Uhlalaaaa

Február 1-én államvizsga (eddig nem szóltak, hogy nem fogadták el a kérvényt, úgyhogy reménykedem:P – viszont a december elején beadott szakdogámról sincs ég eredmény… miért kapnak ezek fizetést?:S), úgyhogy ezerrel tanulnom kéne. Az anyag bekészítve az ágyba, felkelés után olvasgattam is, de kell egy kis pihi – rögtön az elején, szóval gondoltam, jó lenne írni egy bejegyzést:P Gyűjtöttem is hozzá anyagot a héten – mert forgatásokon voltam egy budapesti székhelyű tv-nél:) Emberek, akiknek csak a humoros oldala jön át a médiából, itt megmutatták igazi arcukat. A nevek nem fontosak, átvariáltam őket, a legtöbb helyről pedig lehagytam, mert Captainnel ellentétben szórakoztatni akarok:D01

“Melyik a négyes kamera? mind a kettő?:D”

“Elismételtük a tavalyi havalavahavalavahavalava. “

“jöhet be a közönség. Aki nem annyira "úgy" néz ki, az ide üljön – és a leginkább takarásban lévő részre mutat:D”

“rendező: hát a fasz eldurran “

“adjátok vissza a képet. az előzőt. Ennyire sok kamera van, hogy elfelejtettétek az előbbit? “

“asszisztensnő rohan: mivaaaaaaan? Erre operatőr mögüle: Semmi Margit, már rég túl vagyunk rajta:D”

“Ugyanaz az asszisztens nő nem ismeri a jobb és bal oldalt, erre a főfényes: "Fasznak kell egy ilyet alkalmazni??!!"

“Bandi kiszól a rendezőnek az asszisztens furcsa utasítása után: "Ezt te mondod neki fülesbe, hogy itt lihegtessen?" “

“fényes: Főcím meg a gecim “

“Asszisztens: Jöjjön egy mikrofonos, mert az a balfasz jankó levette a kabátját, és azon volt a mikrofon.”

6 hozzászólás

cikiiii – S01E02

A sikeres, égő történeteiteket feldolgozó sorozat második része következik, megint 10 új történettel:) Ebben a blokkban mesélt nekünk karas cimborám, Captain, DavidHuse (az övé mégsincs, kell mégegyszer a beleegyezése:( ), aztááán még PaPe, Lacci (tudod,nyomd meg a C-t), Kekec, man_is_madman, Mr. Brightside, llaci, Wauuu, valamint egy kommentet elloptam Wauuu blogjáról is (remélem, nem haragszik):)

1. “Sziaa!:) velem elő szokott fordulni h azt feltételezem vkiről h az. Egyszer merész voltam. A srác sokat nézett rám szünetekben. Egyszer megelégeltem, s odamentem hozzá, (nem bírtam ki) és leszólítottam. Valami ilyennel: "Szia, ha már ennyit nézzük egymást bemutatkozok… Iszunk egy kólát?:xd" Aztán lazán közölte…h valami félreértés van, idézem: "Boccs…de még mindig heteró vok, attól eltekintve h esetleg véletlen pont akkor nézhettem rád az előbb, mikor te folyton bámultál…" Szal nagyon cink:D De így jártam. Mosolyogtam egyet…s továbbmentem. Tehettem volna mást?:D Űbergáz volt:xd”

