Posts Tagged ‘ismerkedés’

  • az online ismerkedés hátránya

    Date: 2011.02.20 | Category: gay! | Response: 18

    Belül érzem, hogy átbasztak. De rendesen, durván felépítetten.

    Ismerkedtem egy sráccal. Elég jól néz ki. Okos, értelmes. Lehet vele beszélgetni. Persze ezt mind interneten derítettem ki. Eljutottam oda, hogy jó lenne találkozni… Megbeszéltük péntekre, aztán lemondta, mert “lady gaga buli lesz, és ott kell lennie”. Utána megbeszéltük szombatra, aztán lemondta, mert “már a vizsgaidőszak közepén megígérte a barátainak, hogy akkor hanyagolja őket, de most együtt nézik majd a való világ kiszavazó showt”. Huhh, mondom ok. Utána megbeszéltük vasárnapra is. Már a helyet, mindent leegyeztettünk, készülődtem, aztán eltűnt, nem tudtam elérni sehogy. Jó, átbaszott, van ez így. Aztán előkerült: “nagypapájának most volt a negyedik szívrohama, ott van vele a kórházban”. Ekkor jött el a pillanat, hogy nem tudjam, mit gondoljak róla. Most külföldön van 3 hétig, szóval elég jó ürügy a tali mellőzésére. De azért még mindig vannak gyanús dolgok:

    • nincs fent facebookon:)
    • azt mondta, hogy minden vizsgája ötös lett a vizsgaidőszakban
      • közben meg egy nemzetközi céget vezet.
    • több száz alkalmazottja van, de nincs pénze megvenni egy ipadet
    • átküldött egy zenét, amit ő írt.

    Hjajj, nem tudom.

    és ilyenkor egy picit megértem azokat a srácokat, akik nyomozgatnak…

    Mert én nem vagyok egy captain vagy egy qkevin, hogy offline megkapjak bárkit, akit szeretnék:( És Kristóf sem, hogy megvárjam, míg az élet elém sodorja a következő jelöltet. Viszont most szólok: nem kérek sajnálatot!:)

  • Öt+1 kamus

    Date: 2010.09.15 | Category: gay! | Response: 4

    Annak ellenére, hogy valamely csoda folytán [(csoda=rosszkor voltam jó helyen)] in da real life vettem le a lábáról Kristófot [(vagyis azt hittem)], melegként ismerkedni a legkevesebb zátonyra futás nélkül interneten lehet. Mármint… zátonyra futáson azt értem, hogy hetero embertársunknál próbálkozunk be, csak mert félreértünk valami jelet. Maradt tehát az internet… a világ, ahol sokan megpróbálják jobb színben feltűntetni magukat; ahol kimondunk olyan dolgokat, amiket máskor nem lenne merszünk; ahol megszűnnek a határok; ahol minden lehetséges.

    De az internet az a világ is, ahol rengetegen azzal szórakoznak, hogy az interneten ismerkedőknek lehazudják a csillagokat az égről, beetetnek, szopatnak, és közben (a barátaikkal) végig röhögnek rajtunk.

    Rajtunk, mivel szerintem a legtöbbünkkel megesett már, hogy át… khm… baszták. Persze az is lehet, hogy túl naiv vagyok, és emiatt folyamatosan megszívok minden ilyesmit… vagy csak egyszerűen túl magasak a vágyaim, és akiknél látok esélyt arra, hogy be lesznek teljesítve, annak bármit elhiszek.

    Van az az alfaja a kamusnak, akik eltűnnek örökre, miután képet küldtél nekik, akármennyire is bizonygatták előtte, hogy ááá, ők nem ilyenek, bízzak bennük.

    A következő típus küld magáról képet, megdicséri a külsőd, leírja a vágyait, meghallgatja a tieidet, és végül belemegy egy találkozóba. Ott állsz a pacsirtamező utcában, a megadott számnál, de nincs olyan név a kaputelefonon, amit mond. Kezd leesni, hogy átbasztak, de még kapaszkodsz a lehetőségbe, hogy félreértettél valamit. Telefonálsz, és csak azt hallod, hogy rajtad röhögnek többen a telefon túloldalán, aztán meglátod őket a szemközti ablakban. Porig alázva kullogsz haza.

