Posts Tagged ‘gay’

  • autóval a városban [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.10.09 | Category: be up-to-date! | Response: 0

    Kezd kilenni a faszom az összes magyar autóvezetővel. Miért kell dudálni, miért nem lehet az európai és a józan ész diktálta normák szerint vezetni?

    autos500x100.jpg
    Tegnap úszásból hazafelé azon botránkoztam meg, ami kis országunkban csak nagyon kevesek számára tiszta. Mégpedig, ha két sávból egy lesz, vagy pl, ha áll a főút dugóban, és jönne sok-sok autós egy valamivel alsóbb rendű útról, akkor ildomos a zippzár-elvet használni, miszerint egy jön innen, egy meg onnan. Tegnap a ‘B’-eset állt fenn, én jöttem az elsőbbségadáskötelező-tábla felöl, és az előttem levő két autót kiengedték ezzel az elvvel, jöttem volna én, erre aki a főúton jött, még rá is lépett egy kicsit a gázra, nehogy beférjek, majd, amikor megköszöntem neki, kicsit gúnyosan, hogy korrekt volt, még ki is nevetett:S
    Ma meg… próbáltam besorolni a Szépművészeti múzeum kerítésétől a négysávos bazi-körforgalomba (a hősök tere körül), de nem engedtek be, ezért egy ideig óhatatlanul keresztbe álltam az úton. Jött nekem balról egy pasi, az meg velem kezdett el üvöltözni, hogy tolassak vissza:S Ha fél percet várt volna, stressz nélkül túljutunk mindketten a forgalmi szituáción…
    Köcsög Paraszt Türelmetlen autósok.
    Ha már az előző két történet a beengedésről (vagyis a nem-beengedésről szólt), akkor itt van még vmi, ami közel áll a témához: a megköszönés. Újabb magyar szokás. Beengedek valakit, fékezek, jelszek, hogy mehet, és baszik megköszönni… A másik, aki még csak nem is indexszel, hanem bevág elém, satufék, remegő végtagok, magas pulzus, de még egy fél bocsánat sem jön ki a száján… Emberek, autót vezető sofőrök, vegyétek már észre, ha valaki a ti érdeketekben cselekszik, és KÖSZÖNJÉTEK MEG!!!!
    Múlt héten abból volt konfliktus, hogy az emberek nem képesek követni a sávokat:S Dózsa György út – Kerepesi út, lámpás kereszteződés, három sáv kanyarodik balra, én a középsőben, erre az autós, aki a jobbszélső sávban állt, kanyarodás után – engem leszorítva – a középső sávba érkezett meg, majd amikor mellégurulva vázoltam a kressz ide vonatkozo passzusait, még ő értetlenkedett és neki állt feljebbb.
    Apropó sávkövetés, ugye megváltozott a forgalmi rend a karolina úton, két sáv helyett egy lett, a másikból parkoló, kanyarodósávok, de az emberek erre fittyet hányva mennek egymás mellett. Úgyhogy ha valaki össze akarja töretni a kocsiját valami biztosítási ügy miatt, vagy csak veszekedni akar egy jót, ajánlom azt az útszakaszt, hagy tanulja meg a sok paraszt, hogy mit jelent a folyamatos fehér vonal az úton…
    gay500x20.jpg
    Postscript: meséltem tetkóssrácról, aki bejelentette, hogy elköltözik Barcelonába. Nos, ismerkedtem egy sráccal, ő meg kérdezte, hogy mesélt-e nekem arról, hogy kiköltözik. Mondtam, hogy nem, úgyhogy épp ideje. Erre ő: “na szóval csak annyi, hogy ha minden jól megy, kimegyek jövőre svédbe és ott is fogok maradni végleg”. Miééééééééééééééééééééééééééééééért???? Miért vagyok mindig ilyen szerencsétlen???????

  • Végre rávettem magam [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.10.06 | Category: mixed! | Response: 0

    Nos, eljött a nagy nap, ráléptem a heti három úszáshoz vezető legjobb útra, elmentem az uszodába, úszni. A lépcsőn furcsa bizsergető érzés fogott el, aztán a pénztárnál szembesültem a jegyárral. 1050 Ft, és ez sem jó egész napra… Basszus, így nem fogják sportra szoktatni a gyerekeket, ha olcsóbb moziba menni, mint úszni:D Úgyhogy elhatároztam, hogy minden forintomért úszom legalább 1-1 métert. Vetkőzés, öltözés, zuhany, majd fel a medencetérbe. Próbáltam grimaszok nélkül bemászni a vízbe, de hát bekövetkezett az, amitől Danival való beszélgetés közben is tartottam:S Kurva hideg volt a víz. Beszenvedtem magam, és 25 hosszig (IGEN, 25 hossz az HIHETETLEN 1250 m!!!!:D) meg sem álltam – azaz megálltam kb 2-4 hosszonként kifújni magam, mert félő volt, hogy olyan gyorsan ver a szívem, hogy meghalok:) Különben sikerült megszerezni az uszodából a víz alatti kamera felvételét rólam, ha lehet, ne terjesszétek:

    nevtelen2.jpg

    És a közhiedelemmel ellentétben, nincsenek jó pasik:S Öreg bácsik, meg nénik szenvednek a vízben, meg egy-két dagadt fiatal, meg én:) Tökre kívülállónak éreztem magam a kidolgozott alakommal:) viszont a kulcsosbácsinak megígértem, hogy megyek legközelebb is:D

    Akartam írni suliról is, hogy mi volt pénteken, de kiddo megtette már az október 5-i bejegyzésében, idézek tőle, remélem nem haragszik.:

    “Szünetre már jó kedvem lett. Az egyébként unalmas utszerv óra viszont
    nem volt unalmas, mert Zsófia drága és Viktorka valamit nagyon
    viccesnek találtak rajtam, szóval ők jól elnevetgéltek. (Megbeszéltük,
    hogy jövő héten Zsófival nevetünk a Viktoron, és így tovább
    körforgásban.)

    Ezután jött egy lyukas óra, amit Zsófi, Viktor, az
    elején még Viki, később Ádám társaságában töltöttem az iskola
    “éttermében”. Élmény volt.

    Az utolsó óra (a héten a leges legunalmasabb – ha
    akarná se tudná unalmasabban tartani a nő) katasztrófa volt. Ránk szól
    a nő, hogy nem középiskolában vagyunk, ehhez képest végrehajtott egy
    szétültetést, és egy táblán feladat megoldást is. Azt vártuk mikor kéri
    el valakinek az ellenőrzőjét. Vagy mikor kapunk fekete pontot. Vagy
    valami ilyesmi.”

    Pénteken blázzsal megnéztem a Planet terrort. Két dolgot róla: Hűen ahhoz, hogy igazi grindhouse movie volt, nem szólt semmiről:D meg eléggé b kategóriásra vették a figurát, furis maszkok, hullák mindenhol, balfasz rendőrök, mégbalfaszabb barbeque árus, vicces beszólások (kottonszökevény, annyira jó mint a pápa pöcse):) Úgyhogy… nem fogom megnézni a halálbiztost, mert közben rájöttem, azért erőlteti ennyire kiddo, mert ennek az ‘első része’:D Következő film a kaptár három lesz:) Hentelésre vagyok kiéhezve:P:P

    nevtelen4.jpg

    Lyall gay guy mindenképp kíváncsi volt az aszcendensemre. Fogalmam nincs mi az, de adott egy oldalt, ahol legalább azt megmondták, hogy mi az aszcendensem:D

    Mint azt bizonyára tudta, ön a szűz jegyében született, újdonságként eláruljuk, hogy az ön által megadott adatok alapján aszcendense mérleg.

    Volt egy emeltdíjas smses lehetőség egy bővített aszcendens-elemzéshez. Beruháztam azt a közel 500 forintot, és ehhez jutottam:

    Önuralma irigylésre méltó. Ez a záloga annak a belső békének, amivel
    szemléli a világot. Semmilyen változás nem tudja kizökkenteni
    nyugalmából.

    Körülötte rend és tisztaság uralkodik, szigorú szabályok szerint
    él, mert csak így érzi biztonságban magát. Nagyon odafigyel a
    részletekre, általában még a kákán is talál csomót, és minden apró
    eltérés miatt megjegyzést tesz, igaz, sokkal kedvesebben kritizál, mint
    ahogy a Szűz jegyűek általában.

    Viszont az aprólékossága egyben kellemetlen helyzetbe is
    sodorhatja, mert elvész a részletekben és így gyakran épp a lényeg
    sikkad el. Törvénytisztelő, de sok esetben nem a törvény szelleméhez,
    mint inkább a betűjéhez ragaszkodik. Vonzzák a művészetek, adottságai
    is vannak ahhoz, hogy tehetségét kibontakoztassa, de általában olyan
    műfajban tud nagyot alkotni, ahol az aprólékos kidolgozás, a részletek
    kiemelése a legfontosabb.

    A nagy társasági élet, a zajos környezet riasztja, szívesebben
    beszélget egyszerre csak két-három emberrel, mert akkor mindenkire oda
    tud figyelni.

    A szerelemben olyan társra van szüksége, aki nem akarja irányítani, és aki mellett megőrizheti szuverenitását.

