Az “ajándék”, aminek a legjobban örültem volna

butch002 Vége a karácsonynak, az utolsó nap utolsó felét tapossuk, szóval lehet összegezni:) De nem ilyen ajándékokról akarok beszélni, hanem – kicsit beteg módra – annak a mintájára, mint ahogy néhány QAF részben volt: az AIDS-es tanár egyik tanítványa el akarta kapni a betegséget, amit valami hasonló módon nevezett. Az ajándék.

Ennyire természetesen nem súlyos a helyzet, és nem akarok szánt szándékkal rámenni semmilyen nemi betegségre sem, de hasonlatnak mindenképpen megtette.

Történt ugyanis, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt CrazyBoy komolyan elkezdett aggódni: Mi van, ha cukorbeteg vagyok? Mert eléggé passzoltak rám a tünetek. Persze, ezeket először nem tudtuk fejből, irány a google: “cukorbetegség tünetei” – és keresés. Rövid böngészés után ehhez a két listához jutunk:

1-es típusú cukorbetegség tünetei, ami legtöbb esetben gyerekkorban alakulhat ki:

  • fokozott folyadékigény
  • gyakori éhségérzet
  • Sűrű vizeletürítési kényszer
  • Gyors súlycsökkenés
  • Erős fáradtságérzet

Ezen végigszaladva csak 2 dolog illik rám, fokozott folyadékigény, valamint a sűrű vizeletürítési kényszer. Azért ez 40%-is passzolás, aggódás alábbhagy. Lejjebb görgetve az oldalt viszont:

Az egészségtelen táplálkozás következtében kialakuló 2-es típusú cukorbetegség tünetei:

  • erős szomjúságérzet
  • fokozott éhségérzet
  • gyakori vizeletürítési kényszer
  • ingerlékenység
  • látásromlás
  • bőrviszketés
  • A végtagok gyakori zsibbadása
  • Lassan gyógyuló sebek
  • Esetleg előfordulhatnak szexuális problémák.

Na, itt már a fele sem tréfa – gondoltam. Van ugye szomjúságérzet, és emellett vizeletürítés (szerintem minimum 5 litert iszom egy nap, de néha van az 7 is). Sokszor vagyok éhes, viszont nem bírok sokat enni… Ingerlékenység – aki ismer, az tudja, hogy EGYÁLTALÁN NEM VAGYOK INGERLÉKENY!!!! MOST SZÓLJON, AKI MÁSKÉPP GONDOLJA, és AZONNAL TÖRLÖM MSNRŐL, TELEFONKÖNYVBŐL!!!:) Látásromlás – ez nem annyira jellemző, de volt, hogy elfogadtam, hogy a projektornak jó a fókusza, aztán a többiek szóltak, hogy ezen azért állítani kéne. Meg sokat viszket a szemem, és könnyezik is néha. Bőrviszketés – gyakran, mindig máshol: lábfej, kéz, has… És igen, szoktam fürdeni!!! Néha zsibbad a lábam, ha hülyén ülök. Sebek: van egy vágás a kezemen, ami két hónapja ott éktelenkedik. Szexuális problémák… hááááááááááááát;) Ezt hagyjuk.

Kis boldogság, kis aggódás – CB unszolására irány a vércukorszint-mérés a háziorvosnál. Betoppanok, mondom a problémákat. Ő is felfedezett hasonlóságot a tünetek, amiket produkálok, és a betegség tünetei között. Kérdezte, hogy ettem-é, mondtam, hogy ügyesen nem, úgyhogy fertőtlenítő kézmosás, és gyors vércukorszint-mérés. 4 lett az érték, ami nagyon jó, közöm nincs ehhez a betegséghez. Úgyhogy begyűjtöttem telefonszámokat, bőrgyógyász, urológus, allergológus – aztán kiderül, mik a bajaim:D Ha valakinek van ötlete, persze tessék tippelni!:)

És hogy miért örültem volna ennek a betegségnek? Mint az éves összefoglalóban is írtam: muszáj változtatnom az étrendemen. Kockás hasat szeretnék. És mivel magamtól nem tudom rávenni magam ilyesmire, és egyelőre senki nem vállalkozott arra, hogy rákényszerítsen az egészséges étrendre, valamilyen más jellegű kényszerítő erőre van szükségem, amihez ez a betegség pont kapóra jön. Jó, gondolom nem ennyire idilli ez az állapot, a cukorbetegek biztos segg hülyének gondolnak, de én egyelőre csak a pozitív dolgokat látom benne.

