Archive for the ‘stories!’ Category
-
5 éve veletek
Ma 2011. április 15-e van. 5 éve, 2006-ban ugyanezen a napon kezdtem el blogolni. 5 éve! 1825 napja! Az életem közel 20%-a meg van örökítve ebben a 888 bejegyzésben. Ez majdnem két naponta egy bejegyzést jelent. A spameket és a törölt kommenteket nem számítva 2536x gondoltátok úgy, hogy hozzá kell szólni. Nélkületek már sehol sem lennék.
5 év! Ez alatt dolgoztam külföldön és lediplomáztam Magyarországon. Munkahelyet váltottam és sikerrel építem karrieremet. Haladok a megálmodott cél felé. Megcsináltam egy mixerdiplomát és szereztem egy szakmai nyelvvizsgát. Elköltöztem otthonról egy saját lakásba, amit már bátran nevezek Itthonnak. Vettem egy vadiúj autót, amit sikerült meghúznom, de így is a szemem fénye.
Megismerkedtem Sebastiannal, akinek a párjaként megtanultam, hogy a topmodellek is lehetnek féltékenyek. Majd Crazyboyyal, akivel életem leggondtalanabb évét töltöttem együtt. Kristóffal, aki megmutatta, hogy egy fiatal testben is lehet felnőtt férfi. És még sok másik sráccal, akihez ilyen vagy olyan viszony fűzött;)
Csináltam sok blogot. Itt a testor.blogol.hu és a wiko.freeblog.hu összes bejegyzését olvashatjátok. Emellett szexuális témájú történetekkel van tele a dnsd.blog.hu; pasik képeit számtalan helyre töltöttem fel, kezdve a törölt tumblrömmel, a fiveboyseverydayen át a simply.cute.guys-ig, ami a mai napig folyamatosan frissül. Napi érdekességek, és minden, ami megfogta a figyelmem, a tumblrömön található. Igen, blogger vagyok, szerteágazó érdeklődési körrel.
Részt vettem nagy koncert és fesztivál szervezésében. Jól éreztem magam bulikban és egyszerű mozis esteken. Megtaláltam Budapest legszebb pontját [és imádok itt élni!].
Megismertem a blogomon keresztül sok nagyon jó embert. És nagy részükkel örökre össze is vesztem. Kibírhatatlan és magányos szipirtyó lettem, pedig alig vagyok 25 éves. De felállok, mert nem maradhatok a padlón.
Legutóbb pedig részt vettem [remélem, nem hátráltatóan] a barátaim, magyarországi meleg bloggerek által útjára indított nyilatkozatban és a hozzá kapcsolódó mai tüntetésen.
5 év alatt bezártak blogjaim, másikat pedig törölte a szolgáltató. Szüneteltettem az írást, majd eljött a jelszavas bejegyzések időszaka. De itt vagyok és itt is leszek. Mert blogger vagyok.
-
Ital 2.0
Tavaly márciusban éreztem késztetést arra, hogy alkossak valamit a konyhában. Nem, persze, nem étel, azt meghagyom Kristófnak;) Akkor fejlesztettem ki hosszas kisérletezéssel a banánturmix hibátlan receptjét.
Balatonsoundon kollégám elment sétálni, és egy gyümölcsökkel, jéggel, mentalevéllel és átlátszó folyadékkal teli pohárból szürcsölgetett valamit szívószállal. Nem csak gondoltuk, hanem egyenesen tudtuk, hogy koktél. Miután végiglőttük a standard és nem standard koktélok teljes palettáját, mondta, hogy limonádé, ott lehet kapni, 550 Ft. Rohantam venni. Megittam, és hihetetlenül jól esett, úgyhogy a maradék napokon azt szürcsölgettem.
Jött a Heted7 vígasság Kemence környékén, ahol szintén volt a limonádés cég, ezért szinte állandó programmá vált, hogy a műsorszámok között mentünk limonádét venni. A szigeten is voltak, de a gyümölcsökkel teli pohárból maradt az átlátszó folyadék, és 1-2 gerezd citrom. Pont lófasz. Viszont a VIP-ben olyan volt, amilyennek szerettem. El is beszélgettem az ottaniakkal, hogy hogyan csinálják:
- citrusfélék feldarabol, bele a pohárba
- gyümölcszúzóval kinyomja a levet
- felönti cukorsziruppal
- rá jég
- és a maradék helyet kitölti szénsavas ásványvízzel
- szívószállal megkavar
- kiszolgál
Ez így sokkal-sokkal jobban tetszett, mint azok a verziók, hogy citromlé, cukor, víz. Eldöntöttem, hogy ez kivitelezhető, ezért kedden neki is álltam a beszerzésnek.
Első utam a zöldséges konténerbe vezetett, vettem narancsot, citromot, limeot.
Következő lépésben kikerestem a neten a cukorszirup rém bonyolult receptjét, és lefőztem egy adagot.
Vettem szénsavas vizet, mert itthon csak menteset tartottam.
Lényegében minden megvolt, kivéve a gyümölcszúzót. Persze a nevét nem tudtam, ezért mindenhol el kellett magyaráznom, hogy mit keresek: Egy olyan dolog, mint amivel a mozsárban összetörik a cuccokat, csak fából, és recés az alja. Legtöbb embernek átjött, hogy mit keresek, de a többiek próbáltak eladni nekem mézcsurgatót, és olyan is volt, aki közölte, hogy nincs fa mozsárjuk. Anyád. Körbejártam az Alleet, bementem 3 konyhafelszerelés boltba a Mammutban, jártam Vasedény boltban (ami kívülről sokkal menőbbnek nézett ki:S), IKEA-ban, Kikában. Semmi. Hiánycikk, úgyhogy az első adagból egy pohár aljának a segítségével préseltem levet. Nem volt az igazi. Felmentem az internetre, és találtam egy boltot, 990 Ft-ért enyém lehetett álmaim gyümölcsalázója. Még a kocsiban kicsomagoltam, és annyira ráizgultam, hogy végig a kezemben fogtam, még váltani is azzal váltottam:D:D:D
Itthon rögtön nekiláttam. Gyümölcs felvág, bele a pohárba. Gyümölcszúzóval kiprésel, rá cukorszirup, jég, szénsavas víz, szívószállal felkavar, belekortyol. Jobb volt, mint a VIP-es. Áááá. Még aznap vettem 2 kiló porcukrot, és nekiláttam nagyüzemben cukorszirupot gyártani: annyi lett, hogy ki kellett öntenem, mert nem fért bele a csatos tetejű üvegbe:)
Akik kóstolták, mind kértek repetát:) Tesztivásra jelentkezni lehet az ismert elérhetőségeken;)
Ja, így néz ki:
-
Coke Zero
Tavaly márciusban már javában tartott a féktelen Colaivós korszakom. Akkor összegyűjtöttem a költéseimet, amiből kiderült, hogy az élelmiszerre költött pénzem 24 százaléka kólára ment el.
Azóta csak durvult a helyzet. Júliusban már ott tartottunk, hogy napi 2 liternél bőven több Colát ittam. Colát ittam reggel. Colát ittam este. Hidegben, és melegben, szénsavas hidegtől a szénsavmentes melegig. Evés előtt, evés után. Mindig. Jól jellemezte a helyzetet, hogy amikor összeírtam a hűtőm tartalmát, épp “véletlenül” 2 db 2l-es Cola tartózkodott benne. Oda jutottam, hogy a végén úgy ébredtem, hogy minden reggel hányingerem volt. Ittam rá colát, attól picit elmúlt, aztán rosszabbodott. Július 26-án vettem 8 db 2 l-es Colát, hogy legyen otthonra.
Július 27-én pedig úgy döntöttem: elég volt. Aznap reggel egy teljes üveg, és egy háromnegyed üveg Cola volt a hűtőmben.
július 27: 1 pohár
július 28: 1 pohár
július 29: 2 korty
július 30: fél pohár
július 31: 0
augusztus 1: 2 dl
augusztus 2: 0
augusztus 3: 1l felvizetett gépi Pepsi – moziban voltam:$
augusztus 4: 0
augusztus 5: 0
augusztus 6: 0
augusztus 7: 2 dl
augusztus 8: 0
augusztus 9: 2 korty
augusztus 10: semmi
augusztus 11: 0
augusztus 12: 0,5l – már nagyon hiányzott az íze.Most augusztus 12-e van, és még mindig megvan a teljes üveg, és a másik üvegnek a fele. És már nem vagyok egész nap álmos:)
És az a legszebb az egészben, hogy nem egy másik cukros üdítőre cseréltem a colát, mint a korábbi próbálkozásaimnál. Mondjuk ma pont ittam baracklevet, de az alap az az ásványvíz:) Már majdnem megszerettem:) Pedig még ez a srác sincs rajta mostanában…
-
szoci hétvége
Nekiindultam, szocializálódtam.
- délben megbeszélés
- délután jött captain, beszélgetés, iszogatás
- este blogtali
- tamás nagyonnagyon jófej!
- PaPe übersexy
- ‘Kristóf vagyok, Olvasó’ sem kutya:)
- SPF nem is fasz:)
- őszintesrácot kicsit zárkózott, de jó pályán mozog:)
- Mennyei Mandarin őrült picit, de aranyos:)
- Iguazu kicsit szótlan volt, de aztán itthon megnyílt a szája
- Rion idegeskedett, és nem volt jó kedve, bár még ez is jól állt neki.
- hiányzott Kevin
- hiányzott Maxen
- séta haza, majd taxizás
- reggel Captain törölközőbe csavart testének látványára ébredés
- munka közben beszélgetés a kétsráccal
- fuvarozásuk nyugatiba
- hazajövés
- moziprogramkitalálás
- egymásiksrác rábeszélése
- mozi
- eredet
- jó 10/10
- eredet
- hazafuvarozás, közben beszélgetés kicsit összeveszés, de jólérezés
- kocsiban véletlenül hozzáérés, de nem jelent semmit:)
- hazaérkezés
- romeon üzenet megkapás
Emiatt a végére minden elbaszódott, és a jókedv, amit két napig építgettem, kártyavárként omlott össze. Szar az egész. Sírok. Blőe.
-
Napi 1 perc Svikóval 020
Ezt valaki csúnyán benézte:)
-
Napi 1 perc Svikóval 017
Mert ilyenek még vannak…
A: még lógok neked 500 pénzzel
Én: ?:-O
A: 4 éve kértem cigire:) -
Napi 1 perc Svikóval 013
Nah. Beregisztráltam e-számlára az elműnél, a díjbeszedő zrtnél, a telenornál, a főtávnál, és a k&h-tól sem kapok már papíron számlatörténetet.
E!
-
napi 1 perc Svikóval 007
Büszkén jelentem, hogy befizettem az első közüzemi számlát saját keresetből:)
-
Svityó vs. madarak – csapó 2
Eredetileg egy igen rövid bejegyzésben akartam összefoglalni, hogy egy igazi férfihoz méltóan megoldottam a madár-problémát. Ez az állítás nem változott, csak a hozzá vezető út volt egy kicsit hm… hosszú. A cím valami olyan lett volna, hogy “resultát”, vagy “solution”, és csak egy képet tartalmazott volna, mégpedig ezt:
Történt ugyanis, hogy autóztam a városban, és megláttam egy autót: kártevőirtás, rovarirtás, épületek madarak elleni védelme. Megyek tovább, majd bevillant: madarak. Gyorsan visszatolattam, és felírtam a telefonszámot, és szinte azonnal tárcsáztam is. Szó szót követett, és délután négy óra után nem sokkal csöngetnek: “heló, a szellőzősök vagyunk”, és már tartott is felfelé a két fószer. Két igazi szaki, hatalmas apparáttal. Nézték a lyukat.
Próbálgatták bele a kamerát, és hát kb. annyit láttak, mint ti az előző képen. Majd közölték, ide tuti nem megy be madár, hiszen alig tudják betuszkolni a miniatűr kamerájukat. Mondtam, hogy láttam, ahogy kijön, szóval próbálkozzanak még. Tolták, vonták, majd szóltak, hogy megvan a fészek, de nincs bent madár. Ötletként mondták, hogy valamivel szüntessük meg a bejáratot, így nem fog bemenni madár. Purhab, vagy rongy. Purhab, de el kell menniük érte, ha szeretném, hogy ők csinálják +6000 HUF-ért. Visszajöttek, porszívó, kamera, porszívó, kamera, purhab, purhab, fészek kész. Az eredményt lásd az első képen. Viktor megnyugodott, madarak élnek, de nem a lakásban, csipogás megszűnt:) Azért picit elkapott a kárörvendés, amikor láttam, hogy a madár, mint egy kolibri, egy helyben repülve bámulja, hogy mi történt a fészkével. Hiába, ilyen az illegális lakásfoglalók sorsa. Mint aki jól végezte dolgát, jártam a világot, és újságoltam az embereknek, hogy mennyire király vagyok már, mert ezt is elintéztem. –21000 forint, de a lakás-probléma megoldva.
ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ, de jött a fekete leves. Más téma, csak felületesen kapcsolódik, de jobban megrémített, mint a madarak… Gyalogló chat, épp a megálmodott napi nickkemmel voltam online (igen, ugyanazzal nagyon ritkán megyek fel), amikor is rám írt valaki. “Szia Viktor” :O Baszki. Beszartam. “Ki volt az az ember SAPKÁBAN, aki a légkondidat szerelte?” ki vagy? Remegek. “Itt lakom szemben, gyere az ablakhoz, integetek”. Nem mentem. Féltem. Valaki megfigyel. Nagyon szívás ez:S
Szerda este végre úgy mehettem aludni, hogy tudtam, reggel nem madárcsicsergésre fogok kelni. Csütörtök. 6:30. Csicsereg-csicsereg-csicsereg. Tuti álmodom – gondoltam, és visszafeküdtem, tudtam még aludni picit. Délután. Elmentem vásárolni. Csak egy (két) nadrágot szerettem volna, de végül otthagytam egy szerényebb havi fizetést a boltban:) Többek között vettem egy baromi ronda cipőt is… Nem azt, amelyikre a bevásárló listában vágytam, de szerintem jó vétel volt:) Hazaértem. Ülök. Mit hallok? Szárnyverdesés? Csipogás? Baszki. Nekiálltam hallgatózni, és hát nem a begipszezett szellőzőrészből jönnek a hangok? Bent maradt egy? Viktor izgatott lett, és kezdetét vette a megmentő hadművelet. A hanghoz a lehető legközelebb szétvágtam a gipszkartont, és vártam, mi lesz. Egy madárfej. De nem jön ki. Sőt. Visszafelé megy. Nem baj. Nem adom fel. Arrébb megyek, és vágok még egy nyílást. Nincs jelenés. Megnagyobbítom a nyílást, és vágok. Semmi. Szekrényajtó becsuk, várok. Szárnycsapkodás. Megjelenek. Madár kukkol, majd be az üregbe. Várok, majd kamerával visszatérve újra támadásba lendülök.Ennek fele sem tréfa, ide férfi kell. Megjött a szexihasú volt némettanárom, és ráállítottam a témára. Megfogta, berakta egy dobozba, adott neki táplálékot, majd kiraktuk a franciaerkélyemre. Üldögélt még egy darabig a dobozban, majd rövid idő után, mivel természetesen nyitva volt a teteje, elrepült. A héten másodszor éreztem elégedettséget, hogy megoldottam A P R O B L É M Á T. Kis pihenés, közös főzőcskézés, majd nagyon belakva feküdtünk le aludni fél éjfél körül.
Reggel fél 7. Szokás szerint. Dobozzörgés a konyhából. “Baszki! Van egy egerem?!” Riadtam fel rémültem. A srác aludt tovább. Kimentem, és kinyomoztam, hogy a zaj továbbra is a madaras szekrényből jön. VAN MÉG EGY!!:O Tapasztalatból mondom, hogy a madarak 6:30-tól 20:00-ig vannak ébren. Szekrény kinyit, oknyomozó fotó elkészít.
Várok szépen csendben, míg felébred a némettanárom, majd elé tolom a fényképet: “Probléma van” – mondtam. Nyögött egyet, majd egy szál boxerben (és sajnos pólóban:P) elindult megoldást keresni. Benyúlt a szekrénybe, megpróbálta megfogni, az a kis geci meg berepült a tűzhely mögé. Hívogattam, nem jött ki, viszont nem volt mese, menni kellett dolgozni. Úgyhogy ablak résnyire nyitva, konyhaajtó becsukva, és reménykedtem, hogy 1: kirepül, 2: minimális lesz az okozott kár. Hazaértem éjjel, szar mindenfelé a földön:S Büdös, és a madár hallhatóan a tűzhely mögött. Úgy döntöttem, reggel intézem el a kis mocskot, és lefeküdtem aludni. 6:30 – a madár molyol. Viktor tovább alszik. 7:50 – madár megint molyol. Támadás. Bement a palackok mögé. Tálcával rögzítem, majd tök ügyesen megfogom. Annyira büszke vagyok magamra, hogy le akarom fotózni, de miközben a gép felé nyúltam, kicsúszott a kezemből, és berepült a tűzhely mögé. Anyját. Állok, várok, seprűvel a kezemben. Kibújt. seprűvel fixál. Nyúlok felé, megint kiszabadult, és be a tűzhely mögé. Trükkös, de meg kell hagyni, nem egy túl bátor jószág. Repdesett jobbra, repdesett balra, fel s alá, de amikor közel jártam hozzá, mindig visszamenekült a biztos helyre.
Megint állok, most már lesben. Morcosa nézek, erre valahogy mögém kerül, felreppen, és be a fürdőszobába. A Kádban ülve várt. Tudta a sorsát:) Ott legalább nem tud nagyon elbújni. Fogtam az eszközöket. Seprű. Ikeás táska. Törölköző. Készültem az utolsó rohamra.

Rádobtam egy törölközőt, óvatosan megfogtam, törölközővel együtt be az ikeás zacskóba, levittem a ház elé, és láttam elrepülni.
