Archive for szeptember, 2010
-
Hiánypótló bejegyzés
Vasárnap este van, talán 11 óra körül járhat az idő. Alig aludtam az utóbbi időben, és mégsem vagyok álmos. Alig aludtam, mert abból állt a napom, hogy dolgoztam, és hazajöttem pár órára aludni, majd kezdődött az egész elölről. Hazafelé tartok végre, mert lezártuk az összes nagy szeptemberi projektünket, és – félve írom – úgy néz ki, hogy jut egy pici idő a pihenésre is.
Esik az eső, alig látni az útburkolati jeleket. Az ég is sötét, nincs nyoma a csillagoknak. Este van, az emberek otthon vannak, kihaltak az utcák. Láthatóan semmi okom nincs rá, de mégis boldog vagyok, ami hihetetlenül üdítően hat ebben a depressziós korszakomban. Fejemen az új fejhallgatóm, kizárva ezzel a külvilág összes zaját. Ez a szám ordít a fülembe:
Emlékszem, ahogy a Szigeten álltam a VIPben, néztem a nagyszínpadot, ahol ez a szám ment. Aztán néztem a tömeget, mert ott volt valahol Kristóf. És vissza akartam menni hozzá, átölelni hátulról, és vele együtt énekelni. De sajna dolgoznom kellett.
Ezek a gondolatok voltak a fejemben, amikor ordítva énekeltem, hogy when it rain and rain and rain and rains:)
Mert a problémák megoldódnak. Némelyiket nekünk kell megoldani, a maradék megszűnik magától. És a magány… Gáborgyerek mellettem volt mindig, amikor szükségem volt vkire. Fogalmam sem volt, milyen az, ha valakinek van barátja. Nekem van. Több is.
-
Öt alapszabály (kezdő) bloggereknek (+5 egy már haladónak)
Pusztán segítő szándékkal.
- nem használhatsz szögletes zárójelet, mert azt – bár nem xxxx találta fel, de – csak ő használhatja.
- blogot írni csak úgy lehet, ha adod hozzá az arcod. ugyanis a blog annak a rövidítése, hogy Bapló, Lamihez Odaadod Garcod.
- más blogjából senki nem vehet át ötleteket, mert a blogod kizárólag magadnak fejlesztheted. Ez alól kivételt képeznek azok, akik a szabályt hozzák.
- idegen nyelvű szavak fonetikus írásmódját már kitalálták előtted (xxxx), ezt használni másolás.
- akármi elhagyja a szád az életben, ha az felbukkan egy blogon, tagadd, és mindenképpen állítsd be hülyének a publikálót.
Ha már nem vagy kezdő, menj végig a pontokon.
0-2 “hiba”: van egyéniséged, amit beleviszel a blogodba.
3 “hiba”: egész jó, de híján vagy az egyéni megoldásoknak, saját ötleteknek; vagy egyszerűen nem tudod megvalósítani őket.
4-5 “hiba”: az ítélet: te notorikusan majmolod xxxx blogját, és ezt nem csak xxxx, de 3 másik blogger is észrevette már!
De szerencsére itt vagy nekünk te, kedves xxxx!
- Te, akinek minden bejegyzéséből ordít a negatívság.
- Te, aki gond nélkül lemásolja másnak a headerjét – és nem alkot nála jobbat.
- Te, aki kétszínűbb már nem is lehetnél.
- Te, aki egy képtelen vagy kiejteni a szádon egy köszönömöt.
- Te, aki feltalálta a spanyol viaszt.
xxxx: az előző kérdésedre a válasz:
[…]
Viktor :D és a footer?:D
XxXx: hogy jön a blogodhoz a rasszizmus?
Viktor: sehogy. az egy üzenet a végére.