    A srác a 3. ablaknál a gayromeon bukkant fel. Mindenféle hívogató dolog Yes-szel szerepelt a profilján, ezért írtam neki annak ellenére, hogy More Top… Megbeszéltük, hogy mi, hogy merre, hány méter, kaptam hm exkluzív képeket is róla… aztán törölte a profilt. Pár héttel később. Hívogató nicknév, minden-yes adatlap, és megint írtam. Akkor vált gyanússá, hogy már beszéltünk, hogy olyan dolgokra kezdett utalgatni, amit nem írtam le akárkinek. Aztán küldött képet a farkáról, ugyanazt, mint az előző srác, emokrisz20. Lebukott, de mire számon kértem volna, törölte magát ő is. De van ugyanilyen escort srác is: minden héten más embert ábrázoló képsorozat van fent a profilján, amit különben nem is nagyon értek, mert igen attraktív anélkül is. . .

    Négyeske ötvözi egymásban az előző két csoportot. Egyszer megbeszéltünk egy találkozót. Én ott voltam, de telefonra nem válaszolt, amint odaértem, és nem is volt ott, ahol megbeszéltük. Aztán pár évvel később elkezdett írogatni romeon, hogy találkozzunk… Adtam még egy esélyt… Megint ott voltam, köröztem autóval, de senki, aki legalább egy picit hasonlított volna a képekre. Hívtam, semmi. Hazamentem. Eltelt megint egy kis idő… megint ír, és nem tudom, mi legyen. Közben feltűnt egy srác, aki túl szexi ahhoz, hogy velem akarjon szexelni… De nem gyanakodtam, csak akkor, amikor kiderült, hogy úgy akar hármasozni, hogy az előző srác is legyen ott… Szóval, most egyelőre ők is a “tisztes távolból” csoport tagjai.
    A legfuribb az, hogy amikor mondom, hogy jó, találkozzunk, jöjjenek át ők, egyiknek sem tetszik az ötlet:D

    Az utolsóhoz és a plusz 1-hez fűztem igazán sok reményt.

    Gyaloglón írt nekem, mert normális volt a nickem. Kiderült, hogy nem volt az, csak nem ismerte, amire utalt:) De mindegy, beszélgettünk. Kb. 1 óra után esett le mindkettőnknek, hogy a másik az, aki. Ugyanis 3-4 éve már volt 1-2 randink, amiből az egyik durvajól, a másik pedig katasztrófálisan végződött. Mondta, hogy várnom kell rá, mert kórházban van, de ez nem okozhat gondot. Beszélgettünk sokat skypeon, és egyre világosabbá volt, hogy ő az az ember, akit azért teremtettek, hogy kielégítse minden vágyamat, és fordítva. Lelkesen vártam a vasárnapot. Péntek lett, beszéltünk, nem volt túl jól, de benne volt a taliban. Aztán hívtam, írtam neki itt-ott, mert mondta, hogy visszakerült a kórházba. Hétfőig nem tudtam elérni, akkor beszéltünk pár sort, és mondta, hogy se telója, se laptopja nem volt, ezért nem írt, és kérdezte, hogy majd ha kap végre egy telefontöltőt, akkor felhívhat-e. Persze, mondtam örömmel, és nyugodtam meg teljesen, hogy csak én magyaráztam bele mindenféle rosszat az eseményekbe. Szerda van, azóta hív.

