Még nem olvastam ki, és kölcsönkérni se tessék egyelőre, mert hosszú a lista [1: CB; 2: Captain; 3: Cube], de mindenképp tessék felvenni könyvkolónián a “szeretném, ha meglenne” polcra! Ja, hogy mit is? Névnapomra rendeltem könyveket magamnak, és benne volt egy meleg könyv is a csomagban:

Paul Burston – Szégyentelen

Hogy melyik kiadó adja ki? Szerintem lassan mondani sem kell… Szinte minden könyvet, ami olyan, hogy ha meglátom, rögtön meg is akarom venni, az Ulpius-ház adja ki… A hátul olvasható rövid tartalom itt !

Az az igazán durva, hogy még nem tartok a könyv negyedénél, de ugyanazt érzem, mint a fiúk a klubból-t nézve éreztem: hogy ez rólam szól. Oké-oké, ez szarul hangzik, de az ottani karaktereket is simán rá lehetett húzni az ismerőseimre, a történetek is megtörténhetnek… És itt még közelebbi élményeimet olvashattam viszont. Nézzünk egy párat:

Az egyetlen alibi-s élményem úgy ért véget, hogy pisiltem, majd, amikor észrevettem, hogy egy tag arra veri a farkát, hogy ott pisilek mellette, kézen ragadtam a barátomat, és kimenekültünk a helyről. Ő még maradt volna, de már értem, miért a női vécébe járt pisilni…

Utálta ezt az érzést, amikor túl részeg ahhoz, hogy bármit is csináljon, és bármit is csinált, egy fikarcnyit sem változott a helyzet. Elvánszorgott a vécébe, és tíz teljes percig mélázott a piszoár fölött azon tépelődve, hogy vajon kell-e hánynia, vagy sem. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki álldogál mellette. Mikor oldalra nézett, észrevett egy hátrafésült, fekete hajú vén tagot, kezében a farkával, ahogy finoman rejszolgatva az ő ágyékát bámulja.

Internetes ismerkedés 1:

Johnnak tetszettek ugyan ezek a maximák, de az infólapból hiányzott egy-két fontosabb részlet. Csak hosszadalmas üzenetváltások után derült ki, hogy IzmosHelyes korántsem annyira izmos és helyes, mint állítja. Valójában erősen közel áll a negyvenhez, kopaszodik, és valószínűleg csak azért gyötörte magát az elmúlt húsz évben a mellizmai fejlesztésével, hogy ne legyen olyan szembetűnő egyre növekvő pocakja.

Aztán ír olyanról is, mint a netes ismerkedős adatlapokon található jeligék [Kúsztósz figyelmébe ajánlom, hamár:D]

A neten található adatlapján a nézeteiből is adott némi ízelítőt, amivel elárulta, hogy bár a végletekig el van telve magával, azért némi filozofálgató hajlam is szorult belé. “Ha az élet időpocsékolás, és az idő az élet pazarlása, akkor jöjjünk össze, és pazaroljuk egymást.” “Fontos, hogy mindig mindenben a legjobb légy. A második helyezett csak az első vesztes.”

Vagy pl. itt van az a dolog, hogy vannak emberek, akik azt mondják, hogy genetikailag beléjük van kódolva a késés, de szerintem késni nemes egyszerűséggel parasztság, és nincs rá mentség.

Megnézte az óráját – nyolc múlt. Kezdett nagyon idétlen lenni a helyzet. Miért késik el valaki mindig mindenhonnan? Vajon erről sem tehet az ember, mint a diszlexiáról? Lehet, hogy amikor a Christopherhez hasonló emberek az órájukra néznek, hirtelen összekeverednek a számok? Vagy csak nagyképűen meg akarják mutatni a világnak, hogy rájuk érdemes várakozni?

Olvasok, nincs jobb annál [és nincs is más dolgom:D]. Most éppen frank shätzing – hangTalan című izé, politikai thrillerét:) Az a durva, hogy tökre leköt; és az utóbbi pár oldalon több olyan dolgot találtam, amiről eszembe jutott valaki, úgyhogy ezeket idézgetem ide most:

" – Csak tudnám, hogy jutnak eszébe ilyen dolgok! El sem tudom képzelni, milyen lehet megírni egy könyvet.
- Valahogy úgy vagyok vele, nagyságos asszonyom, mint a híres makedón kőfaragó.
- Na ne mondja!
- De igen. Arra a kérdésre, hogyan képes kifaragni egy tökéletes oroszlánt egy masszív márványtömbből, rövid gondolkodás után azt válaszolta: – Nagyon egyszerű. Magam elé veszem ezt a kőtömböt és mindent lefaragok róla, ami nem hasonlít oroszlánra."

