Posts Tagged ‘szavak’
-
AÁBCCSDDZDZSEÉFGGYHIÍJKLLYMN…
…NNYOÓÖŐPQRSSZTTYUÚÜŰVWXYZZS, csak, hogy teljes legyen a kép. Már most látom, hogy ebből a bejegyzésből is először piszkozat lesz, aztán, ha összejön a teljes lista, akkor kerül fel a netre. De azért belekezdek. Picit még az előzményről, meg arról, hogy honnan az ötlet, aztán belevágunk.
Írtam ezt az untermannos bejegyzésemet, utána meg ugye a blog neve is átváltozott egy kényszer-coming out miatt, amikor kerestem még untermannos dolgokat, és többek között erre bukkantam: nézegettem a google-találatokat, és megragadt a szemem: mit írhat egy olyan blog az untermannokról, aminek az a címe, hogy “kurvaannya”?!:) Hát semmit, viszont egy érdekes játékra mutatott a link:
U – U-boot, unterwasser, untermann, unalmas, uszkár, u-szeg, undorító, utál, ungabunga, uraken, usztasa, Ungheria, U Thant, Utópia, utópia, Uganda, afrikai szocializmus, Zimbambwe, Rhodézia, Selous Scots, united, unió, Európai Unió
Semmi magyarázat, csak betűk, és mögé ömlesztve szavak. Aztán rémlett, hogy ilyesmit már láttam gus-nál is. Megkerestem. Aztán megtaláltam másnál is. Ott minden betűhöz 1-1 szó tartozik, ami nekem kicsit erőltetett. Mint amikor valaki felhasználónevet választ, és körbenéz, és az lesz a nickje, hogy szkenner. Erőltetett, mégis, nekem az asszociáció sosem ment, gondolkoztam, és próbáltam mindig valami vicceset mondani. Úgyhogy a gus-féle terv elvetve, jöjjön a kurvaannya:
A – akt, aktív, akta, atka, Aussiebum, anyu, apa, analízis, anális, aha, aham, alias, the Amazing Race, Andris, angyal, absinth, alvás, aggódás, ajándék, ajánlás, ajtó, álarc, Álarc [Jekyll és Hyde], alkohol, all inclusive, allergia, alsó, animátor, aréna, autó
Á – Ákos, ásít, álom, álompasi, államfő, állat, áram, átbasz, átlagos,
B – Botond, buzi, blog, béka, Battle Royale, barna, boldogság, banánturmix, böfög, büdös, buli, bonyolult, beosztás, bejegyzés, Bols vodka, búj, bvk, balek, baleset, balhé, balkán, bár, barack, barát, boyfriend, baszdmeg, barom, benzin [kifogy], bocsánat, béna, BGF, bondage, bolond, bor, bőr, bumbi,
C – Coming Out, cocktail, caipirinha, crazy, CrazyBoy Cola, cél, cigi, cigifüst, Cook, C, cuki,
Cs – csirke, csipesz, caókszi, csávó, csóka, csajszi, csöcsi, csocsi, csupasz, lecsöppen, csoda, csigatempó, csend, csekk, csitt, csikk, család, csülökfagyi, csapat, csikiz,
D – Dan Brown, Deko TV, dickometer, dagadt, Dominik, day off, defibrillátor, Dexter, design, dildo, dilettáns, diploma, dudesnude, Dream, dug, dugó, durva,
Dz -
Dzs -
E – ennyi, EU, egyenjogúság, előfizetés, eledel, eper, eb, EB, eső, edzés, effekt, egyedül, elefánt, ellenőr, ellenzék, erekció, erő, escort, esélyegyenlőség, esemény, €,
É – ének, érem, étel, élet, éjszaka, AIDS, én, ég, egészségügy, éhes, élőlény, érdekes, étterem, éjfél, éj, éjszaka,
F – falat, flotta, futás, fasz, fütyi, fing, fotó, fog, fogorvos, fej, fenék, flipflop, fülcimpa, film, fagyi, fájdalom, falu, fáradt, farok, faszság, fehérje, fekete, félelem, felhő, felvonulás, férfi, fiú, Filmbuzi, fogyás, fokhagyma, főnök, Ft, függő, Fűrész,
