Posts Tagged ‘kultura’
-
Viktor vs világ
Ma rájöttem ismét arra, hogy nem teljesen hibátlan a tudásom a világról:) Például meg voltam győződve arról, hogy mindenki hülye, aki azt írja, hogy kultúra, merthogy helyesen kultura, ezért volt az egyik kategória neve is rosszul írva. Ma konfrontálódtam is emiatt egy sráccal, aki mondta, hogy nézzek utána. Utánanéztem, és… ciki, na. Egy haszna azért volt: a muszájt is valami hasonló vita után tanultam meg helyesen:) Viszont találtam egy tök érdekes bejegyzést a wikipedián, hátha segít másnak is, nézzétek meg – a leggyakoribb helyesírási hibákról szól.
Mostanában gyakran lehet hallani hírekben, valamint több blog is folyamatosan foglalkozik a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyet nem jogosultan használókkal. És itt írtam is, hogy ez az egyik dolog, amit kiemelten fontosnak tartok a kreszből. Anyuék háza előtt is van egy ilyen parkoló. Mentem tegnap haza hozzájuk, és amikor kiszálltam a kocsimból, akkor parkolt le egy a6os audi arra a helyre. Szóvátettem, mutattam neki a többi szabad helyet, és erre az volt a reakciója, hogy még sosem parkolt ott mozgássérült autó [én többször is láttam, pedig nem is lakom ott]… Aztán elküldtem az anyjába, s láss csodát, amikor káromkodva elvonultam, visszaszállt a kocsijába, és átparkolt. Tehát megérte. A szomorú az, hogy ma egy zöld toyota parkolt ott, amikor mentem ebédelni. Vittem a fotógépet, de siettem ebédelni, mert késésben voltam, úgyhogy majd legközelebb. És felrakom a szégyenfalra. Ezt pedig nyugodtan veheti fenyegetésnek is mindenki:)
Végül: Ma sofőrködtem, elvittem tesóimat és öcsém barátnőjét az aréna plázába vásárolni. Amikor odaértem, kis zöld ledek segítettek leparkolni, aminek sikerességét öcsém a sipitozása ellenére sem tudta megváltoztatni:D HHHÁ Szóval bementem, de kb rögtön rámtört a pisilhetnék. Szó szerint körbejártam az áruházat, először az alsó, majd a felső szintet is, kerestem a wc. Sehol semmi tábla, vagy legalább egy piszoár a folyosón. Semmi. Megkérdeztem utolsó elkeseredésemben egy securityst, hogy ugyanmár, hol van, mert bepis van, és rámutatott egy sarokra, hogy ott. Jelöletlen ajtó, bizalmatlanul benyitottam, folyosó. És a folyosón belül már volt tábla nyilakkal, hogy ki hol végezheti dolgát, de kint semmi. Ez szánalmas. Megkönnyebülve jöttem ki, aztán vettem egy inget meg egy nadrágot – hiába, már csak 11,5 nap…
-
napi vegyes – kiegészítve/befejezve
#1: Útlevél – hát nem tudom, vmelyik nap hallottam a rádióban, hogy épp szidják az okmányirodákat. Nem tudom mi alapján… Én ugye múlthét kedden csináltattam az útlevelet. 6e-t fizettem, 30 nap alatt kellett volna elkészülnie. Ha 12e-t fizetsz, akkor 5 nap asszem. Na, nekem kedden már jött az értesítés, hogy átvehetem a postán. 5 munkanap, hatezerért. Szép. Thx állambácsi.
#2a: Pénz – elhagytam egy szent istvánt tegnap:S Egy munkatársam megadta tartozását, begyűrtem a zsebembe, és szerintem valahogy kirántottam, vagy valaki kirántotta a zsebemből, nem tudom. De a lényeg, hogy este, mikor vettem elő a pénztárcám, hogy kifizessem a donpepét, nem volt sehol. Áttúrtam az összes nadrágomat vagy háromszor, a táskáimat is kb ennyiszer, pénztárcám minden rekeszét kiürítettem, kabátzsebek áttúrva, kocsi átfésülve, sehol semmi. Fasza. “könnyen jött könnyen ment” – vagy mi.