2. “Szóval… Tavaly nyáron még egy lánnyal jártam (ami, ha belegondolok, az én oldalamat nézve ciki, hiszen milyen szánalmas már, hogy nem vallottam be magamnak, hogy meleg vagyok). Tehát. Elmentünk egy koncertre, meg jött velünk még két barátunk… Utána így négyesben felmentünk a Westend alsó tetőteraszára egy üveg Cherryvel… A két barát eltűnt, mi pedig ott maradtunk ketten. Megittuk szépen az italt, majd az égboltot szépnek találva lefeküdtünk a fűbe… Éppen ölelkeztünk, mikor beindult a locsolórendszer, majd egyszer át is ment rajtunk a vízsugár… Gyorsan átrohantunk a jászótérre a mászókára. De otthagytam a fűben a szemüvegem, vissza kellett mennem és újra eláznom… Mindegy. Szemüveg megvolt, visszamentem… Majd folytattuk az ölelkezést, ami a szokásos tapogatózásba ment át… Mikor már ott tartottunk, hogy megkezdődött maga szex (a csúszda mászókáján), három srác sétált el mellettünk, persze mind a hárman elfordultak és már méterekről fütyörésztek (hogy jelezzék közeledtüket)… *Hangosan nevettünk, felhúztuk a nadrágunk, majd szépen elsétáltunk… Ennyi. :]”

3. a cikis story… hatodik után angoltábor, lebetegedtem és egyedül voltam a szobában, hát, unatkoztam és :D kis barátomhoz nyúltam, és már pont "félúton voltam", mikor benyitott egy csaj… és hupsz :P hát nem bírtam kimagyarázni, és elterjesztette mindenkinek :S utána persze már közel sem volt olyan jó a tábor XD”

4. “na szóval… Ez pont múlthéten történt: van egy tök helyes, a te nézeteddel még "kissrác" :D :D Ő kilencedikes. Múltkor ültem padon..és így néztem..és pont a faszán akadt a szemem xD A barátnője észrevette, ahogy nézem a faszát XD Én meg bambultam, aztán így felnézek, a csaj rám néz, a gyerek ránéz a csajra, aztán a csaj rám, a gyerek rám én a gyerekre… hehe”

5. “nyáron iszogattam ismimmel, majd csatlakozott hozzánk két idegen gyerek. Az egyik elment, a másik ott maradt, majd én nagyon beittam és mondta h elkísér minket partyba:D Én útközben, 10perc ismeretség után bevallottam, h bi vagyok, és nyúlkáltam a gatyájába:D Semmire nem emlékeztem, ezt másnap mesélte el. Na, az gáz volt!”

6. “Akkor éreztem magamat a legkínosabban, amikor tavaly nyáron egy ismerősömék lakására vigyáztam és egyik nap hazamentem és kiderült hogy a házigazda hazaugrott valamiért (a nyaralójukból) és a franciaágyuk körül 3 koton volt a földre dobva használtan
Svityó üzenete:
a te gumijaid?:D
a … üzenete:
persze
:D

7. “van egy story, amin sokat nevetgélek. Na de az inkább gáz, mint ciki. Egyszer 14 vagy 15 voltam és nagyon berúgtam, és az egyetlen dolog, amire emlékszem, hogy egy villamosmegállóban kergettem a ***-t, hogy ráhányjak. Ez nagyon égő szerintem.”

8. “az volt, hogy a pasimmal voltam a Margitszigeten, és épp szoptam le, amikor arra jött egy osztály. xD Elfordultunk, de hát szólogattak be xD. Fal mellett volt, de befejeztük, amit elkezdtünk;)”

9. “suliba mentem, leszálltam a kossuth téren, hajnali fél 8, tök kuss az állomáson, én meg kómásan megfejeltem egy olyan helyes aluminiumoszlopot. úgy meglepődtem, hogy azzal a lendülettel visszaszálltam a metróra. “

10. Végül itt van ez a srác, számtalan cikis történettel. Nem is tudta hirtelen, hogy melyiket mesélje el… Azt, amikor “anyám meglátta mikor vertem a farkam… rám nyitott”, vagy amikor “a suliban smároltam egy sráccal mikor ránk nyitottak…”, de végül egy harmadik mellett döntött:
”Üzemorvosi vizsgálatra évente menni kell, és nekem kiütések voltak a lábamon. Ezért kérte a doki, h vegyem le az alsógatyámat. Megfogta a combomat, miközben vizsgált. És… felállt a farkam:$ Helyes volt a doki… Égtem, és gyorsan felhúztam a gatyámat, a doki meg nem mert odanézni, annyira zavarba jött:)”