G – gay, gayromeo, guy, gym, Golyózápor, google reader, google naptár, Görögország, Geiranger fjord, gagyi, gekkó, gitár, basszusgitár, göndör, gordon, GPS, Grégory Lemarchal, John Grisham, gumicukor, békás gumicukor, Haribo,
Gy – gyalog, gyorshajtás, gyros, gyáva, gyűjtemény,
H – here, hideg, híradó, HIV, herpesz, Holiday, hiszti, horkol, hugom, has, humor, humorérzék, helyes, halszag, hab, heya mama, háború, haj, H2O, hajnal, hamis, hányás, hazugság, helyesírás, hetero, hiba, homár, Homárblog, Tékozló Homár, homoszexuális, hülye, hülyepicsa, HP, hüvelygomba, hangavörös,
I – Izrael, izom, izomláz, izmos, IKEA, iszonyatos, Illyés, Info rádió 95.8, idétlen, izzad, idegenforgalom, idézet, idegbeteg, igaz, index.hu, ismerkedés, izzadtság,
Í - íz, így, íj, íny,
J – Jeff Abbot, járókeret, jegy, jófej, jogosítvány, joker, jövő, jumpstyle, jägermeister, 10 kleine Jägermeister,
K – kaktusz, köcsi, köcsög, Kóla, kondi, könyv, kellemes, kukKolos, kukoricás rízs, kérdések, kori, korcsolya, kocka, kockás, kockás has, kockafej, karaoke, köldök, kiskifli, kaland, kurva, korrekt, kulissza, kép, könyv, kaméleon, kampány, kés, kiborít, kipuffogó, kitonb, köd, koktél, komédiás, kommandó, komment, konzerv, körülmetélés, kövér, kreatív, krimi, kritika, krónika, kruger, Krueger Nemzeti Park, kummantás, kyle, The Killers – Human,
L – ledfal, ledrács, lamantin, leathermen, lánc, lófasz, lekap, láb, lafraise, lavina, lámpa, lebaszás, LEGO, légkondi, légy, lény, leszbikus, lógás, lovaspornó, lufi,
Ly – lyall, lyuk
M – meleg, mókás, megébred, mozi, MOM, mátrai borzaska, msn, musical, mosoly, manó, mutter, mandarin, megfejt, munka, magyar, madár, magány, más, maszturbálás, meccs, meeting, meghatódik, meglepetés, meki, merevedés, metro, meztelen, méz, miafasz, mixer, mormota, műfasz, Mulán, mopsz,
N – narancssárga, negyvenegyben, nevetés, nagykifli, napsütés, napszemüveg, nagyi, Napirajz, nincs, no, neptun, Nea Moudania,
Ny – nyusz, nyelv, nyer, nyunyó, nyal, nyomi, nyál, nyomozás, nyugalom, nyúl,
O – Olimpia 2020 Bp, operett, opel sosekopel, orgia, orgazmus, Orsi, orr, oscar, OSG, Oceania Club,
Ó – ózon, óvszer, óvadék, óra,
Ö – ‘összeállt, mint a gecis bugyi’, örökbefogadás, ölel, öcsém, örül, öltözés, öngyilkosság, önértékelés, önkritika, öreg, öröm, ösztöndíj,
Ő – őrült, őr,
P – pornó, photoshop, passziánsz, papucs, pasi, projekt, projektor, plazmatv, pálinkás jóreggelt, parkoló, Pánik, pizza, prepaid, postpaid, poén, popcorn, póker, pass, passtartó, passz, pattanás, pisi, pálinka, pantomim, pénisz, penész, petyhüdt, pesti, pöcök, politika, párt, palacsinta, panasz, panel, lakótelep, Panda, parfüm, passzív, pénz, Phelps, pincér, piszoár, polishing, prezi, pride, Prada, pubi, portré, Presidance,
Q – queer, Queen, qrva,
R – rüh, Robin Cook, rongyláb, rinya, reggel, reklám, radar, rajongó, rajz, rak, randi, rasszizmus, ratyi, recept, red, reform, rekord, rémálom, rendezvény, rendőr, repülő, részeg, Rizikó, ród, rohad, Róóóóland akarsz körszakállt?, romantikus,
