Posts Tagged ‘bareback’
-
Napi 1 perc Svikóval – 026 – A pornós hét! Szerda.
A kedvenc jelenet és a kedvenc színész után nézzük most, melyik stúdió filmjeit szeretem a legjobban:)
Nagyon bejönnek a Boundupboys-os fiúk és jelenetek, a már sajnos megszűnt Discipline4boys kegyetlensége, de mégis, lenyűgöz, hogy hogyan tudnak szinte hétről hétre bevállalós nyunyókat előhúzni a Helix Studios producerei. 6 stúdió tartozik hozzájuk, melyek közül a HotStuds a legmenőbb a bareback jelenetek miatt.
-
019 sexdate
2010.06.22. 22:40 Nem is tudom, hogy alakult így, viszont egy biztos: be fogom égetni magamJ
Most szexeltem ötödszörre ezzel a sráccal, és a gumipártiaknak mondom, hogy ne olvassák tovább. Poénból mondtam neki, hogy félmeztelenül csöngessen, különben nem engedem beJ Kíváncsi voltam, mennyire bevállalós. Bejött. Szokás szerint megkínáltam itallal, és azt hittem, szokás szerint elutasítja. Elfogadta, úgyhogy tudtam, valami új fog történni ma. Beszélgettünk arról, hogy kivel mi történt, amióta nem láttuk egymást. Tudom az illemet, próbáltam a szemébe nézni, de minden mondatnál lecsúszott a szemem, és csak bámultam a hasát. Gyönyörű hasa van.
Bement a hálószobába, követtem. Mondta, hogy túl világos van, úgyhogy megszűntettem minden fényforrást. Ekkor szólt, hogy túl sötét van, nem fog látni. Ez jól esett, de úgy éreztem, hogy húzzam az agyam. Gyertyát gyújtottam, és ekkor megláttam. Meztelenül fekszik az ágyamon. A farkam rögtön ágaskodni kezdett. Gyorsan letettem a gyertyát (közben elejtettem egy vicces megjegyzést, hogy televiaszozom a testét, amire heves tiltakozásban tört ki:D), és ráfeküdtem, majd egy hatalmasat smároltunk. Ekkor szólt, hogy jééé, te vagy felül (igen, arra is emlékszik, hogy utálok felül lenni:P), ezért gyorsan oldalra dőltem. Hozzáért a farkamhoz. Simogatta, húzogatta rajta bőrt, gyúrogatta a golyókat. Közben csókolóztunk, mélyen, mintha egy pár lennénk. Sokszor meg is van az illúzió. Harapdálta a nyakam, néha bele-belenyalt a fülembe. Lihegtem elég rendesen, miközben haladt a mellbimbókon át végig a hasamon. És akkor elkezdett szopni. Keményen, jó mélyen. Ilyenkor néha elszáll az agyam, és szabályosan kúrtam a száját. Sőt, kézzel még tartottam is a fejét, hogy ne tudja elhúzni. Csodás szája van.
Hanyatt löktem, és végignyaltam a hasát. Megfeszült a gyönyörtől, és úgy maradt. Nem mozdult, még a lélegzetét is visszafojtotta, mikor megfogtam a zacskóját, lehúztam, és tövig bekaptam a farkát. Vagyis kaptam volna, mert 22/7… tudod, hova fér az be. És csak szoptam és szoptam. Ritkán van ilyen, de kívántam, hogy magamban érezzem. Jól összeszokott párként pózt váltottunk, és a fenekét nyaltam, de jó mélyen, hogy ne legyen gond a behatolásnál, közben ő sem tétlenkedett a farkamnál… jól benyálazta, aztán kézzel finoman húzogatta… Már ekkor éreztem, hogy gondok lesznek, de nem szóltam, csak élveztem a pillanatot.
Eljött az idő. Megfordult, és miközben végig a szemembe nézett, finoman mozgatta a fenekét a farkam körül, majd a lyukhoz irányította, és szép lassan, de akadálytalanul magába csúszott. Megrándult az arca – régen dugták, mondta , de nem állt meg egy pillanatra sem. Alig telt el kis idő, és már rendesen lovagolt a merev falloszomon.