#2b: Tehát kifizettem a donpepét, adtam borravalót, és nekiláttam a fogyasztásnak. Ezt vettem:
1 db BUNDÁZOTT CSIRKERUDAK SAJTOS RIZZSEL Ár: 1840 Ft
Kezdjük a körettel. Sajtos rizs (mozzarella sajt volt benne) – én arra számítottam, hogy kb olyan lesz, mintha sajtszószt összekevertek volna rizzsel. Most lehet, hogy én vagyok béna, és nem kellett volna hanyagolnom a melegítést az amúgy is forró ételnél, de ez a rész úgy nézett ki, hogy rizs, és benne sajtkockák:) Na mindegy, nekem ízlett, csak másra számítottam. Ha lesz legközelebb, majd megmelegítem, hátha. A bundázott csirkerudak viszont isteni volt. Sörbundába voltak bebugyolálva (szakszóval:) ), de valami isteni finom volt. Ha donpepétől rendeltek, és nem pizzára vágytok, ezt nyugodtan merem ajánlani.
#3: Pénz #2: Megkaptam az ERASMUS ösztöndíjat a gyakorlatra!!! 400€/ hó – a kinti fizetésem mellé. Ma jött a levél, hogy ennyit (a maximumot) ítéltek oda nekem. Danke sehr. [Update: azért rákérdeztem, hogy ugye nem 400€/4 hónap - és most jött meg a megnyugtató válasz, hogy nem, 400/hó:D:D]
#4: Voltam ma a volt sulimban szalagavató bálon. Vagyis csak a főpróbáján, mert ez… mindegy, ez egy elég bonyolult rendszer. Idén ballag az utolsó két osztály, akiket ismertem a suliból:’( Andriska, az álompasim is. Tök furcsa érzés, hogy tizenéves kora óta ismerem, most meg már felnőtt. A volt osztályfőnököm meg… mondtam neki, hogy mindjárt végzek a sulival, erre úgy reagált, persze, én már öreg vagyok. Hát szép:S:D De azért kicsit büszke is voltam arra, hogy ismerem őket. Én, a nagy öreg, és kb minden második végzős köszön nekem:’(:) Hiányoznak a gimis évek kurvára:S A táncok… volt köztük nagyon gagyi, meg kicsit jobb, de konzultálva a koreográfusokkal, azt mondták, hogy az osztály kérte gagyira:) Szóval bekussolok:) Meg volt egy furisan kinéző srác. Feketére festett körmök… hosszú haj, de nem ilyen emooooos, hanem mansonos… Sőt, inkább vámpírokbáljás:) Ilyen fekete copfba fogott haj, meg botja is volt… Hát, szerintem botrány… Azt hittem, ennyire azért bele lehet szólni az öltözködésbe. Bezzeg a mi időnkben… [VÁÁÁ tényleg öreg vagyok ennyire?:S]
#5 Filmek – Kiddo:gus – 2:2
kicsit el vagyok maradva filmes bejegyzéssel, úgyhogy gyorsan pótolom, röviden:)
Kiddo tanácsára megnéztem az ember gyermeke című alkotást. Egy képzeletbeli katasztrófára épül a film, miszerint a nők elvesztik termékenységüket. A híradókban sztárként mutatják a Föld legfiatalabb gyerekét, halálakor az emberek sírnak.. Félelmetesen jó. Jah,a jövőben játszódik. És még van az is, hogy a bevándorlókat elkülönítik, ez egy érdekes szál, nem teljesen volt megmagyarázva szerintem. De a film legjobb jelenete kétségkívül az, amikor a film vége felé katonák lőnek egy házat, és amikor meglátják, hogy jön ki a nő, aki megszült egy gyereket újra, vagymi, akkor van, aki elmond egy imát, van, aki letérdel, de ordítják, hogy tüzet szüntess… csodás jelenet. A film szerintem végig élvezhető, és ajánlandó/ajánlható alkotás. 8/10 [amit megnéztem újra, mert kiddo felhívta rá a figyelmem: van egy jelenet, ami kb 8 perc hosszú, és nincs benne vágás, pedig kb akkor történik a legtöbb minden. Aki szereti a különlegességeket, annak külön ajánlom!][Mellesleg a film eredeti címe - Children of men - szerintem sokkal többet mond, mint a szokásosan kaksi magyar cím!!!!!:S]
Figyeld a kezem, mert csalok!!!!!!
