Archive for július, 2008
-
lépcső
Ismerkedtem valakivel a minap, és azt kérdezte a sűrűjében, hogy:
- Te hová vezetnél, ha lépcső lennél?
Már azt sem tudtam, hogy épp lányos vagy fiús zavaromban nem tudok semmi kreatívat kitalálni… Aztán elkezdtem hebegni valamit, ami az edzőteremről, az edzésről jutott eszembe:
- A nehezebb időkben felfelé, a könnyebbekben lefelé. – meg mondtam még pár hasonló baromságot, de nem loptam be magam a szívébe (bár azért párszor sikerült megnevettetnem, no de nem is ez a lényeg…)
Ti hova vezetnétek, ha lépcsők lennétek???
-
egy kis numizmatika
Kicsit aggódtam, mert ugye jön az euró (lassan, de biztosan…), és én nem tudtam elképzelni, hogy mi miket fogunk rányomni az euróinkra… valami olyat, ami egy idő után teljesen biztos, hogy eljut a vén Európában mindenhova. Láttam még a gimis éveim környékén egy képet a neten (valamelyik vicces képek cd-men van), ami egy terv volt a leendő magyar egyeurósra: gémeskút szerepelt a hátulján… De aztán rátaláltam egy oldalra, ahol rajta van az összes érme, amit kinyomtak a második világháború óta Magyarországon. Oké, a rendszerváltás előttiek elég gagyik, de az új ötvenesekből olyan emlékérméket tudnak faragni, hogy hihetetlen. Például, ha ilyen lenne mondjuk a leendő magyar kéteuróson, hát az maga lenne az orgazmus:
Ez nem akkora truváj [nagyon jó szellemi teljesítmény/ötlet, a francia trouvaille-ból (hirtelen jött ragyogó ötlet, mentőötlet, sziporka)], de azért ez sem csúnya:
Nyugi, nem lettem függő, meg numizmatikus, csak aggódtam. Volt egy verseny a világ legnagyobb ilyen pénzérmés oldalán, a numismaster.com-on még anno tavaly év végén, ahol a fentebbi magyar pénz is ott volt a 15 legszebb érem között. Azért, végignézve a kínálat, eléggé fel kell kötnünk a gatyánkat, ha nem akarunk lemaradni. Alapból persze magyarként tuti erre a pénzre szavaztam volna, de ennél sokkal szebbek lengyel, japán, ausztrál színes pénzek, és még ezeket is magasan veri nálam a finn 5 €-s:
A magyar pénzek oldala: www.forintportal.hu
A”“People’s Choice” Coin of the Year Nominees” a Numismaster.com-on: itt
A numizmatikáról szakértőbben: a wikipédián.
-
legyek
Szellőztetni kéne? Vagy gyakrabban mosogatni? Nemtom. De eddig csak voltak legyek, néha. Most vannak – de döglöttek. A mosogatóban és az asztalom alatt. Félelmetes.
-
modern (a la karas)
Davidnak volt anno egy bejegyzése, melyben öcsém mondta, hogy “várj, nagyim hív skypeon” – beszarás. Nagyi nagyon modern. Van notebookja, wifizik…
Most beálltam a sorba, és én is skypeoltam nagyival. Feltelepítettem, felvettem, és beszélgettünk. Meg nézett webcamen:) Durva.
-
mindenki írt róla, beállok a sorba
Ezen nincs mit szépíteni, szar idő van, na. Én meg rinyáltam, hogy ezért megérte hazajönni… Hiányzik a meleg:( Mondjuk tegnap este olvastam az indexen, hogy egy picit még szarabb lesz, aztán lassan elkezd javulni, és a kora téli időjárásból lassan normalizálódik a helyzet. Két hete nem volt rajtam rövidnadrág:S
Szóval, vágytam vissza görögbe’. Az indexen van ilyen ‘rovat’ minden héten, hogy ‘A hét képei‘, és ott ezt találtam: [az eheti 12. kép]
Az AFP-hez tartozó Aris Messinnis képéhez a képaláírás: “Vihar közeleg a görögországi Chalkidiki-félsziget felé” Szóval, ott sem fényesebb a helyzet. Hová tűnt a jó idő, kérem vissza!!!