    Remélem mindenkinek tanulságos volt:D

  • héhóhé [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.10.05 | Category: mixed! | Response: 0

    Egy szép leány az mindig áldás, meghalni oly morbid, héhóhé – ma tök sok ember arcába énekeltem bele ezeket mondatokat:D Mert tegnap este a srác, aki a múltkor még nem akart megismerni a mozgólépcsőn, aztán találkoztam vele jekyllen, szóval a srác tegnap megjelent msnen:D Beszélgettünk egy csomót róla, rólam, a barátjáról, a jövőről, és közben volt olyan nagylelkű, hogy átküldte a Vámpírok bálja kalózfelvételét:D Úgyhogy éjjel ma reggel végig ezt hallgattam:D Héhóhéééééééééé hová tűnt el professzor:) Upsza, most elhívtak lányok a sulikocsmábavagymiaz, Alma Mater, még sosem voltam:D Folyt. köv.

  • én+MÁSok és simán mások [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.09.10 | Category: mixed!, wiko.freeblog.hu | Response: 5

    Hm hm így napok alatt annyi mindenről elhatároztam hogy írni fogok, hogy nem is tudom hol kezdjem… Hopsza tüsszentettem:S Rohadt hideg van… Egyre inkább úgy érzem, hogy valami nagyon nem úgy működik a házban, ahol lakom, ahogy kéne… Anyuéknál már régóta megy a központi fűtés, én meg itthon melegítő, meg takaróban ülök a gép előtt, és így is belémfagy a szar:S Tél van??? Lehet teát kéne innom… Az pénteken bejött, legalább nem fáztam annyira… Két szabadtéri rendezvényünk volt egymás után két egymáshoz közeli városban, és hát ott sem volt banánérlelő hőség:) Szombaton viszont tök nagyot pörögtem a keverőpult mögött a két kollégámmal, Marót Vikiék léptek fel, és elnyomták kedvenc számaimat:) csokoládé és a tranzisztorkor hajnalán:):) Mostanában nagyon bejönnek ezek a retros-alteros számok (nemrég írtam a szeplős vállról, és most itt van ez a másik, amit Sebastianexem mutatott:


    Péterfy Bori – Hajojl bele a hajamba – fúú:D nagyon királyságos.

    Aztán még amiről gondoltam szólni, imádom öcsémet:) Amellett, hogy ahányszor szóba kerülnek a melegek a társaságában, a másoktól kapott visszajelzések alapján mindig kiállt mellettem, teljesen bolond dolgokat mond:) Mostanában pl egyre több embertől kapok ilyen msn-tmegszálló és küldözgető dolgot, és tőle is, és ilyeneket mondott: “aztabüdoskurva életbe, megszállta a gépemet vmi:D”, utána meg ezt írta ki msnen: ‘öhhh, amiket küldök ne nyissa meg senki, mert a gépem fölött vmi átvette az irányítást’:D Szerintem nagyon kemény.

    Kollégáimmal arra jutottam, hogy körülményes középső ujjal bemutatni… Feszül össze-vissza, nyomin néz ki, és megegyeztünk abban, hogy mennyivel praktikusabb mutatóujjal beinteni:):)

    Még a másik blogon írtam arról, hogy mennyire nem tartom magam átlagos melegnek… Vagy hogy mondjam… Ugye nem sminkelem magam, nem baszakszok egy órát a külsőmmel, mielőtt lemennék boltba, nem hallgatok madonnát, és uuuutálok vásárolni. De amit még jobban utálok, ha van velem valaki vásárlás közben. És ez nem szól senki ellen, csak így érzem. De még a kísérőkön kívül is jobban zavarnak a bolti eladók… Flusztrál, ha megkérdi valaki, hogy ‘segíthetek’?:D

    És még egy dolog. Nem vagyok senkinek a lelki szemetese. Nekem is vannak bajaim, és hihetetlenül fárasztó, hogy egyszerre 3-4 ember sírja el a baját nekem, aztán én vagyok a bunkó, hogy nem tudom megoldani őket. Az más persze, ha valakiből én szedem ki, hogy mi a baja, de – igazából nem is az a baj, hogy elmondják nekem, mert általában megtisztelő, hanem sokkal inkább az, hogy felidegesít, hogy nem tudom megoldani. És ettől teljesen ki tudok készülni..

    Nah, és a legfontosabb téma: hihetetlenül hisztis vagyok… Nem ilyen hisztérika, mint amiről a boxermagazin írt, hanem csak úgy hisztis. Főleg, ha elfáradok. Nem sírok, meg toporzékolok, de egy szar poénon is felhúzom magam, pedig ha valaki, én aztán értem a viccet. Munkatársaim szerint fürdőskurva vagyok. Na, ez pl egy olyan dolog, amin változtatni kéne. Ma is hisztis nap volt, kb 10 embert töröltem msnről:D Majdnem msnessrácot is, de vele olyan jó beszélgetni… Jah igen, hamar felhúzom magam az egyoldalú dolgokon is. Pedig nem kéne. Hagyni kéne a faszba, csak hát én nehezen mondok le dolgokról, emberekről, ‘kapcsolatokról’… Fene a büszkeségbe:) Tegnap itt aludt egy srác. Törpe. Tetkós. Piercinges. Ma mégis majdnem lerohantam hozzá vidékre. Egyszer találkoztunk, mégis hiányzik:(

    Szakad az eső. Tuti még hidegebb lesz. Ruhában alszom.

    Hm, kicsit csapongósra sikerült ez a bejegyzés, sebaj, vége:)

  • göndör pasik [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.09.06 | Category: gay! | Response: 0

    Hogy milyen pasik jönnek be nekem? Erre nemrég jöttem rá. Vagyis ez baromság, csak a külsőről fogok beszélni. Imádom a vékony göndör hajú pasikat. Sebastian is göndör eredetileg;P A Mr. Gay Europe-on is egy göndör hajú pasi tetszett… Váááá:)

    Pár kép sexy göndör pasikról:)

    Adam Brody (ő a narancsvidékben játszik, msnes’sorozatfüggő’srác mutatta:D):

    adambrody.jpg

    Stefan Onland, a 2007es Mr Gay Europe közönségdíjasa (A második képen Leonardo Luiz Murilo-val látható)

    gay2.jpg

    gay1.jpg

    (a képeket a neten találtam, nem változtattam rajtuk. Amennyiben a jogtulaj kéri, és nagyon zavarja, hogy itt vannak, leszedem őket.)

  • film – az elhagyott telefon [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.08.28 | Category: be up-to-date! | Response: 3

    Ez a bejegyzés alapvetően egy filmes bejegyzésnek indult, mert tegnap és tegnap előtt is moziban voltam, de… Együttérzően olvastam Kyle bejegyzését arról, hogy a munkahelyén hogyan kelt lába a telefonjának, meg iwiwen is nem egy ilyen levelet kaptam már, hogy ‘adjátok meg a számotokat, mert elhagytam a telefonom’. Amikor ezeket olvastam, annyira büszke voltam magamra, hogy már jópár éve van mobilom, de eddig mindig csak azért lett új, mert vagy 1/meguntam az előző készüléket, vagy 2/ olyan hiba keletkezett, ami nemcsak kényelmetlenné, hanem egyenesen bosszantóvá tette a telefonhasználatot. Sajnos most egy új okkal bővül a lista:S Tegnap elhagytam a telefonom. Valszeg akkor, mikor megpróbáltam kényelmesen ülni a multiplexes ‘fotelben’… Ma megpróbáltam mindent, hogy visszaszerezzem, telefonáltam, mailt írtam, de azt állítják, hogy nem találtak új telefont. Elkeseredés, számletiltás, szülőknek beszámolás, főnöktől pénz kérés, új simkártya készíttetés, és végül telefonvásárlás – az ezzel kapcsolatos bokros teendők listája. Nemrég értem a végére, a flotta egy Sony Ericsson Cybershot k800i-vel bővült:) AAAAANNYIRA SZÉP:)… A kijelzője full éles, kamera 3.2 megapixel, mutatom is az első vele készült képet:) Hugom csinálta az állomásról hazafelé. (Off.: Szerintem az egész családnak nagy kő esett le a szívéről, amikor kiderült, hogy a kis angyalt felvették abba a suliba, ahova én is meg a másik bátyja is jártunk – most jött gólyatáborból haza:) )

    ujteloelso.JPG

    A filmek:

    Hétfőn a hm mit is… ja igen:) A törést néztük. Nem akarok hosszú kritikát írni:) Inkább pár dolog, felsorolás szinten: AH nagyon nagy színész, nem véletlenül az egyik kedvenc. Az ügyész – hát, kedves msnessrác, abszolút nem néz ki jól… Nem is csúnya, de egyáltalán nem szép szerintem. Az első bírósági jelenetben, sőt, az összes jelenet, amiben AH az ügyésszel beszélt, tele volt a olyan szúrkálódásokkal, amiket csak az engedhet meg magának, aki nyeregben érzi magát. A végére ez a kép változik meg, mikor az addig önmagát védő AH-t egy csapat ügyvéd veszi körül a záróképben. Nekem bejön a film… Bár nem kellett volna a végére a ‘heppiend’.