Jó, ebben senkire nincs utalás, de tök jó kis történet:) Aztán itt van a Dublint megjárt Kyle, ezeket neki gyűjtöttem:

“Olyan vibrációk áradtak belőle, amikor zümmögött, amilyet csak Shannonbridge-ben és más hasonlóan elvarázsolt helyeken lehet hallani, miután az embert besodorta az ár a pult mögül az élelmiszerboltba, ahol a falu rendőrével találkozhatunk – aki történetesen a pultos sógora, és egyszersmind a nagybátyja az üzlet tulajdonosa, akiknek van egy legjobb közös barátjuk, és annak van egy csónakja – akivel egy kései órán elfogyasztott Guinness mellett erősen fontolóra vétetik, hogy szemrevételezni kellene azt a kis pontyot a kicsi tóban Shannon szigetén, aki már akkor is ott volt, amikor az óriás a parittyájával anno megölte a feleségét és a szeretőjét, mert azok madár képében bujálkodtak, és az óriást varázsital segítségével kábították el, ami egyszer nem sikerült, és akkor hirtelen vége szakadt a paráználkodásnak, és így tovább. “

meg még neki van ez is:

“Dublinban volt egy ember, akit Yuppnak neveztek. Ha valaki gyalogosan kelt át az O’Connel hídon, úgy hátulról odasettenkedett, és olyan hangosan “leyuppolta” a polgárt, hogy majd’ megállt a szíve. Mindenkit “leyuppolt”! Zseniális köröző volt.”

[köröző: “-[…] Vannak vadludak, amelyek jönnek, és olyanok, amelyek elmennek. Viszont olyanok is vannak, amelyek csak köröznek.
- És miért teszik?
- Ha kiválasztanák az irányt, a többiek követnék őket.”

Az utolsó pedig Captainnek szól, hogy tudja, nincs egyedül:

“-Nem találod úgy, hogy eléggé elvontak kezdünk lenni?
- Ez az iszákosok előjoga. Elvontnak lenni kötelező. Joyce már olyan elvont volt, hogy könyvei révén jutott el a világhírnévhez, amit egyetlen ember sem tud felfogni igazán. […]”

A 182. oldalon tartok a 600+-ból, és eddig csillagos ötös. Kérjétek kölcsön, vegyétek meg, megéri!

Majdnem az lett a cím, hogy sziasztok, köcsögök, csak mert lelkesen írogattam bejegyzéseket, hogy amíg Tihanyban űzöm az ipart, se legyetek bejegyzések nélkül, erre lófasz se kommentelt. Lefosom. De most nem káromkodom többet, nem szép dolog. Úgyhogy, most nem lesznek előrebejegyzések, viszont megint nem leszek jódarabig. Ezzel kell beérni. Lássuk:

