Posts Tagged ‘alkohol’

  • képtelen történet

    Date: 2009.12.11 | Category: gay!, stories! | Response: 4

    Tegnap dolgoztam egy pesti, Duna parti szállodában, Magyarország rendezvényeinek egyikén:) Aztán írt egy sms-t man_is_madman, akinek cikis bejegyzésével már találkozhattatok: a lényeg az volt, hogy a péntekre tervezett absinthozást hozzuk egy nappal korábbra. Telefont ragadtam, mert nem volt kedvem pötyögni (MAJD HOLNAPTÓL AZ ÚJ IPHONEOMMAL!!!), és egy lány vette fel… Beszélgettem vele, elmondtam, hogy mit dolgozom, van ingyen pia, erre rögtön kérte: vigyek ki nekik:) Mondtam, hogy azt nem lehet, viszont szívesen adok piát a hűtőmből, odaadom a lakáskulcsom. Ő(k) azt hitte, hogy szórakozom, én is azt hittem, hogy szórakoznak, de szó, ami szó, elindultak felém:) Taliztunk, lediktáltam a kapukódot, és a kezükbe nyomtam a lakáskulcsom:D

    Sem a sráccal, sem a lánnyal nem találkoztam még előtte:D

    lebontottunk mindent a helyszínen, kimentem, és az összes cuccunk ott volt a folyosón – két kollégám nem liftezett!!! *Svityó nagyon ideges* lerohan a lépcsőn, miafaszvan, Svityó elkéri a liftkulcsot, liftezik ezerrel, irányít, gyorsan megy a bontás. Utolsó előtti liftkanyar – én, Svityó úgy rávágtam a liftajtót az ujjamra, hogy nagyon nagy jajjjjj (még mindig fáj).

    Na mindegy:D hazaértem 1:45-re, man_is_madman még ébren, várt rám (lévén, hogy nála volt a lakáskulcsom:D) leányzó már nagyon ******* alszik az ágyamban. Megittam még egy malibucolát, hogy ne érezze magát egyedül, beszélgettünk, aztán 2:45-kor elmentünk aludni (ők a hálószobába, én a hálózsákomba a földre…). Úgy volt, hogy a lánynak 5:30-kor kell kelnie, hogy beérjen dolgozni. Csörgött is az ébresztő, én is felkeltem, de aztán nem volt mozgás, visszaaludtam, majd 7:30-kor arra ébredtem, hogy hihetetlen kapkodással készülődnek:D Visszaaludtak ők is:D Kikísértem őket, elmondtam, merre, milyen busz, stb, majd be az ágyba, és aludtam hááát fél 12-ig kb, vagy ilyesmi:D

    Írtam nekik sms-t, hogy hogy vannak, mert nagyon másnaposak voltak:D Leányzó visszahívott, beért, nem rúgták ki, jól van:D De man_is_madman írt neki sms-t, hogy hányt a HÉVen:D Még jó, hogy nem vittem őket haza, akkor most takaríthatnám az szgk-t:D

    Aztán a srác is írt: “nem csak ott. soha. tobbet. nem . iszom.”

    Wii_Boxers_by_Only_Living_Seed 

    forrás: http://only-living-seed.deviantart.com/gallery/
  • brutkó

    Date: 2009.07.25 | Category: stories! | Response: 4

    Életemben először majd’ két hónapja voltam Brutkón, az előzőn, május 30-án a trafóban. Emlékezetes este volt, mert amellett, hogy kylenak köszönhetően elsőként érkeztünk [és végig volt asztalunk emiatt], az elfogyaszott 3 sörtől annyira berúgtam, mint töménytől már nagyon régen – ahogy írtam is az előző bejegyzésben!