    A tegnapi telefonelhagyós napon a láthatatlant néztük… Hát, lehet, hogy én voltam túl fáradt, de nekem se a story nem tetszett, se a szereplők… Én baromira untam magam:) De azért ezt igyekeztem nem mutatni. A srác, akivel mindkét nap voltam – hát néha csukva volt a szeme:)

    Mint tegnap egy levélben meg is írtam annak a srácnak, akit sosem láttam, nem tudom, mi van velem. Idézek a levélből: “Amióta beszéltünk, folyamatosan azokon kattogok, amiket mondasz. Hogy
    először magamban kéne rendet raknom. És ma rájöttem, biztos gazad is van, mert egy ideje randizgatok pasikkal, és mindegyik egészen
    addig a másodpercig érdekes, ameddig meg nem dugom. Pedig nem olt ez mindig így. A srác, akivel ugye januárban váltak el az útjaink,
    attól a másodperctől, hogy kiléptem tőle az ajtón az újratalálkozás
    pillanatáig hiányzott. Nem tudom mi van velem, és méginkább, hogy mit csináljak.
    Tényleg el kéne mennem úszni… ” Úszást már annyiszor megígértem magamnak…Csak nyílna már meg az uszoda a momnál.. Pedig ez a srác is tök aranyos volt… tudom, hogy velem van baj:S

  • balesetek [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.08.25 | Category: mixed! | Response: 5

    Hát, a mai meg a tegnapi nem elég balesetesnek sikerült…

    Tegnap este beszélgettem egy sráccal (tudjátok, chat, full idegen..). Mondta hogy unatkozik, és hát nekem sem volt épp túl sok teendőm, úgyhogy megkérdeztem, hogy van-e kedve mozizni. Mondta, hogy őt a Törés érdekelné egyedül, és én is csak arra mentem volna el, úgyhogy egyeztettünk egy mozit, időpontot, és elkezdtünk készülődni. Nekem ez elég döcögősre sikerült, mert egy másik msnes beszélgetőpartnerrel beszélgettünk a sorozatokról, majd benyögte, hogy most megy az okosabb vagyok, mint egy 5.-es, amiről eddig két dolgot hallottam. Hogy mi a játék lényege, és hogy sok ‘vihart kavart’ a játék nevének helyes leírása, ami eredetileg így nézett ki: okosabb vagyok mint egy 5-es… Na mindegy, legalább ezen túllendült az index is, és rávették a tv2-t, hogy kirakja a vesszőt. A kérdésekről csak annyit, hogy a kissrácok vagy műsor előtt átveszik a kérdéseket, vagy tényleg nagyon okosak… Én egy kérdésre próbáltam meg választ adni, valami harmadikos helyesírási kérdés volt:) Vagy ötödikes… tök mindegy:)

    Hogy írjuk helyesen:

    a) edzen

    b) edzzen

    c) eddzen

    d) edzdzen

    Én magamból kikelve ordítottam itthon egy betűt, és hogy ez a jó. Amikor megjelölte, amit megjelölt, elkönyveltem, hogy kiesett. És én estem ki. Az msnessrác szerint “sokkal hülyébb vagyok, mint egy ötödikes”.:( Kíváncsi vagyok, szerintetek melyik a helyes…

    Szóval elkészültem, elindultam. Állok a ltp alján a lámpánál, bambulok a közlekedési lámpa felé, várom, hogy zöldre váltson végre. Aztán jobbról egy autó vagy 100al át mindenen, csattanás, kidöntötte a teljes forgalomirányító dobozt (vagy 30 méterrel arrébb volt a földön), majd egy bokorban megállt egy domboldal aljában. Odagurultam (én először, de még többen is jöttek utánam), öreg bácsi zokniban szandálban kikászálódik a kocsiból. Kérdem: jól van? “nem emlékszem semmire. Azt sem tudom hogy ki vagyok” “akkor hívok rendőrt, mentőt” “igen, az jó ötletnek tűnik”. Telefonáltam. A 112-n 3 perc alatt nem vették fel:S A 107en újabb 2 perc után igen. Kíváncsi vagyok mi lenne, ha tényleg baj lenne:S Ez az EU-s norma?:S Na mindegy. A bácsi szerintem (a többi ‘tanú’, rendőrök szerint is) örüljön, hogy életben van. Mert két oszlop között száguldott át, és azok nem adták volna meg magukat, mint a forgalomirányítós doboz. Adatokat felvették, meg elmondtam mindent, amit láttam, de a mozit természetesen lekéstem:S

    Másik baleset ma ért munka közben:) Két óra üresjárat volt, mert a pultozó technikus még máshol ügyködött, és addig Dáviddal szórakoztunk. Kitalálta, hogy ráállok egy kis rackfedélre, és tol rajta, és az hűdejólesz. Én mondtam, hogy ne toljon, mert úgyis el fogok esni. Ő mondta, hogy bízzak benne. Én bíztam. Ráálltam, megfogott, és elkezdett tolni. Aztán iqból ráestem a térdemre:S :@

    Úgyhogy óvatosan, biztos szarul állnak a csillagok. Jah, és nagyon remélem, hogy megfáztam, mert baromi ideges lennék, ha allergia lenne:S

  • dayz [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.08.16 | Category: mixed! | Response: 2

    Hm írtam a bejegyzést. Leírtam az utolsó mondatod, közelítem az egeret a ‘ment és bezár’ gomb felé, erre nem meghal az egész firefos?:S Nem nagyon szeretek káromkodni, de ez a dolog pöttyet felbosszantott, és kieresztettem a gőzt:) Most meg jöhet az agyalás, hogy miről is akartam írni, amikor az előbb már olyan szépen összeszedtem:D

    Elment Tinki. Vagyis nem magától persze, hanem hazavittem. (Ott volt ugye Sebastian gazdi is, jó volt látni. Meg picit hozzábújni:$) Tuti hiányozni fog. Napok óta (két napja) ő volt az egyetlen dolog, ami miatt kimozdultam itthonról. Most meg lehet takarítani. Kb a fél kutya itt maradt elhullajtott szőr formájában, továbbá szegény eb most menstruál (tüzelésnek mondják a szaknyelvben;P), úgyhogy a vérmaradványokkal is kell vmit kezdenem. Sebaj, majd holnap is mosok, főleg ágyneműket. Mert ugye ebusz ágyban alvós kutya, így ott is minden véres lett. Merthogy ma is mostam különben:) És amíg ment a gép, kb egy hónap után újra leültem tv-t nézni. Én nem hiszek az ilyen dolgokban, de olyat láttam, ami megijesztett. Hétfőre már készlett a HIV-tesztem eredménye, de a szigetes meló (ide még visszatérek) miatt csak ma tudtam elmenni érte. És a tévében pont a magyarországi HIV-fertőzöttség megugrásáról szóló beszélgetés ment. Hát mit ne mondjak, okozott pár nyugtalan órát. De szerencsére negatív lett, így a HIVpánikos srác is megnyugothatott, no meg persze én is.

    Szóval szigetes munka: vége van. És – már szinte meg sem lepődök, de azért ez mindig jól esik – megdícsért a megrendelő, sőt, mi több, ajándékot is hozott: olyan szigetes passtartót, amit csak a kivételezettek kaptak alapból, meg már a sziget irodán is elfogyott. Nem tudom, honnan szerezte, de tökre meghatott a dolog. Meg kaptunk kéteringjegyet is, mi ketten, Csillával, a road lánnyal. De arról inkább nem mesélek, mert nagyon szar volt a kaja:D Holnap meg holnapután lesz az utolsó két nap az utazási irodában. Talán kicsit hiányozni is fog, főleg két lány, tőlünk a Marcsi, szembekonkurenciától meg viccesmeghajlós Timi. Amire viszont kíváncsi vagyok, hogy milyen értékelést fog írni rólam irodavezető asszonynéni. Még egy jó dolog munkával kapcsolatban: Ha minden jól megy, (és nem akarom elkiabálni), de lehet, hogy összejön végre álmaim bálja, és mehetek dolgozni Ákos koncertre.

    És amiről még mindenképp akartam szólni: Van egy srác. Kb. két hete beszélgetek vele. Minden nap, órákat. És még sosem éreztem azt, hogy ne lenne miről beszélni. Inkább azt érzem, hogy mindig ezer dolog van, és sosem fog abba maradni. Sosem találkoztam vele. Sőt, még képet sem láttam róla. De ő az első ember, akinél teljesen irreleváns, hogy hogy is néz ki, érzem, hogy kell nekem. Ő kell. De talán sosem lesz az enyém. Talán csak álom?!:S Váááá. És talán jól van ez így. *sírás*

  • sziget [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.08.11 | Category: mixed!, school of life! | Response: 1

    Csak hogy tudjátok, hogy mostanság miért nem írok, hát megosztom:) Kedd óta szigetelek: a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Nagy Utcaszínház technikáját csináljuk, amin idén is (szóismétlés, de jobb nem jutott eszembe) a francia ‘Transe Express’ társulat lép fel. (bővebb információ róluk a honlapjukon franciául és angolul; továbbá a sziget honlapján a rest a király című előadásról magyarul) Egy ilyen bazi ‘fán’ akrobatikáznak össze-vissza, meg előtte kicsit felvonulnak a szigeten. A programfüzet alapján van valami story is, de hát itt rohadjak meg, már háromszor láttam, de még nem jöttem rá:) Jah, eb is itt van, már három napja, és (lekopogom), még nem pisilt be:) :) Bár ez lehet, hogy a napi 4-5 sétának köszönhető:$