Kezdetét vette a legdurvább munka: Takarítás. Felsöpörni a bontásból származó törmeléket, felkaparni a madárszart, fertőtleníteni, felmosni, rendet rakni. Épp, hogy elkészültem, menni kellett, mert találkoztam apuval, mentünk a metroba, hogy kicsit javítsunk a fentebb említett bevásárló lista beszerzési mutatóin. Megvettük a széket, kicsit olcsóbban, mint az IKEA-ban tudtuk volna, de ugyanaz. És naaaagyonjóóóóóó:)
Büszkén jelentem, egy igazi férfihoz méltóan megoldottam a madár-problémát.
Ps: Szívből gratulálok mindenkinek (lásd: kpm), aki szerint vagyok olyan kegyetlen, hogy megöljek egy állatot. [Innentől kicsit személyesre váltok:] Továbbiakban bátran tartózkodhatsz az ilyen jellegű kommentektől. Sőt. Úgy általában is.
-
A hatalmas szívem:(
[Szolgálati közlemény: ezt a bejegyzést szombaton kezdtem el írni. Ma kedd van:D:D:D]
Üdv idén is! Jéjzus, lassan 4 éve blogolok… Na mindegy:) Szerintem lassan végre nem csak nekem, hanem mindenkinek egyértelmű lesz: CrazyBoy nem csak a barátom, hanem nagyon komolyan az életem része, ezért nem véletlen, hogy minden bejegyzésben felüti a fejét:P Van egy téma, ami időről időre szóba kerül közöttünk. Mégpedig az, amit CB így fogalmazott meg: “Tök nagy szíved van, de csak annak adj belőle, akitől vissza is kapsz majd.” És most egy “szomorú történet” apropót is adott a bejegyzéshez. Biztos írtam már a témában, de faszom fogja kikeresni, inkább leírom újra a véleményem:)
Egy kis előzmény: Nyáron idióta voltam. Szakítottam CrazyBoyyal pár napra. 4-re. Nagy hiba volt, de visszacsináltam. Abban az időben megismerkedtem egy sráccal. Beszélgettünk, jól megvoltunk. Madonna koncert alatt még arra is rávett, hogy megvegyek egy határozottan nőknek szóló újságot, mert benne szerepelt egy képen. Aztán volt olyan is, hogy elmentünk együtt Capellába egy hétköznap este. Alig volt valaki, csak egy szánalmas travi show, meg néhány roma kurva. Elvoltunk, beszélgettünk, iszogattunk, majd eltűnt. 1 órára. Szó nélkül, úgyhogy otthagytam, csak kurva jófej voltam, és visszamentem. Mindegy.
A történet: nem is tudom, pontosan mikor, december elején, vagy november végén volt… Kért tőlem 5e forintot, hogy 5 nap múlva, hétfőn kap pénzt, akkor visszaadja. Egyetlen kikötésem volt: ne nekem kelljen utánajárnom, hogy visszakapjam a pénzem – mert megbíztam benne (bár már az előzmény alapján sem volt túl sok okom rá… Viszont… ciki, vagy nem, de egy kockás hassal bármikor le lehet venni a lábamról:) ). Aztán sokáig nem volt msnen. December 21-én felhívtam, mert baszta a csőröm a dolog. Nem vette fel, de mikorra hazaértem, várt tőle msnen egy kis magyarázat. Bocsánatot kért, meg mondta, hogy szakított a barátjával, meg másnak is tartozik, de igyekszik rendezni a dolgot. Aztán felhívtam 28-án, hogy mi a helyzet. Hívtam mindkét 20-as számomról, majd egy 30asról. Nem vette fel. Szám elrejtése, felvette. Egy nő. “Kivel beszélek?” Illedelmesen bemutatkoztam, majd mondtam, hogy a sráccal szeretnék beszélni. “Ez nem az ő telefonja” – majd letette. Nagyot néztem. Irány facebook, nem vagyok ott az ismerőse. Írtam neki egy rövid levelet:
“BASZDMEG.
Egész egyszerűen csak ennyit hagy mondjak.
Megbíztam benned. Tényleg, jó szívvel adtam.
Te meg ilyen kétszínű módon baszol ki velem?
szerinted normális viselkedés ez?
áááá…
neked is nagyon boldog kibaszott újévet.”Átverve éreztem magam. Felhívtam utána január 2án, rejtett számról, és ő vette fel. Elmondtam neki szebben, hogy bánt a dolog, és ha nem kapom meg a pénzt, bizisten hallani fog még rólam. Tegnap megjött az átutalás. Kicsit szégyelltem magam. Felhívtam, és félig bocsánatot kértem. Úgyhogy végülis hepienddel zárult a történet.
Meséltem pár embernek a történetet, és mindenki azt hozta fel, hogy mennyire meglepődött, hogy a múltkor odaadtam két idegennek a lakásomat. De az tök más szituáció volt, szerintem. Nem ők kérték, akkor eszembe nem jutott volna. Mert az más, ha én ajánlok fel dolgot. Ezt bizti mindenki hülyeségnek gondolja, de így van. Ha valakinek nincs pénze, és felajánlom, hogy kölcsönadok egy 5, vagy 10 ezrest, hogy kilábaljon a hirtelen szarból, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy visszakapom. Ha viszont kérnek tőlem pénzt – hát, mivel ez nem az első eset volt, szerintem nem fogok adni. De nem feltétlenül rossz az sem, ha valaki kér. Csak meg kell válogatni, hogy kinek mondok igent. Például sokszor ajánlottam már fel embereknek, hogy elviszem őket erre-arra, de ez mindig csak Budapest határain belül történt. Január elsején viszont Captain arra kért, hogy vigyem haza vidékre. És igent mondtam, mert tudom, ha nem is pénz formájában, de vissza fogom kapni tőle ezt a dolgot.
Ide kívánkozik még egy másik szál is. Sokszor ajánlom fel embereknek a segítségem, amit mindenki fél elfogadni. Félnek, mert azt hiszik, hogy illemből ajánlom fel. Jó, néha biztos így van, de akkor sem mutatom ki! Szívesen elviszek bárkit bárhova, szívesen ajánlom fel a hálószobám, ha egy fiatal meleg pár nem tudja hol kielégíteni egymást… De senki nem fogadja el. Miért? Ki tudja… Man_is_madman kivétel:) Meg még páran. De mindenkinek segíteni akarok. Tényleg túl jó szívem van, csak figyelni kell arra, hogy ne használjanak ki.
Hát, ez van. Sokan mondják, hogy nagy szívem van. Majd burkot vonok köré, és vigyázok! Ehhez a bejegyzéshez nem járt szexi pasi, komoly a téma:) A hét vége felé újra jelentkezem, egy sokkal könnyedebb hangvételű kis bejegyzéssel:) Vagy kettővel:)
-
Bejegyzés év vége felé – Avagy: életem legszebb éve
Közeleg az év vége, ekkor szoktak emberek visszatekinteni, blabla:D Na, ez így leírva nagyon nyálas, de a lényeg, hogy erről az évről nem lehet nem írni egy összefoglalást. Igen, kihagyhatatlan, mert ebben az évben, úgy érzem, hogy minden összejött! És tudom, még van hátra 13 nap, majdnem 2 teljes hét az évből, de már nem nagyon hiszem, hogy akármi is elronthatja a véleményem:P
Már tavaly szeptemberben bekerültem egy új munkahelyre, ahol azóta folyamatosan fejlődök, és egyre több és nagyobb feladatot bíznak rám, aminek a megkoronázása a nyári Madonna koncert megvalósításában nyújtott hathatós segítségem volt. Be vagyok jelentve, full legálisan dolgozom, és vasárnap óta már van céges telefonom is, ami egy csodálatos Iphone típusú készülék. Tudjátok… másolás és beillesztés. És ez csak egy az új Iphone 3GS lenyűgöző funkciói közül.
A melegségem az életem szerves része lett. Nem az határozza meg a mindennapjaimat, de mindenképpen kihatással van rá. És ez így van rendjén. Szeretek melegek között lenni, szeretek a melegségről beszélni, szeretek melegekről olvasni, szeretek a melegekről blogolni. Ezen nem akarok változtatni.
Coming outoltam apukámnak, aki elfogad úgy, ahogy vagyok: “Ettől még a fiam maradsz!”
És végül, de nagyon-nagyon nem utolsó sorban, itt van nekem CrazyBoy. 283 napja vagyunk együtt. Jóban és rosszban, örömben és bánatban. Persze, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de együtt mindenen túllendülünk. Szeretem, tiszta szívemből. Szeretem az illatát. Szeretem, hogy figyelmes. Szeretem, ahogy borostásan szúr. Szeretem, ahogy hozzám bújik. Szeretem, ahogy manósapkában jár-kel. Szeretem, hogy basztat, ha valamit kéne csinálni, de nem akarom. Szeretek beszélgetni vele. Szeretem a fenekét. És persze a pociját:) Szeretek táncolni vele az alteregoban. Szeretek bírkózni vele otthon. Szeretem, ha megcsikiz, és szeretem visszacsikizni. Szeretem titokban megfogni a kezét egy nyilvános helyen. Szeretem megpuszilni, és még jobban szeretem megcsókolni. Szeretem, amikor elmosogat. Szeretem, amikor orkánerejű szélben, fogcsikorgató hidegben birkanyugalommal molyol a cuccaival. Szeretem nézni, ahogy eszik. És úgy általában… szeretem nézni:)… Reggelig sorolhatnám:) Szeretem, tiszta szívemből. SZERETLEK, CRAZYBOY!!!
Persze, mindig vannak dolgok, amiken lehet javítani, de ezektől függetlenül mondom: tökéletes volt ez az év.
- A sport sajnos év elején abbamaradt, és azóta felszedtem pár kilót. Igen, kéne a rendszeres testmozgás.
- Bár freddie már adott táplálkozási tippeket, még mindig rendszertelenül, össze-vissza eszek mindent – bár már lényegesen több gyümölcsöt eszem! De ez még kevés, ezen is változtatni kell, az étkezésemen is változtatni fogok.
- Idő. Emiatt sokat bosszankodom, sokat bosszankodunk. Én vallom, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, de most már látom, hogy ez sokszor nem igaz:( Sokat dolgozom, és senki másra nincs időm emellett, és ennek sok mindenki megitta már a levét. Valahogy időt kell szorítanom!
- Ezzel szorosan összefügg, hogy nincsenek igazi barátaim. Ezen még azért dolgoznom kell. Tudom, hogy nem lesz valaki egyik napról a másikra mérföldes cimbora… De… tenni kell valamit az ügy érdekében. Barátok kellenek. Nem havarok, nem online cimborák, hanem barátok.
- Aztán el kéne mennem pár orvoshoz… Sorban áll még az év elején betervezett allergológus, aztán egy fogcsiszolásos beavatkozás a fogorvosomnál, urulógushoz és bőrgyógyászhoz is kéne menni. Hini oltásról nem is beszélve – bár lehet, hogy arra már nem ebben a szezonban fog sor kerülni.
- Szeretnék céges névjegykártyát, én, Svikó, kommunikációs manager, vagy én, Svikó, projekt manager, vagy én, Svikó, külkapcsolati megbízott felirattal!:)
- Szeretném végre én fizetni a lakáshoz tartozó számlákat!
- Végül lett egy kevés adósságom, azt törleszteni fogom még az év elején!
- Jah igen: Március közepe, Párizs CrazyBoyyal!!!:)
- Meg még van az, amit már nyárra beterveztem CrazyBoyyal: meg kéne tanulni főzni. Amióta egyedül lakom, nagyon rászoktam a rendelésre, és tényleg csak elvétve főztem. Az eredmény? Számolatlan számlamennyiség 2,5 év alatt, és mind házhozszállításból, vagyis ez: (kép). Ezért kell megtanulnom!
Jön a karácsony. A szeretet ünnepe. Engem úgy szeretnek, ahogy vagyok – és nem kell többet bujkálnom a szeretteim előtt. Ezt kívánom közületek mindenkinek – kevés ennél értékesebb dolog van!
-
Útinapló
Két nap, 2200 km – kiugrottunk Hannover mellé tegnap és ma:) Nem volt hó, csak baromi sokat autóztunk öten. Kényelmetlen semmiképp nem volt, mert béreltünk egy mikrobuszt, de elültem a seggem:D
Odaértünk, lecucc a szállodában, megkérdeztük a recepción: merre van étterem? Hát, van egy kínai a szomszédban, egy olasz két utcányira, de 10 perc sétával elérhető a belvárosi karácsonyi vásár. Több sem kellett a kollégáimnak – irány a vásár:) Kolbász, churros fahéjas cukorral, forraltbor – és megvolt a hangulat a tömeghez és a nézelődéshez. Vettem ezt-azt (titokban kell még maradjon:D), aztán megérkeztünk egy punchárushoz. Tojáslikőrös-fehérboros puncsot ittak a kollégák, nekem már a punch is sok lett volna, ez meg még extrémül is hangzott, kihagytam. Főnököm erre megszólal: Beállt a hátam. Erre én, Viktor segítőkészen: “fogjam a zacskódat?” Mondanom sem kell gondolom, mindenki előtt megjelent a kép, ahogy alányúlok, és megemelem… Dőltek a röhögéstől (azóta azzal baszogatnak:D) Utána még beültünk egy étterembe, ahol persze tudott magyarul a felszolgáló (szép a szemed, kislány:D). Rendeltünk, vega kaját, ami nagyon finom volt, csak két falat után elkapott a hányinger, ami miatt muszáj volt abbahagynom az evést. De fotóztam egy csomó német feliratot man_is_madman megbízásából:) (Beteg a srác, azokból akar németül tanulni:D)
Jó kis este volt, csak a fejfájás meg a hányinger rányomta a bélyegét. A szobába érve megfejtettük a Wifi kódot, és neteztem még két órát (miközben mellettem a Jégkorszak 3-at nézte a kollégám). Hát, ennyi volt az első nap.
8:00-kor reggeli. Összekapartam minden német tudásom, és kértem még egy terítéket, meg egy fekete teát, úgyhogy elégedetten költöttem el a reggelimet. Irány a városi stadion, aminek a megtekintéséért vágtunk neki az útnak. Kérdeztünk, fényképeztünk, én meg vagányan jegyzeteltem az ÚJ IPHONEomba, amihez vasárnap reggel jutottam hozzá – és rögtön a szívemhez nőtt:) (ha valaki ilyet használ esetleg, érdekelne, hogy milyen programokat telepített rá). 1 óráért ennyit utazni… 10-kor már tovább is álltunk. 2 óra autózás Lipcséig, ahol valami bevásárlóközpont volt a cél. Lapos volt és 1 szintes, de olyan hosszú, hogy 1 óra volt, amíg oda-vissza végigsétáltunk rajta. Akkor még élelmiszerbolt, aztán nekiláttam újságot hajkurászni man_is_madmannek (miután persze beszereztem a CrazyBoynak szánt cuccokat;) ).
1. bolt:
- Halo, guten Tag. Ich möchte ein Schwul-magazin kaufen.
- Schuhe-magazin?
- Schwul. Für gay menschen.
- Wir haben kein.
- Auf Wiedersehen.2. bolt:
- Helo, dou you speak english, because my german is not so good…
- A little bit.
- Please, help me, I need a gay-magazin.
- Game-magazin?
- Nonono, GAY, schwul!!!
- Oh! – és adta is.Csak azt nem értem, hogy ennyire nem természetes dolog Berlin közelében ilyet kérni? Miért kell direkt félreérteni a kérdésemet??? Furis volt, meg 7,90€:D
Először 1 órát szántunk a bevásárlóközpontra, végül 4 órát töltöttünk ott… Sok, de megérte:) Vettem még fűszereket, narancsos-mangós Graninit:D ennyiiiiiiiiiiiiii.
Most Prágában vagyunk. Még 540 km van hátra… Éjfél lesz, mire hazaérünk:(
Rég volt ilyen…. igazi napi vegyes bejegyzés. Kell ez is:)
-
képtelen történet
Tegnap dolgoztam egy pesti, Duna parti szállodában, Magyarország rendezvényeinek egyikén:) Aztán írt egy sms-t man_is_madman, akinek cikis bejegyzésével már találkozhattatok: a lényeg az volt, hogy a péntekre tervezett absinthozást hozzuk egy nappal korábbra. Telefont ragadtam, mert nem volt kedvem pötyögni (MAJD HOLNAPTÓL AZ ÚJ IPHONEOMMAL!!!), és egy lány vette fel… Beszélgettem vele, elmondtam, hogy mit dolgozom, van ingyen pia, erre rögtön kérte: vigyek ki nekik:) Mondtam, hogy azt nem lehet, viszont szívesen adok piát a hűtőmből, odaadom a lakáskulcsom. Ő(k) azt hitte, hogy szórakozom, én is azt hittem, hogy szórakoznak, de szó, ami szó, elindultak felém:) Taliztunk, lediktáltam a kapukódot, és a kezükbe nyomtam a lakáskulcsom:D
Sem a sráccal, sem a lánnyal nem találkoztam még előtte:D
lebontottunk mindent a helyszínen, kimentem, és az összes cuccunk ott volt a folyosón – két kollégám nem liftezett!!! *Svityó nagyon ideges* lerohan a lépcsőn, miafaszvan, Svityó elkéri a liftkulcsot, liftezik ezerrel, irányít, gyorsan megy a bontás. Utolsó előtti liftkanyar – én, Svityó úgy rávágtam a liftajtót az ujjamra, hogy nagyon nagy jajjjjj (még mindig fáj).
