Intők, rovók
Nem tudtam eldönteni, hogy a 3 tervbe vett bejegyzésből melyiket írjam meg, úgyhogy megpályáztattam Captainnel a témát – annak ellenére vele, hogy nem olvassa a blogom, és halvány lila fingja sincs arról, hogy mikor miről írok, mikor miről írtam – de azt legalább tudja most, hogy mikor miről fogok!:P Szóval a fenti cím győzött:) Mi adta a témának az apropóját? Facebookos mintára csináltam CB-nek egy tesztet rólam – és volt benne egy kérdés, hogy mikért kaptam igazgatói intőt [ekkor határoztam el, hogy ebből bejegyzés lesz:P]. A végső lökést pedig az adta, hogy hétfőn otthon voltam, és áttúrtam az ilyen raktározós dobozokat, mert kerestem őőő valamit;) és megtaláltam azokat az ellenőrzöimet, amik hiányoztak. 12 évig jártam olyan intézménybe, ahol van ellenőrző, és megtaláltam ebből 11 db-ot [szerintem elsőben még nem kaptunk:$]. Szerintem szemezgessünk. Mit szóltok? csapjunk a lovak közé [apropó lovak…:D:D:D]
2.b – nagyon jó kisfiú voltam, egy beírás sincs hátul:)
3.b – kimásztam az ablakon. következmény: “gyermekük megszegte az iskolai életre vonatkozó normákat, ezért igazgatói intőben részesítem” – amúgy szerintem tök igazságtalan volt… a földszintről másztam ki – és nem csak én!
4.b – jártam japánra:O el is felejtettem:P – “Viktor 03.26-án nem ment be japánórára, ezért [osztályfőnöki] megrovásban részesítem” móka… Jobb helyeken ezért adnak egy igazolatlan…
5.b – anyanyelv óra – jézusom, mit csinálhattam?:O – “Tanórán való botrányos viselkedéséért megintem” [szaktanári]. Aztán ugyanabból az évből még van egy szaktanári figyelmeztetés is matematikaórai rendetlen magatartásért:P
6.b – az utolsó az általános iskolában. A legelső beírás egy halmozott büntetés: “Viktor magatartásával folyamatosan problémáink vannak (több tanár), ezért osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem.” van egy ugyanilyen bünti a márc. 15-i ünnepélyen való nem megfelelő, az alkalomhoz illő viselkedésért:P [az igazsághoz hozzátartozik még 2 dicséret is:P]
Valamikor általánosban kaptam azért is szaktanárit, mert bioszon, amikor a mókusokról tanultunk, és a tanár mesélte, hogy le tudnak ejtőernyőzni a fáról a farkukat használva ejtőernyőnek, én jelentkeztem, és megkérdeztem, hogy ezt mi is meg tudjuk-e csinálni a farkunkkal?!:D
általános iskolai félévi magatartásjegyek kronológiai sorrendben: 4, 4, 4, 4, 4 – egyenletes:P
év végi sajnos csak gimiből van:(
Általánosban hülye B-s voltam, utána hülye A-s [hogy lehet, hogy mindig azok voltak a hülyék, ahova én jártam???:O]
7.a – tele van írva az ellenőrzőm vége:P 6 dicséret mellett 2 figyelmeztető és egy intő – pedig igyekeztem jól kezdeni az új suliban:P Figyelmeztetőt kaptam “közösségi normákat sértő magatartásért”, és “Igen tiszteletlen viselkedésért”, intőt pedig az “osztálytársait sértő viselkedésért”:P Már akkor tudtam, hogy kell bevágódni.
8.a – ez a legjobb ebből az évből: “Tisztelt Szülők! Értesítem Önöket, hogy Viktor szept. 21-én és nov. 9-én szaktanári figyelmeztetést kapott ének órán. Nov. 17-én történelem órán is fegyelmezetlenül viselkedett, ezért osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem” – nem semmi, 3 cucc 1 bejegyzésben:P
9.a – tanultam egy új szót “idén”: “A német órán tanúsított nem adequát viselkedései miatt szaktanári figyelmeztetésben részesítem.”
10.a – 0 intő, 0 rovó, 0 figyelmezetés. Hááááá:P
11.a – “Tisztelt szülők! Értesítem Önöket, hogy gyermeküket a magyar óra megzavarásában játszott szerepéért osztályfőnöki intésben részesítem” – szerintem ez volt az, amire azt hittem, hogy igazgatói… Miki barátommal játszottunk, móka volt, megvert érte, nevettem, ő is. Aztán valaki más megcsinálta vele ugyanazt, akkor bepipult, kiment. Óra elkezdődött, majd közben bejött egy tele szemetessel, és ráborította Dávidra [ő a valaki más]. Remélem, jól látható, hogy nem csináltam semmit!:P
12.a – Ez volt az az év, amikor az első gimis osztályfőnököm [akit mindannyian imádtunk] beragasztott egy öt és egy egyforintos pénzérmét az ellenőrzőmbe oda, ahova a jegyeket írjuk, mondván, hogy nem akar minden órán beírni egy egyest és egy ötöst. Nem kellett sokat arra várni, hogy hátulra pedig megérkezzen az indoklás, egy napon, két bejegyzésben: “Viktor a matematika órákon aktív, teljesítménye kiemelkedő. Szaktanári dícséretben részesítem.” valamint “Viktor a házi feladat intézményét matematikából nem ismeri. Szaktanári elmarasztalásban részesítem”:P Van ilyen, na:P
gimis félévi magatartásjegyek kronológiai sorrendben: 3, 4, 4, 5!!!, 4, 4
ugyanezek évvégén: változó, jó, jó, jó, jó, jó.