    Uhh, képzeljétek, tegnap mit kaptam Sebastiantól: egy Coke-os dögcédulát:) Nem nagy ajándék, de én nagyon örültem neki:)

    Ja igen, még arról akartam írni, hogy ismerkedtem egy sráccal. Nagyon jól nézett ki, és többé-kevésbé még jól el is tudtam beszélgetni vele, úgyhogy bekéreckedtem a naptárába, és csütörtök este sziget után találkoztunk. Itt aludt nálam… Elvoltunk, mindegy, nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ő hogyan állt hozzá a nemi betegségekhez. Kb hozzámért, és már az volt a kérdése, hogy most ugye nem kapott el tőlem semmit???:S Miatta múlt hétfőre előrehoztam a félévenkénti tesztet, de hát nemtom:S Lehet, hogy nem normális az se, hogy én inkább próbálok élni, mintsem hogy ettől rettegjek, ahányszor együtt vagyok valakivel, de hát azért ebben is van valami furi. Védekezzetek, de azért ne essetek át a ló másik oldalára:) Hm, itt eszembe jutott egy csoporttársam a suliból:) Ő a higiéniából csinál nagy ügyet. Jó, oké, evés előtt kézmosás, de hát akkor is, ilyen parák, hogy nem kapaszkodik a metron, mert a kapaszkodókat már hányan megfogták, meg .. szóval ha karikaturista lennék, és a személyiségét próbálnám belevinni a képbe, akkor valami légmentesen záródó kamrába raknám egy szkafanderbe, ahol hipóval fertőtlenített almát harapdál steril gumikesztyűs kézzel:D

  • header [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.08.05 | Category: blog!, gay!, wiko.freeblog.hu | Response: 0

    Csak hogy meg legyen az utókornak, publikálom itt az utolsó, hasas headert a testor.blogol.hu címről.

    viktor4.jpg

    Az ottani záróstatisztika:

    2006-04-15 22:13:11 óta van:
    246 log bejegyzés
    370 komment neki
    172 feltöltött kép
    3 szavazás

    Ezek – a szavazások kivételével – mind megtalálhatóak itt is!

  • Az orr [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.07.14 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    dsc00252.JPGMa van a sör névnapja, ez alkalomból kívánok sok boldogságot minden kedves Stella nevű lány (vagy fiú) ismerősömnek. Nálam vendégeskedik az Eb. Csak így, nagybetűvel. Az Eb. Sebastiannak vidéken kellett dolgoznia, ezért tök boldogan vállaltam be pár napra. Most is sétából jövök. Kb. egy órát szaladgáltunk, és büszkén állíthatom, hogy három nap alatt egyetlen egy kutyával találkoztunk, aki fel tudta venni vele a versenyt futásban… Hát nem ő volt az. Mármint ő, a képen:) Ő csak aaaaannyira viccesen néz ki, hogy muszáj megosztanom. Sába a neve, és gondolom lány. Nem túl aktív kutya, de hát ahogy kinéz… elkezdődik a feje, és csak egy haaatalmas orr az egész:) Tegnap több furis dolog is történt, ezeket fogom sorra venni. Először is bent az irodában… Sokszor-sokszor veszem fel a telefont, és hát amiket az emberek képesek mondani, az hihhetetlen:) Az egyik arról beszélt, hogy nekik jó egy kétágyas szoba is, mert “A nyolchetes bébit berakom egy dobozba és ott elvan, hát nem?”:) Ilyenkor én szakadok a röhögéstől. De egy másik fazon még ennél is keményebb volt: Ő egy görögországi apartmanházról beszélt, hogy oda akar menni, “mert azt legalább tudom, hogy ott angol wc van, és nem az a Jackie Chanesen izmolós zuhanytálca”. Ennél ütöttem már az asztalt, aztán elkezdett a biztosításról magyarázni, és amikor mondtam neki a Baleset Betegség és Poggyászbiztosítást, jött ez: “elég balasetbiztosítást, a pogggyászt leszarom, úgyis a felét ott veszem meg, hát nem? Elég a baleset, hogy ha beleülök egy tengeri sünbe, és feldagad a seggem, akkor legyen valami” Hát ez a srác teljesen kész volt:D Aztán elindultam hazafelé az irodából, és a moszkva tér metrostationön láttam két srácot. Na mondom, ezeket én ismerem. Egymástól függetlenül fent volt mindkettő az msnemen, és aztán egymásra leltek. Nem vettek észre, mögéjük áltam,és írtam az egyiknek egy sms-t, hogy szép pár vagytok… A másik meg észrevett. Azt hitte hogy én nem. És elkezdett elfutni:S Szánalmas volt:S Este színház, Jekyll és Hyde:) Tök régóta szerettem volna megnézni ezt a darabot, most eljött a nagy nap:) Normannal mentem, uhh, vele is tök rég találkoztam:S Fél órát késett, de így is kényelmesen, egy hosszú beszélgetős séta alatt beértünk a színpadra. A sor közepén ültünk, és természetesen mi érkeztünk utoljára:D A szünetben odajött az a srác, akinek írtam az sms-t:) Bocsánatot kért a barátja viselkedéséért, és megbeszéltük, hogy majd msnen értekezünk újra (mert közben letöröltük egymást). Élőben is kurvajól néz ki. Na mindegy, így jártam. Valahogy a foglalt pasik jönnek be mostanában. Meg persze van egy, ő nem foglalt, csak nagyon elfoglalt. Pedig kívül-belül olyan, akit magam mellett szeretnék tudni:S Csak hát ő szarik rám:’( Na mindegy, örökké magányos maradok…:S Az előadás: tényleg jó volt látni, kíváncsi voltam sok dologra. Jó volt hallani a jól ismert dalokat. Nekem tetszett az előadás, és bár voltak énekproblémák, meg hát a szöveg sem ment 100%osan, királyság volt:D hát, most hirtelen ennyit.

  • húúúúváááájeeeee:):):) [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.07.11 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 3

    Úristen, most látom, milyen régen írtam utoljára:S Hát hogy mik történnek??? Mindenekelőtt az, hogy ezen a héten két megmérettetéssel végetért a mixertanfolyam… Kár, hiányozni fog a társaság. Hétfőn mixerversenyen vettünk részt, amin mindenki egy eddig soha, sehol nem publikált longdrinkkel indult. Az enyém körteléből, melon és peach-likőrből, kiwilemon szirupból, és alapszeszként ginből állt… Hát, nem nyertem, de nekem az épp elég ‘dícséret’ volt, hogy a husz körüli versenykoktélból kb a fele nem fogyott el, mert egyszerűen szar volt, az enyém viszont az utolsó cseppig eltűnt:) Uhh, mindjárt folytatom, csak beleolvastam egy srác blogjába, akivel tavaly nyáron ismerkedtem meg egy meleg helyen… (kb. az egyetlen ilyen srác), és annyira szépen leírta, hogy talált rá szerelmére, akivel már 8 hónapja együtt van, hogy teljesen a ‘hatása’ alá kerültem. Na mindegy, majdcsak rálelek én is arra akire várok:) Szóval mixerverseny… Nem nyertem, de gondolom ez amiatt volt, hogy nem csak magát a koktélt pontozták, hanem az elkészítését is, és hát eléggé szerencsétlenkedtem, mondjuk ez – remélem – betudható annak, hogy kb. 50en nézték, hogy csinálom a koktélt:) Dísz is szép lett rajta, nemsokára beszerzem hozzá az alapanyagokat, és akkor ha valaki szeretné, elkészítem neki:) Múlthét csütörtök óta folyamatosan tanultam kb, mert ma volt a tanfolyamot végleg lezáró vizsga. Megérte tanulni, sem az elméleti vizsgáztató, sem a gyakorlati vizsgáztató nem tudott nehéz helyzetbe hozni a kérdéseivel. Meg is lett az eredménye: EZ:

    mixerdiploma.jpg

    Az utazási irodában most már sinen vannak a dolgok, talán azért is, mert kezdenek rájönni az emberek, hogy nem vagyok olyan, akinek mindent a szájába kell rágni, sőt, még mindennek tetejébe elég jó a problémamegoldóképességem is (najó, innen szerényebben tovább:D), úgyhogy most már nem kell azon rágódnom, mikor megyek be az irodába, hogy “na, vajon ma hányszor kell elmennem a postára és a kisboltba?”:) Sőt, annyit beszélek utasokkal, hogy már ketten is az én közbenjárásommal rendelték meg útjukat, (az egyik éppen ma), sőt, az egyik csoport (4fő) már el is utazott Marokkóba:):)

  • péntek [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.09.19 | Category: gay!, testőr.blogol | Response: 0

    Péntek délelőtt szökést néztem. (Ma már a 16. részen vagyok túl, akkor nemtom hol tartottam). Délután kettőkor találkoztam Dáviddal. Sétáltunk, villamosoztunk, én akartam Combinozni is, de kurvára nem jött:S Szerintem én vagyok az egyetlen, aki eddig még nem Combinozott:D Oh, csinálok is egy szavazást:D (A fer tüntetésre 12 emberből 6 elmegy, 5 nem és egy nem ér rá:D) Aztán elmentünk a Millenáris Parkba, megnéztük, miket alkottak emberek Red Bull dobozokból. Van pár nagyon ötletes alkotás. Egyetértek azzal, aki nyert, de én megosztott első díjat adtam volna ki. A győztes egy hatalmas földgömböt, és azt körbeálló embereket kreált, de volt még egy kurvajó. Egy ezüstszínű redbulldoboz alakú doboz, és körülötte a redbull cimke úgy egy lapon, hogy a dobozon tükröződve az eredetit ‘kaptuk’. Szerintem kurvajó volt. Aztán gyorsan mentünk is tovább, mert oda kellett érni a fodrászhoz, Norbihoz. Hát az a gyerek kurvajó. Végre egy fodrász, aki nem erősködik, hogy mondd meg, milyen hajat szeretnél. Asszem hozzá fogok járni. 50 percig baszta a hajam, fésülgette, vágogatta, masszírozta a fejem, aztán egy csomó kencét rákent, de kurvajó lett:D Aztán mindenki a maga útjára, és este fél 10körül találkoztunk újra. Beültünk a Le Café M-be cocktailozni, majd az utolsó HÉVvel irány a Dokk, Pure party. Amikor odaértünk, még alig voltak, de hajnali egyig megtelt a hely. Itt most az okokat hagyjuk, de léptünk kettőkor. Nagyon bántam:S Kifelé leszólított egy srác, de azt is otthagytuk, mert dávid menni akart. Ez van:D Sétáltunk, beszélgettünk hajnalig, majd taxi haza.

