Posts Tagged ‘tanulás’

  • Szakdolgozat

    Date: 2009.12.03 | Category: laugh!, school of life!, stories! | Response: 4

    Ahogy CrazyBoy írta, amikor majdnem kész lett vele: “ne számíts semmi nagyra, csak egy szót nem fogok kimondani egy ideig:)” Természetesen nem a szeretlek-re gondolt:) (Jó, persze, az eredményről még majd írok:])

    Szóval… egy hatalmas tortúra után sikerült megszabadulnom a dolgozatom két, bekötött példányától a suliban. Bementem először a konzulensemhez, aki aláírta az igazolólapot. Fontos volt nála kezdeni, mert bele kellett kötni ezt a lapot a később beadott példányokba. Irány a nyomda:D 71 oldal, kérek belőle 4 példányt, 2-t bőrkötésben, míg kettőt spirálkötésben. Volt pár színes oldal is, kértem üres lapokat hozzá, valamint készíttettem cd-borítót, mert egy szimpla címke túl snassz lett volna:D Várakozás közben megírtam a cd-ket, amiknek a leadása volt a következő lépés. Megkaptam a nyilatkozatot, hogy én írtam, tattara, mehettem fel a tanszékre, ami délig volt nyitva. 11:55-kor közölte a nő, hogy dél van, úgyhogy kettőkor vesz át dolgozatokat, mert reggel fél hét óta nem volt pisilni. Ekkor nagyon hangosan rábasztam az ajtót. Kettőkor persze átvette, kaptam elismervényt, leadtam kérvényt, kitöltöttem formanyomtatványt… Aztán a nő rájött, hogy igazából én nagyon jófej vagyok:)

    Ez belekerült nekem 12080 Ft-ba a “nyomdában”, az itt-ott ügyintézés miatt 1730 Ft parkolási költségbe, rengeteg időbe (5 óra), és még a benzinpénzt nem is számoltam:)

    sleep,snow,tiger,sleeping,keynotes,доброоооо-e17e3e558444bc2457792cf63ace6ac6_h

    Volt ez a kérdőív, és amióta az elindult, tervezgettem, hogy a vicces és furcsa válaszokból írok majd egy postot “Intelligens válaszok a szakdolgozati kérdőívben” címmel, így most ennek is teret engedek:)

    • Egyéb: “szobatiszta vagyok^^” – köszi az infót:)
    • Egyéb: “Lol, gaydőív :)” – örülök, hogy a végére leesett a cím:)
    • Egyéb: “lehet ki se kellett volna töltenem, nem vagyok igazán meleg, és ritkán szoktam keresni az alkalmat” – Zseni vagy:)
    • Miben más egy meleg hely: “Több az egy négyzetméterre eső ronda nő:D”
    • Miben más egy meleg hely: “Több a buzibár” – hmm bölcs gondolat:)
    • Különbség meleg és melegbarát hely között: “A mosdókban falra rögzített dildók találhatók, melyek exkluzívabb helyeken rezegnek is.” – nem gondolnak az aktív pasikra:(
    • Különbség meleg és melegbarát hely között: “Rendelhető fiú”
    • Különbség meleg és melegbarát hely között: “sötétszoba óvszerautomata? :) passz…”
    • Különbség meleg és melegbarát hely között: “mmm” – és ő ezt írta minden kérdésre:)
    • Különbség meleg és melegbarát hely között: “A meleg hotelben télen fűtenek, a melegbarát hotelben elszállásolt párok többsége meleg.”
    • Különbség meleg és melegbarát hely között: “meleg hotel = csak ratyik :) melegbarát = nem fut össze a fél személyzet ha két srác egy franciaágyas szobában alszik, a szobaasszonyok nem pletykálnak stb.” – általános vélemény egyénis stílusban:)
    • Elvárt szolgáltatások: “Meztelen pasik szolgáljanak ki.” IGEN! IGEN! Inkább, mint travishow:D
    • Elvárt szolgáltatások: “Az óvszerautomatában kizárólag ExtraSafe óvszer van, elkerülendő a szövődményes seggtífuszt. A szobákban az ágyak mellett elhelyezésre kerül egy sajtreszelő arra az esetre, ha az anális kaland egyfajta mellékhatásaként a behatoló hímvesszőn úgynevezett szarcafatok ragadnának meg, a reszelő segítségével gyorsan eltávolítható legyen.” – :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
    • Elvárt szolgáltatások: “gárdista bellboy(?)” – PERVERZ!!!

    Melyikre ismer rá a gazdája?:) Nálam a sajtreszelős lett a különdíjas:) De ki a közönségdíjas?:)

    A dolgozatot nemrég természetesen elküldtem azoknak, akik a kitöltés során jelezték, hogy kérnek belőle, de a jókedvemre való tekintettel, ha valakit még érdekel, jelezze bátran és csatolom! (közben visszajött pár címről, és köztük van az igen mókás című “Csicskatartó@…” is:D:D:D)

  • Szakdolgozat

    Date: 2009.09.23 | Category: i need answer!, school of life! | Response: 7

    Tyűha:D Izgis cím, mi?:P Százszor izgatóbb, mint a vasárnapi fiús képek:D

    MELEG OLVASÓK, szükségem van rátok!

    Összedobtam egy kérdőívet, aminek kitöltésére kurvanagy szükségem lenne a szakdogámhoz.

    Úgyhogy pls, feküdjetek rá, és érjétek el a meleg ismerőseiteknél is, hogy kitöltsék! Okés?!:)

    Full anonim az egész, de ha nem töltöd ki, akkor az blogom bejegyzései mostantól nem szólnak neked:P:P:P

    Jah, ide kattints!!!!! Kéééérlek:)

    Nem ám kummantani! Figyelek:P

  • Intők, rovók

    Date: 2009.08.05 | Category: laugh!, school of life! | Response: 7

    Nem tudtam eldönteni, hogy a 3 tervbe vett bejegyzésből melyiket írjam meg, úgyhogy megpályáztattam Captainnel a témát – annak ellenére vele, hogy nem olvassa a blogom, és halvány lila fingja sincs arról, hogy mikor miről írok, mikor miről írtam – de azt legalább tudja most, hogy mikor miről fogok!:P Szóval a fenti cím győzött:) Mi adta a témának az apropóját? Facebookos mintára csináltam CB-nek egy tesztet rólam – és volt benne egy kérdés, hogy mikért kaptam igazgatói intőt [ekkor határoztam el, hogy ebből bejegyzés lesz:P]. A végső lökést pedig az adta, hogy hétfőn otthon voltam, és áttúrtam az ilyen raktározós dobozokat, mert kerestem őőő valamit;) és megtaláltam azokat az ellenőrzöimet, amik hiányoztak. 12 évig jártam olyan intézménybe, ahol van ellenőrző, és megtaláltam ebből 11 db-ot [szerintem elsőben még nem kaptunk:$]. Szerintem szemezgessünk. Mit szóltok? csapjunk a lovak közé [apropó lovak…:D:D:D]

    2.b – nagyon jó kisfiú voltam, egy beírás sincs hátul:)

    3.b – kimásztam az ablakon. következmény: “gyermekük megszegte az iskolai életre vonatkozó normákat, ezért igazgatói intőben részesítem” – amúgy szerintem tök igazságtalan volt… a földszintről másztam ki – és nem csak én!

    4.b – jártam japánra:O el is felejtettem:P – “Viktor 03.26-án nem ment be japánórára, ezért [osztályfőnöki] megrovásban részesítem” móka… Jobb helyeken ezért adnak egy igazolatlan…

    5.b – anyanyelv óra – jézusom, mit csinálhattam?:O – “Tanórán való botrányos viselkedéséért megintem” [szaktanári]. Aztán ugyanabból az évből még van egy szaktanári figyelmeztetés is matematikaórai rendetlen magatartásért:P

    6.b – az utolsó az általános iskolában. A legelső beírás egy halmozott büntetés: “Viktor magatartásával folyamatosan problémáink vannak (több tanár), ezért osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem.” van egy ugyanilyen bünti a márc. 15-i ünnepélyen való nem megfelelő, az alkalomhoz illő viselkedésért:P [az igazsághoz hozzátartozik még 2 dicséret is:P]

    Valamikor általánosban kaptam azért is szaktanárit, mert bioszon, amikor a mókusokról tanultunk, és a tanár mesélte, hogy le tudnak ejtőernyőzni a fáról a farkukat használva ejtőernyőnek, én jelentkeztem, és megkérdeztem, hogy ezt mi is meg tudjuk-e csinálni a farkunkkal?!:D

    általános iskolai félévi magatartásjegyek kronológiai sorrendben: 4, 4, 4, 4, 4 – egyenletes:P
    év végi sajnos csak gimiből van:(

    Általánosban hülye B-s voltam, utána hülye A-s [hogy lehet, hogy mindig azok voltak a hülyék, ahova én jártam???:O]

    7.a – tele van írva az ellenőrzőm vége:P 6 dicséret mellett 2 figyelmeztető és egy intő – pedig igyekeztem jól kezdeni az új suliban:P Figyelmeztetőt kaptam “közösségi normákat sértő magatartásért”, és “Igen tiszteletlen viselkedésért”, intőt pedig az “osztálytársait sértő viselkedésért”:P Már akkor tudtam, hogy kell bevágódni.

    8.a – ez a legjobb ebből az évből: “Tisztelt Szülők! Értesítem Önöket, hogy Viktor szept. 21-én és nov. 9-én szaktanári figyelmeztetést kapott ének órán. Nov. 17-én történelem órán is fegyelmezetlenül viselkedett, ezért osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem” – nem semmi, 3 cucc 1 bejegyzésben:P

    9.a – tanultam egy új szót “idén”: “A német órán tanúsított nem adequát viselkedései miatt szaktanári figyelmeztetésben részesítem.”

    10.a – 0 intő, 0 rovó, 0 figyelmezetés. Hááááá:P

    11.a – “Tisztelt szülők! Értesítem Önöket, hogy gyermeküket a magyar óra megzavarásában játszott szerepéért osztályfőnöki intésben részesítem” – szerintem ez volt az, amire azt hittem, hogy igazgatói… Miki barátommal játszottunk, móka volt, megvert érte, nevettem, ő is. Aztán valaki más megcsinálta vele ugyanazt, akkor bepipult, kiment. Óra elkezdődött, majd közben bejött egy tele szemetessel, és ráborította Dávidra [ő a valaki más]. Remélem, jól látható, hogy nem csináltam semmit!:P

    12.a – Ez volt az az év, amikor az első gimis osztályfőnököm [akit mindannyian imádtunk] beragasztott egy öt és egy egyforintos pénzérmét az ellenőrzőmbe oda, ahova a jegyeket írjuk, mondván, hogy nem akar minden órán beírni egy egyest és egy ötöst. Nem kellett sokat arra várni, hogy hátulra pedig megérkezzen az indoklás, egy napon, két bejegyzésben: “Viktor a matematika órákon aktív, teljesítménye kiemelkedő. Szaktanári dícséretben részesítem.” valamint “Viktor a házi feladat intézményét matematikából nem ismeri. Szaktanári elmarasztalásban részesítem”:P Van ilyen, na:P

    gimis félévi magatartásjegyek kronológiai sorrendben: 3, 4, 4, 5!!!, 4, 4
    ugyanezek évvégén: változó, jó, jó, jó, jó, jó.

    Már nem emlékszem, de tuti, hogy vagy nekem, vagy valaki másnak azt írták egyszer a bizonyítványba, hogy kifogásolható!:P

    Azért móka ilyen papírokat megtartani, nem?:) Nektek mik voltak a legdurvább ellenőrzős beírásaitok? [nem kérem belinkelni/bemásolni a neten keringő vicces ellenőrzős dumákat!]

  • qdb.hu

    Date: 2009.04.06 | Category: blog!, laugh!, school of life! | Response: 0

    Unalmas rendezvény vidéken csütörtök-pénteken. Kolléga ajánlotta a QDB.hu-t. Végigolvastam a top-ot. Látensnek nehéz lesz ebből szóviccet alkotnia. Erre gondolta. Egy igazán jót találtam. Ja, az oldal ugyanolyan, mint a bash.hu. Szóval a jó:

    <igal> Szia
    <igal> Itt vagy
    <sZUCSI> kerdezed vagy mondod ?
    <igal> kérdezem?
    <sZUCSI> miert? kerdezed?
    <igal> Csak ugy
    <igal> Hol laksz!!!
    <sZUCSI> miert kiabalsz, miert nem kerdezed ?
    <igal> bocsi  akor hol laksz
    <sZUCSI> akkor 2 K, es meg mindig hianyzik a kerdojel a mondat vegerol
    <igal> légyszi mond meg hol laksz?
    <sZUCSI> ez viszont mar nem kerdomondat
    <sZUCSI> :(

    éljen a csetes ismerkedés az iqhuszárokkal.

  • utolsó félév

    Date: 2009.03.25 | Category: school of life! | Response: 11

    Egész mostanáig hisztiztem, hogy én sosem kaptam ösztöndíjat. Öcsém vagy 50e-t kap havonta, és rajta kívül is mindenki más kap. Én összesen kaptam annyit a 4 év alatt, mint egy átlagos egyetista egy hónapban… [azt az 1600€-t leszámítva, amit az ERASMUS utalt a görög túrámra].

    Most is… ülök itthon ártatlanul, erre kiddo ír msnen:

    :: kiddo :: üzenete:
    kééééépzeld
    :: kiddo :: üzenete:
    kapok ösztöndíjat   
    aKicsoda üzenete:
    baszdmeg
    :: kiddo :: üzenete:
    te is kapsz, mit bazdmegolsz

    Aztán küldött egy ösztöndíjas excel-filet, és mit látok benne, a 12. munkalap 36. sorának D-E-F oszlopában?:O

    Untermann neptunkódja 4,30 6000

    Szóval, lehet büszkének lenni rám, az utolsó félévben összehoztam életem első, és valószínűleg utolsó tanulmányi ösztöndíját. Igaz, hogy csak 6e Ft, pedig 4,3-ra máshol vagyonokat fizetnek, de akkor is… Jejejeeee!:D

  • Kompetisönsz

    Date: 2009.03.05 | Category: blog!, it's my life!, laugh!, school of life! | Response: 2

    1/ Gusnál az x+1-edik fenyegető e-mailem után végre kikerültek a köldökszőr-competition férfi indulóinuak a képei, lehet szavazni [Vak, aki nem vetkőzősfiú [fors] hasára szavaz!!!!]

