• agyérgörcs – napok [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.05.11 | Category: mixed!, testőr.blogol | Tags: ,,,,,,

    Az istenverte tanulás miatt kicsit akadozik a frissítés, most igyekszek kicsit pótolni – annak ellenére is, hogy ma angol zh-t és nemzetközi gazdaságtan vizsgát írok. Keddnél jártunk, este Andrissal mentem moziba. Nagyon jó volt, végig beszélgettünk, élveztük egymás társaságát, egyszerűen jó volt vele lenni. Tengerihajókörutazás-Tamás főszereplésével készült, Mission Impossible 3 című filmet néztük meg. Már a film elején kétségeim voltak a felől, hogy jó helyen járok-e, mert egy Hollywoodi produkcióhoz képest nagyon bugyuta volt a főcím. A történet szokásos módon indul, társat-tanítványt elrabolja a gonosz ellenség, mentőakció, kiszabadítás. Csak sajnos a lány meghal az akció közben. Itt kezdődik a film, és kétségbeesett-asszonymegmentős kémfilmmel végződik. Ha valaki kíváncsi arra, hogy a forgatókönyvírók milyen ketyeréket adtak Tom Cruise kezébe, feltétlenül nézze meg, egyébként tök felesleges:D Bár van benne pár jó poén;)
    A tegnapi nap kb végig a tanulással telt… Ja meg volt egy számtech zh is, de remélem közel max pontos lett – legalábbis most így visszagondolva annyit kéne kapnom rá. Mi történt még? Jaaa amikor hazaértem a suliból, az asztalomon volt egy papiros a magyar postától, hogy iratom jött, amiért menjek el a postára hogy átvegyem. Amikor a hölgy megtalálta a borítékot, legrosszabb sejtésem igazolódott be: a kerületi rendőrfőkapitányságtól jött. Amikor kibontottam, pulzusom tuti 120 fölé ment:D De aztán csak egy általam véghezvitt feljelentés (tudniillik ellopták az egyik kocsinkból a motorhűtőt) fejleményeiről írtak, hogy a megszüntetett nyomozást mégis folytatják… Anyu és apu és rögtön kérdezte hogy mit csináltam, amikor meglátták a borítékon a pecsétet, majd kivételesen bocsánatot kértek:) Este újfent tanulás, meg puskakészítés ezerrel, közben meg tök jót beszélgettem – végre msnen is – az Évivel. hm most angolszótanuláshelyett írok ide, remélem nem bosszulja meg magát a zh-n… A vizsga meg – feleletválasztós és igazhamisos lesz, ezt az akadályt is könnyen kell vennem.

    Remélem mindenki jól vette az eddigi érettségi fordulókat, most kéne kis pihenőt tartani a szóbelik előtt:) Ja ha valakinek kell az én kevéske tudásom is ahhoz, hogy sikerrel érettségizzen, szóljon, áttöltöm bele:D