Posts Tagged ‘Alterego’

  • 020 threesome

    Date: 2010.06.29 | Category: sexdate | Response: 0

     Még talán el sem hiszem teljesen, hogy képes voltam ezt megtenni :D

     

    Egy hetero srác barátommal és unokatestvéremmel (ő hetero csaj) lementünk június elején Alteregozni. Mindketten először voltak itt, engem meg már régi ismerősként köszöntött a hely :D Én eleve hagyni akartam őket (gyanús volt, hogy összejönnek), és Lady Dömper show-ja után le is léptem.

    Kinéztem magamnak pár srácot, de egyiknél sem jártam sikerrel. Lelombozódva mentem wc-re, és mire kijöttem, ott várt az egyikük a színpad oldalánál.

    -          Helyes srác vagy! – mondta.

    -          Köszönöm, igyekszem… – mondtam én, de nem nagyon tudtam elfojtani kissé önelégült  mosolyom.

    Erre viszont nem mondott semmit, csak lesmárolt. Huh mondom, hát oké, én pedig visszasmároltam, mert nem is nézett ki annyira rosszul. Megjelent mellettünk egy igen helyes, izmos, magas, fekete hajú, igazi kurvajópasi harmadik, nézett, de nem törődtem vele. Egészen addig, amíg smároló partnerem meg nem kérdezte, hogy a pasim-e. Mondom neeeeem, nem ismerem. Erre mondta hogy jó hogy nem, mert az ő barátja…

    Ja mondom oké, hát így már más a helyzet :D Gyorsan ki is derült, mit akarnak: hármasozni. Huh mondom fiúk fiúk nem lesz ez így jó, nem bízom bennetek, nem ismerlek titeket, ketten vagytok, ráadásul az egyik úgy kb. ötvenszer erősebb, mint én, beraktok itt egy kocsiba, ketten lennétek egy ellen, neeem megyek ebbe bele…

    Aztán csak belementem, mert igen meggyőzően csókolt az izmos fekete hajú :P

    Szóval életem egyik legnagyobb meggondolatlanságát követtem el. Elmentem velük a kocsijukhoz, beültem a hátsó ülésre, ahol a kurvajóizmosfeketehajú pasi rögtön rábukott a farkamra… és így mentünk végig a városon, egészen át Budára, egy elég jó környékre. Közben a másik, aki lesmárolt a wc előtt meg vezette a kocsit, és kérdezgetett dolgokat rólam. Én persze összevissza kamuztam hogy apukám egy külföldi cégnél igazgatóhelyettes és én is külföldön élek és csak egy hétre jöttem most haza, aztán megyek vissza blabla… szóval próbáltam minél „nem érdemes elrabolni mert rábaszunk” image-t teremteni magamnak.

    Felértünk a lakásba, boxer nem maradt fent sokáig… :P Egy félórányi szopósdi után a konkrétumokra került a sor. Rólam tudni kell, hogy nem kimondottan lelkesedek azért, ha passzív vagyok, de kb. semmi esélyem nem volt aktívnak lenni, bár furcsa módon nem is akartam. Játszadoztam egy ideje a passzívság gondolatával, azzal, hogy jó lenne ha valaki már végre megint „kipróbálna”, ő pedig elég jól nézett ki e célra :D

    És jól döntöttem, hogy hagytam. Életem egyik legjobb dugása volt, minden percét élveztem! Háton feküdtem, ő pedig (logikusan…) szemben volt velem, végig láttam az élvezetet az arcán, a legördülő verejtékcseppeket… egyik kezével folyamatosan verte nekem, a pasija pedig hol smárolt, hol szintén verte.

    Végül kihúzta, gyorsan lehúzta a gumit és a hasamra élvezett, amiért szintén nem lelkesedtem sosem, de most ez is jó volt.

    Utána zuhany, és visszafuvar Alteregóba. :)

     

  • 002 date

    Date: 2010.03.21 | Category: date | Response: 1

    Megmondtam neki is. Ha valaki jön hozzám, én úgy érzem helyesnek, hogy érte megyek. Akkor legalább vigyázhatok rá az úton is. Félúton találkoztunk, közel a Dunához. Nem sokat teketóriáztunk, konkrét tervünk volt. Irány a kisbolt, beszereztük a maradék hozzávalót a buli előtt elfogyasztani kívánt longdrinkekhez, és irány haza.

    Fiatal a srác. A haja a szemébe lóg, és vannak benne ezüst hajszálak. Mintha ősz lenne. De természetes. És nagyon szexi. Az arca szögletes, és nagy barna szemei vannak (folyton kifésültem belőle a haját, ő meg vissza:P). Fogszabályzó. Kit érdekel? A test szőrtelen, vékony, kicsit izmos. Nálam csillagos ötös. A végtagok vékonyak, de erőtől duzzadó mindegyik.

