Posts Tagged ‘mosogatas’
-
legyek
Szellőztetni kéne? Vagy gyakrabban mosogatni? Nemtom. De eddig csak voltak legyek, néha. Most vannak – de döglöttek. A mosogatóban és az asztalom alatt. Félelmetes.
-
„Néha elmerengünk, hogy vajon ma kedd van?”
T-32 2008. május 31. szombat [94] – T-25 2008. június 7. szombat [101]
Eljött egy újabb hét – no nem naptári, csak amolyan hét. Felesleges is figyelni a naptári heteket, egyszer úgyis vége lesz a gyakorlatnak, addig meg még az sem számít, hogy milyen nap van. Néha elmerengünk, hogy ma vajon kedd van? Vagy szombat? De az sem sokat változtat a dolgokon, amikor végül kiderül, hogy még csak péntek. A napok ugyanolyanok, ezért sok ok továbbra sincs arra, hogy írjak. Nomeg, sok időm sincs. Próbálok nem antiszociális lenni, úgyhogy bármire kapható vagyok, legyen az csak egy kis kajálás a Dreamben vagy a gyrososnál, diszkó este a szállodában, vagy sorozatnézés az ágyamban.
Igaz, hogy nem írtam megint egy hétig semmit, de jegyzeteltem, hogy semmilyen említésre méltó történetet ne hagyjak ki. Az, hogy a hét melyik napján történtek, nagyjából lényegtelen [és persze már fogalmam sincs:D].-
Az étterem kicsit átalakult, mert a pezsgősvödrökbe képtelenek voltunk halkan beletenni az evőeszközöket. Nem tudom, hogy volt az előző években, de nem nagyon hiszem, hogy sokkal halkabban ment nekik – mert ugye lehetetlen belerakni egy fém cuccba valami fémet halkan. Meg amúgy is, azok a vödrök nagyon hamar megteltek szeméttel, és ki-be rohangáltunk velük. Most kivágták a stationöket, így mindegyikben van egy több száz literes szemeteszsáknak hely, meg egy másik lyuk az evőeszközöknek. Sokkal halkabb és esztétikusabb, mert nem kell velük percenként kirohangálni.
-
Az utóbbi 1 hét valamelyik napján készült el az utolsó station. Gregorinak amúgy is hülye ötletei szoktak lenni, de most arra kényszerültem, hogy konkrétan az arcába mondtam: nem, nem csinálom. Az volt az ötlete, hogy 4en cipeljük be a stationt az utcáról az étterembe. Előtte arrébb vittük 5en 3 métert, és majd beszartam, úgyhogy, amikor mondta, hogy akkor most béka nélkül be fogjuk cipelni, én feltettem a kezem, és megköszöntem a lehetőséget, mert én nem bírom el. Akkor kicsit ideges volt, majd bement Mogyiért, akivel 8an!!! szenvedve vittük be. Erről ennyit.
-
Amúgy is mindenkinek ki van a fasza azzal a törpe supervisorrel, mert folyton hülye ötletei vannak. Megváltoztat valamit, amit csomó munka alkalmazni minden stationben, aztán másnap jön, hogy az mégsem jó ötlet, csináljuk vissza. És közben meg folyamatosan azt mondogatja, hogy si senor, ami szerintem már az agyára ment…
-
-
-
Vasárnap ugye megkaptuk az új beosztást. Alig hittük el, amit látunk: kivétel nélkül (Orsi kivétel, de ő 5 napig beteg volt múlt héten) mindenki megkapta a két szabadnapot a következő hétre. Továbbá még egy dolgot kértem Mogyitól: hogy ne rakjon többet büfébe, és ez is teljesült, úgyhogy eléggé egyhangúra sikerült az én hetem: H-K: szabadnap, Sz-V: 8-13:30; 18:30-22:00. Ez utóbbi a legjobb, mert igaz, hogy minden étkezésre kicsit korábban kell bemenni, de sokkal jobb eljönni a szopatós daily cleaningek és polisholás előtt este:)
-
Ugye a hét elején két szabadnapom volt, amit sok pihenéssel töltöttem, meg neteztem pár órát Moudaniaban, és esténként elmentem a hotelbe, diszkoba, iszogatni picit a többiekkel. Befejeztem olyan sorozatokat, amiket otthon nem volt kedvem [24(6), Dexter(1), Fiúk a klubból(4)], megnéztem a Cloverfield c. filmet, ami csak rossz minőségben volt meg, ezért eddig nem nagyon vettem rá magam, ja igen, és megjött a szépséges új napszemüvegem postán.

