Posts Tagged ‘Rion’
-
élek.update
Itt a vihar, és fázik a lábam. Olvasnom kéne, mert a Szerettem másképp is első három oldala olyan, amilyen könyvet én is írnék. Betegállatnak üzenem, hogy az is benne vagy, hogy nincs EU.:P Akármennyire nem bíztak bennem a kollégáim, tök egyedül felfúrtam a szekrényem oldalára a nyakkendőtartómat, mert van. Ide kapcsolódik, hogy “Vagy öv, vagy nadrágtartó… A kettő együtt olyan, mintha egy busszal felszállnál a vonatra"!” Az emberektől hányok, csak úgy, belül, de akkor is. A szomszédban lakásfelújítás van, és… nem lepődnék meg, ha holnapra nem lenne az egész emelet helyén semmi… reggel óta falat bontanak. A doki ma kitépte az utolsó varrt is a szervezetemből, így vége a majd’ egy hónapos műtéti tortúrának. A kisgyerek, aki megijesztett a lépcsőházban, nem menő, viszont a mobbed nagyon is. Ahogy az is, hogy unokatesóm megint terhes. Sírni sem mindig menő, de a mobbeden sírtam, de sírtam zolivagyok egyik blogbejegyzésén is. Tegnap meg azon sírtam, hogy miért halnak meg az emberek, mert jobb lenne, ha nem halnának meg:) Az idő szar, a kedvem szar, viszont: Főzök. nem most, hanem az előbb, és nem is finedining meg bonyolult dolgok, egyelőre az első pályán vagyok még csak:) Tegnap bolognai spagetti volt [igen, ÉN reszeltem a sajtot – is!], ma pedig rántott csirke [vagy pulyka? hm.] falatkák voltak őőő rozmaringos burgonyával. Holnapra még ki kell találnom valamit, de jobban bejön ez, mintha rendelnék. Nos, röviden ennyi. Olvassatok másokat is, mert emberek tök értékes dolgokat írnak: PaPe, aki nem szeret, aztááán Rion is magára talált az utóbbi hónapokban [neki meg amúgy is szorítsatok]. Tomcsa meg már nem ír, pedig őt is szerettem. Na mindegy, inkább ne. Inkább csak engem olvassatok, minél többen:P
Megyek, előveszem a receptkönyvet. Ez Jamia, de a konyha ördöge a példakép. Meg is nézek egy részt. Na mindegy. Ötletek?
Jaaaaajjj, majd elfelejtettem: büszkén tartom a –10kg-ot! De még van lejjebb, úgyhogy ha van kedve valakinek futni velem, ne tartsa vissza magát:)
És még az is van, hogy az érettségizők ne fossanak, mert nem nehéz ez.
-
Konfetti
Lehet örülni, egy nem jelszavas bejegyzés.
Lóránd vagy Lóránt vagy hogy a tökömbe hívják most:P Na, szóval ő hívott bulizni tegnap. Nem is, pénteken hívott először, aztán még szombaton is. És mivel úgy vettem ki, hogy a többiek is szívesen látnának, kis szervezéssel megoldottam, hogy ne az utolsó pillanatban essek be hozzájuk, ahol Rion szavaival a töltés történt.
Amikor érkeztem, már ott Volt Lórándt, Gayfitness, Rion, a nem-annyira-beszédes-de-a-pia-megoldja-mindenkinek-a-nyelvét Spikey, Csiga, majd utánam érkeztek még páran, de róluk nem nagyon tudom, kicsodák:)
Mivel vittem ilyen-olyan itókákat [jäger, malibu, bacardi – és persze egy zsák jég], úgyhogy megint sikerült rendesen berúgnia mindenkinek, mire oda jutottunk, hogy mennünk kéne [vagyis valaki kiadta az utasítást: indulunk MOST!]. Mindenkinek volt még a poharában, úgyhogy hatalmas szívások a szívószálba, és elindultunk.
Mindannyian, kivéve ‘csigát, aki úgy döntött, inkább ott marad a WC-ben, mert nem volt sok kedve jönni. De még időben észrevettük hiányát, kirángattuk, és vittük magunkkal.
Még egyszer vissza kellett mennünk, mert Rion annyira szerencsétlen volt, hogy hátulról meghúzta a saját hosentrogerét, és emiatt magára öntötte a fütyülőjét. Gáz, de amíg egy hajszárítóval mentette a menthetőt, mi még vedeltünk.
Rion még kiadta az utolsó utasítást: mindenki mutassa magát józannak, aztán meg is érkeztünk. Öltönyös, normális megjelenésű biztonságiak, és egy idétlen nyuszi. Igen, ez lesz az a hely.
