Petin kívül egy valakire figyeltem: egy srácra, akiről azt hittem, hogy max 18 éves… Folyton ránkmosolygott. Mentünk kifelé, fizettünk, hátraléptem, hogy Peti is tudjon, és akkor is ott volt a srác és csak mosolygott:D Kimentünk és mondtam Petinek hogy várjuk meg:D Jött is és rögtön átvette a ‘stafétabotot’, vagy nemtom hogy mondjam:D és beszélgettünk hajnali kettőig. Nagyon aranyos srác, kiderült róla sok minden, de főleg az, hogy alaposan elnéztem a korát:D 23 éves és és és nagyon bőbeszédű volt. Peti meg én sem vagyunk tipikus ‘bekuss’ srácok, de őőő… évekig tudna beszélni:D Megbeszéltük, hogy gyakran összefutunk így hármasban, aztán meglátjuk… -
autós ámokfutó [testor.blogol.hu-ról]
Na hát nem jött össze a találkozás tonyóval, mivel elaludtam:$ Lefeküdtem kicsit pihenni, és bealudtam:D Van ilyen… Péntek reggel arra ébredtem, hogy várom a találkozást Karcsival… És újabb csalódás… már a faszom kivan:S szánalmasnak érzem magam… Anyukája tudja pár hónapja, hogy meleg a srác, de most rájött az, hogy a fiúnak meg kell változnia:S Én próbáltam rámenni arra, hogy titokban találkozgassunk, amibe ő délelőtt bele is ment, de este már az volt, hogy nem akarja becsapni az anyukáját. Jobb híján az új könyvembe menekültem (John Grisham – A manipulátor). Teljesen lebilincselt, és komolyan gondolkozom azon, hogy megtanulok olaszul. Buona sera, signore, come sta? Eddig jutottam:D Délután bele-belenéztem a német-argentín meccsbe, de mégsem ez volt az első vb-meccs, amit ‘végig’ láttam, mivel a meccs közben kimentem budaörsre (a tisztítóba a csinosomért, a mediamarktba egy cd-ért, és a decathlonba, ahol vettem egy sátrat, és nem utolsó sorban megnéztem, milyen az, amikor a Bedi dolgozik:D Mivel berakta egy zacskóba a sátrat, vettem neki inni az automatánál:D jó üzlet volt;)) Este fél kilencre Tomival beszéltem meg találkozót (nem, nem Tonyó, nem, nem meleg srác:D A volt osztálytársam) a városházához. Kb 14 kört mentem a körforgalomban, amikor meguntam, hogy nem vesz észre, de mázlijára pont meglátott. Elautóztunk a BP30ba, közben összefutottunk Normannal meg Csudrival. Beülve a pubba, ‘nehezen’ indult a beszélgetés, majd miközben néztük a meccset, sok mindenről szót ejtettünk. Jó társaság, és ha minden jól megy, ma este is együtt nézünk meccset. Kb háromnegyed éjfélkor búcsúztunk el, Tomiéktól kifelé jövet egy autót láttam vesztegelni az úton. Sofőr kiszáll, részeg szőke nő:D Jön felém, félve lehúztam az ablakot, és megkért, hogy álljak félre az ő autójukkal. Odaérve már nem ez volt a ‘feladatom’, hanem először óránként 5000ért, majd ötszázért kellett volna megtanítanom a férfit vezetni. Mondtam hogy ez felejtős, akkor én most visszatolatok, és elmegyek másfelé. És bejött, amitől tartottam: A nő beült a kocsiba és elkezdett mint a vadbarom tolatni… megálltam, kb 4, 5 centire tőlem neki is sikerült. Akkor kicsit hátrébbmentem, kikerültem és padlógázzal elmentem a másik irányba… Megint utolért, kb megint olyan távol állt meg tőlem… mázli hogy nem ért hozzám, mert akkor már nem lenne jogsija…
Ma reggel 8kor keltett anyu, mivel mentünk újpestre elhozni azokat a cuccokat, amik még kellenek nekünk. A teherautóba pikk-pakk behánytuk a bútorokat, dobozokat, és elvittük egy garázsba… Kb. egyre értünk haza. Gyors ebéd, majd 6 aknakereső a Normannal msnen, végül lefeküdtem, és rövid idő alatt kiolvastam azt a 100 oldalt, ami a könyvből még hátra volt… A végén szomorúan tettem le:S Szeretem ennek a szerzőnek akönyveit, és most az itthon megjelentek végére értem.
velem, de picit máshol!
keress rá
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)