Aztán leszállt, és az következett, amit, ha pornófilmben látok, szinte rögtön elélvezek: elkezdte szopni a faszt, ami másodpercekkel ezelőtt a fenekében volt. Megint tocsogott a nyáltól az egész, és nagyon közel voltam. Rácsusszant, és éreztem, hogy baszki, kész, el fogok élvezni. Szóltam is, hogy hm meg kéne állni, de mire végigfutott a rendszeren az infó, telelőttem a fenekét.
Nagyon szégyelltem magam, de simogatott és nyugtatott, hogy csak büszke magára, hogy ilyen hatást váltott ki belőlem. A múltkor még csak majdnem, de ott rendesen sokáig dugtam, és kihúztam és egy rántással később lőttem tele a feneke környékét. De most bent volt. Lassan, soksok dugás után végre rájövök arra, hogy ezt is lehet élvezni:D Mindenkinek idő kell, na.
-
015 jerk sexdate
2010. május 5. Szerda. Pihenőnapot kértem és kaptam, mert halálra dolgozom magam. Csak mesélem, de este azért így is elmentem futniJ Felkeltem reggel, 8 körül, a szomszédok zajára, neszére. Nézelődök, megy a gép. Ideülök, nem bírom megállni. Jött egy gayromeos üzenet, megnézem a srác képét, hogy tudjam, kiféle-miféle. Nagyon helyes. Rögtön felállt a farkam. Megjött a kedvem, nincs más választásom, KI KELL VERNEM – szólt a kisördög a bal vállamon [és az angyalka, a jobb oldalon, is csak helyeselni tudott]. Gyorsan megszabadultam az alvós boxertől, és szabaddá vált a terep: az asztalt támasztotta először alulról, majd szemből a farkam. Mentem végig a napi rutinon, és közben apró mozdulatokkal kúrtam az asztalt. Nagyon fel voltam izgulva. Xtube. Semelyik kedvencemnek nincs új videója, de van egy srác. Hm. Egész helyes. Úúú, őt „ismerem”! Régebben már néztem a videóit, aztán sokáig nem frissített. És most megint. A teste még szebb. Aaaawwwhhh, és a farka… a legszebb, amit valaha láttam. Csorgattam a nyálam, és már az asztal alja sem volt csont száraz – ömlött a precum a faszomból! Utolsó állomás. Cam4. Egy nagyon helyes srác veri meztelenül, és mutatja az arcát is! Ez ám a bevállalósság! Cum soon – mondja a személyes üzenete, és tényleg. Elkezdi lőni a fehér anyagot a hasára. Ahogy nézem, hogy csorog le, és elképzelem, hogy az én testemet lőtte tele – én is elélvezek. Fekszem, becsukom a szemem. Csöpög a geci mindenhonnan. Mosolygok. Azt hiszem, még visszafekszem. Pár csepp a padlón az ágyig, és már újra édesdeden alszom. Szeretem az ilyen reggeleket.