  • nemfutás [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.08.08 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Hát esett, szóval nem futottunk, ahogy azóta sem:S Viszont délután végignéztem a Mysterious Skin-t. Tök jó film, vannak benne olyan dolgok, amikkel melegként az ‘életben’ találkoztam, szóval nekem mindenképp megérte megnézni, de nem tudom, hogy reagálna rá egy ‘civil’:D Délután-Este meg találkoztam Dávid1dal, beszélgettünk, próbáltam szóra bírni. Láss csodát, egy koktél után sikerült is. El is határoztam, hogy ha lesz felesleges 70e-m, elmegyek egy mixertanfolyamra. Este hazavittem, jót beszélgettünk az úton, és kölcsönadta a Trainspotting c. DVD-t.
    Tegnap az egyetlen, a köz számára hasznos cselekedetem az volt, hogy megnéztem a kölcsönkapott filmet. Hát, több részletben sikerült csak, de jó film, gondolom már mindenki látta, so nem írok róla sokat, csak azt, hogy bár soha nem nyúltam semmilyen anyaghoz, a beszámolók és a film alapján úgy gondolom, hogy jól megvagyok én ezek nélkül.
    Ma délelőtt húst sütöttem, délután meg aludtam (ez a délutáni szieszta állandó programmá lépett elő az utóbbi napokban), aztán hazavittem Dávid1ot, mert rég láttam, és beszélgetni akartam vele… Hazaúton felhívtam Ocsit, mert a munkahelyemen gázsiproblémák voltak:S Beszélgettünk fél órát, és arra jöttem rá, hogy mindketten ugyanúgy látunk egy csomó dolgot… Beszéltünk az intelligenciáról, beleszarásról, pénzről, főnök-beosztott viszonyról… A beszélgetés alapján egyre inkább úgy érzem, le kell ülnöm Istivel megtárgyalni a dolgaimat…

  • az észt kapcsolat [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.08.01 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Délután nem sokkal öt után vettem fel Gergőt, meg kis észtfinn barátnőjét, Hellét. A lányt valahol kiraktuk út közben és elmentünk az AAids központba, az eredményemért. Nem jött meg – aznap még kétszer próbálkoztunk; úgyhogy sétáltunk és beszélgettünk. Hiába, egy év nagyon sok idő, és annyi minden kimaradt a másik életéből. Hét körül aztán újra összefutottunk Hellével, és vele is sokat beszélgettünk. Meséltek nekem arról, hogy Észtföldön milyen rossz a melegek elfogadottsága, és ezekután nem lepődtem volna meg azon, hogy a lány a nyakamnak ugrik, de szerencsére semmi ilyen nem volt. Este 8kor búcsú, de nem volt fájdalmas, mert kb 2 perccel később taliztam Dávid1dal.
    Elmentünk a Tescoba, vettünk gyümölcsbort meg ilyesmiket, majd elmentünk itt gazdagréten egy videotékába, regisztráltam és kivettünk újabb két filmet, majd irány Üllő, ahol egymás mellett néztük végig azokat. A Death Tunnel – a Halál alagútja egy szánalmas szar:D A barlang viszont igen jó kis film lett. Az előzőt senki ne nézze meg, az utóbbit viszont csak ajánlani tudom. Kettőkor lett vége a barlangnak, akkor kb 3 perc alatt mindketten elaludtunk.
    Reggel nem sokkal 8 előtt keltünk, beszélgettünk, klipptévét néztünk, majd hallgattam, ahogy Dávid1 zongorázik. Csodás volt hallgatni… az egyik szám alatt rendesen könnyeztem, bár ezt előtte remélem sikerült elrejteni. 11 körül jöttem el tőle. Először beugrottam a teszteredményemért, szerencsére negatív lett, majd visszavittem a dvd-t. Most öcsémmel összeütünk valami kaját, aztán 2re megyünk raktárba, bepak van.

  • Fotózás [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.07.24 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Furi volt ez a hétvége… pl a vasárnap volt az első nap a héten, amikor nem láttam a dávidot, és hiányzott (hopsz egy  érzés:))… Msnen sikerült vele kicsit összekapnom, de ennyi az egész. Vasárnap egyébként mindenkivel összevesztem, akivel csak beszéltem… apu… anyu… öcsém… dávid… Biztos én voltam a fasz… Viszont kiolvastam az ügyfél című John  Grisham-művet. Most már nagyon érdekel a mozi változata is a könyvnek… mármint már nem mozi, hanem dvd, de egyre megy:) Vasárnap este korán lefeküdtem, nagyon lefárasztottak a dolgok… Aztán fél tízkor keltett fel Tomi barátom, hogy menjünk holnap (Azaz ma) velencére… vagyis agádra… mondtam neki hogy programom van, és egyébként is, aludnék, és letettem. Kb. három perccel később újra hívott, hogy márpedig velem akar menni:D Aztán sikerült behunynom a szemem és a meleg ellenére az alvásra koncentrálni… Újra csörög… azt hittem meghalok:D Gergő hívott (a srác, aki egy évet kint volt észtországban). Vele lett volna kedvem beszélni, de semmi erőm nem volt. Pedig hiányzott már a hangja, hiányzik a mosolya, hiányzik ő:D

    Űűű most jut eszembe, egy dolgot kihagytam pár napja: Szerda este fél 12kor felhívott a Z. Dávid volt osztálytársam… Ittas volt (szerintem ez senkit nem ér meglepetésként, ha a dávid éjjel telefonál…), és azzal jött, hogy pár napja hallja, hogy mi van velem. Na fasza, habár felkeltett a telefonja, erre tök éber lettem. Honnan – kitől tudja? – kérdeztem. Boti mutatta pár napja neki a blogom… Hm itt elkezdett pörögni a fogaskerék… kinek járt a szája? Bocs attól a két embertől, akinél rákérdeztem, már tudom, hogy alaptalan volt a dolog: Annó úgy voltam egyszer belépve msnre, hogy a személyes üzinél a blog címe volt olvasható. Botit érdekelte, mi van velem, és elolvasta… És elmondta a dávidnak, de itt asszem véget is ért a sor… Boti jó srác, nemtom miért, folyton ellenségesen gondolok rá, de amikor beszélünk, rájövök, hogy mekkora fasz vagyok, ez egy tök jó gyerek:S Elnézést ezért is:S Átküldte új zenekarának (Grungetire) két számát. Hát kurvajó… erős továbblépés a F. után… Kicsit linkinparkos, de sokkal populárisabb zene, mint a régi próbálkozás volt. Tök jó az egész, jó volt hallgatni, és büszke voltam magamra, hogy két embert is ismerek ebből a csapatból. Csak így tovább (Asszem lesznek a szigeten is, menjetek el és nézzétek meg, kurvajó!)