Úgyhogy, ha valakinek van egy cukorbetegséget okozó tűje, hát nyugodtan szóljon, boltolunk valamit!saas_fee_wallis_1280x1024

Posted by Svityó under megmondomÉN Comments (16)

16 Responses to “Az “ajándék”, aminek a legjobban örültem volna”

  1. a napi egy-három gramm C vitamint azért szerintem próbáld ki (por formában gyógyszertárból, a megivott folyadékban), esetleg némi kálciumot és magnéziumot, meg Bkomplexet napi két sárgarépával (megenni) ha már a folyadékcseréd cukorbaj nélkül olyan, egy könnyűbúváré (mint az enyém is)

  2. Nem kéne pont a cukorbetegségre vágynod :S
    Elég gáz tud lenni ha nem azt eszed amit akarsz, vagy ha a szobádban találnak meg mert kicsit beájultál és ha később találnak meg a saját nyáladba fulladsz meg…(csak közvetett tapasztalat, nem saját)

  3. Uhh, ez kicsit veregette a biztosítékom. Legyen kocka hasad, de ne akarj cukorbeteg lenni.

    Amúgy szánalmas, hogy az orvosod is annak ‘hitt’, mivel a 2-es típusú cukorbetegséget 50 felett szokás “elkapni”, tehát olyanod még csak elvből se lehetne. Ahogy Hanson is írta, nem olyan jó ez, mint aminek tűnik. Az alap, hogy nem ehetsz akármit és folyamatos pánikban van, hogy lemegy és gyorsan be kell kapnod valamit, vagy pedig felmegy és mindjárt elájulsz. A folyamatos vércukorszintmérés miatt az ujjbegyeid kisebesednek állandóan, a hasfalad az inzulinbeadás miatt szintén kicsit véraláfutásos lesz pontokban és fáj is. A későbbi lehetséges tünetek: vakság, végtagamputálás, érszűkület és akár 10-15 évvel előbbi halál.

    Tehát inkább ne ettől legyen kocZka az a has.. :)

  4. Az egyik mamám hónapok óta kórházban cukorbetegséggel, inzulinozzák. Talán soha nem fogják már hazaengedni. Ez most kicsit “nem jött át”, hogy úgy mondjam…

  5. Szánalmasnak nem mondanám, de mit mondjon egy orvos, ha a beteg ezekkel a tünetekkel jön és konkrétan vércukor szintet méret? Ha meg nem mondja, akkor meg az a baj.
    És a mondatodban ott van, hogy “szokás”, mivel létezik statisztika, meg úgy egyáltalán az Élet, ebből eredendően pedig előfordulhatnak kivételek, ritkaságok.

    Én egy füzetbe írom bele egy évvel előre áttekintve a dolgokat, hogy mik a célok, mit akarok elérni, és ehhez mit kell tennem. Ezzel materiális :-) formát nyer a dolog és nem csak egy kósza gondolat lesz, hanem pszichológia és hatok önmagamra.
    Aztán célonként, egy-egy lapon vezetem, hogy mit tettem mindezért. 100%-osan nehéz megtenni mindent és eleve minden célt 100%-osan beteljesíteni, de nincs más mint erre törekedni.
    Ahhoz pl egy naptár is elég, hogy egy héten X-et tegyek, arra a napra, amikor voltam kondiban, és így ha többnyire megvan a 3-4X, akkor ügyi vagyok.

    Nekem anyám mondogatta mindig, hogy írjam le a teendőimet. Kurvára nem írtam le, mert gondoltam nem vagyok hülye gyerek, nem felejtem el. Olykor elfelejtettem, de amiért mégis leírtam az nem ez volt, mert összességében fejben is jó voltam. Egyszerűen leírva folyton oda téved az ember szeme és látja, hogy “bassza meg ott villog és még nem tettem érte semmit”, ha nem fontos kihúzod, ha meg igen, akkor már csak egy lépés a többivel együtt pont azért a célért is tenni valamit.

    Ezen erősen gondolkodom, hogy elmegyek rá: http://www.sikerkod.hu/. Nincs mit vesztenem, mert nem a humbuk részében hiszek, hanem az önmagamra gyakorolt hatásában. De most nincs rá pénzem, viszont felkerül a listára, hogy ne felejtődjön el.

