Posts Tagged ‘béna’
-
Jelentkezzen…
… aki még NEM érezte magát ilyennek:)

Sajnos az én kezem lent maradt. És a TIED?
-
Hogy a csütörtök mennyire nem az én napom volt…
Akár az is lehetett volna a cím, hogy “Hogy én mennyire nem tudok vezetni…”, de nem ez lett:) Hogy miért?
Lássuk, mit csináltam csütörtökön. Mit… nem is mit… MIKET?!
- mentem, haladtam rendes tempóban, miskolcig semmi gáz nem volt. Felvettem a hírös Tiszai pályaudvaron a srácot, akit vittem a versenyre. Az első öt percben három akkorát rántott a kocsi, amikor kettesbe váltottam, hogy nem kicsit égett a pofám:D Tehát a váltás nem ment, nézzük tovább:
- aztán mentünk Aggtelek felé, kanyargós alsórendű út, falvak, nem lehetett száguldozni. Aztán feltűnt előttem egy rendőr. Nem előztem meg, döcögtem mögötte előbb 90-nel, aztán falun belül 50-nel. Aztán kiértünk a faluból, villogó bekapcsol, félreáll, ‘közúti gépjármű ellenőrzés’-re. Én nyugodtan adtam a papírokat… 50nel mentem, öv bekapcsolva, papírok rendben, nem lehet gond. Tévedtem. Ugyanis, mint felvilágosítottak – persze amúgy is tudtam – “lakott területen kívül kötelező a tompított fényszórók használata”. Csak az a gáz, hogy Bpen bekapcsoltam, és azóta nem álltam meg, végig ment a motor:(, és a lámpát sem kapcsoltam le szándékosan, szóval nemtom, mi történhetett… “elfogadja az 5000, azaz ötezer forintos helyszíni bírságot?” – hát erre mit lehet mondani? elfogadtam.
- Odaértem, a késői indulás és a rendőraffér miatt fél óra késéssel. Köszönés, bemutatkozás, felmértem a helyzetet. Valakinek ki kellett mennie a rajtba – hát én önként vállalkoztam. A srác, akivel mentünk, nézte a térképet, hogy hol kell letérni a főútról, én meg vezettem. Aztán egy kanyarban rájött, hogy túlmentünk, forduljak meg. Épp nem jött senki, így hát elkezdtem a fordulót. balra előre, visszatolattam jobbra hátra… Aztán nyugtáztam, hogy jobbról jön egy autó, de lassít. Balról senki, úgyhogy – mivel a másik úgyis megáll, elindítottam a fordulás végét. Srác az anyósülésen ordít, hogy álljak meg… Akkor már késő volt. Az a fasz az út legszélén elkezdett megelőzni, én meg oldalról belementem:( A hab a tortán, hogy meg is akart verni az autó egyik részeges utasa, miután szóvátettem, hogy igazán megvárhatta volna, míg megfordulok…:S:(
velem, de picit máshol!
keress rá
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)