Gusnál, és még egy blogon [noel] olvastam a tökéletes trükk – The prestige c. filmről, két bűvész versengéséről, rögtön kedvet is kaptam hozzá. Érdekes a történet, jó belátni a trükkök mögé egy kicsit. És ahogy ők sem, én sem akarom előre lelőni a poént, de a végéig folyamatosan tartogat meglepetéseket a film. Szerintem esélyetek sincs rájönni:P Kíváncsian várom, hogy hátha vki:P 9/10 – azért jobb eggyel, mint az előző, mert a végéig voltak meglepetések:)
[ennek a plakátját nem vagdostam össze, szerintem így tökéletes:P] A törökfürdőből és a Mysterious skinből álló gyűjteményem mellé begyűjtöttem még két darabot, a Summerstorm/sommersturm (vicces, hogy a két nyelvben csak felcseréled a magánhangzókat, és kész:D] című német filmet, amit még nem láttam, de rövidesen pótolom, és a Get real-t. Ez utóbbi egy kamasz vívódásait mutatja be az elfogadásról, a coming outról, a bújkálásról, a szerelemről, és a család hozzá fűződő viszonyán keresztül. Nem lövöm le a végét, de itt sem az lett, mint amire számítottam. Kicsit felfedeztem ugyanazokat a problémákat, amivel én is szembesültem meleg életem elején. Kicsit olyan ez a film, amit meg kéne mutatni olyanoknak, akik nem tudják, hogy ‘mi a baj velük’ (kb így érzi a többség az elején), hogy megtudják, ez nem baj, és nincsenek egyedül. Szerintem. 7/10
Végül horrorfronton is találtam egy gyöngyszemet, a – mivel magyar címet eddig nem nagyon leltem hozzá – 30 days of night-ot. Ehhez is gusnál kaptam ötletet [a képet is tőle lopta, de pssssssszt!!!!:)]. Előzetes. Nekem nagyon tetszett a film. Érezni lehetett a bújkálást, a mindenhol ott leselkedő veszélyt, a gonosz mindenregondolását [abban, ahogy módszeresen elvágta őket a külvilágtól], a mumusok hihetetlen erejét. És jó volt látni, hogy mi történik velük, ha nap [vagyis uv sugárzás] éri őket. És hát nem sokan maradtak. Ez egy nagyon jó film. Pl kicsit előjöttek a régi játékok, amiket csak felülről nézhettünk 2D-ben, amikor a kamera felülről mutatta a városban folyó hihetetlen és módszeres mészárlást. Mindenhol vér… Na mindegy, nekem ez a film nagyon bejött, 10/10 [littleearthquakesesricsi kedvéért: 20/10:P].
[a kép a wikipediaról!] Kis kultura a végül utánra: a 30 days of night az alaszkai Barrow településen játszódik, ami az USA legészakibb települése, és egyben az egyik legészakabban fekvő település a Földön. 2006-ban kicsit több, mint 4000-en lakták. És a film precízen adta vissza a sötétségben eltöltött napok számát, ami a hasonló című [és a film alapjául szolgáló] képregényben is megtalálható ugye.
