Eljött egy újabb hét – no nem naptári, csak amolyan hét. Felesleges is figyelni a naptári heteket, egyszer úgyis vége lesz a gyakorlatnak, addig meg még az sem számít, hogy milyen nap van. Néha elmerengünk, hogy ma vajon kedd van? Vagy szombat? De az sem sokat változtat a dolgokon, amikor végül kiderül, hogy még csak péntek. A napok ugyanolyanok, ezért sok ok továbbra sincs arra, hogy írjak. Nomeg, sok időm sincs. Próbálok nem antiszociális lenni, úgyhogy bármire kapható vagyok, legyen az csak egy kis kajálás a Dreamben vagy a gyrososnál, diszkó este a szállodában, vagy sorozatnézés az ágyamban.
Igaz, hogy nem írtam megint egy hétig semmit, de jegyzeteltem, hogy semmilyen említésre méltó történetet ne hagyjak ki. Az, hogy a hét melyik napján történtek, nagyjából lényegtelen [és persze már fogalmam sincs:D].

• Az étterem kicsit átalakult, mert a pezsgősvödrökbe képtelenek voltunk halkan beletenni az evőeszközöket. Nem tudom, hogy volt az előző években, de nem nagyon hiszem, hogy sokkal halkabban ment nekik – mert ugye lehetetlen belerakni egy fém cuccba valami fémet halkan. Meg amúgy is, azok a vödrök nagyon hamar megteltek szeméttel, és ki-be rohangáltunk velük. Most kivágták a stationöket, így mindegyikben van egy több száz literes szemeteszsáknak hely, meg egy másik lyuk az evőeszközöknek. Sokkal halkabb és esztétikusabb, mert nem kell velük percenként kirohangálni.

  • Az utóbbi 1 hét valamelyik napján készült el az utolsó station. Gregorinak amúgy is hülye ötletei szoktak lenni, de most arra kényszerültem, hogy konkrétan az arcába mondtam: nem, nem csinálom. Az volt az ötlete, hogy 4en cipeljük be a stationt az utcáról az étterembe. Előtte arrébb vittük 5en 3 métert, és majd beszartam, úgyhogy, amikor mondta, hogy akkor most béka nélkül be fogjuk cipelni, én feltettem a kezem, és megköszöntem a lehetőséget, mert én nem bírom el. Akkor kicsit ideges volt, majd bement Mogyiért, akivel 8an!!! szenvedve vittük be. Erről ennyit.

    • Amúgy is mindenkinek ki van a fasza azzal a törpe supervisorrel, mert folyton hülye ötletei vannak. Megváltoztat valamit, amit csomó munka alkalmazni minden stationben, aztán másnap jön, hogy az mégsem jó ötlet, csináljuk vissza. És közben meg folyamatosan azt mondogatja, hogy si senor, ami szerintem már az agyára ment…

• Vasárnap ugye megkaptuk az új beosztást. Alig hittük el, amit látunk: kivétel nélkül (Orsi kivétel, de ő 5 napig beteg volt múlt héten) mindenki megkapta a két szabadnapot a következő hétre. Továbbá még egy dolgot kértem Mogyitól: hogy ne rakjon többet büfébe, és ez is teljesült, úgyhogy eléggé egyhangúra sikerült az én hetem: H-K: szabadnap, Sz-V: 8-13:30; 18:30-22:00. Ez utóbbi a legjobb, mert igaz, hogy minden étkezésre kicsit korábban kell bemenni, de sokkal jobb eljönni a szopatós daily cleaningek és polisholás előtt este:)

  • Ugye a hét elején két szabadnapom volt, amit sok pihenéssel töltöttem, meg neteztem pár órát Moudaniaban, és esténként elmentem a hotelbe, diszkoba, iszogatni picit a többiekkel. Befejeztem olyan sorozatokat, amiket otthon nem volt kedvem [24(6), Dexter(1), Fiúk a klubból(4)], megnéztem a Cloverfield c. filmet, ami csak rossz minőségben volt meg, ezért eddig nem nagyon vettem rá magam, ja igen, és megjött a szépséges új napszemüvegem postán.

