Posts Tagged ‘filmek’
-
Masochism – avagy ki jön velem moziba?:D
Ma meg nem nevezett okok miatt hajnalban keltem, úgyhogy nekiálltam átböngészni a jelen/közeljövő moziműsorát. Az alábbi filmek megnézésére keresek önként jelentkezőket.
Ehét:
A Zóna [Ehéten ez a fő, gyorsan várok jelentkezőt, mert csak alig 2 helyen vetítik...]
A halállista
Hívatlanok
[Ez eddig már három jónak ígérkező film, és még nem értem végig az eheti bemutatókon...]
[Na jó, végigértem, nincs több:D]Next week:
A hullám (talán)
Sasszem (mindenképp!) -
Filmek
Elefánt
Mivel SPF ajánlotta a blogjában, kedves kisöcsém meg elküldte nekem postán, megnéztem egyik este ezt a filmet is.
A film egy amerikai iskolai lövöldözést dolgoz fel, de a beharangozó után kicsit olyan érzésem volt, mint egy másik filmnél, amit a Művész moziban láttam: az egy dél-amerikai börtönlázadást dolgozott fel, de a 140 percből csak kb. az utolsó 10 perc szólt róla.
Az Elefánt elején megismertük a szereplőket, olyan formán, hogy egy jelenetet akár három szereplő szemszögéből is megnéztünk, ez a megoldás nagyon tetszett, valamint az is, hogy hosszú snittekből állt a film [Igen, Judit, erre miattad figyelek oda:D], amit gyerekszereplőkkel, ha lehet, még nehezebb lehet hiba nélkül felvenni. Viszont én úgy éreztem, hogy a szőke gyerek volt ’főszereplőként’ beállítva, aminek nem sok értelmét látom.
Amúgy szerintem az egész film döbbenetes, mármint… nem a film, hanem az, hogy az ilyesmi nem megy ritkaságszámba Amerikában…
A szem – The Eye – based on the Chinese Language Gin Gwai
Néztem a filmet, és akkor beugrott, hogy én ennek bizony láttam az eredetiét, amiből egy jelenetre konkrétan emlékeztem, és tudom, hogy akkor majd’ összeszartam magam – de az a jelenet itt nem volt annyira félelmetes [ a kórházban, a folyosón, a film elején]. Sőt, a film maga nem volt félelmetes. Ferivel egyet kell értenem abban, hogy az is gáz, hogy kb. ufónak ábrázolták a halált… De maga a történet elég félelmetes és gyatra. Félelmetes, mert én nem hiszem, hogy bírnám, hogy folyamatosan ilyen dolgokat álmodok… És gyatra, mert: az a történet, hogy van egy lány, aki lát egy látomást, de nem bírja megmenteni a benne szereplő embereket, és ezért megöli magát, és szemátültetéssel átkerül a látomás valakibe, aki emiatt lát, de szellemeket is, és látja ezt a látomást, ő megmenti a sok-sok embert, de közben újra megvakul…
Viszont az tetszett benne, hogy végig arra vártam, hogy a szereplő mikor akasztja fel magát. Ja, és Paul doki is tetszett:D
-
napi vegyes – kiegészítve/befejezve
#1: Útlevél – hát nem tudom, vmelyik nap hallottam a rádióban, hogy épp szidják az okmányirodákat. Nem tudom mi alapján… Én ugye múlthét kedden csináltattam az útlevelet. 6e-t fizettem, 30 nap alatt kellett volna elkészülnie. Ha 12e-t fizetsz, akkor 5 nap asszem. Na, nekem kedden már jött az értesítés, hogy átvehetem a postán. 5 munkanap, hatezerért. Szép. Thx állambácsi.
#2a: Pénz – elhagytam egy szent istvánt tegnap:S Egy munkatársam megadta tartozását, begyűrtem a zsebembe, és szerintem valahogy kirántottam, vagy valaki kirántotta a zsebemből, nem tudom. De a lényeg, hogy este, mikor vettem elő a pénztárcám, hogy kifizessem a donpepét, nem volt sehol. Áttúrtam az összes nadrágomat vagy háromszor, a táskáimat is kb ennyiszer, pénztárcám minden rekeszét kiürítettem, kabátzsebek áttúrva, kocsi átfésülve, sehol semmi. Fasza. “könnyen jött könnyen ment” – vagy mi.