-
napi baszdmegek (isi, közlekedés) [wiko.freeblog.hu-ról]
Nah, ha minden igaz, akkora mai életem utolsó előtti bejegyzése, melyben cimkeként a számvitel szerepel:) Ma ugyanis végre levizsgáztam, de hatalmas harc volt ez a nap. Az ellenfelek:
1/ a tél
Úristendetélvan:S Nem tudom, emberek, hogy mit szerettek a télben. Mint Pöti is írta, sötét van, pl egészen tegnapig, amikor is végre kisütött a nap, ha itthon tovább akartam látni, mint az orrom hegye, akkor bizony lámpát kellett kapcsolnom, pedig két bazi ablakom van, amit nyáron egész nap süt a nap. Hideg van, ma reggel zB -7°C…Ez nem embernek való… Szilveszterkor is majd’ megfagytam, de hát ami ma reggel volt… két kabát kesztyű sapka pulcsi ing – és remegtem a hidegtől. Még az sem tudta elterelni a figyelmem, hogy a buszmegállóban rajtam kívül két jópasi volt:D Tehát három jó pasi. haha::D Mondjuk az nem esett túl jól, hogy két busz áll meg a megállóban, és ők “richtig” a másikra szálltak:( [észrevettétek a német vonalat?:P]
2/ a vén fasz, aki fellökött
Délipu, leszálltam a buszról, haladok a metrofelé [el kell sétálnom az egész busz mellett, ha leghátul szállok le], és egy másik ajtóból kirobban egy tatter [saját szóalkotás a nyannyer mintájára UD: tévedtem... ], és kis híján elestem, úgy nekemjött, majd szó nélkül továbbrobogott. Nyugati mintára mosolyogva továbbsétáltam, gondoltam rohan, de amikor sétatempóval és a mozgólépcsőn állással is utolértem még a metro előtt, akkkor kinyilt a zsebemben a bicska, és “véletlenül” nekimentem. Mert érted, ha rohan, lelkem rajta, de ha nem siet, csak fasz… akkor kapja be. Viszont, hogy lássa, nem vagyok egy szívtelen kis dög, visszanéztem rá és rámosolyogtam:)
[Idevágó történet, amit már élőben többször elmeséltem, barátaim és családom nagy-nagy örömére, mert előszeretettel illusztrálom a történést:D 4-6tuja, széna tér megálló, ahol kb az utasok 89,481 százaléka leszáll, főleg karácsony előtt. Közöttük én is. Szépen az ajtó felé fordultam, haladtam, ahogy a tömeg engedte, de a mögöttem leszállni szándékozó nyannyer az alatt az öt méter alatt négyszer rálépett a lábamra és kétszer nekem jött... Aztán csodálkozott, hogy úgy lebasztam, hogy már én szégyelltem magam - majdnem:D. [Idevágó2: értem én, hogy tisztelni kell a kort, csak nem értek egyet. Ha valaki fasz, azt akkor sem fogom tisztelni, ha 88 évesen egykézen áll és ugrál rajta, közben meg visszafelé énekli a boci boci tarkát]]
3/ Cé
-vel kellett beszélgetnem… Érdekes, nem szeret, de ha info kell neki, még én is jó vagyok:) Kegyet gyakoroltam, kivettem a fülemből a fülhallgatót, és válaszotlam: “Nem tudom”:D
4/ a lista
Ugye a módszertani intézet mindig bonyolít. Rengetegen vizsgázunk egyszerre, és azok, akik nem kutakodtak az x lehetőség között a neten, hogy mégis, melyik előadóban írnak, azok bizony rohannak egyik listától a másikig, és keresik a nevüket. Rögtön az első megtekintett lista kétharmadánál ott figyel kicsiwiko neve. Igenám, de valami “számvitel II (70 pont)” szerepel mellette. Gyenge pánik. [info: 100 pontos vizsgamaximumot két féle képpen lehet megszerezni: 100 pontos vizsgát írsz és akkor nem számít bele a zh, vagy beleszámítod az évközi zéhán megszerezhető max 30 pontot, és 70 pontos vizsgát írsz. Mivel én a zh-n 0 pontot hoztam, így értelemszerűen száz pontosat akartam írni:D]
5/ az ajtó
Mert a módszertanis tanárok megközelíthetetlenek. Egy ajtó állja útját a kíváncsi hallgatónak, ami csak nagyritkán, nagy keggyel nyílik ki. 07:50kor mentem oda, a vizsga 8kor kezdődött. Az ajtó, amin keresztül a tanárok is mennek vizsgáztatni, 08:10kor nyílt ki. Vázoltam, hogy mi van, 100 pontosat akarok írni. Nem lehet. Mert valamit a neptunban máshogy kellett volna felvenni [jelzem, a különbség annyi, hogy az egyik vizsga 08:00-09:30ig, a másik 10ig tart… aki ezt észreveszi vizsgajelentkezésnél… hát le a kalappal előtte. Én nem vettem. Aztán veszekedés ordítva a katedránál a tárgyfelelőssel, sírós hangulat, mondjuk azon meglepődtem, amikor elcsuklott a hangom… Aztán egy tanárt meggyőztem az igazamról a neptunt böngészve, és megengedték, hogy írjam. 25-kor.
