• Bátorság

    Date: 2010.05.13 | Category: be up-to-date! | Tags: ,,,

    Nem ahhoz kell bátorság, hogy önszántadból befejezd, hanem ahhoz, hogy tovább élj.

    Mondhatta volna akármelyik nagy ember, akitől idézni szoktak, de saját gondolat.

    Hazaértem, villódzó fények. Rendőr a kapuban, mellette egy letakart kupac. Később megtudtam, hogy egy ember. A szomszédom. Rendőr az ajtóm előtt, a 10. emeleten. A mellettem lévő lakás középkorú tulajdonosa döntött úgy, hogy 2010. május 13. lesz a második dátum a sírkövén.

    Délután fél 4 körül lépett át a párkányon. Délután fél négy óta esze vesztetten csipog a két papagája. Tudnak valamit.

    Nem érintett volna meg a dolog, de az utóbbi időben konkrétan kísért ez a jelenség.

    […] Elkezdtem felkutatni a srácokat, akikkel ismerkedtem. Egyszer, életemben egyszer szedtem össze a bátorságot annyira, hogy „felszedjek” egy srácot. Rengetegszer megbámultam. Kifelé menet láttam, hogy mögöttem van, kifelé tart ő is. Megvártam az ajtó előtt. Remegtem, de áradt belőle a természetesség… önkezével vetett véget az életének. […]

    […] Ausztriában voltam dolgozni… nem is, csak kiugrottunk Bécs mellé egy eszközért. Ketten mentünk, mert drága a cucc?! Nem tudom az igazi okát. De volt 5 órám beszélgetni egy emberrel, akivel rengeteg időt dolgozom együtt, de szinte semmit nem tudok róla. Mesélt a hitéről. És mesélt arról, mennyire rossz helyzetben volt a családja. És hogy bevette az összes otthon lévő gyógyszert. Meg akart halni. De megijedt. Vagy inkább bátorságot gyűjtött, hogy tovább éljen! […]

    És most itt van ez a mai… De a legdurvább még hátravan.

    Van egy kis ember. Alig múlt 19 éves. És elmondta, hogy üres az élete. Van egy srác, őt jelölte meg utolsó esélyként. Nem depressziós, csak olyan semmilyen. Ilyeneket mond. Meg azt, hogy ez az ő élete, és joga van úgy befejezni, ahogy neki tetszik. Hogy mi tartja vissza? Keresi a módszert. Mert nem akarja széttrancsírozni a hulláját, és nem akar fájdalmat. Valamint biztosra akar menni. BASSZUS! AZT VÁRTA, HOGY ÖTLETEKET ADOK NEKI!!! Én is azt hittem, hogy figyelemfelhívás, de olyan nyugodtsággal beszél a terveiről, olyan természetességgel, hogy az egész rémisztő. Fekszem itthon sok éjszakán keresztül, és nem tudok mást tenni, csak sírok a tehetetlenségtől. Le akarom beszélni. Meg akarom mutatni neki az élet szépségét. De nem tudom, hogyan csináljam. Hogyan kezdjek neki. Nem tudom, mi a helyes. Nem nézhetem tétlenül.

    Délután 4-re értem haza. Elmentem a holtest mellett, el a rendőrök mellett. Láttam a helyszínelőket, és a diszkréten, de szigorúan lepecsételt ajtót. Azóta hányingerem van. Hallom a madarakat. Bíztam benne, hogy a házon kívülről jön, és elfelejthetem az egészet. Kinyitottam az ablakot, és kinéztem. Nem voltak madarak. De volt mélység. 10 emeletnyi lehetőség a zuhanásra. És az a durva, hogy érdekel, hogy mi járt a fejében életének utolsó öt percében. Szeretném tudni. Viszont egy oldot biztosan tudtam: sosem történhet olyasmi, hogy rászánjam magam.

    Gyűlölöm, hogy vezetjük az öngyilkossági statisztikákat…

    Nem ahhoz kell bátorság, hogy önszántadból befejezd, hanem ahhoz, hogy tovább élj. Önzőség előbb befejezni.