• netes vásárlás: -1 pont.

    Date: 2008.01.25 | Category: blog! | Tags: ,,,,

    Hát… először is… kicsit szomorú vagyok több dolog miatt is:) Elveszett egy bejegyzésem – kukim se tudja hova lett:( Néztem az ágy alatt, néztem a zsebeimben, áttúrtam a táskáimat is, de nincs sehol. És az volt az első bejegyzés, szóval valamikor majd mindenképpen újragyártom meg odaírom hozzá a kommenteket is:D:D

    De ami még ennél is sokkal szomorúbb, az az, hogy alábbhagyott a kommentelési láz. Kezdem azt hinni, hogy rossz, amit csinálok. Nem is emlékszem, kinek, mikor, és hol magyaráztam meg, de a kommentelés az hm… egy bloggernek – mert aki blogot ír, az többnyire azért írja, hogy más is olvassa – olyan, mint a festőnek az elismerő szavak, a filmszínésznek az az eladott sok-sok mozijegy, a színésznek a taps, a zenészeknek az ováció és a soksok eladott lemez. Tehát szüksége van rá, visszajelzés, visszacsatolás. És jó volt látni, hogy amikor átjöttünk ide, jött mindenki, és mondta a magáét. Mondjátok most is, mert ezért nem tollal írom a naplóm. Karas, tudom, hiszti, meg hagyjamabba, meg nem erről szól. De.

    Na, szóval, a post témája ugye… Megyek gyakorlatra, és ehhez – nem mondom, hogy kellett, de – elhatároztam, hogy beszerzek pár új dolgot. Villanyborotva, laptop – ez csak két nagyobb beruházás. A harmadikat, ahogy az utóbbi pár hónapban jópár dolgot, az interneten terveztem megrendelni. Mert eddig csak jó tapasztalatom volt. Az e-digital minden történésről e-mailt küldött, kb arról is, hogy épp melyik sarkon fordul be a futár a csomaggal. Én mondhattam meg, hogy melyik nap melyik részében érkezzen, és ami még egy igen fontos dolog: a futárnak kellett fizetni, így, ha valami probléma lett volna az áruval, megtagadhattam volna. Hát nem volt. Szóval, az utolsó ‘nagy’ beruházásom az utazás előtt: Fényképezőgép. Pöti tanácsára a www.pixmania.com volt a szemlélődés elsődleges színtere. Rengeteg fotógép van itt, de tényleg. Szóval a ‘célszemély’ kiválasztásához ez a legjobb hely. Lehet összehasonlítani, az adatok nem csak ‘oda vannak baszva’, hanem meg is vannak magyarázva… Szóval egy laikus paradicsoma. Regisztráltam, mentegettem el a gépeket, amik tetszettek. Közben persze találtam rózsaszín málna színű gépet éppúgy, mint olyan ajánlatot, amit ők hihetetlen jó csomagnak hirdettek, de a darabjai külön-külön olcsóbbak… na mindegy:D Aztán megtaláltam az igényeimnek megfelelő ultra kompakt kis gépet [mert ugye már így is neccesen férek bele a repülőgépes 20+10 kilóba...], beraktam a kosárba. Aztán ők eldöntötték, hogy az ott is marad, mert én törölni meg semmi ilyesmit nem tudtam. Aztán megrendeltem, mert végülis ezt akartam. Kaptam egy mailt. Ennyi. Semmi többet. És átutalással kellett fizetni. Törlés gomb sehol nincs. Átutaltam a pénzt. 0 visszajelzés. Írtam nekik mailt. 0 visszajelzés. Telefonon csak vezetékes számról lehet elérni őket, és csak úgy, hogy megadod nekik a számod, és ők visszahívnak. Hol járunk, baszki? 60as évek??? Mi az, hogy nem lehet mobilról valamit csinálni manapság? Könyörgöm, nincs is vezetékes telefon a családban… “Európa legjobb teljesítményű online áruháza” – hangzik el a bemutatkozó kisfilmükben. Lehet, hogy igaz, nem látok bele a pénzügyekbe, de hogy a legszarabb szolgáltatásokkal rendelkezik, az is biztos. Szóval kifizettem. Vártam, hogy majd megjön. Semmi. Honlapon a megrendelésemnél ilyeneket írtak, hogy “kiszállítva” [jan. 18-i dátum]. Aztán egy link a futárszolgálathoz, csomagszámmal rákeresek – nincs ilyen csomag. Kezdtem ideges lenni. Jah, a futárszolgálat honlapja csak német nyelven megy… Úgyhogy bőszen szótáraztam, de azok a szavak szótárakban sem voltak benne. Aztán naponta újabb sorok jelentek meg, mindenféle szöveggel. Már majdnem feladtam. És tadam – ma megjött. Csodaszép. Fekete kis gyönyörűség. El is szállt minden haragom. Minden jó, ha a vége jó. De legközelebb inkább maradok az edigitalnél pár ezer forinttal drágábbért…

    l_00042269.jpg