    Ma: hm reggel felkeltem… kicsit néztem tévét, majd msn… végül megint tévé (discovery, motorépítős film, egy mozgássérült srácnak építettek háromkerekű motort [van vmi neve, nemtom mi:S], és a srác sírt, amikor meglátta… visszanyerte a szabadságát – mondta…). Délben indultam itthonról, mert 20 perccel később találkoztam a Dáviddal. Sok mindent csináltunk együtt:D Első kör a westendbe vitt minket, vettünk nekem narancssárga papucsot (spf-nincs róla kép a
    neten), majd neki egy pink koncertdvd-t. Nagyon örült neki, innentől madarat lehetett vele fogatni egész nap:D Utána hm hova is mentünk… Jaaaaa vettünk budaörsön színházjegyet (A padlás, csütörtök, este 8 városmajori szabadtéri színpad), aztán a kelenföldi pun vonatjegyet nekem holnap sopronig. Utána mentünk a (szaunás) Dávidhoz, a HMV-be (www.hmw.hu) a másik dávidnak (fasozmért hívnak mindenkit így? már én is belezavarodtam:D) Hm hát itt az első benyomás az egyik hölgy volt… hm nem volt túl értelmes… de aztán megjöttek a Dávidék (Niki két mondat után olyan benyomást tett bennem, hogy jó választás volt alkalmazni, Dávid meg hozta a formáját, tök ari meg rendi volt). Na: megoldás: Dávid1: nem a szaunás:D Dávid2: szaunás. Szóval Dávid1 elkezdte kitölteni a regisztráláshoz szükséges adatlapokat, addig én Dávid2 (davidian.blogol.hu) képeit nézegettem a svájci túrájukról. Aztán megláttam a Dávid1 által kitöltendő adatlapot… Hát eléggé pornó-centrikus volt:S Na mindegy:D Bementünk egy tárgyalóba, Dávid2 Dávid1 minden kérdésére készségesen válaszolt… És közben elkezdett szakadni az eső… De mint az állat. Esett kb egy órán keresztül… De hatalmas víz volt mindenfelé… Emiatt dugók… Kész katasztrófa:D HMV Dávid1 kitalálta, hogy kell neki venni egy felsőt a fotózáshoz, szóval elmentünk két intimissimibe is, a másodikban volt az a fehér S-es méretben, amit ő kinézett, meg is vettük. Aztán mentünk kajolni (Leonardo Pizzéria, szokásos fűszeres fokhagymás szárnyast ettem krumplipürével), majd hazavittem. Tiszta jó volt megint vele lenni, sőt, puszit is kaptam ma is:D Hazafelé telefonáltam hm kivel is? Ja Tomival meg Normannal, aztán végre a Gergővel is (Észtországból jött…). Aztán bementem az anonim aids központba (www.anonimaids.hu) tesztre, aztán Normanhoz pénzért, aztán haza:D Itthon vagyok, itthon szőrtelenítettem magam, most pedig lassan ledőlök aludni:S Na ez jó hosszú bejegyzés lett:D

  • Dávid és megint Dávid (Le Café M és mások…) [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.07.21 | Category: gay!, testőr.blogol | Response: 0

    Szóval tegnap este elmentünk a Le Café M nevű meleg kávézóba. Jó kis hely volt, volt pár szép srác is – rajtunk kívül is, nagyon ment a légkondi, ami üdítően hatott a kinti hőmérsékletek után. Én ananászlevet és kólát ittam, Dávid meg gyümölcsbort (ez mekkora faszság már?:S A sima bor is gyümölcsből van… Ez olyan mint a széngyémánt pl..:D), unicumnextes és redbullos koktélt és kávét ivott. Aztán átvágtattunk a mozihoz (Lurdy ház, mivel már csak itt ‘játszák’ az ismeretlen hívás – when a stranger calls című filmet), de a jegyes csávó meglepődött, amikor arra kértünk jegyet, aztán egy ilyet motyogott, hogy technikai okok miatt nem játszák:S Hogy kapnák be… Irány a Gellért-hegy. A cél az volt, hogy megnézzük a naplementét… Arról lemaradtunk, viszont pisiltünk és sétáltunk egy jót. A hegyről lefelé megéheztünk, beültünk az Eker török étterembe vacsizni, majd hazahoztam:D És a hazaúton végig fogta a kezem:S Kicsit szerencsétlennek érzem magam… mármint így az udvarlás terén, szóval kéretik nem nevetni:D

    Ma reggel szenvedtem, hogy legyen végre délután, ugyanis akkor taliztunk ismét (délután egykor a ferenciek terén)… Amikor a megbeszélt hely felé sétáltam, két hajléktalanba botlottam, akik pénzért könyörögtek. Azt nem adtam, viszont mondtam hogy veszek nekik enni egy boltban. Kérdezték: Hol a bolt? mutattam nekik, ők – anya és lánya – kb egyszerre: ‘Az messze van’. én: ‘ A pénzért meg kell dolgozni’. Végül rászánták magukat és a boltig követtek. Vettem nekik kenyeret, folyékony sajtot és kenőmájast, kb 600 forintért, és magamnak egy kólát. Amikor odaadtam nekik a kis zacskót, anyuka : ‘És a kóla?’ Na ekkor kurva ideges lettem. Mostani fejemmel megfogtam volna a zacskót és odaadtam volna valakinek aki megköszöni, ott csak visszamentem, elmagyaráztam nekik, hogy az az enyém és hátat fordítottam. Azért jól esett volna, ha megköszönik…:S Aztán taliztam a dáviddal… autóztunk és arról beszélgettünk, hogy hova megyünk együtt nyaralni. Aztán megbeszéltük, hogy leugrunk ma este a Velencei tóhoz, de csak úgy volt hajlandó belemenni, hogy elmentünk fürdőgatyát venni. Vettünk egy szépet, majd – mivel én is meg akartam lepni magam – az intimissit vettük célba, de a férfiboxer-választék a nulla közelében volt, így ott nem vettünk semmit. Nem is gáz, mivel a skinyban találtam ezt és rögtön meg is vettem:

    Most tehát náluk hűsölök, várom, hogy elkészüljön (annyit készül, hogy azt már-már mutogatni kéne), aztán: készülj velence, jövünk!!!!

  • dolgos napok [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.07.17 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Hm péntek: Reggel 11 raktár, kettőre leértünk ‘kenesére, és tűző napon összeraktuk a bulit. Egyetlen negatívum volt, hogy szarrá csíptek a szúnyogok. Este 10 körül végeztünk, irány a panzió, zuhi, miegymás majd mentünk kajolni. Út közben összefutottam a Szerivel, jó rég láttam. Vacsi: szárnyast ettem, de ‘megbántam’. Nem, nem volt rossz, csak a Titi valami fokhagymás szűzpecsenyét evett és annyira megkívántam:) Az éjszaka nem volt túl jó, mert a szobában dögmeleg volt, és max fél órát ha tudtam aludni:Sss
    Szombat reggel háromnegyed hatkor kelés, Csabával irány Fonyód, ahol szintén dög meleg volt:) A délelőtt egy laptophoz való átalakító utáni rohangálással meg a kisbuli felépítésével telt, a délután olvasással és a hostessekkel autósjáték-segítéssel telt. 9 körül visszaértünk, beültem a Szerivel meginni egy sört, amig a kenesei buli ment, de a sör felénél hívott Gábor, hogy vége, menjünk bontani. Hajnali háromkor értem haza, de az alvás nem tartott sokáig, mivel a Gábor rábeszélt, hogy menjek másnap reggel hatkor építeni, mert kevés az idő és kevesen vannak.
    Tehát vasárnap reggel is munkával kezdtem. Omszky-tónál építettünk egy T-Mobile-os sátrat az öttusa EB-re. Nem volt rohanós a tempó, mivel mindenki buliból jött, szóval nem voltunk túl frissek, viszont a hangulat az fergeteges volt:) Délután kettőkor értem haza, kis netezés, fürdés (már nagyon rámfért), majd alvás:) aztán vacsi (másfél kukorica) és megint alvás.
    Ma reggel fél 10kor keltem fel. Az egész délelöttöt végigbeszélgettem az új ismerősömmel (gay), majd negyed négykor taliztam is vele. Sétálgattunk, az elején tök furi volt a hangulat, de aztán megnyílt, vagy nemtom, és azután minden okés lett. Voltunk moziban, megnéztük a C.R.A.Z.Y. című filmet, nagyon jó volt. Mindketten a hatása alatt voltunk, mikor kijöttünk, de én ezt magamban tartottam, ő meg ámuldozott-hüledezett vagy hogy mondják:D Aztán hazavittem, és eközben majdnem meghaltunk:S Két autó előzött egy másikat. Éreztem hogy nem fognak beférni, ezért elkezdtem fékezni. Aztán nyomtam egy satut, és a második autó ígyis épphogy befért:S Hát én paráztam rendesen:D
    Kb. egy órája értem haza, és ami tök jól esett, hogy kaptam egy sms-t tőle hogy hazaértem-e, de mivel nem vettem észre, fel is hívott. Hm holnap is talizunk:D

  • szauna 69 [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.07.03 | Category: stories!, testőr.blogol | Response: 0

    A szombat este és a vasárnap nagy része azzal telt hogy gondolkoztam és honfoglalóztam felváltva… Aztán este felé felmentem chatre megnézni mi a pálya autópálya…
    Volt egy srác… Peti… még nem volt meleg szaunában (én sem) és el akart menni, de egyedül nem mert… én nem hirdettem ezt magamról, de velem is hasonló volt a helyzet… Ha ketten megyünk, ugye, mégse kezdenek molesztálni:D Este hétkor beszéltünk msnen és nyolc óra 10kor már találkoztunk is:) Beszélgettünk kb 20 percet, majd célbavettük az intézményt. Az ajtaja elég jellegtelen volt, úgyhogy csak második körben nyitottunk be… Kellemes légkör… Kaptunk kulcsot, papucsot, törölközőt meg óvszert és irány az öltöző… Vagyis vetkőző, mert a szokás azt diktálta, hogy törölköző a derékra, alá semmi. Függöny, gondoltuk, hogy arra… Bementünk és rögtön kabinok között találtuk magunkat. Hátra arc, irány a ‘porta’, megkérdeztük a srácot, hogy mi merre. Válasz: ha baszni akartok, akkor jobbra (arra indultunk először), ha meg a szauna, gőz és jakuzzi érdekel, akkor balra menjetek… Hát akkor balra:D Kezdetnek beültünk a gőzbe, ahol hm akcióztak már mellettünk, és akkor sem zavartatták magukat, amikor bementünk, sőt:D Aztán sorban kipróbáltunk minden helységet. Közben Petin kívül egy valakire figyeltem: egy srácra, akiről azt hittem, hogy max 18 éves… Folyton ránkmosolygott. Mentünk kifelé, fizettünk, hátraléptem, hogy Peti is tudjon, és akkor is ott volt a srác és csak mosolygott:D Kimentünk és mondtam Petinek hogy várjuk meg:D Jött is és rögtön átvette a ‘stafétabotot’, vagy nemtom hogy mondjam:D és beszélgettünk hajnali kettőig. Nagyon aranyos srác, kiderült róla sok minden, de főleg az, hogy alaposan elnéztem a korát:D 23 éves és és és nagyon bőbeszédű volt. Peti meg én sem vagyunk tipikus ‘bekuss’ srácok, de őőő… évekig tudna beszélni:D Megbeszéltük, hogy gyakran összefutunk így hármasban, aztán meglátjuk…