S – SM, Skins, sheldom, suhanc, skype, Sony ericsson, sün, sértődés, sajt, séta, sex [igen, angolul is:D], síkosító, sír [cry], sír [tomb], sport, senki, sexy, show, SI, siker, sivatag, smiley, :), :], sörbunda, srác,
Sz – szólás szabadsága, szabadság, szifilisz, szisza, szemöldökcsipesz, szőr, száni, szánalmas, szex shop bolt, sziget, szerelem, szex, száguldás, SZAKDOLGOZAT [írni kéne nagyon-nagyon], sztori, szifilisz, számvitel, szó, szavak, szadista, szabadnap, szálloda, szárnyalás, szarnyalás, szarráázás, szépfiú, színész, színház, szleng, szőke, Szökés, szopás, szopatás, szóvicc, szűz, száz,
T – testőr, tetű, tájfutás, torrent, Tinkerbell, tolerancia, tép, tape, takarítás, tag, turmer, tű, takonypóc, tánc, tehén, talp, támadás, tank, taps, tarka magyar, társasjáték, TBkonzul, tenger, tény, térkép, test, tetris, Thessaloniki, thriller, tip, tipp, Tokio Flash, Tour de France, Truancy, trükk, tüntetés, turista,
Ty – Tyereskova, tyúk [tik], tyúklépés.
U – untermann, unicum next, unió, Unesco, uni, unalom, utazás, utas,
Ú – útelágazódás, úszás, új, út, útlevél,
Ü – übersexyfiú, ürülék, üröm, üt, ütés, ütlegel, üzenet,
Ű – űr, űrszemét, űrlény,
V – MKB Veszprém, viszket, Vámpírok bálja, vigyori, verseny, vér, vicc, ver, vágy, vazelin, végre, világörökség, vásárlás, vélemény, video, vékony, vacsora, vak, választás, VB, védekezés, vendég, vers, vezetés, villamos, visszaszámlálás, a Visszavágások Nagymestere, vuszli,
W – Wiko, weBLOG, webnapló, wc, wordpress, webkam, worldpressphoto,
X – xxx, xXx,
Y
Z – megzakkan, zokni, ‘ziazsák, zene, zavar, zebra, Zenehadtest, zóna, zokni, zuhany, zubbony, zh
Zs – zsiráf, zsinór, zsibbad,
Jól látható, hogy van 7 full felesleges betű a magyarban. Ezek: Dz, Dzs, Ly, Q, W, X, Y. Le a felesleges betűkkel.
-
Mondatok, effektek, idegen szavak
A kollégám egyik barátja kiment Angliába, és büszkén mesélte a kollégámnak, hogy összerakta élete első mondatát angolul: „Stand up my pencil”. És most büszkén emlékszem vissza, hogy én is összeraktam már egy mondatot: „Anya csak egy van” – „Mamma mia”:D:D:D [Mia=1]
Apropó, összerakott mondatok: Gill egyre több mindent tud magyarul. Már egész mondatokat alkot, például: Szép lány vagy, but seggnyaló :)Újabb effektekkel kápráztatott el minket a keddi meetingen szeretett főnökünk, Mogyi. Az eddig hallott zing mellé ma bejött a hráccs és a glugluglug. Ha így folytatja, kiadunk egy effektcédét.
Hasznos kifejezéssel gazdagodott makedón és görög szókincsem: görögül tudom mondani azt, hogy egészségedre [az ivásnál használatosnak megfelelőt]: ya mas; makedónul pedig azt, hogy pina barbecuen: Picska na zsar
Egy másik érdekes dolog, hogy a görögök mindent maguktól eredeztetnek [gondolom ez kb. olyan, minthogy mindenki magyar [[Nagy Sándor, Kolombusz Kristóf, stb…]]]. Például szerintük az OK is görög eredetű, az Oli Kala – minden rendben rövidítése.