    És végül a kedvencem, a plusz 1: Este volt, talán éjfél körül járt az idő, amikor elmentem olvasni. Másfél órával később elfáradt a szemem, de nem voltam álmos, ezért letettem a könyvet, és kimentem a géphez. Kb. rögtön írt, beszéltünk pár szót, és találkoztunk. Képeken helyes volt, élőben elmondhatatlan. Fél 3-ra itt volt nálam, és reggelig beszélgettünk, majd egy kis “ungabunga” után lefeküdtünk aludni. Nem sokkal dél után keltünk, csináltam neki reggelit, zuhanyoztunk, majd elköszönt: “akkor este jövök”. Furcsa volt, de elég spontán ahhoz, hogy ne lepődjek meg rajta:) Fél 10-kor jött a visszahívós SMS, hívtam: 11 körül neki már jó is lenne. Átjött, beszélgettünk hajnali 3-ig, alvás 11-ig. Felkeltünk, mondta, hogy elmegy zuhanyozni, aztán menjek én, és ungabungázunk egy nagyot. Lezuhanyozott, kijött, és mondta, hogy lemegy cigiért, amíg én zuhanyozom. Elkészültem, felöltöztem, vártam. 5 perc, semmi. 10 perc, semmi. 15 perc… hívtam, ki van kapcsolva. Azóta sem jött vissza.
    Update: most szólt Gábor, hogy nézzek körül. –6 000 Ft a polcomról fém 200-asokban.

    Szóval ilyen emberek vannak, vigyázzatok!

    [Ugyanitt várom a jól bevált védelmi módszereiteket:P]

    köszi azoknak, akik felköszöntöttek a születésnapomon. a többiek lemaradtak.

    Teen_boys_with_their_towelsboypost13

  • Ismerkedés 2/2.

    Date: 2010.03.28 | Category: be up-to-date!, gay! | Response: 10

    Popov írta: “én jelentkezem legkésőbb ezzel”. Namost, két eset lehetséges:) Vagy én nem számítok, és igazat mondott (akkor megverem:P), ha meg hazudott, akkor azért verem meg:) Popov. Most a dolog “makk” felőli oldalán vagy, az egyszer biztos:P A lényeg: beállok a sorba (a vicc az, hogy szerintem csak tőle olvastam még ilyet, szóval nemtom, mitől a legkésőbb… mindegy), és megpróbálom összefoglalni, mi tesz főnyereménnyé egy pasit nekem. Sokszor mondom ezt a szót: te főnyeremény vagy, de eddig csak egy ember érdemelte meg igazán (viszont nem őt akarom bemutatni:]).

    Hogy kit keresek? Igazából senkit. Egyetlen cél van, minél több embert megismerni. Megismerni, és mindenkiben megtalálni a szerethető vonásokat. Lesz, akiben több ilyen van, és persze olyan is, akinél, ha meggebedek, sem találok ilyet. Benne van a pakliban. Úgyhogy… ahhoz, hogy valaki számomra ideális legyen, nem kellenek nagy dolgok. Csak sok kis apróság, amiért meg lehet bolondulni:) És fontossági sorrend nincs:) Ugyanis a tökéletes ideális pasiban meg van minden a felsoroltak közül:)

    Kezdjük is az első olyan dologgal, amivel rögtön le lehet venni a lábamról: Imádom, ha egy pasi tehetséges. Ha tud rajzolni – vagy énekelni, esetleg nem esik nehezére osszehozni egy képregényt, el tud varázsolni a zenéjével, ha leül egy zongora elé, az összes tanítványa imádja, mikor angolt tanít, vagy “szimplán” csak úgy teniszezik, hogy nem csak Agassi, de még Federer is szögre akaszthatja az ütőjét – akkor ő az én emberem. Viszont nem csak az a fontos, hogy tehetséges legyen, hanem tudja is magáról, hogy az! Mert szerintem nem csak a külső lehet az egyetlen olyan dolog, ami miatt elkezd érdekelni minket egy srác. Például a fiú ezen a videón:P Tehetséges, bohém, és még jófej is. Asszem:P Muszáj annak lennie, nem?:P Önmagával énekel duettet:D Csak azt nem tudom eldönteni, melyik helyesebb.