#2b: Tehát kifizettem a donpepét, adtam borravalót, és nekiláttam a fogyasztásnak. Ezt vettem:
1 db BUNDÁZOTT CSIRKERUDAK SAJTOS RIZZSEL Ár: 1840 Ft
Kezdjük a körettel. Sajtos rizs (mozzarella sajt volt benne) – én arra számítottam, hogy kb olyan lesz, mintha sajtszószt összekevertek volna rizzsel. Most lehet, hogy én vagyok béna, és nem kellett volna hanyagolnom a melegítést az amúgy is forró ételnél, de ez a rész úgy nézett ki, hogy rizs, és benne sajtkockák:) Na mindegy, nekem ízlett, csak másra számítottam. Ha lesz legközelebb, majd megmelegítem, hátha. A bundázott csirkerudak viszont isteni volt. Sörbundába voltak bebugyolálva (szakszóval:) ), de valami isteni finom volt. Ha donpepétől rendeltek, és nem pizzára vágytok, ezt nyugodtan merem ajánlani.
#3: Pénz #2: Megkaptam az ERASMUS ösztöndíjat a gyakorlatra!!! 400€/ hó – a kinti fizetésem mellé. Ma jött a levél, hogy ennyit (a maximumot) ítéltek oda nekem. Danke sehr. [Update: azért rákérdeztem, hogy ugye nem 400€/4 hónap - és most jött meg a megnyugtató válasz, hogy nem, 400/hó:D:D]
#4: Voltam ma a volt sulimban szalagavató bálon. Vagyis csak a főpróbáján, mert ez… mindegy, ez egy elég bonyolult rendszer. Idén ballag az utolsó két osztály, akiket ismertem a suliból:’( Andriska, az álompasim is. Tök furcsa érzés, hogy tizenéves kora óta ismerem, most meg már felnőtt. A volt osztályfőnököm meg… mondtam neki, hogy mindjárt végzek a sulival, erre úgy reagált, persze, én már öreg vagyok. Hát szép:S:D De azért kicsit büszke is voltam arra, hogy ismerem őket. Én, a nagy öreg, és kb minden második végzős köszön nekem:’(:) Hiányoznak a gimis évek kurvára:S A táncok… volt köztük nagyon gagyi, meg kicsit jobb, de konzultálva a koreográfusokkal, azt mondták, hogy az osztály kérte gagyira:) Szóval bekussolok:) Meg volt egy furisan kinéző srác. Feketére festett körmök… hosszú haj, de nem ilyen emooooos, hanem mansonos… Sőt, inkább vámpírokbáljás:) Ilyen fekete copfba fogott haj, meg botja is volt… Hát, szerintem botrány… Azt hittem, ennyire azért bele lehet szólni az öltözködésbe. Bezzeg a mi időnkben… [VÁÁÁ tényleg öreg vagyok ennyire?:S]
#5 Filmek – Kiddo:gus – 2:2
kicsit el vagyok maradva filmes bejegyzéssel, úgyhogy gyorsan pótolom, röviden:)
Kiddo tanácsára megnéztem az ember gyermeke című alkotást. Egy képzeletbeli katasztrófára épül a film, miszerint a nők elvesztik termékenységüket. A híradókban sztárként mutatják a Föld legfiatalabb gyerekét, halálakor az emberek sírnak.. Félelmetesen jó. Jah,a jövőben játszódik. És még van az is, hogy a bevándorlókat elkülönítik, ez egy érdekes szál, nem teljesen volt megmagyarázva szerintem. De a film legjobb jelenete kétségkívül az, amikor a film vége felé katonák lőnek egy házat, és amikor meglátják, hogy jön ki a nő, aki megszült egy gyereket újra, vagymi, akkor van, aki elmond egy imát, van, aki letérdel, de ordítják, hogy tüzet szüntess… csodás jelenet. A film szerintem végig élvezhető, és ajánlandó/ajánlható alkotás. 8/10 [amit megnéztem újra, mert kiddo felhívta rá a figyelmem: van egy jelenet, ami kb 8 perc hosszú, és nincs benne vágás, pedig kb akkor történik a legtöbb minden. Aki szereti a különlegességeket, annak külön ajánlom!][Mellesleg a film eredeti címe - Children of men - szerintem sokkal többet mond, mint a szokásosan kaksi magyar cím!!!!!:S]
Figyeld a kezem, mert csalok!!!!!!