Na mindegy:D hazaértem 1:45-re, man_is_madman még ébren, várt rám (lévén, hogy nála volt a lakáskulcsom:D) leányzó már nagyon ******* alszik az ágyamban. Megittam még egy malibucolát, hogy ne érezze magát egyedül, beszélgettünk, aztán 2:45-kor elmentünk aludni (ők a hálószobába, én a hálózsákomba a földre…). Úgy volt, hogy a lánynak 5:30-kor kell kelnie, hogy beérjen dolgozni. Csörgött is az ébresztő, én is felkeltem, de aztán nem volt mozgás, visszaaludtam, majd 7:30-kor arra ébredtem, hogy hihetetlen kapkodással készülődnek:D Visszaaludtak ők is:D Kikísértem őket, elmondtam, merre, milyen busz, stb, majd be az ágyba, és aludtam hááát fél 12-ig kb, vagy ilyesmi:D
Írtam nekik sms-t, hogy hogy vannak, mert nagyon másnaposak voltak:D Leányzó visszahívott, beért, nem rúgták ki, jól van:D De man_is_madman írt neki sms-t, hogy hányt a HÉVen:D Még jó, hogy nem vittem őket haza, akkor most takaríthatnám az szgk-t:D
Aztán a srác is írt: “nem csak ott. soha. tobbet. nem . iszom.”
forrás: http://only-living-seed.deviantart.com/gallery/
-
Szakdolgozat
Ahogy CrazyBoy írta, amikor majdnem kész lett vele: “ne számíts semmi nagyra, csak egy szót nem fogok kimondani egy ideig:)” Természetesen nem a szeretlek-re gondolt:) (Jó, persze, az eredményről még majd írok:])
Szóval… egy hatalmas tortúra után sikerült megszabadulnom a dolgozatom két, bekötött példányától a suliban. Bementem először a konzulensemhez, aki aláírta az igazolólapot. Fontos volt nála kezdeni, mert bele kellett kötni ezt a lapot a később beadott példányokba. Irány a nyomda:D 71 oldal, kérek belőle 4 példányt, 2-t bőrkötésben, míg kettőt spirálkötésben. Volt pár színes oldal is, kértem üres lapokat hozzá, valamint készíttettem cd-borítót, mert egy szimpla címke túl snassz lett volna:D Várakozás közben megírtam a cd-ket, amiknek a leadása volt a következő lépés. Megkaptam a nyilatkozatot, hogy én írtam, tattara, mehettem fel a tanszékre, ami délig volt nyitva. 11:55-kor közölte a nő, hogy dél van, úgyhogy kettőkor vesz át dolgozatokat, mert reggel fél hét óta nem volt pisilni. Ekkor nagyon hangosan rábasztam az ajtót. Kettőkor persze átvette, kaptam elismervényt, leadtam kérvényt, kitöltöttem formanyomtatványt… Aztán a nő rájött, hogy igazából én nagyon jófej vagyok:)
Ez belekerült nekem 12080 Ft-ba a “nyomdában”, az itt-ott ügyintézés miatt 1730 Ft parkolási költségbe, rengeteg időbe (5 óra), és még a benzinpénzt nem is számoltam:)

Volt ez a kérdőív, és amióta az elindult, tervezgettem, hogy a vicces és furcsa válaszokból írok majd egy postot “Intelligens válaszok a szakdolgozati kérdőívben” címmel, így most ennek is teret engedek:)
- Egyéb: “szobatiszta vagyok^^” – köszi az infót:)
- Egyéb: “Lol, gaydőív :)” – örülök, hogy a végére leesett a cím:)
- Egyéb: “lehet ki se kellett volna töltenem, nem vagyok igazán meleg, és ritkán szoktam keresni az alkalmat” – Zseni vagy:)
- Miben más egy meleg hely: “Több az egy négyzetméterre eső ronda nő:D”
- Miben más egy meleg hely: “Több a buzibár” – hmm bölcs gondolat:)
- Különbség meleg és melegbarát hely között: “A mosdókban falra rögzített dildók találhatók, melyek exkluzívabb helyeken rezegnek is.” – nem gondolnak az aktív pasikra:(
- Különbség meleg és melegbarát hely között: “Rendelhető fiú”
- Különbség meleg és melegbarát hely között: “sötétszoba óvszerautomata? :) passz…”
- Különbség meleg és melegbarát hely között: “mmm” – és ő ezt írta minden kérdésre:)
- Különbség meleg és melegbarát hely között: “A meleg hotelben télen fűtenek, a melegbarát hotelben elszállásolt párok többsége meleg.”
- Különbség meleg és melegbarát hely között: “meleg hotel = csak ratyik :) melegbarát = nem fut össze a fél személyzet ha két srác egy franciaágyas szobában alszik, a szobaasszonyok nem pletykálnak stb.” – általános vélemény egyénis stílusban:)
- Elvárt szolgáltatások: “Meztelen pasik szolgáljanak ki.” – IGEN! IGEN! Inkább, mint travishow:D
- Elvárt szolgáltatások: “Az óvszerautomatában kizárólag ExtraSafe óvszer van, elkerülendő a szövődményes seggtífuszt. A szobákban az ágyak mellett elhelyezésre kerül egy sajtreszelő arra az esetre, ha az anális kaland egyfajta mellékhatásaként a behatoló hímvesszőn úgynevezett szarcafatok ragadnának meg, a reszelő segítségével gyorsan eltávolítható legyen.” – :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
- Elvárt szolgáltatások: “gárdista bellboy(?)” – PERVERZ!!!
Melyikre ismer rá a gazdája?:) Nálam a sajtreszelős lett a különdíjas:) De ki a közönségdíjas?:)
A dolgozatot nemrég természetesen elküldtem azoknak, akik a kitöltés során jelezték, hogy kérnek belőle, de a jókedvemre való tekintettel, ha valakit még érdekel, jelezze bátran és csatolom! (közben visszajött pár címről, és köztük van az igen mókás című “Csicskatartó@…” is:D:D:D)
-
ez nem álom – végre CO!
Itt figyel a Windoes Live Writeremben a következő, nagy port kavaró bejegyzésem, de nem tudom publikálni, mert mindig vagy eszembe jut vagy történik valami, ami fontosabb, és azonnal a blogomon akarom tudni:) Amúgy nekem is jobb úgy ránézni a webnaplómra, hogy van is rajta valami tartalom, ami ráadásul még frissülni is szokott:D Jó, persze, nem leszek olyan, mint Rion (még van 10 nap az ő hónapjából, addig neki szól a reklám:D Utána már megvan a következő kiválasztott:P), nem fogom a végletekig húzni annak a történetét, hogy leszálltam a metróról – de persze ilyenek is kellenek;)
Nah, nem szaporítom tovább a szót:
Emlékeztek erre a bejegyzésre? Tudjátok… ami miatt egykori olvasóm, Petitprince “száni plagizélés”-sel vádolt? Nos, nem álom többé!
Egyszerűen muszáj volt… Amúgy is gyűlölök hazudozni, titkolózni, de a szakdolgozat címe miatt (Melegek a turizmusban – most kicsit para van ezzel, majd lesz bejegyzés) egész egyszerűen muszáj volt beavatnom. Ő ugyanis egyetemi tanárként is dolgozott, mielőtt pénzt akart keresni, és nem jön rosszul, ha valaki, aki ért hozzá, elolvassa, mielőtt beadom (A lektorokat – christof-m, m., Rion, SPF, CB leszámítva:P).
Eredetileg holnap akartam megejteni, mivel felújítás zajlik otthon, és mentem volna át bútort pakolni, és utána, de anyu ma mondta, hogy ha akarok, átmehetek ebédelni – úgyhogy megvolt a nyugodt délután, amire szükségem volt ehhez. Azért rákérdeztem arra, hogy milyen a hangulat otthon, mert apu hangulata erősen hullámzó (“Mint a tied” – tette hozzá telefonban CrazyBoy:P), valamint jeleztem anyunak, hogy mire készülök, kvázi engedélyt kértem tőle.
Aztán fürdés közben átgondoltam, hogy hogyan fogalmazom meg, mit fog válaszolni, mik lesznek a lehetséges irányok (elfogad vs. nem fogad el), és hogy ha nagy a gáz, kivel fogok karácsonyozni:P Pont délben csengettem otthon, virítottam az új notebookom, majd leültünk ebédelni:) Mesélt mindenki, nevetgéltünk, jó volt a hangulat. Megnéztem a hugom [NEM, nem, nem és nem! Nem fogom hosszú ú-val írni!] szobáját, végül rászántam magam, és szóltam apunak, hogy akarok a szakdogámról beszélgetni vele négyszemközt. Öcsémmel összeöklöztem – drukkolt – anyura rákacsintottam, és mentem a vágóhídra:P
Kezdtem a szakdogával, mert arról is akartam beszélni, adott okos tanácsokat, majd rátértem a címre: Melegek a turizmusban.
“Biztos sejtetted az évek során, hogy nem véletlen a címválasztás, ugyanis közöm van ehhez a csoporthoz” Nah, kimondtam, nagy kő esett le, innentől jöhet a rizsa (emlékeztem a tapasztalatokból, hogy mikre kell kitérni):
“Diplomásként biztos tudod, hogy ez nem egy olyan dolog, ami az én elhatározásom miatt alakult, nem tudok és nem is akarok rajta változtatni, és az sem rajtam múlik, hogy lehet-e gyerekem. 8 hónapja van barátom, aki nagyon sokat jelent nekem, majd, ha ő is rászánja magát, szívesen bemutatom nektek” Ekkor mondta, hogy sejtette a dolgot, de amíg én nem hoztam fel, ő nem akarta erőltetni: “Tudod, apa, egy fiúnak a legnehezebb a saját apját beavatnia” – és ezzel lezártam azt is, hogy miért mindent ő tud meg utoljára. Kérdezte, hogy tesóim, anyu mit tud.
“Öcsém előtt csúnyán lebuktam a gépen tárolt tartalom miatt” – erre kis mosollyal a szája sarkában csak ennyit mondott: “Informatikus vagyok”:)
Elmondta, hogy félt engem, mert szerinte nem érett meg az ország az elfogadásra. Beszéltünk magyar gárdáról, jobbikról, választásról, pártokról, felvonulásról, én elmondtam neki a coming outos tapasztalataimat, ő pedig elmesélt egy történetet az egyik volt kollégájáról, akit huszonévvel korábban azért öltek meg, mert meleg volt.
Mondtam ugye azt is, hogy nem fog változni ez a dolog, erre csak annyit mondott: “Nem lehet tudni, mit hoz a jövő!”
Öleléssel búcsúztam, amire azért rég volt példa… Kijöttem a szobájából, öcsémhez be, elmeséltem neki, nagyon örült, anyunak meg egy feltartott hüvelykujjal jeleztem: minden okés. Jó hangulatban jöttem el, remélem, semmi nem fog változni. Holnap kiderül – megyek bútort pakolni:P
Egy dolgot megtanultam az évek során: dühből nem szabad coming outolni, az nem vezet semmi jóra. Keressétek meg a megfelelő alkalmat – mert van megfelelő alkalom!
-
badboy-z
Rossz kisfiú voltam, vétkeztem. Büntessetek meg;)
Amúgy… viccen kívül, emiatt komolyan szégyellem magam. Töredelmesen – vagy hogy mondják:D – BOCSÁNATOT KÉREK, és tiszta szívből mondom: TÖBBET NEM FORDUL ELŐ! pv.
Az persze mindenképpen mókás, hogy kb. kétszer parkoltam le itthon szabálytalanul, egyszer megbüntettek a közterületesek, egyszer meg kaptam egy ilyet:)
-
2nd-new-notebook-day-of-the-history
- 2 hét tele munkával.
- Alvás? nemsok.
- Szabadnap: hétfő.
- Felkelek reggel 10-kor, 6,5 óra alvás után.
- Szájhúzva bár, de nekiállok szakdogának.
- egyszer csak ilyen lesz a monitor: [fel kéne tölteni a képet, de menni kell mindjárt dolgozni][namindegy, max. nem eszem:D]
- A hibáról annyit, hogy ijesztő volta ellenére nagyonnagyon szép képet produkált:)
- Újraindítás, elmúlt.
- Azt hittem, hogy lejárt a windows 7 RC.
- Gyors adatmentés C-ről, közben megint.
- Szakdolgozat a legfontosabb, megy a netre.
- Kiakadtam, de 20 mp után visszajött a kép.
- “Futás” Petihez: hardverhiba.
- Megvolt az apropó a régóta tervezgetett új notebook vásárláshoz.
- Ilyen lett:
- Ugyeszép?:)
- Windows 7.
- 4 GB Memory.
- 500 GB HDD
- 1-2 GB Geforce GT 240 M
- Ledes kijelző.
- Adatok átmentve, programok felinstallálva.
- Este 11 – megyek vissza dolgozni.
* ma az Allee megnyitóján dolgoztam, és ott totyogott bent két galamb:D
két újabb, izgalmas story unalmas életemből.
-
Cikiiii
Rég írtam. Utálom, de lassan ott tartok, hogy sírhatnékom van amiatt, mert a munkám tényleg minden időm elveszi…
Aztán jött egy apropó, ami miatt mindenképp meg akartam szólalni: Találtam egy új blogot. Rion írja [valami regény meleg hőse]. Volt benne egy költözés, freeblogról blog.hu-ra váltott már az első napok után, de most újult erővel blogol – és nagyon aranyosan és lelkesen ír, nem is keveset. A blog címe http://rion-gay.blog.hu , tessék felvenni a readerbe, kötelező darab! Lesz róla ikon is oldalt, csak ahhoz meg ugye davidhuse kell;)
Apropó megvolt, jött, hogy miről is írjak:D Cikis történetek téma úgyis eljött, úgyhogy megkérdeztem pár embert az msnemről [J, P, éééés egy új kommentelőm, Fredericooo], pár bloggert [christof-m, m.], öcsém volt osztálytársát, akit elértem, és válaszolt, CrazyBoyt, az újfiú Riont. Sőőőt, az én storym is benne van:D Kicsit intim történetek születtek, van szó pornóról, kilógó farkak, kaki, elélvezés, rendőrök, vagy akár egy cikisen sikerült randi… Lehet tippelgetni, hogy melyik kivel esett meg:P
- “találkoztam egy sráccal a hősök terén, beszélgettünk meg minden, aztán kitalálta hogy üljünk be egy kávézóba, igent mondtam de lehet nem kellett volna, mikor bementünk már akkor is feltűnő volt hogy mindenki úgy megnézett, de nem sejtettem semmit, kihozták az itallapot, válogattunk, aztán kiválasztottuk hogy mit iszunk, a csávó mondta hogy elmegy megrendeli, el is indult aztán bevágódott a pult mögé és elkezdte csinálni amit inni akartam. Ekkor esett le hogy ott dolgozik… Ő már előző nap mondta a munkatársainak hogy el fog vinni oda. De persze én semmit nem tudtam ők meg mindent… Hát elég cikisen éreztem magam, nem tudtam, hova nézzek kínomban.”
- “azt hiszem 8-ikban volt. Takarodó után majdnem az egész osztály összezsúfolódott egy faházba. Emeletes ágyak voltak, én alul ültem az ágyon. Majd egy idő után el kezdtem unatkozni, és azzal szórakoztam, hogy "gyertyaállásban" a felettem lévő ágynak a deszkáit kezdtem emelgetni a talpammal. (a fent ülő csaj nagy örömére) Csak egy boxer volt rajtam, ami eléggé bő volt. Így két gomb között kibújt a "büszkeségem", amit sokáig észre sem vettem. Viszont mindenki más igen. Mit röhögtök? – kérdeztem – de senki nem válaszolt. Csak szakadtak a röhögéstől. Majd kb. 2-3 perc múlva végre észrevettem. Majdnem elbőgtem magam! :S :D”
- “volt egy ostálytársam , úgy beégett, még középsuliban voltunk ebédelni a suli menzán, mikor végzett a kajával felált és teletorokból büfögött egy akkorát hogy vizhangzott az ebédlőben, az egészben az volt a gáz hogy kb 20 tanár volt még ott, de neki nem tünt fel csak akkor mikor az egyik megszólitotta, kinjában bebúlyt az asztal alá, aztán az egyik tanár megszólalt hogy ott bujik a disznó az asztal alatt.”
- “legégőbb? hm…passz, nem tudom… egyszer nem bírtam ki hazafelé és a szomszéd kertjébe…ööö..tudod:) bejegyzést írsz?:)”
- “na múltkor olyat játszottunk, hogy be voltam csomagolva fóliába és dugtak így, dugtak úgy, meg ilyenek és a végén kivertük és beterítettem az egész hasam a másik meg az egész arcom :$”
- “amikor 7. -es voltam és volt kötelező úszás… az öltözőben kicsúfoltak, mert nekem volt a legnagyobb a farkam, azt mondták rám, hogy elefánt :( és nagyon szégyelltem magam, és azóta utálom az öltözőket.’”
- “volt barátnőmmel buliztam még tavaly novemberben a városban, és nagyon kancás volt. Én is kicsit ittam, ő is. És dugni akart. Elmentünk tehát a giminkhez, és elkezdtünk ugye dugni a lépcsőnél, és már egy 10 perce dugtam gumi nélkül, amikor kivettem a szerszámot és ugye elkezdtem verni ő meg pucéran ül még, erre észreveszem hogy rám világítanak. Rendőrök voltak. 2 db. És én verem tovább… Láttak mindent, csak megvárták míg elélvezek, majd igazoltattak, stb. Ez volt a legjobb: miközben elélveztem, néztek:) hehe:D Amúgy nagyon megijedtem, de késő volt abba hagyni:D Spriccelt!
- “hát, talán amikor 10-12 éves lehettem és átmentem haveromhoz. Tv-t néztünk a nagyszüleinél, de mi vmiért egy takaró alatt voltunk, és ő meg a faszomat markolászta. De így kivette a nadrágból, meg minden. A nagyfater meg gyanút fogott és így lerántotta a leplet szó szerint:D”
- “nekem inkább olyan volt… dühítőbb… hogy pl. egy srác nagyon felizgatott, ágyba is keveredtünk,
s mikor jött volna szopoázni, akkor megállt és lefagyott, h nem wok körülmetélve…… de annyira, hogy csak makogott, meg hebegett, s mikor kimondta, kis híján lefordultam az ágyból, az meg egyből le is lankadt…. :S :D öltöztem és go. ”szevasz, mondom!!!!!!”” - “az új lakásomban a legelső szexuális élményem egy szűz sráccal volt, akit akkor találtam gyaloglón… békéscsabai volt a szentem, és azért feljött bpre, hogy szexeljünk. Mindent ki akart próbálni. Magas srác, göndör haj, szőrtelen test… csodás! Jött a dolgok orális része, amikor megfogtam a farkát, hátrahúztam rajta a bőrt, és… annyira koszos volt a makkja alatt, hogy el kellett zavarnom fürdeni. Ez – szerintem – nem nekem volt ciki!”
