Posts Tagged ‘német’
-
Dojcsland Velencéje
Pitypangos bepakolást kívánok!
A nap süsse a hasad és a bal mellbimbód,
mint ahogy tegnap a hold megcsillant rajta!Október elején voltunk már egyszer ott, de akkor csak 1 nap oda, gyorsan körülnéz, 1 nap vissza – szóval egy rövid kis trip volt, most viszont több napot [őőő 6-ot] voltam oda, Bambergben [csináltam egy gyors googlemapstérképet a fontosabb helyszínekkel, nézzétek meg:P]!
Gyorsan a program: 1. nap: utazás, este rántott hús+császármorzsa [nagyon finom itt, pedig a magyart utálom!], búzisör:P, alvás. 2. nap: reggeltől másnap hajnali 4-ig építés. 3. nap: reggeltől délutánig építés, majd éjfélig rendezvény. 4. nap: reggeltől éjfélig rendezvény 2 koncerttel. 5. nap: reggeltől délutánig rendezvény, utána bontás. 6. nap: vásárlás, utazás haza, kipak.
Ezt ennél izgalmasabban nem nagyon tudom leírni, szóval nézzük még pár dolgot, amit ide hozzáfűznék mindenképpen:
-
intercomban – szerintem – full ciki azt mesélni, hogy amellett, hogy "én” mennyire tahó vagyok, a gyerekem sem marad el sokkal tőlem… Tudniillik egy kollégám folyton fingik, és a múltkor azt mesélte, hogy a gyereke fingott az óvodában, majd be is szart, és mondta, hogy nyeles puki. Szerintem ez gáz. Főleg elstoryzni.
-
Amúgy… az előző ember jobb beosztásban van nálunk, mint én; jobban beszél németül, mint én [nem nehéz:P]; és majdnem annyira beszél angolul, mint én, mégis azt játszotta végig, hogy ha valamit el akart mondani külföldiül, akkor elmondta nekem, hogy mit mondjak; a többieket meg hozzám küldte… Ki érti ezt? Normális az ilyen?
-
Ha már nyelvek… 1. nap vacsoránál az étteremben egy helyi arc az angolomat hallva megkérdezte, hogy az USA-ból jöttünk-é:P Nem esett rosszul:) Amúgy alig pár napot voltunk kint, és ezalatt is folyamatosan, érezhetően javult a németem, ugyanis muszáj volt használnom, mert voltak páran, akik nagyon nem beszéltek angolul… Persze, ha nem jutott valami eszembe, akkor simán mondtam angolul:P Pééééldául akárhogy törtem magam, azt nem tudtam megfejteni, hogyan mondják németül: “Can you show me?” Valaki?:P
Volt egy helyi, aki nem beszélt angolul, de mondta a főnöke, hogy meg kéne tanulnia az angolt, én meg mondtam, hogy nekem meg a németet kéne gyakorolnom:D Meg ugyanaz a csávó mondta: ha Németországban vagyok, és tudok németül, akkor próbáljak meg németül beszélni vele:D -
Persze, mint mindenhol, itt is vannak magyarok, meg van magyar szál:) Egyik nap pl. idejött egy nő, és ennyit mondott: „Jó-napot kí-vánok” és aztán németül: „Ez minden, amit magyarul tudok” – de tök kedves, hogy próbálkozik:D Tegnap meg nagyon durva volt amúgy… itt ülünk a színpad mellett, szembe az összes nézővel, erre idejött egy magyar, és köszönt, hogy ő magyar, és csak hogy tudjuk: ő is itt van, az első sorban foglaltak neki a szervezők helyet:D Így elstoryzta, kollégámmal meg csak néztünk, hogy ez most mi a retkes fasz volt:D
-
Amúgy max. 1-2 helyes fiúkát láttam kint, és azok is magyarok voltak… 40 millió csúnya pasi országa? na ne mááár!:P
-
-
Mintha (hosszú, sok)
Nézegettem ma ennek a fiatal meleg blogger-négyesnek a közös blogját, és egyenként a blogjait [egy-egy-egy-egy], és arra jöttem rá, hogy az én blogom is olyan a frissítés gyakoriságát tekintve, mintha koleszos lennék, net nélkül. Pedig netem annyira van, amennyire csak lehetséges. Telón, itthon kábeles, és szerintem 1-2 héten belül beszerzem a “flotta” harmadik tagját is, hogy akárhova hurcolom laptopomat [nem, NEM, én nem adok nevet neki:S], sehol ne kelljen unatkoznom:D
Hogy merre jártam? Kiddo ellen passziánszotam msnen [És természetesen mindig nyertem].
Hááát voltam például moziban. Jutkával megnéztük Fűrész sorozat V. epizódját. Mindenkinek igaza volt, aki szidta a történetet. Tényleg nem volt jó másra ez a rész, csak arra, hogy megint hálát adjak az őőő valakinek, hogy a főhős csak kitaláció… Annak a gondolatától is leáll a szívem, hogy bedugjam egy gépbe a kezem, ami hosszába kettéfűrészeli… És nem elég, hogy picit belevág a középső és a gyűrűs ujj között, hanem tolni, tolni, tolni, egészen a könyökömig:S
Mellesleg, aki legelőször [vagyis az után legelőször, amikor beértem a terembe:D] meghal, egész jól nézett ki:D
Ez meg még Jucinak a filmbuziról: “Amúgy Dexter nője szerepelt benne, de imdbn ellenőriznem kellett, annyira kitömték mellben, hogy alig lehetett felismerni.”
