Posts Tagged ‘recept’
-
Ital 2.0
Tavaly márciusban éreztem késztetést arra, hogy alkossak valamit a konyhában. Nem, persze, nem étel, azt meghagyom Kristófnak;) Akkor fejlesztettem ki hosszas kisérletezéssel a banánturmix hibátlan receptjét.
Balatonsoundon kollégám elment sétálni, és egy gyümölcsökkel, jéggel, mentalevéllel és átlátszó folyadékkal teli pohárból szürcsölgetett valamit szívószállal. Nem csak gondoltuk, hanem egyenesen tudtuk, hogy koktél. Miután végiglőttük a standard és nem standard koktélok teljes palettáját, mondta, hogy limonádé, ott lehet kapni, 550 Ft. Rohantam venni. Megittam, és hihetetlenül jól esett, úgyhogy a maradék napokon azt szürcsölgettem.
Jött a Heted7 vígasság Kemence környékén, ahol szintén volt a limonádés cég, ezért szinte állandó programmá vált, hogy a műsorszámok között mentünk limonádét venni. A szigeten is voltak, de a gyümölcsökkel teli pohárból maradt az átlátszó folyadék, és 1-2 gerezd citrom. Pont lófasz. Viszont a VIP-ben olyan volt, amilyennek szerettem. El is beszélgettem az ottaniakkal, hogy hogyan csinálják:
- citrusfélék feldarabol, bele a pohárba
- gyümölcszúzóval kinyomja a levet
- felönti cukorsziruppal
- rá jég
- és a maradék helyet kitölti szénsavas ásványvízzel
- szívószállal megkavar
- kiszolgál
Ez így sokkal-sokkal jobban tetszett, mint azok a verziók, hogy citromlé, cukor, víz. Eldöntöttem, hogy ez kivitelezhető, ezért kedden neki is álltam a beszerzésnek.
Első utam a zöldséges konténerbe vezetett, vettem narancsot, citromot, limeot.
Következő lépésben kikerestem a neten a cukorszirup rém bonyolult receptjét, és lefőztem egy adagot.
Vettem szénsavas vizet, mert itthon csak menteset tartottam.
Lényegében minden megvolt, kivéve a gyümölcszúzót. Persze a nevét nem tudtam, ezért mindenhol el kellett magyaráznom, hogy mit keresek: Egy olyan dolog, mint amivel a mozsárban összetörik a cuccokat, csak fából, és recés az alja. Legtöbb embernek átjött, hogy mit keresek, de a többiek próbáltak eladni nekem mézcsurgatót, és olyan is volt, aki közölte, hogy nincs fa mozsárjuk. Anyád. Körbejártam az Alleet, bementem 3 konyhafelszerelés boltba a Mammutban, jártam Vasedény boltban (ami kívülről sokkal menőbbnek nézett ki:S), IKEA-ban, Kikában. Semmi. Hiánycikk, úgyhogy az első adagból egy pohár aljának a segítségével préseltem levet. Nem volt az igazi. Felmentem az internetre, és találtam egy boltot, 990 Ft-ért enyém lehetett álmaim gyümölcsalázója. Még a kocsiban kicsomagoltam, és annyira ráizgultam, hogy végig a kezemben fogtam, még váltani is azzal váltottam:D:D:D
Itthon rögtön nekiláttam. Gyümölcs felvág, bele a pohárba. Gyümölcszúzóval kiprésel, rá cukorszirup, jég, szénsavas víz, szívószállal felkavar, belekortyol. Jobb volt, mint a VIP-es. Áááá. Még aznap vettem 2 kiló porcukrot, és nekiláttam nagyüzemben cukorszirupot gyártani: annyi lett, hogy ki kellett öntenem, mert nem fért bele a csatos tetejű üvegbe:)
Akik kóstolták, mind kértek repetát:) Tesztivásra jelentkezni lehet az ismert elérhetőségeken;)
Ja, így néz ki:
-
keresők
Szoktak olyat postolni a bloggerek, hogy milyen keresőkifejezésekkel találtak rá a blogjukra… nézzünk párat az enyémből, kommentár nélkül, mivel a saját hülyeségeim nélkül is jót szórakozhat rajtuk bárki:
felszopó- fiús képek
- magyar meleg pornó
- kicsi fasz
- napi szarvicc
- pénisz rajzok
- msn átbaszás
- kummantás [:D]
- hogyan tudnék szerepelni egy pornófilmben
- elmebetegek idézetei
- mekkora egy átlagos fasz kerülete
- elmebeteg bűvész
- meleg pornó
- nagyi picsája
- szeretnék jelentkezni gay filmbe telefonszámot kérek
- hogyan lehet a cóláról leszokni
- xxl faszok video
- hüvelygomba képek
- fasz papucs
- buzik a nyéki imre uszodában
- sracok maszti verseny
- cikis történetek a hónaljszőr
- lamantin fing receptje
És furis, de most tökre kedvet érzek bántani embereket:D Nem bírom megállni, hogy ne fűzzek hozzá pár dolgot. Sajnálom:(
De most komolyan… mit gondolt az, aki beírta, hogy telefonszámot kérek? Hogy kinyílik a cd-lejátszó egy névjegykártyával?:O Ezekkel az egész mondatos keresésekkel ki lehet kergetni a világból:P
Még két szolgálati jellegű közlemény ezzel kapcsolatban: annyira nem tervezem elpornósítani a blogot, hogy xxl faszok videót tegyek fel, és főleg nem a nagyi picsájával. Hónaljszőrös képsorozat meg lesz, de nem holnap.
