Archive for december, 2007.

Hogy én…

… mekkora egy fasz vagyok:S Tavaly is beszoptam Sebivel, most meg kiddoval:’( Meg is írta egy bejegyzésben, de nem esett le miről van szó. Na, kifejtem.

Ma suli, gyógyturizmus – tanár leolt, szokásos, nem érdemel, szót. Utána német, tanár leolt – már tényleg megszoktam, de azért még felveszem. Rendszerv zh – ebben a szakmában dolgozom hat éve… úgyhogy remélem nem sikerült rosszul. Ja, leírom mekkora szívem volt. Hátul ültünk a teremben. Kiddo oszlopát előreültették, de ő puskázni akart. Nekem nem volt puskám, és odaengedtem a helyemre és előre ültem én:) [majd csinálok egy hatalmas szívem van-jelet:)] Szóval ezek után mentünk a zónába. Szokásos jó hangulat, meg poénkodás, aztán… belekezdtem egy storyba, könyvrendelés petitprince után a neten, és nagy nevetés, de amikor rákérdeztem, nem mondták meg, min nevetnek. Hazajöttem, olvastam a bejegyzést:

“Mondjátok, hogy nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen… Megveszel egy ajándékot, már csak néhány nap van hátra az ajándékátadás
tervezett időpontjáig, mire megtudod, hogy az illető megvette magának
azt, ami a polcodon ül becsomagolva, kedves karácsonyi üzenettel,
masnival átkötve… Fakkk!”

Még ekkor sem esett le a kapcsolat. Aztán rákérdeztem, és megvilágosodtam. Ilyenkor úgy szégyellem magam. Tavaly is ezt csináltam, most is. Úgy látszik, ez állandó karácsony előtti kellemetlenség lesz:S

Posted by Svityó under simánÉN Comment now »

két képszóvicc

Két képszóvicc fog következni. Egyiket Oszi barátomtól kaptam, másikat llaci barátomtól még annó.

!!Figyelem! Az egyik nagyon szívbemarkoló lesz, innen csak az erős idegzetűek menjenek tovább!!

att00201.jpg

szivbemark.jpg

Posted by Svityó under nevetekÉN Comment now »

Piros gomb

Karácsonyi bulidömping, dolgoztam éjjel-nappal, de ettől függetlenül egész sokat aludtam. Na mindegy, ez unalmas, erről nem fogok mesélni. Tegnap egy borházban voltam céges rendezvényen, és volt egy cucc. Nem tudtam mi az, volt egy monitor, rajta egy piros gomb. Kíváncsi fából faragtak, megnyomtam, és vártam. Ez lett az eredmény. Ugye nem hasonlít rám???:O:’(:P

pirosgomb500x336.jpg

Posted by Svityó under Munka, simánÉN Comment now »

Työtyötyö

A mai humánmenedszment óra termése…

hmtermestyotyotyo500x257.jpg

… egy újabb műremek. Lassan összegyűlik egy egész kiállításra való. Tettenérhető a művész fejlődése, a bal felső nyúlnál és répánál egy sokkal kidolgozottabb párost találunk a lap közepén.

Posted by Svityó under tanulóÉN Comment now »

Önbizalomfröccs

Msnes beszélgetés N-nel velem-rólam, ami nem kicsit dobta meg az önbizalmam:)

N

nem gyerekfejed van hanem
kisfiús:) és nem az arcod inkább a mosolyod de az is a gödröcske miatt!:)

Wiko

azt hogy utálom:D

N

jaaaj én meg hogy
szeretnék:D

N

cseréljünk!!!!

Wiko

meg… tök strébernek érzem magam:D

Wiko

hát

Wiko

kb ennyi bajom van:D

N

hááát…volt pár stréber
osztálytársam…ők nem ilyenek voltak:D:D:D

N

sztem te tök jó fej vagy
én mindig bírtalak!

Wiko

C nem

Wiko

és ez nekem tök rosszul esik

N

miért?

Wiko

mert az,hogy pislogós utál

N

szard már le! a C egy
“csöppet” gyerekes

Wiko

az egy dolog

Wiko

C jófejnek tűnik

Wiko

Ő ne utáljon

N

imádom meg tényleg jófej
de gyerekes

N

egyébként nem utál

Wiko

na

Wiko

akkor meséld el ki mit gondol rólam::D

N

csak mivel ő
csekélyértelmű ezért nem úgy jönnek le neki a dolgok néha ahogy kellene és ő nem
gondol strébernek inkább úgy gondolja h beképzelt vagy (ami ha így is lenne
akkor is volna mire de mind1)

Wiko

beképzelt vagyok, igen

N

szóval sztem csak irigy
rád amiért vagy olyan szellemes mint ő viszont hülye sem vagy

N

nem

N

vagy

Wiko

vagyok olyan szellemes?:D

N

sőt:D

Wiko

azért nagyon sok beszólását irigylem:D

Posted by Svityó under simánÉN Comment now »

A NAGY LOPÁS – S01E06 – Mert fáradt vagyok újrafogalmazni…

…, ezért csak kicsit férfiasítottam kiddo tegnapi bejegyzésén.4.jpg

[Remélem nem haragszik meg érte:P]

Nagy hányas lett a számvitelem vizsgám? Na hányas??