    Tegnap újra lement a nap, és Brutkó jött fel helyette, és ez is eléggé emlékezetes marad szerintem még sokaknak sokáig. Najó, ennyire nem volt nyálas az este, de azt leszámítva, hogy egyik barátunkat eléggé megviselte pár dolog, amit ott látott, és ezen kiborult, valamint azt is, hogy CB hmmm rosszul lett a végén, én az eddigi 8 mindössze alkalmat [1x pure, 1x alibi, 1x candy, 3x alterego, 1x brutkó + ez] nézve még nem éreztem ilyen jól magam egy meleg buliban. Voltak tök mókás számok [egyet beillesztek pár sorral lejjebb], de nem ez volt a lényeg. Szabadtéri történet volt a nemzetinél, de ettől is érezhettem volna magam rosszul. Ami miatt jó volt: megfelelő mennyiségűt ittam [pont eleget, se nem sokat, se nem keveset][2 malibucola, 5 jäger, 4 captainmorgengyömbér], picit smároltunk CB-vel szakadó esőben, meg a nemzeti hajójának az orrában – majdnem-titanicosan, és a legjobb emberek vettek körül! CrazyFive, Kyle, Aaron [akit én nagyon szeretek], Greg [najó, néha őt is, ha nem DAGATTOZ LE!!!][amúgy tényleg TÉNYLEG abszolút hihetetlen, hogy minden számnak tudta a címét, a szövegét, az előadóját, hogy melyik évben jött ki, és hogy miért hírös/ismert...], egy ideig Kyle egy lánybarátja, akinek nem írom le az álnevét, meg barnaszemű is, neki asszem nincs is:D meg Nick, meg a többiek, jajj, majd elfelejtettem, CrazyFive egyik barátja is ott volt:) meg az exnémettanárom… na. Kuss, megint nyáladzol! Disco Disco Partizani Party Party Partizani!!!

  • Beharangoztatott

    Date: 2009.04.11 | Category: stories! | Response: 8

    Bizony, itt van. Itt van a mindenki által [ugye?!] várt, és beharangozott alkoholos megapost. Jó, nem kell valami hű, de nagy dologra számítani, de akik ismernek, azért meglepődtek, hogy én alkoholt iszom, főleg, hogy ennyiszer. David szerint menő, Kaptain (a helyesírás-ellenőrző szerint így helyes:D] meg tiltakozott, hogy az ő neve felmerüljön egy ilyen bejegyzésben, de én vállalom, hogy esetleg kiásom ezzel a csatabárdot:D

    Szóval, 8 nap alatt 4szer voltam részeg, 4szer voltam másnapos, és ebből 2szer látta CB is:D