• Ugye Tihany lásztvík, céges bál. Főszereplők: Viktor; Részegszőkepicsa. Kimentem pisilni, át az őrökön, mert a hely képtelen volt egy staffmosdót összehozni az 5-ből [értsd: kinyitni]. Jönnék vissza, őr engedne be, de az ajtó túloldalán ott a Részegszőkepicsa, és mondta az őrnek: “Őt ne engedd be, ő egy senki”… Teljesen ledöbbentem. Kimentem, forgolódtam, hirtelen nem tudtam, mit kezdjek. Aztán bementem, odaálltam elé, és megkérdeztem, hogy mi az, hogy senki vagyok. “Én a cégnél dolgozom, nem ismerlek, szóval egy senki vagy”… Erre kreatívan annyit bírtam még hozzávágni, hogy “Váltsál már stílust, baszdmeg”… csak hápogott, de órákig nem tértem magamhoz…
• Amúgy még Tihany: mentem lefelé, Mercedes Vito, én vezettem. Megyünk Füred előtt, látom, kollégáék ott állnak az út szélén, rendőrbácsi igazoltatja őket. Észbe kaptam “itt mindig van trafipax”, ezért lassítottam, 52 kmh. Aztán a város felénél “baszki, az előbb mentem el egy rendőr mellett [lásd: story "ott egy trafi, mennyivel mentél?!" Hát, szerintem eléggel egy következő 3 hónapos jogsimentes etaphoz:)
• Az a 'nickem' mostanában msnen, hogy Heartbeats... érdeklődik a jónép, h miért: láttam ezt a szót egy olyan szövegkörnyezetben [jelesül egy tájfutó időmérő szoftverben azt hívták így, hogy veszi-e a célszámítógép a kihelyezett eszközök jeleit - vagyis a kihelyezett eszközök voltak a szívdobbanások], ezért megakadt rajta a szemem, és nagyon megtetszett a szó, és hát ezért.
• Ma olvastam a metro metropolt, vagyis csak az utolsó oldala jutott el hozzám a nap végére, de ott is találtam két baromi érdekes dolgot. Kázmér és Hubával kezdtem szokás szerint, és németórán hangosan felnyerítettem, amikor elolvastam a mai kis képsor utolsó szövegét: “Talán, ha nagy mázlim van, akkor nem csúfolnak “Pincsiképű“-nek a hátralévő életemben”. Pincsiképű – brutál szó:) Erről jut eszembe… annó ‘elkezdtem-elkezdtünk’ egy szlenges dolgot szavakról, amiket nem értettem, nem ismertem. Itt van most a nagy testvér, ami kicsit profibb. Böngésszétek vidáman. [http://szleng.blog.hu/]
• A másik: ezen az oldalon mindig van ‘Posta’, ilyen rovat, ahova a jónép beküldi  a meglátásait, problémáit, vagy épp örömeit. A mai első levél így kezdődik: “Az utcánkban, Tarnaleleszen a mai napig földút van.” Ezt is körbemutattam párszor, hogy mekkora problémái vannak az embereknek. De rögtön indokolja a következő bekezdésben: “Pétervásárán és más falvakban van útfelújítás [...]“… Teljesen készen van:) És hogy mit kéne tennie a települése vezetőinek: “Az ivádi polgármester ki mert állni Budapesten kéregetni a parlamentben”. Ez baszdmeg – íííííííííííííííí nem káromkodom… Tényleg egy országra tartozik, gratulálok, kedves K. K. Tarnalelesz.
• Ulipius-ház – szerintem több dolog miatt is a legjobb magyar könyvkiadó, és nem lepődnék meg, ha baromi gyorsan a legnagyobb is lenne. Folyamatosan érdekes könyveket jelentet meg [bestsellereket]. Hirdeti a könyveit – már ez is alig mondható el a kiadókról, méghozzá a metrokban, ahol többszáz?ezer ember fordul meg naponta. És a könyv úgy kezdődik, hogy a belső borítón van egy könyv, ami “ha tetszett, tetszenei fog a <könyvamitakezedbentartasz> is!” A végét pedig egy másik könyvajánlóval zárják: Ha tetszett a <könyvamitakezedbentartasz>, tetszeni fog ez is:”. Szerintem nagyon jó így könyvről könyvre haladni, és már nem egy remek élménnyel lettem gazdagabb. Most épp a Gigászok Harcát olvasom… vannak benne furis dolgok “A homoszexualitás bűn” – de hát… keresztények, meg republikánus párt… Ajánlom már 150 oldal után is nagyon.

Újabb hogy:) Öt körül felkeltem, túlaludtam magam. Elhatároztam, hogy nem megyek suliba. Aztán visszafeküdtem, aludtam 8ig, azóta olvasok. TRUANCY-t.

Jelenet: két fiatal, jótestű srác [jó-jó, persze, az agyamban forgó filmben minden szereplő álompasi] megy be egy sikátorba, majd a ‘mester’ megszólal:

- Fakarddal fogunk vívni. Én hülye… négyszer egymás után el kellett újra és újra olvasnom, míg rájöttem, hogy nem az volt ott, hogy a “Farkaddal fogunk vívni”.

Gáz – avagy gyász, egy kedves barátom nyomán.

Csütörtökön telefonáltam, én fasz, ezért mehettem dolgozni – bár semmi kedvem nem volt, de vagy egy hónapja megígértem. MLM rendezvény az ország másik felén… 1 telefon – nincs wifi. Akkor bizony kell vmi olvasnivaló. Amiket legutóbb beszereztem [2 Jeffery Deaver és a Truancy], már [majdnem] kiolvastam, szóval nézzünk körül a neten, mi érdekel.