És innentől csak a hely és a buli – a többit jobb, ha homály fedi:)
-
legfontosabb: végre egy meleg bulit szervező csapat, aki rájött, mi kell a buziknak: Szálkásan izmos, mosolygós boxeres táncosok. Ez, és semmi más. Hiányolni a travikat? Badarság. Rég láttam ennyi csillogó szempárt:) Alig tudtuk egymás között elosztani, hogy kinek melyik kéne…
-
Ide tartozik, hogy arra a Dívára legközelebb mindenképpen adjanak melltartót! De nekem az sem baj, ha nem hívják:)
-
Valamint az elején nagyon hiányoltam a tűzoltókat:P De aztán jöttek, levetkőztek, vigyorogtak – meg van bocsájtva:)
-
Még azon lehetne javítani, ha mondjuuk a pincérek [pultosok, egyéb] félmeztelenül tevékenykednének:P Persze, nyakkendő maradhat.
-
a WC kialakítása botrány [persze a férfi WC, mert ÉN oda járok!].
-
Viszont végre nem egy bérház pincéjében volt az esemény, hanem egy 5 csillagos pesti luxusszálloda [pincéjében].
-
a caipirinhába nem kell cukorszirup, vagy tököm tudja mit folyatott bele. Ettől függetlenül ez marad a kedvenc koktélom:)
-
DJ Szilveszter kitett magáért:) Végig olyan slágereket játszott, amiket még én is ismertem:) Igen, ez is kell egy buzi buliba.
-
végül a parasztoknak két szintjével találkoztam, amitől az egésztől elment a kedvem, és inkább hazamentem.
-
vendégek: a “tapossunk át a másik mert ő egy senki és nekem amúgy is fontosabb dolgom van” volt az uralkodó nézet. Mennék WC-re. Félreállok, hogy kiengedjem a kifelé jövőket, és bemennek mellettem 4-en, átgázolva szegény szerencsétlenen. Vagy állok a pultnál, várok a soromra, jobbról félrelök vki, és azt veszem észre, hogy a helyemen áll, és előbb kér nálam. Ilyen szempontból ez a hely nem volt “elitebb”, mint bármely más hely. Szégyen – és EZ nem a hely hibája.
-
Gesztikulálás közben véletlenül megütöttem valakit, aki 3 hangos bocsánatkérés után is úgy nézett rám, mintha direkt elvágtam volna a retiküljét.
-
pultos1 – a tömzsi rózsaszín nyakkendős: nos, ő nagyobb paraszt, mint bárki ezen a világon. Mindenkivel suttyó módon beszélt, kioktatóan. Az egész viselkedésén látszott, hogy baromira nem akar ott lenni; hogy lenéz mindenkit; meg úgy általában: ő ebben a pultban a császár. Mondjuk én érthetően beszéltem hozzá, ezért velem nem volt baja, de végighallgattam, ahogy kiszolgálta előttem a vendégeket… és… legszívesebben lebasztam volna neki egyet, hogy vegye már észre magát. Én vendéglátós vagyok, tudom, hogy a vendégnek mindig igaza van. Persze értem én, hogy ez egy szórakozóhely, és nem egy étterem, de akkor is, túl sokat engedett meg magának. Volt például egy külföldi, akinek rosszul adott vissza. 100 Ft-tal kevesebbet, ami nem nagy összeg, de ha én úgy gondolom, hogy a paraszt viselkedése miatt nem adok egy fillér borravalót sem, akkor adja vissza a teljes összeget, és kész, nincs apelláta. Amúgy a külföldi próbált kedvesen magyarul kérni, de tökre hallható volt, hogy alig tud pár szót, az meg: „JEGET KÉRSZ? AKKOR AZT MONDJAD, NE CSAK ANNYIT, HOGY JÉG, JÉG!” :S Na mindegy, szóval a külföldi szólt, hogy hiányzik pénz, 100 Ft, parasztunk meg adott neki 200-at, azzal, hogy „menj fel a boltba és vegyél magadnak gumicukrot”. Az ilyen a szememben egyáltalán nem bartender, max egy utolsó pultos. Remélem, legközelebb a Confetti közelébe sem jön.
Mindezektől függetlenül ez a parti áll a legközelebb ahhoz a képhez, amit álmaim meleg bulijáról kialakítottam magamban.
Lehet nem örülni, 2 perc múlva aláírja a lábtartó az új alaptörvényt:\
-
-
Védett: Mindig lesznek bloggerek
-
dobogó
Muszáj volt már megírni ezt a bejegyzést, mert 1) megígértem, 2) sokan basztattak már azzal, hogy ki lett az első 3J Hát el kell mondanom, hogy nagyon szoros volt a verseny, tényleg csak 1-2 szavazat döntött. Nos, eddig tartott a bevezetés, lássuk a dobogótJ
Nos, ők nyertekJ Persze Rion nem ezzel az álompasival, és Maxen sem a maga kis mangájával ragadta magához az olvasók pontjait:P De hogy ők hogy néznek ki – kérjetek képeket – TŐLÜK!:)
Ja. Kiosztottam Kevinnek a különdíjat, mert megérdemli:P Nem rakom fel róla a szélesvigyoros képet az oldaláról, de… higgyétek el, ő egy igazi szépfiúJ
-
Szakdolgozati bölcsességek kezdőknek 1.