Gusnál, és még egy blogon [noel] olvastam a tökéletes trükk – The prestige c. filmről, két bűvész versengéséről, rögtön kedvet is kaptam hozzá. Érdekes a történet, jó belátni a trükkök mögé egy kicsit. És ahogy ők sem, én sem akarom előre lelőni a poént, de a végéig folyamatosan tartogat meglepetéseket a film. Szerintem esélyetek sincs rájönni:P Kíváncsian várom, hogy hátha vki:P 9/10 – azért jobb eggyel, mint az előző, mert a végéig voltak meglepetések:)
[ennek a plakátját nem vagdostam össze, szerintem így tökéletes:P] A törökfürdőből és a Mysterious skinből álló gyűjteményem mellé begyűjtöttem még két darabot, a Summerstorm/sommersturm (vicces, hogy a két nyelvben csak felcseréled a magánhangzókat, és kész:D] című német filmet, amit még nem láttam, de rövidesen pótolom, és a Get real-t. Ez utóbbi egy kamasz vívódásait mutatja be az elfogadásról, a coming outról, a bújkálásról, a szerelemről, és a család hozzá fűződő viszonyán keresztül. Nem lövöm le a végét, de itt sem az lett, mint amire számítottam. Kicsit felfedeztem ugyanazokat a problémákat, amivel én is szembesültem meleg életem elején. Kicsit olyan ez a film, amit meg kéne mutatni olyanoknak, akik nem tudják, hogy ‘mi a baj velük’ (kb így érzi a többség az elején), hogy megtudják, ez nem baj, és nincsenek egyedül. Szerintem. 7/10
Végül horrorfronton is találtam egy gyöngyszemet, a – mivel magyar címet eddig nem nagyon leltem hozzá – 30 days of night-ot. Ehhez is gusnál kaptam ötletet [a képet is tőle lopta, de pssssssszt!!!!:)]. Előzetes. Nekem nagyon tetszett a film. Érezni lehetett a bújkálást, a mindenhol ott leselkedő veszélyt, a gonosz mindenregondolását [abban, ahogy módszeresen elvágta őket a külvilágtól], a mumusok hihetetlen erejét. És jó volt látni, hogy mi történik velük, ha nap [vagyis uv sugárzás] éri őket. És hát nem sokan maradtak. Ez egy nagyon jó film. Pl kicsit előjöttek a régi játékok, amiket csak felülről nézhettünk 2D-ben, amikor a kamera felülről mutatta a városban folyó hihetetlen és módszeres mészárlást. Mindenhol vér… Na mindegy, nekem ez a film nagyon bejött, 10/10 [littleearthquakesesricsi kedvéért: 20/10:P].
[a kép a wikipediaról!] Kis kultura a végül utánra: a 30 days of night az alaszkai Barrow településen játszódik, ami az USA legészakibb települése, és egyben az egyik legészakabban fekvő település a Földön. 2006-ban kicsit több, mint 4000-en lakták. És a film precízen adta vissza a sötétségben eltöltött napok számát, ami a hasonló című [és a film alapjául szolgáló] képregényben is megtalálható ugye.
-
Filmek, Filmek százezerszám (3) filmek [wiko.freeblog.hu-ról]
Bevezetés helyett egy kép, hogy miről is fogok ma mesélni nektek:
Haladjunk időrendben sorban!