Ez a vége most kicsit mónikasós lesz, de kellenek a történeteket a további ötleteimhez:)

  • Hagyjuk meg a lehetőséget egy következő bejegyzésre: Annak ellenére, hogy van még pár story a tarsolyban, szükségem van rátok, ezért: Ha van ilyen cikis, égő storytok, tényleg ne tartsátok magatokban, inkább küldjétek el az sviktor kukac sviktor.hu címre!
  • Keressük továbbá azokat, akik szívesen elmesélnék, hogy milyen mesés körülmények között ismerkedtek meg párjukkal.
  • Valamint azok jelentkezését is várjuk a fenti mailcímre, akik megosztanák pikáns gimnáziumi történetüket masztiversenyekről, állófarkas zuhanyzós élményekről, dugásimitálásról, egyéb:)

7 hozzászólás

Nekem

Megbíztam Captaint egy projecttel, aminek ez lett az eredménye:) Amikor először olvastam, sírva nevettem, hogy “Basszus, ez tényleg én vagyok”:) Megtalálható fácsén is, meg itt oldalt, a rólam oldalon, de nagyon szeretném, hogy lássátok: tud emberien is fogalmazni az a kiccsávó:D

És igen, igen, végre felém rohan, látom, hogy szemében csillan a fény, ahogy karjait ölelésre tárja, ahogy ajkát csókra formálja, ahogy…

„A LÁBSZŐRÖM, te köcsög!”- ordította Captain. Hiába, nem kellemes dolog arra ébredni, hogy kitépik az ember lábszőrét, pláne akkor nem, ha azt több is követi. Még az álombeli angyalarc sem tűnt el, de máris látta a kisfiús csínyen elvetemülten kacagó és a helyzetet láthatóan élvező Viktort, aki újabb támadásra készül.

Captain megragad egy párnát, és egy jól irányzott lendítéssel Viktor arcába vágja, majd ugyanazzal a mozdulattal ellentámadásba lendül át, és gyorsan lekap pár szőrszálat Viktor lábáról, aki viszont élve fizikai fölényével legyűri Kapitányt és fiatal bloggertársának lábán módszeres szőrtelenítőkúrát hajt végre.

Tíz perccel később, kimerülve és szőrtelenebbül, mint borotválkozás után, Captain egyszemélyes vert seregként támolyog ki a konyhába, hogy pótolja a védekezés, támadás és Viktort ordítva szidás során vesztett folyadékmennyiségét. Nem kell sokáig várnia, és szőrszálainak gaz gyilkosa is csatlakozik hozzá, arcán talán még szélesebb mosollyal, mint valaha.

Captain azonban mégis arra gondol, hogy szereti Viktort- a lábában lüktető fájdalom leghevesebb tiltakozása ellenére. Emlékezetében egymást gyorsan váltó képkockák sorozataként villannak fel a közös élmények: az első találkozás, a világmegváltó beszélgetések a szülőkről, pasikról, társadalomról, a közös, nagy port kavart blogbejegyzések, Viktor önzetlen munkája a Papírhajó blogért, a megalázó Rizikózások, a közösen végigsírt és végignevetett hétvégék… az új emberek, akiket Viktornak köszönhetően ismert meg…

- Mit somolyogsz? – kérdezi Viktor, szemében a gyerekes fénnyel.

- Tudod… csak a szokásos… ha leírnám, úgyis érthetetlen lenne.

5 hozzászólás

felizgatott.

Furis-nemfuris, de CrazyBoyon kívül is vannak dolgok, amik – tűnjek ezután a bejegyzés után CB szavaival hm betegesnek – engem nagyon felizgattak, felizgatnak. Annyira, hogy próbáltam tekintettel lenni azokra, akik munkahelyről neteznek, de a téma megkíván egy képet:P

!!!nyitó

A legelső ilyen furcsa érzés meleg életem első éveiben volt, amikor egyik barátom bejelentette, hogy dokija fitymaszűkületet állapított meg nála, és tizenéves fejjel el kell mennie körülmetélésre… Aztán elmesélte, hogy hova kapta az injekciókat, milyen volt, milyen ruhában volt… Furcsa bizsergés belül, merevedés alul… vér ciki, de ez van.