    2/ Redblek ugye diétázik már egy ideje, és lesz nála valami teljestest-összemérés [itt ír róla]. Az én testem már nagyon jó úton halad, de nem hiszem, hogy be tudom hozni a lemaradást, szóval csak annyit tudok eltökélni, hogy a következő csatát megnyerem – redblek, ugye lesz még?:) [mellesleg ez olyan, mintha akkor lenne a tourdefrance, amikor armstrong a legjobb formában van:D]

    3/ “Köszönjétek Wikónak, azaz SViktornak, hogy ez létrejöhet (már ha lesznek bátor jelentkezők, és tényleg létrejön), mert az ötlet az övé, de a megvalósítás az enyém – úgyhogy mégis csak köszönjétek nekem, hogy megrendezésre kerül a kézírásszépség- és kézírásfelismerő verseny.” olvashatjuk tegnap este óta –latens– blogján, a Még egy buzi!-n. Én, mint ötletgazda, rögtön küldtem is nevezést, és erre bíztatom minden kedves bloggertársamat is!

    Miközben kerestem a megfelelő anyagot a kézírásversenyre, ilyen gyöngyszemekre bukkantam [amik, ha lesz felismerés-rész is, megkönnyíthetik a tippelők munkáját], amik azt bizonyítják, hogy bizony már gimiben sem tudtuk full komolyan végigülni az órákat, és ebben többször partnerek voltak a tanárok is: [Egy angol szódoga, és egy töri fogalmazás-doga – mindkettőre rengeteget tanultam:D]

    2009-03-05 16-19-12_0004 2009-03-05 16-21-10_0005

  • Mintha (hosszú, sok)

    Date: 2009.01.16 | Category: be up-to-date!, mixed!, school of life!, stories! | Response: 3

    Nézegettem ma ennek a fiatal meleg blogger-négyesnek a közös blogját, és egyenként a blogjait [egy-egy-egy-egy], és arra jöttem rá, hogy az én blogom is olyan a frissítés gyakoriságát tekintve, mintha koleszos lennék, net nélkül. Pedig netem annyira van, amennyire csak lehetséges. Telón, itthon kábeles, és szerintem 1-2 héten belül beszerzem a “flotta” harmadik tagját is, hogy akárhova hurcolom laptopomat [nem, NEM, én nem adok nevet neki:S], sehol ne kelljen unatkoznom:D

    Hogy merre jártam? Kiddo ellen passziánszotam msnen [És természetesen mindig nyertem].

    Hááát voltam például moziban. Jutkával megnéztük Fűrész sorozat V. epizódját. Mindenkinek igaza volt, aki szidta a történetet. Tényleg nem volt jó másra ez a rész, csak arra, hogy megint hálát adjak az őőő valakinek, hogy a főhős csak kitaláció… Annak a gondolatától is leáll a szívem, hogy bedugjam egy gépbe a kezem, ami hosszába kettéfűrészeli… És nem elég, hogy picit belevág a középső és a gyűrűs ujj között, hanem tolni, tolni, tolni, egészen a könyökömig:S
    Mellesleg, aki legelőször [vagyis az után legelőször, amikor beértem a terembe:D] meghal, egész jól nézett ki:D
    Ez meg még Jucinak a filmbuziról: “Amúgy Dexter nője szerepelt benne, de imdbn ellenőriznem kellett, annyira kitömték mellben, hogy alig lehetett felismerni.”
    sawVEzt a blokkot egy screenshot zárja a filmből [csak ezért az egy képért töltöttem le szereztem meg:D:D], most vágtam ki, még meleg [CSAK ERŐS IDEGZETŰEK NAGYÍTSÁK FEL:D]

    Aztááán regisztráltam erre az oldalra: http://www.dudesnude.com :D:D

    Jah, egy szar vicc, amit most hallottam: Diszkvalifikál=CD Valéria túrja az orrát…

    Nomeg persze tanultam-tanultam-tanultam-tanultam. Muszáj volt… Szerdán Utazásirodai gazdálkodás és vezetés szigorlat, csütörtökön meg a rettegett Dojcs záróvizsga volt terítéken… Szerencsére mindkettőhöz van történet:)

    1] Előbb jöjjön a szigorlat, ha már kronologikusan haladunk. Úgy kezdődött a szigorlat, hogy midnenki bement, és elmondta a tanár a tudnivalókat. Tehát bementünk, én meg gondoltam, bent maradok az első körben, mert hamar túl akartam lenni rajta. Aztán közölte az egyik srác, hogy “mi 4-en már megbeszéltük, hogy mi maradunk bent az elején, túl későn jöttél!” Erre muszáj volt reagálnom: “baszki, előbb voltam itt, mint ti”… na midnegy, kimentem, aztán én jöttem be következőnek. Leültem és elkezdtem kidolgozni a tételt. Előttem vizsgázott a fent említett köcsög. Nem tudta a tételt. Újat húzott, de azt sem tudta:D 1-est kapott a faszkalap. Nem szép dolog, de esküszöm, jó érzéssel töltött el.
    Aztán jöttem én. Odaültem, erre a szigorúbb vizsgáztató felállt és kiment kávéért, én meg szépen lefeleltem a másik nőnek, akinek fogalma sem volt az anyagról. Csak végig bólogatott, majd egy semmilyen kérdéssel [Hogyan lehet a büntetlen előéletet bizonyítani? - természetesen nem jutott eszembe, hogy erkölcsi bizonyítvány:S] próbálta bebizonyítani, hogy mégis ő vizsgáztat. Mindegy, nem lényeg, ötöst kaptam:D

    2] Másnap jött a rettegett német, amire fél éve készülök vért izzadva. Az idei jegyünk 3 jegyből áll össze: egy órán szerzett gyakorlati jegyből, egy írásbeli záróvizsga jegyből és egy szóbeli záróvizsga jegyből. Az első kettőn már túlvagyok, mindkettő 4-es, úgyhogy bukástól nem nagyon kellett tartanom, de ha idegen nyelven kell szóban felelnem, akkor mindig parázok:S
    So, bementem, mert kb. bekergettek a többiek, mivel senki nem akart bemenni:) Már eleve szar volt a hangulatom, mert öt napon keresztül magoltam a bemutatkozó beszélgetés szövegét, amit ilyen jól szerintem soha senki nem épített fel, mint mi [én és a bumbi némettanárom], amikor is közölték a többiek, akik kijöttek már, hogy bemutatkozó beszélgetés egyáltalán nincs:S Na mindegy. Húztam. aztán a szám is elhúztam, mert olyan tételt húztam, ami nem volt benne a puskámban amit nem tudtam:S
    Na mindegy, írogattam valamit, meg a cikkel is barátkoztam [aminek kb. a felét egyáltalán nem értettem], amikor is a tanárok vigyorogva rám néznek, és megkérdezik: Maga kinek az ölében ült az írásbelin?
    Hát szerintem mondanom sem kell: köpni-nyelni nem tudtam:S Aztán kulturáltan rákérdeztem, hogy ez mi a fasz volt, úgyhogy egy bocsánatkérés után megkaptam, hogy nagyon jó dolgozatot írtam, nem is értik, miért nem mentem el nyelvvizsgázni. Mert nem tudok beszélni, mondtam.
    Aztán jött a felelés. Azt mondták, hogy jól beszélek, szépen alkotom a mondatokat, de nincs mögötte idegenforgalmi tudás [ez abban merült ki, hogy 1/ nem tudtam, hogy Keszthely a Balaton fővárosa (ezt máig nem is hiszem el) és hogy nem tudtam azt sem, milyen kastély van Keszthelyen (ezt viszont szégyellem], ezért csak kettest tudnak adni. Úgyhogy végül 3-as került az indexembe a 3 jegy átlagaként. Legalább ez is megvan.

    Ami viszont negatív hír volt a sulival kapcsolatban: MEGINT VISSZADOBTÁK a SZAKDOGA témám:S:S

    A végére egy Breaking News, amit most hallottam a híradóban: Orbán Viktor: “[…], hogy két hetente ÚJRATERVEZIK a költségvetést, mint egy MEGKERGÜLT GPS.”

    Ha már hír, akkor muszáj beszélni még David Cerny cseh szobrász nagy botrányt őőő kavart alkotásáról, a Brüsszelben felállított, 27 EU-tagállam sztereotípiáit kigúnyoló óriás szoborról.

    davidcerny1Legjobban a bulgárok és a szlovákok hisztiznek: Előbbit a guggolós [aka Jackie Chanesen izmozós] wc hazájaként, míg szlovákiát valami magyar szalaggal átkötött pacaként ábrázolja. [Magyarország úgy néz ki, mint egy dinnyeföldön álló dinnyékből és szalámikból kirakott, sarkára állított kocka…]. De van meleg vonatkozású szál is, ami szerintem elég jól sikerült:) Holdfelszínnek tűnő lengyel tájon, lengyel papok egy meleg szimbólumot állítanak fel:

    davidcerny2A meleg vonalat folytatva… Most nézem az “új sorozatom”, a The Unit 2. évadját, és ott az egyik egységtag fedőfoglalkozása most éppen madármegfigyelő. Kulcsosház gondnokától idézek: “Birdwatchers. What a bunch of sissy-boys.”

    Ennyit mára [sőt, a tendencia alapján az egész hétre:D] . Köszönöm a figyelmet.

  • lehet be kéne járni órákra?!:O

    Date: 2008.11.03 | Category: school of life! | Response: 3

    Pedig nincs katalógus. Ma bementem egyre. Tanárbá’ késett. Bejött, körülnézett, majd rám mutatott:

    “Magával szeretnék beszélni 2 szót négyszemközt. Fáradjon ki, kérem”

    Kimentünk a teremből, ahol az ajtó előtt úgy lebaszott, mint még tanár soha… És a legdurvább az volt, hogy a stílusa a legudvariasabb, legnyájasabb volt, én mégis szarul éreztem magam [de persze a terembe már mosolyogva mentem vissza, és a storyt is mosolyogva adtam tovább]. Kivonatolva a párbeszéd:

    ‘Maga hányszor hiányzott eddig?’
    ‘Kétszer.’
    ‘Eddig vagy 8 óránk volt, én jóval több hiányzására emlékszem.’
    ‘Akkor lehet, hogy háromszor:)’
    ‘Nem tudom, mit csinált, dolgozott?!’
    ‘Igen, dolgoztam’
    ‘Mindegy. Nem írok katalógust, de nem szeretném, hogy kihasználja a jóhiszeműségem, mert simán megtehetem, hogy nem írom alá az indexét év végén, vagy visszavonom a tárgyfelvételét. Szóval kérem, járjon be az órákra’

    Azt még mindenképpen hozzá KELL tennem, hogy ez volt félév, ha nem a suli egyik legjobb hangulatú órája, és mindenképp be fogok járni;) 

    Amúgy most mondtam szüleimnek, hogy lehet, hogy nem lesz meg 4 év alatt a suli, pedig arra annyira büszke lettem volna:( De most a marketing aláírás is reménytelennek tűnik pl – pedig még sosem tagadtak meg tőlem aláírást:S

  • Rég volt nagyon sulis bejegyzés

    Date: 2008.10.17 | Category: school of life! | Response: 0

    Szerintem. Úgyhogy: ma a németről beszélek nektek, gyerekek. Múlthéten végig dolgoztam, szóval csak Orsi ‘aligaligemlékszem’ beszámolójából voltak halvány infóim, de egy biztos volt: pénteken (ma) német zh. Téma: Magyar konyha, Német konyha, Osztrák konyha, Svájci konyha, Étkezési trendek – NÉMETÜL!!! – mondjuk milyen nyelven is lenne németórán… na mindegy.

    Aztán: Szerda. Közölte a némettanárnéni, hogy: Mivel költözik a tanszék, tehát nem tud nyomtatni, ő meg kézzel nem ír feladatsort, deshalb szóban felel az egész csoport:) Rögtön írtam egy köresemest, dass azok, akik nincsenek itt, is tudják. [A dolog pikantériája, hogy Viki az sms után öt perccel be is esett hitetlenkedve:D] Na mindegy, szóbeli.

    Némettanárbácsipajtinak elküldtem beszkennelve a könyvet szerda este 9kor. Hajnali ÖT UTÁN küldött nekem mailt, majd 9re jött hozzám, úgy, hogy másfél óra az út a szentemnek. Kijegyzetelte, amit átküldtem, csinált belőle szószedetet, und szókártyákat, hogy tudjam tanulni. Aztán átjött, és átvettük együtt az egészet. Hogy mi mit jelent… Jah, majd elfelejtettem, az idegen ételekről hozott képet is, azokat is megnéztük együtt, hogy tudjam, kb. miről van szó. Ja igen, BALÁZS! LEGKÖZELEBB JÓ LENNE, HA MEG IS FŐZNÉD ŐKET!!!:D

    Utána persze tanulgattam, majd edzés, majd tanulgattam tovább, de ma reggel úgy mentem be, hogy lesz, ami lesz. Amíg a többiek feleltek, addig egy témát írásban ki kellett dolgozni. Én a német konyháról írtam, másfél oldalt, azt elég jól tudtam. A másik téma, amit simán bevállaltam volna, a modern magyar konyha, de azért féltem. Amikor kérdezte, hogy ki akar felelni, elbújtam:D ez így ment 80 percen keresztül, aztán Vikivel kb. egyszerre felpattantunk, hogy mi még sorra akarunk kerülni. Viki bekam vmi borvidékes kérdést, Viktor meg mit? Na mit? Mo-dern ma-gyar kony-ha:D:D 

    Leültem, kidolgoztam, elmondtam. A nő el volt ájulva, hogy azt hitte, hogy nem is tudok beszélni, meg hogy mennyit tanultam, aztán… Láss csodát:) Mondtam neki, hogy az a baj, hogy mindig olyat kérdez tőlem, amire magyarul sem tudom a választ:D De nem is ez a lényeg. NÉÉÉÉGYES lett. 4-es. És csak azért nem ötös, mert amikor megkérdezte, hogy a magyar konyha gesund oder ungesund, akkor rosszat válaszoltam… Váááááá. Segond. Négyes.