  

  • Erre a hétre nem jutott már büfézésből, úgyhogy megint reménykedem picit, hogy szombat vasárnap volt az utolsó két nap, hogy büfébe osztottak be. Továbbra is könnyűnek ítélem a büfés munkát, nem is érdemes róla sokat beszélni. Szombaton mégis történt valami, ami szokatlan, ezért ezt leírom: Reggelente különböző shakeeket készítenek a hostesek az ajtóban. Legtöbbször van benne eper, szeder, vagy szamóca. Ezek után a shakek után a poharakat nem tudja elmosogatni a gép, ezért az összes coláspoharunk úgy néz ki, mint a hányás, függetlenül attól, hogy hányszor mosogatták el egymás után. Szombat este tele lett ezzel a faszom, úgyhogy kértem egy sapkát a mosogatós néniktől, és elkezdtem tüntetőleg mosogatni. Mindenki jól szórakozott [és persze hálás volt, mert magamtól kezdtem el – a pincérek helyett!!!], de remélem, eljutott az üzenet a vezetőinkig. Gyantásnak köszönhetően persze kép is van rólam, jó szórakozást:)

  

• Cosmin megint bekattant.

  • Ők is, mi is ott szoktuk felejteni az üres wcpapírgurigákat a wc-ben. Mi sosem panaszkodtunk azért, mert valaki folyton beledobja őket a csészébe, Cosmin mégis kiakadt, hogy „hihetetlen, hogy nem bírjuk kidobni őket magunk után”, ezért, amikor nem voltunk itthon, beledobálta őket az ágyunkba.

  • Kiakadt azon is, hogy miért vannak női bugyik a szárítóján. Felvilágosítottuk arról, hogy mivel együtt mosunk a lányokkal, akaratlanul is összekeverednek a cuccaink, ezért előfordul néha, hogy női holmi kerül a szárítóra. Őt ez nem nagyon érdekelte, közölte, hogy ha nem tűntetjük el őket, akkor le fogja dobálni a földre… Nomeg, az is furcsa, hogy még mindig azt hiszi, hogy a szárító és az apartman is az övé… Lassan ráébredhetne, hogy kurvára nem.

  • Valamelyik nap fent voltam a main bárban mosogatni, és ő is mosogatásra volt beosztva. Felosztottuk a feladatokat: én mosogatok, és pakolom ilyen rekeszekbe a poharakat, ő meg pakolja ki őket a bárba. Baromi gyorsan dolgoztunk, pár perc alatt ledolgoztuk az előző két lány által felhalmozott rengetek lemaradást, ezért rögtön meg is állapítottuk, hogy nagyon jó csapat vagyunk így, együtt.

  • Ennek ellenére én nem szeretem a Cosmint.

• Egyik pillanatról a másikra gyantás elhatározta, hogy ő bizony hazamegy. Vasárnap eldöntötte, aznap már nem is jött be dolgozni, hétfőn leadta az egyenruháját, és elkezdte összegyűjteni az aláírásokat a részlegvezetőktől. Meg is lepődtem. Közben mondta, hogy ő nem olyan, mint a Reni, nem érdekli, ha felajánlanak neki valami más pozíciót, mindenképpen megy. Ferivel megkönnyebbültünk, Bea pedig nagyon sírt. Aztán kedden jött a hír: átrakták a bárosok közé, a diszkóban dolgozhat esténként [otthon DJ-ként dolgozik] – úgyhogy marad. Már van két Renátánk.

• Az utolsó story az utóbbi 1 hétből: pénteken leszakadt az ég Moudaniaban és a környékén. A hegyről folyóban folyt le a víz, az étterem szokás szerint beázott – és a vendégek mit csináltak délben? Bejöttek ebédelni. Az összes. Egyszerre. Ebédkor az étteremben kb. 200-250 vendég szokott megjelenni, így ez 700 fő kicsit sokk-ként ért mindenkit. Rohanás-rohanás-rohanás – és másfél óra soha ki nem fizetett túlóra maradt meg emlékül.

Nem köthető egyik naphoz sem, de ide tartozik. Április elején, amikor Cristina mondogatta, hogy már csak tizenpár napja van hátra, soha nem gondoltam, hogy végre nekem is eljön az idő, amikor elmondhatom, hogy már látom a végét. Látom a végét, és furcsa, de elkezdtek hiányozni az emberek, akikkel együtt dolgozom. Mindenkiből haza akarok vinni egy kicsit, kirakni a falra, és amikor rossz kedvem van, csak elővenni, eljátszani velük, mint a Legoimmal otthon, majd visszarakni. Haza akarok menni, de van egy részem, ami szívesen maradna.