    1. Múlt héten szerdán kezdődött az ivászat. Vidéki munka, kalandos építés, utána jól megérdemelt pihenés a 4 csillagos szállodában, sok-sok whiskey-colával, másnap fejfájással:P
    2. Aztááán ahogy múlt a fejfájás, úgy jött meg a kedvünk az esti jägerezéshez, ami kisebb rosszullétet okozott nálam másnap, de ahogy kimentem az ablaktalan rendezvényteremből a szabadba, ahol tűzött a nap, megjött az életkedvem rögtön:P
    3. Másnap délután, alvás után: jött Kaptain és matin, akik már írtak a találkozóról, de akkor én is összefoglalom gyorsan, mert az időrend megkívánja, hogy erről is beszéljek:P Szóval jöttek, matin hozott süteményt [tök kedves gesztus, nem tudhatta, hogy gyűlölöm a sütiket meg a csokikat:D], Kaptain pedig egy rajzot, amiből terveim szerint több is lesz, több irányból vannak már ígéretek, csak győzzem kivárni. A lényeg: 2 rajz már elkészült, a többi meg folyamatosan érkezik. Aztán beszélgettünk, főztem nekik csodás banánturmixot [a mézeset], majd elfuvaroztam őket a kis blogtalálkozójukra. Nekem usgyi haza, várás CrazyBoyra, akit már jópár napja nem ölelhettem, és már az ajtóban letámadtam:P Itt egy ugrás a történetben, a lényeg, hogy a fürdéssel már igencsak sietni kellett, hogy készen legyünk, mire Kaptain visszatér a blogtaliról. Jött is, és rögtön levetette magát a gép elé, ahonnan az indulás pillanatáig nem lehetett kizökkenteni, még egy Screwdriverrel sem [pedig 18 éven aluli!!!:O]. Aztán ezek ketten [a két c-betűs] arra is rávettek, hogy buszozzam-villamosozzam a jól megszokott taxi helyett. Mindegy, évente 1x kibírom:D Egy gyors harapás a mekiben az oktogonnál, aztán irány az Alterego. Rövid sor kint, hatalmas tömeg 0 levegővel is harapható cigifüsttel bent. Siettünk, így még volt időnk egy kis itókát venni a pultnál [ezzel kapcsolatban csak két észrevétel: hogy lehet az, hogy 3 féle árat fizettünk – ebből kétszer ugyanannál a pultnál – ugyanazért a piáért? ééés miért van az, hogy ha egy ital ára *50 Ft-ra végződik, akkor a visszajáró ötvenest alapból megtartják? Mindig adok borravalót, de ettől elmegy a kedvem:S] Szóval, mint írtam a beharangozókor, Lady Dömper hatalmasat alakított zöld parókában [én még sosem hallottam őt], aztán táncoltunk picit, kizárva a külvilágot, végül leléptünk együtt lenni picit.
      • 3:00 Hazaértünk. Lefeküdtünk.
      • 4:20 1. ébredés: hívott Kaptain, hogy akkor ő jön. Visszaaludtam.
      • 4:45 2. ébredés: Kaptain ideért taxival. Lefektettem. Visszaaludtam.
      • 6:30 3. ébredés: Kaptain felrázott, indulnia kellett a vonathoz. Végignéztem, ahogy először levetkőzik, majd felöltözik, aztán elköszöntünk. Visszaaludtam.
      • 8:10 4. ébredés: Hívott matin, hogy jönne a cuccaiért.
      • 8:37 5. ébredés: Captain írt sms-t: “Minden ok, zötyögök hazafelé […]”
      • 9:00 6. ébredés: matin ideért. Összepakolt, megköszönte, lelépett. Még visszafeküdtem picit.
      • 10:15 7. ébredés: muszáj volt kelni, készülődni, ölelkezni, mert 13:00-ra mentem dolgozni. Hát mondhatom, nem aludtam ki magam:D
    4. Szerdán volt egy kis blogmegbeszélés Kylelal, ahol az ő blogjából ismert Greg és Aaron is ott volt [Greg a rózsaszín ködével együtt:D]. Ők már iszogattak előtte, úgyhogy volt mit behoznom, iszogattam lelkesen a sok-sok pohár malibucolámat. Később megjött két lány [nem tudom, mi a fedőnevük], akik hihetetlen jó arcok:D Fél 10 körül pedig végre betoppant CrazyBoy is, akire mindenki nagyon kíváncsi volt. Én legalább Kyle-t ismertem, ő senkit, de pikk-pakk beilleszkedtünk. Picit még beszélgettünk [ezt a sört megisszuk, aztán maradunk], aztán útra keltünk egy közeli karaokes helyre, ahol az asztalnál rengeteget énekeltem, de mikrofonig még nem jutottam el, pedig elég alkohol volt már a szervezetemben:D Újra hallhattuk Kyle csodás hangját – de most nem osztott autogrammot:’( Végül 1 körül eljöttünk – én nagyon nem voltam jól már az alkoholtól [fájt is a fejem nagyon másnap:D]. 100%, hogy ez volt a legjobb este a 4 ivásból [bár CrazyBoy olyat mondott az alteregoban, ami azt is csodássá varázsolta!]:P

    Lesz nemsokára tattos bejegyzés:P

  • kresz – mozaikszó.

    Date: 2008.02.04 | Category: be up-to-date! | Response: 8

    Mielőtt akármi is: Régen tök sokat gondolkoztam a KRESZ mozaikszó jelentésén, de semmi értelmeset nem sikerült kiszülnöm magamtól. Most rákerestem wikin, és ezt leltem – hátha mást is érdekelt:

    “A KRESZ egy, a Közlekedési REndSZabályok szavakból összeállított mozaikszó. A KRESZ voltaképpen egy rendeletbe foglalt szabálygyűjtemény, jogi nevén az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, mely „a Magyar Köztársaság területén levő közutakon és közforgalom elől el nem zárt magánutakon folyó közlekedést szabályozza.” (1. §) 1988 óta a közlekedés legalapvetőbb szabályait a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény tartalmazza.”