4-es!!

:D DDDDDDDD váááááááááááááá

Lehet büszkének lenni, mert ma kikaptam egy német zh-t és az meg hármas lett:P

Posted by Svityó under tanulóÉN Comment now »

interview

Kicsit a ‘régmúltról’: októberben a szokásos napi rutint végeztem blogolvasás terén, és találtam egy felkérést (ezt), hogy a blogger barátnőjénél jelentkezzünk, aki a szakdogájához akar interjúkat csinálni melegekkel. Én – gondolom már mindannyian tudjátok – a hatalmas szívemmel rögtön írtam Dave-nek, hogy feláldozom magam. Kiemelném, hogy fél órás interjúról beszélt, úgyhogy biztos voltam benne, tudok rá időt szánni. L-lel leleveleztem a dolgot, aztán kis szünet, egy hónapig bekerült a fiókba a téma, majdnem el is felejtettem. Aztán november végén jött egy levél, konkrét időponttervvel. És végül ma reggel – a már-már szokásos telefononnavigálás után – betoppant a magas interviewer – ‘L’. A technikai akadályok lekűzdése után elkezdtük a beszélgetés. Dőlt belőlem a szó, elmondtam mindenről a véleményem, és elmondtam mindent magamról, ami eszembe jutott. Sokat beszéltem, annyira, hogy azóta fáj a torkom. De jól esett. Élveztem, hogy egy jó ügyért elmondhatok mindent a melegségemről egy kívülállónak/ismeretlennek is. Mindent bele, L, várjuk az eredményt!

Ps.: Másfél óra lett kb, de 1h biztos volt:D

Posted by Svityó under Napi vegyes, melegÉN Comment now »

behatások

Nincs év vége hangulatom, a karácsonyi hangulatot is csak félve merem felhozni. Pedig folyton érnek behatások. Például, hogy gus már nem is fűt, de ezzel szemben pl itt van vgx, akinek a blogja is télies díszben pompázik, vagy a csoporttársaim – pl zsófi, akik közül minden nap mástól hallom, hogy épp mit csinált a karácsonyi vásárban. Vagy az egész város karácsonyi díszítését (ma a váci utcát, a zrínyi utcát, a roosevelt és a clark ádám tereket láttam, kocsiból) és a mindenhol fellelhető karácsonyi vásárokat, amik közül soknak nincs is köze már a télhez. A parlamentre vetített hatalmas adventi naptárról és az ország karácsonyáról már nem is beszélek. Sőt, még a suliban a büfében is ilyen tűlevelű dísz van körbe… Itt a karácsony. juppí. És az évvégi rohanás, a még nagyobb dugók, a még bénább vezetők, és az egész napos tanulás. Mert hogy egész nap tanulok. Esküszöm. nap közben suli, kis pihenés majd éjjelig házidoga írás vagy épp készülés a másnapi zh-ra. Utálom. Nembaj. Ha ez megvan, már csak egy félév (+2 gyakorlat, de az pihi:D)

parlamentadventi500x291.jpg

És mire rájöttem múltkor suliból hazafelé tartva? Hogy én mennyire szeretem Budapestet. Sétáltam a metro felé a Kossuth téren. Jobbra a Parlament csodáscsicsás épülete, rajta az adventi naptár, előtte karácsonyi vásár, bazi fenyőfa, szemben velem a kivilágított vár és a Duna. ÓÓÓÓóóóó az én városom:) Emellett persze tök irigy vagyok petitprincere, aki megint világjár, és új élmények érik – például a müncheni metron.

Mai napot is viccesre sikerült:) Reggel úgy van beállítva a telefonomon az ébresztés, mióta elaludtam a számvitelórámat, hogy ébresztés, és egy percel később még egy, majd még egy perc után még egy. Ma reggel megvolt az első ébresztés, és olyan gyorsan jöttek az események, hogy mire letelt az egy perc, már felkeltem, bekapcsoltam a gépet, ittam, megengedtem a fürdővizet és beültem a wécére:) Na ezt csináljátok utánam:) Aztán prezentáltam hadarva egyet, mindegy, hogy hogy sikerült, nem értékelte a tanár, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy találtam egy új betűtípust, aminek brown bear funk a neve, és azzal írtam a kezdő diát, és nem olyan lett a prezentációs laptopon:’(, nembaj, beszúrok egy azzal írt sort ide, mert szépséges;P