- “Belaminál voltam forgatáson. Elmondták mit kell csinálni. Levetkőztem. Először gatyában csinált képeket, elölről, oldalról és hátulról is, majd ugyan ezeket meztelenül. Lankadtan és állva. Az elején ment, de menet közbe belefáradtam. Zavart, hogy így is – úgy is mennyi kell még. Elkezdtem parázni, meg mikor bejött állóval és lefotózott, lelankadt :D :( Aztán mindig ki kellett küldeni és én addig felállítottam, meg tett be filmet is [meleg pornót persze], de nem nagyon ment mindig úgy se, mert érzetem h ott van, és éreztem, hogy figyelt, mert egy nappalian voltam ahová csak úgy be lehet menni, és sok növény volt, és szerintem sasolt….. és ez zavart… film nem készült, a képeket meg nem nem láttam sajna :D Oda is csak pénzért mentem, de sajna nem kellek, mert beparáztam menet közben. De dicsért, hogy jó a testem, főleg szép a hasam, szép egyenes a farkam, 17 centis… Azt mondta, hogy szoliznom kellene, meg egy kicsit még gyúrni hasra, jobban kihozni…. de így is jó, csak túl fehér vagyok és ezért kell a szoli. Meg szemüveges, de az jóúgy is csinált képeket. Mondta, h melegekkel ezért nem szeret fotózkodni, mert mi mindig finnyáskodunk, a heterók meg a pénzért simán megcsinálnak mindent.”
Gyűjtöttem az anyagot ehhez a bejegyzéshez délután, és közben történt még egy cikis dolog. Épp a tumblröm frissítésén dolgoztam, és félmeztelen pasik voltak a monitoromon, amikor megjelent mellettem egy fej – a kollégám feje – és ennyit szólt: “Kemény vagy!”:$:P
Persze nem tudtam mindenkit megkérdezni. Pl. itt van m, aki nem volt jófej, és hitegetett, de a többieknek is szól – kommenteljétek be életetek legcikibb pillanatának történetét!:P
-
Durva dolgok
történnek a világban, mi meg inkább becsukjuk a szemünket – vagyis nem is kell becsukni, mert elég ritkán jutnak el a médiába a hasonló történetek, főleg ilyen részletességgel nem. Mostanában hétfő esténként volt időm egy kicsit punnyadni otthon, és pár hete mindig megnéztem a kékfényt, amiben volt/van/?lesz? egy riportsorozat a tököli fiatalkorúak börtönéről. Bemutattak pár elítéltet, meséltek erről-arról, néha megszólalt az igazgató és a pszichológus. Eddig semmivel sem durvább, sőt, picit még unalmasabb is, mint a national geographicos börtönriportfilmek. Viszont most hétfőn valami olyan meséltek, ami után csak meredtem a képernyőre egy ideig és szörnyülködtem magamban:
elmondták, hogy hogyan ölte meg egy börtönmacsó az egyik kis hmmm csicskáját meg akarták leckéztetni, ezért felakasztották,de mondták neki, hogy ne féljen, leszedik, mielőtt meghalna… úgyhogy belebújtatta a nyakát a kötélbe, felállt a párkányra és lelépett. Amikor ott lógott, rácsimpaszkodott az egyik macsó, hogy letépje. Le is szedték, elvitték a vécébe és otthagyták. Még élt, de a nyakán látszott a vörös csík. Emiatt úgy döntöttek a keménylegények, hogy nem maradhat életben, mert ugye tanúskodna ellenük… Úgyhogy visszahívták még egy körre, megint ezzel a szöveggel: "ne aggódj, leszedünk" Az áldozat ismét belebújtatta a nyakát a kötélbe, fellépett az ablakpárkányra, ahova először is egyik lábával lelépett, de érezte, hogy baj lesz, ezért megpróbált visszamászni, de ekkor kirántották a másik lábát is, és megint húzták lefelé, de most nem azért, hogy leszedjék, hanem, hogy mielőbb meghaljon. A szomszéd cellából meg végighallgatták a halálhörgését:S Ez éjszaka volt, hagyták lógni reggelig, majd öngyilkosságnak próbálták beállítani, hogy "felakasztotta magát, míg aludtunk"
Akaratlanul is a szökéses nyunyó jut eszembe, akire rászállt T-bag, és öngyilkos lett…
Jó, persze, nem kellett volna odakerülnie, meg ilyesmi, de akkor is… Ezek szerint, aki oda bekerül, annak annyi, akár szó szerint is?
Ps: amúgy azért van kevés bejegyzés mostanában, mert 1: lófasznyi időm sincs, 2: amúgy is elment picit a kedvem az egésztől…
-
egy beautiful nap
Sok minden említésre méltó dolgot csináltam tegnap:D Vigyázat, megosztok!
A legfontosabb projektet rögtön délelőtt elintéztem. Kedden ugyanis levelet hozott a postás. [Ha valakit érdekel, EZT az ügyvédi felszólítást:D]. A lényeg: pótdíjtartozásom van, fizessek be erre és erre a számlaszámra 14e forintot. MIVAN? Kérdeztem. Infót, emberek, mert ki az a marha, aki egy ilyen semmilyen levél után elkezd pénzt befizetni??? Rögtön felhívtam őket, hogy infót gyűjtsek:D Egy bunkó liba vette fel… aki kioktató hangnemben közölte, hogy ott a dátum [Igen, “számlaszám” felirattal… ]: egy 2006 novemberi cuccot akartak behajtani. [és a legkeményebb, hogy telefonban eszébe jutottak olyan dolgok is, mint „Mikor teszek eleget a befizetési kötelezettségnek?”, „Küldje el faxban vagy e-mailben a befizetést azonosító szelvényt”. Jeleztem, hogy mivel ezek nem szerepelnek a felszólításban, nem fogok eleget tenni a kérésének.]
Mivel 1 óra telefonálgatás és levélértelmezés után rendelkezésemre állt a dátum, eljuthattam 3. lépésig: elővettem a megfelelő csomagot a dokumentumaim közül, és kikerestem a kérdéses ügyet. A kiérkezett levél szerint [és valóban] érvénytelen diákigazolvánnyal utaztam a 78-as buszon, de érvényes bérlettel [mivel elmulasztottam a matrica beszerzését]. Pótoltam, majd a diákigazolványom és az érvényes novemberi bérlet fénymásolatát egy kérvény kíséretében eljuttattam a BKV-nak, amiért ők a 14 000 forintos bírságot méltányosságból 7 000 forintra csökkentették. Ezt egy sárga postai csekken 2007. február 2-án [postai bélyegző] befizettem.
Szerencsére elrakok mindenféle papírt, számlát, büntetést, úgyhogy nem tudtak kibaszni velem, beszkennelve elküldtem nekik egy csodás levél kíséretében az összes bizonyítékot, ami alapján elég mókás lenne, ha bíróságra mennénk… Eredetileg a végére odaírtam, hogy “Felhívom figyelmét a határidő pontos betartására. A határidő lejárta után azonnal intézkedem a jogi eljárás megindításáról. Ebben az esetben az illetékes bíróságon lefolytatásra kerülő eljárás minden költsége Önt terheli." – csak, hogy tudja, kivel szórakozik, de ezt kitöröltem:D Most várom a fejleményeket:P [akit érdekel a levél, mail, msn!]Délután bekattant, hogy útlevelet kéne csinálnom, úgyhogy a gondolatot nem sokkal később tett követte, és 8 perc elteltével már úton voltam az okmányirodába. Kérdezte a hölgy, hogy hol a régi útlevelem [nem tudom, melyikre gondol: amelyiket széttépkedtem és beledobáltam a tengerbe [[és a fényképes részét még Görögországban odaadtam Dominicnak]], vagy az ideiglenesre, ami lejárt, és tököm tudja hol van [[az iratos mappának a 2. osztásában, a régi személyim mellett:D]] – rejtély még mindig:P]? Passzoltam a kérdést, úgyhogy először haza akart zavarni, hogy megkeressük, vagy hozzak rendőrségi jegyzőkönyvet arról, hogy ellopták [mondtam, hogy van ilyen, csak görögül:D]… Végül mi ott, ketten, csináltunk egy jegyzőkönyvet, és lett [30 nap múlva, de min. 2-3 hét] útlevelem. Igazolványkép jobbra [meggondoltam magam, nem lett olyan jó:D]!
Az aznapi utolsó projektként kimentem Budaörsre a mountexbe sötétbarna nadrágot venni. Nézelődtem, kinéztem egyet, felpróbáltam, kicsi volt. Felpróbáltam a 34-est is, azt be tudtam gombolni:D Visszamentem a polchoz, körülnéztem mégegyszer utoljára, és találtam 4e-rel többért egy nadrágot, ami még tetszett is, úgyhogy azt vettem meg, 34-es méretben, aminek egyszer már utánajártam. Igaz, hogy egy másik márka, de jó lesz ez, gondoltam. Hazamentem, felpróbáltam. Hát, az öklöm belefért a gatyámba a testem mellé, és még így is maradt hely. Kétségbeesetten hívom a boltot, hogy mennék cserélni. “Gyere”. Megnyugodtam, készülődök. “Hol a blokk?” lázas keresgélés… Mondanom sem kell, 1 óra alatt sikerült elhagynom. Újabb telefon, de szerencsére a lehengerlő modorom miatt emlékezett rám, így van egy jó méretű, nagyon fasza barna nadrágom! Tessék majd megcsodálni:)
A legnagyobb rivális, Maxen mintájára: Élet vs. Viktor: 0:3
Megosztás vége. Veletek mi van?:)
-
BMW 535
Nos, beruháztam. Megvettem életem első saját autóját. Vadi új, nagy, szürke, vagány, menő, és úgy gyorsul, mint az állat. Egy igazi álom. BMW 535. Szabadság. Szeretem. Hát nem csodaszép?:$
Najó:D nem vettem… majd egyszer. Viszont ehhez az autóhoz kapcsolódik a történet… Mentem CB-ért a Budaörsi úton, amikor balról, indexelés nélkül bevágott elém egy ilyen autó [csak szürke]. Rádudáltam, mert fékeznem kellett, és váratlanul ért a dolog. Mellé mentem, átnéztem, majd mentem tovább. Először csak egy sört nyújtott az anyósülésen ülő pasas [szerencsére egy idősebb csapat ült benne, és nem kopasz maffiózók:D], aztán megint mellém értek, és mivel dugó volt, volt lehetőség diskurálni:D
- Na heló:) A barátom kicsit csúnyán váltott sávot?
- Hááát, igen, [röhögök már:D] nem indexelt, és ráadásul telefonált is!
- Az csúnya dolog. Kérsz egy sört?Ekkor haltam meg teljesen a röhögéstőőől:D Fasz módon vezetnek, de legalább jófejek. Nálam egálban vannak:)
-
:) Elmondatott:P
Elmondatott az a bejegyzés kedden, a születésnapomon. Az, ami arról szólt, hogy mik izgatnak fel engem:P Aztán ez két embert is megihletett, és kiparodizáltak, vagy valami ilyesmi – az utólagos engedelmükkel publikálom őket:P
Srác állandó másrólkommentelőm, mailben:
"-Cuki vagy, köszi. – mondta Viktor, majd elővette a kötelet és megkötözte Srácot.
Csatt! Hangzott fel a következő hangos ostorcsapás. De ez csak a bemelegítés volt, hiszen még a csipeszek sem kerültek fel…"A másik beszólogatós, meztelencsiga ebben a bejegyzésben írt rólam:
“>>svityuka<<
aberrált fasz :) mint látod munka+tea+levélke közben olvassa az ember a drága blogod. ergo: hót ciki álló fasszal reggelizni :P de nagyon jól esik!
akkoriban nőt dugott, de fájt neki. elment urológiára. az első ujjazást ott kapta. a doktorbácsi előbb megkérdezte nem érzékeny-e a lidokainra, mondta nem aztán már bent is volt az ujja a seggében: minden rendben.
a farka azonban nem volt, azzal ment kórházba. rövid volt rajta valami. ez egy népbetegség, a férfiak több mint felének rövid, de nekik nem fáj. neki fájt. 2 hét múlva vágták. nem az egész fitymát, csak a kantárt—vagymit—-. alsógatya, kisköntös…ebben flangált a kórházban. aztán felhívták a műtőbe. be a székbe. terpeszbe tett láb. leszíjazva. a doktorbácsi felszólítja, hogy most fájhat, mert kap egy szurit a kukiba. fájt is neki. de utána mégjobban, mikor még nem hatott annyira az érzéstelenítő. kapott mégegyet. jól esett. utána már csak tompán érezte, hogy babrálnak a farkánál. megadta magát. izzadó tenyerében szinte szublimált a zsebkendő, annyira szorította. izzadt. remegett. aztán vége. nem volt több 5 percnél. a lépcsőn lefelé majdnem elájult, odalent lefektették még, had pihenjen.
apuka kísérte el a beavatkozásra. még szerencse, mert egyedül nem jutott volna haza. többször pihent meg a város utcáin, míg végül a fél órás vonatozás után befekhetett az ágyikójába. a fájdalom csak azután érte utol, mikor felébredt……………”
Amúgy mindkettőjük kilétére nagyon-nagyon kíváncsi vagyok már:P
-
brutkó
Életemben először majd’ két hónapja voltam Brutkón, az előzőn, május 30-án a trafóban. Emlékezetes este volt, mert amellett, hogy kylenak köszönhetően elsőként érkeztünk [és végig volt asztalunk emiatt], az elfogyaszott 3 sörtől annyira berúgtam, mint töménytől már nagyon régen – ahogy írtam is az előző bejegyzésben!
Tegnap újra lement a nap, és Brutkó jött fel helyette, és ez is eléggé emlékezetes marad szerintem még sokaknak sokáig. Najó, ennyire nem volt nyálas az este, de azt leszámítva, hogy egyik barátunkat eléggé megviselte pár dolog, amit ott látott, és ezen kiborult, valamint azt is, hogy CB hmmm rosszul lett a végén, én az eddigi 8 mindössze alkalmat [1x pure, 1x alibi, 1x candy, 3x alterego, 1x brutkó + ez] nézve még nem éreztem ilyen jól magam egy meleg buliban. Voltak tök mókás számok [egyet beillesztek pár sorral lejjebb], de nem ez volt a lényeg. Szabadtéri történet volt a nemzetinél, de ettől is érezhettem volna magam rosszul. Ami miatt jó volt: megfelelő mennyiségűt ittam [pont eleget, se nem sokat, se nem keveset][2 malibucola, 5 jäger, 4 captainmorgengyömbér], picit smároltunk CB-vel szakadó esőben, meg a nemzeti hajójának az orrában – majdnem-titanicosan, és a legjobb emberek vettek körül! CrazyFive, Kyle, Aaron [akit én nagyon szeretek], Greg [najó, néha őt is, ha nem DAGATTOZ LE!!!][amúgy tényleg TÉNYLEG abszolút hihetetlen, hogy minden számnak tudta a címét, a szövegét, az előadóját, hogy melyik évben jött ki, és hogy miért hírös/ismert...], egy ideig Kyle egy lánybarátja, akinek nem írom le az álnevét, meg barnaszemű is, neki asszem nincs is:D meg Nick, meg a többiek, jajj, majd elfelejtettem, CrazyFive egyik barátja is ott volt:) meg az exnémettanárom… na. Kuss, megint nyáladzol! Disco Disco Partizani Party Party Partizani!!!
-
Az egyik “fétishem”2
2007-ben, amikor megvettük ezt a lakást, mérlegeltünk. Vagyis mérlegeltek a szüleim. Mit újítsunk fel? Konyhát? Botránygáz állapotban van, atomot rá. Nappali? Kipucolni az utolsó tapétadarabig! Hálószoba? Napalm az elég jó lesz! Wc és fürdőszoba? Azok elég jó állapotban vannak, maradhatnak. Persze oda is került egy szépítő festés, új zuhany, lefolyó, polcok, de mégsem lett az igazi. Jó, persze, szeretem, mert az enyém, de…
IMÁDOM a fürdőszobákat! Nem öntök rózsaszín fürdősót a vizembe, de akkor is. Mindenhol próbálok ötleteket, színeket ellesni, és egyszer olyan fürdőszobám lesz, hogy hűűűűűűűű! Legtöbbször vendéglátóegységek vécéiben láthattatok a belső elrendezést fotózni, de csináltam már képet szállodában, barátnál is!
Hogy miket szeretnék a fürdőszobámba? hát hmmm nézzük:D
-
akármennyire is imádok fürdeni, és akármilyen izgalmas dolgokat lehet is csinálni egy fürdőkádban [mint pl ez itt jobbra, amit külön exkluzívvá tesz az ázsiai és a vörös hajú pasi:D], én egy zuhanyzót mindenképpen szeretnék magunknak! De nem ilyen műanyag aljú 1 méterrel a föld felett kezdődik belépős, átláthatatlan ajtajú tömegterméket. Nem. Az nekem nem bejövős. Annak, amilyet én szeretnék, az alját csempe borítja, és nem ilyen olcsó műanyag izé. Belől mindenfelé masszázs-baszok nőnek ki a falból, hogy akkor is kényeztessék a testem, ha CrazyBoy nincsen arra. CrazyBoy… erről jut eszembe: üvegajtót szeretnék rá, full átlátszó üveget, amin keresztül nézhetem, ahogy mossa hab testét, és az üvegnek dörgölőzve izgat, majd belépve hozzá egymáséi lehetünk – és hol van még az ágy?!
-
Najó, a Brent Corriganes pornós kitérő után nézzük pasik nélkül, hogy hogyan is képzelem ezt a csempe a padlón – üveg fal dolgot: jól láthatóan szintbe kell belépni, a víz a cucc közepén lefolyik, mellette csodálatosan átlátszó üvegfal. A burkolat viszont egyáltalán nem tetszik, a padlón lévő apró járólap-mozaikot leszámítva [az is maximum anyagában jöhetne, a színe itt tök jól nézett ki, de nem szeretnék ilyet látni itthon. Vagy akár ez: egy nagyon exkluzív megoldás, de hát hm belopta magát a szívembe. Szintben belépés-üvegfal-masszázspanel. A tökéletes hármas:
-
Burkolat: vannak lehetőségek, sokféle, de egy biztos: NEM AKAROK nagy fehér csempéket a fürdőszobám falára! NEM! Nagyon nem! Milyen lehetőségek vannak? Ami nekem nagyon-nagyon bejön, az a fa. Legelőször ilyet a Fészek klub nevű szórakozóhelyen láttam… ilyen rendes nagy fadarabok voltak a falon, egy színre festve, de nem olyan, amin látszott, hogy gyári. Kicsit egyenetlen szélek, kicsit görcsös felület, kicsit nem pontosan illeszkedik, de ebben volt a szépsége. Le is fotóztam anno, de nem lelem sehol azt a képet:(
-

Itt jön a színvilág kérdése: most fehér minden nálam. d, a szerintem leszbikus blogger így írt erről: “a fürdőszobában kockára cserélném a szocreál mosdót. az új, nagyobb kádat lesüllyeszteném. fekete járólapon vágyom ott járni, köztük piros fugát akarok látni. a falon a színek fordítottak lennének: piros csempe feketével kihúzva...” Ez asszem ilyesmi lehet a valóságban. Én is két sötét színben gondolkozom, ez biztos. És az is biztos, hogy a fekete-piros nagyon szép kombó, de legalább ennyire tetszik a barna-narancssárga is;) Vagy a bordó-bézs, ami nálam fut most itthon.