2010. május 5. Szerda. Pár órával később keltemJ Nemsokára 11. Gép bekapcsolva maradt, legjobb reggeli program:S Romeo pirosan világít: üzenet vár a kedvenc sexbuddymtól. Szó szót követ, és fél 11-kor már csöngetett, tangapapucsban, szörfnadrágban és atlétában. Az állam leesett, annyira szexin nézett ki. SNITT. Állunk egymással szemben. A köztünk lévő távolság pár mm… a testünk összetapad, és az egyre kevesebb számú ruhadarab áll már csak közöttünk. Áll, merthogy mindketten full merevek vagyunk, pedig alig értünk még egymáshoz. Beszívom az illatát, megmarkolom a fenekét, miközben az utolsó rongyok is lekerülnek. Mindkettőnk hasa csillog, ahogy a ceruzák elkezdenek rajzolni. SNITT. Fekszem, szinte felkenve a falra. Néha tudok úgy helyezkedni, hogy a nyelvemmel éppen elérem a farkát, de passzív létére ő uralja a terepet. Szeretnék tenni valamit, de uralja a testemet a szája és a kezei által okozott gyönyör. SNITT. Farka szorosan a hasához tapad, miközben lovagol a farkamon… Én teljesen máshol járok… Annyira kurvajó érzések váltják egymást, hogy önkívületi állapotban kúrom. Betűröm a heréjét a teste alá, ő azon ugrál, miközben az én herém a fenekén csattog. SNITT. Hasra fordítom, és olyan erővel dugom, hogy csak úgy bírja, hogy két kézzel gyűri a lepedőt, és összeszorítja a fogait. Kicsit lassítok, hogy neki is jó legyen, miközben megcsókolom. Mosolyog, élvezi! Kicsit lovagol még, majd hátralököm: lábai a magasban, és háton fekve, a könyökén támaszkodik. Én is, de közben lendületesen dugom. Ennyire még sosem élveztem dugást, mint vele. Még sosem élveztem el dugás közben. Soha. Ciki, vagy nem, de ez van. Vele megtörtént. Kivettem a farkam, de visszaügyeskedte, és dugtam tovább. Furcsa, de mégjobb érzésJ Elélvezett ő is. Lihegünk. SNITT. Feküdtünk egymás mellett… a fenekéből csöpögött az ondó, nekem a hasam volt enyhén nedves, és beszélgettünk. Szeretek beszélgetni vele… szerintem nem sok mindenkitől kapja meg. Lassan szedelődzködött, és mindenki ment a dolgára. Alig múlt dél, és már két hihetetlen élményen vagyok túl. Szép napot, dnsd!
-
011 sexdate
2010. április 17. Szombat. Komolyan, emberek, mi a fasz van??? Ugorjunk vissza az időben.
Gyaloglón kerestem újabb "számot" a blogra:) Csak azért, hogy legyen mit olvasgatnotok. Azért ezt tessék értékelni, és újabb olvasókat bevonzani:) Na, de ne kalandozzunk el. Megint összefutottam a sráccal. Vagyis beleakadtam. Nem találkoztunk még, de vagány kiskölyök, és nagyon szép, hosszú vastag farka van:P Szóval, most nem kerestünk kifogásokat, ezért pikk-pakk a kocsimban ült. Igazi gentleman vagyok:) Vettem neki egy doboz cigit, mert rinyált, hogy kell a nikotin szex előtt. Ivott 3 felest és egy üveg sört… Kicsit beteg a srác:P
Aztán nem is emlékszem, mi történt, csak arra, hogy a farkamat szopja – pedig eskü nem ittam:P Viszont jól csinálta, úgyhogy egy-két fejmozdulás után szabályosan kúrtam a száját. Kicsit fulladozott, de… nem érdekelt:D Nekem jó volt, nagyon. Helyet cseréltünk, de ő sem engedte a finom szájmunkát. Kis köhögés, de rendesen bírtam én is. Minden öklendezésnél olyat rándult a farkam… nem volt rossz érzés:P
Megint felállt, ahogy ezt írom:P Mmmmmmm:P El is kezdtem simogatni a simára borotvált golyóimat. áááá, hiába, a jobb kezem jobb nagyon sok pasinál:) De még a bal is:P Benyálazom a makkom, és a fékem, és elkezdem verni. Jujj, megint eltértem a tárgytól.
Hátra lökött, és úgy szopott tovább. Nyalj ki – parancsolta, és már tolta is a fenekét. Semmi érzékiség, tövig nyomtam a nyelvem, így készítve elő a terepet a nem túl vékony farkam számára. Bedugtam egy ujjam, és odahúztam a kezét, így mindketten benne voltunk. Imádom ezt csinálni:) A lábammal átkulcsoltam a fejét, így szorítva rá a farkamra, és ütemesen kúrtam a száját. Basszál meg – jött a következő utasítás. De oldalról, én úgy szeretem. Hogy ne érje szó a ház elejét, dugtam is becsülettel. Változatos pózok, változatos tempó… én baromira élveztem:) Épp hanyatt feküdtem, és úgy guggolt felettem, amikor egyszer csak minden előjel nélkül elélvezett.