    Nah, kicsit elkalandoztam:D De ha már így felhoztam, akkor bizony nézzük a külső jegyeket. Legyen kb. olyan magas, mint én 180-185 centi, és legyen vékony, vagy nem! Legyen inkább szálkásan izmos testalkatú. Vékony derék, kockás has, kivehető mellizmok és bordák. Szép hátizomzattal, egy enyhét izmos kézzel és hosszútávfutósan izmos vádlival:) Persze itt is vannak olyan apróságok, amik – nem tudom, miért, de – nagyon felizgatnak:) Ilyen az, ha valakinek szeplős a válla és az arca, vagy a vörös hajú pasik:P És egy kis tetkó! Vagy sok. Az mindenképp!:) Szeretem a hófehér fogas srácokat, akik nem restek hatalmasakat mosolyogni. De viszont, egyáltalán nem zavar, ha fogszabályzós, vagy épp szemüveges az illető. Azért ne kopaszodjon, mint kulka:P Szőr… alapvetően nem szeretem, de a borosta nagyon pasis és szexi, és egy megfelelő testen a szőrös mellkas is kurvajól tud ám kinézni:) Pornstripe a köldöknél, és szigorúan NEM borotvált végtagok! Az igényesség ebbe a körbe tartozik. Legyen tiszta, és legyen mindig jó illata:) Kicsit a külső-belső határmezsgyéje, hogy férfias, de legalábbis fiús legyen az illető. Tőlem fürödhet órákat, vasalhatja a haját naponta többször is, de elvágta magát, ha női hangon szólal meg, és közben csuklómozdulatokkal is illusztrálja a mondandóját… 1c88d514a50082a963d00c44f26d1949

    A külső után, a tehetség mellett természetesen meg kell említeni bizonyos nélkülözhetetlen belső tulajdonságokat is. Egy magabiztos passzív srác sokat dobna az önbecsülésemen, viszont még ennél is fontosabb: lehessen vele beszélgetni. Mindig. Bármiről. Beszélgetni, tehát ne csak hallgasson. Érdeklődjön, és hallgassa meg a választ, de tudjon mesélni, és legyen véleménye a történésekről. Legyen büszke rám, és szeretnék büszke lenni rá: nem akarok bújkálni se a barátai, se a családja elől. Tehát egy egészséges CO-szint elvárás:) Ha nem pesztrálnak eléggé, akkor… szóval legyenek programötletei, hogy minél változatosabban tölthessük együtt az időt:) Pontosság szép erény, a hazudozásnak meg nincs értelme, mert egyszer úgyis minden kiderül. Ide írom még ezt is: nem három hétre, de nem is csak egy évre keresek párt magamnak. Szeretnék családot egy fiúval. Együtt élni, gyereket nevelni.

     11112

    Az utóbbi egy év t apasztalatából tudom, hogy legalább ennyira fontos: illjetek össze szexuálisan, izgassátok fel egymást, és ne csak az “aktívnak passzív pár kell” dolog ‘teljesüljün’. Ami persze jól hangzik, csak van egy kis bibi: én aktív vagyok (és annak ellenére, hogy volt 1-2 próbálkozás), rendesen még senki nem dugott meg (Srác: itt a válaszod…), és nekem az aktív srácok személyisége jön be. Na mindegy:)

    Szex. A kajakosok nem hülyék. Vagy a kenusok. Megnéztem wikin. szóval a kenusok, amikor új párt választanak, van náluk egy úgynevezett összetérdelés, amikor megnézik, tudnak-e egy hajóban evezni. Szerintem erre szükség van a kialakulni látszó pároknál is, épp ezért nem ítélem el, ha valaki már az első randin szexel.