Végül, megfejtettem a ’szupla’ titkát. Kerestem szótárakban, meg mindenfelé, hogy milyen nyelven van és mit is jelenthet, végül Feri szobatársam segített ki: sou plates [szuplat] = alátét, és francia szó.
-
puszkisz
Görögül jelenti a meleget, buzit, ratyit, mást, bumbit, gayt, meg a hasonlókat:D [éppúgy, mint homár, köcsög, homoszexuális, stb…]
-
Malaka – idegen szavak
Megtudtam, hogy mit jelent a ’malaka’:D Kb. az összes görög használja, és emiatt a teljes staff is átvette, de sokan rosszul fordítják. Kaptunk olyan infokat, hogy azt jelenti, hogy ’srác’, olyat is, hogy ’hülye’, vagy épp ’seggfej’. Egyik este (hétfő) Alexszel [ilyen londinerszerű srác, 22 éves] ittunk a Pride [még mindig él bennem egy kicsit a szó meleg vonatkozása] nevű ’kávézóban’, a fiatalok körében legnépszerűbb helyen Nea Moudaniaban, és ő megmondta a frankót: konkrétan ’maszturbálást’ jelent, vagyis szó szerint, és olyan értelemben jelenti, hogy ’hülye’, hogy hülye vagy csajozni, ezért nem tudsz kivel dugni, ezért magadat kell kielégítened.
Ezen kívül nem sok mindent tanultam meg görögül… Tudom még, hogy ’endaxi’ jelenti azt, hogy OK, aztán, hogy ’kali orexi’ a jó étvágyat, ephariszto-parakalo a köszönöm-szívesen, Ya sas és Ya szu a két köszönési forma, meg a Ya a szia, érted? – katalaves?és ennyi:)
Továbbá hasznos infokat gyűjtöttem még…
… románul: Baszd meg = ’szetafut’
… panjabiul: Baszd meg = ’Bande mera’
… panjabiul: Egészségedre [Cheers, proszit] = ’Csakdi’ [szó szerint: fenékig]
… oroszul: Baszd meg = ’Idzi nahuj’
… oroszul: Egészségedre = Naszdravje
-
kis szünet – vége. [wiko.freeblog.hu-ról]
Hm… érdekes dolgok történtek ma. Aki olvas – ha van ilyen egyáltalán [előbújt a kis naív:P], biztos észrevette, hogy kis szünet állt be a blog rövid életében, töröltem egy bejegyzést, sokat szomorkodtam, nagyon elfáradtam, és képtelen vagyok tanulni. Kicsit kifejtve:
#1 – sok embert (legalább kettőt, és az több, mint amennyit akartam, pontosan kettővel több) megbántottam a tegnapi bejegyzéssel. És ez alapból nem is lenne gáz. Ha iskolai köcsögökről írok, vagy éppen arról az emberről, aki fellökött az utcán, vagy a kevésbé értelmiségi bkv-s kallerről, vaaaagy bolond bolti eladókról, vagy tökömtudja milyen vadidegenekről, akkor tennék rá magasról. De két olyan embert sikerült megbántanom, akiket nem akartam, és akik ennek köszönhetően nem is szólnak hozzám azóta. Juppí:S Vagyis.. az egyik nem ennek köszönhetően, de attól még az eredmény ugyanaz. :( Hiba volt, úgyhogy a bejegyzésből emlékül maradjon meg ez a kép, ha már dolgoztam vele. És megint hozzáteszem, hogy illusztráció, nem voltam és nem vagyok semmilyen kapcsolatban a rajta szereplőkkel, meg blabla:)
#2 Úgy gondoltam, hogy ki vagyok én, hogy megbántsak embereket, ezért szüneteltettem a blogot. Aztán rájöttem, hogy ez a szüneteltetés baromság, bocsánatot kértem attól, akitől kell, de nem fogom ilyen mértékben cenzúrázni magam. És nem fog változni az sem, hogy nem írok rosszat arról, akiről rossz véleményem van, attól függetlenül, hogy olvassal-e a blogot vagy sem. Ami változás lesz, hogy odafigyelek arra, hogy akiről jót akarok írni, az ne tudjon megsértődni a jón. És ezt tanácsolom mindenkinek! Ne bántsatok meg senkit akaratlanul.