Szerda este itt aludt ugye megint csikis, és filmet néztünk. Vicces volt, ahogy a dvdtékában együtt kiválasztottunk egy szerelmes filmet, szerintem a csaj nem véletlenül bámult végig minket:D Aztán amikor csikis a kezébe vette a dvd-tokot, tizedmásodperceken belül már rá is vágta, hogy “az jó film”:D Remélem, neki is szép estéje volt:) 40 nap 40 éjszaka – a hugom ezt [is] kapta karácsonyra vkitől, és már akkor szemet szúrt Josh a borítón – nagyon helyes pasi! Na mindegy, szóval csak akkor ugrott be, hogy otthon is megvan ez a dvd, amikor már a kezemben volt a sárga dvdtékás tok, hátán vmi nagyon szar viccel. Buktam 500 Ft-ot. Szóval, 40 nap 40 éjszaka – egy “nagyon amerikai” (by csikis) film, ugye a már említett helyes főszereplővel, sok humoros mellékszereplővel és egy olyan nővel, akit heteroként magam mellett akarnék tudni – belevaló, tökös, férfias, beszédes, bohém, csinos, de néha nő! A főszereplő meg… a saját hibáján kívül elbukja a böjtjét, ami kb abból áll, hogy nincs elélvezés:D Még egy érintés sem. Ha neki összejött, …;P
A következő kép… csak… ugye gus blogján van pár külföldi meleg blog linkje… Mostanában sokszor böngészem azokat, és erre az oldalra, és ott pedig erre a sorozatra bukkantam, ami a HOMME férfi divatmagazinban jelent meg még annó. Szerintem szép képek, és végre nem vmi szokványos. Csak ajánlani tudom. És hogy hogy jött a filmek közé?:D Úgy, hogy én döntöm el, mi kerüljön a képre, bibibí.
Tegnap délelőtt letöltöttem a fűrész négyet, mert nézegetve a januári bemutatókat, reménytelennek tűnt, hogy bemutassák még idén:) Közben elkezdtem enni az anyuméktól hozott rántottsajtot, de kb az első jelenet alatt (boncolás) elment minden étvágyam. Nem volt rémisztő, hanem szerintem értelmetlen gusztustalankodás, kb felhentelték a csávót teljesen, tök valósághű volt. A csávót – Jigsaw-t, vagymi. Megint visszatértek helyszínek az előző részekből, voltak utalások, sőt, egy ideig nem is értettem, hogy most akkor ki van tényleg jelen a színen, és ki van ott az előző részből. Aztán volt olyan elsőrészes, az épp aktuális gonosz álcázza magát, érdekes önmegmentések, info a kezdetekről és az okokról, kicsit olyan lezárós hangulata volt az egésznek. Nem volt benne elvarratlan szál, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogyan tovább, hogy fogják belefűzni a fonálba az ötödik részt. Érdekesen összekapcsolt sorsokat, kb mindenki függött valakitől. Nézzétek meg, nem rosszabb, mint a három!
Végül… először SPF-nél olvastam róla, aztán Petitprince mondta el a véleményét Ferzan Özpetek Olaszországban dolgozó török filmrendező első filmjéről, az 1997-ben készült Törökfürdőről, mely, mint írtam róla, Il bagno turco, Hamam, Steam: the turkish bath – és még számtalan néven fut. Meleg film, de abszolút nem tolakodó a meleg szál, szexjelenet sincs benne, összvissz egy csók, szóval nem látványos, de a melegség végig jelen van a filmben. A zenék – mi más – török zenék, de abszolút illenek a filmhez. A szereplők – tipikus mtv-s szereplőgárda – vagyis nem amerika, művészfilmes az egész. Ami viszont nagyon zavart, hogy még a napos jelenetekben is sötét a film. Viszont – annak ellenére, hogy nem kedvelem ezt a stílust, tök jó volt. Jó volt látni a lelkesedést, a szeretetet, az emberek összetartását – Európához akarnak csatlakozni, de azért ez egy más világ.