  • van némettanárom, elkezdtem németül tanulni.

    Date: 2008.09.25 | Category: laugh!, school of life! | Response: 0

    Első lecke, fordítás:

    Loch ist Loch sagte der Hase und fickte den Bären auf der Nase [Lyuk az lyuk, mondta a nyúl, és orronbaszta a medvét:D]

  • kínai

    Date: 2008.09.22 | Category: laugh!, school of life! | Response: 0

    Hétfő, 4*45 perces óra, 20 fő + 1 tanár

    A tanár egész órán a kínai és orosz csoporttársakkal poénkodott, nekik direkt angolul beszélt (pedig perfekt magyarok), meg ilyesmi. Aztán 300évesjátékmára sóhajtott egy hatalmasat, amire a tanár elkezdte faggatni:

    T: Ki sóhajtott? Te voltál, 300évesjátékmára?
    300: ééén nem sóhajtottam. 
    T: Hát pedig ezt így hívják magyarul!
    Én úgy röhögtem, mint suliban még soha:D

    Ja, ha már kínai, buzuljunk picit:) Egy olyan helyes ferdeszemű-európai keverék jár a suliba, hogy, mivel bement a könyvesboltba, rögtön vettem ma két tankönyvet, pedig már pár féléve nem szoktam:D

  • Index

    Date: 2008.01.28 | Category: school of life! | Response: 10

    Felkerült a neptunra az utolsó jegyem is, hát, ilyen lett az indexem:

    index080128.jpg

    Az ösztöndíjátlagom pedig: 4,23

  • olvasok [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2008.01.17 | Category: mixed!, school of life! | Response: 0

    Nappal suli, este könyv. Olvasok. Nem valami fergeteges tempóban, de haladok a Balekkel végre. Már a könyvespolcról beköltözött az ágyamba, amit – jobb híján – most épp vele osztok meg. Holnap vizsga, utána remélhetően sűrűbben jelentkezem. Addig is, az eddigi legjobb rész a könyvből:

    “- Elmondaná, kérem, hogy mit
    tud Alexander Woolfról? – kérdezte O’Neal, majd könyökével az asztalon
    támaszkodva előrehajolt, és én megpillantottam egy felcsillanó aranyórát.
    Túlságosan aranyszínű volt ahhoz, hogy valódi arany legyen.

    -Melyikről?

    Elkomorult.

    – Hogy érti azt, hogy melyikről?
    Hány Alexander Woolfot ismer?

    Némán mozgattam a számat, magamban
    számolva.

    – Ötöt – böktem ki végül.

    Ingerülten felsóhajtott.

    – Annak az Alexander Woolfnak,
    akire az imént utaltam, volt… van egy háza a Lyall utcában, Belgraviában -
    magyarázta a szarkasztikus okoskodásának abban az egyedi hangnemében, amit
    előbb-utóbb minden íróasztal mögé szorult angol elsajátít.

    Lyall utca. Hát persze! – Hitetlenül
    ráztam a fejem – Akkor hatot.

    O’Neal Solomon felé lövellt egy
    pillantást, de onnan nem kapott segítséget. Visszafordult felém, arcán
    hátborzongató mosollyal.

    – Magától szeretném megtudni, Mr.
    Lang, mit tud róla?

    – Van egy háza a Lyall utcában, Belgraviaban – mondtam
    ártatlanul. – Ez segít?”

    guy500x336.jpg

    [Ez a háttérképem - a kép blograméretezésében köszönet illeti kiddot!] De közben aztán eszembe jutott még egy vicces – remélem, tényleg az – bekezdés. Olvastam a könyvben, megmosolyogtam, továbbhaladtam rajta. Aztán romeon olvastam valakinek az adatlapján. Tudtam, hogy már hallottam valahol. És most kicsit jobban elgondolkoztam rajta:

    “Az a helyzet, hogy voltam már börtönben. Csak három hetet, és csak vizsgálati fogságban, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham focidrukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra pedig az, hogy HALÁL – mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó – akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. [...]”

    És igen. Ezért vagyok boldog. Majdnem mindig. “[...] elkezdi nagyra becsülni az élet apró örömeit.” Amikor sírnék az iskolában, mert ott vannak a barátaim. Itthon, mert épp Magdi anyus összejött Vili bácsival, amikor félévente egyszer belenézek a Barátok köztbe. A buszon, mert látok egy nevető öreg nénit. Az utcán, amikor átengedek valakit az utcán, és integetve megköszöni. Amikor a barátaim boldogok. Hogy elsőre eltalálok, felismerek minden bp-i helyet Spring játékblogján. Hogy már gond nélkül meg tudok csinálni 3*20 fekvőtámaszt. Hogy – végre – rászóltam magamra, hogy fejezzem be a belső karácsonyt: egér, táska, fotógép, nod32 – ez ea vége – Premium elfogyott. Hjaj.

    [És annak is örülnék, ha Lyall újrakezdené a blogolást. Ha sikerülne a holnapi vizsgám. Ha mindenki velem örülne, hogy megyek görögországba. Ha mindenkit boldognak látnék, akit ismerek. Hjaj. Mert - bár nem szeretek jobban magamnál mindenkit, mint Ricsi, de legalább annyira szeretek mindenkit]

    Meg akartam osztani egy zenét is, amit LOLÁtól kaptam, és ma kb egész nap ezt hallgattam. Na, teszek még egy próbát! Mr. Brooks filmzene.

  • kis szünet – vége. [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2008.01.14 | Category: be up-to-date!, blog!, gay!, school of life! | Response: 0

    Hm… érdekes dolgok történtek ma. Aki olvas – ha van ilyen egyáltalán [előbújt a kis naív:P], biztos észrevette, hogy kis szünet állt be a blog rövid életében, töröltem egy bejegyzést, sokat szomorkodtam, nagyon elfáradtam, és képtelen vagyok tanulni. Kicsit kifejtve:

    #1 – sok embert (legalább kettőt, és az több, mint amennyit akartam, pontosan kettővel több) megbántottam a tegnapi bejegyzéssel. És ez alapból nem is lenne gáz. Ha iskolai köcsögökről írok, vagy éppen arról az emberről, aki fellökött az utcán, vagy a kevésbé értelmiségi bkv-s kallerről, vaaaagy bolond bolti eladókról, vagy tökömtudja milyen vadidegenekről, akkor tennék rá magasról. De két olyan embert sikerült megbántanom, akiket nem akartam, és akik ennek köszönhetően nem is szólnak hozzám azóta. Juppí:S Vagyis.. az egyik nem ennek köszönhetően, de attól még az eredmény ugyanaz. :( Hiba volt, úgyhogy a bejegyzésből emlékül maradjon meg ez a kép, ha már dolgoztam vele. És megint hozzáteszem, hogy illusztráció, nem voltam és nem vagyok semmilyen kapcsolatban a rajta szereplőkkel, meg blabla:)

    otpasi2000x800.jpg

    #2 Úgy gondoltam, hogy ki vagyok én, hogy megbántsak embereket, ezért szüneteltettem a blogot. Aztán rájöttem, hogy ez a szüneteltetés baromság, bocsánatot kértem attól, akitől kell, de nem fogom ilyen mértékben cenzúrázni magam. És nem fog változni az sem, hogy nem írok rosszat arról, akiről rossz véleményem van, attól függetlenül, hogy olvassal-e a blogot vagy sem. Ami változás lesz, hogy odafigyelek arra, hogy akiről jót akarok írni, az ne tudjon megsértődni a jón. És ezt tanácsolom mindenkinek! Ne bántsatok meg senkit akaratlanul.

    #3 Ideig tartottak a szomorúbb témák. Mivel lenyugodtam csütörtöki gyógyturizmus-felháborodásom óta, így ez a mostani téma inkább semleges. Ma délben voltam bent a tanárnőnél, “baszatlan picsa” – egy régi ifo-st idézve. Kedves volt, meg minden, miután én is az voltam, de hát… Nem változtatott a jegyemen. Innen a rosszérzés. De kezdjük a pozitívval – vagyis folytassuk, mert a kedvesség is pozitív meglepetést okozott, szóval, azt mondta, hogy a házidolgozat borítója kiemelkedő, és megkérdezte, hogy “ki grafikus a családban”… Annyira tetszett neki, hogy nem hitte el, hogy Wiko műve:P Dagadt a mellem. Szóval nem változtatott a jegyen, de felsorolta a házidolgozat hiányosságait. [nonCredam-nak, mert ő elolvasta: Sopron és környékének gyógyászati adottságai /klimatikus, gyógynövények értelmezése/ {ez benne volt}; gyógyhelyi kezelések, egészsgées életműkődés bemutatása {félig benne volt}... na mindegy, nem is folytatom, mert csak ideges leszek. Igazából majd' minden benne volt a listájáról, de most mégis ott tartok, hogy hagyom az egészet, mert nem ér annyit ez a nő. A kedvencem azért kiemelném: "Kérdőíves értékelés" - Ezt mégis honnan kellett volna kiszopnom hogy kell ilyen??? SENKI nem írt ilyet a sajátjába, mert egyszer sem beszélt róla... Na mindegy...] Meg hát azért sem akarok pattogni, mert pénteken egy másik tárgyból vizsgázok – szintén nála. No comment.

    #4 Jegyek, felsorolás jelleggel:

    1. Humánmenedzsment: végül négyest kaptam, de hozzátette, hogy erős négyes, és annak ellenére, hogy konfrontálódtunk vélemények tekintetében, értékesek voltak a hozzászólásaim.
    2. Szállgazd: 3 – ilyen is ritkán van a suliban… 3 órával a vizsga után már fent voltak az eredmények a neptunon. Azért hármas, mert… keveset tanultam (Egyszer átolvastam) és – bár igazából a puskagyártásra ment el sok idő – nem tudtam használni a puskám, mert egyszerűen nem voltak benne a válaszok. Neten kevés anyag volt fent – lehet.
    3. Rendezvényszervezésből még nem tudom a jegyet, mert az csávó, akinek a saját szavaival élve ‘kilóg a gatyamadzagja” – nem értem most sem, hogy jött oda… szóval van, hogy nem jön be jegybeírásra, van, hogy otthonhagyja a listát… Kíváncsi vagyok, next time mit fog kitalálni.

    #5 Gus blogjában – vendégbloggerként – olvashattok két bejegyzést tőlem A nagy testvér [a szülő] figyel – e-naplóés Virtuális ismerkedés – rajtam keresztül témákban. Ezt csak érdekességként jegyeztem meg, mert ez utóbbiból kiderült, hogy aberrált állat vagyok, mert neten ismerkedek. Hát… legalább már tudom:P

    #6/1 Mivel ma úgy volt dolgom, hogy 8-10; 12-12:15 és 14:00-14:10, volt több olyan luk is a mai napban, amit ki kellett tölteni. Az első hosszabb lyukban druszarinámmal sétáltam a városban, meg megmutatta az albérletét, meg elmentünk a westendbe pulcsit venni. Végül nem az lett, amit először kinéztem, mert egy fasz vevő miatt csak Ses és XLes maradt a polcon, és a raktárban sem volt más, de ez így utólag belegondolva sokkal jobb választás volt. Megmutattam otthon is, és kb el voltak ájulva tőle:D Najó, nem, de anyum szerint tök jó vétel volt.

    #6/2 Második szünetben N-nel ebédeltem a suli éttermében, ami… nem tudom, mi alapon hívják étteremnek, de összesen hatféle meleg ételt lehetett rendelni. Szűzérmét ettem, nagyon finom volt, csak kibaszott sótlan:P Elég érdekes témák jöttek elő, a pisiszextől a gruppenen keresztül a farokvastagságik… Na, most már lehet mondani, hogy aberrált vagyok. Ez addig nem is volt gáz, amíg csak ketten voltunk, de amikor beültek mögénk még ketten, akkor már – N szerint – kaptunk elég furcsa pillantásokat:P De nagyon jól éreztem magam…

    #7 Kaptam egy notebookot este. Apummal mentünk, mert megjött a boltba az, amilyet akartunk. Szépséges. Már újratelepítettem rajta a Vistát, mert hülyén volt partícionálva. És ahogy megkapom aputól a hordozható USB-s vinyóját, át is költözök rá. Jah, a típusa: Fujitsu-Siemens Pa 2510 – ha valakinek ez mond vmit:P Apropó vista… apum tök aranyosan “Viszta” helyett úgy mondja, hogy “Vista”:P Na mindegy:D

    Hosszúra nyúlt. Ez van.

    smiley500x1001.jpg

  • kori [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.12.21 | Category: school of life! | Response: 0

    mujeg500x100.jpg

    Igen. Tegnap este voltunk korcsolyázni, hosszú idő után először. Mert ugye… két éve tonyóék (be)hatására vettem korcsolyát:) Azon a télen összesen ötször volt rajtam, és most ünnepelhetjük a hatodik alkalmat! Hideg volt, fáztam, mert 20 percet kellett várnom Beára és Orsira, de aztán megjöttek. Terelem őket a bejárat felé, amikor is benyögi Orsi, hogy neki nincs korija. Sorbaállás a kölcsönzőnél, ahol közölték, hogy nincs kori. Akkor Beával úgy döntöttünk, hogy mi sem megyünk be. Beszaladtam még egy megígért rózsaszín élvédőért a kölcsönzőboltba, aztán odasúgtam a pultosnak, hogy nincs-e véletlenül még egy 38as kori dugiban. Volt, bementünk. Gyors átöltözés-melegáradat… És egy csomó más jó pasi is:) Látom már, ez lesz a téli törzshelyem:P Irány a jég. Azt hittem sokkal rosszabbul fog menni, mert soha nem is tudtam igazán, de egy-két bátortalan mozdulat után már olyan sebességgel szabtam a jeget, hogy én is meglepődtem. És esésem is csak egy volt, természetesen azután, miután közöltem, hogy dejó, még nem estem:) A végén meg megkaptam a karácsonyi ajándékomat:$ de erről majd egy másik bejegyzésben.