Egy pár kérdés-kérés a végére:
- Ha valaki tudja a coláról való leszokás tuti receptjét, sviktor@…
- Ha valaki tudja, hogy mi az a fasz papucs, kommenteljen!:P
- Szerintetek mekkora egy átlagos fasz kerülete? tényleg érdekel:) Az enyém… csak átmérőt tudok:’( báááár… 2r*π…
És végül: szeretném, ha leírná valaki nekem egy maszti versenynek a szabályait [jöhetnek masztiversenyes élmények is ám!!!:P]
-
Banánturmix.
Én eddig tök hülye voltam. Pár éve, amikor hugom [tudom-tuuudom, hogy hosszú ú, de úgy nem néz ki jól leírva] még kislány volt, nem értettem, hogy bírja meginni a banánturmixot, amit a finom banán tejjel való elrontásának ítéltem meg. Aztán az edzőteremben teljesen rászoktam [0,6 l tej, 1 banán, 1 adag banán ízű fehérjepor]. Utána jártam a várost, barátaimmal, CrazyBoyyal beültünk ide-oda, és folyton kiakadtam, hogy hogy lehet 2009-ben olyan helyet üzemeltetni Budapesten, ahol nincs banánturmix. CB mondta, hogy én is meg tudom csinálni, úgyhogy tegnap kértem anyutól turmert, ma meg is kaptam, meg hozzá egy kiló banánt, két liter tejet, aztán meg elvan a gyerek, ha játszik, ma nekiálltam. És igen, ment egy kiskör-sms, hogy mindenki legyen rám büszke, mert kb. 1 órája elkészült az első két adag, és olyan finom volt, hogy rögtön befaltam [megittam].
Éljen-éljen-éljen!
Ha valaki még nálam is bénább, akkor nézzük, mit mond a google a banánturmixra. Először is, találhatunk itt Hogyan készítsünk banánturmixot videót, de receptekben is bővelkedik a web [és még a banánturmixot sem csinálja mindenki ugyanúgy!!!]: van kivis-banános [ezt mindenképpen kipróbálom!], tojásos-vaníliás, redblek fahéjas receptje, van egy élesztővel, egy citromlével, és itt egy másik, amiben méz van. Ja, meg találtam egyet narancslével is. Beleőszülök, mire végigmegyek az összesen.
-
Fejezetek szépfiú szakácskönyvéből II. – Gyümölcstortácska
Sokat váratott magára a 2. rész, de megéri, próbáljátok ki (Anyum már megcsinálta, és szerinte is isteni)(a kedvenc itteni süteményem receptje)! Ha minden igaz, még 2 recept lesz, de azért ebben ne bízzatok:)
Gyümölcstorácska:)
A torta – mint a képen is látszik – három részből áll. A tetejére rakhatsz mindenféle gyümölcsöt, itt szőlővel, barackkal, eperrel, szilvával, banánnal, kiwivel, naranccsal és ananásszal ettem eddig.