#3 Ideig tartottak a szomorúbb témák. Mivel lenyugodtam csütörtöki gyógyturizmus-felháborodásom óta, így ez a mostani téma inkább semleges. Ma délben voltam bent a tanárnőnél, “baszatlan picsa” – egy régi ifo-st idézve. Kedves volt, meg minden, miután én is az voltam, de hát… Nem változtatott a jegyemen. Innen a rosszérzés. De kezdjük a pozitívval – vagyis folytassuk, mert a kedvesség is pozitív meglepetést okozott, szóval, azt mondta, hogy a házidolgozat borítója kiemelkedő, és megkérdezte, hogy “ki grafikus a családban”… Annyira tetszett neki, hogy nem hitte el, hogy Wiko műve:P Dagadt a mellem. Szóval nem változtatott a jegyen, de felsorolta a házidolgozat hiányosságait. [nonCredam-nak, mert ő elolvasta: Sopron és környékének gyógyászati adottságai /klimatikus, gyógynövények értelmezése/ {ez benne volt}; gyógyhelyi kezelések, egészsgées életműkődés bemutatása {félig benne volt}... na mindegy, nem is folytatom, mert csak ideges leszek. Igazából majd' minden benne volt a listájáról, de most mégis ott tartok, hogy hagyom az egészet, mert nem ér annyit ez a nő. A kedvencem azért kiemelném: "Kérdőíves értékelés" - Ezt mégis honnan kellett volna kiszopnom hogy kell ilyen??? SENKI nem írt ilyet a sajátjába, mert egyszer sem beszélt róla... Na mindegy...] Meg hát azért sem akarok pattogni, mert pénteken egy másik tárgyból vizsgázok – szintén nála. No comment.
#4 Jegyek, felsorolás jelleggel:
- Humánmenedzsment: végül négyest kaptam, de hozzátette, hogy erős négyes, és annak ellenére, hogy konfrontálódtunk vélemények tekintetében, értékesek voltak a hozzászólásaim.
- Szállgazd: 3 – ilyen is ritkán van a suliban… 3 órával a vizsga után már fent voltak az eredmények a neptunon. Azért hármas, mert… keveset tanultam (Egyszer átolvastam) és – bár igazából a puskagyártásra ment el sok idő – nem tudtam használni a puskám, mert egyszerűen nem voltak benne a válaszok. Neten kevés anyag volt fent – lehet.
- Rendezvényszervezésből még nem tudom a jegyet, mert az csávó, akinek a saját szavaival élve ‘kilóg a gatyamadzagja” – nem értem most sem, hogy jött oda… szóval van, hogy nem jön be jegybeírásra, van, hogy otthonhagyja a listát… Kíváncsi vagyok, next time mit fog kitalálni.
#5 Gus blogjában – vendégbloggerként – olvashattok két bejegyzést tőlem A nagy testvér [a szülő] figyel – e-naplóés Virtuális ismerkedés – rajtam keresztül témákban. Ezt csak érdekességként jegyeztem meg, mert ez utóbbiból kiderült, hogy aberrált állat vagyok, mert neten ismerkedek. Hát… legalább már tudom:P
#6/1 Mivel ma úgy volt dolgom, hogy 8-10; 12-12:15 és 14:00-14:10, volt több olyan luk is a mai napban, amit ki kellett tölteni. Az első hosszabb lyukban druszarinámmal sétáltam a városban, meg megmutatta az albérletét, meg elmentünk a westendbe pulcsit venni. Végül nem az lett, amit először kinéztem, mert egy fasz vevő miatt csak Ses és XLes maradt a polcon, és a raktárban sem volt más, de ez így utólag belegondolva sokkal jobb választás volt. Megmutattam otthon is, és kb el voltak ájulva tőle:D Najó, nem, de anyum szerint tök jó vétel volt.