Ezt a blokkot egy screenshot zárja a filmből [csak ezért az egy képért töltöttem le szereztem meg:D:D], most vágtam ki, még meleg [CSAK ERŐS IDEGZETŰEK NAGYÍTSÁK FEL:D]Aztááán regisztráltam erre az oldalra: http://www.dudesnude.com :D:D
Jah, egy szar vicc, amit most hallottam: Diszkvalifikál=CD Valéria túrja az orrát…
Nomeg persze tanultam-tanultam-tanultam-tanultam. Muszáj volt… Szerdán Utazásirodai gazdálkodás és vezetés szigorlat, csütörtökön meg a rettegett Dojcs záróvizsga volt terítéken… Szerencsére mindkettőhöz van történet:)
1] Előbb jöjjön a szigorlat, ha már kronologikusan haladunk. Úgy kezdődött a szigorlat, hogy midnenki bement, és elmondta a tanár a tudnivalókat. Tehát bementünk, én meg gondoltam, bent maradok az első körben, mert hamar túl akartam lenni rajta. Aztán közölte az egyik srác, hogy “mi 4-en már megbeszéltük, hogy mi maradunk bent az elején, túl későn jöttél!” Erre muszáj volt reagálnom: “baszki, előbb voltam itt, mint ti”… na midnegy, kimentem, aztán én jöttem be következőnek. Leültem és elkezdtem kidolgozni a tételt. Előttem vizsgázott a fent említett köcsög. Nem tudta a tételt. Újat húzott, de azt sem tudta:D 1-est kapott a faszkalap. Nem szép dolog, de esküszöm, jó érzéssel töltött el.
Aztán jöttem én. Odaültem, erre a szigorúbb vizsgáztató felállt és kiment kávéért, én meg szépen lefeleltem a másik nőnek, akinek fogalma sem volt az anyagról. Csak végig bólogatott, majd egy semmilyen kérdéssel [Hogyan lehet a büntetlen előéletet bizonyítani? - természetesen nem jutott eszembe, hogy erkölcsi bizonyítvány:S] próbálta bebizonyítani, hogy mégis ő vizsgáztat. Mindegy, nem lényeg, ötöst kaptam:D2] Másnap jött a rettegett német, amire fél éve készülök vért izzadva. Az idei jegyünk 3 jegyből áll össze: egy órán szerzett gyakorlati jegyből, egy írásbeli záróvizsga jegyből és egy szóbeli záróvizsga jegyből. Az első kettőn már túlvagyok, mindkettő 4-es, úgyhogy bukástól nem nagyon kellett tartanom, de ha idegen nyelven kell szóban felelnem, akkor mindig parázok:S
So, bementem, mert kb. bekergettek a többiek, mivel senki nem akart bemenni:) Már eleve szar volt a hangulatom, mert öt napon keresztül magoltam a bemutatkozó beszélgetés szövegét, amit ilyen jól szerintem soha senki nem épített fel, mint mi [én és a bumbi némettanárom], amikor is közölték a többiek, akik kijöttek már, hogy bemutatkozó beszélgetés egyáltalán nincs:S Na mindegy. Húztam. aztán a szám is elhúztam, mert olyan tételt húztam, ami nem volt benne a puskámban amit nem tudtam:S
Na mindegy, írogattam valamit, meg a cikkel is barátkoztam [aminek kb. a felét egyáltalán nem értettem], amikor is a tanárok vigyorogva rám néznek, és megkérdezik: Maga kinek az ölében ült az írásbelin?
Hát szerintem mondanom sem kell: köpni-nyelni nem tudtam:S Aztán kulturáltan rákérdeztem, hogy ez mi a fasz volt, úgyhogy egy bocsánatkérés után megkaptam, hogy nagyon jó dolgozatot írtam, nem is értik, miért nem mentem el nyelvvizsgázni. Mert nem tudok beszélni, mondtam.
Aztán jött a felelés. Azt mondták, hogy jól beszélek, szépen alkotom a mondatokat, de nincs mögötte idegenforgalmi tudás [ez abban merült ki, hogy 1/ nem tudtam, hogy Keszthely a Balaton fővárosa (ezt máig nem is hiszem el) és hogy nem tudtam azt sem, milyen kastély van Keszthelyen (ezt viszont szégyellem], ezért csak kettest tudnak adni. Úgyhogy végül 3-as került az indexembe a 3 jegy átlagaként. Legalább ez is megvan.Ami viszont negatív hír volt a sulival kapcsolatban: MEGINT VISSZADOBTÁK a SZAKDOGA témám:S:S
A végére egy Breaking News, amit most hallottam a híradóban: Orbán Viktor: “[…], hogy két hetente ÚJRATERVEZIK a költségvetést, mint egy MEGKERGÜLT GPS.”
Ha már hír, akkor muszáj beszélni még David Cerny cseh szobrász nagy botrányt őőő kavart alkotásáról, a Brüsszelben felállított, 27 EU-tagállam sztereotípiáit kigúnyoló óriás szoborról.