A középső réteg az egy ilyen pudingszerű történet, édes. Elkészítése:
Felforralsz 1 liter tejet 150 gramm cukorral (asszem por), utána hozzáadsz 200 gramm lisztet. Ha újra forrni kezd, hozzáadsz két tojást (fehérjét és sárgáját egybe összekeverve), és végül, ha újra forrni kezd, akkor 100 gramm vajat. Utána lehül és elvileg készen van:) Ja, a vajat és a tojást asszem el kell keverni:)
Az alsó részt elkészítve veszik, de könnyű megcsinálni, ilyen kekszszerű megoldás (ugyanaz, mint az előző recept alapja):
Hozzávalók:
200 gr porcukor
330 gr vaj
2 tojás
650 gr lisztElkészítés: ezeket valahogy összegyúrod, aztán ilyen kis kosárka-alakú kéne, hogy legyen, de nem tudom, ezt hogyan lehet kivitelezni…, majd 180°-os sütőben sütöd kb. 10-15 percig. Kész.
Kellemes ízeket!
-
Egy kis hazai, új beosztás, majdnem balhé, 28 héttel később
T-84 2008. április 10. csütörtök [43] és T-83 2008. április 11. péntek [44] Egy kis hazai
Igazából mostanában két részre lehet bontani a napokat [félreértés ne essék, mindkettő a munkáról szól:D]: reggel és ebéd közben nem történik semmi, aztán délután vagy alvás vagy mosás, vagy netezés, és este van mindig valami, amiről mesélni lehet.
Csütörtök este például Orsival elpolisholtunk 10 láda evőeszközt, miközben a többiek puccparádéztak:D Fényesre sikálták a padlót, rendbe raktak mindent, szóval szép rend lett, csak mert Mogyi menstruált, vagy valami hasonló:D Este meg – mivel szerdán mondta, hogy tegyünk így – leadtam, hogy mikor és kivel akarok együtt szabadnapot:D Jövő hét csütörtökön vagy pénteken, a Beával együtt.
Ma estére beharangozásra került [így, magyarosan], hogy jönnek magyar vendégek! Erre vártunk már, mióta itt vagyunk. Mindannyian füleltünk, hogy mikor hallunk magyar beszédet, és közben figyeltünk, nőt kerestünk, legalább egy gyerekkel. Reni egyszer be is szivatott, hogy hallotta, hogy ők úgy beszélnek – és közben egy német pár volt… Kicsit hülyén néztek, amikor egy hatalmas „jóestét kívánokkal” köszöntem:D De aztán végül felbukkantak, és én voltam a szerencsés, aki megtalálta őket. DE. Bizony, nagybetűs de. Mert nem volt semmi nyakbaborulás, összepacsizás, ’dejóhogymindenholmagyarokbabotlokozás’, semmi. Egy ’köszönöm’ és egy ’csak buborékmentes vizet kérünk’-ön kívül nem beszéltünk semmit. És amikor megmutattuk mindenkinek, hogy bizony ők
Egy ’komolyabb’ étel van, amit el tudok [tudtam, most nem ugrik be a recept] készíteni: a töltött burgonya. És ma az volt vacsorára az étteremben, és még az illata is olyan volt, mint az enyémnek szokott lenni. Ez a két dolog elég volt ahhoz, hogy kicsit honvágyam legyen. No de sebaj, majdcsak túlteszem magam rajta.
T-82 2008. április 12. szombat [45] új beosztás
Reggeli szokás szerint unalmas volt, ebéd meg hamar eltelt. Az egyetlen dolog, ami felpörgette az eseményeket az volt, hogy ebéd alatt kikerült a jövő heti beosztás:
-
van szabadnapom, csütörtökön, Beával.
-
minden nap P/A-ban dolgozom
-
A P/A, mely eddig úgy nézett ki, hogy 8-13 & 18-22, nekem [és még pár arcnak] úgy változott, hogy 8-14:30 és 18-22, tehát ez napi + 1,5 órát jelent, hat nappal számolva ez 9 plusz óra, amit viszont kifizetnek!
-
szerdán büfé, mert a buffetboynak szabadnapja van.
-
vasárnap egy olyan feladatom van, amit még eddig soha, senki nem csinált: össze kell gyűjtenem a koszos edényeket az épületekből reggel és este. Még nem tudom, mi ez, de majd beszámolok róla.