-
fűző
Húgomat össze kéne barátkoztatni a fűzőjével. Most találtam ezt a képet, gondoltam, hogy felhasználom ebben a projektben, aztán pikkpakk elvetettem:D Azért itt közzé teszem, hátha valaki ezután fűzőt akar majd venni.
gusnak biztos tetszik:D
-
Impossible is nothing
Keresgettem, a viccet, amit Pötinek ehhez a bejegyzéséhez akartam beszúrni, és valamelyik saját gyártású vicckönyvemben (nem tudom, hogy került oda) találtam ezt a képet. Így kell hozzáállni az élethez. Ezért sem adom fel a ‘harcot’, amibe belesodródtam. Majd kiderül, lesz-e értelme.
Erről jut eszembe: Ha valaki tudja, hogy készült ez a kép (gondolok itt a vonalakra)(jelesül: pl. david barátom), akkor bizony taníccson már meg, mert ez nagyon szépséges lett.
-
X
Először be akartam kommentelni a gondolataimat Pötihez, mert szerinte is kaksi a film, de aztán – mivel én is megnéztem, így kicsit az enyém is, inkább itt fűzök hozzá pár dolgot. Először is kép:
Szerintem az egyetlen dolog, ami miatt drága lehetett a film, az az, hogy ki kellett bérelni ennyi sok FBI ügynököt és helikoptert meg tavat meg havat.
Aztán Pöti azt is mondta, hogy nem volt speciális effekt. Hát dehogynem. Íme – vérkönnyek:
Végül, a legdurvább, ami nekem és Pandának is feltűnt, hogy mennyire tipikusan amerikai ez a film: a főgonoszok OROSZOK és MELEGEK voltak.
-
kivan a faszom azzal,
hogy engem mindig mindenki kinevet:S néha már tök szánalmasnak érzem magam.
-
másolok kettő
Redblek születésnapja előtt benyújtotta a rendelését – egy műfaszt szeretett volna születésnapjára. [végül meg is kapta - kép].
Én is ilyen happy endet akarok!
Akkor amit kérek:
Daydream könyv – p239, amiben többek között ilyen képek vannak (ez most a hátterem).
A másik, amit szeretnék – azt TT kollégámnál láttam: egy kaméleont. Beszarás. A tömzsi kis nyomi teste és a külön mozgó deltoig szemei… a legflashebb állat.
-
másolok 1
Zoli megfullad a tehetetlenségtől. Volt egy része a bejegyzésnek, amivel legutoljára kedden találkoztam – és nem cigányemberrel (najó, ebben nem vagyok olyan biztos). Miért van az, hogy aki erősebb, annak ‘mindig igaza van’ – mert ha nem, akkor megver????
-
Az esemény
A mozinet szerint szar – 25%. A filmbuzi szerint szar – 4/10. Én megnéztem, mert több olyan film is bejött, amit mindenki nagyon lehúzott. Ez szerintem is szar. Sőt, inkább gagyi az egész. A növények kiirtják a bolygót. Baromi jó ötlet. A falunak a végén legalább rendesen ledöbbentem. Ennek a vége még unalmasabb volt, mint az egész film:S
-
kinek van meg?
Vagy ki ismeri egyáltalán ezt a számot? Tegnap hallottam egy divatbemutatón, ez volt a finálé. Még nem tudom, hogy tetszik-e, de ott elég jó volt:
kinek van meg ez a szám: tütüdüttü tüdő ájjájájáj
-
éhes vagyok…
… de főzni sincs erőm. Végigdolgoztam a hétvégét, még aludni sem volt időm, nem hogy edzeni:(

még ezt is megenném, pedig nem szeretem a csokit:)
-
most két (három) dolog borít ki teljesen.
- david pajtásomnál olvasni lehetett egy madárról, aki végigcsiripelte az éjszakát. Idézet következik: “fél3kor mégis milyen madár csivitel megállás nélkül az ablakom előtt? tidű tidű tidű tidű tidű itt elszámol hétig és tidű tidű tidű tidű tidű.” [Itt vannak a kategóriában írott bejegyzései]. Nos, szomorú, de igaz. Egy hasonló fenevad zaklat engem már második éjszakája. Tíííííííí szünet tííííííííí szünet [egy szünet kb. 7 mp, úgyhogy tuti van valami kapcsolat...]. Először azt hittem, hinta. De amikor este 11-től folyamatosan csinálta, és még hajnali 3-kor is, akkor a hinta-szálat elvetettem. És most is, folyamatosan. Kiborít. Úgyhogy, pajti, ha sikerült kezelned a kérdést, várom a megoldást, de mástól is. Nem bírom tovább. UPDATE 23:22: abbahagyta. Nagyon remélem, hogy valaki elpusztította örökre – vagy legalábbis megnémította!