Legjobban a bulgárok és a szlovákok hisztiznek: Előbbit a guggolós [aka Jackie Chanesen izmozós] wc hazájaként, míg szlovákiát valami magyar szalaggal átkötött pacaként ábrázolja. [Magyarország úgy néz ki, mint egy dinnyeföldön álló dinnyékből és szalámikból kirakott, sarkára állított kocka…]. De van meleg vonatkozású szál is, ami szerintem elég jól sikerült:) Holdfelszínnek tűnő lengyel tájon, lengyel papok egy meleg szimbólumot állítanak fel:
A meleg vonalat folytatva… Most nézem az “új sorozatom”, a The Unit 2. évadját, és ott az egyik egységtag fedőfoglalkozása most éppen madármegfigyelő. Kulcsosház gondnokától idézek: “Birdwatchers. What a bunch of sissy-boys.”Ennyit mára [sőt, a tendencia alapján az egész hétre:D] . Köszönöm a figyelmet.
-
Rég volt nagyon sulis bejegyzés
Szerintem. Úgyhogy: ma a németről beszélek nektek, gyerekek. Múlthéten végig dolgoztam, szóval csak Orsi ‘aligaligemlékszem’ beszámolójából voltak halvány infóim, de egy biztos volt: pénteken (ma) német zh. Téma: Magyar konyha, Német konyha, Osztrák konyha, Svájci konyha, Étkezési trendek – NÉMETÜL!!! – mondjuk milyen nyelven is lenne németórán… na mindegy.
Aztán: Szerda. Közölte a némettanárnéni, hogy: Mivel költözik a tanszék, tehát nem tud nyomtatni, ő meg kézzel nem ír feladatsort, deshalb szóban felel az egész csoport:) Rögtön írtam egy köresemest, dass azok, akik nincsenek itt, is tudják. [A dolog pikantériája, hogy Viki az sms után öt perccel be is esett hitetlenkedve:D] Na mindegy, szóbeli.
Némettanárbácsipajtinak elküldtem beszkennelve a könyvet szerda este 9kor. Hajnali ÖT UTÁN küldött nekem mailt, majd 9re jött hozzám, úgy, hogy másfél óra az út a szentemnek. Kijegyzetelte, amit átküldtem, csinált belőle szószedetet, und szókártyákat, hogy tudjam tanulni. Aztán átjött, és átvettük együtt az egészet. Hogy mi mit jelent… Jah, majd elfelejtettem, az idegen ételekről hozott képet is, azokat is megnéztük együtt, hogy tudjam, kb. miről van szó. Ja igen, BALÁZS! LEGKÖZELEBB JÓ LENNE, HA MEG IS FŐZNÉD ŐKET!!!:D
Utána persze tanulgattam, majd edzés, majd tanulgattam tovább, de ma reggel úgy mentem be, hogy lesz, ami lesz. Amíg a többiek feleltek, addig egy témát írásban ki kellett dolgozni. Én a német konyháról írtam, másfél oldalt, azt elég jól tudtam. A másik téma, amit simán bevállaltam volna, a modern magyar konyha, de azért féltem. Amikor kérdezte, hogy ki akar felelni, elbújtam:D ez így ment 80 percen keresztül, aztán Vikivel kb. egyszerre felpattantunk, hogy mi még sorra akarunk kerülni. Viki bekam vmi borvidékes kérdést, Viktor meg mit? Na mit? Mo-dern ma-gyar kony-ha:D:D
Leültem, kidolgoztam, elmondtam. A nő el volt ájulva, hogy azt hitte, hogy nem is tudok beszélni, meg hogy mennyit tanultam, aztán… Láss csodát:) Mondtam neki, hogy az a baj, hogy mindig olyat kérdez tőlem, amire magyarul sem tudom a választ:D De nem is ez a lényeg. NÉÉÉÉGYES lett. 4-es. És csak azért nem ötös, mert amikor megkérdezte, hogy a magyar konyha gesund oder ungesund, akkor rosszat válaszoltam… Váááááá. Segond. Négyes.
-
van némettanárom, elkezdtem németül tanulni.
Első lecke, fordítás:
Loch ist Loch sagte der Hase und fickte den Bären auf der Nase [Lyuk az lyuk, mondta a nyúl, és orronbaszta a medvét:D]
-
ta-ta-ta-tanár úr, Thessaloniki No. 2., megnyitott a terasz
T-65 2008. április 30. szerda [63] ta-ta-ta-tanár úr
A mai volt az utolsó nap, amikor még több nap van előttem, mint mögöttem itt, Görögországban, mivel a mai a 63. nap, és még 64 van hátra:P
Szerintem a mai volt az utolsó alkalom, hogy a büfében voltam, ugyanis jött egy új srác. Ultragáz. Még azt sem mondanám róla, hogy lelkes, de nem is ez a legnagyobb probléma: hanem az, hogy nem beszél angolul, és németül is csak gügyög, szóval neki a lengyel [mert lengyel a srác] a világnyelv, és utána nyista. És a dolog szépsége, hogy nekem kellett [volna] betanítanom büfésnek… Én mindent megpróbáltam, de úgy, hogy csak mutogatni lehet, hát hogy’ is mondjam – lehetetlen. Szóltam a menedzsereknek, hogy ez így nem fog menni, de hát ők is csak a mutogatást javasolták. Fasza. Amúgy nem volt pörgős nap, mindenki unta magát, én – ha lehet – még jobban, mert ketten voltunk a büfében 400 vendégre, ami nem annyira sok, sőt. Holnap délben és este már 700 fölötti vendégünk lesz:S
Boris el akarta cserélni a szabadnapját, ezért elcseréltük, pénteken lesz az enyém, és így Orsival és Ferivel be tudok menni Thessalonikibe egy kicsit együtt lenni.
