Kyle

Tegnap blogtalálkoztunk Kylelal [mint megtudtam, neki ez az első, én vagyok az első;) Szűz volt még ilyen téren:D]. Most álljon itt ennek hiteles krónikája.

17:00 – Szakad a hó.
17:35 – Már muszáj indulni, mert nem fogok odaérni.
17:50 – Nagyon csúszik az út, lassan megyek. Le kéne parkolni. Bakáts téren találok is egy helyet.
17:56 – Megkérdeztem egy öreg nénit, hogy melyik a Ráday utca. Erre végigmutatott azon, amin álltam: “Ez.” Úgyhogy közel voltam a célomhoz.
17:58 – Odaértem. Mivel már találkoztunk egyszer, és akkor is előttem ért oda, biztos voltam benne, hogy ott lesz a sarkon, ahol megbeszéltük. Nem volt ott:\
18:00 – Viktor nagyon fázott, egyre többször nézett az órájára, közben meg egyre hangosabban szidott mindenkit, akinek köze van ahhoz, hogy 1/ mínusz fokok vannak; 2/ fúj a szél nagyon és 3/ ennek következtében vízszintesen esik a hó.
18:03 – “Nem bírom tovább!” Telefon elő, és akkor látom, hogy ott vár egy sms Kyletól, amit 17:52-kor írt: “Tekintettel a fantasztikus időjárásra beültem a jaffaba. Itt várlak.” Juppí, feleslegesen fagytam szarrá, irány a Jaffa.
18:07 – Megérkeztem. Ő ott ült a melegben.

Itt egy hosszabb ülős, teázós, banánturmixozós, limonádézós beszélgetés következett az életeinkről, a jövőről, meg ilyesmi. Be nem áll a szája [jó értelemben persze;)]! Én sem vagyok egy csendes kisfiú, de csak úgy tudtam szóhoz jutni, ha belevágtam, emiatt egy idő után meg is jegyezte, hogy “Nálad minden történetemet 4-5 részletben tudom elmesélni!:D” Aztán arra jutottunk, hogy tovább megyünk, pl. karaokezni. Úgyhogy a cél már világos volt: Főbe-járat [Kyle már írt róla annó], csak le kellett küzdenünk egy logisztikai problémát: én kocsival voltam, úgy meg nem lehet ugye alkoholt fogyasztani.

Úgyhogy Viktor és Kyle kocsiba bepattan, Kyle nem tudja becsukni az ajtót, majd sikerült neki. Irány haza. Ideértünk, nagy nehezen találtunk parkolóhelyet. Kyle nem tudja becsukni az ajtót, majd sikerült neki 2. Fel hozzám, gyors pisilés, 1-1 jäger, taxirendelés, ittataxi, menjünk. Sofőrrel megbeszéltük egy jó öt perc alatt, hogy merre menjünk [ő kerülőt akart mindenképp, de nem hagytam magam.] Aztán a taxival fordultunk egy jó 270 fokot, mert kicsit megcsúsztunk. Innentől már sima utunk volt, de azért tett bele a taxis egy jó fél kilométeres kerülőt… Megérkezünk, fizetünk, kiszállás, Kyle nem tudja becsukni az ajtót, majd sikerül neki 3. Rövid battyogás, megjöttünk, lemegyünk.

Csend van. Gyanús. Még nem indult be a dolog, úgyhogy gyorsan szerzünk italt, átböngésszük a dallistát, és Kyle rögtön teleír vagy 10 kispapírt számcímekkel. Aztán elkezdődik, felváltva jönnek az énekesek, bátrak és kevésbé bátrak, jó hangúak, hamisak és halkak, magyar vagy külföldi dalt választók, és egyre jobb lett a hangulat:D Aztán bebaszcsiztam. Nagyon. Kyle is, de ő egyre bátrabban ragadt mikrofont. Közben az asztalunkhoz verődött még egy srác, aki azzal szórakozott, hogy papírokat adott be az én nevemmel, és a Die Toten Hosen – 10 Kleine Jägermeister című szám címével. Alig tudtam visszaszerezni. A műsorvezető kedves volt, visszaadta, de megígértette velem, hogy legközelebb eléneklem. Aztán szép lassan eljött a 3 óra, a bazár bezárt, mi szedelődzködtünk, taxit hívtunk, elbúcsúztunk és hazamentünk.

Hősiesen jelentem, nem hánytam se ott, se a taxiban, se itthon [ezt volt a legnehezebb megállni].

Ma másnap van nagyon. Az időt húztam reggel az ágyban, mert ott jó volt. Aztán azt hittem, jól vagyok. Felkeltem, aztán rájöttem, hogy fekve mégis jobb, visszafeküdtem. De szép lassan összekapartam magam, és egy idő után még az evésre is rászántam magam, ami rég esett ilyen jól – a két étkezésem között 23,5 óra telt el… Bölcs vagyok, ugye? Aztán, hogy teljesíteni tudjam az ígéretem, letorrenteztem 3 verziót is a 10 Kleine Jägermeisterből, megvan a dalszöveg is, és másfél órán keresztül gyakoroltam. Aztán megint rosszul lettem, de ez már egy másik történet.

Folyt. köv.