    Ma sikerült befejeznem a karácsonyi bevásárlást, természetesen a magamnak vett ajándékokkal [tudniillik a szüleim jézuskája véletlenül engem bízott meg:D]. Kétszer is voltam bevásárlóközpontban a héten, sőőőőt, háromszor, de most egy jó fél évig megint elegem van a tömegből:) Viszont szép karácsony lesz, mert most úgy érzem, hogy a szereteten kívül, amit adok, mindenki tényleg örülni fog az ajándékának, mert ezek bizony nem “elfér ott még egy nyakkendő” típusú dolgok ám:) De nem lövöm le a poént… váááá:D de nehezen bírom:@;P

  • Ahmed, a pasim [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.12.20 | Category: laugh!, school of life! | Response: 0

    Igazából egy tegnapi filmes élményt szántam a mai egyetlen postnak, de most olvasgattam, és egy akkora írásra leltem, hogy muszáj megosztanom. Erről, mindjárt, de ami még történt, hamár másról is írok: németből kaptam végül aláírást, pedig többet hiányoztam, mint a megengedett, de hát a bájos mosolyom és a másolási tehetségem összekapargatott egy nagyon kerek hármast:) Viszont dtpből nem kapunk jegyet:S Hogy miért? Idézem: Sajnos már nem leszek karácsonyig elérhető, így a gyak.jegy megszerzésre nem lesz alkalom.” Ezt válaszolta az érdeklődő mailemre a tanár. Mondjuk ő legalább válaszolt, nem úgy, mint a gyakorlatokért felelős hölgyemény, de erről majd máskor, talán. Kiddo azt mondta, hogy írjak neki vissza, hogy “Önnek is boldog karácsonyt, kiddo és wiko”:D:D Ami biztos, az az, hogy kíváncsi lennék a reakcióra:P Ma meg… itt volt szerelő, megszűntette a csöpögést, vicces volt, ketten füleltünk, hogy halljuk-e. Ott álltunk egymás mellett mozdulatlanul, és füleltünk:) Meg itt volt a fodrászom, úgyhogy egy rende hajlabdányi hajjal könnyebb lett a fejem:) Most ebéd, aztán nemsokára megyek korizni a lányokkal. Jah, majd elfelejtettem. A Vicc:

    Kedves Apa!
    
    Nagyon sajnálom, de elszöktem az új barátommal. Megtaláltam az igazi
    szerelmet. Nagyon aranyos, izgalmas piercingjei, sebhelyei, tetoválásai
    vannak, és egy hatalmas motorja. Terhes vagyok, és Ahmed azt mondta,
    hogy igazán boldogok leszünk az erdőben, a lakókocsijában. Több gyereket
    is akar tőlem. Már tudom, hogy a marihuána nem káros, ezért azt fogunk
    termeszteni magunknak és a barátainknak. Ők védenek bennünket. Közben
    majd imádkozunk hogy ahmed AIDS-e javuljon. A pénz miatt ne aggódjatok.
    Ahmed lebeszélte Jamal-lal, hogy szerepelhetek a filmjeiben. Sőt,
    kétszer annyit kapok, ha töb pasival csinálom, vagy lóval.
    Üdvözöl, szerető lányod
    
    U.i.:
    Apa, ez természetesen nem igaz, a szomszédban vagyok, és TV-zek. Csak
    meg szerettem volna mutatni neked, hogy van rosszabb is annál, mintha a
    Fradi kikap a Kecskeméttől.
  • Työtyötyö [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.12.12 | Category: school of life! | Response: 0

    A mai humánmenedszment óra termése…

    hmtermestyotyotyo500x257.jpg

    … egy újabb műremek. Lassan összegyűlik egy egész kiállításra való. Tettenérhető a művész fejlődése, a bal felső nyúlnál és répánál egy sokkal kidolgozottabb párost találunk a lap közepén.

  • A NAGY LOPÁS – S01E06 – Mert fáradt vagyok újrafogalmazni… [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.12.10 | Category: school of life! | Response: 0

    …, ezért csak kicsit férfiasítottam kiddo tegnapi bejegyzésén.4.jpg

    [Remélem nem haragszik meg érte:P]

    Nagy hányas lett a számvitelem vizsgám? Na hányas??

    4-es!!

    :DDDDDDDDD váááááááááááááá

    Lehet büszkének lenni, mert ma kikaptam egy német zh-t és az meg hármas lett:P

  • Filmeslista S01E01 – gonoszság, testi sértés, szappan [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.12.02 | Category: school of life! | Response: 0

    Mischief. Mayhem. Soap. – áll a film plakátján. Mivel tegnap elkezdtem rövidíteni a listát, amit együtt állítottunk/állítottatok össze. Kiddo adta, wiko megnézte – a Harcosok Klubját. Hát mit ne mondjak baszki, nem bánom, hogy rávettem magam:D Elkezdtem nézni, aztán 15 perc után visszamentem a menüre, mert szentül hittem, hogy rossz dvd került a harcosok klubja tokjába. Megnyugodtam, tévedtem. Aztán néztek tovább, elkezdtek történni a dolgok. Volt néhány jelenet, amit untam, de ez alig 1-2 %át tette ki a filmnek. Volt olyan rész, ahol közelhajolva a képernyőhöz izgultam, drukkoltam, nevettem. A csattanón én is meglepődtem, meg azon is, hogy milyen vicces – és egyben ijesztő – ha valaki magával verekszik:)fightclub500x150.jpg

    Azt hittem, hogy a harcosok klubja valami mortal kombat koppintás kigyúrt japánokkal és zsánklódvándámmal, meg hasonlók, de tévedtem, szerencsére:) Ez egy mindenkinek való film, nézzétek meg.

    Végezetül két kép, hogy miket alkottam a házidogáim borítójára fotosopban. Lehet gratulálni hozzájuk:D

    sopronesbalf-masolata.jpgsopron2-masolata.jpg


  • házidoga [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.11.29 | Category: laugh!, school of life! | Response: 0

    Írom a házidogámat, és közben azon agyalok, hogy a kontrollcét felvegyem-e szerzőtársnak a borítóra:)

  • Elveszve [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.10.17 | Category: school of life! | Response: 1

    félreértés ne essék, nem a sulit fogom szidni, mert kb az összes emberrel ellentétben én így, harmadévesen is örülök, hogy ide járok és ide járhatok. Amin kiakadtam, az a tanáraim viselkedése. És nem egy kirívó eset van, hanem kb az összes meghülyült. Azon, hogy a legtöbb magasról szarik bele a tanításba, és már arra sem veszi a fáradtságot, hogy felkészüljön az órára, csak a jegyzeteit olvassa fel szó szerint, és diktálja le – szó szerint, már meg sem lepődöm.

    De amikor…

    - A német tanárnő megtiltja, hogy köszönjünk egymásnak, amikor elhagyjuk a termet.

    - Egy másik a fogyatékkal élőket az órán fogyinak nevezi, később az egészségesekre azt mondta, hogy fehér emberek…

    - És amikor a tanár ordít nekem, hogy a ‘szemembe nézzél baszdmeg’ – egy 150 fős előadóban, előadás alatt.

    Akkor kicsit nemtudom hova kerültem. És erre még csoporttársaim is rá tudnak tenni egy lapáttal.

    - A lány, aki vizsgán az asztal tetején állva tölti fel a számológépét, mert az lemerült

    - A srác, aki hátrafordulva ordít a barátainak, hogy “kussoljatok már el baszdmeg” (És a tanár megköszöni neki…)

    - Akik a tanártól megkérdezik – edzőmtől lopott hasonlattal élve, amikor az azt mondja, hoyg három kör, akkor mire gondol (pedig egyértelműen arra, hogy három kör)

    Elveszettnek érzem magam:(

  • diszvík, avagy svikó tanul [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.09.28 | Category: school of life! | Response: 3

    Többen is lebasztak ezen a héten, hogy hol maradnak a bejegyzések. Hát, kedves mindenki, tanultam. Furi ezt így kimondani, de kb végigtanultam a hetet… Péntekre (mára) beadandót és prezit kellett készíteni szállgazdból, erre ment el a legtöbb időm, mert – a tanár szerint – csak lekapjuk a netről az adatokat, meg hasonlók… Hát kurvára nem. Kutattam, leveleztem, telefonon egyeztettem sok-sok emberrel ahhoz, hogy a négy oldalhoz megfelelő mennyiségű adat gyűljön össze. De legalább nagy tapsot kaptam, sőt, ami még fontosabb, a csoportunk (Wellness Hotel Matyó Team – kiddoval közös alkotásunk) megkapta a maximális 10ből 10 pontot. Dagadt is a mellem:)

    Az előadásom után meg volt egy – próba – tűzriadó a suliban:D Hát nemtom, nem volt menekülős hangulat… Mindenki szépen összecsomagolt, elrakta a laptopját, valaki húzta maga után a gurulós bőröndjét, én még lementem a colaautomatához… Izgis lett volna, ha tényleg tűz van:)

    Nameg… járok számvitel különtanárhoz ugyebár, és abból is rengeteg-rengeteg házi van… Nembaj, én elhatároztam, hoyg meg fogom csinálni ezt a két tárgyat, ha törik…

    Kedden hazajött szervízből a gép. Most egy másik fajta alaplapot raktak bele. Kedd este feltelepítettem rá a szükséges programokat. Csütörtök reggel bekapcsoltam, pöpecül működött. Délben elmentem itthonról, délután 6ra haza, és a gép megint beszart:S Annyira ideges voltam, hogy remegtem, meg könnyeztem… Aztán felhívtam a szervízt, kb már ott tartok, hogy bármi áron akarom vissza a ‘pénzemet’ (apumét)… Most abban egyeztünk meg, hogy beviszem 1-2 napra (legalább nem hatra, istennek hála) a gépet hozzájuk, és az összes alkatrész helyett vadi újat raknak bele. Ha így sem fog menni, tuti megkeresem a főnöküket… Hihetetlen, hogy szeptemberben három vadi új alaplap került a gépbe, és nem megy:S Biztos én rontom el:’(

    Még az a szerencsém, hogy a holnap kezdődő veresny SI-feladatait Ákos magára vállalta, mert ha azt is nekem kell csinálni, tuti elúszok:S Így is tök fáradt vagyok, mert alig aludtam…

    Jah igen… Szerdán felhívott egy ember. Tök szép neve van, mindegymi, és azt mondta, hogy ettől és ettől kapta meg a számom, van egy most induló vállalkozása blablabla és munkát ajánl nekem. Örültem, meg minden, de egy kikötésem volt a találkozó előtt. Hogy nem akarok ilyen direktmarketinges-piramisjátékos bohóckodásban részt venni (Amway, ForeverLivingProduct). Mára beszéltünk meg találkozót, a hatalmas dugók ellenére pontosan oda is értem. Lévén munkamegbeszélés, ing, borotválás, ilyesmi… Pontosan érkezik, rövid séta, és hát baszki, nem bevitt az FLP-székházba???????????????????? Az ajtóban megmondtam, hogy pont ez az, amit kiemeltem, hogy nem érdekel, és mégis idehívott, kapjabeafaszt, és eljöttem:( Munka ugrott, de én képtelen lennék arra, hogy a barátaimnak adjak el olyan dolgokat, amiben nem hiszek…

    A VI. kerületben találkoztunk, ahol épp lomtalanítás van. Hát mit ne mondjak, hihetetlen, hogy az a pár kisebbségi milyen szemétdombot és balkán-hangulatot tud csinálni pár perc alatt az utcán. Nem vagyok rasszista, sőt, aludtam már egy ágyban romával sokat, de hát akkor is. Félelmetes, ahogy a ladáikra rákötik a lomokat, és ordibálnak, szemetelnek, meg kűzdenek egy-egy kiselejtezett bojlerért:S

    Jó sok téma gyűlt össze, de hát rég írtam:D

    *****

    ****

    ***

    **

    *

    Ennyi. (Kicsit agyamra ment a szállodáspiacelemzés, nem?:P)

  • elemzéskészítés [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.09.21 | Category: school of life! | Response: 5

    lola0001.jpg

    Így ír egy csoporttársam, Lé. És nem csak csoporttárs, hanem több órán együtt csinálunk ilyen hm projektet. Szerencsére van velünk egy lány, aki rögtön laptopban rögzít mindent, mert ha ezt kéne olvasnom, kifolyna a szemem. Ez a kép csak egy kis ízelítő, de pl ránéztem a keresztrejtvényre, amit fejtett, és az L-jét D-nek olvastam, a Z-jét L-nek, és hát egy csomó szót csak ilyen hullámos vonallal ír le:D Neki szerintem nem oktattak szépírást:) ENNYI.