Essünk túl a nagyonciki dolgokon az elején: Captainnek nemrég hereműtétje volt… Hát őt is kifaggattam rendesen, hogy milyen volt bebattyogni a rendelőbe, kint ülve végigizgulni a behívási időt, aztán bemenni a szexi pasival együtt, majd levetkőzni meztelenre, és mutogatni a heréjét a dokinak… Beteg vagyok, tudom-tudom, de hogy felállt, az frankó.

Nem meztelenkedés, de legalább ennyire izgató volt számomra, amikor azt olvastam, hogy hogyan varrták bele ExSpikey testébe a csodás kis csillagokat, amitől olyan szexi lett a teste:) Abban a másodpercben jött a hülyeciki izgalom-érzés, amikor belépett a boltba… és folytatódott a tetőpontig, amikor belevágott a tű a testébe. Szerintem én lennék az egyetlen nyunyótetováló, akinek folyamatosan állna a farka:D

Aztán itt van leuk, aki válaszott már sorozatot az egyik vasárnapi fiús képekben… Ő koleszos Budapesten, és olyan náluk a zuhanyzó, hogy nincs rajta se függöny, se ajtó, sőt, mi több, van egy hatalmas tükör is a zuhanyzók előtt, így akármit csinálsz, négyen-öten látják a tükörben… Csodálom, hogy ha valaki vele zuhanyzik, kibírja anélkül, hogy 1: végig őt bámulja, 2: felállna a farka a látványtól…

Itt van az új Kicsi, Nathan is… OLVASSÁTOK A BLOGJÁT;) Ő is mesélt izgató dolgot… Ugye olvashattuk nála, hogy Budapestről a szülei leköltöztették vidékre [Aztán egyszercsak a szülők úgy döntöttek, hogy nyaralni megyünk. Vidékre, ahol nyugalom van, tiszta levegő és szép kirándulóhelyek.Azóta is nyaralunk...], ahol kertizuhanyban fürdenek egész évben, amiből csak hideg víz folyik. Régen a tájfutós edzőtáborok hasonlóak voltak, de ott tudtam, hogy ha hazamegyek, lesz forró fürdő… Meg ott rávitt a kényszer a forrásvízre: amikor naponta kétszer leszel tetőtől talpig sáros, akkor bizony fürdeni kell, mert akárhogy nem lehet befeküdni a hálózsákba… De otthon, mindig jéghideg víz – a KERTBEN?:O Hát minden tiszteletem! És a legdurvábbat még nem is mondtam: a zuhany körül NINCS TAKARÁS! Úristen! Ő csak este zuhanyzik… hát… én nemtom, nekem már az is vérciki lenne, hogy a családom meztelenül lát, nemhogy az egész utca, sőt az egész falu [amúgy, ha egy utcás falu, akkor az előző két halmaz ugyanaz:D]

Van egy másik pajtásom, aki már szintén választott képeket: Roller [tudjátok, neki köszönhetitek a fétishes sorozatot:P]. Őt hasonlóan érdekli a pornó, mint én, csak őt a másik oldal jobban. Viszont amíg mi csak álmodozunk arról, hogy hogyan viselkednénk egy ilyen forgatáson, hogyan mutatnánk a vásznon, addig ő cselekedett is. És mindig meséli, hogy mi volt, mit kellett csinálnia, hogyan vetkőzött le, miről beszélgettek, hányan voltak, mekkorát élvezett – és nem tudom lankadt fasszal végighallgatni. Bár talán ez a legérthetőbb:P

Hogy mit találok izgatónak ezekben? Szerintem azt, hogy mindenki olyasmiről számolt be, amit ezért vagy azért [főleg a néha nagyon durva szégyenlősségem miatt – igen, szégyenlős vagyok, akármennyire hihetetlen is:D] nem mernék megcsinálni… Imádnám, ha ott figyelne a lábamon az a tetkó, amit kinéztem; ha el mernék menni urológushoz [lenne miért]; vagy ha nem lenne nekem gáz, ha másik előtt kéne lankadt kukival zuhanyozni, megjelenni, egyéb.