    De mégis, milyen legyen? Kicsit uni. Alulról. Ha esetleg oda jutunk, tudjon dugni, de amúgy szeresse, ha dugják. [m. alapján: És imádja, ha seggbe kúrják.] Az orális dolgokat pedig mindkét oldalról, mert szerintem az az aktív, aki dug, és szopat, semmi mást, az egyszerűen nem meleg. Álljon a farka szex közben végig, főleg akkor, amikor dugom. A számomra ideális pasi akkorát spriccel, hogy a köldökömtől a fejem mögött lévő falig mindent beterít. Legyen szenvedélyes, és nagyon bevállalós (aka perverz:P). Ne húzza a száját, ha valami extrém ötlet jut eszembe.

    luigiandluca8

    Hát. Ilyen. Ilyen az én ideális pasim. Biztos ezért nincs senkim:D Ha valamelyik kedves olvasóm magára ismer, akkor kapálózzon, mert addig sajna azt kell hinnem: ez a srác csak a képzelet szüleménye, a valóságban ilyet összerakni egyszerűen lehetetlen.

  • Ismerkedés 2/1.

    Date: 2010.03.19 | Category: be up-to-date!, gay! | Response: 8

    Forgatás. Begörcsöl a talpam. De ég a piros lámpa: Felvétel, úgyhogy nem ordíthatok. Próbálok ráállni, kinyújtani, de nem múlik. Közben észreveszem az asszisztens szúrós szemét, és kiolvasom belőle a gyilkos gondolatot: “Meg ne nyikkanj, vagy kinyírlak!!!” Fogam összeszorítva, szemem könnybe lábadva, és még mindig görcsöl. De cssss, miről beszélnek ezek?

    Netes ismerkedés. Érdekes. A görcsöt igyekszem háttérbe szorítani, és fülelek. Valami olyasmit mond a pszichológus, hogy az ismerkedés tiszta marketing. Mintha egy terméket akarnál eladni, csak a termék ebben az esetben te magad vagy. Úgyhogy magadat csak pozitív fényben állíthatod be minden fórumon. Gondolj bele. Házal nálad egy ügynök, aki mosógépekkel kereskedik. Mutatja kívül, próbálja megmutatni belül is, de kicsi az ajtó… Aztán egyszer csak kiböki: Vedd meg, de szerintem ez egy szar. Pár fémpénzt alig adnék ki érte. Megvennéd? Ugyenem. Ennyit mondott, jött a zenei blogg.

    A görcsöm elmúlt, de én elkezdtem gondolkozni. Lehet, hogy elbasztam, amikor CrazyBoy előtt ilyen üzenetekkel próbálkoztam pasiknál:

    Nem volt túl kreatív, de…

    Áááá, ez gyenge volt

    Kis hülyével, mint én

    Csodák csodájára, egyszer bejött, de váltani kellett. Az új profil titokzatos, de mégis sokat elárul. Nincsenek benne idézetek, se youtube linkek (ilyenekkel hogy lehet ismerkedni?:O), csak tervek, vágyak, nemvágyak, és egy XXX kép, amin természetesen nem én vagyok. Az elküldött üzenetek pedig magabiztosak, egy csipetnyi bókkal és humorral, valamint egy kérdéssel, hogy esélyt se hagyjak NE válaszolni (ami szerintem undorító dolog…). Úgy látszik, ennek van sikere.

    Már csak azon kellene változtatni, hogy egy jó pasi képeit küldjem el a sajátom helyett. Mert a belsőm mindenkinek kell, a külsőmmel együtt viszont ugyanők csak barátkozni akarnak. Vagy esetleg egy fotós+személyiedző+étkezésitanácsadó+sminkes+sztájliszt kvintett:P

    Mondjuk… ma láttam egy verset. Írtam is a srácnak. Mint kiderült: Végh György, pedig azt hittem, ő írta. De az egész… tökéletes:) A srác is. A képe… A legjobb fotó, amit azon a szájton láttam. És ő is CSAK barátkozni akar.

    Jó volna egyszer más ember szemével
    megnézni-látni kívülről magam:
    mert érdekelne, hogy ki és miféle
    az, akié a szájam és hajam,
    hogy ki az, ki a szívem bitorolja,
    aki használja lábam és kezem,
    ki minden szervem elkoptatja sorra,
    aki feléli lassan életem?