Délután még voltam a városban netelni Beával, beszélgettem pár barátommal, meg elolvastam a leveleket, írtam blogot, és vége is lett a szünetnek. Még beültünk egy gyors palacsintára, aztán én igyekeztem vissza dolgozni, ők [merthogy kb. egy hete összejött a büfésfiúval, akinek szabadnapja volt ma, és ő is odajött enni] elmentek még bevásárolni.
T-64 2008. május 1. csütörtök [64]
Ma délre mentem, és megint 3 új ember fogadott, aztán nem sokkal később megláttam az ebédbeosztást, és a BALEKszen kívül senki régi staff nem volt a csapatomban. 1 fő egy napos új, és két fő vadonat új:S:S Az ebéd – amire vártuk a 700 embert, nagyon lightos volt, és hamar vége is lett, úgyhogy gyors terítés, és még evőeszköz-polisholásra is volt bőven időm, úgyhogy az én stationöm volt a legjobban felkészítve az esti rohamra.
Az este is lassan indult, aztán volt egy pörgősebb rész, de a rutin és az évek átsegített minket a nehezén. Aztán, amikor kifogytunk minden evőeszközből, beszaladtam polisholni, és mire kijöttem, már csak 50 embert vártunk. Ennek örömére bementem inni, mire kijöttem, már lehetett leszedni a terítékeket és teríteni reggelihez.
Elértük volna a 11-es buszt simán, de Grigoris még 11 előtt pár perccel [Ferenc, remélem örülsz.] kitalálta, hogy töltsük meg a sótartókat, meg ilyesmi, úgyhogy a mai buszelérésből is rohanás lett.
Az új staff… botrányos:S Annyi tányér és pohár eltört ma, mint eddig még soha [én nem törtem], de folyamatosan ejtett el mindenki mindent. Great… Az egyik új lány majd’ egy órán keresztül sírt pár eltört pohár miatt:) Volt egy kisgyerek, aki meg valahogy szétszedte a gyerekszéket, és a rajta lévő tányért törte emiatt darabokra… De mind közül a legdurvább talán az lehetett, hogy a mosogatóban összetört egy basketnyi kiscarafe, amiből így is alig volt:D
Mindegy, holnap remélem jó idő, pihenés, gyógyító vásárlás, irány a city:)
T-62 2008. május 2. péntek [65] Thessaloniki No. 2.
Naszal: mivel ugye Boris cserélni akart szabadnapot, Orsinak ma lett volna amúgy is, és Fecó is megoldotta, hogy mára essen a szabadnapja, fél 12-kor hárman együtt vágtunk neki az országútnak – a shuttle busszal a szállodáig, onnan meg taxival a buszállomásig. Vettünk jegyet és ennivalót, majd felszálltunk a buszra, ami rengeteg ideig ment Thessalonikiig, de legalább kialudtuk magunkat valamennyire. Mivel az ottani állomáson rossz irányba menő buszra szálltunk fel, 10 perc helyett 1 óráig tartott, míg elértük legfontosabb úti célunkat, a Cosmos nevű bevásárlóközpontot.
Orsi rögtön be is szabadult, és úúúú – vele halál vásárolni:) De én igaz barát vagyok ám, pl. a Bershkaban… 20 percig álltam a próbafülke előtt, mert vártam rá, aztán hívott, hogy hol a tökben vagyok – kiderült, hogy valahogy kiosont, és már fizetett is, és kint vár a bolt előtt… No comment. Vettem ott egy újabb atlétát, egy oldaltáskát, mert a másikat a Beának adtam, valamint egy fehér alapon kék csíkos pólót, amilyet már régóta akartam. Aztán a Zara következett, ott egy pólóval gazdagodtam.