  • sikerüüüüüült [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.09.18 | Category: school of life! | Response: 0

    Sikerült:) Tegnap másfél óra konkrét rohanás, és két hét utánajárás,és egy kis csalás (az ‘ügyfélszolgálatos’ visszadátumozták a kérvényemet) sikerült felvenni a számvitel kettőt. Hát, majdnem elsírtam magam örömömben:):) Utána meg rögtön tanárt is sikerült szereznem, hetente egyszer 1 óra, és segít felkészülni a két vizsgámra (számvitel I-II), mert ugye egy félév alatt gondolom teljesíteni. A tárgyfelelős tanár szerint ‘maga nagyon bátor, fiatalember’:D:D Hát, remélem, nem az ő jószívére lesz bízva, hogy átmegyek-é:) Amúgy durva nap volt a tegnapi… Papíron reggel 8tól délután hatig órám van:S Fél 10re sikerült beérnem, Jött egy meglepetésekkel tarkított óra, a gyógyturizmus. Valami laza órára számítottunk, meg, mivelhogy alternatív tárgy, arra, hogy nem kell majd bejárni. Hát mindkettőben tévedtünk:S A szokásos három hiányzás, ami megengedett, továbbá tudni kell a teljes általános és középiskolai földrajzanyagot a lemeztektonikától a földrajzi nevekig, és végül, de nem utolsó sorban kell írnunk egy 25-30 oldalas házidolgozatot, amihez nem lehet könyvet, újságot és internetet használni. HAHA. Tehát személyesen kell odamenni, és interjúkat készíteni a néppel, orvosokkal, polgármesterekkel. Ez addig nem is lenne baj, amíg mondjuk valami közeli gyógyfürdővel kapcsolatban kell kutakodni. De nekem – nem tudom, szerintem direkt szopatott meg, miután valamilyen mondatomra visszakérdezett úgy, hogy ‘MIIIII?’ én meg reflexből rávágtam hogy tessék:D (Nyusz, ezt tőled tanultam:D) – Egy olyan települést adott, ami szegedtől lovaskocsival még hatvan km:S Üllés. Mutatom, hátha valaki nem tudná:D Aztán végül kiegyeztünk sopron-balf témában… Ezzel a tárgyal is meg fogunk izzadni, az már száz:) Aztán német – Itt németül kell beszélni:S, ahol annyira fel kell eleveníteni a tudást, hogy a 11-et nem fejből mondtam, hanem elszámoltam addig az ujjaimon:) Tanárnéni furcsán nézett. Viszont mikor kimondta a zöldmezős beruházást németül, én rögtön rávágtam magyarul:D:D Utána meguntam a sulit, elmentem vásárolni. Vettem egy ziazsákot (hegymászók a magnéziumport tartják benne, nekem a telefonom tárolására szolgál), és egy oldaltáskát (ez A4es méretű, vagymi, ezzel suliba fogok járni, Sebastiantól kapok még egyet, az a civil viselet lesz:P ((ezt a nagyimtól kaptam:$)) ).

    rock_empire_verdon_ziazsakm.jpg

    ulles.jpg

  • Elkezdődött [wiko.freeblog.hu-ról]

    Date: 2007.09.12 | Category: school of life! | Response: 1

    Elkezdődött a suli. Eddig minden órán bent voltam, szaladjunk végig rajtuk gyorsan:) Politológia – 10 perc volt megtartva, nem kötelező bejárni, de szerintem ha tehetem, be fogok. Ez a téma érdekel. Jah, ez kedden volt, hétfőn nem volt tanítás – többen értekezve arra a megállapításra jutottunk, hogy elgépelték az első nap dátumát, így nem kezdődhetett máskor a suli. Kedd délután találkoztam daviddal, öcsém volt osztálytársával, kávéztunk (vagyis kávézóban voltunk, teáztunk és ettünk) és beszélgettünk. És nem utolsó sorban készült egy csomó új fotó is rólam (lévénhogy ez volt a találkozó elsődleges célja):D. Ezekből megosztok itt most mondjuk kettőt:

    en1.jpg

    en2.jpg

    en3.jpgHárom lett, maradhat?:P

    Ma négy órán voltam bent. Ifo településmenedzsment – felejtős, geciunalmas. Nem nagyon figyeltem, de így is csak az maradt meg, hogy a tanár vonalakat meg pöttyöket rajzol a táblára, azokat néha bekarikázza, vagy aláhúzza egy másik vonallal. És az ember próbáljon meg jegyzetelni:) Utána következett a humánmenedzsment, az a tanár… jóska papa… 74 éves, 4 felsőfokú nyelvvizsgája van, minden fasznak az elnöke, órán ilyeneket szól: ja a fiam mellesleg milliárdos… Az ilyen mellett próbáljon az ember teljesíteni:) Felolvasott egy verset is, aminek a végén meg let tapsolva – én nem tapsoltam, elgondolkoztatott… Bemásolom:

    Kipling:

      Ha…

    Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,

    s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,

    ha kétkednek benned, s bízol magadban,

    de érted az ő kétkedésüket,

    ha várni tudsz és várni sose fáradsz,

    és hazugok közt se hazug a szád,

    ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,

    s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

    ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,

    gondolkodol – becsülöd a valót,

    ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,

    s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,

    ha elbírod, hogy igazad örökre

    maszlag gyanánt használják a gazok,

    s életműved, mi ott van összetörve,

    silány anyagból építsék azok.

    ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,

    van merszed egy kártyára tenni föl,

    s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,

    nem is beszélsz a veszteség felől,

    ha paskolod izmod, inad a célhoz

    és szíved is, mely nem a hajdani,

    mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,

    csak Akaratod int: ,,Kitartani”,

    ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,

    királyokkal jársz, s józan az eszed,

    ha ellenség, de jóbarát se sérthet,

    s mindenki számol egy kicsit veled,

    ha a komor perc hatvan pillanatja

    egy távfutás neked s te futsz vígan,

    tiéd a Föld és minden, ami rajta,

    és – ami több – ember leszel, fiam.

    Azt mondta, hogy ez leír mindent, amit egy menedzsernek tudnia kell. El is kezdtem tanulni:):) Utána német… Hát, szomorúan tapasztaltuk, hogy semmire sem emlékszünk. Vagyis de, kb az egész elénk tett szöveget értjük, de nem tudunk visszaidézni semmit. Nagyon passzív a szókincsünk:S A napot végül egy gyakorlat, a rendezvényszervezés zárta – hát ezzel csak az a gáz, hogy mindent, amit elmondott, az életből láttam már… És egy csomó minden nem úgy van, ahogy tanította. Na mindegy. Majd ha lesz erőm, kijavítom, de ezt az órát végig golfoztam a telefonomon:):)

    Most alvás, holnap reggel ötkor meló:S

  • sulis szarok [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.05.21 | Category: school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Elöljáróban vagy hogy mondják: két jegyem már megvan: angolból ötös, és távollétemben üzleti kommunikációból 3ast kaptam az indexembe.

    Előző bejegyzések egyikében említett faszságról, a gyakorlatos dologról: mint mindenki gondolta, nem lett meg a 70 ember, most mindenki izgul, hogy kire súlyt le a hisztis, zombie és pille baltája. A legújabb infók szerint azoknak, akik minden tárgyat fel tudtak venni – mint én is – nincs félnivalójuk. Majd elvileg ma lesz lista, hogy ki nyert.

    Karas említette ezt a dolgot a kommentjében, hogy "én nagyon örülök, hogy fizetnie kell a legrosszabbnak, így legalább mindenki tanulni fog, több lesz az értéke a diplomának. gondolj bele, hogy bölcsészen sokan átvergõdnek nulla tanulással kettesekkel, mert ezt ott meg lehet csinálni. akkor ne menjen oda, ha nem érdekli! te pedig úgy sem vagy benne a 15%-ban.Ha pedig valaki nagyon rossz tanuló, és nincs pénze fizetni, vehet fel diákhitelt – már ha megéri neki." Nos, én ezzel nem értek egyet. Szerintem ha valaki tényleg annyira szarul áll anyagilag, hogy felvegye a diákhitelt, és mondjuk nem bp-i, annak elmegy ez a pénz szállásra, meg most utazásra is nagyon sok, meg élni, kajálni… Szóval ez a tandíj sok embernek olyan költség lehet, ami földhözbassza őket, és tényleg arra kényszerít, hogy otthagyják a sulit.

    No, és bejött egy harmadik faszság is: szerdára vettem fel a gazdasági jog vizsgát. Tegnap elmentem jegyzetért egy csoporttársamhoz, és ő felhomályosított, hogyja, a szerdai vizsgát pénteken kellett volna megírni. Hát bazz. Előadásra nem kötelező járni, és nem töltöm minden időm a kibaszott suliban… És a neptunon még mindig fent van a vizsgaidőpont, szóval akihez nem jut el az infó, az alapból egy egyessel nyit.:S VÁááááá

  • sulis faszkodás, kakasfarok, kár [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.05.20 | Category: school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Uh tök ritkán jutok ide, hogy írjak… Vagyis ez hülyeség:D De ritkán szánom rá magam sajnos:( Keddnél hagytam abba, szerdától folytatom:) Szerdán reggel életem első szállodai alapismeretek előadására tévedtem be, mert itt osztotta a jóember az úgymond:D aláírást. (10 percig számoltam, az alatt 6szor mondta:S) Végigálltam a sort, beszélgettem, aztán bejött két jóasszony (legmélyebb tiszteletem nekik) a tanszékvezetéstől (az egyik maga a tanszékvezető ((fedőneve: hisztis)), a másik meg a gyakorlatokért felelős hölgy((fedőneve: zombi))). És két érdekes dologról beszéltek: az egyikről nem nagyon tehetnek… Valami olyanról van szó, hogy lesz egy kormányrendelet (vagy már van is?!), ami szerint szeptembertől az államilag finanszírozott képzésben részt vevők átlag alapján leggyengébb 15%-a költségtérítéses lesz. rendben van, legyen ez a FER, vagy mi, de könyörgöm, nem azért tanultam szét az agyam (nyelvvizsgák, érettségi, sport), nem azért szereztem meg a maximális pontszámot, hogy utána még fizessek is… Bár remélem nem vagyok benne a 15%-ban, de hát akkor is. Akikkel beszéltem, mondták, hogy ők nem tudják bevállalni ezt a költséget, akkor, amennyiben fizetniük kell, otthagyják a sulit. És akkor jön a következő 15%?????? A másik dolog viszont teljes mértékben az ő lelkükön szárad. hisztis vázolta a tényeket: 140en vagyunk ezen a szakon az évfolyamon, és két félév alatt mindenkinek el kell mennie gyakorlatra. És most jön egy dolog, ami eddig csak az ő fejükben volt jelen: 70-70 arányban kell elmenniük félévekre lebontva. A mostani helyzet 25-115 kb. És ezért minket hibáztat… És azt mondta, miközben néha majdnem elsírta magát, hogy ha péntek 11 óráig nem lesz meg a 70 fő, akkor ő fogja kijelölni azokat, akiknek gyakorlatra KELL menniük SZEPTEMBERTŐL. Ez kibaszás lenne elég erősen, mivel erre az időszakra már novembertől lehetett pályázni a szállodáknál, ezért tuti, hogy csak szar helyek maradtak. És azért menjek szar helyre mert a suli tanárai között nincs normális információáramlás? Mert az, akinek dolga lenne ezzel foglalkozni tanít is mellette, és egyik munkáját sem látja el rendesen?? Na mindegy, jövő hét elején minden kiderül (mellesleg akkor kezdődik a vizsgaidőszak is.). Utána dupla angolon vettem részt, amin megkaptam a – szerintem jogosan járó – ötöst az indexembe, kaptam egy receptet:D és egy órát fonetikáztunk. Aztán Beával rohantam át az alkotmány utcába, hogy megkapjam az idegenvezetés jegyemet is. Tanárnő hétfőn mondta, hogy az egész csoport zh-it elhagyta. Aztán szerdára – mint kiderült – megtalálta mindenkiét, kivéve az enyémet. Most úgy áll a dolog, hogy (miután először meggyanúsított hogy biztos nem adtam be) keresi otthon, aztán ír mailt, hogy mi legyen… Aztán irány a BMA, megírtam a tesztet. Volt pár kérdés, amit nem tudtam, de az asszisztens hölgy kétségesen segített a rávezető kérdéseivel:D Mondjuk a whisky alapú likőröket elég nehezen magyarázta el:P Aztán egész nap pihentem, mert csütörtök reggel hatkor indultunk a raktárból vidékre egy többnapos bálra.

    Egy internetes cég születésnapi rendezvényét csináltuk a Balaton mellett. Csütörtök az építés napja volt, reggel fél 8tól hajnali kettőig építettünk, hogy összeálljon mind a 9 helyszín. Sátorvilágítások, hangtornyok, színpad a koncerthez, és hatalmas szabadtéri disco a medence partján. Volt staff kéteringünk, és összeállt minden a vendégek érkezéséig. Aztán én du négykor elmentem ausztriába, egy kis bulit lebontani. A hazaúton kaptam egy telefont, miszerint ledőlt a teljes medenceparti cájg… Nem hittem el, felhívtam egy másik kollégám, és ő is megerősítette ezt. Akkor ráléptem a gázra, és rohantam vissza. Visszaérve már a cucc nagy részét szétszedték, de akkor is látszott, hogy itt a kár minimum 30 milla:S Az összes lámpa darabokra tört:S Na mindegy, megyünk tovább, aztán majd lesz valahogy… Szombat reggel hazahozott Zoli, összerántottam magam, és mentem a mixertanfolyam első gyakorlati órájára.

    Tök jó, hogy a 8 emberben benne van mindenki, aki tetszett nekem az elméleti csoportból:D Átmentünk a pult felszerelésén, bemutatkoztunk, mindenki mondott pár szót magáról, aztán elkezdtünk koktélt keverni, és inni. Hat koktélt néztünk végig, de csak egyet csináltam, mert kb. ennyire volt lehetőség (ez tök gáz:S Azt hittem mindenki mindent… na mindegy.) Az összes koktél, amit csináltunk, szar volt. Mármint teljes mértékben megfelelt a nemzetközi szabványnak, meg a ‘receptnek’, de hát az összes keserű volt:S Böááááá… Én csak belekóstoltam ilyen szívószálas trükkel a koktélokba, de a mellettem ülő srác megitta az összes szart:D Én Manhattan koktélt csináltam, színre és ízre is olyan lett mint amit az oktató kevert:D tök büszke voltam magamra:D No ennyi. Este aludtam kb 6tól kisebb-nagyobb megszakításokkal ma délig. Azóta fetrengeg, hasizmozok, megnéztem egy dr. house részt, és most épp a taxi négyet bámulom.