bbf500x75.jpg

Tudjátok, ezzel írtam a mikulásos megoldást is:D Szóval prezi, aztán újabb felesleges menetrendhasználatot-tanulunk óra. Aztán jött az elhatározás kiddoval, moziba kell menni. Felhívtuk a mozit. 10 perc kezdésig. Rohanás a wcc-be, jegyvétel, pisi, közben megkértem, hogy vegyen nekem egy nagy colát kis popcornnal. Kaptam egy nagy popcorn kis colával. Hát thx:D Igaz, vettem hozzá még egy nagy colát, de ahhoz szinte hozzá sem nyúltam. A film… Hitman. Pörgős, nem túl hosszú, végig izgalmas, szóval nekem tetszett. Játékadaptáció, és nem nagyon játszottam a játékkal, de a kedvem nem hozta meg hozzá:) Ez így volt jó, nekem tetszett, no.

hitmanjegy500x250.jpg

Aztán rohanás haza busszal, majd vissza kocsival a suliba, hogy jövőhéten pénteken tudjak dolgozni. Unalmas óra, veszekedés a tanárral. Hogy miért? mert írtunk egy zh-t, ami a vizsga előfeltétele. IGaz, hogy nekem sikerült, de épp hogy. És hogy ez miért? mert 60ból 30 pont olyan kérdés volt a zh-n amiről nem is beszéltünk órán:S Úgyhogy most elértük, hogy beszéljünk róla. Kimerülés, irány haza, azóta tanulás, most meg blogolás. Merthogy van még két beadandóm, és lesz még 3 zh… Holnap is koránkelés, mert vizsgafelvétel, interjú, jajj, legyen már vége, és pihi picit.

Amúgy igyekszem visszafogni a colafogyasztásom… Régen napi 2-3 litert simán megittam, ezen a héten eddig nem ittam összesen két üveggel. Tök büszke vagyok magamra. Helyette viszont töménytelen mennyiségben iszom zöldteás nestea-t, mert az mégiscsak egészségesebb valamivel. A végső cél persze az, hogy a cukorzabáló gombáim kiöljem, és vizet igyak, mint sokan. Szerintem az a követendő mindenkinek a részéről.

coke500x150.jpg

Apropó karácsonyi vásár. Gábor barátommal szerettünk volna forraltbort árulni az egyik vásáron. Már megvolt minden engedély, összeszedtük azokat a barátainkat, akik árultak volna, volt szerződés, fizettünk előleget, tehát kb annyi kellett volna, hogy odamegyünk, feldíszítjük a kis standunkat és árulunk. De nem. RA kiskorú fővárosi képviselő és polgármester (tudjátok, a sztárpolitikus, akiről cikkeznek a bulvárlapok, és őt választották meg a megyo-feri-viki-RA-demszky mezőnyből a ‘legszexisebb’ politikusnak – haha…) volt olyan drága, hogy megfellebbezte a területkiadási engedélyt vagymit, HÁROM nappal a vásár kezdete előtt. És végül neki adott igazat a fővárosi közgyűlés, ergo hoppon maradtunk, nincs vásár, ugrottak az eddigi kiadások, és nem mellesleg a nagyon kecsegtető bevétel és nyereség is:( Ergo az új notebookom is:( Faszba. Pedig már mindannyian beleéltük magunkat:S Na mindegy:( Vagyis nem mindegy, k*rvára nem, hogy baszná meg.

Hosszúra nyúlt, befogom;P

smiley500x100.jpg

Posted by Svityó under Napi vegyes Comment now »

jókedv:)

Most mindenkitmegölelős boldogságban vagyok épp, mert lyall tök aranyos dolgot készített nekem mikulásra. Sajnos én nem vagyok elég kreatív, hogy viszonozzam, viszont sugárzom felé a szeretetemet:) Neki és a többieknek is ezzel a képpel boldog mikulást:)

Ápdét: amit elfelejtettem: este hazacsempésztem a mikulásokat, csokikat:) Halk ajtónyitás – belopózás – halkan zacskócsörgés-szidás – a cuccok elrendezése V-alakban – kirohanás – ajtónyikorgás – öcsémmeltalálkozás (vele lepaktáltam:D tőle tudtam, hogy tiszta a terep) – táncikálás-énekelés haza:) Remélem volt nagy örömjuppéminden:D

mikulas500x309.jpg

Posted by Svityó under Napi vegyes, melegÉN Comments (1)

A NAGY LOPÁS – S01E05 – Mikulás-látogatási igénylőlap

Lyall nyomán én is kérek ajándékot, kicsit késve, de még van idő holnapig;P (rákattintva természetesen felnő a kép:)

mikulas-latogatasi-igenylolap.jpg

Posted by Svityó under simánÉN Comment now »

különlegesen elmebeteg

Svikó jegyzetei a világról
Unchained fun designed by Dining Tables, Made free by Wooden Garden Furniture, Garden Furniture Covers, High Heel Shoes