-
Ha mégis lenne benne fürdőkád is, akkor nagyon boldog lennék, bár… ez kicsit olyan, mint egy katódsugárcsöves tévét tenni egy plazma mellé… Szóval. Ha fürdőkád, akkor mindenképpen padlóba süllyesztettet szeretnék. Volt gimis pajtásomnál láttam olyan ágyat, ami lent van a földön, mintha csak matrac lenne, de mégis volt körülötte szegély. Nekem az nagyon bejött, de nem sikerült olyan ágyat szereznem. Fürdőkádban viszont ezt tuti megvalósítanám. És hogy hogyan is néz ki ez a valóságban? Íme. Van a Wellisnél szimpla és dupla verzióban is [ez utóbbi CB-vel különösen kényelmes lenne, tuti nem szállnák ki belőle egész nap!:D]:
-
Tükör-megoldásból is egy szórakozóhelyen láttam olyat, ami tetszett: tükörcsempék voltak felrakva egy vonalba. Nem túl praktikus borotválkozáshoz, de baromira bejött.
-
Ezt nem tudom, hova kéne beírni, de nekem nagyon tetszik az üvegtégla, mint megoldás. Be lehet juttatni természetes fényeket, vagy jó lehet pl. leskelődéshez is:P Ilyet is kérek!
-
Mosdóból is csak azt tudom, milyet nem szeretnék: olyat, amilyen most is van. Egy fehér, szimpla kerámia mosdókagyló. Ilyet, ne. Akkor nézzük, hogy mégis milyet? Igazából az összes új design tetszik… A csiga-mintás, a kis kihúzható fiókos, a vályú-szerű, az ovális, vagy az egybeüveg:P
-
Szorosan kapcsolódik az előzőhöz a csap.

Tyűűű, abból is milyen dizájnolt megoldások léteznek… Itt van például ez a Zaha Hadid tervezte kígyó… , vagy ez a másik izé… egyiken sem tudom, hogy a halálba’ kell állítani a víz hőmérsékletét… De ahogy Sebi mondta anno… tök mindegy, hogy kényelmes-e vagy sem, a lényeg, hogy ez a trendi. Szóval, inkább legyen ilyenem, és hideg vízben fürdök esténként:P -
eddig nem szálltam nagyon el, de most nézzünk akkor egy igazán elszállós, extrém megoldást a végére… csak ha tényleg nagyon bejönne az élet:P Ülni ebben a földbe süllyesztett jakuzziban úgy, hogy egy kis “patak” végén egy vízesésről ömlik rád a víz… meg ez a falon ugyanaz az anyag, mint a földön, mintha csak ott lógna az egész… CSILLAGOS ÖTÖS!:P [Ha összejön az élet, itt tuti fogok forgatni egy pornót:D]
És akkor a végén összegezzünk:
-
Zuhanyzó masszázspanellel, üvegajtóval és süllyesztett padlóval
-
Burkolat:
-
Fal: fa
-
padló: mozaik kis csempékből vagy fa
-
-
színek: bordó-bézs, barna-narancssárga, fekete-piros
-
padlóba süllyesztett fürdőkád
-
tükör: tükörcsempe
-
üvegtégla leskelődéshez és természetes fényhez
-
különleges mosdó a már-már használhatatlanságig agyondizájnolt csapteleppel
-
-
nem ezt akartam, de
ez lett belőle. A másik téma is itt van taloban persze;)
Sok más mellett többek között az urbanista is ott figyel a google readeremben… És mit tett fel ma? Ezt a képet. Ez a színház olyan csodálatosan néz ki, olyan méltóságteljesen áll ott, hogy muszáj megmutatnom nektek. Mondom ezt én, aki szerint az új nemzeti is csodálatos [idegenvezetés órára csináltam egy idegenvezetést oda, képekkel, videókkal, úgyhogy akit érdekel, nyissa szóra a kicsi száját.]! Nah nem húzom tovább. Itt van.
-
Álomfejtők, figyelem!
Volt általános iskolás osztálytársammal beszélgettem álmomban… szóba kerültek a tűk, erre pikk-pakk úgy találtam magam, hogy tű áll ki a karomból, és megy bele valami intravénás drog. Vagymi. Mondom segond. Aztán lenéztem a kezemre. Nagy darabokban esett le rólam a bőr, a hús, csak az izmok és erek voltak a kezemen, meg a csontok ugye. Továbbá még voltak a kezemben ananász- és paradicsomdarabok is. A paradicsomokat kiszedtem, de az ananászokról úgy ítéltem meg, hogy hozzá tartoznak a kezemhez. Aztán otthon kerestem rá valami gézt, gondoltam, ha bekötöm, akkor begyógyul és nem fog beleragadni. Aztán lenéztem a kezemre, mert apu felhívta a figyelmem rá, hogy tűk állnak ki a bal kezemből. De nem is akárhogy. Az orvosi tűk egyik végén ugye ilyen műanyag foglalat van, amivel rácsatlakozik a fecskendőkre. Na, nekem azok a műanyagok a kezemen belül voltak, és csak a tűk álltak ki. Át az ujjaimon, néhány a körmömön keresztül tört felszínre. Itt volt vége – izzadva ébredtem hajnali 4kor.Hülyeségeket álmodok, ha nincs mellettem CrazyBoy:(
-
Újramegosztok
Mégpedig olyan dolgokat, amiket érdekesnek találtam a netes olvasmányaimból az utóbbi napokban. Lássuk:
"Az alkotók célja, hogy a néző lefaszuljon az Angyalok és démonokon, [...]" http://index.hu/kultur/cinematrix/kritika/2009/05/14/angyalok_es_demonok/
"OFF: a "hozzáállás" szóban három dupla betű van egymás mellett, tud még valaki ilyet? Játék! :)"
http://leiterjakab.blog.hu/2009/05/14/nagyon_okos?fullcommentlist=1#c5852633
komment: http://leiterjakab.blog.hu/2009/05/14/nagyon_okos"60deka csirkemellet ujjnyi darabokra gyalázunk,[...]"
http://maiebed.freeblog.hu/archives/2009/04/08/Tejszines-kukoricas_csirke/"Mostanában egyre több dolog érdekel. Momentán például, hogy miért van seggszőr a kávémban."
http://friedhof.freeblog.hu/ – ez a blog kegyetlen!"hogy mennyire felszínes Európa azt bizonyítja a mezőny végén kullogó isteni hangú coca."
stern az Eurovíziós Dalfesztiválról: http://stern.blog.hu/2009/05/17/eurovizios_szarfesztival_2009"Let’s keep the peace!"
Az új ‘sorozatom’ mottója:P A második évad értékelése itt: http://www.sorozatjunkie.hu/2009/05/17/flashpoint-2-evad-finale-irta-deino/"Alexander Rybak azt mondta: sajnálja ami történt, de tudni kell [3], hogy a világ legnagyobb melegparádéja épp az Eurovíziós Dalverseny."
Az ESC győztese a hatóságok által megakadályozott szombati, moszkvai melegfelvonulásról [A Velvet cikke http://velvet.hu/celeb/2009/05/17/norveg_gyozelem_szuletett_az_eurovizios_dlafesztivalon/ ] -
Mindenkinek van egy áááálma [nekem kettő is – ezen a héten]
Előre is szeretnék elnézést kérni mindenkitől, mert “[…] ilyen unalmas egoposztokkal ömlesztlek el benneteket”Versenyhétvége volt, OCSB, majd OVB [egyik csapat, másik váltóbajnokság], és az OCSB-ről szólt az álom. Itt az a lényeg. hogy nem egymást váltva futunk, hanem csak a végén összeadják az
időket, és sállálá kész a csapateredmény. Ez most egy ilyen furis OCSB volt, mert tömegrajt volt, és mindenki egyszerre indult [pedig OCSB-n általában 4 percenként indulunk, összevissza, a csapattagok lehetőleg jó távol egymástól, de kész taktika:D]. Még a futás is jól ment, bár az egyik útvonalat benéztük, emiatt – ahelyett, hogy átszinteztünk volna egy tök fasza kis ösvényen – meg kellett másznunk egy kurva nagy hegyet. És mókás volt, mert valamiért a pálya elején sífutóléc volt a lábamon, mezitláb!:D De nem is ez a durva, hanem az, hogy sifutóléc és rövidgatya, mert nyár volt!:) Aztán a hegyre felfelé eszembe jutott, hogy nincs nálam az időmérő kütyüm, ami nélkül lófaszt sem ér az egész futásom. Utolértem a csapattársaimat, és mondtam, hogy a semmiért futunk, úgyhogy ne adjanak bele mindent, “majd holnap a váltón”:) ennyi volt, kicsit hiányzik a futás:$Utaztam a metrón [Szerintem az ötös metro lehet, mert vmi tök ismeretlen helyen szálltam le…] CrazyBoyjal. Ő korábban szállt le, én mentem tovább. Éjszaka volt. Néztem ki a fejemből, aztán balra nézve megláttam egy gyanús csávót. Forgolódott, és megláttam a hátán a titokzatos feliratot: BKV Ellenőr. Nabmeg, nincs még diákigazolvány-matricám sem, nemhogy bérletem, futás. Meglátott, és elkezdett utánam sétálni. Én futok, menekülök, kezemben a nadrágommal, ő meg bandukol utánam. Valami fura helyen menekültem. Lépcsők voltak mindenfelé, és valahogy elém került. “Jól van, feladom” gondoltam, odabandukoltam, hogy majd biztos jól felírja az adataimat és megbüntet. Lófaszt. Előkerült a kloroformos vatta, és közelített az arcomhoz. A következő emlékem ez: brrr brrr brrr brrr brrr. Rohanok a telefonért, az rezeg. CB hívott, úgyhogy fogalmam nincs, mi az álom vége, élek-halok-e?!
Konklúzió 1: nagyon nem kéne alkoholt innom:) Akkor ugyanis hülyeségeket álmodok. Mondjuk legalább álmodok…
Konklúzió 2: Arra a gondolatra kelni, hogy “BASZDMEG! Elkéstem!” legalább annyira rossz, mint telefonrezgésre kelni, amikor is megtámad a gondolat: “BASZDMEG! Elkéstem, és most hívnak, hogy megyek-e”… Elkésés-fóbiám van… Tegnap mentünk Kylelal és a pajtijaival
Eklektikába aztán karaokezni, és CB hiába nyugtatgatott, hogy senki nem veszi le a fejünket, ha késünk 10 percet, én végig az órámat néztem. Beültünk a mekibe, de amikor idő volt, otthagytuk a szendvicsünk felét, a maradék krumplit és az összes üdítőt. Viszont nem késtünk! Mert késni rossz!FONTOS: Kialakulnak az évek során új anyajegyek???
Végül szeretnék ismételten elnézést kérni mindenkitől, mert “[…] ilyen unalmas egoposztokkal ömlesztlek el benneteket”
-
Rizikó
Decemberben kezdődött a szokás: Legalább hetente egyszer rizikózom [Rizikó: stratégiai társasjáték, bővebb infó a wikipedian] otthon a kis családdal [5 fő]. Az utóbbi időben smsben/telefonon közvetítettem Kaptainnek a játék állását. “Nyertem”, “Öcsém sírva kérdezte, hogy mit rontok el” [Öcsém: stratégiai tanácsok itt !!!]… stb. Jött is a válasz sms: “Hah, várj csak, amíg velem szembekerülsz :P”

Hát mit ne mondjak, remegve vártam a tegnapot, amikor is teendői a fővárosba szólították és nálam aludt. Tehát minden adott volt egy rizikó-partihoz.
Kettő. Ennyit ‘menetet nyomtunk’ Kaptainnel tegnap.
És
Kettő. Ennyiszer nyertem.Pedig Kaptain még csalt is. Folyamatosan. Sőt, veszteni sem tud. Láttam sírni!:P
[…] Játékban én vagyok a császár […]
Magyarország. Én így szeretlek! -
Tudtátok?
Tudtátok, hogy Antwerpen nem Hollandiában van? Én is tudtam, csak egy pillanatnyi elmezavar miatt mondtam Orsinak, hogy Hollandia. Ciki. Istenem, egyszer neki is lehet igaza. Igazából Belgium egyik legfontosabb városa. 461496-an lakták két éve. Központi pályaudvarát Louis Delacenserie tervezte, legfontosabb jellemzői az óriási, 60 méteres üveg és fém boltív valamint a márvány belső tér.
Na, ez a pályaudvar volt a székhelye annak a márciusi flash mob-nak, [villámcsődület: emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik], amit a mindennapi betevőn találtam. 200 táncos állt neki egy jól megkoreografált táncnak a muzsika hangja dallamaira. Az állomás a feje tetejére állt, és mindenki tátott szájjal bámulta őket. Két kedvencem a 3:49-nél önfeledten tapsoló láncos rocker, és az az idősebb csávó a kislánnyal, akik legelőször elkezdtek táncolni. Tiszta móka az egész.
Beszélgettünk arról, hogy milyen lenne ez kis hazánkban: a keletiben rögtön leszúrnának, vagy az egyik “Szó-dó-lá-fá-ti-do-ré” közben azt hallanád: Taaaaaaaaaaaaxxxxiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiit?
És akkor a video:
Van kedvenc flash mobotok? Olyan, mint ez, vagy a lecture musical, vagy akár az az improvEverywhere akció, amikor 111 félmeztelen férfit vittek be az Abercombie and Fitch boltjába?:)
-
Beharangoztatott
Bizony, itt van. Itt van a mindenki által [ugye?!] várt, és beharangozott alkoholos megapost. Jó, nem kell valami hű, de nagy dologra számítani, de akik ismernek, azért meglepődtek, hogy én alkoholt iszom, főleg, hogy ennyiszer. David szerint menő, Kaptain (a helyesírás-ellenőrző szerint így helyes:D] meg tiltakozott, hogy az ő neve felmerüljön egy ilyen bejegyzésben, de én vállalom, hogy esetleg kiásom ezzel a csatabárdot:D
Szóval, 8 nap alatt 4szer voltam részeg, 4szer voltam másnapos, és ebből 2szer látta CB is:D
- Múlt héten szerdán kezdődött az ivászat. Vidéki munka, kalandos építés, utána jól megérdemelt pihenés a 4 csillagos szállodában, sok-sok whiskey-colával, másnap fejfájással:P
- Aztááán ahogy múlt a fejfájás, úgy jött meg a kedvünk az esti jägerezéshez, ami kisebb rosszullétet okozott nálam másnap, de ahogy kimentem az ablaktalan rendezvényteremből a szabadba, ahol tűzött a nap, megjött az életkedvem rögtön:P
- Másnap délután, alvás után: jött Kaptain és matin, akik már írtak a találkozóról, de akkor én is összefoglalom gyorsan, mert az időrend megkívánja, hogy erről is beszéljek:P Szóval jöttek, matin hozott süteményt [tök kedves gesztus, nem tudhatta, hogy gyűlölöm a sütiket meg a csokikat:D], Kaptain pedig egy rajzot, amiből terveim szerint több is lesz, több irányból vannak már ígéretek, csak győzzem kivárni. A lényeg: 2 rajz már elkészült, a többi meg folyamatosan érkezik. Aztán beszélgettünk, főztem nekik csodás banánturmixot [a mézeset], majd elfuvaroztam őket a kis blogtalálkozójukra. Nekem usgyi haza, várás CrazyBoyra, akit már jópár napja nem ölelhettem, és már az ajtóban letámadtam:P Itt egy ugrás a történetben, a lényeg, hogy a fürdéssel már igencsak sietni kellett, hogy készen legyünk, mire Kaptain visszatér a blogtaliról. Jött is, és rögtön levetette magát a gép elé, ahonnan az indulás pillanatáig nem lehetett kizökkenteni, még egy Screwdriverrel sem [pedig 18 éven aluli!!!:O]. Aztán ezek ketten [a két c-betűs] arra is rávettek, hogy buszozzam-villamosozzam a jól megszokott taxi helyett. Mindegy, évente 1x kibírom:D Egy gyors harapás a mekiben az oktogonnál, aztán irány az Alterego. Rövid sor kint, hatalmas tömeg 0 levegővel is harapható cigifüsttel bent. Siettünk, így még volt időnk egy kis itókát venni a pultnál [ezzel kapcsolatban csak két észrevétel: hogy lehet az, hogy 3 féle árat fizettünk – ebből kétszer ugyanannál a pultnál – ugyanazért a piáért? ééés miért van az, hogy ha egy ital ára *50 Ft-ra végződik, akkor a visszajáró ötvenest alapból megtartják? Mindig adok borravalót, de ettől elmegy a kedvem:S] Szóval, mint írtam a beharangozókor, Lady Dömper hatalmasat alakított zöld parókában [én még sosem hallottam őt], aztán táncoltunk picit, kizárva a külvilágot, végül leléptünk együtt lenni picit.
- 3:00 Hazaértünk. Lefeküdtünk.
- 4:20 1. ébredés: hívott Kaptain, hogy akkor ő jön. Visszaaludtam.
- 4:45 2. ébredés: Kaptain ideért taxival. Lefektettem. Visszaaludtam.
- 6:30 3. ébredés: Kaptain felrázott, indulnia kellett a vonathoz. Végignéztem, ahogy először levetkőzik, majd felöltözik, aztán elköszöntünk. Visszaaludtam.