-
Filmeslista S01E01 – gonoszság, testi sértés, szappan [wiko.freeblog.hu-ról]
Mischief. Mayhem. Soap. – áll a film plakátján. Mivel tegnap elkezdtem rövidíteni a listát, amit együtt állítottunk/állítottatok össze. Kiddo adta, wiko megnézte – a Harcosok Klubját. Hát mit ne mondjak baszki, nem bánom, hogy rávettem magam:D Elkezdtem nézni, aztán 15 perc után visszamentem a menüre, mert szentül hittem, hogy rossz dvd került a harcosok klubja tokjába. Megnyugodtam, tévedtem. Aztán néztek tovább, elkezdtek történni a dolgok. Volt néhány jelenet, amit untam, de ez alig 1-2 %át tette ki a filmnek. Volt olyan rész, ahol közelhajolva a képernyőhöz izgultam, drukkoltam, nevettem. A csattanón én is meglepődtem, meg azon is, hogy milyen vicces – és egyben ijesztő – ha valaki magával verekszik:)

Azt hittem, hogy a harcosok klubja valami mortal kombat koppintás kigyúrt japánokkal és zsánklódvándámmal, meg hasonlók, de tévedtem, szerencsére:) Ez egy mindenkinek való film, nézzétek meg.
Végezetül két kép, hogy miket alkottam a házidogáim borítójára fotosopban. Lehet gratulálni hozzájuk:D
-
3F – Front, Filmek, könnyFakasztóanvicces [wiko.freeblog.hu-ról]
Front: Ma tuti front van… sok mindenki viselkedett kiakasztóan, és biztos én is. Erről akartam írni eredetileg, de aztán beugrott több jobb téma:D
Fakadék: vége lett a konferenciának, elkezdődött a bontás, amin egy órán keresztül tudtam részt venni. Már a vége felé jártam, amikor jobbról kurvanagy káromkodás hallatszott. Odanéztem, és az egyik bútoros nem beleborította a 10 egymáson lévő széket a medencébe?:P (ez az a bizonyos 15 fokos, amiről már írtam:D)
Filmek: Kiddo folyton emlékeztet rá, hogy mennyi filmet nem láttam, és készíti is a kis listáját, hogy milyen filmeket KELL megnéznem azok közül, amiket még nem láttam. Kb ezek vannak eddig rajta:
- Harcosok klubja
- Amilie csodálatos élete
Biztos van még sok, amit mondott, most hirtelen ezek ugrottak be. Aztán vannak azok, amiket a kollégáim alapműveltségnek tekintenek, és mindenkinek a kedvence, meg minden, én mégis halálra untam magam rajta. Pedig állítólag filmes alapműveltségek. Ilyenek a…
- … Ponyvaregény
- … Gyalog galopp
- … Brian élete
- … Indul a bakterház
Hogy csak néhány példát említsek. Már látom, hogy egy napom rá fog menni a műveltségbeli hiány pótlására, úgyhogy ha lúd, legyen kövér, várom a további ‘EZT MUSZÁJ LÁTNOD’ javaslatokat:)
-
mozi [testor.blogol.hu-ról]
Vasárnap és ma is voltam moziban, filmekről meg régen írtam, szóval most egy kicsit ilyesmi következik, vegyes érzelmekkel:D
Vasárnap egy aranyos sráccal a Déja Vu-t néztük meg… Úgy válaszottam ezt a filmet, hogy nézzünk valami unalmasat, amin kevesen lesznek, hogy tudjunk egymásra figyelni:D Aztán elkezdődött a film… Az elején ilyen nyomozós filmnek indult, és féltem, hogy a cím alapján valami spirituális dologról fog szólni, de aztán olyan ötlet volt benne, amit ha a végére nem basznak el, 100%osra értékelném a filmet… Hogy mi után nyomoznak: felrobbantanak egy kompot, és keresik a tettest… Csak aztán főhősünk, táncoló város (Denzel Washington) beleszeret az egyik áldozat holttestébe. És itt jön az ötlet: felkérik, hogy segítse egy titkos nyomozócsoport munkáját. Ők egy olyan