-
Erre a hétre nem jutott már büfézésből, úgyhogy megint reménykedem picit, hogy szombat vasárnap volt az utolsó két nap, hogy büfébe osztottak be. Továbbra is könnyűnek ítélem a büfés munkát, nem is érdemes róla sokat beszélni. Szombaton mégis történt valami, ami szokatlan, ezért ezt leírom: Reggelente különböző shakeeket készítenek a hostesek az ajtóban. Legtöbbször van benne eper, szeder, vagy szamóca. Ezek után a shakek után a poharakat nem tudja elmosogatni a gép, ezért az összes coláspoharunk úgy néz ki, mint a hányás, függetlenül attól, hogy hányszor mosogatták el egymás után. Szombat este tele lett ezzel a faszom, úgyhogy kértem egy sapkát a mosogatós néniktől, és elkezdtem tüntetőleg mosogatni. Mindenki jól szórakozott [és persze hálás volt, mert magamtól kezdtem el – a pincérek helyett!!!], de remélem, eljutott az üzenet a vezetőinkig. Gyantásnak köszönhetően persze kép is van rólam, jó szórakozást:)

-
-
Cosmin megint bekattant.
-
Ők is, mi is ott szoktuk felejteni az üres wcpapírgurigákat a wc-ben. Mi sosem panaszkodtunk azért, mert valaki folyton beledobja őket a csészébe, Cosmin mégis kiakadt, hogy „hihetetlen, hogy nem bírjuk kidobni őket magunk után”, ezért, amikor nem voltunk itthon, beledobálta őket az ágyunkba.
-
Kiakadt azon is, hogy miért vannak női bugyik a szárítóján. Felvilágosítottuk arról, hogy mivel együtt mosunk a lányokkal, akaratlanul is összekeverednek a cuccaink, ezért előfordul néha, hogy női holmi kerül a szárítóra. Őt ez nem nagyon érdekelte, közölte, hogy ha nem tűntetjük el őket, akkor le fogja dobálni a földre… Nomeg, az is furcsa, hogy még mindig azt hiszi, hogy a szárító és az apartman is az övé… Lassan ráébredhetne, hogy kurvára nem.
-
Valamelyik nap fent voltam a main bárban mosogatni, és ő is mosogatásra volt beosztva. Felosztottuk a feladatokat: én mosogatok, és pakolom ilyen rekeszekbe a poharakat, ő meg pakolja ki őket a bárba. Baromi gyorsan dolgoztunk, pár perc alatt ledolgoztuk az előző két lány által felhalmozott rengetek lemaradást, ezért rögtön meg is állapítottuk, hogy nagyon jó csapat vagyunk így, együtt.
-
Ennek ellenére én nem szeretem a Cosmint.
-
-
Egyik pillanatról a másikra gyantás elhatározta, hogy ő bizony hazamegy. Vasárnap eldöntötte, aznap már nem is jött be dolgozni, hétfőn leadta az egyenruháját, és elkezdte összegyűjteni az aláírásokat a részlegvezetőktől. Meg is lepődtem. Közben mondta, hogy ő nem olyan, mint a Reni, nem érdekli, ha felajánlanak neki valami más pozíciót, mindenképpen megy. Ferivel megkönnyebbültünk, Bea pedig nagyon sírt. Aztán kedden jött a hír: átrakták a bárosok közé, a diszkóban dolgozhat esténként [otthon DJ-ként dolgozik] – úgyhogy marad. Már van két Renátánk.
-
Az utolsó story az utóbbi 1 hétből: pénteken leszakadt az ég Moudaniaban és a környékén. A hegyről folyóban folyt le a víz, az étterem szokás szerint beázott – és a vendégek mit csináltak délben? Bejöttek ebédelni. Az összes. Egyszerre. Ebédkor az étteremben kb. 200-250 vendég szokott megjelenni, így ez 700 fő kicsit sokk-ként ért mindenkit. Rohanás-rohanás-rohanás – és másfél óra soha ki nem fizetett túlóra maradt meg emlékül.
Nem köthető egyik naphoz sem, de ide tartozik. Április elején, amikor Cristina mondogatta, hogy már csak tizenpár napja van hátra, soha nem gondoltam, hogy végre nekem is eljön az idő, amikor elmondhatom, hogy már látom a végét. Látom a végét, és furcsa, de elkezdtek hiányozni az emberek, akikkel együtt dolgozom. Mindenkiből haza akarok vinni egy kicsit, kirakni a falra, és amikor rossz kedvem van, csak elővenni, eljátszani velük, mint a Legoimmal otthon, majd visszarakni. Haza akarok menni, de van egy részem, ami szívesen maradna.