    Egy újabb szabály felkerült arra a listámra, amit kötelező jelleggel betartok. Nem azt mondom, hogy a kresz azért van, hogy legyen mit megszegni, de van benne néhány tényleg felesleges szabály. Viszont ezeket fontosnak tartom:

    1. Ugye elvették a jogosítványom, így a gyorshajtásra azért igyekszem nagyon odafigyelni.
    2. Biztonsági öv alap – az, hogy egyszer megbüntettek érte… akkor indultam el, és készültem bekapcsolni. Esküszöm.
    3. Ittas vezetés – egyszer ültem életemben úgy autóba, akkor is kb 100 métert mentem, de már bánom. A legnagyobb felelőtlenség, mind magaddal, mind a veled utazókkal, mind a többi, közlekedésben résztvevővel szemben.
    4. Piros lámpa – ezt csak néha, véletlenül hagyom figyelmen kívül. Például ilyen a Margit körúton, a kanyarban, a fa mögött lévő lámpa – azt rendszeresen csak akkor veszem észre, ha már utazó sebességgel melléértem – és akkor már nem kezdek satufékezni…centrum-anyad.jpg
    5. Mozgássérült parkolóhelyre amúgy sem állnék… Pl múltkor jöttem haza, találtam végre egy helyet. Tök álmos voltam, leparkoltam, és kb csak arra volt erőm, hogy hazavonszoljam magam. Aztán kiszálltam, bezártam az autót, és akkor láttam meg a felfestért a földön. Káromkodva visszaszáltam, és átálltam máshova [akkor szabadult fel egy hely közvetlenül a bejárati ajtóm előtt:D][nem, Treen, nem a tizediken:D]. Másik meg: A vamdesignban dolgoztunk 2006 karácsonyakor, amikor is leparkoltunk, és elkezdtük becipelni az alagsorba a nem kevés technikát, amit az esti rendezvény igényelt. És sajna csak mozgássértült helyre tudtunk megállni – mert különben vagy elálljuk az egysávos utat, vagy kilométerekről kéne becuccolni a motyót. És jött egy mozgássérült kocsi, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Próbáltuk meggyőzni, hogy álljon meg máshol, és láttam rajta, ő sem akar kibaszni velünk, de kb 10 perc múlva odajött, és megkérte, hogy álljunk el, mert ő nem tud máshol kiszállni – és felszabadított nekünk [máig nem tudom, hogyan] egy helyet pár kocsival arrébb. Rögtön átálltam. És még egyszer: nem azért van külön parkolóhelyük, hogy valahogy kárpótolja őket a társadalom a korlátozottságukért, hanem mert “NEM TUDOK MÁSHOL KISZÁLLNI”!!!!!!
    6. És ha parkolás, akkor jöjjön a lista új eleme is: Többet nem állok meg járdán, meg egyáltalán, olyan helyen, ahol ezt tábla kifejezetten nem engedi. És ennek nincsenek ilyen össztársadalmi okai, nem balesetvédelmi szempontok motiválnak… Egyszerűen megbasztak a fővárosi közterületfelügyelők:) Úgyhogy ezzel együtt jó hetet zártam: ugye elhagytam egy tízezrest, meg most ez a büntetés is ugyanennyi… Úgyhogy egy nap full feleslegesen dolgoztam múlt héten:S Még jó, h kerékbilincset nem kaptam. Mellesleg teljesen jogosan büntettek meg, kint van a megállni tilos tábla… De amióta űzöm ezt a szakmát, amikor az iparművészeti múzeumba megyünk, mindig az előtte levő járdaszakaszon parkoltunk, mert az elég széles, hogy elférjen a kocsi, meg akár két babakocsi egymás mellett, és amúgy sincs nagy gyalogosforgalom ott. De next time inkább vmelyik fizetős kis utca. Az mégsem 10000:S