    Adta magát a bírkózás. Én kerültem fel, de néha lenyomott, vagy úgy megfogott, hogy nem tudtam szabadulni:) Akkor jöttek az aljas trükkök, de végül én nyertem. Elmentem fürdeni, majd elkezdtünk iszogatni. Megtanítottam koccintani, és kézfogás közben a másik szemébe nézni, ezután pedig zenét kerestünk. Az én zenéimet leszólta, úgyhogy maradt a youtube. Fények lekapcs, a másik testének magadhoz húzása, és olyan erotikus táncot nyomtunk, mint már nagyon régen. Teljesen felizgultam. És mi történt? szokás szerint vége lett a számnak. Gyorsan új szám keresés, majd megint ez. De a csókig eljutottunk. Még egy szám, és menekülnöm kellett: bár nem vagyok egy csókkirály, de az, hogy valaki a gégémet nyaldossa, kicsit durva:) Alig múlt 18, és teljesen átvette az irányítást. Furcsa volt, de érdekes élmény. Kezem járt le a hátán, fel a pólója alatt, elől is minden felé – és azért éreztem: nem csak én élvezem a helyzetet.

    Sebességből visszavesz, hátrébb lép egy lépést, ruhát megigazít, mosolyog egy nagyot – majd vacsorát rendel. Pizzáztunk egyet gyorsan, hogy ne éhgyomorre igyunk tovább. Még egy pár pohár sötétszínű alkoholos itóka, és hívtam a taxit. Egy két méteres, kopasz izomkolosszus vezeti, úgyhogy ott megvolt az 1 méter távolság nem csak tőle, de egymás között is.

    Kiszálltunk, kis séta. Nem tudom, miért, de megszoktam, hogy nem a Dessewgffy-Nagymező sarkon szállok ki, hanem pár sarokkal arrébb, az Andrássynál. Sétáltunk, majd a célhely előtt találkoztunk a srác egy pajtásával. Bementünk. Én magabiztosan, de belül kis tartással, ő szó szerint remegett. Karszalag, szexi ruhatáros pasi, életveszélyes lépcső, és bent vagyunk. Nagy nehezen szereztem italt…

    …show… ritkaszar. Én nagyon utálom. Előttem egy hetero pár falta egymást, vergődve, 2 méteres körből mindenkit elüldözve. Még az is érdekesebb volt. A srác meg a haverja eltűntek. Nem is baj: odajött hozzám egy srác, akivel addig csak neten beszéltem… Magasabb nálam, részeg, de nagyon szexi. A nevemre sem emlékezett, csak rám. Kedves, de legalább volt újra okom mosolyogni.

    Tánc… hárman… én és a szögletesarcú egymás felé fordulva, a srác a kisfiú mögött. Utáltam az egész helyzetet, de megígértem: jól fogok viselkedni, úgyhogy akkor sem basztam le egyet, amikor a 25 éves srác a fülemet harapdálta… blőeee… Arrébb táncoltak, úgyhogy kimehettem meginni egy jägert pár rég nem látott cimborával, amikor is szólt a srác: mehetünk. Hatalmas megkönnyebbülés, rövid séta, majd taxi haza.

    Ruhák le, fogmosás, irány az ágy. Először külön takaró, majd rögtön bemászott az enyém alá. Megmondtam, hogy csak alvás lesz, és így is lett. Reggel arra ébredtem, hogy teljes kis testével hozzám bújik, és erővel szorít magához. Állt a farkam. Nagyon. Neki is. Boxerunkon 1-1 kis folt jelezte: nem kéne véget vetni a pillanatnak. Simogattuk egymást, dörgölőztünk, kerülgettük a forró kását:) Mennie kellett. felöltöztünk. Ment. Többet nem fog visszajönni. Tudom. Érzem. Sajnálom. Csak barátkozni akart. Nekem az kevés. Tudtam, de reménykedtem. Viszont nem akartam magam hamis fényben ringatni – ezért maradtak a fehérneműk fent, és a csomagok a helyükön.

    Pedig még fogkefét is vettem neki…

    Kár, biztos imádná, ha kúrják.

  • Beharangoztatott

    Date: 2009.04.11 | Category: stories! | Response: 8

    Bizony, itt van. Itt van a mindenki által [ugye?!] várt, és beharangozott alkoholos megapost. Jó, nem kell valami hű, de nagy dologra számítani, de akik ismernek, azért meglepődtek, hogy én alkoholt iszom, főleg, hogy ennyiszer. David szerint menő, Kaptain (a helyesírás-ellenőrző szerint így helyes:D] meg tiltakozott, hogy az ő neve felmerüljön egy ilyen bejegyzésben, de én vállalom, hogy esetleg kiásom ezzel a csatabárdot:D

    Szóval, 8 nap alatt 4szer voltam részeg, 4szer voltam másnapos, és ebből 2szer látta CB is:D