- Nem csak az egyik nagynevű kollégámat, meg még sok másikat, de engem is zavar, hogy tele van dilettáns faszokkal ez a szakma. Ami ma történt: 11re kellett leérni a helyszínre, ahol már állnia kellett volna a sátornak, amibe építünk. Nem állt. Hívtam a főnököm, káromkodás, a megrendelő reakciója, arra, hogy “mindenki hajnalban kelt, jöhettünk volna délután is…” az volt, hogy “egyetek, igyatok, fürödjetek, pihenjetek – bocs.”… 5 órát basztuk a rezet. Mindennapi történet, de mégis, minden nap kiborít.
- 3 órája folyamatosan fáj a fenekem, járni alig bírok. Ez nem az a fájdalom, amit a fitness okozott, attól ülni nem bírtam. Nem, most valami kidörzsölte, és meghalok. Sírás. Kiborít.
-
Én bizony a változás útjára léptem!
Előzmények:Kb. 5 éves lehettem, vagy még annyi sem, amikor elkezdtem úszni tanulni. Ez nem csak egy egész testet megmozgató dolog, de biztonságérzetet ad vízközelben, tehát ezzel kéne kezdenie mindenkinek.Aztán kipróbáltam minden mást (najó, nem minden mást, párat): tenisz, judo, kosárlabda – és rájöttem, hogy gyengeségem miatt nem fogok kűzdősportolni, a labdákat pedig már az oviban el kellett volna felejtenem – sosem voltam egy nagy zsonglőr ugyanis.
ezen bizony én vagyok, még anno egy versenyen, Velencében.
Ezután ugye jött egy olyan dolog, hogy – pill, spórolok, lekapcsolom a lámpát – tájfutás, ezzel összességében 10 évig pörögtem, aminek a végefelé volt egy bokatörés, ami után már a kedvem sem volt a régi, és bizony fájt is rendesen…
Ekkor abbahagytam a sportot. Nem örökre. A testem folyton ment volna edzésre, de a lustaságom mindig győzött. Jött egy olyan tavaly szeptemberben, hogy visszatérek a kezdetekhez – és elkezdtem úszni. Jól ment, de végül abbamaradt – már nem is emlékszem miért, egyszer csak nem mentem többet.
Elhatározás:Döntöttem. Igazából még jóval azelőtt, mielőtt kimentem volna a lányokkal Görögországba – el kell kezdenem ‘gyúrni’ – csak ezt a szót ismertem rá. Persze nem azért, mert így akarok kinézni, …:
… hanem sokkal inkább azért, mert valahogy így:
Ez a dolog végül Görögországban nem jött össze, mert az utolsó hét kivételével fingani sem volt időm. Viszont a jópár (kb. 12) hónap alatt, amíg érlelődött a gondolat, szegény petitnek meg jól az agyára mentem, mert folyamatosan faggattam, hogy milyen ez a fitnessterem/gym/tökömtudjamimég dolog, valamint azzal traktáltam, hogy milyen izmos vagyok, pedig ő valószínűleg ilyennek lát(ott?):
Szóval igen, ennyire gáz volt a helyzet. Lépni kellett.
TetőpontHazajöttem ugye múlthét szerdán. Lakásban egy halom szórólap – anyu gondosan eltett mindent – én meg elkezdtem kiválogatni. Nem tudom miért, igazából azt is megtehettem volna, hogy csak berakom szelektíven a papírok közé. Találtam közöttük egy szórólapot egy wellnessclubtól [asszem az volt az egyetlen, amelyik megmenekült a kidobástól], amit beraktam az ágyamba, hogy majd elalvás előtt átböngésszem. Megtetszett, nézegettem a honlapjukat, és csak még pozitívabb lett a kép, így találtam egy pontot, ahol regisztráltam, bízva még több infóban. Nem jött több infó, úgyhogy félretettem a kérdést valami hasonló gondolattal: “majd egyszer elnézek arra”.
Hű, jó hosszúra nyúlt, és még nem tartok sehol:D
Eljött a péntek. Intéztem az ügyeim a városban, csörgött a telefonom. Kiírta a telefonszámot, de nem ismertem. Kellemes, fiatalos férfihang, mondta, hogy ki ő, honnan hívott (ekkor gondoltam, hogy fürgék, máris kiosztottak egy személyiedző mellé), aki felajánlotta, hogy időpontegyeztetés után körbevinne – aztán kiderült, hogy ő a klubvezető. Mondtam, hogy ez kicsit meglepetésszerűen ért, de 1-2 héten belül tuti lemegyek, és akkor hívom előtte. Egy újabb jó pont a klubbnak.