Hé Ke Sze Csütörtök Pé Szo Vasárnap
P/A P/A büfé szabadnap P/A P/A P/A CLBU
Este megkaptam életem első és második papír borravalóját, két öteuróst [meg még kaptam egy egy euróst is:D], valamint most fordult elő először az, hogy odajöttek hozzám ketten is a vacsi elején, hogy mutassam meg, melyek az én asztalaim, mert mindenképpen hozzám akarnak ülni. Ez kicsit megdobogtatta a szívem:D
Utána a main bárban hívtak, mosogattam 75 percig, meg gyümölcsöt szeleteltem, sört cseréltem. Majd szólni fogok, hogy minden este szeretnék menni, mert ha ott dolgozom, akkor végzek pontosan 22:00-kor, és így elérem az eggyel korábbi buszt, ami bizony 45 perc plusz, ugyanazért a pénzért.
Este Ferivel megnéztük a 28 héttel később c. filmet, ami egy érdekes ötvözete volt a blair witch projektnek és a 28 nappal későbbnek. Folyamatosan rángatták a kamerát, és a zombiknak ugyan folyt a szemük a filmben, de többször azt hittem, hogy ha így folytatják, az én szemem is ki fog folyni:D Amúgy alapvetően jó film, csak most már kicsit unalmasak a kihalt nagyvárosos filmek:S:$
T-81 2008. április 13. vasárnap [46] majdnem-balhé
Ma már a délelőtti műszakban is több érdekes [najó, ez szürrealista túlzás, max. említésre méltó] dolog történt:
-
húztam magam után a trolit, és ráhúztam a sarkamra, amitől baromira fáj, nehezen megy a járás.
-
Reggelikor és ebédkor is kaptam borravalót, amit eddig még sosenem.
-
Majdnem megvert Zoran:D Teljesen bekattant, ordibált, hogy miért nem hoztam el a maradék poharakat a stationjéből, amikor ’minden más stésönt üresre pakoltam’.
-
ez utóbbi nem igaz
-
ő maga mondta, hogy hagyjam ott őket, csak a tányérokat vigyem el.
-
Ordibált, hogy bravo, meg nagyon okosnak hiszem magam, én erre mondtam, hogy bravo, éppenséggel elég okos vagyok, aztán mondta, hogy nem, hülye vagyok, egy nagyon hülye gyerek, és közben ököllel ütötte a mellettem lévő ajtót, mert mosolyogva leültem enni, miközben ordított velem… Nagyon gáz a srác. Biztos, hogy jó pincér, de most már értem, mire mondja mindenki, hogy elgurult a gyógyszere. Az mondjuk megrémített, hogy attól függetlenül, hogy elég sokan látták, senki nem jött oda leállítani…
Délután fodrásznál jártam, a szállodában. A vendégeknek 25€ egy hajvágás, a staffnak kevesebb, mint a fele, 12 €. Nem nagyon akartam menni, de Mogyi rám szólt, hogy le kell vágatnom a hajam, úgyhogy muszáj volt. Stella, a fodrász egy nagyon aranyos, 27 éves görög lány. Végig beszélt, kérdezett, beszélgettünk az asztrológiától kezdve a mosolygásig mindenről. A hajam… rövid lett, de nekem nagyon tetszik:P Hazafelé a parton jöttem, sütött a nap, énekeltem, táncikáltam, tök jó volt. A szálláson meg… Gill kinevetett a hajam miatt:D
Este laza vacsoráztatás volt, mivel egy betegség, majd hirtelen felépülés miatt 3-an voltunk egy stationben, úgyhogy sokat beszélgettünk. Utána kis main bár, majd rohanás a korábbi buszhoz, hazaút, fél óra filmezés, majd alvás.
-
-
A következő 5*-os recept
Hozzávalók:
zsemlék, ketchup [vagy paradicsomszósz], sajt, paradicsom
Elkészítés:
Félbevágjuk a zsemlét, megkenjük paradicsomszósszal, rá a reszelt sajt, és egy szelet paradicsom a tetejére, majd az egész be a sütőbe, és pár perc, és kész az ötcsillagos kaja ’a la Oceania Club’:P
Jó étvágyat!
-
Fejezetek szépfiú szakácskönyvéből I.
Hogy mi is ez? Süteményreceptek lesznek majd, olyanoké, amiket könnyű elkészíteni, de nagyon kis finomak.Ez az egyik kedvencem: Van egy tök egyszerű alapja, és arra olyan feltétet raksz, aminek csak a kreativitásod szab határt.
Hozzávalók:
200 gr porcukor
330 gr vaj
2 tojás
650 gr lisztElkészítés: ezeket valahogy összegyúrod, aztán csinálsz belőle egy hengert, aminek kb. 2 centi az átmérője. Ezt berakod a hűtőbe, majd kicsit otthagyod. Aztán kiveszed, és felszeleteled vékony szeletekre, majd 180°-os sütőben sütöd kb. 10-15 percig.