  6. Azért írtam, hogy nincs mit vesztenem, mert – és Viktor szerintem Te ezzel tisztában vagy – tőlünk nyugatra az embereket komolyan edzik a pozitív gondolkodásra. Ami nekünk hülyeségnek tűnhet, az a személyi, munkamorál és egyéb hatékonyságot fejleszti folyamatosan.
    Vagy egy másik példa, ahol beépítik az emberek képzésébe a gazdasági tervezést ott biztosabb jövője, több megtakarítása van az embereknek. Nekem teljesen furcsa hogy bankok vagy minisztériumok indítanak diákoknak, vagy tanároknak megtakarítási programokat, képzéseket, oktatásokat. Nem kell befektetni, de példákkal szemléltetik, hogy adott kortól kezdve miért jó, havi 5-10 eret félretenni.
    Egy része nyilván PR a banktól, de közben ha ezt félretesszük, külföldön akkor is működik és növeli az anyagi biztonság érzetét. Csak itthon erre nem volt ránevelve senki. Anyám és apám sem, az hogy hasonló dolgokban gondolkodtak, az egy dolog, de ez nem mondható el a nagy átlagról. És még így is sok újat tanulnak és mondják nekem, hogy kezdjem el ezt, amint dolgozni fogok.
    http://tothandras.hu/ Ő meg a Tv2 Naplójában segít családoknak hiteltörlesztésekben és anyagi megregulázásban.

    Na, ez csak egy példa volt, az egyel ezelőtti gondolatomra. Realista lévén nem hiszem, hogy bárkit is megváltoztatok, de remélem érdekesnek, elgondolkodtatónak hatott, amit írtam. Meg eleve egy blog bejegyzés eseményről, élményről, problémáról szól, amire reakciókat, javaslatokat vár a bejegyző. Én leírtam a saját hozzáállásom, nekem ez használt, másnak meg más. a lényeg hogy mindenki megtalálja a saját önsegítő módszerét.

    Boldog Újévet Mindenkinek!

  7. Most már tudom, miért van sok olyan blog, amit nem olvasok:D Na mindegy is, ez csak kis elkalandozás volt.

    Nem kéne, veregette a biztosítékot, nem jött át… ciki. De nem értettétek meg a lényegét annak, amit írtam. Szomorú, hogy csak Srácnak esett le, de annak viszont örülök, hogy visszatért kommentelgetni:)

    Nem akarok cukorbeteg lenni, egészen egyszerűen szükségem van arra, hogy valami/valaki rákényszerítsen dolgokra, amik a változáshoz szükségesek – hamár kiderült az, hogy nekem, magamtól, nem megy.

  8. Cica, ezzel sokan így vannak, felismerni és kimondani a problémát, egy dolog. Tenni az ügyben egy másik. Várhatsz a csodára, hogy kényszerítsen valaki/valami (élveznéd mi? vagy inkább fordítva? :-P ), vagy kutathatsz megoldások után. Nem mondom, hogy az én javaslatom az egyetlen jó, vagy egyáltalán jó. Embere válogatja, de én leírtam azt, ami nekem használt, nézz utána, próbáld ki vagy keress tök mást. DE CSELEKEDJ.
    És utána számolj be róla, hogy mi történt.

  9. Te Viktor, ahhoz, hogy te most vagy cukorbeteg vagy vagy sem, vagy egyáltalán vágysz rá [ami valljuk be, elég bizarr dolog, dehát sebaj], ahhoz hogy jönnek ezek a kockahasú bácsik? XD

  10. Monogon: ezek a szerek mire jók?:$

  11. PaPe: illusztráció:D

  12. szörp és kóla helyett, valami mégiscsak kell a vízbe a szívószál a jégkocka mellé :D

  13. de most komolyan!!! mire jók ezek?

  14. Kis citromlé leve? (Citromból vs. limeból facsarva…)

  15. Kis citromlé leve=kis citrom leve.. A sztrejk miatt 5:15-kor keltem…

  16. kiguglizod és megtudod :D (állítólag valami egészség nevű dologra hatnak)

Leave a Reply

különlegesen elmebeteg

Svikó jegyzetei a világról
Unchained fun designed by Dining Tables, Made free by Wooden Garden Furniture, Garden Furniture Covers, High Heel Shoes