-
csak a jó dolgok [meg egy kis sérülésmustra]
Annyi mindenen felhúztam magam ez alatt a 4 nap alatt, amit Debrecenben töltöttem, hogy órákon keresztül szidhatnám a kollégáimat, meg a szervezést, de nem teszem. Csak a jó dolgokkal akarok foglalkozni, ugyanis most ránéztem a visszaszámlálóra: 2 nap és 22 óra múlva már a levegőben leszek. Az összepakolással nem állok túl jól, mert igazából sok kedvem nincs hozzá, meg még vásárolnom is kell pár dolgot, úgyhogy ezt a projektet most szüneteltetem, viszont megvan minden papírom már, tehát kb készen állok a 4 hónapra. Tegnap jöttem rá, hogy ez tök sok idő igazából. Na, elég volt az elkalandozásból, térjünk a tárgyra:)
Egy tök jó 4 csillagos szállodában lakott az egész stáb, és ami még egy kis plusz: egybe van építve a konferenciaközponttal, így akár papucsban és fürdőköppenyben is átsétálhattam volna a vezérlőbe:)
Kollégák a budapesti rendezvényen találtak egy lábszár-méretű műfaszt, amit az egyikük berakott a kocsiba, úgyhogy most a raktár dísze. Amikor visszaértünk vidékről, ezzel szórakoztunk, miközben a teherautóra vártunk. Két kép is született, az egyik itt van alul, a másik nincs, mivel az sokkal perverzebb:D
Aztán: kollégám gépén, és az előadók álltal hozott anyagban is találtam vicces videókat, szerencsére fent vannak a youtube-on, úgyhogy nem kell körülményesen megoldani, hogy megmutathassam őket, hát íme. Az első a Blur studio alkotása, egy aranyos-humoros történet egy ősemberről:) A második nem rajzfilm, hanem egy őrült kakadu – hógolyónak hívják – [vagymi, cockatoo] táncol és énekel a BSB – Everybody c. számára. Annyira kemény, főleg a meghajlás a végén a tapsnál;P A végére egy klipp, szerintem nagyon kis aranyos a szám, meg a klipp is. Sub Bass Monster – Ragga a csodaszarvasról. “Akinek hónalja van, az nem lehet hontalan”
Összeszedtem pár sérülést is a napok alatt, ez csak azért, hogy sajnáljatok:) Rögtön elinduláskor úgy meghúztam a hátam, hogy a járásom olyan volt, mintha balnehéz lenne a fejem és ez elhúzná a testem oldalra. Aztán – ez már debrecen – bevertem a térdem. Majd a srácok rámragasztottak valami vignettát vagymit, ami után alig maradt szőr az alkaromon. Utána a főnököm beleharapott a fülembe. [ki érti ezt?:S] Bontás közben ráejtettem egy betápszekrényt a jobb gyűrűs ujjamra. A szekrény kb 60 kilo, és ráadásul egy csavar volt az ujjam alatt, szóval emiatt, ha lehet, még sokkal jobban fájt. Végül tegnap este kipakolásnál meghúztam a karom és megfáztam. Lehet, hogy vigyázni kéne magamra:)
6 Responses to “csak a jó dolgok [meg egy kis sérülésmustra]”
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Related Posts
- ló van akkor.
- bi-bi-bieber
- az új sablon margójára. (10)
- újra fiúk! (5)
- Cikiiii (11)
- felizgatott. (9)
- keresők (3)
- Buzivicc (5)
- gyűjtögettem (2)
- most két (három) dolog borít ki teljesen. (1)
Recent Posts
- a fülkés ismerősöknek
- Föld
- emberek
- a nap (1)
- Védett: ehhez senkinek
- élek.update (6)
- Az én városom (2)
- -10kg (3)
- Konfetti (2)
- Védett: Mindig lesznek bloggerek (1)