technikával dolgoznak, hogy minden, pontosan 4 nap 6 órával korábbi pillanatot egyszer újraélhetnek, de nem lehet visszatekerni, meg felvenni az egészet… (erre azt a magyarázatot adják, hogy a gép olyan mennyiségű anyagot dolgoz fel, hogy ennyi ideig tart, és nincs akkora tárolókapacitás, ami ezt tárolni tudná… ) Ez idáig rendben is van, tudnak mozogni a felvételben, mert 4 műhold képét egyesítik, csak… a végén a főhőstáncolóváros vissza megy az időben… ez nekem nem jött be:S Viszont a film tele volt olyan dolgokkal, amik később nyertek magyarázatot, ez pl nagyon tetszett benne… Szóval csak ajánlani tudom, nézzétek meg…
Ma Barbarával voltam, szintén a Westendben, és a Dreamgirls című, 8 oszkárdíjra jelölt alkotást csodáltuk… Nem nagyon volt kedvem menni, mert már a történet sem nyűgözött le, de aki látta és mesélt róla, ő is csak rosszat mondott…. Ami az én véleményem: az első: nem vagyok rasszista, de azért… rendben van hogy az afroamerikai lakosságról szólt a film, de hát mégiscsak… nem hiszem hogy egyáltalán nem érintkeztek a fehér emberekkel:S Szóval kicsit sok sötétbőrűt láttam… De volt egy, C.c a filmben, élőben Keith Robinson, ő nagyon helyes pasi ám, és még a hangja is jó:) A történet: 3 lány összeáll egy bandába, egy kiszáll, vagyis kiraknak egyet, aztán visszaveszik vagymi, szólókarrier, meg ilyesmi… de az egész kb 2,5 órás és kibaszott unalmas:S Hogy mire adják a 8 oscart… ha csak Eddie Murphy miatt, az elég szánalmas:D
-
dolgok – vidámabb [testor.blogol.hu-ról]
Rég írtam. Nem volt sok időm, pedig történtek dolgok. Komolyak, és vidámabbak is. Minden mesében először a ‘rossz hírre’ kíváncsiak, úgyhogy most a jobb dolgokkal kezdem:D
Múlt héten voltunk két hónaposak! Ki-ki döntse el maga, hogy ez hosszú avagy rövid idő, a lényeg, hogy boldogság van többé-kevésbé.
Aztán: Az utóbbi időben megnéztünk együtt jó pár filmet, néhány szó róluk:
Hullámtörők: életmentős film a továbblépésről, kűzdésről, saját magunk hibáztatásáról, nekem bejött, de aki nem szereti az akciófilmeket, annak nehéz több-mint-két-órát jelent majd a film:D
A Dögölj meg, John Tucker! egy rövidke (alig 90 perc) film az édes bosszúról. A jegypénztárnál azt mondták róla, hogy egy férfigyűlölő film, jól gondoljuk meg, de belevágtunk. Voltak benne humoros részek, de vmiért úgy éreztem, a trailerben ellőtték az összes jó poént.
Tökéletes Pasi Hillary Duffos movie, szerezzünk pasit anyunak, közben ne vegyük észre, hogy magunknak is szereztünk:D
Csáó Lizzie szintén HDuff, átbaszós, éneklős, osztálykirándulásos film, a végén a fellépést kb 30szor megnéztem már, és még így is végig tudom röhögni az egész filmet – lehet, hogy ez elsősorban Alex Borstein (Miss Ungermeyer) miatt, akinek minden megszólása igen viccesre sikerült:D nomeg van benne ám testőr is, Sergei:D
És végül, de nem utolsó sorban: három körben megnéztük a Titkos Gyilkos Mamit:D A hihetetlen arcvágásokra képes főszereplő olyanokért gyilkolászik, hogy valaki nem tekeri vissza a kölcsönzött videókazettát, ősszel fehér cipő van rajta, beszarás:D Aztán a végén a bíróságon saját magát képviseli, ajánlom!:D
Ja nem végül, tegnap este újra elkezdtük nézni a motelt, az achillesín-átvágásig jutottunk el, megint elborzadva néztük azt a jelenetet:D -