XxXx: jóó, majd biztos lesz, aki érti
XxXx: csak így olyan, mintha cigány lennél -
Öt+1 kamus
Annak ellenére, hogy valamely csoda folytán [(csoda=rosszkor voltam jó helyen)] in da real life vettem le a lábáról Kristófot [(vagyis azt hittem)], melegként ismerkedni a legkevesebb zátonyra futás nélkül interneten lehet. Mármint… zátonyra futáson azt értem, hogy hetero embertársunknál próbálkozunk be, csak mert félreértünk valami jelet. Maradt tehát az internet… a világ, ahol sokan megpróbálják jobb színben feltűntetni magukat; ahol kimondunk olyan dolgokat, amiket máskor nem lenne merszünk; ahol megszűnnek a határok; ahol minden lehetséges.
De az internet az a világ is, ahol rengetegen azzal szórakoznak, hogy az interneten ismerkedőknek lehazudják a csillagokat az égről, beetetnek, szopatnak, és közben (a barátaikkal) végig röhögnek rajtunk.
Rajtunk, mivel szerintem a legtöbbünkkel megesett már, hogy át… khm… baszták. Persze az is lehet, hogy túl naiv vagyok, és emiatt folyamatosan megszívok minden ilyesmit… vagy csak egyszerűen túl magasak a vágyaim, és akiknél látok esélyt arra, hogy be lesznek teljesítve, annak bármit elhiszek.
Van az az alfaja a kamusnak, akik eltűnnek örökre, miután képet küldtél nekik, akármennyire is bizonygatták előtte, hogy ááá, ők nem ilyenek, bízzak bennük.
A következő típus küld magáról képet, megdicséri a külsőd, leírja a vágyait, meghallgatja a tieidet, és végül belemegy egy találkozóba. Ott állsz a pacsirtamező utcában, a megadott számnál, de nincs olyan név a kaputelefonon, amit mond. Kezd leesni, hogy átbasztak, de még kapaszkodsz a lehetőségbe, hogy félreértettél valamit. Telefonálsz, és csak azt hallod, hogy rajtad röhögnek többen a telefon túloldalán, aztán meglátod őket a szemközti ablakban. Porig alázva kullogsz haza.
A srác a 3. ablaknál a gayromeon bukkant fel. Mindenféle hívogató dolog Yes-szel szerepelt a profilján, ezért írtam neki annak ellenére, hogy More Top… Megbeszéltük, hogy mi, hogy merre, hány méter, kaptam hm exkluzív képeket is róla… aztán törölte a profilt. Pár héttel később. Hívogató nicknév, minden-yes adatlap, és megint írtam. Akkor vált gyanússá, hogy már beszéltünk, hogy olyan dolgokra kezdett utalgatni, amit nem írtam le akárkinek. Aztán küldött képet a farkáról, ugyanazt, mint az előző srác, emokrisz20. Lebukott, de mire számon kértem volna, törölte magát ő is. De van ugyanilyen escort srác is: minden héten más embert ábrázoló képsorozat van fent a profilján, amit különben nem is nagyon értek, mert igen attraktív anélkül is. . .
Négyeske ötvözi egymásban az előző két csoportot. Egyszer megbeszéltünk egy találkozót. Én ott voltam, de telefonra nem válaszolt, amint odaértem, és nem is volt ott, ahol megbeszéltük. Aztán pár évvel később elkezdett írogatni romeon, hogy találkozzunk… Adtam még egy esélyt… Megint ott voltam, köröztem autóval, de senki, aki legalább egy picit hasonlított volna a képekre. Hívtam, semmi. Hazamentem. Eltelt megint egy kis idő… megint ír, és nem tudom, mi legyen. Közben feltűnt egy srác, aki túl szexi ahhoz, hogy velem akarjon szexelni… De nem gyanakodtam, csak akkor, amikor kiderült, hogy úgy akar hármasozni, hogy az előző srác is legyen ott… Szóval, most egyelőre ők is a “tisztes távolból” csoport tagjai.