  • Kraft [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.06.18 | Category: gay!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    hm honnan is folytassam… Pénteken délelőtt nekikezdtem a jövő hét szerdai szigorlatra való felkészülésnek… A lelkesedés délig tartott:D (Hm közbeszúrok valamit, csakhogy a további rész érthető legyen: a melegek és úgy általában az ismerkedés egyik módja az internet… én mivel meleg vagyok nem ‘szólíthatok le’ akárkit az utcán:D És mivel nem megyek meleg szórakozóhelyre – egyelőre:D – többek között a chat.hu:S gay szobájában szoktam pasizni::D Na és itt vannak olyan – magukat escortnak – hívó fiúk, akik pénzért szexelnek) Tegnap netezés közben írt a ‘közösbe’ egy ilyen egy ‘hirdetést’… rákattintottam és rögtön megmondtam neki hogy nem vagyok hajlandó fizetni szexért, de szívesen beszélgetnék vele.. Beszélgettünk, és elmondta mire kell neki a pénz… Hittem neki:S Mondtam hogy talizzunk és odaadtam neki a hiányzó 20e-t… Kb négy órát beszélgettünk, és talán még máskor is talizunk majd… Este hazajövet folytattam a tanulást, Kb hajnali fél egyre sikerült kiolvasnom a makroökonómia könyvnek a hiányzó részét. Ma reggel háromnegyed 10re mentem raktárba, 10re át egy másikba, monitorhangosítás bepakol és mentünk a műpába fiesta koncertet csinálni… Ebben eddig nincs semmi különös, az most jön:D Az ország egyik legnagyobb ródjával dolgozhattam együtt:D Az az ember egy storygép, és nagyon érti a dolgát… Bár vannak furcsa dolgai (Péel egy foszöld ujjatlan pólóban jött monitorkeverni, amire az van írva angolul kb, hogy szar a névmemóriám, hívhatlak seggfejnek? vagy az is érdekes volt hogy az első zenekar alatt elment cigizni meg aludni és otthagyta simán a pultot:D), de kinek nincsenek? Megtiszteltetés volt vele dolgozni. Nemrég értem haza, és meglepődve vettem észre hogy új vécéülőke van:D De majd’ beszartam, úgyhogy rá kellett ülnöm:D Most kinyomtatom amiből holnap tanulni akarok aztán szunya ezerrel:S holnap tanulós nap…

  • “Na ezen gecire felhúztam magam” [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.05.11 | Category: be up-to-date!, testőr.blogol | Response: 4

    Na túl vagyok a két dogán. Az angol zh hármas és ötös között lesz szerintem, a nemzetközi gazdaságtan vizsga elleneben bárhányas lehet:D Holnap kiderül, Dávid barátom megnézi nekem. Apropó Dávid. Tök sokat beszélgettem vele ma is, imádom azt a srácot. Beszélgettünk a családról és a barátokról. Rájöttem hogy már (MÁR) nem kell fűvel-fával barátkoznom ahhoz, hogy elfogadjanak. Sőt, nem is kell, hogy elfogadjon mindenki. Nincs szükségem egyoldalú kapcsolatokra, továbbá olyan emberek barátságára sem, akik direkt keresztbe tesznek nekem, nem tudnak kultúráltan szóbaállni velem, ilyesmi. Néhány példa:
    Szóval a versennyel kb egy hónapig minden este egy-másfél órát dolgoztam, plusz két hétig majd’ minden nap fent voltam délután,h ogy kész legyen a térkép, mert aki a térképet csinálta, elég nagy szarban volt… na mindegy. Tök ingyen, szívességből megcsináltam mindezt, majd vasárnap felmentem, elkezdtünk ilyen sátrakat állítani meg minden. Teljes tanácstalanság volt, erre mondtam hogy mindenki tegyen le mindent, rájövünk hogy kell összerakni. Kb 2 perc alatt megmutattam nekik, majd felálltam gondolkozni, mert valami nem tetszett a sátorban. Erreaz egyesület elnöke kb ilyet szól hogy ne meresszem a seggem, “jó lenne, ha végre csinálnék valamit” Na ezen gecire felhúztam magam:D megmondtam hogy vagy kultúráltan beszél velem vagy beülök a kocsiba és hazamegyek és oldják meg a hangosítást meg a verseny informatikai részét nélkülem és a felszerelés nélkül. Ekkor a verseny ‘agya’ kicsit odajött nyugtatgatni, de mondtam hogy nem kell annak a társasága, aki nem tiszteli hogy dolgoztam. Vagy pl ma, egy lányra vártam fél órát, mert megbeszéltük, hogy egyszerre írunk vizsgát, menjünk együtt. Odaért, úgy hogy már rohanni kellett volna a teremig, és ilyet szól: ja én nem akkor írok amikor te… Otthagytam a picsába, ne szórakozzon velem az ilyen. Van egy másik lány angolórán. valami olyan volt a feladat hogy beszéljük meg hogy ki milyen tematikus nyaralást csinálna… mindketten raftingolást mondtuk, erre a tannár: akkor mehettek együtt. Mire a csaj: vele? biztos nem… na ehhez sem szólok hozzá többet. De okoztam neki egy kis lelkiismeret-furdalást:D Nem pislogtam kb 2 percig, ezért folyt a könnyem és mondtam hogy most miatta sírok:) Továbbá van egy munkatársam is, aki idegesít: Ő kb nem csinál semmit ->emiatt nekünk kell helyette is dolgoznunk, de nem kap több pénzt. Nagyon lassú és emellett ellenszenves, hamar felhúzza magát, és agresszív. A múltkor a Gábor odaküldött segíteni neki, mondtam hogy ok, nem működik amit csináltunk, találjuk ki miért. Erre ő: ne okoskodjál, húzz a picsába Én: Ki a fasz vagy te hogy így beszélsz velem? Ő: Fejezd be vagy szájon baszlak. Meg pl múltkor amíg én megépítettem a teljes díszvilágítást, felépítettem egy hidat és elmentem az egy kmre lévő boltba gyalog meg vissza – az alatt ő felrakott két dimmerlécet a hídra (4 perces munka…)… Na mindegy róla ennyit. Ja most beszélgetek egy bkv-ellenőr meleg sráccal:) Isteni teste van, és még jófej is. Bár metros ellenőr, és én azokkal veszekszem a legtöbbet, azt mondta, hogy a metroba kerülés tök nehéz a bkv-nál, oda külön képesítés kell. Na mindegy, furi dolog ez. Bár vele sem lesz semmi, mert dohányzik, amit el tudok viselni, de úgy csókolózni valakivel, hogy büdös a szája… tuti kizárt. Holnap hajnalban kelek (háromnegyed kettőkor), megyek balatonfüredre, ott csinálunk valami sátras bulit. Zoli (tulaj) beígért nekem céges polár felsőt, meg öcsém is adott nekem egyet, szóval msot boldogság van:D

  • jócselekedetek:) [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.05.09 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Mai nap során ért élményeim:
    Kétszer is jót cselekedtem:D Egy hölgynek segítettem babakocsit levinni a villamosról, néninek meg a csomagját szedtem le a buszról először, majd a lépcsőn is levittem, és végig dícsért, hogy puszil, meg hogy mennyire jó gyerek vagyok és milyen ritka az ilyen… lassan már én is hiszek benne hogy jó ember vagyok! Öcsim ballagásán láttam egy kisbabát, nagyon kicsi volt, kb ekkora: |—————–|, mindegy feldobok róla is egy képet:D mi van még? jaaaa kiakadtam az angol órák rendszerén, hogy kb ketten írunk házit óráról órára egy másik sráccal és mi mégis négyesek vagyunk, a többiek meg ötösök, tehát mától én sem leszek aktív az órákon, meg házit sem írok. Kapja be mindenki… sőt, azon is kiakadtam, hogy megmondtam hogy valamit csak magyarul tudnék elmondani, erre valaki olyan (egyébként egy végletekig kedves lány ) aki semmit nem csinál órán, szólt rám hogy ne legyek már ilyen… na mindegy nem sértődök meg, nem ér annyit az egész.. Este megyek Andriska barátommal mozizni(M:I3):D Jó srác, imádom!:D Sajna nem meleg, de a barátsága többet ér mindennél. Hm mi van még, őőő őőő most nincs más asszem… majd este írok a filmről… Addig is szavazzatok a fókáról!:D