  • dwa dolog [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.04.23 | Category: gay!, it's my life!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    (tök durva, Dwa- kettő oroszul:D asszem így írják, de nem ez a lényeg, így kezdődik a neptunkódom is:D) Szóval két dologról írok:D Egyik, hogy ma harmadszori megrendelés után végre kaptam visszaigazolást is arról, hogy megrendeltem a netet, és időpontegyeztetés után jövő péntek délután be is kötik azt. Hopsz, ez nem az, amiről akartam:D Szóval visszavittem a gépet a számítógépszervízboltba, ahol telefonálgattak össze-vissza, mert hogy nincs leplombálva a konfig, vagymi:D elindultam a másik boltjuk felé, ahova átküldtek, de közben apuval megszültem, hogy direkt, mivel alkatrészgaranciám van, hogy mi is tudjunk belerakni dolgokat. Vissza a boltba, elmondtam ezt. Akkor mondta, hogy ok, de akkor nem veszi be az egész konfigurációt, hanem csak a hibásnak vélt alkatrészt. Mondta, hogy ő nem szedi szét a gépet, nekem kell. Én: ok, akkor aláírok egy papírt, hogy nem hibáztatom semmilyen most keletkezett kárért, de ez sem tetszett neki. Akkor jött az az ötlet, hogy mondja el, hogy kell szétszedni, és szétszedem előtte:D Ekkor megenyhült a pasika szíve, és végigpróbálta, hogy mi lehet hibás. Az alaplap kivételével mindent kicserélt rajta, és nem oldódott meg a probléma, úgyhogy 6 munkanap+alaplapcsere… De legalább megjavul.

    Másik dolog… chateltem este a gyalogló más szobájában. De nem is ez a lényeg:D Már 1-2 hónapja kiszúrtam, hogy van egy gay srác a házban, ahol a lakást vettük, és ez húsvét vasárnap csak megerősödött bennem. Szóval chatelek, írok egy srácnak, aki lázadozott a szobában, és küldi a képet:D Rájöttem, hogy ismerem:D Megijesztettem, hogy rákérdeztem a pontos címre, hogy ott lakik-e.D De jól szórakoztunk mindketten:D Legalább ott sem leszek egyedül…

    Jah, a harmadik dolog: Ma egy órám lett volna, mert az angol amúgy is elmaradt. Bemásztam a suliba, utaztam 1-1 órát mindkét irányba, és belépve a terembe mondja a tanár, hogy nem lesz óra… na mindegy… ezen kurvára felhúztam magam:D

    ENNYI

    0690612313 radiog resu

  • nemzeti [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.04.02 | Category: school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Ma megtartottam a nemzetis előadásom. Itthon kb 20 perc volt, amíg végigmondtam, ott annyi plusz történetet fűztem hozzá, és annyira fejből mondtam, hogy kb 40 perces lett:D Kérdések az előadás végén is csak olyan dolgokról voltak, hogy például ‘Miért csak 619 fő’:D hát honnan a faszomból tudjam:D Aztán a végén az értékelésnél a tanárnénike és a csoport egybehangzó véleménye az volt, hogy az eddigi előadások közül az enyém volt a legjobb:) Viszont ami plusszal készültem, a két videó, azokat sajnos nem játszotta le az a shit laptop:S Na mindegy, majd következő órára beviszem. A pulzusom nagyon magas volt, nagyon izgultam, de próbáltam jól előadni, és viccesre venni a figurát:D

  • felfelé ívelő szakasz [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.04.01 | Category: gay!, it's my life!, mixed!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Új headerrel igyekszem jelezni, hogy próbálom elhagyni a mélypontot, újra pozitívan állni a dolgokhoz, annak ellenére is, hogy Rómeó szerint kurvás lett:) Tök sokat dolgoztam a hétvégén a nemzeti színházas idegenvezetésemen, de végre elkészült. ha nagyon kíváncsiak vagytok rá, írjatok, felteszem a tárhelyre. Csak számokkal: 8 A4-es oldal lett, 39 diával:) Tegnap elkezdődött a mixertanfolyam. Tök jó idő volt, az ablak mellett ültem, és végig tűzött a nap, úgyhogy alapvetően mosolygósan telt az óra. Mosolyogtam a tanár storyjain (pl hogy azért kell a női mosdóba akasztó, hogy ha jön a következő, aki végigpróbálja az ajtókat, hogy melyik van zárva, és a kilincsre van akasztva a hölgy szütyője, akkor azzal a mozdulattal beleesne a ’20 CENTIS HUGYBA’), mondjuk ezen pl csak én nevettem:D Aztán nevettem azon, hogy van egy srác, aki jófejnek képzeli magát, és próbált poénkodni, két benyögése volt, mindkettő szar, és közben meg végig a telefonját nyomkodta… nagylegény… meg egy másik, akit sosem alkalmaznék mixerként… Valahogy van egy képem róluk, és abba nem fér bele a kockafejű, centivastag sztkszemüveges nyúlfogú srác. Sorry. Este kimozdultam itthonról… Dávid barátommal találkoztam, aki szokás szerint padlón van, csak ő nem 1-2 napig, hanem amióta ismerem. Meg is mondtam neki keményen a véleményem, amit bántam is hazafelé. Ma beszéltem vele, és mondta hogy sírt:S Kurva ügyes vagyok, de furcsa mód hálás volt mindazért amit mondtam. Ki érti ezt?!:D Ma nemzetiztem egész nap, este meg elugrottam nyomtatópatronért, mert pont akkor fogyott ki, amikor a final versiont nyomtattam, meg megvettem a fururisztikus fogasomat:D (fogas kalaptartóval a korrekt megnevezés:D) Holnap lesz róla kép, ha sikerül összeraknom, mert most még az ágyamon hever szegény pára bedobozolva. Vége.

  • nemzeti színház [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.03.22 | Category: school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Hétfőn végre rászántam magam, és írtam a nemzetis hölgynek, hogy akkor most mennénk az előadáshoz színházbejárni. Keddre rögtön időpontot is kaptunk tőle, úgyhogy erős szélben délután megjelentünk a színháznál, én egy fotógéppel, egy kedves meleg ismerősöm meg tollal és jegyzetfüzettel felszerelkezve. Most nem írok le mindent, amit hallottunk, csak pár érdekesebb dolgot.

    Az első: mint az alábbi maketten is látszik, van egy hajóforma a színház előtt. És még az idegenvezetők sem tudták, hogy eredetileg miért épült oda, úgyhogy kitaláltak rá egy magyarázatot, miszerint a színház szembe úszik az árral. Hát ki-ki döntse el, mennyire jó magyarázat, de ők ezt szokták továbbadni:)

    P1100790

    Rögtön mellette van a Blaha Lujza téri volt nemzetinek a homlokzatának a mása, amit felrobbantottak. Itt nem ez az érdekes, hanem hogy van előtte 3 gázégő, amiből a tervek alapján az folyamatosan mennének az emléklángok is, mint ezen a fotón is látszik:

    P1100789

    Ezzel szemben annyi megszorítás érte a színházat, hogy mindenhol spórolni kell, és ezért nem mennek ezek az égők. Szomorú.

    P1100820

    Rögtön a vízben fekvő homlokzat mellett van három szék, ezek a blahai színház székeinek hiteles, bronzból kiöntött másolatai. Az egyik széken Gobbi Hilda ül, akinek a kezdeményezése nyomán 3,3 Milliárd forint gyűlt össze, ebből épült a világszínvonalú fény, hang és színpadtechnika. De ami még érdekesebb, hogy a különálló harmadik szék mellett található egy cipő. Schwajda György kormánybiztos felelt az épületért. Ő végtelenül szerény ember volt, nem tartott sajtótájékoztatókat, nem nyilatkozott, de munkatársai valahogy meg akarták őt mindenképpen örökíteni, ezért elcsenték futócipőjét, kiöntötték bronzból, és odahelyezték a különálló szék mellé.

    P1100822

    P1100823

    Voltunk az épület tetején található színészklubban is, Stohl Buci meg a többiek. Innen csak kifelé fotózhattam, de a kilátás elég pazar:

    P1100776

    Még csináltam egy képet, mivel tele van érdekes fával a kert.  Erről az idegenvezetős leírás ezt írja: A labirintust és a zikkuratot finoman tagolt platán alleé fedi át, lugasként ható összenyírt árnyas lombtömegével ölelve körül az építményeket.

    P1100816

  • lemaradtam [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.03.16 | Category: it's my life!, mixed!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Hű lemaradtam több témában, so mesélek:D

    Voltam Rómeóval, a világ legszebb pasijával (sajna már nem vagyunk együtt:( ) moziban. Két csodás dolog is történt: én választhattam filmet és feliratos filmet is választhattam. Talán meg fog változni? – merült fel bennem a kérdés… de aztán beültünk a terembe, és elkezdtük nézni a reklámokat, beültek elénk. Egy kis hölgy (kb. 18 éves) állva akart levetkőzni, erre mozitársam kedvesen rászólt: – Te most ülj le!!! Asszem halknak szánta a megjegyzést, de a lány hallotta, és megszeppenve:  – Jó jó bocsi ülök már csak leveszem a kabátom! ült le:D No mindegy:D Szóval mégsem változik;P;P Most a filmről: Mi mást néztünk volna, ha nem a Hannibal Lecter életének kezdetét bemutató Hannibal Ébredése című alkotást. Alapvetően ilyen bosszúállós film volt, aminek a főszerepét 10 éve tuti hogy van-damme-ra osztották volna, most viszont egy helyes srác (Gaspard Ulliel) kapta a főszerepet, szóval már ezért is megéri megnézni (gondolok itt a melegekre és a hölgyekre:D). Szomorú film… megfelelő magyarázattal szolgál arra, miért lett Hannibálból Kannibál… Nézzétek meg, alapmű éppúgy mint a másik három rész.

    Lakás témában is történt előrelépés… vettünk jópár dolgot, lámpákat, kapcsolókat, dugaszolóaljzatokat, csaptelepet, zuhanybaszt… és ezeket apa ma el is kezdte felszerelni… Mi meg anyuval meg hugival takarítottunk… ablakot mostunk, felmostunk, ilyesmiket csináltunk. Kicseréltem az ajtókon lévő szürke szellőzőket fehérre:D Holnap veszünk zárakat az ajtókhoz, meg megcsináljuk a fürdőszobapolcot is rendesen:D

    Suliban minden ok… Viszont van egy dolog, ami tökre idegesít… Én minden angolórára tök sok házit csinálok, készülök a szóbeli feladatokra is, írok leveleket, meg úgy általában, megcsinálok mindent, amit a tanár mond, de sokszor ezzel egyedül vagyok a csoportból, és ezért a tanár nem ellenőrzi a házikat… Úgy megütném ilyenkor a többieket… Én tényleg le akarok nyelvvizsgázni májusban, de úgy érzem, hogy ők visszatartanak… Szoktunk olyat csinálni órán, hogy két percig beszélni egy témáról, amire a tanár ad öt perc felkészülési időt. Eddig 3szor csináltuk ezt, és az elsőnél megírt szöveggel mentem, amit meg is tanultam, mert arra itthon kellett felkészülni, és tökre fostam, remegtem, és nem bírtam végigmondani a szöveget:S Aztán taktikát változtattam:D Címszavakat írtam fel, és így majdnem zökkenőmentesen végig tudom mondani a szöveget. Javulok, legalább ebben. Idegenvezetésből megakadt az előadásom készítése, most épp kontaktot várok a tanáromtól a művészetek palotájához, a nemzeti színházba meg jövő héten megyek egy meleg sráccal, akivel már ismerkedtem régen, de most szerdán pl voltunk együtt futni. Jó srác, jó társaság…

    Apropó sport… versenyt is rendeztem a héten:D 15-én. Én így oldottam meg, hogy ‘kimeneküljek a városból’:D Szokás szerint több emberrel veszekedtem, de végül aggodalmunk ellenére szép számmal megjelentek a sportolni vágyók, amit mondjuk a jó időnek tudhatunk be legfőbbképpen. Így legalább valami kis nyereséget is termeltünk az egyesületnek. Kis aggodalomra is okot adott, hogy egyik sporttársunk sokáig nem került elő… A pályát bontó volt edzőm talált rá egy úton, ahol feküdt, mert nem bírt tovább menni. Azt mondta, hogy elsötétült minden… Bementünk érte kocsival az erdőbe, de a fától a három méterre lévő kocsiig is nehezére esett elmenni. Ő tipikusan egy olyan ember, akit szerintünk ez tart életben. Hogy kűzdhet hétről hétre… Mi szeretjük, de azért nem jó dolog látni valakit így apró részletekben meghalni… Szóltak három projektről is, amiben részt vállalok, mert kihívás van benne. Tájfutó VB 2009-ben:D Bevettek az informatikai csapatba, erre tök büszke vagyok. Aztán, őőő lesz egy csapatépítő verseny finn vállalatvezetőknek, és ha tetszeni fog nekik, akkor több ezer emberre számíthatunk, szóval ez is jó bulinak ígérkezik, és végül, de nem utolsó sorban áprilisban lesz egy népszerűsítő verseny az egyik budai egyetemen, ahova több száz olyan embert várunk, akik még sosem tájfutottak. Ez szervezésileg lesz érdekes probléma.

    Most 11 nap szünetem van, úgyhogy pihenés, lakásozás, pasizás, és egy kis tanulás – valszeg ezekkel fognak telni a napjaim.

