• autós kaland

    Date: 2009.03.26 | Category: stories! | Tags: ,,,,

    Minden sínen van Crazyboyyal, most mégsem vonatos, hanem autós kalandról fogok beszámolni. Szombaton munka után érte mentem, vásárolgattunk [vagyis csak akartunk, nem volt méret], vacsiztunk, sétáltunk, szóval volt mindenféle jó dolog. Aztán már jó előre beizgattam, hogy lesz egy pötty meglepetés. Megadtam neki a hely google-maps-koordinátáit, de semmi több. Ja de:D Még azt is mondtam, hogy nem kell hozzá speciális öltözet, és sötétben kell oda menni. Mondtam, hogy ne számítson nagy dologra, de én nagyon lelkes voltam. Aztán az étteremből hazafelé majd’ elfelejtettem, de az utolsó másodpercben jó útra kanyarintottam az autót. Aztán megérkeztünk. Egy autókiállóba egy meredek egysávos út szélén, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra. Tök romantikus hely, meg minden. Néztük a várost, találgattuk, mi merre van, merre folyik a Duna, melyik a parlament kupolájának kilátszó csúcsa, ilyesmi. Aztán egy pillanat alatt elmúlt a varázs:

    Kifogyott a benzin. Kocsi leállt. CB azt hitte, csak szívatom:D Mondta, hogy indítsam újra, próbálkozzak. Még háromszor megmutattam neki, hogy lefullad. Én tudtam – nincs benzin. Agy kattog, megoldás után kutat – hívjuk fel öcsémet [szerencsére pár percnyire voltunk otthonról]. Nem veszi fel. Akkor anyut. Nem veszi fel. Apu ilyenkor alszik. Hugom – hol vannak anyuék? Öcsém barátnőjének előadásán. Remek. Másik megoldás kell.

    Oké, a benzinkútig végig lejt az út, szóval, ha sikerül megfordítani az autót, akkor nagy baj nem lehet. Hát akkor hajrá. Kiszálltunk mindketten, toltuk, és első körben beálltunk az útra keresztbe. Mögöttünk hegy, előttünk szakadék. Remek, jól haladunk, még 90°-ot kell fordítani, de elálljuk az egész utat. Felülről jön egy autó. Odafutok, mondom, “Bocsi, kifogyott a benzin” – és már fordult is vissza. Vissza a kocsihoz, forgatás tervezgetése. Alulról jön egy kocsi. Megáll, kiszáll a sofőr. Kérdezem: “Kifogyott a benzin, segítesz megfordulni?” “Persze, én is haladjak”, és rögtön odaállt a kocsi elejére tolni. Még két tolás, és megfordultunk teljesen. Hangos nagyonköszönöm, és már gurultunk is a benzinkút felé.

    Azt meg tudtátok, hogy ha nincs fékrásegítés, akkor bizony 200 méter a féktáv?:D