• Nekem

    Date: 2009.11.24 | Category: it's my life! | Tags: ,

    Megbíztam Captaint egy projecttel, aminek ez lett az eredménye:) Amikor először olvastam, sírva nevettem, hogy “Basszus, ez tényleg én vagyok”:) Megtalálható fácsén is, meg itt oldalt, a rólam oldalon, de nagyon szeretném, hogy lássátok: tud emberien is fogalmazni az a kiccsávó:D

    És igen, igen, végre felém rohan, látom, hogy szemében csillan a fény, ahogy karjait ölelésre tárja, ahogy ajkát csókra formálja, ahogy…

    „A LÁBSZŐRÖM, te köcsög!”- ordította Captain. Hiába, nem kellemes dolog arra ébredni, hogy kitépik az ember lábszőrét, pláne akkor nem, ha azt több is követi. Még az álombeli angyalarc sem tűnt el, de máris látta a kisfiús csínyen elvetemülten kacagó és a helyzetet láthatóan élvező Viktort, aki újabb támadásra készül.

    Captain megragad egy párnát, és egy jól irányzott lendítéssel Viktor arcába vágja, majd ugyanazzal a mozdulattal ellentámadásba lendül át, és gyorsan lekap pár szőrszálat Viktor lábáról, aki viszont élve fizikai fölényével legyűri Kapitányt és fiatal bloggertársának lábán módszeres szőrtelenítőkúrát hajt végre.

    Tíz perccel később, kimerülve és szőrtelenebbül, mint borotválkozás után, Captain egyszemélyes vert seregként támolyog ki a konyhába, hogy pótolja a védekezés, támadás és Viktort ordítva szidás során vesztett folyadékmennyiségét. Nem kell sokáig várnia, és szőrszálainak gaz gyilkosa is csatlakozik hozzá, arcán talán még szélesebb mosollyal, mint valaha.

    Captain azonban mégis arra gondol, hogy szereti Viktort- a lábában lüktető fájdalom leghevesebb tiltakozása ellenére. Emlékezetében egymást gyorsan váltó képkockák sorozataként villannak fel a közös élmények: az első találkozás, a világmegváltó beszélgetések a szülőkről, pasikról, társadalomról, a közös, nagy port kavart blogbejegyzések, Viktor önzetlen munkája a Papírhajó blogért, a megalázó Rizikózások, a közösen végigsírt és végignevetett hétvégék… az új emberek, akiket Viktornak köszönhetően ismert meg…

    - Mit somolyogsz? – kérdezi Viktor, szemében a gyerekes fénnyel.

    - Tudod… csak a szokásos… ha leírnám, úgyis érthetetlen lenne.