Nektek voltak/vannak ilyen dolgaitok? [a fikázós kommenteket előre is köszönöm:S:D]

és ugye… így utólag… nagyon boldog szülinapot nekem!:P 24 + az apró. Nézzük, ki felejtett el:D

8 hozzászólás

“sad but true”

1250269309748690

2 hozzászólás

Vasárnapi fiús képek KEDDEN – 011 – EGO

Ma a második pótlás, és akkor asszem rendben vagyunk. UGYE?:P

Ezen a héten központban: az EGO! Ez az, ami a fiatal szexi srácokat arra készteti, hogy ragadjanak fényképezőt, álljanak a tükör elé és pózoljanak, hogy mi aztán gyönyörködhessünk bennük. Captain kívánságára tehát 40 egoista srác :)

011_EGO_SVITYO_090825_00

011_EGO_SVITYO_090825_01 011_EGO_SVITYO_090825_02 011_EGO_SVITYO_090825_03 011_EGO_SVITYO_090825_04 011_EGO_SVITYO_090825_05 011_EGO_SVITYO_090825_06 011_EGO_SVITYO_090825_07 011_EGO_SVITYO_090825_08 011_EGO_SVITYO_090825_09 011_EGO_SVITYO_090825_10 011_EGO_SVITYO_090825_11 011_EGO_SVITYO_090825_12 011_EGO_SVITYO_090825_13 011_EGO_SVITYO_090825_14 011_EGO_SVITYO_090825_15 011_EGO_SVITYO_090825_16 011_EGO_SVITYO_090825_17 011_EGO_SVITYO_090825_18 011_EGO_SVITYO_090825_19 011_EGO_SVITYO_090825_20 011_EGO_SVITYO_090825_21 011_EGO_SVITYO_090825_22 011_EGO_SVITYO_090825_23 011_EGO_SVITYO_090825_24 011_EGO_SVITYO_090825_25 011_EGO_SVITYO_090825_26 011_EGO_SVITYO_090825_27 011_EGO_SVITYO_090825_28 011_EGO_SVITYO_090825_29 011_EGO_SVITYO_090825_30 011_EGO_SVITYO_090825_31 011_EGO_SVITYO_090825_32 011_EGO_SVITYO_090825_33 011_EGO_SVITYO_090825_34 011_EGO_SVITYO_090825_35 011_EGO_SVITYO_090825_36 011_EGO_SVITYO_090825_37 011_EGO_SVITYO_090825_38 011_EGO_SVITYO_090825_39

4 hozzászólás

Intők, rovók

Nem tudtam eldönteni, hogy a 3 tervbe vett bejegyzésből melyiket írjam meg, úgyhogy megpályáztattam Captainnel a témát – annak ellenére vele, hogy nem olvassa a blogom, és halvány lila fingja sincs arról, hogy mikor miről írok, mikor miről írtam – de azt legalább tudja most, hogy mikor miről fogok!:P Szóval a fenti cím győzött:) Mi adta a témának az apropóját? Facebookos mintára csináltam CB-nek egy tesztet rólam – és volt benne egy kérdés, hogy mikért kaptam igazgatói intőt [ekkor határoztam el, hogy ebből bejegyzés lesz:P]. A végső lökést pedig az adta, hogy hétfőn otthon voltam, és áttúrtam az ilyen raktározós dobozokat, mert kerestem őőő valamit;) és megtaláltam azokat az ellenőrzöimet, amik hiányoztak. 12 évig jártam olyan intézménybe, ahol van ellenőrző, és megtaláltam ebből 11 db-ot [szerintem elsőben még nem kaptunk:$]. Szerintem szemezgessünk. Mit szóltok? csapjunk a lovak közé [apropó lovak…:D:D:D]

2.b – nagyon jó kisfiú voltam, egy beírás sincs hátul:)

3.b – kimásztam az ablakon. következmény: “gyermekük megszegte az iskolai életre vonatkozó normákat, ezért igazgatói intőben részesítem” – amúgy szerintem tök igazságtalan volt… a földszintről másztam ki – és nem csak én!