Három könyv címével a tarsolyomban indultam neki az alexandrának, ebből kettőt a mozgólépcső mellett láttam kiplakátolva, egy meg mefi.be hatására van rajta már régóta a listámon [meg persze azért, mert az összes többi robincook ott figyel a polcomon:)

Eredmény: a Halálcsapdát nem találtam a boltban, és még a címét is elfelejtettem, mire odaértem. A Pánikot mindkét helyen keresték [elkeseredésemben bementem egy libribe is, ahol a nő megesküszött rá, hogy ott van a polcon...], de aztán most reggel lecsekkoltam, és nem véletlenül nem találták sehol: szeptember 30-án jelenik meg, pedig érdekesnek tűnik.

Amit viszont sikerült megvételeznem, az Tarjányi Péter ex-kommandós életrajzi-elemző könyve, Meglátni és megveretni,  aminek “Az apropó nem más, mint a 2006. szeptembere, a tévészékház ostroma óta tartó, újra és újra fellángoló utcai randalírozások.” A könyv nem túl terjedelmes, de van saját honlapja részletekkel, ami nekem tök szimpatikus elgondolás. Vannak a könyvnek testőrös részei, egy kis múlt, és sok vélemény a jelenről, szóval érdekes lehet a “randalírozásokat” egy belsős szemszögéből is végigolvasni. Mégis egy tök másjellegű idézettel ajánlom a könyvet, amin a fent említett MLM konferencián sírva röhögtünk:

“Különböző szituációkban – repülőgépvisszafoglalás, fegyveres bűnöző elfogása, satöbbi – folyt a küzdelem. Az izraeli csapat vezetője, aki korábban az atlantai olimpia biztonságáért felelős stáb egyik főnöke volt, egyszer csak közölte velünk:
- Mi egyszerűen intézzük el az otthonába szorított terrirstát. Először felszólítjuk megadásra, majd előgördül két, tolótalppal felszerelt harckocsi, és rádózerolja a házat.
Ezt olyan természetességgel adta elő, hogy a lélegzetem is elállt. Kérdeztem, mi lesz a nőkkel és a gyerekekkel.
- Ha a felszólítás ellenére nem bújnak elő, ők is az ellenségeink.
- És ha a család jönne, de apu nem engedi?
- Az már túszejtés. Kilőjük az apát, majd újra felszólítjuk a családot. Ha nem mozdulnak, megy a tolótalp. Háborús övezetben élünk, nem vidámparkban.”

No igen.

Hétfő, 4*45 perces óra, 20 fő + 1 tanár

A tanár egész órán a kínai és orosz csoporttársakkal poénkodott, nekik direkt angolul beszélt (pedig perfekt magyarok), meg ilyesmi. Aztán 300évesjátékmára sóhajtott egy hatalmasat, amire a tanár elkezdte faggatni:

T: Ki sóhajtott? Te voltál, 300évesjátékmára?
300: ééén nem sóhajtottam. 
T: Hát pedig ezt így hívják magyarul!
Én úgy röhögtem, mint suliban még soha:D

Ja, ha már kínai, buzuljunk picit:) Egy olyan helyes ferdeszemű-európai keverék jár a suliba, hogy, mivel bement a könyvesboltba, rögtön vettem ma két tankönyvet, pedig már pár féléve nem szoktam:D

Redblek születésnapja előtt benyújtotta a rendelését – egy műfaszt szeretett volna születésnapjára. [végül meg is kapta - kép].

Én is ilyen happy endet akarok!

Akkor amit kérek:

Daydream könyv – p239, amiben többek között ilyen képek vannak (ez most a hátterem).

A másik, amit szeretnék – azt TT kollégámnál láttam: egy kaméleont. Beszarás. A tömzsi kis nyomi teste és a külön mozgó deltoig szemei… a legflashebb állat.