    JAh, meg holnap elmegyünk ruhát meg cipőt venni, meg mosogatót és zárakat a lakásba…

  • utszerv [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.02.21 | Category: school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Felolvastam utazásszervezésen azt, amit gyűjtöttem az utazási irodák extrém kínálatából. Tudtam hogy így lesz, de meglepődtem, hogy én dolgoztam vele a legtöbbet:S Viszont tetszett a tanárnak is, sőt, egy csoporttársamnak is, aki el is kérte az anyagot amiből dolgoztam:D  Úgyhogy úgy érzem, megérte

    Holnap (Vagyis ma éjfélre) megyek dolgozni… pénteken meg megyek a nemzetibe, az egyik Hölgy, akinek írtam, körbevisz a színházon soron kívül:D Durva, mi?:D

  • 399 [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.02.20 | Category: mixed!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    hm mostanában két dolog köti le az idõm nagy részét: pasizom (ez a jobbik) és a suli (ez a kevésbé izgalmas oldal). Az elsõrõl kérdezzetek személyesen, akkor talán mesélek. A második: Tiszta fárasztó minden órára (mármint mindenre, amire kötelezõ:D) bejárni:S Még semmibõl nem szedtem össze hiányzást, itthon megírom a házikat, készülök az órákra, nekifeküdtem az öt kiselõadás elkészítésének is… Utszervbõl pl fel kell mérni egy körzet utazási irodáit, kiválasztani egy szegmenst és arról érdeklõdni… Emiatt írtam 399 e-mailt utazási irodáknak:D nem volt egy gyenge munka… Most Bp déli részének (pesten a nemzeti és mûpa környéke, budán infopark, elte, bme új részei) új városnegyedeirõl gyûjtök anyagot, egy hölgy a nemzeti színházból épp most ajánlotta fel, hogy soron kívül körbevisz az épületen. Azért az nem lesz szar… Csütörtökön megint munka… még mindig a technikusi buli, ez az egyetlen stabil pont az életemben. Letettem arról, hogy lesz valami normális munkám e mellett, úgyhogy – miután szüleimmel beszéltem – jelentkezem a március 18-án induló Bols mixertanfolyamra, aztán elmegyek vmi pörgõs helyre dolgozni jópénzért:)

  • suli, meló, lakás [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.02.11 | Category: it's my life!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Nem kell örülni, nem haltam meg:D  Csak hát elkezdődött az iskola… Tök szar, négy órán is előadást kell tartani… Bár az egyik már majdnem kész van, egy jópár órát elbasztam vele most hétvégén… Van olyan óránk, hogy utazásszervezés vagymi, és abból hármasával kell vmi olyat csinálni, hogy kiválasztunk egy körzetet, és az abba a körzetbe tartozó utazási irodáknak a kínálatából kiválasztunk egy célcsoportot, és az ahhoz tartozó utazásokat összegyűjtjük. Én bevállalós voltam, és Budapestet választottam, sőt, mondtam a két lánynak, akivel együtt vagyok, hogy megcsinálom egyedül:D A hétvége egy része azzal telt, hogy kiküldtem pár darab híján 400 darab emalt utazási irodáknak, amiben adatot kérek:D Most várom a válaszokat, ilyen szempontból remélem, hogy a hétfő nagy áttörést fog hozni, mert eddig csak 20 válasz érkezett… Angolból paráztunk, hogy beraknak minket valami idegen csoportba, de végül körénk gyűlt csoport, és elég jó a hangulat. A volt művtöri tanáromat kaptam meg üzleti kommunikációból, nyaltam neki egy pöttyet:D Jah, meg a szállodás tárgyból – most nem fog eszembe jutni a neve – egy tök aranyos hölgyike a tanár, aki nem mellesleg a gyakorlatok felelőse is az iskolában, úgyhogy kedden óra után kifaggattam mindenről:D Most már tudom, hogy összesen három gyakorlatra kell menni: egy két hónapos utazási irodás és két féléves szállodás gyakorlatra. Azt még egyelőre nem döntöttem el, hogy a szállodás cuccok külföldön lesznek-e, ez a következő félév fő feladata lesz a nyelvvizsga mellett – merthogy májusban megyek szakmai nyelvvizsgára is.

    Meló: keresek munkát folyamatosan… Már ott tartok, hogy elmennék ilyen palacemoziba is dolgozni… csak kéne vmi rendszeres jövedelem… Mert ez a technikusi cucc jó buli, csak az, hogy kiszámíthatatlan, az nagyon nem jön be rajta.  Aztán jelentkeztem a pride.hu egyik hirdetésére is, egy jól menő vállalkozó sofőrt keres. Nagyon szimpatikus volt a meló és a hozzáállásuk is így utólag, bár be kell valljam, egy kicsit paráztam a dologtól. Aztán végül nem tudtak alkalmazni, mert a suliban szarul vannak az óráim:( Péntek szombatra viszont megint volt technikusi meló, új BMWX5 bemutató. Csak két – lényegében mégis egy dolgot említenék: mind az építésnél, mint a bontásnál bele kellett mennem a medencébe, ami a tér közepén volt, mivel mindkétszer beleejgettem valamit. Amit a medencéről tudni kell: 16 fokos benne a víz… nem embernek való… amikor először bementem, nem kaptam levegőt:S bontásnál már löktek, így az még szarabb volt, és akkor kb 5 percet bent voltam, mert nem egy dolog esett be. A helyszínről a raktár felé Tamással mentem, és láttunk egy autót az árokban, megálltunk segíteni. Máig nem tudom/tudjuk, hogy rakta be oda a külföldi hölgy az autót, de azt mondta, ad 100$-t, ha kiszedjük… aztán végül nem sikerült, mert az egyetlen vontatókötél, amit szerezni tudtunk, elszakadt:S

    Lakás: végre megvan a lakás… már voltam is benne, ma meg végre a festő is idetolta az arcát. Megbeszéltük, hogy a padlón teljes burkolatcsere, lesz boltív, piros meg narancssárga falak, szép konyhabútor, franciaágy:D szóval fasza lesz az egész:D Csak még kb 3-4 hét, mire minden kész lesz, és költözhetek:D De már megvan a számítógép is, ami a költözés feltétele volt a részemről, szóval már csak a lakást kell összetákolni:D

  • rendes parkolóellenőr vagy mi [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.01.24 | Category: mixed!, school of life!, stories!, testőr.blogol | Response: 0

    Tegnap rohantam össze-vissza a városban, intéztem ügyesbajos ügyeimet.
    Például bementem a suliba EU aláírásért az indexbe, és mikor kijöttem, láttam, hogy a kocsi körül kék ruhás, nintendós emberek ólálkodnak. Odamentem, kultúráltan megkérdeztem, hogy ‘elkéstem-e’. Mondták, hogy igen, de rohanjak az automatához, vegyek jegyet. Odamentem, egyik százasom sem fogadta el a gép, pedig volt vagy öt, mindet kidobta (ja, ha erre van valakinek tuti megoldása, azt várom), odasétált hozzám az ellenőr, és még adott egy százast is, aztán odaadta a büntetést, hogy menjek be vele ide és ide, vagy intézzem el postán, el fogják törölni, mert ‘amíg az automatánál voltam, ami minden százasomat visszaadta, megbüntettek’:D Pedig én azt hittem, hogy mindegyik köcsög:)
    Voltam a gasztroenterológus bácsimnál is, nem vagyok lisztérzékeny, nincs bélgyulladásom, és nem vagyok rákos sem:)
    Suli: a számvitel tuti nem sikerült, a jog még kiderül…. valakinek már fent van a neptunon, de én jellemzően rossz szériás vagyok… pl marketingből fent vannak a jan12-i meg 19i eredmények, én 16án voltam, arról nem tud senki semmit:D bolondok ezek;P

  • szakítás (suli…) [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.01.09 | Category: gay!, laugh!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Pénteken (és szombaton) közel három és fél hónapnyi együttlét után szakítottunk Romeoval:( Boldog voltam, és talán ő is. Szombaton még tettem egy utolsó kísérletet, hogy helyrehozzam a dolgokat, de csak veszekedés lett a vége. Hibáztam, nem hagytam elég teret neki (bár ennek része volt a félelem attól, hogy ha nem vagyok vele, féltékenykedés lesz belőle). Legközelebb figyelni fogok erre. Faszba… nah mindegy, még egy utolsó jellemző kép közös életünkből:

    09_14
    Suli:
    4-es lett a módszertani szigorlatom, majdnem max pontosra írtam az info részét, így sikerült ilyen jól:)
    Számvitel: elégtelen:( Kurva élet, pedig voltam még ilyen négy órás kurzuson is, hogy tudjak vmit. Ma voltam bent, és miközben mentem a faliújság felé, hogy megtudjam, hány pontom lett, tippeltem egyet:D 28at mondtam, és tényleg annyi, úgyhogy van mit tanulnom az UV-ra.
    Ma voltam idegenforgalmi földrajz vizsgán:D Még sosem mentem úgy vizsgára, hogy egy szót nem tanultam, tehát nem hogy a könyv meg a jegyzetek nem voltak a kezemben, de egyáltalán, nincsenek is jegyzeteim:D Najó, nem vagyok ennyire hülye, azért kockáztattam, mert sok felöl azt hallottam, hogy van megajánlott jegy:D (ma konkretizálódott: 40 pont alatt kettest ajánl, felette 3ast) A félév során 43,6 pontot gyűjtöttem, így 3ast kaptam.

  • suli [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2007.01.03 | Category: school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    UNOM a tanulást:(
    Utálok tanulni:(
    Bár:D váááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá:D KETTES LETT A MŰVTÖRIM, szóval megéri néha-néha. Ma szigorlatoztam módszertanból, opkut-stat2-info1-2-valszám. Ha minden jól megy, négyes körül lesz, de ezt nagyban befolyásolja az info, aminek csak holnap lesz eredménye. eddig 50ből 34 pontom van:S Megyek vissza tanulni, holnap számvitel, ez a másik, ami igen kemény tárgy.

  • művELŐDÉStörténet [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.12.26 | Category: be up-to-date!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Egyre többen akadnak fenn azon, hogy amit mi ‘művtöri’-nek rövidítünk, az biztos művészettörténet, pedig nem. Mi művelődéstörténetet tanulunk, két féléves tárgy, és ez az, amiből a tanár az ígértek ellenére sem rakta még fel a jegyet (ráadásul nem is megy a neptun). Szóval álljon itt most egy leírás a suli honlapjáról, hogy mi is egy a tárgy:
    ‘A jelen turizmusa fokozottan magasan kvalifikált, művelt, széles látókörű, a világban tájékozódni képes munkaerőt igényel. Ezt az ismeretanyagot és képességet adja a művelődéstörténet tantárgy. Az egyetemes művelődéstörténet végigvezeti a hallgatót a kultúra történetén, mindig azokat a társadalmi, eszmei, filozófiai, vallási, művészeti stb. jelenségeket emelve ki, amelyek az egyes korszakokra a legjellemzőbbek voltak, meghatározták azokat és a fejlődés újabb lépcsőjét jelentették. Az egyetemes fejlődési folyamatba ágyazva jelenik meg a magyar művelődéstörténet is, jelölve helyünket a mindenkori Európában. A tantárgy célkitűzése, hogy a hallgatók olyan emberközpontú gondolkodási módszert sajátítsanak el, ami lehetővé teszi a társadalom és a kultúra jelenségei közötti összefüggések felismerését, szélesítve ezzel általános műveltségük alapjait. Biztos tudásuknak kell, hogy legyen az európai kultúrát illető szakkifejezések és fontosabb nevek tekintetében, valamint gyakorlati képességük a főbb stílusirányzatok önálló felismerésére és szellemtörténeti kontextusba helyezésére. A gyakorlati tudás elsajátíttatása mellett kívánatos cél, hogy minél több hallgatóban megfogalmazódjék a műveltség és a tovább-művelődés igénye’.
    Nah most röviden ennyit, maholnap még írok majd a karácsonyról is!

  • kitűző, saw3 [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.11.20 | Category: i need answer!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Hugom kapott vagy vett magának egy kitűzőt, amin valami ilyen szöveg van:
    "Minek járjak iskolába? Az uzsonnám otthon is megehetem"
    Ma engem is ez az érzés fogott el… Általában két szendóval és egy üdítővel ülök be, és az óra fele-kétharmada azzal megy el, hogy táplálkozom.
    Ma az angoltanárnénike azt mondta, hogy hiányzom neki, ha nem vagyok ott. Nélkülem bizti unalmasak az órák;P
    Jaaa megszüntetem mindjárt a szavazást, aminek ez az utolsó eredménye: 13 szavazó, 6 szerint hozza a várt szintet, kettő meglepődött azon, hogy lesz 3 (tájékoztatásul: 5 részre van szerződés (asszem::D)), továbbá  ötük szerint olyan lesz, mint a rocky, értelmetlen folytatás… Hát, én láttam (leloptam a netről), de közel sem volt olyan, mint az első kettő. Azok vége meglepetéssel volt teli, ez viszont egy kis odafigyeléssel kitalálható volt. Ne hagyjátok ki, de ne számítsatok nagy durranásra.

  • primitívek Bpen [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.11.17 | Category: school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Tegnap Óbudán voltunk dolgozni, és egy csomó primitív emberrel találkoztam, közülük kettőt emelnék ki (többre nem is emlékszem, de ez épp elég volt), mindkettő a Pe**y marketben dolgozik (bár remélem, hogy csak múlt idő, elnézve a helyet, nem hiszem…). Az egyiktől megkérdeztem, meddig tart nyitva a bolt. Gondolom mivel nem értette, egy ‘Hö?’-t sikerült kipréselnie magából… Másik a kasszánál ült, arra kétszer is ráköszöntem tök hangosan, de válaszra se méltatott. Hova kerültem???
    Újabban monitorkeverősként dolgozom. Tökre bejön, végre nem lámpákkal baszakszom egész rendezvény alatt, hanem azt csinálhatom, ami tényleg érdekel. Meg azért nem rossz érzés ott állni egy közel másfél méter hosszú keverőpult előtt, tudva, hogy kevesen igazodnak el rajta:D
    Suliban a zh-k hete volt ez a hét. Hétfő: 100%-os infoII zh, kedd: egy ifoföci zh, de a kérdéseknek köze nem volt a könyvből megjelölt részhez, szóval az nem annyira sikerült. Szerdán angol lett volna, kidolgoztam a kérdéseket, de nem mentem be, ma meg vállgazd volt. Egy órát tanultam rá, és minden kérdésre tudtam több-kevesebbet írni.
    Lakásfronton nincs előrelépés, hacsak az nem, hogy az ágy, amit akartam, 240e forint:(
    Nah, ennyi fért mai blogolásomba, legyetek jók, egyéb.