A legfuribb az, hogy amikor mondom, hogy jó, találkozzunk, jöjjenek át ők, egyiknek sem tetszik az ötlet:DAz utolsóhoz és a plusz 1-hez fűztem igazán sok reményt.
Gyaloglón írt nekem, mert normális volt a nickem. Kiderült, hogy nem volt az, csak nem ismerte, amire utalt:) De mindegy, beszélgettünk. Kb. 1 óra után esett le mindkettőnknek, hogy a másik az, aki. Ugyanis 3-4 éve már volt 1-2 randink, amiből az egyik durvajól, a másik pedig katasztrófálisan végződött. Mondta, hogy várnom kell rá, mert kórházban van, de ez nem okozhat gondot. Beszélgettünk sokat skypeon, és egyre világosabbá volt, hogy ő az az ember, akit azért teremtettek, hogy kielégítse minden vágyamat, és fordítva. Lelkesen vártam a vasárnapot. Péntek lett, beszéltünk, nem volt túl jól, de benne volt a taliban. Aztán hívtam, írtam neki itt-ott, mert mondta, hogy visszakerült a kórházba. Hétfőig nem tudtam elérni, akkor beszéltünk pár sort, és mondta, hogy se telója, se laptopja nem volt, ezért nem írt, és kérdezte, hogy majd ha kap végre egy telefontöltőt, akkor felhívhat-e. Persze, mondtam örömmel, és nyugodtam meg teljesen, hogy csak én magyaráztam bele mindenféle rosszat az eseményekbe. Szerda van, azóta hív.
És végül a kedvencem, a plusz 1: Este volt, talán éjfél körül járt az idő, amikor elmentem olvasni. Másfél órával később elfáradt a szemem, de nem voltam álmos, ezért letettem a könyvet, és kimentem a géphez. Kb. rögtön írt, beszéltünk pár szót, és találkoztunk. Képeken helyes volt, élőben elmondhatatlan. Fél 3-ra itt volt nálam, és reggelig beszélgettünk, majd egy kis “ungabunga” után lefeküdtünk aludni. Nem sokkal dél után keltünk, csináltam neki reggelit, zuhanyoztunk, majd elköszönt: “akkor este jövök”. Furcsa volt, de elég spontán ahhoz, hogy ne lepődjek meg rajta:) Fél 10-kor jött a visszahívós SMS, hívtam: 11 körül neki már jó is lenne. Átjött, beszélgettünk hajnali 3-ig, alvás 11-ig. Felkeltünk, mondta, hogy elmegy zuhanyozni, aztán menjek én, és ungabungázunk egy nagyot. Lezuhanyozott, kijött, és mondta, hogy lemegy cigiért, amíg én zuhanyozom. Elkészültem, felöltöztem, vártam. 5 perc, semmi. 10 perc, semmi. 15 perc… hívtam, ki van kapcsolva. Azóta sem jött vissza.
Update: most szólt Gábor, hogy nézzek körül. –6 000 Ft a polcomról fém 200-asokban.Szóval ilyen emberek vannak, vigyázzatok!
[Ugyanitt várom a jól bevált védelmi módszereiteket:P]
köszi azoknak, akik felköszöntöttek a születésnapomon. a többiek lemaradtak.
-
Viktor szív Világ
m. ötlete alapján – ami jó:
Az utóbbi napokban rájöttem, hogy s z o c i o p a t a vagyok.
-
Viktor vs. Világ 2 – [dnsd, egyéb]
- a legelső blogger, akit olvastam, minden meleg blogger példaképe megígérte májusban, hogy ír a dnsd-re, azóta írja.
- ****** megígérte, hogy június végéig megcsinálja a blogom designját. augusztus 18-án készült el.
- **** azt mondta, hogy megcsinálja múlthét vasárnap a blogomon szükséges apró javításokat. Majdnem egy hete volt.