- 8:10 4. ébredés: Hívott matin, hogy jönne a cuccaiért.
- 8:37 5. ébredés: Captain írt sms-t: “Minden ok, zötyögök hazafelé […]”
- 9:00 6. ébredés: matin ideért. Összepakolt, megköszönte, lelépett. Még visszafeküdtem picit.
- 10:15 7. ébredés: muszáj volt kelni, készülődni, ölelkezni, mert 13:00-ra mentem dolgozni. Hát mondhatom, nem aludtam ki magam:D
- Szerdán volt egy kis blogmegbeszélés Kylelal, ahol az ő blogjából ismert Greg és Aaron is ott volt [Greg a rózsaszín ködével együtt:D]. Ők már iszogattak előtte, úgyhogy volt mit behoznom, iszogattam lelkesen a sok-sok pohár malibucolámat. Később megjött két lány [nem tudom, mi a fedőnevük], akik hihetetlen jó arcok:D Fél 10 körül pedig végre betoppant CrazyBoy is, akire mindenki nagyon kíváncsi volt. Én legalább Kyle-t ismertem, ő senkit, de pikk-pakk beilleszkedtünk. Picit még beszélgettünk [ezt a sört megisszuk, aztán maradunk], aztán útra keltünk egy közeli karaokes helyre, ahol az asztalnál rengeteget énekeltem, de mikrofonig még nem jutottam el, pedig elég alkohol volt már a szervezetemben:D Újra hallhattuk Kyle csodás hangját – de most nem osztott autogrammot:’( Végül 1 körül eljöttünk – én nagyon nem voltam jól már az alkoholtól [fájt is a fejem nagyon másnap:D]. 100%, hogy ez volt a legjobb este a 4 ivásból [bár CrazyBoy olyat mondott az alteregoban, ami azt is csodássá varázsolta!]:P
-
AÁBCCSDDZDZSEÉFGGYHIÍJKLLYMN…
…NNYOÓÖŐPQRSSZTTYUÚÜŰVWXYZZS, csak, hogy teljes legyen a kép. Már most látom, hogy ebből a bejegyzésből is először piszkozat lesz, aztán, ha összejön a teljes lista, akkor kerül fel a netre. De azért belekezdek. Picit még az előzményről, meg arról, hogy honnan az ötlet, aztán belevágunk.
Írtam ezt az untermannos bejegyzésemet, utána meg ugye a blog neve is átváltozott egy kényszer-coming out miatt, amikor kerestem még untermannos dolgokat, és többek között erre bukkantam: nézegettem a google-találatokat, és megragadt a szemem: mit írhat egy olyan blog az untermannokról, aminek az a címe, hogy “kurvaannya”?!:) Hát semmit, viszont egy érdekes játékra mutatott a link:
U – U-boot, unterwasser, untermann, unalmas, uszkár, u-szeg, undorító, utál, ungabunga, uraken, usztasa, Ungheria, U Thant, Utópia, utópia, Uganda, afrikai szocializmus, Zimbambwe, Rhodézia, Selous Scots, united, unió, Európai Unió
Semmi magyarázat, csak betűk, és mögé ömlesztve szavak. Aztán rémlett, hogy ilyesmit már láttam gus-nál is. Megkerestem. Aztán megtaláltam másnál is. Ott minden betűhöz 1-1 szó tartozik, ami nekem kicsit erőltetett. Mint amikor valaki felhasználónevet választ, és körbenéz, és az lesz a nickje, hogy szkenner. Erőltetett, mégis, nekem az asszociáció sosem ment, gondolkoztam, és próbáltam mindig valami vicceset mondani. Úgyhogy a gus-féle terv elvetve, jöjjön a kurvaannya:
A – akt, aktív, akta, atka, Aussiebum, anyu, apa, analízis, anális, aha, aham, alias, the Amazing Race, Andris, angyal, absinth, alvás, aggódás, ajándék, ajánlás, ajtó, álarc, Álarc [Jekyll és Hyde], alkohol, all inclusive, allergia, alsó, animátor, aréna, autó
Á – Ákos, ásít, álom, álompasi, államfő, állat, áram, átbasz, átlagos,
B – Botond, buzi, blog, béka, Battle Royale, barna, boldogság, banánturmix, böfög, büdös, buli, bonyolult, beosztás, bejegyzés, Bols vodka, búj, bvk, balek, baleset, balhé, balkán, bár, barack, barát, boyfriend, baszdmeg, barom, benzin [kifogy], bocsánat, béna, BGF, bondage, bolond, bor, bőr, bumbi,
C – Coming Out, cocktail, caipirinha, crazy, CrazyBoy Cola, cél, cigi, cigifüst, Cook, C, cuki,
Cs – csirke, csipesz, caókszi, csávó, csóka, csajszi, csöcsi, csocsi, csupasz, lecsöppen, csoda, csigatempó, csend, csekk, csitt, csikk, család, csülökfagyi, csapat, csikiz,
D – Dan Brown, Deko TV, dickometer, dagadt, Dominik, day off, defibrillátor, Dexter, design, dildo, dilettáns, diploma, dudesnude, Dream, dug, dugó, durva,
Dz -
Dzs -
E – ennyi, EU, egyenjogúság, előfizetés, eledel, eper, eb, EB, eső, edzés, effekt, egyedül, elefánt, ellenőr, ellenzék, erekció, erő, escort, esélyegyenlőség, esemény, €,
É – ének, érem, étel, élet, éjszaka, AIDS, én, ég, egészségügy, éhes, élőlény, érdekes, étterem, éjfél, éj, éjszaka,
F – falat, flotta, futás, fasz, fütyi, fing, fotó, fog, fogorvos, fej, fenék, flipflop, fülcimpa, film, fagyi, fájdalom, falu, fáradt, farok, faszság, fehérje, fekete, félelem, felhő, felvonulás, férfi, fiú, Filmbuzi, fogyás, fokhagyma, főnök, Ft, függő, Fűrész,
G – gay, gayromeo, guy, gym, Golyózápor, google reader, google naptár, Görögország, Geiranger fjord, gagyi, gekkó, gitár, basszusgitár, göndör, gordon, GPS, Grégory Lemarchal, John Grisham, gumicukor, békás gumicukor, Haribo,
Gy – gyalog, gyorshajtás, gyros, gyáva, gyűjtemény,
H – here, hideg, híradó, HIV, herpesz, Holiday, hiszti, horkol, hugom, has, humor, humorérzék, helyes, halszag, hab, heya mama, háború, haj, H2O, hajnal, hamis, hányás, hazugság, helyesírás, hetero, hiba, homár, Homárblog, Tékozló Homár, homoszexuális, hülye, hülyepicsa, HP, hüvelygomba, hangavörös,
I – Izrael, izom, izomláz, izmos, IKEA, iszonyatos, Illyés, Info rádió 95.8, idétlen, izzad, idegenforgalom, idézet, idegbeteg, igaz, index.hu, ismerkedés, izzadtság,
Í - íz, így, íj, íny,
J – Jeff Abbot, járókeret, jegy, jófej, jogosítvány, joker, jövő, jumpstyle, jägermeister, 10 kleine Jägermeister,
K – kaktusz, köcsi, köcsög, Kóla, kondi, könyv, kellemes, kukKolos, kukoricás rízs, kérdések, kori, korcsolya, kocka, kockás, kockás has, kockafej, karaoke, köldök, kiskifli, kaland, kurva, korrekt, kulissza, kép, könyv, kaméleon, kampány, kés, kiborít, kipuffogó, kitonb, köd, koktél, komédiás, kommandó, komment, konzerv, körülmetélés, kövér, kreatív, krimi, kritika, krónika, kruger, Krueger Nemzeti Park, kummantás, kyle, The Killers – Human,
L – ledfal, ledrács, lamantin, leathermen, lánc, lófasz, lekap, láb, lafraise, lavina, lámpa, lebaszás, LEGO, légkondi, légy, lény, leszbikus, lógás, lovaspornó, lufi,
Ly – lyall, lyuk
M – meleg, mókás, megébred, mozi, MOM, mátrai borzaska, msn, musical, mosoly, manó, mutter, mandarin, megfejt, munka, magyar, madár, magány, más, maszturbálás, meccs, meeting, meghatódik, meglepetés, meki, merevedés, metro, meztelen, méz, miafasz, mixer, mormota, műfasz, Mulán, mopsz,
N – narancssárga, negyvenegyben, nevetés, nagykifli, napsütés, napszemüveg, nagyi, Napirajz, nincs, no, neptun, Nea Moudania,
Ny – nyusz, nyelv, nyer, nyunyó, nyal, nyomi, nyál, nyomozás, nyugalom, nyúl,
O – Olimpia 2020 Bp, operett, opel sosekopel, orgia, orgazmus, Orsi, orr, oscar, OSG, Oceania Club,
Ó – ózon, óvszer, óvadék, óra,
Ö – ‘összeállt, mint a gecis bugyi’, örökbefogadás, ölel, öcsém, örül, öltözés, öngyilkosság, önértékelés, önkritika, öreg, öröm, ösztöndíj,
Ő – őrült, őr,
P – pornó, photoshop, passziánsz, papucs, pasi, projekt, projektor, plazmatv, pálinkás jóreggelt, parkoló, Pánik, pizza, prepaid, postpaid, poén, popcorn, póker, pass, passtartó, passz, pattanás, pisi, pálinka, pantomim, pénisz, penész, petyhüdt, pesti, pöcök, politika, párt, palacsinta, panasz, panel, lakótelep, Panda, parfüm, passzív, pénz, Phelps, pincér, piszoár, polishing, prezi, pride, Prada, pubi, portré, Presidance,
Q – queer, Queen, qrva,
R – rüh, Robin Cook, rongyláb, rinya, reggel, reklám, radar, rajongó, rajz, rak, randi, rasszizmus, ratyi, recept, red, reform, rekord, rémálom, rendezvény, rendőr, repülő, részeg, Rizikó, ród, rohad, Róóóóland akarsz körszakállt?, romantikus,
S – SM, Skins, sheldom, suhanc, skype, Sony ericsson, sün, sértődés, sajt, séta, sex [igen, angolul is:D], síkosító, sír [cry], sír [tomb], sport, senki, sexy, show, SI, siker, sivatag, smiley, :), :], sörbunda, srác,
Sz – szólás szabadsága, szabadság, szifilisz, szisza, szemöldökcsipesz, szőr, száni, szánalmas, szex shop bolt, sziget, szerelem, szex, száguldás, SZAKDOLGOZAT [írni kéne nagyon-nagyon], sztori, szifilisz, számvitel, szó, szavak, szadista, szabadnap, szálloda, szárnyalás, szarnyalás, szarráázás, szépfiú, színész, színház, szleng, szőke, Szökés, szopás, szopatás, szóvicc, szűz, száz,
T – testőr, tetű, tájfutás, torrent, Tinkerbell, tolerancia, tép, tape, takarítás, tag, turmer, tű, takonypóc, tánc, tehén, talp, támadás, tank, taps, tarka magyar, társasjáték, TBkonzul, tenger, tény, térkép, test, tetris, Thessaloniki, thriller, tip, tipp, Tokio Flash, Tour de France, Truancy, trükk, tüntetés, turista,
Ty – Tyereskova, tyúk [tik], tyúklépés.
U – untermann, unicum next, unió, Unesco, uni, unalom, utazás, utas,
Ú – útelágazódás, úszás, új, út, útlevél,
Ü – übersexyfiú, ürülék, üröm, üt, ütés, ütlegel, üzenet,
Ű – űr, űrszemét, űrlény,
V – MKB Veszprém, viszket, Vámpírok bálja, vigyori, verseny, vér, vicc, ver, vágy, vazelin, végre, világörökség, vásárlás, vélemény, video, vékony, vacsora, vak, választás, VB, védekezés, vendég, vers, vezetés, villamos, visszaszámlálás, a Visszavágások Nagymestere, vuszli,
W – Wiko, weBLOG, webnapló, wc, wordpress, webkam, worldpressphoto,
X – xxx, xXx,
Y
Z – megzakkan, zokni, ‘ziazsák, zene, zavar, zebra, Zenehadtest, zóna, zokni, zuhany, zubbony, zh
Zs – zsiráf, zsinór, zsibbad,
Jól látható, hogy van 7 full felesleges betű a magyarban. Ezek: Dz, Dzs, Ly, Q, W, X, Y. Le a felesleges betűkkel.
-
Állatságok
Olvastam, amiket a reader elém tett, aztán kattintgattam tovább egyik linkről a másikra, amikor az urbanistáról erre eljutottam az ólomöveg blogra, ahol a berlini Radisson Blu Hotel belsejében található hatalmas akváriumról ír a szerző. Az akvárium adatai egyébként lenyűgözőek: 25 méter magas akvárium 11 méter átmérőjű, és a közel 1 millió liter vízben 100 tengeri halfaj 2600 egyede él. Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem amivel a bejegyzést zárta:
Lamantin, bloggerek, bloggerek, ő a lamantin. Csoda egy állat, és ha rá nem illik a mókás jelző, akkor semmire. Viszont cuki is, ahogy ezek a sünök is, pöti blogjából [jobbra]:És végül egy video, ha már állatos téma, ennek mindenképpen itt van a helye. Először valamelyik ismeretterjesztő csatornán láttam [Szerintem nationalgeographic, kétszer is], aztán volt az indexen egy összefoglaló a Greg Rutter által összegyűjtött 99 dologról [+1 indexes], amit látnod kellett az interneten, és abban is ott figyelt ez a videó. Brutális felvételek a Kruger nemzeti parkból, a főszereplők egy kafferbivalycsorda, pár oroszlán, és egy krokodil, nézzétek meg, ha van rá pár percetek! [42 540 545-en látták eddig]
-
Banánturmix.
Én eddig tök hülye voltam. Pár éve, amikor hugom [tudom-tuuudom, hogy hosszú ú, de úgy nem néz ki jól leírva] még kislány volt, nem értettem, hogy bírja meginni a banánturmixot, amit a finom banán tejjel való elrontásának ítéltem meg. Aztán az edzőteremben teljesen rászoktam [0,6 l tej, 1 banán, 1 adag banán ízű fehérjepor]. Utána jártam a várost, barátaimmal, CrazyBoyyal beültünk ide-oda, és folyton kiakadtam, hogy hogy lehet 2009-ben olyan helyet üzemeltetni Budapesten, ahol nincs banánturmix. CB mondta, hogy én is meg tudom csinálni, úgyhogy tegnap kértem anyutól turmert, ma meg is kaptam, meg hozzá egy kiló banánt, két liter tejet, aztán meg elvan a gyerek, ha játszik, ma nekiálltam. És igen, ment egy kiskör-sms, hogy mindenki legyen rám büszke, mert kb. 1 órája elkészült az első két adag, és olyan finom volt, hogy rögtön befaltam [megittam].
Éljen-éljen-éljen!
Ha valaki még nálam is bénább, akkor nézzük, mit mond a google a banánturmixra. Először is, találhatunk itt Hogyan készítsünk banánturmixot videót, de receptekben is bővelkedik a web [és még a banánturmixot sem csinálja mindenki ugyanúgy!!!]: van kivis-banános [ezt mindenképpen kipróbálom!], tojásos-vaníliás, redblek fahéjas receptje, van egy élesztővel, egy citromlével, és itt egy másik, amiben méz van. Ja, meg találtam egyet narancslével is. Beleőszülök, mire végigmegyek az összesen.
-
autós kaland
Minden sínen van Crazyboyyal, most mégsem vonatos, hanem autós kalandról fogok beszámolni. Szombaton munka után érte mentem, vásárolgattunk [vagyis csak akartunk, nem volt méret], vacsiztunk, sétáltunk, szóval volt mindenféle jó dolog. Aztán már jó előre beizgattam, hogy lesz egy pötty meglepetés. Megadtam neki a hely google-maps-koordinátáit, de semmi több. Ja de:D Még azt is mondtam, hogy nem kell hozzá speciális öltözet, és sötétben kell oda menni. Mondtam, hogy ne számítson nagy dologra, de én nagyon lelkes voltam. Aztán az étteremből hazafelé majd’ elfelejtettem, de az utolsó másodpercben jó útra kanyarintottam az autót. Aztán megérkeztünk. Egy autókiállóba egy meredek egysávos út szélén, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra. Tök romantikus hely, meg minden. Néztük a várost, találgattuk, mi merre van, merre folyik a Duna, melyik a parlament kupolájának kilátszó csúcsa, ilyesmi. Aztán egy pillanat alatt elmúlt a varázs:
Kifogyott a benzin. Kocsi leállt. CB azt hitte, csak szívatom:D Mondta, hogy indítsam újra, próbálkozzak. Még háromszor megmutattam neki, hogy lefullad. Én tudtam – nincs benzin. Agy kattog, megoldás után kutat – hívjuk fel öcsémet [szerencsére pár percnyire voltunk otthonról]. Nem veszi fel. Akkor anyut. Nem veszi fel. Apu ilyenkor alszik. Hugom – hol vannak anyuék? Öcsém barátnőjének előadásán. Remek. Másik megoldás kell.
Oké, a benzinkútig végig lejt az út, szóval, ha sikerül megfordítani az autót, akkor nagy baj nem lehet. Hát akkor hajrá. Kiszálltunk mindketten, toltuk, és első körben beálltunk az útra keresztbe. Mögöttünk hegy, előttünk szakadék. Remek, jól haladunk, még 90°-ot kell fordítani, de elálljuk az egész utat. Felülről jön egy autó. Odafutok, mondom, “Bocsi, kifogyott a benzin” – és már fordult is vissza. Vissza a kocsihoz, forgatás tervezgetése. Alulról jön egy kocsi. Megáll, kiszáll a sofőr. Kérdezem: “Kifogyott a benzin, segítesz megfordulni?” “Persze, én is haladjak”, és rögtön odaállt a kocsi elejére tolni. Még két tolás, és megfordultunk teljesen. Hangos nagyonköszönöm, és már gurultunk is a benzinkút felé.
