-
Bejegyzés év vége felé – Avagy: életem legszebb éve
Közeleg az év vége, ekkor szoktak emberek visszatekinteni, blabla:D Na, ez így leírva nagyon nyálas, de a lényeg, hogy erről az évről nem lehet nem írni egy összefoglalást. Igen, kihagyhatatlan, mert ebben az évben, úgy érzem, hogy minden összejött! És tudom, még van hátra 13 nap, majdnem 2 teljes hét az évből, de már nem nagyon hiszem, hogy akármi is elronthatja a véleményem:P
Már tavaly szeptemberben bekerültem egy új munkahelyre, ahol azóta folyamatosan fejlődök, és egyre több és nagyobb feladatot bíznak rám, aminek a megkoronázása a nyári Madonna koncert megvalósításában nyújtott hathatós segítségem volt. Be vagyok jelentve, full legálisan dolgozom, és vasárnap óta már van céges telefonom is, ami egy csodálatos Iphone típusú készülék. Tudjátok… másolás és beillesztés. És ez csak egy az új Iphone 3GS lenyűgöző funkciói közül.
A melegségem az életem szerves része lett. Nem az határozza meg a mindennapjaimat, de mindenképpen kihatással van rá. És ez így van rendjén. Szeretek melegek között lenni, szeretek a melegségről beszélni, szeretek melegekről olvasni, szeretek a melegekről blogolni. Ezen nem akarok változtatni.
Coming outoltam apukámnak, aki elfogad úgy, ahogy vagyok: “Ettől még a fiam maradsz!”
És végül, de nagyon-nagyon nem utolsó sorban, itt van nekem CrazyBoy. 283 napja vagyunk együtt. Jóban és rosszban, örömben és bánatban. Persze, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de együtt mindenen túllendülünk. Szeretem, tiszta szívemből. Szeretem az illatát. Szeretem, hogy figyelmes. Szeretem, ahogy borostásan szúr. Szeretem, ahogy hozzám bújik. Szeretem, ahogy manósapkában jár-kel. Szeretem, hogy basztat, ha valamit kéne csinálni, de nem akarom. Szeretek beszélgetni vele. Szeretem a fenekét. És persze a pociját:) Szeretek táncolni vele az alteregoban. Szeretek bírkózni vele otthon. Szeretem, ha megcsikiz, és szeretem visszacsikizni. Szeretem titokban megfogni a kezét egy nyilvános helyen. Szeretem megpuszilni, és még jobban szeretem megcsókolni. Szeretem, amikor elmosogat. Szeretem, amikor orkánerejű szélben, fogcsikorgató hidegben birkanyugalommal molyol a cuccaival. Szeretem nézni, ahogy eszik. És úgy általában… szeretem nézni:)… Reggelig sorolhatnám:) Szeretem, tiszta szívemből. SZERETLEK, CRAZYBOY!!!
Persze, mindig vannak dolgok, amiken lehet javítani, de ezektől függetlenül mondom: tökéletes volt ez az év.
- A sport sajnos év elején abbamaradt, és azóta felszedtem pár kilót. Igen, kéne a rendszeres testmozgás.
- Bár freddie már adott táplálkozási tippeket, még mindig rendszertelenül, össze-vissza eszek mindent – bár már lényegesen több gyümölcsöt eszem! De ez még kevés, ezen is változtatni kell, az étkezésemen is változtatni fogok.
- Idő. Emiatt sokat bosszankodom, sokat bosszankodunk. Én vallom, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, de most már látom, hogy ez sokszor nem igaz:( Sokat dolgozom, és senki másra nincs időm emellett, és ennek sok mindenki megitta már a levét. Valahogy időt kell szorítanom!
- Ezzel szorosan összefügg, hogy nincsenek igazi barátaim. Ezen még azért dolgoznom kell. Tudom, hogy nem lesz valaki egyik napról a másikra mérföldes cimbora… De… tenni kell valamit az ügy érdekében. Barátok kellenek. Nem havarok, nem online cimborák, hanem barátok.
- Aztán el kéne mennem pár orvoshoz… Sorban áll még az év elején betervezett allergológus, aztán egy fogcsiszolásos beavatkozás a fogorvosomnál, urulógushoz és bőrgyógyászhoz is kéne menni. Hini oltásról nem is beszélve – bár lehet, hogy arra már nem ebben a szezonban fog sor kerülni.
- Szeretnék céges névjegykártyát, én, Svikó, kommunikációs manager, vagy én, Svikó, projekt manager, vagy én, Svikó, külkapcsolati megbízott felirattal!:)
- Szeretném végre én fizetni a lakáshoz tartozó számlákat!
- Végül lett egy kevés adósságom, azt törleszteni fogom még az év elején!
- Jah igen: Március közepe, Párizs CrazyBoyyal!!!:)
- Meg még van az, amit már nyárra beterveztem CrazyBoyyal: meg kéne tanulni főzni. Amióta egyedül lakom, nagyon rászoktam a rendelésre, és tényleg csak elvétve főztem. Az eredmény? Számolatlan számlamennyiség 2,5 év alatt, és mind házhozszállításból, vagyis ez: (kép). Ezért kell megtanulnom!
Jön a karácsony. A szeretet ünnepe. Engem úgy szeretnek, ahogy vagyok – és nem kell többet bujkálnom a szeretteim előtt. Ezt kívánom közületek mindenkinek – kevés ennél értékesebb dolog van!
11 Responses to “Bejegyzés év vége felé – Avagy: életem legszebb éve”
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
The trackbacks and pingpacks:
- különlegesen elmebeteg » a nem-megkönnyebbülés - Pingback on 10/02/06 13:37
Related Posts
Recent Posts
- a fülkés ismerősöknek
- Föld
- emberek
- a nap (1)
- Védett: ehhez senkinek
- élek.update (6)
- Az én városom (2)
- -10kg (3)
- Konfetti (2)
- Védett: Mindig lesznek bloggerek (1)

