cikiiii – A harmadik epizód
Az első részben olvashattatok rendőr előtt történő élvezésről és pornófotózáson történő lankadt pillanatokról, majd az azt nem sokkal követő második felvonás többek között csúszdában szexelés közbeni rajtakapásról, vagy éppen kölcsön lakásban felejtett használt óvszerekről szólt. Nézzük, miből sikerült összekaparni a harmadik adagot, amihez Maxen, man_is_madman, waldorf, zolka, és Nathan küldött történeteket, amihez én is hozzácsapom a saját beégésemet:) De az, hogy melyik kié, ismét csak titok marad:P Lehet találgatni.
Mindenkinek van masztis, rajtakapós storyja. Kezdjük talán ilyenekkel:)
1. "Otthon vertem a farkamat valami izgalmas pornográf videóra, amikor hazajött öcsém, de már késő volt. Nem tudtam abbahagyni, nagyon közel voltam az elélvezéshez, úgyhogy még húztam párat, és spricceltem. a tenyerembe, az ablak felé fordulva. Öcsém meg mögöttem állt, és nevetett. Alig tudtam kikergetni:)"
2. “Anyu egyszer rám nyitott maszturbálás közben. A szobámban voltam, levettem a pólót és letoltam a nadrágot, nyitva volt a szekrény, így mikor benyitott, hirtelen kapcsoltam és volt még annyi lélekjelenlétem, hogy odaugrottam a szekrény ajtajának a takarásába, és kijelentettem, hogy átöltözöm, máskor jó lenne, ha kopogna….nem tudom, mit láthatott meg
Remélem semmit…
Aztán van ilyen rajtakapás is:D Az erősebb idegzetűek maradjanak, és olvassák el ezt a beszélgetés-részletet, a gyengébbek ugorjanak egyet:P
3. waldorf üzenete:
hát mondjuk az számít, h a piercinges haverom feljött, h új ékszert tegyen a faszomba, és azt mindig itthon csináltatom, miután beszívtam, bepiáltam… levetkőztem, lefeküdtem, miki áll a pöcsöm felett egy kurvanagy tűvel, amit szúr át rajtam; érfogó a másik kezében, és belép apám a szobába? nekem elég ciki volt, meg abszurd a kép, hogy egy extra vastag tűvel a farkamban remegek a röhögéstől, apám meg lesápad:D
Viktor üzenete:
*ez mehet a blogra?:D
waldorf üzenete:
*tőlem:D
Viktor üzenete:
*milyen nickkel?
waldorf üzenete:
*az kell?:D
Viktor üzenete:
*kéne:D
waldorf üzenete:
*lyukasfarkú?:DD
Ugye? ez jó volt:D Szexes rajtakapás-szerűség a négyes:)
4. “Volt egy sztorim: A barátnőmmel voltunk náluk, épp benne voltunk a dolgokban. Az emeleten voltunk és az ő szobájának az ajtaja nyitva volt, a szülők meg egyszer csak megjöttek, s anyukája elindult fel az emeletre, kipattantunk az ágyból, én felborítottam a csipszes tálat, felkaptam a ruhámat, ő is felöltözött, ésssss épp csak készen lettünk, mikor anyukája bejött. Csapzott hajjal állt, nekem meg félre volt gombolva az ingem, elég kínos volt, kérdőre vont, hogy mit csinálunk, mi meg hebegtünk-habogtunk, hogy filmet nézünk, de tök átlátszóak voltunk:)”
Amikor meg úgy buksz le, hogy nem szexeltek, de mégis vérciki… na, az ilyen:
5. *szóval eléggé anitpatikus idióta
*és mindent velünk [velem és hugommal] akart megcsináltatni
*ami az ő dolga lett volna
*mi meg nagyon utáltuk
*és ráadásul nálunk lakott, hogy kora reggel kezdeni tudjon és csak 2 hetente hétvégén ment haza
*mert messze lakott
*és
*jó előre elhatároztuk hugommal, hogy majd jól kibeszéljük
*mikor elemegy
*és az első két hét leteltével
*mikor elment a buszhoz
*elkezdtük tök hangosan, szinte ordítva szídni, hogy mekkora egy bunkó, hogy mindent velünk csináltat, meg egy szemét meg nemtom, és persze mindezt sok csúnyaszóval
*aztán kb. fél óra múlva visszajött és benyitott
*énmeg épp valami olyat mondtam, hogy: "és a múltkor is mikor [...] mekkora egy faszfej, mit képzel magáról, akis szemét"
*és ottvolt benn
*csak nem vettük észre
*aztán mikor odanéztem kicsit meglepődtem
*és megpróbáltam kimagyarázni magam, hogy háhá nem rólad beszéltünk
*de nem vette be
*:D
És amikor a piában az igazság:
6. "Elmentem bulizni életemben először melegekkel. Azért, mert van egy srác aki nagyon bejön, s tudtam velük tart majd. Taliztunk máskor is több randi alkalmával, de semmi nem jött össze még fél éve. Persze azt sosem mertem megmondani azóta sem, h még mindig annyira tetszik mint akkor és sokat gondolok rá:S Nem akartam kifejezni miket érzek felé, hiszen szerintem ő semmit irántam.