Azt meg tudtátok, hogy ha nincs fékrásegítés, akkor bizony 200 méter a féktáv?:D
-
második randi
Ma volt a második randim Crazy Boyjal. Délelőtt mindkettőnknek dolgozni kellett, úgyhogy egy ebéddel indítottunk kicsivel dél után, majd sétálgatás, beszélgetés, mozi, hazaút, búcsú, holnapi tali megbeszélése. Röviden ennyi volt. Kicsit bővebben:
Vááááá, meg vúúúú. Nem akarok semmit elkiabálni, de most végre van valaki, aki a lényének 100%-val levesz a lábamról. Egy olyan pasi, aki elég bölcs ahhoz, hogy felnézhessek rá, de emellé elég szerény is. Decemberig a másik kapura játszott, de kezdi megtalálni a helyét közöttünk. Idő kell hozzá, tudom, tudja, de abból meg van bőven. Most türelmes vagyok, türelmes leszek, semmit nem fogok siettetni.
Szóval találkoztunk. Ugyanolyan szexi, és mosolygós, és mókás, és bohém, mint legutóbb volt. Ebédeltünk a westend egyik gyorskajáldájában, én a nagy kedvencet, Mátrai Borzaskát, ő meg valami csirkecsíkokat evett, ami baromi jól nézett ki, de tele volt gombával, úgyhogy nálam kiesett. Amúgy kértem hozzá majonézt. Magát jófejnek gondoló pultos srác nagy arccal vette fel a rendeléseket. Párbeszéd:
- És kérek hozzá majonézt.
- Tartárt?
- NEEEEEEEEEM!!!! Majonézt!
CrazyBoy nekem adott igazat. A majonéz fincsi, a tartár savanyú, U-TÁ-LOM!!Vásároltunk is picit, rossmanban és douglesben. Az előbbiben ő, az utóbbiban én: megvettem az itt említett parfümöt! Természetesen most is először aftershave került a kosárba, amit a kedves – és ilyen téren nagyon rutinos – hölgy felhívására cseréltem a megfelelő dobozra. Előfordul, csak gáz, hogy mindig:)
Aztán kis cigizés – merthogy néha elszív 1-1 szálat, de nagyon jól bírja a cigimentes időt is. És nem szív annyit, hogy olyan lenne, mintha egy hamutartóval beszélgetnék, érintkeznék, csókolóznék. [979: itt a példa! Tessék példát venni!] Közben megjelent egy helyifaszkalap. Kijött az ajtón a tetőteraszra úgy, hogy amikor kilépett, azzal a mozdulattal köpte is ki a szájában felhalmozott szotyidarabokat. Undorító – gondoltam túl hangosan, mivel megtalált minket magának.
- Sziasztok. Össze kell gyűjtenem két kavicsot.
- Hajrá – mutattam körbe a tetőteraszon. Buta nézés, meglepődött a válaszon. Viktorban megy fel az adrenalin, miközben ezerrel kattogtam azon, hogy mi az a kavics. És nagyon féltem, asszem kicsit túllőttem a célon a reakciómmal. De nem mozdultam, maradtam ugyanabban a semleges pozícióban, és nem röhögtem a pofájába. Próbáltam bátornak tűnni – bizonyítani kellett, és ez bejött. Mert ugye az állatok akkor támadnak, ha érzik a félelmet. Azért utána rögtön el kellett menni pisilni;)Amúgy szerintetek mi az a kavics?
Aztán mozi. Ellenszenves néni adta el a jegyet. Vele nem vesztem össze , jófiú voltam:D Vettem popcornot, kékhalált, és beültünk. Volna. Mert ültek a helyünkön. Bennem nagyon ment fel a pumpa, úgyhogy kézbe vette a helyzetet, és finoman megkérdezte, hogy odaszól-e a jegyük. Mi nyertünk, aztán mégis átültünk, mert nagyon szem előtt voltunk. Hogy mit néztünk? Watchmen.
Végig ásítozós volt a film, sajnálom. Az eleje nagyon nem jött be:\ Meg nem is értettük, hogy mi történik. Ide-oda ugráltak az időben, és nem hiszem, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik nem értették, mi a szitu… Hogy miről szól a film, azt x+1 helyen elolvashatjátok. Csak pár gondolat:
- Nagyon-nagyon-nagyon hosszú! 168 perc!!!
- Volt egy rész [kb. a tetőpont az Antarktiszon], amikor szar volt a hangsávok keverése. Mivel Budapesten kb. alig van digitális mozigép, mindenhol szalagról megy a film, amiből következik, hogy szar szalagot vettek át a mozik, és adnak le nap, mint nap. Mert konkrétan ment a zene, de az angol szövegből semmit nem lehetett hallani. Az angoltanár CrazyBoyban még az is felmerült, hogy esetleg nem angolul beszélnek – de akkor ugye lett volna angol felirat is. Ült középen egy csapat külföldi kisdiák is, magyar kísérőkkel, akik annyira nem értették, hogy szóltak a kísérőknek, akik közül az egyik hátraordított: HANGOOOOT!
- Tél ellenére mínusz fokok voltak a teremben. Még szerencse, hogy volt valaki, aki legalább a kezemet melegen tartotta, különben tuti, hogy ott fagyok meg.
- Rorschach a legeslegtutibb karakter:D
- Dr. Manhattan végig egy szál faszban flangált:
Ha ez egy sms lenne, akkor CrazyBoy így köszönne el, legyen ez a végszó:
pb
-
Kyle
Tegnap blogtalálkoztunk Kylelal [mint megtudtam, neki ez az első, én vagyok az első;) Szűz volt még ilyen téren:D]. Most álljon itt ennek hiteles krónikája.
17:00 – Szakad a hó.
17:35 – Már muszáj indulni, mert nem fogok odaérni.
17:50 – Nagyon csúszik az út, lassan megyek. Le kéne parkolni. Bakáts téren találok is egy helyet.
17:56 – Megkérdeztem egy öreg nénit, hogy melyik a Ráday utca. Erre végigmutatott azon, amin álltam: “Ez.” Úgyhogy közel voltam a célomhoz.
17:58 – Odaértem. Mivel már találkoztunk egyszer, és akkor is előttem ért oda, biztos voltam benne, hogy ott lesz a sarkon, ahol megbeszéltük. Nem volt ott:\
18:00 – Viktor nagyon fázott, egyre többször nézett az órájára, közben meg egyre hangosabban szidott mindenkit, akinek köze van ahhoz, hogy 1/ mínusz fokok vannak; 2/ fúj a szél nagyon és 3/ ennek következtében vízszintesen esik a hó.
18:03 – “Nem bírom tovább!” Telefon elő, és akkor látom, hogy ott vár egy sms Kyletól, amit 17:52-kor írt: “Tekintettel a fantasztikus időjárásra beültem a jaffaba. Itt várlak.” Juppí, feleslegesen fagytam szarrá, irány a Jaffa.
18:07 – Megérkeztem. Ő ott ült a melegben.Itt egy hosszabb ülős, teázós, banánturmixozós, limonádézós beszélgetés következett az életeinkről, a jövőről, meg ilyesmi. Be nem áll a szája [jó értelemben persze;)]! Én sem vagyok egy csendes kisfiú, de csak úgy tudtam szóhoz jutni, ha belevágtam, emiatt egy idő után meg is jegyezte, hogy “Nálad minden történetemet 4-5 részletben tudom elmesélni!:D” Aztán arra jutottunk, hogy tovább megyünk, pl. karaokezni. Úgyhogy a cél már világos volt: Főbe-járat [Kyle már írt róla annó], csak le kellett küzdenünk egy logisztikai problémát: én kocsival voltam, úgy meg nem lehet ugye alkoholt fogyasztani.
Úgyhogy Viktor és Kyle kocsiba bepattan, Kyle nem tudja becsukni az ajtót, majd sikerült neki. Irány haza. Ideértünk, nagy nehezen találtunk parkolóhelyet. Kyle nem tudja becsukni az ajtót, majd sikerült neki 2. Fel hozzám, gyors pisilés, 1-1 jäger, taxirendelés, ittataxi, menjünk. Sofőrrel megbeszéltük egy jó öt perc alatt, hogy merre menjünk [ő kerülőt akart mindenképp, de nem hagytam magam.] Aztán a taxival fordultunk egy jó 270 fokot, mert kicsit megcsúsztunk. Innentől már sima utunk volt, de azért tett bele a taxis egy jó fél kilométeres kerülőt… Megérkezünk, fizetünk, kiszállás, Kyle nem tudja becsukni az ajtót, majd sikerül neki 3. Rövid battyogás, megjöttünk, lemegyünk.
Csend van. Gyanús. Még nem indult be a dolog, úgyhogy gyorsan szerzünk italt, átböngésszük a dallistát, és Kyle rögtön teleír vagy 10 kispapírt számcímekkel. Aztán elkezdődik, felváltva jönnek az énekesek, bátrak és kevésbé bátrak, jó hangúak, hamisak és halkak, magyar vagy külföldi dalt választók, és egyre jobb lett a hangulat:D Aztán bebaszcsiztam. Nagyon. Kyle is, de ő egyre bátrabban ragadt mikrofont. Közben az asztalunkhoz verődött még egy srác, aki azzal szórakozott, hogy papírokat adott be az én nevemmel, és a Die Toten Hosen – 10 Kleine Jägermeister című szám címével. Alig tudtam visszaszerezni. A műsorvezető kedves volt, visszaadta, de megígértette velem, hogy legközelebb eléneklem. Aztán szép lassan eljött a 3 óra, a bazár bezárt, mi szedelődzködtünk, taxit hívtunk, elbúcsúztunk és hazamentünk.Hősiesen jelentem, nem hánytam se ott, se a taxiban, se itthon [ezt volt a legnehezebb megállni].
Ma másnap van nagyon. Az időt húztam reggel az ágyban, mert ott jó volt. Aztán azt hittem, jól vagyok. Felkeltem, aztán rájöttem, hogy fekve mégis jobb, visszafeküdtem. De szép lassan összekapartam magam, és egy idő után még az evésre is rászántam magam, ami rég esett ilyen jól – a két étkezésem között 23,5 óra telt el… Bölcs vagyok, ugye? Aztán, hogy teljesíteni tudjam az ígéretem, letorrenteztem 3 verziót is a 10 Kleine Jägermeisterből, megvan a dalszöveg is, és másfél órán keresztül gyakoroltam. Aztán megint rosszul lettem, de ez már egy másik történet.
Folyt. köv.
-
Mintha (hosszú, sok)
Nézegettem ma ennek a fiatal meleg blogger-négyesnek a közös blogját, és egyenként a blogjait [egy-egy-egy-egy], és arra jöttem rá, hogy az én blogom is olyan a frissítés gyakoriságát tekintve, mintha koleszos lennék, net nélkül. Pedig netem annyira van, amennyire csak lehetséges. Telón, itthon kábeles, és szerintem 1-2 héten belül beszerzem a “flotta” harmadik tagját is, hogy akárhova hurcolom laptopomat [nem, NEM, én nem adok nevet neki:S], sehol ne kelljen unatkoznom:D
Hogy merre jártam? Kiddo ellen passziánszotam msnen [És természetesen mindig nyertem].
Hááát voltam például moziban. Jutkával megnéztük Fűrész sorozat V. epizódját. Mindenkinek igaza volt, aki szidta a történetet. Tényleg nem volt jó másra ez a rész, csak arra, hogy megint hálát adjak az őőő valakinek, hogy a főhős csak kitaláció… Annak a gondolatától is leáll a szívem, hogy bedugjam egy gépbe a kezem, ami hosszába kettéfűrészeli… És nem elég, hogy picit belevág a középső és a gyűrűs ujj között, hanem tolni, tolni, tolni, egészen a könyökömig:S
Mellesleg, aki legelőször [vagyis az után legelőször, amikor beértem a terembe:D] meghal, egész jól nézett ki:D
Ez meg még Jucinak a filmbuziról: “Amúgy Dexter nője szerepelt benne, de imdbn ellenőriznem kellett, annyira kitömték mellben, hogy alig lehetett felismerni.”
Ezt a blokkot egy screenshot zárja a filmből [csak ezért az egy képért töltöttem le szereztem meg:D:D], most vágtam ki, még meleg [CSAK ERŐS IDEGZETŰEK NAGYÍTSÁK FEL:D]Aztááán regisztráltam erre az oldalra: http://www.dudesnude.com :D:D
Jah, egy szar vicc, amit most hallottam: Diszkvalifikál=CD Valéria túrja az orrát…
Nomeg persze tanultam-tanultam-tanultam-tanultam. Muszáj volt… Szerdán Utazásirodai gazdálkodás és vezetés szigorlat, csütörtökön meg a rettegett Dojcs záróvizsga volt terítéken… Szerencsére mindkettőhöz van történet:)
1] Előbb jöjjön a szigorlat, ha már kronologikusan haladunk. Úgy kezdődött a szigorlat, hogy midnenki bement, és elmondta a tanár a tudnivalókat. Tehát bementünk, én meg gondoltam, bent maradok az első körben, mert hamar túl akartam lenni rajta. Aztán közölte az egyik srác, hogy “mi 4-en már megbeszéltük, hogy mi maradunk bent az elején, túl későn jöttél!” Erre muszáj volt reagálnom: “baszki, előbb voltam itt, mint ti”… na midnegy, kimentem, aztán én jöttem be következőnek. Leültem és elkezdtem kidolgozni a tételt. Előttem vizsgázott a fent említett köcsög. Nem tudta a tételt. Újat húzott, de azt sem tudta:D 1-est kapott a faszkalap. Nem szép dolog, de esküszöm, jó érzéssel töltött el.
Aztán jöttem én. Odaültem, erre a szigorúbb vizsgáztató felállt és kiment kávéért, én meg szépen lefeleltem a másik nőnek, akinek fogalma sem volt az anyagról. Csak végig bólogatott, majd egy semmilyen kérdéssel [Hogyan lehet a büntetlen előéletet bizonyítani? - természetesen nem jutott eszembe, hogy erkölcsi bizonyítvány:S] próbálta bebizonyítani, hogy mégis ő vizsgáztat. Mindegy, nem lényeg, ötöst kaptam:D2] Másnap jött a rettegett német, amire fél éve készülök vért izzadva. Az idei jegyünk 3 jegyből áll össze: egy órán szerzett gyakorlati jegyből, egy írásbeli záróvizsga jegyből és egy szóbeli záróvizsga jegyből. Az első kettőn már túlvagyok, mindkettő 4-es, úgyhogy bukástól nem nagyon kellett tartanom, de ha idegen nyelven kell szóban felelnem, akkor mindig parázok:S
So, bementem, mert kb. bekergettek a többiek, mivel senki nem akart bemenni:) Már eleve szar volt a hangulatom, mert öt napon keresztül magoltam a bemutatkozó beszélgetés szövegét, amit ilyen jól szerintem soha senki nem épített fel, mint mi [én és a bumbi némettanárom], amikor is közölték a többiek, akik kijöttek már, hogy bemutatkozó beszélgetés egyáltalán nincs:S Na mindegy. Húztam. aztán a szám is elhúztam, mert olyan tételt húztam, ami nem volt benne a puskámban amit nem tudtam:S
Na mindegy, írogattam valamit, meg a cikkel is barátkoztam [aminek kb. a felét egyáltalán nem értettem], amikor is a tanárok vigyorogva rám néznek, és megkérdezik: Maga kinek az ölében ült az írásbelin?
Hát szerintem mondanom sem kell: köpni-nyelni nem tudtam:S Aztán kulturáltan rákérdeztem, hogy ez mi a fasz volt, úgyhogy egy bocsánatkérés után megkaptam, hogy nagyon jó dolgozatot írtam, nem is értik, miért nem mentem el nyelvvizsgázni. Mert nem tudok beszélni, mondtam.
Aztán jött a felelés. Azt mondták, hogy jól beszélek, szépen alkotom a mondatokat, de nincs mögötte idegenforgalmi tudás [ez abban merült ki, hogy 1/ nem tudtam, hogy Keszthely a Balaton fővárosa (ezt máig nem is hiszem el) és hogy nem tudtam azt sem, milyen kastély van Keszthelyen (ezt viszont szégyellem], ezért csak kettest tudnak adni. Úgyhogy végül 3-as került az indexembe a 3 jegy átlagaként. Legalább ez is megvan.Ami viszont negatív hír volt a sulival kapcsolatban: MEGINT VISSZADOBTÁK a SZAKDOGA témám:S:S
A végére egy Breaking News, amit most hallottam a híradóban: Orbán Viktor: “[…], hogy két hetente ÚJRATERVEZIK a költségvetést, mint egy MEGKERGÜLT GPS.”
Ha már hír, akkor muszáj beszélni még David Cerny cseh szobrász nagy botrányt őőő kavart alkotásáról, a Brüsszelben felállított, 27 EU-tagállam sztereotípiáit kigúnyoló óriás szoborról.
Legjobban a bulgárok és a szlovákok hisztiznek: Előbbit a guggolós [aka Jackie Chanesen izmozós] wc hazájaként, míg szlovákiát valami magyar szalaggal átkötött pacaként ábrázolja. [Magyarország úgy néz ki, mint egy dinnyeföldön álló dinnyékből és szalámikból kirakott, sarkára állított kocka…]. De van meleg vonatkozású szál is, ami szerintem elég jól sikerült:) Holdfelszínnek tűnő lengyel tájon, lengyel papok egy meleg szimbólumot állítanak fel:
A meleg vonalat folytatva… Most nézem az “új sorozatom”, a The Unit 2. évadját, és ott az egyik egységtag fedőfoglalkozása most éppen madármegfigyelő. Kulcsosház gondnokától idézek: “Birdwatchers. What a bunch of sissy-boys.”Ennyit mára [sőt, a tendencia alapján az egész hétre:D] . Köszönöm a figyelmet.
