-
Sorozatos Pasimustra
December van (állapotjelentés: az augusztus elején eltört fenekem még mindig hihetetlenül fáj), új hónap, tehát új promótálandó blog:) Van ez a Wauuu srác (azért 3 u-val, hogy megkérdezzék:P), aki durvábban izgató történettel indított, mint amiket m. szokott publikálni. Nah, ő és természetesen a sorozatbuzi CrazyBoy ajánlották nekem a Misfasz című angol sorozatot, aminek nekem nagyon Skinses világa van (persze ez lehet, hogy az én egyszerű agyam szüleménye, aki az akcentus és a fiatalok miatt összehozta a kettőt:D). Ajánlották, én meg tegnap megnéztem az első két részt. Volt még egy harmadik is, de elfogyott a kraft.
Az egyik főszereplőt Nathannak hívják:D Ezt csak a bloggerünk miatt gondoltam megjegyezni:P
A történet: van 5, közmunkára ítélt fiatal, akikbe belecsap a villám, és emiatt különleges képességekre tesznek szert (Nem csak ők, mint közben kiderül). De nem amerikai a film, szóval ezek elég hm speciális képességek: például van egy lány, ha hozzáér egy pasihoz, akkor pasi őrülten elkezdi kívánni és rögtön letámadja:D Vicces. Szóval róluk szól a film.
A második rész persze jobban benne van az emlékezetemben, abból gyűjtöttem is idézeteket:
“What is wrong with my cumface???”
és:
“- I shagged someone’s gran.
- I haven’t got any grandchildren.
- Oh, that’s OK then, cos that “could have been really awkward.”Na, és ami van még… a pasik a sorozatból… CrazyBoy úgy ajánlotta a sorozatot, hogy van benne egy Bongyor pasi, nézzem meg:) Bejött, de aztán először rájöttem, hogy tévedtem, amikor megláttam a futó srácot:) Utána meg rájöttem, hogy megint tévedtem, amikor a végén 3 képkocka erejéig feltűnt ez a nyunyesz:P Azt mondom, megéri megnézni:D A maradék 4 képen a bongyor van, szexjelenet közben – sajna nem egy másik fiú lovagol rajta:(:)
1 Responses to “Sorozatos Pasimustra”
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Related Posts
- Glee – amiért megéri nézni;) (3)
- köszönet CB-nak (7)
- Happy némdéj, CrazyBoy! (2)
- a nem-megkönnyebbülés (9)
- A hatalmas szívem:( (8)
- Az “ajándék”, aminek a legjobban örültem volna (16)
- Bejegyzés év vége felé – Avagy: életem legszebb éve (11)
- Útinapló (8)
- Cikiiii (11)
- Unatkozooom:D (3)
Recent Posts
- a fülkés ismerősöknek
- Föld
- emberek
- a nap (1)
- Védett: ehhez senkinek
- élek.update (6)
- Az én városom (2)
- -10kg (3)
- Konfetti (2)
- Védett: Mindig lesznek bloggerek (1)