6/ a feladatsor
Ez igazából barát volt, mintsem ellenség. Remélem ez is négyes vagy ötös lesz, mivel csak az elhatározások okoztak fejtörést. Egy helyen felhívtam a tárgyfelelős figyelmét arra, hogy kétféle adat van megadva ott, ahol egyfélének kéne lennie:D:D Egy másiknál pedig szóltam, hogy a mondat értelmetlen: “váltókötelezettség után járó kamat” Namármost. Ez vagy váltókötelezettség után FIZETENDŐ kamat, vagy pedig váltóKÖVETELÉS után járó kamat. Az, ami szerepelt, ellentét, nem feloldható:D No.
7/ szomszédlány
böködött, kérdezgetett… nem tudott még másolni sem szegény, diktálni kellett. Mondjuk egy 25 pontosból 15pontynit lediktáltam neki, úgyhogy ha nem lesz legalább kettes, így ismeretlenül is nagyon meg fogom verni:D Ott állt előttünk a tanár, ő még akkor is a dolgozatom fölé hajolva másolt… A tanár: “miért hagyja? máshol ezért pénzt kérnek:)” Biztos látta a lányon, hogy reménytelen:D Azt, mikor kimentem, majd vissza lemásolni a jegybeírás időpontját, mellette álltam meg full véletlenül, erre ilyet szól: “nem diktálod még le a kilencest?” Nagyon kész volt….
Hát, ennyi:) Szerdán jövök az eredménnyel!
-
közlekedési kultúra [testor.blogol.hu-ról]
Ma este voltam autókázni (Gödöllőig mentem), és a bejegyzés címében látható dolgon agyaltam… Furis… nem csak magyaron, hanem úgy általában, amiket látok:D Az ugye alap, hogy aki autózik, az nem tartja be a szabályokat… Mert megtanulunk egyszer vezetni a vizsgára (10 óra 10 percnél fogd a kormányt abban a görcsös testhelyzetben, állj meg teljesen a stoptáblánál, ahonnan nem látod be a kereszteződést, egyéb), aztán átültetjük a tanultakat az életre… De pl. az, hogy valaki megkapja a csodás sárga rendszámát, és tisztelet a kivételnek – elfelejt vezetni… Leparkolnak ott, ahol úri kedvük diktálja… Továbbá az áruszállítók, akik miatt km-es dugók is kialakulhatnak… Aztán, hogy mindenki autóba ül (én is), akkor is, ha csak egyedül van, és bkv-val pár perc alatt odaérne valahova, míg kocsival órák… Kerékpár… mondjuk ennek a népszerűtlenségét a kerékpárutak hiányának számlájára írom, aztán, hogy a stopposokat miért nem vesszük fel, ilyesmi… Szóval van pár dolog, amin sürgősen változtatni kéne Budapesten… Ezek most csak így eszem bejutottak:D
velem, de picit máshol!
keress rá
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)