A tetejére lehet kenni kis lekvárt, csoki öntetet, egyéb krémet, amibe pl. összetört pisztáciát, diót, mogyorót, csoki reszeléket, csoki tallérokat, apró cukrokat, kókuszdarabkákat, de tényleg kb. határtalan a dolog:) Én még a csoki kedvelőknél M&M’s-szel is el tudom képzelni…
Jó étvágyat – hogy valami stahljuditos fordulattal zárjam!
-
manhattan kakasfarok [testor.blogol.hu-ról]
nos akkor pár szó az első koktélomról:
Pohár: koktélos pohár (Y)
Összetevők:
5 cl Canadian Whisky
2 cl vermouth rosso
2 csepp Angostura Bitter
Készítése: az összetevőket keverőpohárban jéggel összekeverjük, és koktélos pohárba töltjük.
Díszítése: nyársra szúrt koktélcseresznye
Fajtája: kesernyés rövidital étkezés előtt (aperitif)
-
fiúk, egyéb [testor.blogol.hu-ról]
Nos, újra egyedül, az én döntésem miatt. Úgy éreztem, hogy… mindegy, magánügy. De sztem jól cselekedtem, később előjönni ezzel még rosszabb lett volna. Így legalább még szóba áll velem Romeo. (bár lehet, hogy csak azért, mert van egy túszom:D) És most az októl függetlenül továbbra is úgy gondolom, hogy olyan mércét szabott a jövendőbeli páromnak, amit nehéz lesz túlszárnyalni, minden téren. Ritka az okos és szép pasi.
Aztán még egy dolog: egyre inkább kezdek meginogni abban az elképzelésemben, hogy megbízok mindenkiben, mert alapvetően igazat mondanak… Az utóbbi időben hárman is átkúrtak:S Többen letagadták a párjukat, a nevüket… Nem tudom, sosem akartam senkinek rosszat:S
Még egy nap, és vége ennek a félévnek, már csak vizsgaidőszak van hátra. 77%os lett a próbavizsgám, de pl az idvez zh-mról nem tudok semmit, mert tanárnőm, aki "én még sosem hagytam el semmit", elhagyta az egész csoportét:D Viszont szombaton annyira kivoltam a sok tanulástól, hogy nem mentem el a mixertesztre, így azt holnap pótolom. Kitaláltam egy módszert, amivel tök ügyesen puskázom mostanában, de hát a betörő sem adja ki a módszereit;P
Vasárnap láttam megint a Hairt Barbussal, kezdek egyre jobban rákattanni:D És most Geri – volt csapattársam, az egyik főszereplő – is észrevett:D Úgyhogy dobtam neki egy mailt, most izgulva várom a válaszát:D Kezdem belakni a lakást:D Sokat takarítgatok, hogy szép rend legyen, de nagyon szeretek itt lakni:) Bár sokszor kelek fel a szomszéd tacskóira… Folyton ugatnak:S és folyton az ajtóm előtt (az egyik egyszer belógott:D itt kergette bent a gazdija:D)
lefotóztam, és barátaim segítségével körbevágtam (najó, ők csinálták, én kuksoltam:D) az egyetlen ételt amit meg tudok sütni és nem mirelit kaja:D
az angol recept és a kép – ezzel zárom mai írásom:D
Ingredients:
A few potatoes
Grated cheese
Ham
Garlic
Margarine
Soured Cream
First of all, put the potatoes into the oven without chopping or peeling it. Bake them for an hour. After this cut them in half. Catch a teaspoon, and carve the inside of the potatos forming a dish. Mix the ingredients (carved inside of the potatoes, grated cheese, sliced ham, mashed garlic, margarine, soured creme) as favoured. Stuff the mixture back into the hollowed potatoes, sprinkle it with grated cheese, take back into the oven and bake it until the chees melts on it. Serve it on salad bed.
Bon Appetite!
Hjaj, eszembe jutott még valami: olvastam egy cikket az indexen, hogy mi lenne, ha GYF meleg lenne, cigány lenne, zsidó, néger, nő, öreg, ilyesmi, és hát szomorú, de még a piréz is megelőzte a melegeket:D Csak a cigányokat és a hm még valakit lenyomtunk… szóval:S le vagyunk maradva még a kisebbségek elfogadottságában is.
velem, de picit máshol!
keress rá
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)