Igaz, hogy nem ezt ígértem a másolós, mostanában forró képekkel támadó Rionnak, de mivel holnap el akarok küldeni egy köztes verziót a konzulensemnek, muszáj a segítségeteket kérnem…
A legnehezebb dolog a szakdolgozatgyártásban a folyamatos szóismétlések elkerülése… Úgyhogy segítsetek, és folytassátok a listákat:
Ugye meleg turizmusról írok, szóval alapból kellenek ilyen szavak:
1. meleg, homoszexuális
Amikor idézel valakit…
2. meséli, hozzátette, elmondta, véleménye szerint, árult el, mondta, kiemelte, számolt be, egészítette ki
Ötleteket várok!
-
Cikiiii
Rég írtam. Utálom, de lassan ott tartok, hogy sírhatnékom van amiatt, mert a munkám tényleg minden időm elveszi…
Aztán jött egy apropó, ami miatt mindenképp meg akartam szólalni: Találtam egy új blogot. Rion írja [valami regény meleg hőse]. Volt benne egy költözés, freeblogról blog.hu-ra váltott már az első napok után, de most újult erővel blogol – és nagyon aranyosan és lelkesen ír, nem is keveset. A blog címe http://rion-gay.blog.hu , tessék felvenni a readerbe, kötelező darab! Lesz róla ikon is oldalt, csak ahhoz meg ugye davidhuse kell;)
Apropó megvolt, jött, hogy miről is írjak:D Cikis történetek téma úgyis eljött, úgyhogy megkérdeztem pár embert az msnemről [J, P, éééés egy új kommentelőm, Fredericooo], pár bloggert [christof-m, m.], öcsém volt osztálytársát, akit elértem, és válaszolt, CrazyBoyt, az újfiú Riont. Sőőőt, az én storym is benne van:D Kicsit intim történetek születtek, van szó pornóról, kilógó farkak, kaki, elélvezés, rendőrök, vagy akár egy cikisen sikerült randi… Lehet tippelgetni, hogy melyik kivel esett meg:P
- “találkoztam egy sráccal a hősök terén, beszélgettünk meg minden, aztán kitalálta hogy üljünk be egy kávézóba, igent mondtam de lehet nem kellett volna, mikor bementünk már akkor is feltűnő volt hogy mindenki úgy megnézett, de nem sejtettem semmit, kihozták az itallapot, válogattunk, aztán kiválasztottuk hogy mit iszunk, a csávó mondta hogy elmegy megrendeli, el is indult aztán bevágódott a pult mögé és elkezdte csinálni amit inni akartam. Ekkor esett le hogy ott dolgozik… Ő már előző nap mondta a munkatársainak hogy el fog vinni oda. De persze én semmit nem tudtam ők meg mindent… Hát elég cikisen éreztem magam, nem tudtam, hova nézzek kínomban.”
- “azt hiszem 8-ikban volt. Takarodó után majdnem az egész osztály összezsúfolódott egy faházba. Emeletes ágyak voltak, én alul ültem az ágyon. Majd egy idő után el kezdtem unatkozni, és azzal szórakoztam, hogy "gyertyaállásban" a felettem lévő ágynak a deszkáit kezdtem emelgetni a talpammal. (a fent ülő csaj nagy örömére) Csak egy boxer volt rajtam, ami eléggé bő volt. Így két gomb között kibújt a "büszkeségem", amit sokáig észre sem vettem. Viszont mindenki más igen. Mit röhögtök? – kérdeztem – de senki nem válaszolt. Csak szakadtak a röhögéstől. Majd kb. 2-3 perc múlva végre észrevettem. Majdnem elbőgtem magam! :S :D”
- “volt egy ostálytársam , úgy beégett, még középsuliban voltunk ebédelni a suli menzán, mikor végzett a kajával felált és teletorokból büfögött egy akkorát hogy vizhangzott az ebédlőben, az egészben az volt a gáz hogy kb 20 tanár volt még ott, de neki nem tünt fel csak akkor mikor az egyik megszólitotta, kinjában bebúlyt az asztal alá, aztán az egyik tanár megszólalt hogy ott bujik a disznó az asztal alatt.”