-
-
Egy kis hazai, új beosztás, majdnem balhé, 28 héttel később
T-84 2008. április 10. csütörtök [43] és T-83 2008. április 11. péntek [44] Egy kis hazai
Igazából mostanában két részre lehet bontani a napokat [félreértés ne essék, mindkettő a munkáról szól:D]: reggel és ebéd közben nem történik semmi, aztán délután vagy alvás vagy mosás, vagy netezés, és este van mindig valami, amiről mesélni lehet.
Csütörtök este például Orsival elpolisholtunk 10 láda evőeszközt, miközben a többiek puccparádéztak:D Fényesre sikálták a padlót, rendbe raktak mindent, szóval szép rend lett, csak mert Mogyi menstruált, vagy valami hasonló:D Este meg – mivel szerdán mondta, hogy tegyünk így – leadtam, hogy mikor és kivel akarok együtt szabadnapot:D Jövő hét csütörtökön vagy pénteken, a Beával együtt.
Ma estére beharangozásra került [így, magyarosan], hogy jönnek magyar vendégek! Erre vártunk már, mióta itt vagyunk. Mindannyian füleltünk, hogy mikor hallunk magyar beszédet, és közben figyeltünk, nőt kerestünk, legalább egy gyerekkel. Reni egyszer be is szivatott, hogy hallotta, hogy ők úgy beszélnek – és közben egy német pár volt… Kicsit hülyén néztek, amikor egy hatalmas „jóestét kívánokkal” köszöntem:D De aztán végül felbukkantak, és én voltam a szerencsés, aki megtalálta őket. DE. Bizony, nagybetűs de. Mert nem volt semmi nyakbaborulás, összepacsizás, ’dejóhogymindenholmagyarokbabotlokozás’, semmi. Egy ’köszönöm’ és egy ’csak buborékmentes vizet kérünk’-ön kívül nem beszéltünk semmit. És amikor megmutattuk mindenkinek, hogy bizony ők
Egy ’komolyabb’ étel van, amit el tudok [tudtam, most nem ugrik be a recept] készíteni: a töltött burgonya. És ma az volt vacsorára az étteremben, és még az illata is olyan volt, mint az enyémnek szokott lenni. Ez a két dolog elég volt ahhoz, hogy kicsit honvágyam legyen. No de sebaj, majdcsak túlteszem magam rajta.
T-82 2008. április 12. szombat [45] új beosztás
Reggeli szokás szerint unalmas volt, ebéd meg hamar eltelt. Az egyetlen dolog, ami felpörgette az eseményeket az volt, hogy ebéd alatt kikerült a jövő heti beosztás:
-
van szabadnapom, csütörtökön, Beával.
-
minden nap P/A-ban dolgozom
-
A P/A, mely eddig úgy nézett ki, hogy 8-13 & 18-22, nekem [és még pár arcnak] úgy változott, hogy 8-14:30 és 18-22, tehát ez napi + 1,5 órát jelent, hat nappal számolva ez 9 plusz óra, amit viszont kifizetnek!
-
szerdán büfé, mert a buffetboynak szabadnapja van.
-
vasárnap egy olyan feladatom van, amit még eddig soha, senki nem csinált: össze kell gyűjtenem a koszos edényeket az épületekből reggel és este. Még nem tudom, mi ez, de majd beszámolok róla.
Hé Ke Sze Csütörtök Pé Szo Vasárnap
P/A P/A büfé szabadnap P/A P/A P/A CLBU
Este megkaptam életem első és második papír borravalóját, két öteuróst [meg még kaptam egy egy euróst is:D], valamint most fordult elő először az, hogy odajöttek hozzám ketten is a vacsi elején, hogy mutassam meg, melyek az én asztalaim, mert mindenképpen hozzám akarnak ülni. Ez kicsit megdobogtatta a szívem:D
Utána a main bárban hívtak, mosogattam 75 percig, meg gyümölcsöt szeleteltem, sört cseréltem. Majd szólni fogok, hogy minden este szeretnék menni, mert ha ott dolgozom, akkor végzek pontosan 22:00-kor, és így elérem az eggyel korábbi buszt, ami bizony 45 perc plusz, ugyanazért a pénzért.