Végül a legfontosabb dolgot szereztem be: vettem telefont magamnak, ami kicsit körülményesre sikerült:D Hogy miért is kellett új telefon? Mert a másik szépen lassan kimúlt végelgyengülésben. Először csak a 4-es és 6-os gombokat nem lehetett használni rajta, de mára a joystickon és a csillagon kívül egyik sem működik… Szóval muszáj volt vennem valamit. Igaz, hogy garanciás, de még két hónap, mire eljutok vele a szervizbe… A második boltban volt is olyan, amilyet szívből szerettem volna – az elsőben szerencsére Orsi lebeszélt valami olyanról, ami igazán nem is tetszett… Szóval volt olyan – de csak az utolsó darab, amit mindenki végigfogdosott már. Nem baj, mondtam, hogy megveszem azt – erre előszedtek valahonnan egy másik zsír újat:) Sony Ericsson W-910. Közösen kipróbáltuk, hogy működik-e, aztán irány a pénztár. Mivel megjött ugye az ERASMUS pénz, gondoltam fizetek kártyával [mert megkérdeztem még otthon, hogy UGYE nem kell új kártyát csináltatnom, mert UGYE lehet fizetni ezzel külföldön és mert UGYE lehet ezzel pénzt felvenni külföldön]. Lehúzza egyszer, neki kijött egy papír, hogy nem sikerült, nekem meg jött egy sms – amit nem olvastam végig, és emiatt azt hittem, hogy olyan jött, hogy enyni és ennyi pénzt levontak a kártyámról. Aztán lehúzta még egyszer, jött még egy sms, akkor kezdtem kiakadni, és szóltam, hogy ne húzogassa, meg minden. Végül kifizettem készpénzben, és elolvastam újra az sms-t, amiben pont az olyan hülyék miatt, mint én, csupa nagy betűvel szerepel, hogy SIKERTELEN vásárlás:) Ettől függetlenül, ha hazamegyek, bankot váltok és dombornyomatos kártyát csináltatok magamnak [mert pénzt felvenni sem lehetett vele:S]
Ekkorra már kellőképpen megéheztünk, úgyhogy taxi [nem akartunk megint órákat buszozni] – a mekihez legyen szíves:) Big Mac menü Colával, super size:) Én tele lettem tőle, mint a mekis kajáktól mindig, Feri viszont benyomott még egyet:) Utána Orsi és Feri kedvéért még elnéztünk [akarom mondani, elsétáltunk] a Starbucksba, kávézni. Orsi javaslatára facsart narancslevet ittam, amiről rögtön anyu facsart narancsleve jutott eszembe, ezért fel is hívtam őket, beszéltem mindenkivel, és megnyugtattam őket, hogy a vasárnapi hiszti csak egy pillanatnyi kiborulás volt, rendben vannak az idegeim.
Séta a főútig, ahol láttunk egy öreg nénit, aki szó szerint a hóna alá csapta a járókeretét. [kép külön postban:D] Annyira megérintett a pillanat, hogy rögtön le is fotóztam:) Aztán megint taxi, egy nagyon jó arc taxisofőrrel, aki végig németül magyarázott, irány újra a busstation, jöttünk haza. Többek között megtudtuk tőle, hogy ha egy nőt le akarunk malakázni, akkor az nem malaka, hanem malako, és közben folyamatosan stresszelt, hogy autók vannak körülötte. A vérnyomása nem kicsit lehetett magas…
A napot este a strandon közös metaxázással zártuk, ahol fél háromig voltam jelen, tök jó volt a hangulat, meg minden, de akkorra elálmosodtam, meg be is rúgtam pöttyet, úgyhogy nyugovót fújtam.
T-61 2008. május 3. szombat [66] megnyitott a terasz
Alvás 11-ig, fürdés, készülődés, levélírás, majd munka. Nem volt pörgős az ebéd, hamar meg is terítettünk, az egyetlen dolog, ami kicsit megnyújtotta a dolgot, az volt, hogy kaptam még 6 asztalt, mert megnyitottunk egy kis teraszt vacsorához, ami – kihez máshoz – az én stationömhöz tartozik mostantól. Viszont nagyon jó volt a szabad ég alatt felszolgálni… Igazából más nem is történt ma, talán még annyi, hogy a büféboy és a csak németül beszélő új büfésfiú egész nap ordibáltak egymással, a végén már Mogyinak kellett rendet tennie közöttük – nem is egyszer, hanem rögtön kétszer:)
T-60 2008. május 4. vasárnap [67]
Nem is tudom, hol is kezdjem a napot… Éjfél körül nem nagyon volt már kedvem elmenni bulizni a többiekkel, úgyhogy bevágtam a szunyát. Először arra keltem fel, hogy dög meleg van, aztán arra, hogy Feri kikapcsolta a melegítőt, aztán arra, hogy hazajöttek a lakótársaink… Ordibáltak nyitott ajtónál, aztán a zenét is bekapcsolták, na akkor már kimentem rendet tenni.
Utána szerencsére kuss lett, tehát tudtam aludni. Fél 11 körül keltem, kicsit még pihentem az ágyban, majd fürdés, hajmosás, borotva – 11: 56-ra le is értem a ház elé, várni a deles buszt. Csak nem jött, ellenben az egyik báros srác igen, aki mondta, hogy hallotta elmenni, úgyhogy hiába várom. Maradt a stoppolás, szerencsére az autósok hozták az átlagot, a negyedik autó meg is állt, és bevitt minket dolgozni.
Mivel az Orsival és a Renivel [meg egy harmadik csajjal, akit nem nagyon tudok a hozzátett érték alapján egész főnek számolni] osztottak be egy stationbe, különösebb rohanás nélkül teltek az étkezések. Csak terítéskor voltam kicsit meglőve, mert ezzel az orosz csajjal kettesben kellett volna terítenem, de ő olyan, hogy mondtam neki, hogy mit csináljon, és amikor végzett vele, eltűnt, és ha azt akartam, hogy újra segítsen, meg kellett megint keresnem… Egy idő után feladtam és inkább nem mentem ki szünetre – aztán még is, mert nagyseggű kizavart:) A vacsora utáni terítés villámsebesen ment, a mi stationünk [28 asztal van benne, a többiben átlag 14 körül:D] lett kész legelőször, úgyhogy hárman együtt rengeteg daily cleaninget megcsináltunk.