- “legégőbb? hm…passz, nem tudom… egyszer nem bírtam ki hazafelé és a szomszéd kertjébe…ööö..tudod:) bejegyzést írsz?:)”
- “na múltkor olyat játszottunk, hogy be voltam csomagolva fóliába és dugtak így, dugtak úgy, meg ilyenek és a végén kivertük és beterítettem az egész hasam a másik meg az egész arcom :$”
- “amikor 7. -es voltam és volt kötelező úszás… az öltözőben kicsúfoltak, mert nekem volt a legnagyobb a farkam, azt mondták rám, hogy elefánt :( és nagyon szégyelltem magam, és azóta utálom az öltözőket.’”
- “volt barátnőmmel buliztam még tavaly novemberben a városban, és nagyon kancás volt. Én is kicsit ittam, ő is. És dugni akart. Elmentünk tehát a giminkhez, és elkezdtünk ugye dugni a lépcsőnél, és már egy 10 perce dugtam gumi nélkül, amikor kivettem a szerszámot és ugye elkezdtem verni ő meg pucéran ül még, erre észreveszem hogy rám világítanak. Rendőrök voltak. 2 db. És én verem tovább… Láttak mindent, csak megvárták míg elélvezek, majd igazoltattak, stb. Ez volt a legjobb: miközben elélveztem, néztek:) hehe:D Amúgy nagyon megijedtem, de késő volt abba hagyni:D Spriccelt!
- “hát, talán amikor 10-12 éves lehettem és átmentem haveromhoz. Tv-t néztünk a nagyszüleinél, de mi vmiért egy takaró alatt voltunk, és ő meg a faszomat markolászta. De így kivette a nadrágból, meg minden. A nagyfater meg gyanút fogott és így lerántotta a leplet szó szerint:D”
- “nekem inkább olyan volt… dühítőbb… hogy pl. egy srác nagyon felizgatott, ágyba is keveredtünk,
s mikor jött volna szopoázni, akkor megállt és lefagyott, h nem wok körülmetélve…… de annyira, hogy csak makogott, meg hebegett, s mikor kimondta, kis híján lefordultam az ágyból, az meg egyből le is lankadt…. :S :D öltöztem és go. ”szevasz, mondom!!!!!!”” - “az új lakásomban a legelső szexuális élményem egy szűz sráccal volt, akit akkor találtam gyaloglón… békéscsabai volt a szentem, és azért feljött bpre, hogy szexeljünk. Mindent ki akart próbálni. Magas srác, göndör haj, szőrtelen test… csodás! Jött a dolgok orális része, amikor megfogtam a farkát, hátrahúztam rajta a bőrt, és… annyira koszos volt a makkja alatt, hogy el kellett zavarnom fürdeni. Ez – szerintem – nem nekem volt ciki!”
- “Belaminál voltam forgatáson. Elmondták mit kell csinálni. Levetkőztem. Először gatyában csinált képeket, elölről, oldalról és hátulról is, majd ugyan ezeket meztelenül. Lankadtan és állva. Az elején ment, de menet közbe belefáradtam. Zavart, hogy így is – úgy is mennyi kell még. Elkezdtem parázni, meg mikor bejött állóval és lefotózott, lelankadt :D :( Aztán mindig ki kellett küldeni és én addig felállítottam, meg tett be filmet is [meleg pornót persze], de nem nagyon ment mindig úgy se, mert érzetem h ott van, és éreztem, hogy figyelt, mert egy nappalian voltam ahová csak úgy be lehet menni, és sok növény volt, és szerintem sasolt….. és ez zavart… film nem készült, a képeket meg nem nem láttam sajna :D Oda is csak pénzért mentem, de sajna nem kellek, mert beparáztam menet közben. De dicsért, hogy jó a testem, főleg szép a hasam, szép egyenes a farkam, 17 centis… Azt mondta, hogy szoliznom kellene, meg egy kicsit még gyúrni hasra, jobban kihozni…. de így is jó, csak túl fehér vagyok és ezért kell a szoli. Meg szemüveges, de az jóúgy is csinált képeket. Mondta, h melegekkel ezért nem szeret fotózkodni, mert mi mindig finnyáskodunk, a heterók meg a pénzért simán megcsinálnak mindent.”
Gyűjtöttem az anyagot ehhez a bejegyzéshez délután, és közben történt még egy cikis dolog. Épp a tumblröm frissítésén dolgoztam, és félmeztelen pasik voltak a monitoromon, amikor megjelent mellettem egy fej – a kollégám feje – és ennyit szólt: “Kemény vagy!”:$:P
Persze nem tudtam mindenkit megkérdezni. Pl. itt van m, aki nem volt jófej, és hitegetett, de a többieknek is szól – kommenteljétek be életetek legcikibb pillanatának történetét!:P
velem, de picit máshol!
keress rá
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)