Aztán jött a Görögország-szindróma, punnyadás, lustaság ezerrel (persze a lustaság az mostanában gyakori), végül miután hétfőn ébren voltam egészen hajnalok hajnaláig, kb. 5 óráig, gondolkoztam, olvastam, és még többet gondolkoztam, rájöttem, hogy lépni kell. Úgyhogy aludtam pár órát, aztán felhívtam a faszahang kft.-t, hogy munkára jelentkezzek, végül azt a számot tárcsáztam, amiről pénteken hívott a klubvezető. Megbeszéltünk időpontot, elkezdtem készülődni. Rövidnadrág, cipő, zokni, póló, váltásboxer be a táskába, borotválkozás (egy hét után lassan nagyobb szakállam volt, mint édesapámnak), idegörlő utolsó pillanatok, indulás.
Mivel már párszor dolgoztam az épületben, ahol a terem van, nem volt probléma az odaúttal, a parkolással, de a terem megtalálásához már útbaigazítást kértem. Hostessnek mondtam, hogy kihez jöttem. Kb. 1 percen belül – miután szólt neki – megjelent egy nagyon-nagyon-nagyon jó pasi, mint később kiderült, a klubvezető. Közvetlen volt, körbevitt, eladott nekem mindent (nekem fogalmam nem volt ugye, mihez kezdjek ott). Miután kifizettem egy kisebb vagyont a bérletre, edzőre, ilyenolyan cuccra (pl. technogym kulcs – ilyen kis személyiedzőhelyettesítő a gépekhez, pánt a pulzusmérőhöz, egyéb, büszkén jöttem haza úgy, hogy 1/ klubtag vagyok, 2/ másnap reggel 10kor vár az edzőm.
MásnapMásnap reggel izgulva keltem (ez igazából ma volt). Csak enni akartam edzés előtt, más teendőm nem igazán volt, mert itt várt összepakolva a tegnap ajándékba kapott klubos sporttáska. Időben kocsiba pattantam, tankoltam, és 9:50kor megérkeztem a helyszínre, kaptam törölközőt, gyorsan átöltöztem, és megérkeztem az edzőmhöz. Ma állapotfelmérős nap volt. Először adatokat rögzítettünk a kulcsomra, aztán ilyen tervekről beszélgettünk (mik a céljaim, minek jöttem), valamint a sportmúltról. Ez alapján összeállított az edző egy állapotfelmérő tesztsort, ami bemelegítésből, sétálásból (kiszámítja a vér oxigénszállító képességének maximumát – ebből átlag körüli eredményt értem el, de azt mondta, hogy a szervezetem emlékszik a régi edzésekre, ez gyorsan fog növekedni), láb-, mell- és hátizom-erősség mérésből állt (sorban: láb: nagyon jó; mell: fejlesztendő; hát: fejlesztendő – az edző szerint a lábra külön nem fogunk rámenni, a mellizom az elmegy, a hátizmom viszont nagyon gáz…). A terv szerint holnap az eszközpark teljes megismerése fog következni – remélem szabad lesz az a futópad, amibe tv is van építve:D
-
Ezt hallotta már valaki?
Suzana egyik nap ezzel a mondattal fogadott minket anno a hotelben: Olyan vagy, mint kotongyárban a próbafasz. Ez csak szlovákiában divatos, vagy nálunk is forog?
-
Görögország-szindróma
Orsival ebben szenvedünk.
- Folyton egyedül érezzük magunkat, mióta hazajöttünk, nem találjuk a helyünket
- Nem tudunk mit kezdeni magunkkal
- Hajnalig ébren vagyunk, mert nem tudunk aludni
- És aztán reggel 10-kor meg már ébren
- és esténként mennék a Dream-be…
-
A nem kívánatos erekciók tönkreteszik az életed?
Hát de komolyan, baszki. Már megszoktam, hogy a tévében hüvelygomba reklámokkal bombáznak, de az msnem az enyém, itt ne támadjanak már le olyan 100€-s gyógyszerrel, ami egy olyan dolog ellen van, ami sosem zavart… Én szeretem, ha áll a farkam. És őszintén remélem, a tizenéves húgom msnjén nem ez a hirdetés fut!!!
-
egy ötletes kirakat
-
?pride?
- Üzenem annak a két fogatlan öreg nőnek, hogy: Meleg vagyok. Néha idegesítő, néha túl kedves, Bókkirály, de mindenki szeret és semmiképpen SEM VAGYOK GENETIKAI SÖPREDÉK.