    Nemsokára jön a második rész, Popov mintájára az ideális pasiról.

  • lépcső

    Date: 2008.07.30 | Category: i need answer! | Response: 2

    Ismerkedtem valakivel a minap, és azt kérdezte a sűrűjében, hogy:

    - Te hová vezetnél, ha lépcső lennél?

    Már azt sem tudtam, hogy épp lányos vagy fiús zavaromban nem tudok semmi kreatívat kitalálni… Aztán elkezdtem hebegni valamit, ami az edzőteremről, az edzésről jutott eszembe:

    - A nehezebb időkben felfelé, a könnyebbekben lefelé. – meg mondtam még pár hasonló baromságot, de nem loptam be magam a szívébe (bár azért párszor sikerült megnevettetnem, no de nem is ez a lényeg…)

    Ti hova vezetnétek, ha lépcsők lennétek???

  • második nekifutásra [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.05.30 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Ma már elkezdtem egyszer ezt a bejegyzést, de valami másik oldalt is néztem közben, véletlenül mellényomtam, és hát nem egy nyamvadt link volt ott?:S Úgyhogy elveszett minden, és mostanra gyűjtöttem erőt arra, hogy újból belevágjak:) Mivel is kezdjem… regisztráltam újra a gayromeora… Romeo miatt szedtem le magam, most már ő nincs egy ideje, volt egy kicsit más, Laci, ő tök aranyos srác volt, nagyon okos, nagyon szép, nagyon választékosan beszélt, de hát egyik talink közben azt éreztem, hogy én másba vagyok szerelmes, és nem akartam őt hülyíteni. Pedig ő tényleg egy főnyeremény minden melegnek, ez úgy igaz, ahogy én itt írok most:) Többek között miatta, és Romeo miatt, meg még pár nagyonfullos pasi miatt, akik tényleg nem úgy néznek ki mint joda a csillagokháborújából, kezdem úgy érezni, hogy nem lehetek azért világcsúfa:D Mostanság feladtam az egyik legfőbb vezérlőelvemet, méghozzá a felső korhatárt. Rájöttem, hogy a nálam nem csak 1-2 évvel idősebbeket is lehet szeretni, és nem kell szégyellni őket az utcán, társaságban, miegyéb. Jah igen, szóval www.gayromeo.com/wikko – ha valakit érdekelne…

    Délután a suliról kezdtem el írni. Nem lettem kiválasztott, nem kerültem fel arra a bizonyos listára, így mehetek februártól gyakorlatra. Közben kezd körvonalazódni, hogy hova is mennék szívesen. Ha szárazföld, és külföld, akkor mindenképpen angol nyelvterület, annak ellenére, hogy németből kéne még szakmai nyelvvizsgát csinálnom. És ha angol nyelvterület, akkor Új-Zéland, és hogy miért? A csodás tájakért. Ha belföld, akkor három szállóba mennék szívesen (sőt, négybe): A Westend Hiltonba, a Corinthia Grand Hotel Royalba, vagy a Fő utcai Novotelbe, amiből látszik a parlament:D Ha vidék, akkor Hotel Rogner Hévíz. Ha meg hajó, akkor mindenképp óceánjáró, és ebben segít a mixersulim másik divíziója, vagy mi, a hajópincér-közvetítő részleg. Elég egy szakirányú végzettség – mint pl a mixervizsga, nyelvtudás, és már mehetsz is. Havi 300e körül lehet keresni, azt mondta az embör, hogy két millát haza lehet hozni fél év alatt. Szóval Ezek a tervek, februártól megyek. Még suli… Az idegenvezetésmódszertana tanárom még mindig nem írt, hogy meglelte-e a zh-mat… Kurvajó, holnap felhívom, annak ellenére, hogy csak sms-t szabad írni neki. De hát múlthét hétfőre ígért egy mailt, ami nagyon nem jött. Különben tök lusta vagyok, másfél hete megy a vizsgaidőszak, többek már majdnem végeztek, én meg még egy vizsgára sem mentem el. A múlthét szerdai ugye elmaradt, tegnap meg a nyelvvizsgára fogva nem mentem el pénzügyből. Le akartam adni, de több nappal a vizsga előtt már nem engedte a neptun. Na mindegy, úgy rohad meg:D Ma voltam nyelvvizsgázni. Szóbeli. Délre mentem, ezért az egész délelőttöt végigizgultam, hányinger, hasmenés. Aztán bementem a terembe. Ott is izgultam, főleg, miután megkaptam a cikket:S Alig értettem belőle vmit… És amikor arra került sor, hogy beszéljek, elkezdtem hebegni-habogni, azt sem tudtam, mit mondjak épp. Szerintem a mondataim feléből vagy az alany vagy az állítmány hiányzott. Szövegkohézióról meg ne is beszéljünk:S