Megkaptuk az új beosztást, ami az eddigi 10 dolgozós hét leglightosabb beosztása lett – mindegyikünk számára:
Hetfo: Day Off
Kedd: 7:30-12:30; 17-21 (büfé)
Szerda: 9-14:30; 19-22:30
Csutortok: 9-14:30; 19-22:30
Pentek: 8-13:30; 19-22:30
Szombat: 8-13:30
Vasarnap: 9-14:30
Változott tehát a P/A beosztás, későbbre kell menni mindkétszer [az A is változott, ott is egy órával későbbre kell menni, de az ezen a héten nem érint]. Van két szabadnapom [egy egész, és két fél], az egyetlen dolog, ami kicsit gáz, hogy minden nap korán kell kelnem [nem gond, DU. van időm mindenre most:)].
-
exbüfésfiú
Ivan szombaton elutazik, most, hogy kezdtem megszeretni:) Par dolgot róla:
- Tobbek szerint bumbi, es szerintem is sanszos, de vasarnap hazamegy:S
-
remélem én is olyan leszek, mint ő:) 55 kilósan érkezett, most 62, kockás has, mellizom, és azt mondta, hogy csak a munka miatt. Rám is rám férne, az biztos.
-
Tök vicces vele beszélgetni, mert egyszerre használ több nyelvet. Tegnap pl. az áramellátásról beszélgettünk [neki is meghiúsította a netes terveit az áramszünet], és valami ilyen párbeszéd zajlott le közöttünk:
-
(…) there are some conflict zwischen Moldavia [ő innen származik] and Ukraine.
-
It’s so funny, that you mix languages.
-
Da:D
-
-
Gorog hetkoznapok
T-122 Troli 2008. március 5. (kedd) [6. nap]
Délelőtt elindultunk netezni Moudaniaba, sétáltunk lefelé az úton, amikor megállt mellettünk egy sárga sportos autó. Mogyi volt az, és bevitt minket a városba. Arany szíve van:)Estére ’elromlott’ az idő. Neeeeem, itt nincs vihar, meg jégeső, meg vörös fokozatú időjárási vészhelyzet, egyszerűen nem süt a nap, de szerencsére nem lett sokkal hidegebb. Netezni még rövidnadrág/póló kombóban mentem, este viszont már kellett a hosszúnadrág és valami felülre is.
Az étteremben a munkát polishingolással kezdtük, aztán egy kis terítés, majd láb [fasz] lógatás, mert készen lettünk 4 körül, de csak 5-től van break. Nembaj, leültünk az étterem tengerre néző részében és beszélgettünk. Vacsoránál teleettem magam [eddig nem volt ilyen jó kaja: grillezett csirke, valami fasírt szerű, krumpli, tésztasaláta és a kedvenc kis süteményeim [amik annyira jól néznek ki, hogy biztos a szépfiú csinálja őket].A vacsoráztatás az étteremben nem volt gáz, csak másfélszáz vendég van a szállodában, és voltunk rájuk 8-an, szóval lightos volt nagyon. Aztán Mogyi egyik helyettese beállított a troli mögé. Ez annyit tesz, hogy egy kis kocsival össze kell szedni a poharakat, üvegeket és tányérokat az állásokból. Rohadt unalmas, bár nem túl megerőltető meló. Nem kell gondolkozni, csak mész, tolod, és csinálod. De ezt sem szeretném csinálni:S Majdnem olyan rossz lenne 4 hónapig ezt tologatni, mint a Büfé.
Este munka után Beával meg akartunk inni egy pohár bort, úgyhogy elindultunk ugyan kifelé az étteremből, de vissza is fordultunk. Odamentünk a borokhoz, ahol már ott volt a román szobatársam, és az indiai srác [aki július közepéig marad, szóval a legtovább a staff azon részéből, akik már itt voltak, mikor megérkeztünk]. Tanítgattuk egymást a saját nyelvünkön mondott ’Egészségedre’-re, és iszogattuk a száraz vörös bort. Jól szórakoztunk egészen addig, míg fekete-nagyseggű, Mogyi másik helyettese be nem jött. Akkor kicsit rejtegettük az üveget, és nagyon kellemetlenül éreztük magunkat. Persze átlátott a szitán, hogy ’ááá, mi csak Pepsit iszunk’, de nem kaptunk nagy lebaszást.
Apropó szépfiú Este elhívtak minket az Amazing Race elől, hogy menjünk csinálni valamit. Szépfiú megosztotta velünk, hogy szerinte én fogom átvenni a buffet. Vááááá de nem akarom:S Aztán DVD-ztünk. A szépfiúval választottam filmeket is: Aliens vs. Predators és valami Jack Blackes film. Az első [AVP] viszonylag izgalmas volt, de film közben rájöttem, hogy én ezt már láttam. A másik viszont nagyon unalmas volt, szerintem be is aludtam rajta picit. És mindenkitől azt kaptam, hogy szarul választottam, pedig közös döntés volt. Nem tudom a film címét, valami olyan cuccról szól, amitől eltűnik a kutyaszar. Közben meg majd megfagytam, mert a srác lakásában bizony nem volt meleg. [bár a gondolat, hogy mellettem feküdt, kicsit melegített, de sajna nem úgy néz ki, mintha meleg lenne ] Párnacsatáztam vele picit, meg borozgattunk és ettünk pizzát, majd 4 után értünk vissza a szállásra.