#6/2 Második szünetben N-nel ebédeltem a suli éttermében, ami… nem tudom, mi alapon hívják étteremnek, de összesen hatféle meleg ételt lehetett rendelni. Szűzérmét ettem, nagyon finom volt, csak kibaszott sótlan:P Elég érdekes témák jöttek elő, a pisiszextől a gruppenen keresztül a farokvastagságik… Na, most már lehet mondani, hogy aberrált vagyok. Ez addig nem is volt gáz, amíg csak ketten voltunk, de amikor beültek mögénk még ketten, akkor már – N szerint – kaptunk elég furcsa pillantásokat:P De nagyon jól éreztem magam…
#7 Kaptam egy notebookot este. Apummal mentünk, mert megjött a boltba az, amilyet akartunk. Szépséges. Már újratelepítettem rajta a Vistát, mert hülyén volt partícionálva. És ahogy megkapom aputól a hordozható USB-s vinyóját, át is költözök rá. Jah, a típusa: Fujitsu-Siemens Pa 2510 – ha valakinek ez mond vmit:P Apropó vista… apum tök aranyosan “Viszta” helyett úgy mondja, hogy “Vista”:P Na mindegy:D
Hosszúra nyúlt. Ez van.
-
nepNEMtun [wiko.freeblog.hu-ról]
furis szó ez. Neptun.
tun | tat, getan – tesz [csinál] [[idézet: Wikiszótár]]

Hát, a mi tanulmányi rendszerünk kurvára nem csinál semmit. Mármint, annyira semmit, hogy két napja be se jön. Mert hogy túl buzi. őőő Busy. Meg unavailable. Merthogy szegény nem tud magyarul. Pedig én csak a számvitel jegyem akartam megtudni. DE MITŐL ELFOGLALT? nincs ideje a diákokkal foglalkozni? Hirtelen rácuppant 30e diák, hogy megnézzék, kedvenc csoporttársuknak i-vel vagy y-nal írják a nevét? ÉS miért a vizsgaidőszakban kell ezzel szopatni a népet? Miért tud a többi honlap amit sokan néznek, a nap 24 órájában megbízhatóan működni és ez a szar miért nem? ÉS MIÉRT CSAK NÁLAM NEM????
Másik meg… fent van egy táblázat, vagy valami, lényeg, hogy xls a kiterjesztése. Elvben oda beírod a neptunkódod, és azzal megy. És megy is – mindenki másnak, kivéve nekem. Úgy érzem, hogy csak engem szopatnak, mert “Maga túl okos”. És jegybeírás mikor van? holnap ESTE.
-
szösszenet [wiko.freeblog.hu-ról]
Tegnapi céges karácsonyról a sooook-sok caipirinha és jäger hatására csak ez maradt meg: Tudtátok hogy van vékony és vastag cola????:P
-
két képszóvicc [wiko.freeblog.hu-ról]
Két képszóvicc fog következni. Egyiket Oszi barátomtól kaptam, másikat llaci barátomtól még annó.
!!Figyelem! Az egyik nagyon szívbemarkoló lesz, innen csak az erős idegzetűek menjenek tovább!!