  • Napi vegyes [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.05.21 | Category: it's my life!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    No… újpestnél jártunk… Hazafelé gondoltam egyet és beugrottam a westendbe ruhát venni… Mivel tetszett öcsém egyik tom taylor gatyója, céltudatosan abba a boltba mentem, remélve, hogy én is találok valami jó ruhát:D Találtam is egy fasza farmer rövidgatyót, majd amikor fizettem – volna, megláttam egy világoskék pólót, így azt is megvettem, mert rögtön a szívemhez nőtt. Fizetés közben megkérdeztem, hogy nem tud-e valami férfi fehérnemű boltot, mert akarok boxert venni, erre mondta a nő, hogy van nekik boxerjük is:D Úgyhogy azt is vettem… aztán már csak 1 cipő kellett, azt a springfieldben találtam megfelelőt, így egész eredményesre sikerült a westendes körút. Hazaérve a makroökonómia könyvet vettem a kezembe, elolvastam az első fejezetet… Ma reggel kelés, majd szépítkezés:) délben benyomtam egy pizzát, mivel csak én voltam itthon, majd találkoztam Tomival… Ez egy érdekes dolog… nem beszéltünk kb egy hónapig, mindkettőnk hibájából. Tegnap felhívtam, beszélgettünk egy fél órát, majd ő is felhívott… Kérdeztem hogy mikor jön Bp-re találkozni, és ma jött:D De sajna nem tudtunk sokat beszélgetni, mert a vendéglátás szintvizsga-előkészítőre kellett mennem kettőre. Még a vonata is késett, szóval tényleg kevés időnk volt, de úgy érzem, vidáman telt.
    Az előkészítőn tök gyorsan eltelt a három óra. Az elején végigmentünk a vizsgán elméletben és gyakorlatban egyaránt – tányért pakoltunk fel-le, meg ilyesmi… Csak egy nehéz pont van, a levesek… az tuti csúszkálni fog.:S csoda ha nem esik le… No mindegy. Utána meg koktélt készítettünk és kóstoltunk, nomeg bort nyitottunk – és kóstoltunk, szóval jó hangulatban jöttem haza… Hazafelé beszéltem a gundelos norbival, mert ugye megírtam neki sms-ben, hogy meguntam az igazgató hívogatását munka ügyben, és ezt reagálta le. Azért megbeszéltük, hogy ő is ott lesz a vizsga alatt, és segíteni fog:) Bár sajna nem viheti ki helyettem a tányért:S
    Este kicsit fájt a fejem az alkoholtól… amióta nem iszom rendszeresen, nem bírom a piát:S na mindegy… tanultam sok makroökonómiát, meg belenéztem a megasztár döntőbe, mert érdekelt, milyen technikát hoztak össze… most néztem meg neten, a külföldi Rúzsa vagy Rózsa Magdolna nyert… Asszem jó hangja van, találtam egy számot tőle a gépen, azon egész jól énekelt:D Aztán megbeszéltünk Juliennel egy mozizást… megnéztük az agyonfizetett kritikusok és esztéták álltal sokat szidott és a díszvetítésen kifütyült Da Vinci kódot.
    Én sokakkal ellentétben már olvastam a könyvet, de oly rég ( kb egy éve…) hogy nem sokra emlékszem a részletekből, csak az alap szál volt meg, de már régóta vártam ezt a premiert. Már a film elején éreztem hogy jó helyen járok, tetszettek a képi megjelenítések és a trükkök. De mind közül legjobban Silas megformálása, a szereplő alakítása és az önsanyargatás vagy minek a bemutatása. A forgatókönyvíró végig hű maradt a könyvhöz, és furcsa, de nem éreztem azt, hogy a film a könyv nélkül zavaros lenne, anélkül nem állna meg a lábán. Tom Hanks jó színész, de olvasva nem így képzeltem el Robert Langdont:S Andriska mondta – vagy lehet hogy nem is ő:) hogy ez a baja a megfilmesített könyvekkel, hogy lerombolja a benne kialakult képi világot… Na mindegy… A film 154 perces, de nézzétek meg! Még te is, Dávid:D Ne várd meg, míg kijön DVD-n… maholnap mindenki erről fog beszélni.
    Hazafelé az egyik dolog amivel Juliennel beszélgettem az az ilyen magukat közhasznú meg környezetvédő egyesületek munkája volt, akik miatt minden fejlesztés, ami előre vinné az országot, meghiúsul, vagy jelentős késéssel kezdődik meg. Mélységesen felháborít az, hogy ezek az emberek ebben élik ki magukat. De hozzájuk sorolom azoknak a Budapesttől északra fekvő településeknek a polgármestereit is, akik miatt az M0ás építése szenvedett késést. Könyörgöm emberek, lássatok már előrébb a saját küszöbötöknél…
    No kifogyott a tinta a pennámból, aludjatok jól:D