- Az a legszomorúbb az egészben, hogy öcsémnek fel kellett hívnia tegnap késő délután, hogy “Ugye nem vagy a Hősök terén?” – mert aggódott értem.
-
Te mi a szart csináltál eddig, Nyuszipicsa?
Orsi ezért biztos utálni fog, de tegnap nélküle – viszont Sebastiannal – néztem meg a Wanted című valamit. Az előző kép csalóka, nem ilyen pszichodolog a film, hanem inkább… Ez egy akciófilm, amibe valami áltörténelmi szálat is bevezettek egy csoportról, a ‘Szövetségről’, akik egy örökké magától szövő szövőszék parancsai alapján gyilkolásznak. Ebből is látszik, a történet rémgagyi. Viszont az akciójelenetek, és az azokat végig átszövő humor (Na persze nem olyan szinten, mint a Shoot ‘em up – az felülmúlhatatlan, de mindenképpen a második a listán).
Például az elején van egy autósüldözés, ahol végigtörik a fél várost (Angelina Jolie vezet), és közben a főhős Wesley (James McAvoy) folyamatosan azt ordibálja, hogy bocsánat, elnézést – persze ez így nem vicces, de ott meg van magyarázva, és ezért beszarás.
A film tele van hihetetlen dolgokkal, amik furcsa mód nem vesznek el belőle… Kanyarban lövés, autós üldözés egy hiperszuper sportautó és egy tejszállító kocsi részvételével – és bizony a tejszállító üldözi a másikat, és végig a nyomában van, vagy akkor már szólok arról a fürdőről is, ami hipergyorsan gyógyítja a töréseket és a sebeket…Végül még nézzük a trailert:
De szerintem ez nem kell ahhoz, hogy megnézzétek! Egyszer mindenképp érdemes. Értékelés: 7/10
Most már kíváncsian várom a mozifüggővé avanzsált Kyle véleményét:)
-
A buzi szó eredete
Forrás: index.hu (ők innen vették: Takács Judit: Homoszexualitás és társadalom) Kép: BelAmiOnline
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a ma leginkább szitokszóként ismert buzeráns szó – illetve későbbi rövidült, az argóban létrejött alakja, a buzi – a magyarba a 19. század végén került át a németből a homoszexuális jelentésű Buserant szó átvételével. A Buserant egy szócsaládba tartozik a ‘férfinak fiú szeretője’, illetve ‘kerülő lökés a biliárdban’ jelentésű régies Buseron, Busero szavakkal. Szótörténeti adatok alapján az is elmondható, hogy a magyar nyelvbe a németből először a biliárdjáték szavaiként a buzera, buzero kerültek át, melyekből a ‘fajtalankodik’ jelentést eredetileg nélkülöző buzerál ige létrejött (vö. Benkő 1967:399)13. Az említett német szavak az olaszból származnak; az olasz buggerone, illetve régies alakjában buzzerone, buggerare ‘szodomita’, ‘szodomiát űz’ jelentésű szavak pedig az ófrancia ‘eretnek, szodomita’ jelentésű bolgre szóhoz hasonlóan a latin Bulgari ‘bolgárok’ népnévből eredeztethetőek. A kutatások szerint “a jelentésváltozás a bolgárok között terjedő patarén eretnekséggel hozható kapcsolatba” (Benkő 1967: 399). A 18-19. században a magyar nyelvben szintén használatos volt a ‘megvetésre méltó személy, semmirekellő’ jelentésű, német eredetű buger szó, mely a németbe az – ófrancia bolgre ‘eretnek; szodomita’ szóból származó – francia bougre ‘pasas, fickó’ szó átvételével került (vö. Benkő 1967:379-380). A magyar buzi, buzeráns és buger szavak etimológiája tehát szintén a vallási és a szexuális elhajlások megnevezésének közös gyökerét mutatja.
-
az elmaradt utolsó bejegyzés, a “T”,
a visszaszámlálás vége, a napló utolsó darabja:
T-3 2008. június 29. vasárnap [123] – T 2008. július 2. [126] szerdaNézzük az utolsó 3,5 nap történetét. Sokat nem változott a program, úgyhogy csak nagy vonalakban: reggel alvás 11-12-ig. Utána kis szenvedés, evés, meg egy kis sorozat vagy beszélgetés, aztán vagy lehúztuk a belünket a strandra, vagy a városban tevékenykedtünk (vásárlás, net, ez-az), vagy intéztük a hazautazás papírjait (Diploma, exit checklist), valamint vérre menő küzdelmet folytattunk Mogyival, hogy végre gyártsa le az értékelést, ami a legfontosabb minden papírból. Adtunk neki rá 5 napot, aztán végül kedd este megkértem a Timost, hogy ugyanmár… neki csak 2 óra kellett hozzá… Ebből csak kicsit látszik, hogy ki az, aki igazán törődik velünk.