TIZENÖT PERCIG TARTOTT! Ő meg győzködött, hogy volt az 25 is… és még ő magyarázott előtte, hogy azt szereti, ha sokáig dugják… Szóval… EMBEREK! MI A FASZ VAN VELETEK????:O Két hurrikán egy hétre? Komolyan ÉN szégyellem már magam miattatok!
-
010 sexdate
2010. április 11. Vasárnap. És igen, megint gayromeo… 1-2 hete nézegettem egy srácot. Nagyon vagány, gondoltam, hogy semmi esélyem nála… Szombaton elolvastam a profilját mégegyszer… Kizárt, hogy válaszoljon:D Tele volt agresszióval és elutasítással a szöveg:P Gondoltam, ez kihívás lesz:) Váltottunk pár levelet, és kiderült, vagyok annyira jó arc, mint ő, úgyhogy lett msn-címem tőle:) Megnézett kamerán, és megmondta kerek perec, hogy nem jövök be neki, de aztán erőltette, úgyhogy elkezdtünk beszélgetni. Este lett, elment aludni. Másnap lett, a választás napja. Vonaton ült, de rámírt msnen: "Na szeva te kanos" hm, mondom:) Jó jel:D Emlékszik rám, és utalt szexre:P Nem sokkal később pedig egy ilyet írt: "tudod, mivel itt a tavasz, lehet este huncutkodnék egyet veled":O Áll leesett, erre nem számítottam:)
Nem sokkal később [közben hazavonatozott vidékről, elkészült, átjött] az ablakomon nézett kifelé, és azt kérdezte: miért van rajtad ruha? Hm, gondoltam, de nem mondtam semmit:) Elmentem wc-re, és mire kijöttem, egy szál faszban, keresztbe tett lábakkal ült a kanapémon, 1-2 pillanattal később meg már azon vitatkoztunk, hogy hol lenne praktikus baszni:) Megnézzük, kik a potenciális kukkolók:) Bámulunk ki a hálószobám ablakán, és jobbra nézve látom, igencsak merev a farka:) Eljövök az ablaktól, követ. Megállunk a tükör előtt, hátulról átölelem, és miközben fél szemmel iszom a testének látványát, a nyakát csókolgattam, a hasát és a farkát pedig felváltva simogattam:) Ő meg csak magát bámulta:D Kicsit sem nárcisztikus, ááá:) Kibasztam vele: lámpa lekapcs, falhoz hozzányom, fenékre rászorít, durván lesmárol:D Meglepődött, de élvezte:D Lekerültek a boxerek, és ekkor ő vette át az irányítást: bevonszolt az ágyamra, hátra lökött, és úgy elkezdett szopni, hogy őőőőőőő úúúúú áááá:)
Maradjunk annyiban, hogy kétséges volt, be tudom-e tartani az ígéretem, miszerint sokáig bírom. Amúgy ez tényleg nagyon fontos volt neki, mert sokszor rákérdezett:D Gyorsan úgy helyezkedett, hogy én is tudjam szopni, majd gyorsan magamra húztam, mert nyalni szeretek igazán:) Közben vertem a farkát, és sokszor eltolta a kezem – na, mondom, alig érek hozzá, és leélvez… nem lesz hosszú menet:) Megfordult, helyezkedett… tényleg a baszás volt az egyetlen célja. Nem kellett sok, és már guggolva mozgott fel-alá… nagyon szűk feneke volt, amit élmény baszni:) Egyszer csak ez hagyta el a száját: áááááááá, nem érdekel. Teleélvezte a hasam. Áááá, nem érdekel, ez most kellett, annyira jó volt. Hát, bírta talán 5 percig:D [Ahogy tartotta a gecis kezét... láttam rajta, hogy undorodik a gecitől:S Pedig én imádnék játszani vele, ha valaki partner lenne benne...] Viszont korrekt volt, dughattam tovább:) Pózt váltottunk. Mondta, hogy szereti, ha vadabban kúrják, de minden erősebb lökésnél felordított – és nem kéjesen. Ekkor hagytam abba.