A blogon nemrégiben coming outolt karas segítségével elkészült az utolsó olyan funkciója a blognak, amit a görögországi “kiruccanás” előtt szándékoztam megvalósítani, így a blog joggal viselheti a 3.1-es verziószámot:-P Ez pedig nem más, mint a költözéskor már beharangozott galéria, ami a technika – és a mysql – ördögének köszönhetően mostanra fejeződött be. A jobb oldali menüsoron érhető el mától, de egyelőre csak teszt jelleggel töltöttem fel pár képet a szállodáról, ahova megyek, valamint rajzocskáimat, az igazi nagyüzem, képáradat, ilyesmi remélem jövőhéten indul be. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és azt is legalább olyan gyakran fogjátok böngészni, mint a blogot. Megváltozott a fejlécben található blognév is, El Grecora. Nemnem, még mindig Victor van Gogh vagyok – höhö – csak… kap egy tábla csokit, aki megmondja, miért El Greco, no:D Karas: nem játszhatsz!!!!!!!!!

De most megyek olvasni, mivel megjött a Battle Royal – update: ami ráadásul Battle Royale – és végezni akarok vele, mielőtt körülöttem mindenki lehagy, és kiddo megírja, ki a gyilkos:P

Folytassuk akkor hát a YshouldIBaSaint és Gus ötlete nyomán létrejott postot a könyvekről. A hátborzongató könyvajánló után most nézzük meg a könyvespolcaimat, beszéljünk a kedvencekről, és a tervekről.

Amikor először kezdtem el olvasni olyan könyvet, ami igazán érdekelt, tizenpár éves voltam. Jó, most nem fogok mesekönyvekről, meg színezőkről írni. Anyut kértem, hogy adjon valamit, ami jó lesz. Robert Merle – Védett férfiak – ami igazából legjobb tudásom szerint egy másolás, a Védett nők másik verziója. Csak arra emlékszem, hogy nagyon vontatottan olvastam el, több részletben, éppúgy, mint Merlétől az Állati elméket. Ezután igazi éles váltás következett, megtaláltam otthon valamelyik régi kiadású Robin Cook orvoskrimit. Ezek voltak azok a könyvek, amik úgy igazán elindítottak az olvasás szerete felé vezető úton.

Mert ezeket én egyszerűen nem bírtam letenni. Együtt vettem mély levegőt Laurie Montgomeryvel, amikor valami veszélyes dologra készült, de éppúgy izgultam Jack Staplaton vakmerő tettei közben is. Egy éjszaka, és megvolt egy könyv. Nem olyan krimik voltak, hogy együtt lehetett nyomozni a főhősökkel, de talán épp ezért volt végig izgalmas, mert láttuk mind a két ’szál’ cselekedeteit. Aztán jött a derült égből villámcsapás – kiolvastam az összeset. Akkor jöttek a próbálkozások, keressünk más orvoskrimi-szerzőt. Próbálkoztam Martha Tailorral, meg volt egy Új Orvosregények címet viselő sorozat is, de ezek nem voltak még egy lapon említhetőek sem Cookkal, úgyhogy új irányt kellett vennem:) Akkoriban a mountexes öltözködési stílusomat éltem, ilyen hegymászós és outdoor cuccok, és ott láttam meg egy könyvet, Joe Simsontól A végtelen érintését. Rövid kis könyv, de minden másodpercében érezhetjük, amit a hegymászó érzett, miközben a hegy tetején eltört a térde, és megpróbált lejutni. Amennyire én tudom, ezt meg is filmesítették, és láttam is a filmet, de nem nagyon ugrik be a címe. Innen és a National Geographicos hegymászóbalesetes filmekből szinte egyenes út vezetett a “Veszélyes Övezet” könyvsorozathoz, melynek minden kötetét Robin Cookéhoz hasonló izgalommal fogtam a kezembe.

Közben persze a kötelezőket mindig rövidítve olvastam el, de hát ez is az én alulműveltségem:S Hazai pályáról Tvrtko és Havas mellett két nagy kedvenc Kárpáti Andor Kurvajó és Kánya Kata Testőrök című könyve. Utóbbi a gyerekkori álmom miatt, hogy én testőr akarok lenni, volt nagy élmény, az előző meg a következőhöz hasonló gondolatok miatt:

“Mielott elaludna, pihegve a mellemre hajtja a fejét és azt mondja>
- Szeretlek.
Én csak fekszem és a mennyezetet nézem. Érzem, ahogy teste álmában megrázkódik és tudom hogy szépet álmodik. De mit mondott? – hallgatózok a sötétben – mit mondott ez a lány?
Az erdo felol tücsökciripelést, lombsuhogást hoz felém a szél, Hallom, ahogy végigszalad a dombokon, simogatja a fák leveleit és játszik a vízzel a medencében.
Az ablak felé fordítom arcom.
A Holdat látom és csak nézem fehér tükrét. Lassan megértem, mire gondolhat ez a lány, aki a mellemen álmodik és szinte megbomlik az agyam. Remegni kezdek, széthullik a testem, összehúzódik a lelkem, mert ömlik belolem egész életem összes horadt gecisége, áramlik szemembol a könny és ráz a sírás.
Zokogok, mert azt hiszem, megtanultam szeretni.”