    Mixer gyakorlaton aaaannyira finom koktélokat csináltunk, hogy vááá. A Swimming Pool isteni finom lett, éppúgy, mint a Pina Colada:) Ezeket csináltam is, és ittam is, úgyhogy jó volt utána visszamenni dolgozni. De a legdurvább az volt, hogy koktélozás és 3 óra légkondicionált helységben eltöltött idő után kimenni a napra. Kicsit ‘földhözbaszott’, aztán mentem vissza dolgozni a felvonulási térre. Sajtófesztivált csináltunk, csak egy adalék: voltak divatbemutatók is, és a backstageet az izmoscéghez tartozó őrök ellenére ellepték a valakinek a valakije – melegek. Ezzel nem is lett volna baj, csak nem épp az a fajta, akikre büszkék lehetnénk… Travi, hajtűdobáló, minden féle-fajta volt ott… De egy kulturált sem (ja de, én:D) Jaj, lapozgattam egy céges fotógyűjteményt, és találtam két képet magamról, majd kölcsönkérem zolitól, és bescannelem, hogy lássátok ti is, hogy dolgozom én:D Majd biztos lesz megint cocktail-recept (ha már a nyelvvizsgán nem tudtam elmondani hogy készül a swimming pool). Jah, még annyi a legvégére, hogy 100 ból 83 pontos lett a tesztem, szóval mehetek majd vizsgázni szerencsére:)

  • fiúk, egyéb [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.05.15 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Nos, újra egyedül, az én döntésem miatt. Úgy éreztem, hogy… mindegy, magánügy. De sztem jól cselekedtem, később előjönni ezzel még rosszabb lett volna. Így legalább még szóba áll velem Romeo. (bár lehet, hogy csak azért, mert van egy túszom:D) És most az októl függetlenül továbbra is úgy gondolom, hogy olyan mércét szabott a jövendőbeli páromnak, amit nehéz lesz túlszárnyalni, minden téren. Ritka az okos és szép pasi.

    Aztán még egy dolog: egyre inkább kezdek meginogni abban az elképzelésemben, hogy megbízok mindenkiben, mert alapvetően igazat mondanak… Az utóbbi időben hárman is átkúrtak:S Többen letagadták a párjukat, a nevüket… Nem tudom, sosem akartam senkinek rosszat:S

    Még egy nap, és vége ennek a félévnek, már csak vizsgaidőszak van hátra. 77%os lett a próbavizsgám, de pl az idvez zh-mról nem tudok semmit, mert tanárnőm, aki "én még sosem hagytam el semmit", elhagyta az egész csoportét:D Viszont szombaton annyira kivoltam a sok tanulástól, hogy nem mentem el a mixertesztre, így azt holnap pótolom. Kitaláltam egy módszert, amivel tök ügyesen puskázom mostanában, de hát a betörő sem adja ki a módszereit;P