  • ‘Harc és forradalom’ [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.04.25 | Category: gay!, it's my life!, mixed!, school of life!, testőr.blogol | Response: 8

    Mégsem olyan felhőtlen az öröm… Isti voltpasim csak szórakozott… vagyis nem ez a jó szó rá, de a lényeg hogy nem akar találkozni…
    Szar nap.
    Negyed hatra értem fel térképet csinálni… Sok utat felvettünk meg egy ilyen ‘kalandparkot’ is:D Ez ilyen fára szerelt ‘állomásokból’ és közöttük a levegőben létesített különböző fantáziadús átkelési lehetőségekből áll. Ezt a részt tök sötétben rajzoltuk meg, mert előtte beszabadultunk és játszottunk egyet OCval.
    Uh ami ma viszont kiakasztott: angolórán megint egy ilyen párban végzendő feladat volt és úgy helyezkedtem hogy a köztudottan fideszes lánnyal kerüljek párba. Megkérdeztem hogy sírt-e vasárnap, amire az alábbi kiborító választ adta:
    “Nem, de nem fogok még négy évet adni ennek. Itt harc lesz és forradalom” Hogy ezek mennyire meg lettek hülyítve… Ezen kiakadtam és otthagytam:D Ja meg egy másik lányról, akinek ezt a lányt szidtam, godnolván, hogy ő mszp-s lesz, kiderült, hogy fideszes ő is, úgyhogy faszán megoldottam:D
    Hazafelé Évi nagyasszonnyal jöttem (ő szaktársam a suliban, meg nem kevésbé a barátom is!) és tök jót beszélgettünk a melegségről, a túl a barátságon-ról, a meleg unokatesójáról (akivel asszem jövőhéten találkozni is fogok) a főnökeinkről… Szóval nagyon jól éreztem vele magam. Azt hittem, hogy valamit elrontottam vele kapcsoaltban, és sosem fogunk már rendesen beszélgetni, de most jöttem rá, nagyot tévedtem.
    Ja az unokatesója meg… állatian néz ki:D Tuti jó pasi:D Láttam a képét iwiwen és vááááá:)
    Most ezerrel viszem be a jövőheti verseny nevezéseit… kezd felmenni bennem a pumpa hogy nem tudnak teljes információval ellátni, mindennek nekem kell utána járnom:S

  • Túl a barátságon [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.04.22 | Category: be up-to-date!, testőr.blogol | Response: 2

    Na megnéztem a filmet… és nézzétek meg ti is…
    Még pár szó előtte: a moziig eljutni kész tortúra volt: hétvége volt, ennek ellenére minden híd és úgy általában, az egész város bedugult a kerékpáros felvonulás miatt. A hihetetlen mennyiségű kerékpáros (32000 fő) a Föld Napja alkalmából gyűlt össze Budapest belvárosában. Évente egyszer kibírtam, hogy miattuk nem haladtam rendesen, de azért maradjanak csak a kerékpárutakon (bár ‘álmaimban’ szerepel hogy egyszer majd kerékpárral járok dolgozni)…

    Brokeback Mountain – Túl a barátságon

    bbmountain0604222227blogol.jpg

    Miután kijöttem a teremből, több gondolat is kavargott bennem. Először is az, hogy a film megmutatta a szerelem mindent elsöprő erejét, és ami a még fontosabb, mindezt két férfi szerelmén keresztül; megmutatta a bújkálást az emberek és önmaguk elől. Másodszor pedig az amit Dávid barátom mondott, hogy ez volt élete legunalmasabb filmje. Hát azért nem múlta felül az állomásfőnököt, de 134 percbe azért több minden belefért volna.
    A film a szerelem minden távolságon átívelő és örökké kitartó voltáról szól. Health Ledger (Ennis Del Mar) és Jake Gyllenhaal (Jack Twist) két birkapásztor életét ismerhetjük meg. Egy együtt a hegyekben, mindenkitől távól végigdolgozott nyárral kezdődik a film. Az egyetlen dátumot itt kapjuk, az idő múlását csak a szereplőket körülvevő tárgyak (legfőbbképpen a sátor és az autók) változása mutatja. Az egyetlen felesleges motívum a sátras szexjelenet volt, ezen kívül minden csóknak, ölelésnek és játszadozásnak megvolt a szerepe. Hihetetlen magával ragadó élményt nyújtott a két fiú négy évvel a közös nyár utáni találkozója, mikor már mindkettőjüknek gyereke és családja volt. Azután évente két-három alkalommal tudtak együtt lenni, de Ennis félt innen továbblépni, míg Jacknek ez kevés volt: Találkozgatott más fiúkkal, elment mexikóba kurvázni. Ennis teljesen kiborult. Már korábban tönkre ment a házassága Alma-val, a feleségével, egy másik nővel sem sikerült kapcsolatot kialakítania (mivel mást szeretett). Utolsó együtt töltött hetük veszekedéssel ért véget, ezután Ennis már csak egy – a címzett halála miatt visszaküldött levélből – értesül szerelme haláláról.
    A két színész hihetetlen játéka és Ang Lee rendezése vitte filmre azt a filmet, ami talán segít az amerikai társadalomnak (és persze szerte a világon) megérteni a homoszexualitás kérdését.

    Szóval nézzétek meg:D

  • ismerkedés mozira [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.04.22 | Category: gay!, testőr.blogol | Response: 0

    Amióta megy a mozikban a túl a barátságon c film, azóta meg akarom nézni. Kb mindenkinél bepróbálkoztam már, akiről úgy gondoltam, hogy nem rettenti el a téma, és a válaszok kétfelé csoportosultak: vagy már látta vagy egyáltalán nem érdekli. Ma délután feltévedtem a gyalogló chatre és elkezdtem beszélgetni egy sráccal. Meg is beszéltük, hogy találkozunk 6kor a westendnél, megnézzük a filmet a művészben:) Kíváncsi vagyok rá is meg a filmre is. Este Túl a barátságon kritika:D

  • egy jó nap [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.04.21 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Szakad az eső… nincs kedvem semmihez:( tök furcsa idő… végre hozzászoktam a napsütéshez, és jön ez a szutyok:(
    Még csak délután három van de máris annyi mesélni valóm van hogy úgy érzem sosem végzek:)
    Reggel suli… szokásos tökunalmas infó gyakorlat… Hazafelé viszont megint konfrontálódtam a bkvellenőrökkel… Szokásos volt a probléma: hogy én nem voltam hajlandó megmutatni egy utazás alkalmával kétszer a bérletem, ők meg kötötték az ebet a karóhoz. Amikor az egyik rájött, hogy már eljátszottam ezt velük párszor, le ‘kisköcsög’özött, azon viszont felhúztam magam és odaálltam elé, erre ő a metrosec-essel kidobatott:D Eljöttem, gondoltam nem húzom tovább az agyukat.
    Laci (Volt osztálytársam) délután megkérdezte, hogy nincs-e kedvem bulikat szervezni. Mesélt a dologról, és látom, hogy hosszú út végén lesz ebből pénz. Először nem akartam belemenni, de aztán gondoltam, hogy kockázat nélkül kicsi a nyereség, rögtön igent mondtam:D Kb egy hónap múlva lesz az első bulink.. Majd szólok róla.
    Beszéltem Istivel (volt pasim) és mondta hogy sokat gondol rám és megbeszéltük hogy talizunk és ez az a dolog amire február eleje óta várok. Elmondhatatlanul boldog vagyok. VÁááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá :) Ha kimennék az utcára, tuti megölelnék bárkit aki szembe jön:)
    Este 6kor taliztam a főnökömmel. Átmentem hozzá pénzért (jó biznisz volt, jóval többet adott mint számítottam rá), és ott marasztalt a feleségével vacsorára. Játszottam a gyerekeivel… a kutyával, a nyúllal, ettem rákot és egy tök jót beszélgettem velük… Közben egyeztettem a jövő hét végi munkákat… majd amikor a srácok fürdetésére került sor akkor angolosan távoztam:D Közben itthon végeztem a biztonsági mentés dvd-re írásával, úgyhogy boldogság van:D
    Az utóbbi időben közel s távol nem volt ilyen boldog napom mint ez a mostani:)

  • egy coming out [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.04.17 | Category: gay!, testőr.blogol | Response: 0

    Ma voltam először úgy a gundelben dolgozni, hogy pénzt is kaptam érte. Bár nem sokat, sőt:D fillérekért voltam ott hét órát, de hát május-júniusban megyek rendes fizuért, valamikor bele kell tanulnom. Rita (gundelos báros hölgy) mondta hogy húsvét hétfőn sokan vannak, menjek segíteni… hát alig volt pár ember…
    Nemrég értem haza, de már tegnap elhatároztam vmit. Ha ma hazaérek, és itthon lesz anyu és jó kedve lesz, akkor megosztom vele legféltettebb titkom. És tök jól reagált. Kérdezte, hogy van-e valakim, meg hogy változhat-e a dolog, de enniyben maradtunk. Megöleltük egymást és megy tovább az élet… Szép lassan mindenki tudni fogja… E szellemet követve az Évinek is elmondtam. Neki meleg a 16 éves unokatestvére, remélem egyszer vele is megismerkedek…