4.b – jártam japánra:O el is felejtettem:P – “Viktor 03.26-án nem ment be japánórára, ezért [osztályfőnöki] megrovásban részesítem” móka… Jobb helyeken ezért adnak egy igazolatlan…

5.b – anyanyelv óra – jézusom, mit csinálhattam?:O – “Tanórán való botrányos viselkedéséért megintem” [szaktanári]. Aztán ugyanabból az évből még van egy szaktanári figyelmeztetés is matematikaórai rendetlen magatartásért:P

6.b – az utolsó az általános iskolában. A legelső beírás egy halmozott büntetés: “Viktor magatartásával folyamatosan problémáink vannak (több tanár), ezért osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem.” van egy ugyanilyen bünti a márc. 15-i ünnepélyen való nem megfelelő, az alkalomhoz illő viselkedésért:P [az igazsághoz hozzátartozik még 2 dicséret is:P]

Valamikor általánosban kaptam azért is szaktanárit, mert bioszon, amikor a mókusokról tanultunk, és a tanár mesélte, hogy le tudnak ejtőernyőzni a fáról a farkukat használva ejtőernyőnek, én jelentkeztem, és megkérdeztem, hogy ezt mi is meg tudjuk-e csinálni a farkunkkal?!:D

általános iskolai félévi magatartásjegyek kronológiai sorrendben: 4, 4, 4, 4, 4 – egyenletes:P
év végi sajnos csak gimiből van:(

Általánosban hülye B-s voltam, utána hülye A-s [hogy lehet, hogy mindig azok voltak a hülyék, ahova én jártam???:O]

7.a – tele van írva az ellenőrzőm vége:P 6 dicséret mellett 2 figyelmeztető és egy intő – pedig igyekeztem jól kezdeni az új suliban:P Figyelmeztetőt kaptam “közösségi normákat sértő magatartásért”, és “Igen tiszteletlen viselkedésért”, intőt pedig az “osztálytársait sértő viselkedésért”:P Már akkor tudtam, hogy kell bevágódni.

8.a – ez a legjobb ebből az évből: “Tisztelt Szülők! Értesítem Önöket, hogy Viktor szept. 21-én és nov. 9-én szaktanári figyelmeztetést kapott ének órán. Nov. 17-én történelem órán is fegyelmezetlenül viselkedett, ezért osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem” – nem semmi, 3 cucc 1 bejegyzésben:P

9.a – tanultam egy új szót “idén”: “A német órán tanúsított nem adequát viselkedései miatt szaktanári figyelmeztetésben részesítem.”

10.a – 0 intő, 0 rovó, 0 figyelmezetés. Hááááá:P

11.a – “Tisztelt szülők! Értesítem Önöket, hogy gyermeküket a magyar óra megzavarásában játszott szerepéért osztályfőnöki intésben részesítem” – szerintem ez volt az, amire azt hittem, hogy igazgatói… Miki barátommal játszottunk, móka volt, megvert érte, nevettem, ő is. Aztán valaki más megcsinálta vele ugyanazt, akkor bepipult, kiment. Óra elkezdődött, majd közben bejött egy tele szemetessel, és ráborította Dávidra [ő a valaki más]. Remélem, jól látható, hogy nem csináltam semmit!:P