    1. Múlt héten szerdán kezdődött az ivászat. Vidéki munka, kalandos építés, utána jól megérdemelt pihenés a 4 csillagos szállodában, sok-sok whiskey-colával, másnap fejfájással:P
    2. Aztááán ahogy múlt a fejfájás, úgy jött meg a kedvünk az esti jägerezéshez, ami kisebb rosszullétet okozott nálam másnap, de ahogy kimentem az ablaktalan rendezvényteremből a szabadba, ahol tűzött a nap, megjött az életkedvem rögtön:P
    3. Másnap délután, alvás után: jött Kaptain és matin, akik már írtak a találkozóról, de akkor én is összefoglalom gyorsan, mert az időrend megkívánja, hogy erről is beszéljek:P Szóval jöttek, matin hozott süteményt [tök kedves gesztus, nem tudhatta, hogy gyűlölöm a sütiket meg a csokikat:D], Kaptain pedig egy rajzot, amiből terveim szerint több is lesz, több irányból vannak már ígéretek, csak győzzem kivárni. A lényeg: 2 rajz már elkészült, a többi meg folyamatosan érkezik. Aztán beszélgettünk, főztem nekik csodás banánturmixot [a mézeset], majd elfuvaroztam őket a kis blogtalálkozójukra. Nekem usgyi haza, várás CrazyBoyra, akit már jópár napja nem ölelhettem, és már az ajtóban letámadtam:P Itt egy ugrás a történetben, a lényeg, hogy a fürdéssel már igencsak sietni kellett, hogy készen legyünk, mire Kaptain visszatér a blogtaliról. Jött is, és rögtön levetette magát a gép elé, ahonnan az indulás pillanatáig nem lehetett kizökkenteni, még egy Screwdriverrel sem [pedig 18 éven aluli!!!:O]. Aztán ezek ketten [a két c-betűs] arra is rávettek, hogy buszozzam-villamosozzam a jól megszokott taxi helyett. Mindegy, évente 1x kibírom:D Egy gyors harapás a mekiben az oktogonnál, aztán irány az Alterego. Rövid sor kint, hatalmas tömeg 0 levegővel is harapható cigifüsttel bent. Siettünk, így még volt időnk egy kis itókát venni a pultnál [ezzel kapcsolatban csak két észrevétel: hogy lehet az, hogy 3 féle árat fizettünk – ebből kétszer ugyanannál a pultnál – ugyanazért a piáért? ééés miért van az, hogy ha egy ital ára *50 Ft-ra végződik, akkor a visszajáró ötvenest alapból megtartják? Mindig adok borravalót, de ettől elmegy a kedvem:S] Szóval, mint írtam a beharangozókor, Lady Dömper hatalmasat alakított zöld parókában [én még sosem hallottam őt], aztán táncoltunk picit, kizárva a külvilágot, végül leléptünk együtt lenni picit.
      • 3:00 Hazaértünk. Lefeküdtünk.
      • 4:20 1. ébredés: hívott Kaptain, hogy akkor ő jön. Visszaaludtam.
      • 4:45 2. ébredés: Kaptain ideért taxival. Lefektettem. Visszaaludtam.
      • 6:30 3. ébredés: Kaptain felrázott, indulnia kellett a vonathoz. Végignéztem, ahogy először levetkőzik, majd felöltözik, aztán elköszöntünk. Visszaaludtam.
      • 8:10 4. ébredés: Hívott matin, hogy jönne a cuccaiért.
      • 8:37 5. ébredés: Captain írt sms-t: “Minden ok, zötyögök hazafelé […]”
      • 9:00 6. ébredés: matin ideért. Összepakolt, megköszönte, lelépett. Még visszafeküdtem picit.
      • 10:15 7. ébredés: muszáj volt kelni, készülődni, ölelkezni, mert 13:00-ra mentem dolgozni. Hát mondhatom, nem aludtam ki magam:D
    4. Szerdán volt egy kis blogmegbeszélés Kylelal, ahol az ő blogjából ismert Greg és Aaron is ott volt [Greg a rózsaszín ködével együtt:D]. Ők már iszogattak előtte, úgyhogy volt mit behoznom, iszogattam lelkesen a sok-sok pohár malibucolámat. Később megjött két lány [nem tudom, mi a fedőnevük], akik hihetetlen jó arcok:D Fél 10 körül pedig végre betoppant CrazyBoy is, akire mindenki nagyon kíváncsi volt. Én legalább Kyle-t ismertem, ő senkit, de pikk-pakk beilleszkedtünk. Picit még beszélgettünk [ezt a sört megisszuk, aztán maradunk], aztán útra keltünk egy közeli karaokes helyre, ahol az asztalnál rengeteget énekeltem, de mikrofonig még nem jutottam el, pedig elég alkohol volt már a szervezetemben:D Újra hallhattuk Kyle csodás hangját – de most nem osztott autogrammot:’( Végül 1 körül eljöttünk – én nagyon nem voltam jól már az alkoholtól [fájt is a fejem nagyon másnap:D]. 100%, hogy ez volt a legjobb este a 4 ivásból [bár CrazyBoy olyat mondott az alteregoban, ami azt is csodássá varázsolta!]:P

    Lesz nemsokára tattos bejegyzés:P