Nem élveztem el. Egyszerre akartam vele, de olyan korán lőtt, hogy már csak az menthette volna meg az estét, ha mégegyszer feláll a farka, és telepumpálhatom a seggét. Azt hitte magáról, hogy tág. Fel kellett világosítanom, hogy nem az:)
-
009 sexdate
2010. április 10. Szombat. [a választások napján, vasárnap rögtön két bejegyzéssel vagyok elmaradva, gyorsan, időrendben pótolom!]
Éjfél van. Írok neki romeon. "Van kedved megmasszírozni?" jött a válasz: 15 perc múlva ott vagyok. És tényleg. 00:20, és szól a kapucsengő. Leveszem gyorsan az egyetlen ruhadarabot, ami a testemet takarja: a pólóm. Meztelenül akartam várni, mert múltkor cikizett, hogy szégyellős vagyok. Meglepődött, de aranyosan mosolygott. Jeleztem, hogy sok ruha van rajta:) Kezeltük a kérdést, majd áltam vele szemben, és néztem. Csodálatosan néz ki még mindig, nem véletlen tehát, hogy szeretem, ha az ágyamban van:)
Bementünk a szobába, és összebújtunk. Remegtem, de nem azért, mert izgultam. Hideg volt, úgyhogy felüdülés volt a forró teste. Mindketten nagyon fel voltunk izgulva. "Később megmasszírozlak, oké?" – súgta a fülembe olyan hangon, hogy nem tűrt ellenkezést:) Smároltunk, hosszan, szenvedélyesen, miközben a köldökömet kúrta. Hatalmas farka van. Végigcsókolta a testem, és azon kaptam magam, hogy a farkam tövig eltűnt a szájában. Becsuktam a szemem, megmarkoltam a lepedőt, és élveztem. Tud a srác. Ha önző lennék, telenyomtam volna a száját a gecimmel, annyira nem akartam, hogy abbahagyja. Ezért inkább odahúztam magamhoz, megcsókoltam, majd elkezdtem szopni. Ügyeskedett, végül úgy helyezkedett, hogy szinte ráült a fejemre – nyílván, hogy minél mélyebben nyaljam!
Megfordult, magához szorított. Mázlistának éreztem magam. Mozgatta a fenekét fel-le, így izgatta a farkam. Szépen lassan a nyílásához irányította a farkam, és a nyaltál síkosan tövig beleült. 22 centis farka pedig bőven a köldöke fölé mutatott, ezzel jelezte: kúrj! Áááááááá, el akartam élvezni, aztán újra, újra és újra kezdeni vele! Úgy mozgott, hogy ember legyen a talpán, aki 1-2 percnél tovább bírja. Alig 10-20 perc alatt másodszor éreztem úgy: kész, én megtöltöm örökítőanyaggal a fenekét. Pózt váltottunk, és öröm volt hallani, hogy a herém ütemes csattogásának szüneteiben hogy nyögdécselt. Elélvezett. Én is. Rá a fenekére.
Magára húzott, de nem is nagyon tudtam volna térden maradni. Kimerültem a gyönyörtől. A testéről az én testemre vándorolt a ragacs. Mosolyogtam. Hasra fordultam, és elkezdett masszírozni. Mondta, hogy ma van a születésnapja, és elmegy a barátjával bulizni. Jó szórakozást – mondtam, de belül komor volt a hangulat.
-
001 sexdate
Interneten beszéltük meg a találkozót. Már nem az első alkalom volt. Azt mondta, 20 perc. Vártam, rendet raktam. Nem jött. 25 perccel később felhívtam, hogy mi a tök.
„A mélygarázsban voltam. Nem indult az autó, bkv-val megyek, kb. 40 perc”
„Baszki, kanos vagyok. Inkább érted megyek. Móricz 15 perc múlva?”
„Ok. A Groby előtt.”