-
huszonegyedik
Tegnap zh volt suliban, de arról írni dögunalmas (főleg, hogy meg sem lesz)(zárójel2: erről mindjárt írok egy másik postot), ezért erről fogok írni:
Szóval, békávéztam be reggel, szokás szerint, a rossz idő ellenére is mosolygós hangulatban. A busz csuklós részén álltam, onnan lehet a legtöbb embert belátni:) Vagy nemtom, szóval, ott a tuti. Most két lány állt mellettem, meg egy meleg srác, aki – bár csúnyácska volt – mégis végig bámult:D A két lány a történet két főhőse, csak pofázok, meg elkalandoztam. Az egyik, viccesen meséli egy hülye barátnőjéről, hogy “Képzeld, van egy szőke barátnőm, aki azt mondta, hogy “A 21. század a nők évezrede”" – már ekkor sokkal szélesebb volt a mosolyom, de ez még belefért. Ekkor viszont megszólalt a másik lány, bár ne tette volna:
“Háááááát, végülis igaza van, mert most van évezred meg évszázad is”
Na, ekkor fordultam el jobbra, és kezdett el dőlni belőlem a röhögés, és határoztam el, hogy ebből post lesz:D
-
első hó
Ez hihhhhhetetlen… süt a nap és havazik!!!
-
ami nagyon meleg
Valami zörög Szuzkán. Megálltam, benéztem alá, semmi. Gondoltam, a kipuffogó az, megfogom. Megfogtam. Odaégett 3 ujjam. [Itt említeném meg, hogy a múltkor egy moving head lámpa égette meg a lábam, pedig azt hittem, jóban vagyunk. Tőle nem vártam ilyen alattomos támadást.]
-
Én bizony a változás útjára léptem!
Előzmények:Kb. 5 éves lehettem, vagy még annyi sem, amikor elkezdtem úszni tanulni. Ez nem csak egy egész testet megmozgató dolog, de biztonságérzetet ad vízközelben, tehát ezzel kéne kezdenie mindenkinek.Aztán kipróbáltam minden mást (najó, nem minden mást, párat): tenisz, judo, kosárlabda – és rájöttem, hogy gyengeségem miatt nem fogok kűzdősportolni, a labdákat pedig már az oviban el kellett volna felejtenem – sosem voltam egy nagy zsonglőr ugyanis.
ezen bizony én vagyok, még anno egy versenyen, Velencében.
Ezután ugye jött egy olyan dolog, hogy – pill, spórolok, lekapcsolom a lámpát – tájfutás, ezzel összességében 10 évig pörögtem, aminek a végefelé volt egy bokatörés, ami után már a kedvem sem volt a régi, és bizony fájt is rendesen…
Ekkor abbahagytam a sportot. Nem örökre. A testem folyton ment volna edzésre, de a lustaságom mindig győzött. Jött egy olyan tavaly szeptemberben, hogy visszatérek a kezdetekhez – és elkezdtem úszni. Jól ment, de végül abbamaradt – már nem is emlékszem miért, egyszer csak nem mentem többet.
Elhatározás:Döntöttem. Igazából még jóval azelőtt, mielőtt kimentem volna a lányokkal Görögországba – el kell kezdenem ‘gyúrni’ – csak ezt a szót ismertem rá. Persze nem azért, mert így akarok kinézni, …:
… hanem sokkal inkább azért, mert valahogy így:
Ez a dolog végül Görögországban nem jött össze, mert az utolsó hét kivételével fingani sem volt időm. Viszont a jópár (kb. 12) hónap alatt, amíg érlelődött a gondolat, szegény petitnek meg jól az agyára mentem, mert folyamatosan faggattam, hogy milyen ez a fitnessterem/gym/tökömtudjamimég dolog, valamint azzal traktáltam, hogy milyen izmos vagyok, pedig ő valószínűleg ilyennek lát(ott?):
Szóval igen, ennyire gáz volt a helyzet. Lépni kellett.
TetőpontHazajöttem ugye múlthét szerdán. Lakásban egy halom szórólap – anyu gondosan eltett mindent – én meg elkezdtem kiválogatni. Nem tudom miért, igazából azt is megtehettem volna, hogy csak berakom szelektíven a papírok közé. Találtam közöttük egy szórólapot egy wellnessclubtól [asszem az volt az egyetlen, amelyik megmenekült a kidobástól], amit beraktam az ágyamba, hogy majd elalvás előtt átböngésszem. Megtetszett, nézegettem a honlapjukat, és csak még pozitívabb lett a kép, így találtam egy pontot, ahol regisztráltam, bízva még több infóban. Nem jött több infó, úgyhogy félretettem a kérdést valami hasonló gondolattal: “majd egyszer elnézek arra”.
Hű, jó hosszúra nyúlt, és még nem tartok sehol:D
Eljött a péntek. Intéztem az ügyeim a városban, csörgött a telefonom. Kiírta a telefonszámot, de nem ismertem. Kellemes, fiatalos férfihang, mondta, hogy ki ő, honnan hívott (ekkor gondoltam, hogy fürgék, máris kiosztottak egy személyiedző mellé), aki felajánlotta, hogy időpontegyeztetés után körbevinne – aztán kiderült, hogy ő a klubvezető. Mondtam, hogy ez kicsit meglepetésszerűen ért, de 1-2 héten belül tuti lemegyek, és akkor hívom előtte. Egy újabb jó pont a klubbnak.
Aztán jött a Görögország-szindróma, punnyadás, lustaság ezerrel (persze a lustaság az mostanában gyakori), végül miután hétfőn ébren voltam egészen hajnalok hajnaláig, kb. 5 óráig, gondolkoztam, olvastam, és még többet gondolkoztam, rájöttem, hogy lépni kell. Úgyhogy aludtam pár órát, aztán felhívtam a faszahang kft.-t, hogy munkára jelentkezzek, végül azt a számot tárcsáztam, amiről pénteken hívott a klubvezető. Megbeszéltünk időpontot, elkezdtem készülődni. Rövidnadrág, cipő, zokni, póló, váltásboxer be a táskába, borotválkozás (egy hét után lassan nagyobb szakállam volt, mint édesapámnak), idegörlő utolsó pillanatok, indulás.
Mivel már párszor dolgoztam az épületben, ahol a terem van, nem volt probléma az odaúttal, a parkolással, de a terem megtalálásához már útbaigazítást kértem. Hostessnek mondtam, hogy kihez jöttem. Kb. 1 percen belül – miután szólt neki – megjelent egy nagyon-nagyon-nagyon jó pasi, mint később kiderült, a klubvezető. Közvetlen volt, körbevitt, eladott nekem mindent (nekem fogalmam nem volt ugye, mihez kezdjek ott). Miután kifizettem egy kisebb vagyont a bérletre, edzőre, ilyenolyan cuccra (pl. technogym kulcs – ilyen kis személyiedzőhelyettesítő a gépekhez, pánt a pulzusmérőhöz, egyéb, büszkén jöttem haza úgy, hogy 1/ klubtag vagyok, 2/ másnap reggel 10kor vár az edzőm.
MásnapMásnap reggel izgulva keltem (ez igazából ma volt). Csak enni akartam edzés előtt, más teendőm nem igazán volt, mert itt várt összepakolva a tegnap ajándékba kapott klubos sporttáska. Időben kocsiba pattantam, tankoltam, és 9:50kor megérkeztem a helyszínre, kaptam törölközőt, gyorsan átöltöztem, és megérkeztem az edzőmhöz. Ma állapotfelmérős nap volt. Először adatokat rögzítettünk a kulcsomra, aztán ilyen tervekről beszélgettünk (mik a céljaim, minek jöttem), valamint a sportmúltról. Ez alapján összeállított az edző egy állapotfelmérő tesztsort, ami bemelegítésből, sétálásból (kiszámítja a vér oxigénszállító képességének maximumát – ebből átlag körüli eredményt értem el, de azt mondta, hogy a szervezetem emlékszik a régi edzésekre, ez gyorsan fog növekedni), láb-, mell- és hátizom-erősség mérésből állt (sorban: láb: nagyon jó; mell: fejlesztendő; hát: fejlesztendő – az edző szerint a lábra külön nem fogunk rámenni, a mellizom az elmegy, a hátizmom viszont nagyon gáz…). A terv szerint holnap az eszközpark teljes megismerése fog következni – remélem szabad lesz az a futópad, amibe tv is van építve:D
-
Parbeszedek
Viktor: from next week everybody will get 3 days off
Tina: I think I’m having an orgasm.
Orsi: Like you remember what that feels like.
Viktor: Baaaaaszdmeeeeg!
Tina: Tipota bazdmeg here!——————————————-
Orsi: Alig várom, hogy megjelenjen ez a film.
Viktor: Melyik?
Orsi: Hu bazdmeg, el kell menjek tampont cserélni! -
az uj telefonom – csodaljatok:D
-
Azt hittem, csak a mesékben, városi legendákban [és Amerikában:P] van ilyen
Ez annyira durva, hogy muszáj volt belőle külön bejegyzést gyártanom. Hogyaszondja:
„Aztán 16:40 körül [45-re volt beállítva az ébresztés] megtörtént az, amitől kicsit tartottam: kulcscsörgés az ajtóm előtt, majd kopogás, mert benne volt a kulcsom a zárban: két román srác jött be, miután kinyitottam az ajtót. Az első párbeszéd legérdekesebb momentuma az volt, amikor megkérdezte [ismétlem, ROMÁNIÁBÓL jött] az egyik srác, hogy „ugye az angol a hivatalos nyelv nálatok?”:S Aztakurva, ezek nem lehetnek ennyire buták:S”
Kicsit kiegészítve:
A párbeszéd kb. így zajlott [persze angolul]
-
Szia, honnan jöttél?
-
Szia, Magyarországról, és ti?
-
Romániából. Az tök jó, majd fogok tőled angolul tanulni!
-
[…][gyk.: itt nem a témába vágó sorok következtek]
-
Mi a hivatalos nyelv nálatok? Ugye az angol?
-
Őőő a szomszéd ország vagyunk, azt hittem ezt illik tudni…
-
Nem azt kérdeztem, hanem azt, hogy mi a hivatalos nyelv nálatok?
-
[én megint elmondtam, hogy debaszki, a szomszéd ország vagyunk már, hahóóó]
-
De most komolyan, mi a hivatalos nyelv?
-
[nézek rá hülyén] a magyar…
-
[erre a társa:] én tudok pár szót magyarul… jó napot kívánok, igen, nem, jó estét
Itt elkezdtem fürdéshez készülődni…
-
-
kommentár nélkül
User’s manual
Problem: No power
Cause: Power is not connected
Solution: Time to have a coffee break
-
dialóg
Én: Jöttem haza, összevesztem egy autóssal. A kereszteződés közepén állt, és nem ment semerre…
Apu: Egy nő?
Én: Nem, egy volvo xc90es.
Erre hugom meghalt a röhögéstől a szobában, azóta is ki van írva msnjére:)
-
Le sourire
Ma voltam dolgozni. Megint előjött, ami koránkelésnél szokott. Egész éjszaka alig aludtam, mert kb óránként ránéztem a telefonomra, hogy nem késtem-e el. Hát nem, viszont alig aludtam.
2 dolgot tartok említésre érdemesnek… különben egy újabb piramisjátékos céggel ‘ismerkedtem meg’… szóval shit volt az egész:)
A neckermannom – a kollégáim így nevezik a szépséges leathermanem – miközben szereltem egy projektort fel a falra, beleesett kinyitva számba, ami hála a jó égnek, szépen feldagadt. juppí:S Legalább a fogaim megmaradtak… Ez igazából vicces, csak baromira fájt:S
A másik meg… az egyik előadó felolvasta ezt a kis történetet, és tök jó, úgyhogy megosztom itt [kb egy órán keresztül kerestem a neten:D]. Ha minden igaz, Hanoch McCarty [de ha nem ő, az sem baj, mert nem ő a lényeg:P] szavai Pöti szerzőjének egyik művéről:D Olvassátok mosolyogva!!!
“Saint-Exupéry vadászpilótaként harcolt a nácik ellen, és bevetés közben vesztette életét. A második világháború előtt a spanyol polgárháborúban is részt vett a köztársaságiak oldalán. Ez az időszak ihlette A mosoly (Le sourire) című elbeszélését. Ezt szeretném most megosztani olvasóimmal. Nem tudni, hogy saját életéből merített eseményt dolgoz-e fel, vagy a képzelet szüleménye. A történet szerint ellenséges fogságba esett és börtönbe zárták. Őrei rideg tekintetéből és a durva bánásmódból biztosra vette, hogy másnap kivégzik. Innen kezdve a saját szavaimmal mesélem el a történetet, amennyire emlékszem rá. Nem volt kétséges, hogy halálra szánnak. Remegtem az idegességtől. A zsebeimben kutattam, hátha maradt valahol egy cigaretta motozás után. Találtam is egyet, de reszkető ujjaimmal alig tudtam az ajkamhoz emelni. Ekkor ráeszméltem, hogy gyufám sincs, elvették tőlem. Cellám rácsán át az őrre néztem. Ügyet sem vetett rám. Végtére is ki törődik egy senkivel, egy hullajelölttel? Spanyolul kiszóltam neki:
- Nem tudna tüzet adni kérem?
Felém pillantott, vállat vont, és odajött, hogy meggyújtsa a cigarettámat. Eközben a tekintetünk óhatatlanul találkozott. Ebben a pillanatban elmosolyodtam. Nem tudom, miért tettem. Talán az idegességem miatt, talán azért, mert amikor testközelbe kerülünk valakivel, nehéz megállni a mosolygást. Akárhogy is, mosolyogtam. Ebben a másodpercben mintha egy szikra húzott volna ívet a két szív között. Nyilván az őr is viszonozta mosolyomat a rácson túlról. Már felparázslott a cigarettám, de ő ott maradt a közelemben, egyenesen a szemembe nézett, és egyre mosolygott. Én is tovább mosolyogtam, most már abban a tudatban, hogy nem egyszerűen egy börtönőrt, hanem egy embert látok magam előtt. A tekintete mintha új távlatokat nyitott volna.
- Van gyereke? – kérdezte.
- Igen, nézze! – vettem elő a tárcámat, és idegesen kotorásztam benne a családi fotók után. Ő is előhúzta a gyerekei képét, és arról beszélt, hogy milyen jövőt tervez nekik. A szemem megtelt könnyel. Elmondtam neki, menynyire félek, hogy nem láthatom többé a családomat, nem láthatom felnőni a gyerekeimet. Az ő szemébe is könnyek szöktek. Hirtelen egy szó nélkül kinyitotta a zárka ajtaját, és némán kiengedett. Kivezetett az épületből, nesztelenül, a kertek alatt kikísért a városból. A település szélén elengedett, s továbbra is szótlanul sarkon fordult és otthagyott.
Egy mosoly mentette meg az életemet.” -
példa [wiko.freeblog.hu-ról]
1986-ban a Northwestern University dimplomaoszto unnepsege utan Mkele Mbembe Kenyaban toltotte a nyar nagy reszet. Egyik kirandulasa soran, amikor atverekedte magat egy suru bokron, Mbembe egy elefantbikaval talalta szembe magat amint az allat az egyik mellso labat a levegobe emeli. Az elefant eleg kimerultnek nezett ki, ezert Mbembe ovatosan megkozelitette, es ahogy eleterdelt hogy megvizsgalja az allat labat, eszrevette hogy egy jokora “szalka” van beagyazodva a talpaba. Amilyen ovatosan csak lehetett Mbembe kihuzta a szalkat, mire az elefant ovatosan lerakta a labat a foldre. Az elefant arccal az ember fele fordult es meglehetosen nagy kivancsisaggal az arcan bamulta az embert nehany feszult percen keresztul. Mbembe mozdulatlanul allt, es semmi masra nem tudott gondolni, csak hogy most bele lesz tiporva a foldbe. Egyszercsak az elefant egy hatalmasat trombitalt, hatat forditott, es elsetalt.
Mbembe sosem felejtette el ezt a napot…
Husz evvel kesobb Mbembe a kisfiaval setalgatott a chicagoi allatkertben, es ahogy az elefantok keritesehez kozeledtek az egyik allat egyenesen megindult Mbembe es fia Tapu iranyaba. A hatalmas allat bamulta Mbembe-t, es az egyik mellso labat a levegobe emelte, majd lerakta. Ezt egy jonehanyszor megismetelte, majd egy hangosat trombitalt, vegig az ember szemebe nezve. Mbembe visszaemlekezve az 1986-os talalkozasra az elefanttal, azon torte a fejet, hogy ez vajon ugyanaz az allat-e. Mbembe osszeszedte a batorsagat, es megvarta amig minden latogato odebball, majd atmaszott a korlaton es megindult az elefant fele.
Csodalkozva nezett az allat szemebe, mire az elefant trombitalt ujra egy nagyot, korbeolelte az ormanyaval Mbembe egyik labat es hozzavagta a korlathoz, majd odament hozza es halalba tiporta a szerencsetlen balfaszt.
Valoszinuleg nem ugyanaz az elefant volt az…
Most teljesen ilyen napokat élek:S Minden napnak full optimistán állok neki, jól is alakulnak a dolgok, és az utolsó pillanatban minden elbaszódik:D Ez a történet is, azt hittem, hogy egy megható állatkás story lesz (Mert ez ugye egy ilyen story volt…:D), erre tessék:D
(A képért köszi blázsnak)
-
eeeez nagggyon kemény:) [wiko.freeblog.hu-ról]
ezt most olvastam, földhöz basz, olyan kemény:
Volt egyszer egy legendas muegyetemi tanar, a Zigany rofesszor.Abrazolo- geometriat tanitott epiteszeknek es gepeszeknek. Hires volt szigorusagarol, kemenysegerol, de leginkabb a mocskos szajarol. Akkortajt jo, ha tiz-tizenot lany jart egy-egy szazfos evfolyamba, ennek megfeleloen a hangulat is fius volt. Egyik alkalommal a hallgatok fenn nevezett Zigany rofesszornak mutattak be rajzaikat. Tussal, kemeny kartonra rajzolni, a halvanyan felszerkesztett vonalakat kihuzni sohasem volt rutinfeladat. A szem kifolyik, a tinta megfut, vagy ha megsem, akkor egy ovatlan mozdulattal elmaszatolodik. Egy alkalommal konnyed otven oranyi ejszakazas utan vittek a hallgatok leadni a rajzaikat. Zigany elmelyulten lattamozott, mig az egyik lapnal megallt es fel sem nezve megkerdezte: �Mondja kollega, maga mivel huzta ezt ki?! A f@szaval?!� A hirtelen beallt, nema csondben Zigany felpillantott. A rajz gazdajara, egy sapadtan remego lanyra nezett, majd folytatta: �Oppardon… az apja f@szaval?!�
velem, de picit máshol!
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)