és ez is az még:

“Egyszer, éppen a szobámban hallgatom a német esot és kezdek tisztulni az anyagtól, amikor anyám felhív. Beszélgetésünk közben hirtelen valami megmozdul az agyamban. Felteszem neki azt a kérdést, ami annyira hétköznapi, hogy nem jut eszembe hamarabb, hogy anyámtól megkérdézzem. Most, hogy pörgeti az agyam a fu, foglalkoztatni kezd a legapróbb részlet is.
- Hogy vagy? – ezt kérdeztem tole és ez nem a hogy-vagy-köszjól-és-te-klisé. Kíváncsi vagyok, hogy az anyám, az ember, aki nem ismer, aki el sem tudja képzelni, hogy ki lehetek, hogy érzi magát. Erre elmeséli, hogy szarul. Hallgatom és életemben eloször tudatosul bennem, hogy meghallom, amit mond. Végre nem azt hiszem, amit én, hanem amit egy másik hisz magáról.”

Volt egy rövid fantasys korszakom is, Shadowrun címen futottak, mindenféle hülye lények, orkok, meg a szokásos felhozatal, az egyetlen különbség az volt, ami vonzóvá tette számomra őket, az az volt, hogy a múlt helyett a jövőben játszódnak. Érdekes ötlet így a valóságsók kora után, amit Ben Elton gondolt át a Halál egyenes adásban című könyvben, amikor is arról szól a történet, hogy egy valóságshowban meghal vki – úgy, hogy közben soksok kamera veszi – és nem találják a gyilkost.

Aztán az én életemben is eljött Dan Brown, akinek mindenki a Da Vinci-kódját élteti, pedig szerintem az Angyalok és Démonok százszor jobb könyv. Sokkal élvezhetőbb a nyomozás, jobb a történet, minden jobb. Volt még kt másik próbálkozás is tőle, azok nem jöttek be annyira. Amit viszont rögtön utánuk olvastam, az a Raj volt. 1000 oldal – ilyen hosszú könyvet eddig még talán a kezembe sem vettem:D Egészen a végéig nagyon jó könyv katasztrófákkal, kutatással, de a vége kaksi:S Szerintem. Viszont addig megérte… szóval ennek ott a helye a polcomon [ha Norman visszaadná...].

Akiről még mindenképpen szót kell ejtenem… Imádom és imádtam nézni az országúti kerékpárt… És a titkos favoritom mellett mindig drukkoltam Lance Armstrongnak, aki a hererákja után megnyert már annyi Tour-t, mint még soha senki. Az ő könyve – Bicikli életre-halálra – az első győzelmét és a rák legyőzését mutatja be. Az egyik nagy kedvencem ez. Idézet belőle:

“Az emberi szó egyik meghatározása így hanzik: “az emberre jellemzo, szemben Istennel vagy az állatokkal, vagy gépekkel, különösen hajlamos a gyengeségre, és ezáltal az emberi nem tulajdonságait mutatja.” A sportolók általában nem így gondolkoznak önmagukról; túlságosan el vannak foglalva a legyozhetetlenség képének kialakításával ahhoz, hogy bevallják félelmeiket, gyengeségüket, védtelenségüket, sebezheto vagy esendo voltukat, és épp ezért nem is kedvesek, körültekintoek, irgalmasok, jóindulatúak, engedékenyek, megbocsátóak se magukkal, se a környezetükkel szemben.”