12.a – Ez volt az az év, amikor az első gimis osztályfőnököm [akit mindannyian imádtunk] beragasztott egy öt és egy egyforintos pénzérmét az ellenőrzőmbe oda, ahova a jegyeket írjuk, mondván, hogy nem akar minden órán beírni egy egyest és egy ötöst. Nem kellett sokat arra várni, hogy hátulra pedig megérkezzen az indoklás, egy napon, két bejegyzésben: “Viktor a matematika órákon aktív, teljesítménye kiemelkedő. Szaktanári dícséretben részesítem.” valamint “Viktor a házi feladat intézményét matematikából nem ismeri. Szaktanári elmarasztalásban részesítem”:P Van ilyen, na:P

gimis félévi magatartásjegyek kronológiai sorrendben: 3, 4, 4, 5!!!, 4, 4
ugyanezek évvégén: változó, jó, jó, jó, jó, jó.

Már nem emlékszem, de tuti, hogy vagy nekem, vagy valaki másnak azt írták egyszer a bizonyítványba, hogy kifogásolható!:P

Azért móka ilyen papírokat megtartani, nem?:) Nektek mik voltak a legdurvább ellenőrzős beírásaitok? [nem kérem belinkelni/bemásolni a neten keringő vicces ellenőrzős dumákat!]

7 hozzászólás

támadnak a herék

Elleptek a paranoia tünetei. Támadnak a herék. Jönnek a neten keresztül, ha híreket olvasok, ha telefonálok, vagy ha megpróbálok elbújni, és játszom egyet a pajtásaimmal. Ez nem normális. Üldöznek. Mintha csak felettem esne az eső.

2-3 napja hívott Captain a heréjével [vagyis a telefonjával, na], amiről majd lesz külön bejegyzés is.

Tegnap honfoglalóztunk a nagyokkal, mi volt az egyik kérdésben? HEREFOJTÓ ARANKA!!!

és akkor jön most a cikk indexen [vagyis totalcaron][vagyis2: totalbikeon]:  Herelengető.

Vááááá. Kezdek megkattanni. Most megy a tour… és megint a herék… fanszőrtelenítés.

Rettegek minden új történéstől.

1 hozzászólás

Vasárnapi fiús képek – 004 – Wet

Captain reklamált, úgyhogy ehéten ő a befutó:P [Jah, ha már Captain... 3-an eltalálták a pontos méretet:D Úgyhogy, hogy ne vergődjetek kétségek között, lezártam a szavazást:D XXL vagy M, de kerülettel L:D Döntsétek el:D] Vizes srácok, ami után nem marad bugyi boxer szárazon!:D Vannak férfibbak Igunak és Kylenak, nyunyók meg mindenkinek:D Élvezzétek:D

2 hozzászólás

Mindennapok

Faszbúkon írtam már, de fontosnak tartom megjegyezni: VALAKI BAROMIRA ELNÉZTE A NAPTÁRT OTT FENN! NYÁÁÁÁÁÁÁÁR VAN! meleget akarok, napot, vidámságot. Nem éjszakai sötétséget, szelet, hideget és kib*szott esőt egész nap!

Vannak dolgok, amikről az átfogóbb bejegyzések miatt nem írtam/nem fogok írni. Az az igazság, hogy most nem túl mozgalmas az életem, viszont, KÚSZTÓSZ [mert leírhatatlan a neved]: “Olvashattad nála, mennyire sok szabadideje van, valahogyan muszáj kiélnie magát.” Nos, nem olvaslak azóta, biztos örülsz:D viszont azt bizton [majdnem-szóismétlés] állíthatom, hogy most már nincs sok szabadidőm, alig vagyok itthon.

Május végén-június elejét jött el az a pont, amikor úgy éreztem, beszélnem kell a főnökeimmel a “hogyantovábbról”. Kedden vagy szerdán szóltam, hogy akkor kéne ejteni egy beszélgetést, végül péntekre tudtuk összehozni. Bementem délután kettőre, úgy volt, hogy akkor ér rá, viszont beesett egy komoly megrendelő, aki ott tárgyalt este 6-ig. 4 órát vártam, majd 3 órát beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy mindketten a másikkal [na nem úgy!:D] képzeljük el a jövőnket. Úgyhogy akármennyire is keveset dolgoztam májusban, a lehető legpozitívabban jöttem ki a főnököm irodájából. És hogy mi lett a találkozó következménye? Szinte minden nap dolgozom, nem sokat alszom, ilyenek. És az egyetlen árnyoldala a dolgoknak: alig tudok CB-vel találkozni:( Mindegy, ezt is átvészeljük majd jól.