- ** azt mondta, hogy rajzol rólam egy képet. Nagyjából 1 hónapja mondta. Sőt, már kettő is talán. Nemrég rákérdeztem, azt mondta, hogy idén meglesz.
- ****** azt mondta, hogy ha Budapesten lesz, és sok élményben lesz része, ír a dnsd-re. Most, hogy már itt van, megemlítettem neki, erre azt mondta, hogy hazudok, mert ő ilyet sosem mondott.
Ezt megosztottam valakivel, mert megígért valamit. Nem értette, hogy miért mondtam, hogy szinte biztos nem csinálja meg. Általánosítottam, pedig az egy undorító dolog. Viszont megkerülhetetlen. Kíváncsi vagyok, szeretnék kellemesen csalódni.
“ha a te szemszögödből nézem, akkor ez kurva idegesítő, de ha meg az övükéből, akkor meg valamennyire meg tudom érteni, mert mindenkinek ezer dolga van, jó ezt nem tudhatom, de kemény világ van odakinn, és valaki kurva sokat dolgozik tényleg, és vagy kimegy a fejéből vagy nem tudja beszorítani:S”
Jó, hogy vannak megértő emberek. Én nem vagyok az.
Jah, ha nem esett volna le: az én blogom volt a dnsd. Nem olvasták, nem kommenteltek, és nem volt túl sok vendégpost sem. Szégyen, nem szégyen, gus próbálkozásánál ugyan tovább jutottam, de én is megbuktam.
-
Viktor vs. Világ
Na:) Már megírtam egy ilyen postot, és még tervezek párat, de – mivel túl jó vagyok ahhoz, hogy publikáljam – ezeket nem sokan láthatták:)
Először egy példa: vegyük azt az elképzelt helyzetet, hogy a földön mindenkinek a fekete-fehér-szürke hármas valamelyikére festett kocsija van. Először jön egy ember, majd 100, utána 10000, majd milliók, akik színes autót akarnak, és megjelennek az utcán a piros, a lila, a citromsárga, a zöld, az égszínkék és egyéb színes autók. És végül az lesz a kuriózum, amikor valakinek fekete-szürke-fehér az autója.
Csak annyit akartam mondani, hogy fárasztó és unalmas minden tininél azt olvasni, hogy ő érettebb társainál, hogy ő többet élt, mint bárki, hogy ő mekkora tudással rendelkezik, hogy ő mennyire különleges, hogy tattara. Lassan az lesz a különleges, ha valaki ezt nem jelenti ki magáról.
ELÉG VOLT.
-
ami mostanában nem jó
jelen – part 2.
Gayromeo, annak ellenére, hogy szerintem magasan a legjobb meleg ismerkedős site, tele van olyanokkal, akik másnak adják ki magukat, mint amik. És így az egész elveszti értelmét. :( Dudesnude-on legalább van ilyen izé, hogy kell küldeni egy fotót magadról a profilod sorszámát egy papíron magad előtt tartva, hogy igazold magad. És azokról, akik akkora királyok, hogy nem válaszolnak, ne is beszéljünk.
Gábor szerin messziről lerí rólam, hogy buzi vagyok. Ez csak azért nem jó, mert meg voltam győződve az ellenkezőjéről, és büszke is voltam rá.
Kristóf újra E/3. személy lett, ami várható volt, de hát szar ez így.
82 kg vagyok. pf… szánalmas.
Kezdem teljesen elhagyni magam. Fekszem itthon, kilógó hassal, pizzás doboz mellettem a kanapén, lábam az asztalon, és tespedek. Szennyes mindenhol, kosz, rendetlenség, borosta.
Nincs kedvem megosztani senkivel semmit, mert mindenki csak magával foglalkozik: Ha van valami, ami a szívemet nyomja, egyedül kell feldolgoznom. Ha véletlenül segítségre van szükségem, akkor oldjam meg egyedül.
velem, de picit máshol!
keress rá
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)