Az exit checklist egy aláírásgyűjtő lap. Az a lényege, hogy minden hely, ahol ’tartozhatunk’, felírja, hogy nekik bizony mi nem tartozunk semmivel. Kezdve a supervisorunktól (neki a ’nevünket’ kell leadni), a minimarketen át a karbantartók főnökéig mindenkitől be kellett gyűjteni. A legnehezebbnek mégis az apartman tulajdonosának, a vak bácsinak és a csak görögül beszélő nőnek az aláírása volt, de végül – miután meggyőztem, hogy nem vagyok román, hajlandó volt megnézni a szobám, majd mosolyogva aláírni. Innen már minden simán ment.
Még egy kegyetlen berúgás volt erre a pár napra, azt hétfő este sikerült megoldanom, sok-sok malibu colától, de hát ettől szép az élet:D Ebben az utolsó egy hétben annyiszor voltam részeg, hogy én azt elmondani nem tudom:D Csapatépítés ezerrel:)
Aztán eljött a szerda, a T, véget ért a visszaszámlálás a blogon, bőrönd becsukása (vagyis a próba, aztán pár dolog kidobása, próba kettő, pár dolog átpakol Orsihoz, végre becsuk:D), búcsú azoktól, akik az apartmanban tartózkodtak, taxi rendelés: „várj 10 percet, aztán hívj vissza”; taxi rendelés újra (10 perccel később): „5 minutes” – és megjött a taxi. Szálloda, pár aláírásgyűjtés, fizetésfelvétel, búcsú.
Grigori: „Ha meggondolnád magad, akkor holnap reggel 8-13:30, 18:30-22:00”
Mogyi: „Ó, jó, hogy jöttél – Troli!”
Persze mosoly, aztán már jött is az előre rendelt taxi, ami vitt a reptérre. Orsi erősködött, hogy induljunk 13:30-kor, mert 1 óra az út, és kell idő a reptéren… A taxival kevesebb, mint fél óra volt az út, szóval 2 órát kellett ott elbasznunk… Ettünk, becsekkoltunk, ettünk, megnéztük a boltokat, vásároltunk ezt-azt, aztán végre jött az idő, lemehettünk a buszhoz, az kivitt a géphez, beszálltunk. Orsi szokatlanul nyugodt volt, de ennek csak örülni lehetett (ugye fél a repüléstől…). Én végigolvastam, ő végigaludta a repülést.
Igazából a Görög határig tart a napló. Ami utána következett – az egy másik történet.
-
úristen…
Most olvasom az indexet, hogy mi történt a nagyvilágban (Igazából emiatt a bejegyzés miatt jött meg hozzá a kedvem:D), erre mit látok????
Hogy lehet vki ennyire pihent, beteg, fárasztó, váááá?
EZ IGAZÁBÓL EGY SZÓVICCKÉPREJTVÉNY, úgyhogy TESSÉK HAJRÁ MEGFEJTENI!!!
-
szolgálati közlemény
itthonvagyooooooooooooook tegnap óta!!!!!Készül most egy prezi a 4 hónapról, az utolsó naplóadag, meg azon dolgok és emberek listája, akik hiányozni fognak, igyekszem minél hamarabb publikálni őket! Addig is legyetek türelemmel. [igazából ez a post azért született, hogy teszteljem Redblek segítségét, amit ftpkliens híján csak itthon tudtam megcsinálni! Ezúton is köszönet érte:)]
Jah, még valami, csak hogy tesztelgessem ezt a figyelemfelkeltő sort:D
Redbleknél lábverseny van a javából jól, és
játszik az én lábam is!!!!Úgyhogy tessék megnézni, még vannak kitalálatlan lábak:)
-
Holnap megyek haza…
Nem, meg nem csomagolok, egyelore csak buslakodas van, bucsu, es a papirok intezese. Nagyon sok minden es mindenki fog hianyozni, de az tuti, hogy a legjobban ez a kis hulye.
velem, de picit máshol!
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)




