Szóval dolgozom. Megbeszélésekre járok, bemutatókat tartok, megfejtek, kitalálok, vagy csak kivitelezek nappal, éjszaka, hétköznap, hétvégén, munkanapon és ünnepnapon – egyre megy. Megint ott tartok, hogy bárhol el tudok aludni: múlthéten a teherautónk platóján talált meg az álommanó, tegnap egy 1 méteres kanapén sikerült olyan pózt találnom, amiben egész tűrhetően tudok aludni.

Régen büszke voltam arra, hogy minden héten többször kitakarítok itthon… Erre mostanában annyira nincs időm, hogy pl. múlt héten itt volt Captain, és őt kértem meg, hogy legalább mosson fel picit.

Ja, igen, edzés: ugye futottam egyszer még a hónap elején m.-mel, ami jó móka volt, de nem nagyon tudtunk időpontot egyeztetni, úgyhogy egyelőre várat még magára a második alkalom. Viszont valami mozgás kell. Edzőteremnek esélye nincs, arra nem tudom rászánni magam, de még anno Petitprince bíztatott, hogy fekvőtámaszozzak itthon. Hát ezt büszkén állítom, sikerül tartanom. Naponta kétszer produkálok, és eddig csak pár alkalmat hagytam ki, de akkor hulla voltam a munkától, remélem ez mentségemre szolgál. Összedobtam egy kis grafikont, hogy lássuk, mennyire vagyok fejlődőképes. Nem, nem tudok egyben 70-et, ugye legtöbbször kettővel kell osztani. Amik ilyen 20-30 körül vannak, azok azt mutatják, hogy aznap csak 1x csináltam. Nincs messze az 50, valljuk be [egyelőre 35 megy egyben]! A súlyom sajna stabilizálódott 80 körül, ami tök gáz, de hát ez van… Srác… ha akarsz, edzhetnénk együtt, mert láthatóan egyedül nem megy!:$

image Van nekem egy aranyos kis puli kutyám [nincs], viszont amim tényleg van, az egy lista, blogra.txt, hogy miről is akarok írni mostanában. Vegyük sorra, kvázi ígéret christof-m-esen:

  • Lesznek vasárnapi fiús képek, a sorozat 4. része, Captain kérésére a … áááá, majd vasárnap meglátjátok:D
  • Tan lines c. film és a nyalásra tanítás
  • fürdőszoba-fétish – mindenféle szexualitás nélkül
  • akarok írni filmes beszámolót a másnaposokról, és ha összejön Kylelal a mozi, akkor a Transformersről is lesz.
  • Van pár meleg film a tarsolyomban a tan lines-on kívül [Prayers for Bobby, Cowboys and Angels, meg most találtam kettőt kúsztósznál, ami tetszik – Trick, Where the world mine], ezekről is akarok írni majd egy átfogó postot.
  • Aztán már lassan elérkezünk oda, hogy JÚLIUS 10 – ÖCSÉM SZÜLETÉSNAPJA [ÉS BLOGTALÁLKOZÓ! KYLE-é, és ott lesz többek között SPIKEY is!!! meg persze KYLE! ÉS ÉN! és remélem CB is! GYERTEK MINÉL TÖBBEN! és: NEM! TANDEM! nem. Hanem: EKLEKTIKA!], erről is repítek pár sort.

Jah igen: és azt még mindenképpen meg akartam jegyezni, hogy IGENIS LEHET SZEXI A HÓNALJSZŐR! Persze jobb nélküle, de azért a merev elutasítás gáz. példa:

l_a9da84ea63963115d84c310ecdf98a43

5 hozzászólás

« Previous entries