Jaj, majd elfelejtettem: Este, mielőtt elmentünk volna dvdzni, és néztük a filmet, bejött a lányok szobatársának a galambja a szobába. Nagyon kemény. Mozgatja a fejét, meg néz. Nem repked, csak kutat Orsi meg pánikrohamot kapott – utálja a madarakat Van kép a madárról, nézzétek meg
T-121 szerda, 2008. március 5. [a hetedik nap]
Késői [vagyis már korai] fekvés, korai kelés – kilencre mentünk regisztrálni, vagymi. Szokás szerint nem volt ott senki, de fél óra múlva megérkezett a hölgy. Megtudtam, hogy 2 €-val többet fogok keresni naponta. Jejejee – bár remélem ez nem befolyásolja az Erasmus támogatásom. Regisztráltunk, fotózkodtunk, és kitöltöttünk egy hosszabb iskolai tesztnek megfelelő regisztrációs ívet. Most kis pihi, aztán fürdés, ebéd, majd munka este 10-ig. Kíváncsi vagyok, hogy fogunk kinézni.
Nap közben megérkezett a lány, akiről szóltak – „ egy másik lány Magyarországról”. Hát ő a csoporttársunk a suliban. Nem nagyon ismerem, de tuti, hogy odajár. Renáta. Majd most biztos többet fogunk beszélgetni, lévén, hogy a lányok szobájába költözött be.
A munka átlagos volt, kivéve talán azt, hogy ma először beszélgettem egy vendéggel németül!! Kérdezgettek arról, hogy hol lakom, honnan jöttem, meg ilyesmi, én meg megpróbáltam pik-pak mondatokat gyártani. Tök aranyosak voltak.
Estére eléggé elfáradtunk, 11 körül már ágyban voltunk. 12 órát aludtam.
T-120 csütörtök, 2008. március 6. [a nyolcadik nap] Újabb első dolgok
11-kor kelés, úgyhogy az első igazán egyedül töltött nap nem ígért sok izgalmat. Igazán egyedül töltött – mert ma a lányok 1-ig, én 1-től 10ig dolgoztam. Ebédeltetés közben már saját stationöm volt [12 asztal, amiért én feleltem], de közben Mogyi kétszer is lebaszott. Egyszer azért, mert nem voltam elég gyors, vagy mi, másodszor meg azért, mert leszedtem egy tányért egy másik részről, holott az én részemen is lett volna munka. Ezután már csak hab volt a tortán, hogy magamra borítottam egy pohár vizet, miközben szedtem le egy asztalt, de ezt legalább nem látta senki.
Utána terítés, meg szokásos rendrakás, készülődés a vacsorához. Vacsora csak annyiban különbözött az ebédtől, hogy már a falra is ki volt írva, hogy saját részem van. Főleg idős párok ültek nálam, de tök jó fej volt mindegyik, úgyhogy sokat beszélgettem a vendégekkel, sőt, az egyiktől megkaptam ittlétem első borravalóját, kemény 1€-t. Ez a magyar viszonyokat nézve nem hangzik rosszul, de ha azt vesszük, hogy Gil, az indiai srác kétszer kapott borravalót, amióta itt vagyok, egyszer 20, egyszer 5€-t, akkor aprópénz. Hamar eljött a 10 óra, amikorra végeztünk mindennel. Hívtak a fiúk a szokásos heti pincér-szakács focimeccsre, de holnap korán kelés, mivel reggeliztetek, és kedvem sem volt sok. A lányok meg isznak két faluval arrébb, úgyhogy oda most nem sétálok át, ergo alvás.
Ja, amit folyton számolgatok: elhatároztam, hogy megpróbálom megdönteni a 40 nap 40 éjszaka „rekordját” Most 8 napnál tartok, és még nem remegek az elvonási tünetektől, úgyhogy nem voltam függő
T-118 péntek, 2008. március 7. [a kilencedik nap]
[szerintem elcsúsztam eggyel a visszaszámlálást tekintve, de nem írom át az előző napokat, szóval most 118 nap van hátra – szerintem. ]
Ma reggeliztettem először ittlétem során. Az első öt percben megtanultam kávét csinálni, utána meg ketten vittünk Gorannal 3 állást sok-sok vendéggel, mivel egyedül ennek a három állásnak van kilátása a tengerre. De nem volt semmi gond… Ja, és most először köszöntöttem születésnapost: pezsgő, gyertya és virágszirmok az asztalon, torta gyertyákkal és happy birthdayt éneklő pincérek kaja közben – szerintem meghatódott az Ingrid névre hallgató német hölgy:), mi pedig elég jól szórakoztunk. A reggeli vége hamar eljött, amikor is mindenki mentett magának valami kaját, aztán jött a már-már szokásos napi áramszünet. Ilyenkor a házi generátor termel ugyan áramot, de a kiszolgáló részen ezzel csak a világítás megy, semmilyen gép nem működik..