    Vasárnap láttam megint a Hairt Barbussal, kezdek egyre jobban rákattanni:D És most Geri – volt csapattársam, az egyik főszereplő – is észrevett:D Úgyhogy dobtam neki egy mailt, most izgulva várom a válaszát:D Kezdem belakni a lakást:D Sokat takarítgatok, hogy szép rend legyen, de nagyon szeretek itt lakni:) Bár sokszor kelek fel a szomszéd tacskóira… Folyton ugatnak:S és folyton az ajtóm előtt (az egyik egyszer belógott:D itt kergette bent a gazdija:D)

    lefotóztam, és barátaim segítségével körbevágtam (najó, ők csinálták, én kuksoltam:D) az egyetlen ételt amit meg tudok sütni és nem mirelit kaja:D

    az angol recept és a kép – ezzel zárom mai írásom:D

    P1120842_resizestuffed potato

    Ingredients:

    A few potatoes

    Grated cheese

    Ham

    Garlic

    Margarine

    Soured Cream

    First of all, put the potatoes into the oven without chopping or peeling it. Bake them for an hour. After this cut them in half. Catch a teaspoon, and carve the inside of the potatos forming a dish. Mix the ingredients (carved inside of the potatoes, grated cheese, sliced ham, mashed garlic, margarine, soured creme) as favoured. Stuff the mixture back into the hollowed potatoes, sprinkle it with grated cheese, take back into the oven and bake it until the chees melts on it. Serve it on salad bed.

    Bon Appetite!

    Hjaj, eszembe jutott még valami: olvastam egy cikket az indexen, hogy mi lenne, ha GYF meleg lenne, cigány lenne, zsidó, néger, nő, öreg, ilyesmi, és hát szomorú, de még a piréz is megelőzte a melegeket:D Csak a cigányokat és a hm még valakit lenyomtunk… szóval:S le vagyunk maradva még a kisebbségek elfogadottságában is.

  • Kraft [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.06.18 | Category: gay!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    hm honnan is folytassam… Pénteken délelőtt nekikezdtem a jövő hét szerdai szigorlatra való felkészülésnek… A lelkesedés délig tartott:D (Hm közbeszúrok valamit, csakhogy a további rész érthető legyen: a melegek és úgy általában az ismerkedés egyik módja az internet… én mivel meleg vagyok nem ‘szólíthatok le’ akárkit az utcán:D És mivel nem megyek meleg szórakozóhelyre – egyelőre:D – többek között a chat.hu:S gay szobájában szoktam pasizni::D Na és itt vannak olyan – magukat escortnak – hívó fiúk, akik pénzért szexelnek) Tegnap netezés közben írt a ‘közösbe’ egy ilyen egy ‘hirdetést’… rákattintottam és rögtön megmondtam neki hogy nem vagyok hajlandó fizetni szexért, de szívesen beszélgetnék vele.. Beszélgettünk, és elmondta mire kell neki a pénz… Hittem neki:S Mondtam hogy talizzunk és odaadtam neki a hiányzó 20e-t… Kb négy órát beszélgettünk, és talán még máskor is talizunk majd… Este hazajövet folytattam a tanulást, Kb hajnali fél egyre sikerült kiolvasnom a makroökonómia könyvnek a hiányzó részét. Ma reggel háromnegyed 10re mentem raktárba, 10re át egy másikba, monitorhangosítás bepakol és mentünk a műpába fiesta koncertet csinálni… Ebben eddig nincs semmi különös, az most jön:D Az ország egyik legnagyobb ródjával dolgozhattam együtt:D Az az ember egy storygép, és nagyon érti a dolgát… Bár vannak furcsa dolgai (Péel egy foszöld ujjatlan pólóban jött monitorkeverni, amire az van írva angolul kb, hogy szar a névmemóriám, hívhatlak seggfejnek? vagy az is érdekes volt hogy az első zenekar alatt elment cigizni meg aludni és otthagyta simán a pultot:D), de kinek nincsenek? Megtiszteltetés volt vele dolgozni. Nemrég értem haza, és meglepődve vettem észre hogy új vécéülőke van:D De majd’ beszartam, úgyhogy rá kellett ülnöm:D Most kinyomtatom amiből holnap tanulni akarok aztán szunya ezerrel:S holnap tanulós nap…