Már nem emlékszem, de tuti, hogy vagy nekem, vagy valaki másnak azt írták egyszer a bizonyítványba, hogy kifogásolható!:P
Azért móka ilyen papírokat megtartani, nem?:) Nektek mik voltak a legdurvább ellenőrzős beírásaitok? [nem kérem belinkelni/bemásolni a neten keringő vicces ellenőrzős dumákat!]



baszics, ha lesz osztálytali, kötelezővé kéne tenni, h mindenki elhozza a magáét… =) én általánosban igazgatóit kaptam, mert fejbevágtam egy osztálytársamat egy kosárlabdával, amitől beleállt a hajpántjának az össze foga a fejbőrébe, plusz kapott egy enyhe agyrázkódást. mentségemre legyen mondva, csak azért én kaptam intőt ő meg agyrázkódást, mert kivételesen én voltam a gyorsabb. a labda az ő kezében is dobásra állt. =)
NEM IS IGAZ, hogy nem olvaslak, csak nem magolom be kívülről a bejegyzéseid
De amúgy tudtam, miről van szó.
Ahh. Ez növeli az egom. 
Én igen. Na jóó, azért nem mindig
Csak az esetek többségében. Órai viselkedésért sosem kaptam intőt vagy ilyesmit, a tanárok mindig elintézték az órai leszidással, amiben szerintem nagyon sok szerepe volt annak, hogy anyukám abban az iskolában tanít, ahová én is jártam
Általánosban 16 igazgatói dicséretet kaptam és sok-sok osztályfőnöki dicséretet, ezek mellé csak 2 ofői intő járt. Az egyik hetedikben, amikor részt vettem a pálinkacsempészésben osztálykiránduláson
a másik pedig nyolcadikban, mert nem mentem el takarítani az osztálytermet 
De végül kidumáltam magam.
Lám lám, megint egy bejegyzés, melyben aktívan közreműködtem
Basszus, nem voltál a jókisfiúk példaképe
Gimiben töltött három megboldogult évem alatt nem kaptam figyelmeztetést, csak egyszer majdnem, mert pont akkor ettem órán, amikor az ofő felszólított, és ez kínosan vette ki magát, mivel nem tudtam megszólalni, mert tele volt a szám
Én olyan megúszós voltam, hihetetlen sok disznóságot csináltam, de nagyon ritkán kaptak el…
Középiskolában dohányzás miatt kaptam igazgatóit.
Végül is olcsón megúsztam, mert füves cigi volt:-)
Kicsit könnyű középiskolát választottam, ezért untam az egészet, így volt időm kiélvzni azokat az éveket:-D
OMG
Nálunk a cigizésért kirúgás járt. Főleg akkor ha a lányokat a férfi tanári mosdóban találták meg, cigivel a szájukban… 
Végülis így belegondolva, az idei 20 ellógott órámat csupán 4 igazolatlannal honorálták, szóval talán lehet valami a csakrámban meg a karmámban
Én ezt mind simán kinéztem belőled.
Amúgy az “ablakon kimászás” nekem is meg volt, ötödikben, aztán még egyszer kaptam szaktanári figyelmeztetést, egy évvel később, amikor csúnya szavakkal poénkodtunk egyik angol órán, az pedig úgy kezdődött, hogy úgy csináltunk mintha félrehallottuk volna a tanár egyik mondatában a “sheet” szót…De ennél több szankcióban azt hiszem nem nagyon volt részem (pedig középiskolából én is pofátlanul sokat lógtam).
Mattiasz,
a jó kisfiú
Ablakon kimászásért Én (és még pár társam) is kaptam oszt.főit.
)
Ja és a legröhejesebb az volt, mikor az egész osztály osztályfőnökit kapott amiért nem voltunk hajlandóak kapálni az iskola virágoskertjét XD (Ez komoly, igen
jajj… amikor középsuliba jártam, ott szabad volt a cigizés – ha volt szülői beleegyezésed:) s nem volt kötelező orosz. Azt hiszem mi voltunk az egyetlen középiskola, ahol nem volt orosz tanítás.
1x kaptam kimenő megvonást mert kilógtam egy koncertre, s találkoztam a dirivel