És ezzel el is érkeztünk a jelenhez, amit főleg az útkereséssel tudnék jellemezni. Az útkeresés pedig abban nyilvánul meg, hogy tele van a tv feletti polcom [felső kép] be nem fejezett könyvekkel:

• Robin Cook – Szfinx: Cook könyvei addig jöttek be, amíg orvoskrimiket írt. Vannak másfajta könyve, de azok annyira unalmasak, hogy vááá:S
• Steven Hall – CápaCa vagy cáPAca vagy tökömtudja cáPACA nemtom az is lehet, hogy CÁPAca: Láttam a metroban a könyvet, és tényleg azt hittem, hogy izgalmas lesz… aztán… Lyall, ez neked való könyv.
• Jeffery Deaver – Kék halál: ezt egyszerűen meguntam… De több esély van arra, hogy ezt befejezem, mint az első kettőnél együttvéve.

Ez az utóbbi könyv azért is izgalmas, mert most rendeltem még egy könyvet tőle, és már kettőt el is olvastam, szóval a jelenlegi toplistámon ő mindenképpen rajta van. Jó könyveket ír, úgyhogy a kék halált egyelőre biztos csak nem a mostani állapotomra találták ki:D De Az üres szék, vagy akár Az Igazak törvénye mind izgalmas és lebilincselő olvasmány.

Aztán van még nekünk egy olyanunk, hogy John Grisham. Ő egy másik krimis alműfaj, az igazságügyi krimik legalább akkora mestere, mint Cook az orvoskrimikben. Hosszú könyveket ír, melyben a legapróbb részletekig mindent megismerhetünk. Nem az elejétől pörgős könyvek, de ha túljutott valaki a bemutató részen, akkor mind nagyon izgalmas. Nem véletlenül filmesítették meg annyi könyvét… Csak hogy párat említsek, ő jegyzi a Pelikán ügyirat és a Cég, továbbá Az ítélet eladó című darabokat.

Balek. Erről már annyi felé mondtam jót… Nem véletlenül van rajta a dobogó közelében az alexandra eladási listáján… Idézzek ebből itt – és tényleg végig ilyen!!! tízből húsz pontos – ugye, Ricsi, tőled tanultam, hogy így kell pontozni:D Abszolút kedvenc!

És akkor a tervek meg amit most olvasok:

Most esténként Michael Connelly Halálszoros című könyvével bújok ágyba, és sokszor reggelente is olvasok belőle pár oldalt. Tetszik, ahogy ír. Nyomozós könyv, izgulok rajta, na.

A következő könyv pedig – már valószínűleg görögországban – a tegnap megemlített Battle Royale lesz.

YshouldIBaSaint – ennyire kifejtősre gondoltál?:P Megszakítom a láncot, mint a továbbküldős leveleknél:) De szívesen elolvasom mindenki könyvajánlóját – szeretek olvasni!!!

Yshould felkért pár napja, írjak a kedvenc könyveimről. Vagy valami hasonló… Képek a könyvespolcról – és a kedvencek. Ígérem, még mielőtt lelécelek, megírom ezt is, de ma:

Anyum felhívott, hogy rendelnek könyveket, nyújtsam be az én igényeimet… Kértem egy könyvet őőő Jeffery Deavertől és John Greshamtől – róluk is a Könyves.post II.-ben. Közben beszélgettem hugommal msnen, és mutatott egy könyvet, mert mostanában az van, hogy ő kitalálja milyen filmeket akar megnézni/milyen könyveket akar elolvasni, és megkérdezi TŐLEM, hogy megnézheti/elolvashatja-e. Jóban van anyuékkal, de én vagyok képben ilyen téren. Ez tök jól esik, de most ennyit a családi vonalról. Mutatott egy könyvet, amit el akar olvasni, de mondtam, elolvasom előtte én, mert elég brutális. A tartalom az alexandra.hu-ról:

BATTLE ROYALE

“van rosszabb az iskolánál”

Takami Kósun – Ulpius-ház Könyvkiadó [Irodalom>Regény>Horror]

Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből való villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll. A Battle Royale Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes!

Én elég szadista vagyok, de az, hogy a Légy-ben feltüntetett dolgot lesarkítva szándékosan előidézze… Ilyen perverzet még én sem tudok álmodni… Kíváncsi vagyok a véleményekre – ha kell, még akár kölcsön is adom.

Ps: Norman, kérem vissza a Raj-t:)

Ps2: rákerestem kép miatt a címre googleön, és ezt találtam. Ezt meg is filmesítették. Kész…

Ps3: tovább bóklászva találtam róle egy kritikát egy másik blogon, “Kézenfogva a pokolba” címmel.