Amikor közeledett az egy óra, Gil szólt, hogy menni kell Mogyihoz, mert nem végeztünk mára. Mogyi szólt, hogy ma ötig dolgozom [háthx], mert ki kell takarítani a Tavernát a horizontmedence mellett [ez az a medence, aminek a szélén vízesés van, tehát olyan, mintha a tengerben ülnél]. Előpolisholtunk vagy 2000 evőeszközt, majd felmostunk, és közben nagyon berugtunk, mivel kicsit sok rosét ittunk Utána majd’ két nap után végre találkoztam és beszélgettem a lányokkal, megfürödtem a szobájukban, beszedtem a ruháinkat [mivel arany szívük van, és kimosták a ruháimat, és ki is teregették], most megírom ezt, aztán megyünk Gillel a városba netezni, meg benézünk a Vodafonehoz, mert valami olyanról beszélt, hogy havi 30 euróért lehet notebookhoz modemes netet venni. Majd kiderül.
-
nepNEMtun [wiko.freeblog.hu-ról]
furis szó ez. Neptun.
tun | tat, getan – tesz [csinál] [[idézet: Wikiszótár]]

Hát, a mi tanulmányi rendszerünk kurvára nem csinál semmit. Mármint, annyira semmit, hogy két napja be se jön. Mert hogy túl buzi. őőő Busy. Meg unavailable. Merthogy szegény nem tud magyarul. Pedig én csak a számvitel jegyem akartam megtudni. DE MITŐL ELFOGLALT? nincs ideje a diákokkal foglalkozni? Hirtelen rácuppant 30e diák, hogy megnézzék, kedvenc csoporttársuknak i-vel vagy y-nal írják a nevét? ÉS miért a vizsgaidőszakban kell ezzel szopatni a népet? Miért tud a többi honlap amit sokan néznek, a nap 24 órájában megbízhatóan működni és ez a szar miért nem? ÉS MIÉRT CSAK NÁLAM NEM????
Másik meg… fent van egy táblázat, vagy valami, lényeg, hogy xls a kiterjesztése. Elvben oda beírod a neptunkódod, és azzal megy. És megy is – mindenki másnak, kivéve nekem. Úgy érzem, hogy csak engem szopatnak, mert “Maga túl okos”. És jegybeírás mikor van? holnap ESTE.
megelőztek!
- m.: az a jó, hogy erre rájöttél, vagy...
- Captain: az mit jelent? :$
- Captain: *ölel*
- Svityó: küldd el:)
- meztelencsiga: dnsd: pedig már...
kategóriák!
ajánlom!
csorgasd!
érdekeljen!
- 'junkie
- filmbuzi
- filmdroid
- fővárosiblog
- hestyle
- hg
- jossu
- ncorenews
- panelblog
- pazar cuccok
- portfolio.hu
- pride.hu
- urbanista
- urbanistalinkek
nevess!
olvasd!
- andreo
- beautifulanddirtyrichbitch
- boroshta
- captain
- csokipuding
- dnsd
- juliensorel
- keith
- kicsidave
- kihaénnem
- krisztofóró
- kyle
- maxen
- popov
- redblek
- spf 2.0
- szifon
- tigri
- zoli
verd!
- abouttwinks
- allgayteen
- bishonen
- boivice
- bonerboyblog
- boyalert
- boycherry
- boypost.com
- camwhoreboys
- gaysexnearby
- gayteenboys18
- hotboysblog
- justin'shotguys
- myobsessionoftheday
- teengaydar
- thatboyismine
- thegayblog
kiválasztottaknak!
Archívum
- 2010. szeptember (4)
- 2010. augusztus (14)
- 2010. július (18)
- 2010. június (22)
- 2010. május (17)
- 2010. április (14)
- 2010. március (13)
- 2010. február (11)
- 2010. január (6)
- 2009. december (11)
- 2009. november (11)
- 2009. október (6)
- 2009. szeptember (15)
- 2009. augusztus (12)
- 2009. július (21)
- 2009. június (15)
- 2009. május (15)
- 2009. április (14)
- 2009. március (20)
- 2009. február (16)
- 2009. január (15)
- 2008. december (11)
- 2008. november (10)
- 2008. október (13)
- 2008. szeptember (9)
- 2008. augusztus (15)
- 2008. július (27)
- 2008. június (13)
- 2008. május (21)
- 2008. április (13)
- 2008. március (23)
- 2008. február (29)
- 2008. január (28)
- 2007. december (24)
- 2007. november (22)
- 2007. október (23)
- 2007. szeptember (12)
- 2007. augusztus (18)
- 2007. július (8)
- 2007. június (11)
- 2007. május (6)
- 2007. április (15)
- 2007. március (14)
- 2007. február (6)
- 2007. január (10)
- 2006. december (15)
- 2006. november (6)
- 2006. október (11)
- 2006. szeptember (17)
- 2006. augusztus (11)
- 2006. július (15)
- 2006. június (35)
- 2006. május (35)
- 2006. április (21)


