• napi vegyes [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.06.07 | Category: mixed!, testőr.blogol | Tags: ,,,,,,

    Na a tegnapból ami kimaradt: mint a képekből is látszik, Karasss barátommal beszélgettem majd egy órát. Megint rá kellett jönnöm, hogy az ő társaságát is nagyon szeretem (csak ne lett volna olyan kurva hideg pólóban:D) Aztán stat tanulás helyett a llaci megfűzött, hogy menjünk moziba (ugye tegnap volt 20060606 -> 666… ), az Ómen bemutatójára. Hát a filmről nem írnék most, csak annyit, hogy párszor eléggé ráparáztam a kérdésre, meg voltak testőrök is a filmben, de a vége eléggé walt disney-sre sikerült.
    A mai nap három dolog ‘körül forgott’: Pasikám, Statisztika és Szociológia.
    Reggel voltam stat vizsgán, három feladat, az egyiket értettem, arra 25 ből 19, a másik kettőre 55ből összesen 14 pontot kaptam, és így 8 ponttal elmaradtam a kettestől:S Délután volt jegybeírás… Majd próbálkozok még a szigorlat napján – több eséllyel, mert szerintem kezdem érteni a dolgot. Jegybeírás után alukáltam két órát, majd ettem és átolvastam azt a keveset, amim van szocból, és most itt vagyok:D Már csak kettőt kell aludni, és itt a péntek, amikor jön az én kis pasikám:D