-
érdekesszó3 [wiko.freeblog.hu-ról]
Az alábbi beszélgetés zajlott le most msnen, és hát ezt a ragozást muszáj megosztanom:
Viktor – Menni fog! Megcsinálom! üzenete:
most mégis mit kéne csinálnom? táncoljak egy kézen meztelenül?:P
Pompa üzenete:
ok, akkor nem piszkutállak…Hihetetlen, hogy mit képesek az emberek leírni:) Mondjuk ez tök aranyos volt, de akkoris:)
-
szavak 2 [wiko.freeblog.hu-ról]
Eszembe jutott még egy szó, amit imádok:) Nem a jelentése, hanem sokkal inkább a hangzása miatt, és ez a ‘nájcsopping’ (nightshopping). Vááá szép kimondani is:)
-
balesetek [wiko.freeblog.hu-ról]
Hát, a mai meg a tegnapi nem elég balesetesnek sikerült…
Tegnap este beszélgettem egy sráccal (tudjátok, chat, full idegen..). Mondta hogy unatkozik, és hát nekem sem volt épp túl sok teendőm, úgyhogy megkérdeztem, hogy van-e kedve mozizni. Mondta, hogy őt a Törés érdekelné egyedül, és én is csak arra mentem volna el, úgyhogy egyeztettünk egy mozit, időpontot, és elkezdtünk készülődni. Nekem ez elég döcögősre sikerült, mert egy másik msnes beszélgetőpartnerrel beszélgettünk a sorozatokról, majd benyögte, hogy most megy az okosabb vagyok, mint egy 5.-es, amiről eddig két dolgot hallottam. Hogy mi a játék lényege, és hogy sok ‘vihart kavart’ a játék nevének helyes leírása, ami eredetileg így nézett ki: okosabb vagyok mint egy 5-es… Na mindegy, legalább ezen túllendült az index is, és rávették a tv2-t, hogy kirakja a vesszőt. A kérdésekről csak annyit, hogy a kissrácok vagy műsor előtt átveszik a kérdéseket, vagy tényleg nagyon okosak… Én egy kérdésre próbáltam meg választ adni, valami harmadikos helyesírási kérdés volt:) Vagy ötödikes… tök mindegy:)
Hogy írjuk helyesen:
a) edzen
b) edzzen
c) eddzen
d) edzdzen
Én magamból kikelve ordítottam itthon egy betűt, és hogy ez a jó. Amikor megjelölte, amit megjelölt, elkönyveltem, hogy kiesett. És én estem ki. Az msnessrác szerint “sokkal hülyébb vagyok, mint egy ötödikes”.:( Kíváncsi vagyok, szerintetek melyik a helyes…
Szóval elkészültem, elindultam. Állok a ltp alján a lámpánál, bambulok a közlekedési lámpa felé, várom, hogy zöldre váltson végre. Aztán jobbról egy autó vagy 100al át mindenen, csattanás, kidöntötte a teljes forgalomirányító dobozt (vagy 30 méterrel arrébb volt a földön), majd egy bokorban megállt egy domboldal aljában. Odagurultam (én először, de még többen is jöttek utánam), öreg bácsi zokniban szandálban kikászálódik a kocsiból. Kérdem: jól van? “nem emlékszem semmire. Azt sem tudom hogy ki vagyok” “akkor hívok rendőrt, mentőt” “igen, az jó ötletnek tűnik”. Telefonáltam. A 112-n 3 perc alatt nem vették fel:S A 107en újabb 2 perc után igen. Kíváncsi vagyok mi lenne, ha tényleg baj lenne:S Ez az EU-s norma?:S Na mindegy. A bácsi szerintem (a többi ‘tanú’, rendőrök szerint is) örüljön, hogy életben van. Mert két oszlop között száguldott át, és azok nem adták volna meg magukat, mint a forgalomirányítós doboz. Adatokat felvették, meg elmondtam mindent, amit láttam, de a mozit természetesen lekéstem:S
Másik baleset ma ért munka közben:) Két óra üresjárat volt, mert a pultozó technikus még máshol ügyködött, és addig Dáviddal szórakoztunk. Kitalálta, hogy ráállok egy kis rackfedélre, és tol rajta, és az hűdejólesz. Én mondtam, hogy ne toljon, mert úgyis el fogok esni. Ő mondta, hogy bízzak benne. Én bíztam. Ráálltam, megfogott, és elkezdett tolni. Aztán iqból ráestem a térdemre:S :@
Úgyhogy óvatosan, biztos szarul állnak a csillagok. Jah, és nagyon remélem, hogy megfáztam, mert baromi ideges lennék, ha allergia lenne:S
velem, de picit máshol!
keress rá
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)