Én ott voltam, mentem két kört, és addigra ő is odaért. Izgis volt, mert miközben fordultam meg – szabályosan! – 3 öngyilkos gyalogos ütött el engem. Engem, aki kocsival voltam:D Kocsiban beszélgettünk arról, hogy mennyi állat van, meg hogy a környékemen milyen nehéz parkolni, de aztán hazaértünkJ Kabát lerak. Szokás szerint nem kért inni. Irány a hálószoba. Szokás szerint előre engedtem, amit felrótt, hogy miért nem megyek egyszer előre… De aztán eljutottunk az ágyig:) Csökkentve a gátlásokat, egy olyat szoktunk, hogy átmasszíroz tetőtől talpig szex előttJ
Vetkőzés. Neki könnyen megy, én szégyellem a testem. Rajta már csak alsónadrág – óóó, milyen szép feneke van benne – rajtam még póló is. De bíztat, úgyhogy én leszek előbb naked. Lefekszem az ágyra, próbálom takargatni magam. De ő elhúzza a kezem, és hasra parancsol. Mosolygok. Rámül, és érzem, nem kis csomag landolt a fenekemen. Anyag a kézre (valami krém, asszem), és nekikezd.
Sosem hideg a keze, ezt nagyon szeretem benne. Csinálja, de nagyon finoman. Inkább simogatás az egész. Teljesen meztelenek vagyunk, mégis csak a masszázzsal foglalkozik. Hozzáér a golyóimhoz. Áhhh. Még – gondolom, de csak véletlen volt: a lábam a cél. Én meg próbálom ellazítani magam az utasításnak megfelelően. Kész. Már csak a kezeim vannak, de azt csinálhatjuk háton fekve is – úgyhogy a másik kezemet alig bírom visszafogni közben. Kész, mondja, és a szemembe néz.
Mosolyog, mert ilyen a természete. Mosolygok, mert nagyon zavarban vagyok.
Megcsókol, hosszan, érzékien. Közben a testével hozzám simul. Érzem, mindketten nagyon merevek vagyunk. Próbálom magamhoz ölelni, és közben megkaparintani testének minden porcikáját. Érzem, hogy kevés az idő. Magára húzna, de nem engedemJ Esetlen vagyok, úgyhogy bottom only a pozíció. Eléri a péniszem. Nagyon fel vagyok izgulva – azt akarom, hogy leszopjon. És elkezdi. Úristen, ebben profi. El kell tolnom párszor a fejét, mert… ilyen hamar ritkán jutok közel az orgazmushoz. Most én jövök. Magamra húzom, és megcsókolom, majd úgy helyezkedek, hogy én is… Alig fér a számba! XXL – nem véletlenül. Próbálkozom, de így nem megy, pózt kell váltani. Élvezi. Nagyon liheg. Ezt csináltuk. Változatos pózokban. Sokáig, mélyen, szenvedélyesen. 69. Végre előttem a feneke. Megnyaltam. Nagyon jó íze volt. Ápolt, tiszta, csupasz. Még egy nyalás. Mélyebben. Felnyög. Én is, megint el kell tolnom a fejét a farkamtól. Most már az ujjaim is benne vannak, és ütemesen nyögdécsel. Imádok nyalni. Megfordul. Megcsókolom. Érzem a farkam ízét a szájában. Csókol, smárol. Fejét lerakja mellém, és nézzük egymást, közben a fenekével izgatja a farkam. Érzem, lyukon vagyok. Megfeledkeztem magamról, majd arra eszméltem, hogy tövig benne vagyok. BASZKI! Gumi? áááá. Csak most az egyszer. Dugtam, és közben vertem a farkát. Háromszor jelezte, hogy nem bírja tovább, negyedikre hagytam teleélvezni a hasam. magamra húztam, megcsókoltam, és a hátára élveztem.
Egy perc szuszogás, és már kereste a törlőeszközt. Letörölgette magát. Ajánlottam a törölközőt, de ő otthon zuhanyzós típus.
Elment. Magától nem fog visszajönni.
Kár, hogy vele nem lehet semmi:(
velem, de picit máshol!
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)