hm nem sok… [testor.blogol.hu-ról]
… időm van írni, mert kb, éjjel-nappal a kedvesemmel vagyok, a maradék kevés időben meg suliban (ez utóbbi sokkal ritkább, ezért szoktak olyan meglepetések írni, hogy ebből zh, abból zh, ilyesmi:D) Az utóbbi időben két filmet is megnéztünk: Örökké tudom mit tettél tavaly nyáron (ennek a végéről lemaradtam, úgyhogy nem nyilatkozom róla:D) és tegnap voltunk moziban. A pénztárnál majdnem cukipofát mondtam, de aztán ránézve a plakátra rájöttem, hogy a mi filmünknek a címe cukorfalat. Ez egy ötszereplős film egy 14 éves lány és egy pedofil harcáról. Thriller. Nem is harc, mert a férfi tehetetlen, a lány jól kitervelt, mindenre számító átnevelő módszerével kerül szembe. Jó film, (bár 9en voltunk a teremben, abból 3an korábban kimentek, ketten aludtak és ketten inkább egymással foglalkoztak), ajánlom mindenkinek. Vannak benne furi részek (pl a kamera nem vágással vált pozíciót, hanem fókuszálatlanul körbemegy a szobán az új pozícióba ilyen paravánok mögött, nah, nekem ez nem tetszik). Változások vannak a munkahelyemen is, több munka van kinézőben… szóval pörögnek az események, alig tudom írásban követni…
megelőztek!
- m.: az a jó, hogy erre rájöttél, vagy...
- Captain: az mit jelent? :$
- Captain: *ölel*
- Svityó: küldd el:)
- meztelencsiga: dnsd: pedig már...
kategóriák!
ajánlom!
csorgasd!
érdekeljen!
- 'junkie
- filmbuzi
- filmdroid
- fővárosiblog
- hestyle
- hg
- jossu
- ncorenews
- panelblog
- pazar cuccok
- portfolio.hu
- pride.hu
- urbanista
- urbanistalinkek
nevess!
olvasd!
- andreo
- beautifulanddirtyrichbitch
- boroshta
- captain
- csokipuding
- dnsd
- juliensorel
- keith
- kicsidave
- kihaénnem
- krisztofóró
- kyle
- maxen
- popov
- redblek
- spf 2.0
- szifon
- tigri
- zoli
verd!
- abouttwinks
- allgayteen
- bishonen
- boivice
- bonerboyblog
- boyalert
- boycherry
- boypost.com
- camwhoreboys
- gaysexnearby
- gayteenboys18
- hotboysblog
- justin'shotguys
- myobsessionoftheday
- teengaydar
- thatboyismine
- thegayblog
kiválasztottaknak!
Archívum
- 2010. szeptember (4)
- 2010. augusztus (14)
- 2010. július (18)
- 2010. június (22)
- 2010. május (17)
- 2010. április (14)
- 2010. március (13)
- 2010. február (11)
- 2010. január (6)
- 2009. december (11)
- 2009. november (11)
- 2009. október (6)
- 2009. szeptember (15)
- 2009. augusztus (12)
- 2009. július (21)
- 2009. június (15)
- 2009. május (15)
- 2009. április (14)
- 2009. március (20)
- 2009. február (16)
- 2009. január (15)
- 2008. december (11)
- 2008. november (10)
- 2008. október (13)
- 2008. szeptember (9)
- 2008. augusztus (15)
- 2008. július (27)
- 2008. június (13)
- 2008. május (21)
- 2008. április (13)
- 2008. március (23)
- 2008. február (29)
- 2008. január (28)
- 2007. december (24)
- 2007. november (22)
- 2007. október (23)
- 2007. szeptember (12)
- 2007. augusztus (18)
- 2007. július (8)
- 2007. június (11)
- 2007. május (6)
- 2007. április (15)
- 2007. március (14)
- 2007. február (6)
- 2007. január (10)
- 2006. december (15)
- 2006. november (6)
- 2006. október (11)
- 2006. szeptember (17)
- 2006. augusztus (11)
- 2006. július (15)
- 2006. június (35)
- 2006. május (35)
- 2006. április (21)