Este Ferivel megnéztük a 28 héttel később c. filmet, ami egy érdekes ötvözete volt a blair witch projektnek és a 28 nappal későbbnek. Folyamatosan rángatták a kamerát, és a zombiknak ugyan folyt a szemük a filmben, de többször azt hittem, hogy ha így folytatják, az én szemem is ki fog folyni:D Amúgy alapvetően jó film, csak most már kicsit unalmasak a kihalt nagyvárosos filmek:S:$
T-81 2008. április 13. vasárnap [46] majdnem-balhé
Ma már a délelőtti műszakban is több érdekes [najó, ez szürrealista túlzás, max. említésre méltó] dolog történt:
-
húztam magam után a trolit, és ráhúztam a sarkamra, amitől baromira fáj, nehezen megy a járás.
-
Reggelikor és ebédkor is kaptam borravalót, amit eddig még sosenem.
-
Majdnem megvert Zoran:D Teljesen bekattant, ordibált, hogy miért nem hoztam el a maradék poharakat a stationjéből, amikor ’minden más stésönt üresre pakoltam’.
-
ez utóbbi nem igaz
-
ő maga mondta, hogy hagyjam ott őket, csak a tányérokat vigyem el.
-
Ordibált, hogy bravo, meg nagyon okosnak hiszem magam, én erre mondtam, hogy bravo, éppenséggel elég okos vagyok, aztán mondta, hogy nem, hülye vagyok, egy nagyon hülye gyerek, és közben ököllel ütötte a mellettem lévő ajtót, mert mosolyogva leültem enni, miközben ordított velem… Nagyon gáz a srác. Biztos, hogy jó pincér, de most már értem, mire mondja mindenki, hogy elgurult a gyógyszere. Az mondjuk megrémített, hogy attól függetlenül, hogy elég sokan látták, senki nem jött oda leállítani…
Délután fodrásznál jártam, a szállodában. A vendégeknek 25€ egy hajvágás, a staffnak kevesebb, mint a fele, 12 €. Nem nagyon akartam menni, de Mogyi rám szólt, hogy le kell vágatnom a hajam, úgyhogy muszáj volt. Stella, a fodrász egy nagyon aranyos, 27 éves görög lány. Végig beszélt, kérdezett, beszélgettünk az asztrológiától kezdve a mosolygásig mindenről. A hajam… rövid lett, de nekem nagyon tetszik:P Hazafelé a parton jöttem, sütött a nap, énekeltem, táncikáltam, tök jó volt. A szálláson meg… Gill kinevetett a hajam miatt:D
Este laza vacsoráztatás volt, mivel egy betegség, majd hirtelen felépülés miatt 3-an voltunk egy stationben, úgyhogy sokat beszélgettünk. Utána kis main bár, majd rohanás a korábbi buszhoz, hazaút, fél óra filmezés, majd alvás.
-
-
Blue bar
Elkészült a jatthop, számlálja, hogy mennyi jattot kaptam eddig:) [gy.k.: megtalálható az oldalsáv felső részén!]
És felraktam sok-sok képet a galériába az étteremről, meg az étteremből kilátásról, meg rólunk.
Holnap, ha minden igaz, idozitett bejegyzes egy filmrol!
T-111 és T-110 2008. március 14-15. Péntek-szombat – unalmas ’hétköznapok’ – Blue bár
Mostanában semmi nem történik. Este alvás, reggel netezés vagy mosás, majd munka. Lábfájás. Mindennapborravaló. Ma kaptunk infot arról, hogy jövőhéten a mostani stabil 300-hoz képest 530-600 vendéget vár a szálloda.
Ja igen, és még annyi, hogy tegnap és ma is, a buffet bezárása után, tehát kb. fél kilenckor Dimitris/j felküldött a bárba segíteni. Ennek nagyon örülök, mert ugye kértem, hogy vigyen le a tavernába, de most felsőbb utasításra mindenki az étteremben marad, amíg megfelelő mennyiségű személyzet nem érkezik, szóval azért még reménykedem egy icipicit.
A bár nagyon jól néz ki, élőzene van, és – gondolom, mert all inclusive a hotel, és egyelőre Moudaniaban amúgy sem lehet sok mindet csinálni – konkrétan tele van, szóval nagy a pörgés. Nem akartam tolakodó lenni, ezért nem vagiztam a mixerdiplomámmal, megkérdezték, hogy mosogatok-e, mondtam, hogy ha azt kell, akkor igen, úgyhogy most napi másfél órát mosogatok, csutkára begombolt ingben és nyakkendőben. Vicces, mert általában könyökig vizes leszek utána. Itt is szívesen dolgoznék, csak hát nekem nagyon úgy tűnt, hogy a munkanyelv itt a szerb:(.
velem, de picit máshol!
keress rá
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)

