-
Hát, Thessaloniki … [Egy G.A.Y. story]
… sem egy nagy város. Vagy hogy is mondják? Ja, megvan: milyen kicsi a világ:
Még Magyarországon elkezdtem a gayromeo nevű ’közösségi’ portálon görög fiatal melegekkel levelezni, de azok, akik jól néztek ki, egy kivétellel nem beszéltek angolul:) Szóval maradt ő. Tök sok hasznos infoval ellátott az időjárástól kezdve az ünnepeken át az itteni meleg életig, közben meg sokat beszélgettünk egymásról és az élet egyéb dolgairól is. Jó fej srác, fiatal, helyes, és nem volt rossz egy kicsit gyakorolni az angolt kijövetel előtt.
Aztán pénteken ugye voltunk a ’lányokkal’ a cityben, és a meki és a Starbucks között láttunk egy srácot. Kék felsőben és farmerban állt egy templom előtt. Rögtön kiszúrtam, nem sokkal később a többiek is. Nagyon helyes srác volt, és a többiek megállapították, hogy valszeg kuncsaftra vár. Talán még egyet is értettem, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nagyon ismerős volt az arca. Ezen agyaltam két napig, majd hétfőn, szabadnap és a szokásos szabadnapi szaridő révén mit volt mit tenni, egész napos alvás után bementem netezni, fent volt ő is msnen. Elbeszélgettünk arról, hogy merre járt pénteken, milyen ruhában volt, majd egyetértettünk abban, hogy őt láttuk:)

Csak a faszom… gyáva vagyok én ilyenkor odamenni és leszólítani:’(
[Különben egy barátjára várt, és nem A barátjára… szóval még esélyem is lett volna…]
3 Responses to “Hát, Thessaloniki … [Egy G.A.Y. story]”
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Related Posts
- how (6)
- Töpi (5)
- ennyi:) (7)
- Napi 1 perc Svikóval 010 (1)
- Útinapló (8)
- keresők (3)
- Újabb könyvajánló a 66. oldalról (3)
- Vasárnapi fiús képek – 003 – egy képsorozat. (1)
- Vasárnapi fiús képek – 002 – Ilyenképetakarokmagamról (2)
- Vasárnapi fiús képek – 001 – Painted (10)
Recent Posts
- a fülkés ismerősöknek
- Föld
- emberek
- a nap (1)
- Védett: ehhez senkinek
- élek.update (6)
- Az én városom (2)
- -10kg (3)
- Konfetti (2)
- Védett: Mindig lesznek bloggerek (1)