Szóval mikor felvettük őt is a kocsival, akkori eldöntésem ‘h egy korty piát sem iszok’ – rögtön romba dőlt. S sikerült fél órán belül módszeresen berúgnom:S Ekkor egyik haveromat, akivel véletlen egyezik a vezetéknevünk elneveztem a "férjemnek:D" (Mivel ha összeházasodunk majd, nem kell nevet változtatnunk, ‘ezmilyenkirálymár alapon’:D)
Azt a srácot pedig akiért oda-vissza vagyok, meg a "szeretőmnek" hívtam:D S részegen elecseteltem, hogy hármasban milyen jól fogunk majd élni:xD -"A férjem, a szeretőm és én"-
Mivel a részeg ember mindig őszinte, egy csomó zagyvaságot összehordhattam, sikerült minden hülyeségem felfedni, s totál rákattantam a srácra:$
Ráadás miközben fogott h el ne dőljek, az én általam való szorítása/ölelgetése közben totál hülyét csináltam magamból:S Halványan emlékszem/emlékeztettek arra is, hogy kérdezgettem tőle ott, hogy "szeretsz?", (-mivel nem válaszolt-) elkezdtem totál őszinte lenni, s kipakoltam azt is, h "miért nem akarsz úgy szeretni, ahogy én szeretlek!?" "Miért nem szeretsz végre?!" Szóval tiszta égés… S azt is a fejéhez vágtam, hogy az előző pasimat az 5 hónap alatt nem is szerettem, mert végig csak őrá gondoltam, s őt szerettem:$ A legcikibb, hogy ráadás tök józan volt, hiszen semmit sem ivott egész este folyamán. Váhh…legszívesebben elsüllyednék a föld mélyére itt helyben ha meglátnám:S"
De be lehet égni hétköznapi helyzetekben is, ha nem tudjuk kezelni őket:
7. “Vártam a 4-6-ost, fáradt voltam, gondoltam leülök a korlátra. Le is ültem, az meg leszakadt, vagyis elhajlott (a döbbenetes súlyom alatt), és egy olyan kellemetlen pozícióba kerültem, hogy azt a rendszeresen edzésre járók is alig bírták volna, guggoltam konkrétan, de úgy, h tartani kellett magam. ami a legdurvább: olyan zavarba jöttem h úgy csináltam mintha ez természetes lenne, úgyhogy elengedtem egy villamost, sőt, még egy cigit is elszívtam ugyanúgy.”
8. “A másik a kettes metrón történt: A kezemben maradt a kapaszkodó, a keleti és a stadionok között, akkor még nagyon pubi voltam, és nem tudtam kezelni az ilyeneket, úgyhogy meg sem fordult a fejemben, hogy elrakjam emlékbe, hanem a tömött metrón lazán leguggoltam és letettem magam mellé, aztán meg mint aki jól végezte dolgát leszálltam. természetesen mindenki röhögött, de nem olyan vicces röhögéssel, hanem szánakozva.”
De egy korai pillanat is alakulhat nagyon viccesen:)
9. “Hát nem is tudom hirtelen, hogy ez volt-e a legcikibb, mindenesetre akkor cikinek éreztem:) Ez tavasszal volt, húsvétkor. Én nem foglalkozom a húsvéttal, nem locsolkodok, meg az egész nem érdekel, így későn keltem fel viszonylag. Közel 11 volt, amikor kikászálódtam az ágyból, és alsónaciban mentem ki a szobából, és akkor derült ki, hogy vannak már nálunk vendégek, és volt köztük egy kislány is, olyan 5 év körüli. Amúgy ismerősök voltak, így nem volt nagy gond, hogy egy szál alsógatyában látnak, bár egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, meg váratlanul ért az egész, de köszöntem nekik, meg beszélgetni kezdtem a kislánnyal, mert jött hozzám mutatni a legújabb kis műanyag babáját. Aztán, ahogy beszélgettünk, leguggoltam hozzá, mert kényelmetlennek éreztem, hogy fölfelé kell néznie rám. És ahogy leguggoltam, egyszer csak éreztem, ahogy oldalt kijöttek a golyóim az alsónaciból.
Bár tisztában voltam vele, hogy mi történt, nem néztem oda, nehogy amiatt ő is odanézzen, de hiába, mert szinte egyből észrevette, mert nézett egyből oda… Na, ekkor még megsimogattam a fejét és szerintem totál vörös fejjel gyorsan felálltam és elmentem onnan
Még utána vártam, hogy lesz-e valami visszajelzés, vagy tőle, vagy a szüleitől, vagy bárkitől, de szerencsére senki nem szólt semmit utólag sem
Így megúsztam
”
És zárjuk szexszel az estét, hogy mindenkinek legyen egy jó éjszakája:)
10. “Tehát: második szex. Az első szuper volt. Egy álom, egy összeolvadás blablabla. A második már nem annyira, és ha a rosszat el lehet rontani még jobban, akkor neki sikerült. Én voltam alul, épp mondani akartam neki hogy figyelj, aludjunk, próbáltam kimászni alóla, erre ő benyomta, pontosabban BELELIHEGTE a fülembe, hogy "ahhhh ííímádom azt a kígyó testedet…"
Nem bírtam tovább és olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy jobban remegtem mint szex közben
És ez azóta már szállóige! Van pár barátom, akivel sziszegve köszönünk.”
Jó *verést* mindenkinek:D És továbbra is várom a történeteiteket, ha akartok még ilyesmit olvasni a jövőben:P



És h áll az ismerősökből álló képsorozat?
A piercinges volt a legdurvább:-D.