  • napi vegyes [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.06.11 | Category: be up-to-date!, mixed!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Tök jól esik, hogy ahány emberrel beszéltem eddig erről a pénteki történetről, egy idő után mindenki nekem adott igazat. Ez két dolog miatt lehet: vagy tényleg igazam van, és ennek kétségkívül jobban örülnék, vagy pedig ‘úgy sikerült előadnom a történetet’, hogy abból az én igazam tűnjön ki…. no mindegy nem rágódok tovább ezen nyílvánosan:S
    Tegnap felmentem a neptunra megnézni, hogy sikerült a szociológia vizsgám. Hát… most nem jött be a rossz formám:D Négyes lett a vizsgám:) Asszem ebből nem megyek javítani…
    Továbbra is tegnap:
    Délután voltam a raiffeisen (Vagy hogy írják) napokon (fedőneve Via-dal volt:D) park-tájfutó eseményt csinálni. Általánosan elmondható, hogy a négy óra alatt amíg ott voltam, nem volt olyan szar idő, bár volt egy zuhé, amikor az egész sporttelep kiürült:D Nem volt sok induló, de én jól szórakoztam velük, látva, hogy még sosem csináltak ilyet, és mennyire élvezték. Remélem lesz 1-2 jövőbeli tájfutó közöttük:)
    Este színház, a muzsika hangja. Itthon aggódtam, hogy igénybe veszik az esőnap nyújtotta lehetőséget, de végül elkezdődött az előadás és végig is játszották. Ami ennél rosszabbul érintett az az volt, hogy az első felvonás közepén feltámadt a szél, ami csökkentette a hőérzetet, és nem sokkal később az eső is rákezdett, az egyik szereplő a szövegébe viccesen beleépítette a ‘jólesik’ vicces beszólást is. Az előadás kicsit amatőrös volt, amit a meghajlásnál jelentkező káosz mutatott a legjobban, de ennek ellenére nekem tetszett. A gyerekek bátran énekeltek és nem is volt rossz hangjuk, a kaszás művészúrnak van még javulnia éneklés terén, de ő is próbálkozott, nem is rosszul. Összességében tetszett az előadás, ebből az egyébként tök unalmas darabból kihozták a maximumot. Ennél jobban csak akkor élveztem volna, ha nem ázok szarrá:) A nézőtéren egyébként lincshangulat volt a kinyitott esernyők miatt, sokan ordibáltak, hogy nem látnak, meg ‘fogja be’-ztek:D
    Már ma:
    Reggel olvastam 150 oldalt, így elérhető közelségbe került az utolsó esküdt vége:) Utána a pénteki jelenetnek köszönhetően lementem kicsit autót takarítani, majd hazajövet anyu fogadott a jó hírrel, hogy az egyik érdeklődő megvenné az újpesti lakást, amiért annyit szenvedtem, hogy eladjuk végre:) Szóltunk az ingatlanos néninek, hogy nekünk okés a buli, mehetünk ügyvédhez, remélem most végre ez is összejön.
    Na nemsokára ebéd, majd írok még:)

    Az kell, hogy mindenki lássa, létezem…

  • értékbeli különbségek [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.06.09 | Category: gay!, school of life!, testőr.blogol | Response: 3

    A ‘nagy’ nap… taliztunk meg minden, nem volt gond. De amire rájöttem: különbség van alapvető dolgokban… Neki a kommunizmus érték, meg a zsiguli… és itt ki is fújt. A legnagyobb hibája mégis az volt, hogy mondtam hogy van kocsim, mondta, hogy nem érdekli, hogy milyen, neki nem az számít. Ok, suzukival az ember nem villog:D Aztán attól a pillanattól fogva, hogy beült a kocsiba, azt fikázta, hogy milyen koszos, hogy a tükörben engem lát maga helyett, hogy ‘rohad a kaszni’, meg hogy minden autót szeret csak hogy a suzukit nem. Az utolsónál betelt a pohár, hazaküldtem. Pedig addig minden szép és jó volt… na mindegy, ilyen az én formám:S Szeretném azt hinni, hogy ez nem csak a melegek között van így, és hogy nem bennem van a hiba. Andi (BGF) mondta hogy vegyem föl a művtörit, mert jusztin drága rakott fel időpontokat, de őszintén megmondom, kurvára nincs kedvem abból is vizsgázni még… elég nekem az elbukott stat, az info meg a szigorlat… főleg hogy két szerda van hátra, és mindháromból csak szerdára van időpont… holnap r**** napok, majd este színház (remélem nem marad el az eső miatt)… majd írok róla kritikát:)

  • napi vegyes [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.06.07 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Na a tegnapból ami kimaradt: mint a képekből is látszik, Karasss barátommal beszélgettem majd egy órát. Megint rá kellett jönnöm, hogy az ő társaságát is nagyon szeretem (csak ne lett volna olyan kurva hideg pólóban:D) Aztán stat tanulás helyett a llaci megfűzött, hogy menjünk moziba (ugye tegnap volt 20060606 -> 666… ), az Ómen bemutatójára. Hát a filmről nem írnék most, csak annyit, hogy párszor eléggé ráparáztam a kérdésre, meg voltak testőrök is a filmben, de a vége eléggé walt disney-sre sikerült.
    A mai nap három dolog ‘körül forgott’: Pasikám, Statisztika és Szociológia.
    Reggel voltam stat vizsgán, három feladat, az egyiket értettem, arra 25 ből 19, a másik kettőre 55ből összesen 14 pontot kaptam, és így 8 ponttal elmaradtam a kettestől:S Délután volt jegybeírás… Majd próbálkozok még a szigorlat napján – több eséllyel, mert szerintem kezdem érteni a dolgot. Jegybeírás után alukáltam két órát, majd ettem és átolvastam azt a keveset, amim van szocból, és most itt vagyok:D Már csak kettőt kell aludni, és itt a péntek, amikor jön az én kis pasikám:D

  • tanulok éjjel, tanulok nappal [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.06.06 | Category: mixed!, testőr.blogol | Response: 0

    Vááá tanulás éjjel-nappal:S de kezdem azt érezni, hogy már csak egy dolognak van értelme ezen a kis bolygón és az ő neve peti:) Mert a tanulásnak tuti nincs:S Pl a mai matek vizsgára tök sokat tanultam, és mégis be tudtak rakni két olyan feladatot, amihez alig tudtam hozzászolni: 40ből 7 pont lett ez a két feladat:S Így csak kettes. Ebből muszáj lesz javítanom valamikor, ezt meg lehet írni simán négyesre-ötösre… Most a statisztikának az alapjaira próbálok rájönni, és – bár lehet hogy megint átcsapom magam – úgy érzem, hogy értem a dolgokat… Pénteken asszem jön Peti, úgyhogy most csak ez az egy dolog lebeg a szemem előtt:D

  • vagánykodás a suliban:) [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.05.19 | Category: school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    ÉLEK:D
    Először csak ennyit gondoltam írni de aztán megjött a kedvem az egészhez:) Szóval tegnap voltam nyíregyházán és nem haltam meg:) Mondjuk ebben közrejátszik az is, hogy nem a megengedett 80kmh-val jöttem végig az autópályán:D A bulit hamar felépítettük, de odafelé eltévedtünk egy kicsit:D A raktárban egy órán keresztül böngésztem a térképet, érdekességeket kerestem rajta, nomeg nem mellékesen megnéztem a legrövidebb utat. Aztán Balázs kollégámmal végig beszélgettünk, és kicsit elmentünk lekanyarodás nélkül polgár mellett, amire csak az autópálya végén jöttünk rá:D Úgyhogy egy olyan úton mentünk, amit ugyan jelölt a vadonat új térképünk, de az úton végig felváltva 20as és 40es sebességkorlátozó táblák voltak végig kirakva mert konkrétan földút volt. Közben eszembe jutott egy történet, amit az Ákos mesélt:
    Egy koncerten 8000 ember, megy a koncert, zenekar le, még visszatapsolás sem volt, de bontani kellett, mert oda kellett érni a következő buliba. Tehát zenekar le, Ákos fel a színpadra és az énekmikiről lehúzta a kábelt, erre a 8000 ember egyszerre kezdte skandálni, hogy ‘Sző-ke geci’ (merthogy ákosnak szőke hosszú haja van):) ezen annyit nevettem… na mindegy… Hajnali egyre értem be a raktárba, majd taxit hívtam, akinek alig akart beindulni a kocsija… mindegy, hazaértem, ÉLEK:D Aludtam negyed hétig, majd fürdés-szépítkezés és suli… kár volt bemennem, ezt a tanárnak is jól megmondtam, mivel a tanár az aláírásokat mindenkinek megadta a neptunban, az indexekbe viszont csak vizsga után írja be. Új anyagot nem vettünk, mivel több óránk volt, mint a többi csoportnak, úgyhogy ez egy konzultációs óra volt, és a tanár csak ott állt a csoport előtt mint egy tejbetök és várta a kérdéseket. Én voltam az egyetlen, aki kérdeztem, rögtön kettőt is, mégpedig:
    ‘Most tényleg nem kapunk aláírást’ válasza nem volt:D és ‘Hány kérdés nélküli perc kell ahhoz, hogy mehessünk?’ Na erre a tanár mondta hogy neki is van jobb dolga és kiment:D A többiek meg istenként néztek rám, hogy véget vetettem a szenvedéseiknek… Aztán még elintéztem pár dolgot a suliban, majd irány a bank, beraktam a fizum felét, hogy ne költsem el, majd bebkvztam anyuhoz kocsiért, felmentem a postára, mert kaptam egy levelet a rendőrségtől még egy régi feljelentés ügyében, elmentem gépibarnítóba:D Meztelenül csukott szemmel álltam (kétféle képpen is:)) és közben azt hittem elalszom… na mindegy megyek máskor is, tetszik az ötlet, hogy barna leszek… na ennyi a két nap dióhéjban, most hónaljszőrtelenítés majd megyek újpestre, jön valaki megnézni a nagyi lakását – remélem megveszi:D
    (bocs ha valakinek nem tetsző dolgokat is leírtam:D ma ilyen napom van…:D)

  • “kivételes ember” [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.05.08 | Category: it's my life!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    Tegnap változékony időben lezajlott a verseny, amiért ennyit dolgoztunk… A cél szerintem egy országos rangsoroló verseny színvonalával ért fel – ahhoz képest is hogy csak egy területi rangsoroló volt:D Kb 250en voltak, ami kb megegyezett a várakozásainkkal. A visszajelzések egy kivételével pozitívak voltak, az az egy viszont egy hatalmas fasz volt, aki közölte, hogy elfogadhatatlan, ahogy én hozzáállok a versenyrendezéshez, többet ne rendezzek versenyt. Mindegy az elnökhelyettes ma lerendezi – remélem:D Voltak kisebb problémák átnevezésekből meg egy paintball-csapat is közbeszólt, de úgy érzem, a rendezőség rugalmasan kezelt minden problémát. Az egyik csapatvezető azt mondta, hogy kivételes ember vagyok: nagyon kevés ember rendelkezik azzal a tulajdonsággal hogy egyszerre anyni dologra figyeljen mint én. Ez több szempontból is jól esett, az egyik pl az, hogy pár évvel ezelőtt épp ő szidott a legjobban a tanítványainak:D de ez már a múlt, ‘felnőttem’:D Ma reggel arra ébredtem negyed hétkor (pedig 9re volt állítva az órám…) hogy jézusom mintha ma makro zh-t írnánk… Gyorsan kipattantam az ágyból és legrosszabb sejtésem beigazolódott: ma tényleg zh… Eddig egyszer elolvastam ami a füzetemben volt (igen kevés, sajnos sok helyen szerepel a jegyzetemben, hogy TK, azaz hogy a tanár nem mondta el, majd nézzünk utána a tankönyvben), aztán 11 órakor meglátjuk.. Bár nem fűzok nagy reményeket hozzá… aztán meg lehet hogy még pszichoból is írunk… ez egy szar hét lesz, már látom:D aztán este még kerepesre is ki kell ugranom az SIt visszavinni… aludni ma sem fogok sokat:D Pedig már nagyon rám férne…

  • Elszálló ifjúság [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.05.05 | Category: mixed!, school of life!, testőr.blogol | Response: 0

    ballagaslufik.jpg

    Elszálló ifjúság

  • napi vegyes

    Date: 2006.05.03 | Category: mixed!, school of life! | Response: 0

    Ma eddig sulis nap volt… Reggel berobbantam, művtöri zh… hát szerintem ha átmegyek, akkor 60,5%kal:) A tanárnő kétszer is néven szólított, ami érdekesen vette ki magát, de mindenki nevetett rajta:D Én meg azokon, hogy ‘Aki beszél egyes’ meg ‘Mindenki maga elé néz’ kb fél percenként elhangzott valamelyik:D Utána bementem a testnevelési csoporthoz hogy leadjam a tesi házidolgozatot ‘ Egy tájfutó Európa-Bajnokság szervezése Magyarországon címmel’. A tanárnő biztosított róla hogy megvan az aláírás… Na csinálok rajtlistát a versenyre meg ilyenek aztán megyek fel terepre – ha nem lesz nagyon szar idő:D Ja meg előtte veszek egy telót… ki is megyek a boltba… pááááááááááá

  • ‘Harc és forradalom’ [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.04.25 | Category: gay!, it's my life!, mixed!, school of life!, testőr.blogol | Response: 8

    Mégsem olyan felhőtlen az öröm… Isti voltpasim csak szórakozott… vagyis nem ez a jó szó rá, de a lényeg hogy nem akar találkozni…
    Szar nap.
    Negyed hatra értem fel térképet csinálni… Sok utat felvettünk meg egy ilyen ‘kalandparkot’ is:D Ez ilyen fára szerelt ‘állomásokból’ és közöttük a levegőben létesített különböző fantáziadús átkelési lehetőségekből áll. Ezt a részt tök sötétben rajzoltuk meg, mert előtte beszabadultunk és játszottunk egyet OCval.
    Uh ami ma viszont kiakasztott: angolórán megint egy ilyen párban végzendő feladat volt és úgy helyezkedtem hogy a köztudottan fideszes lánnyal kerüljek párba. Megkérdeztem hogy sírt-e vasárnap, amire az alábbi kiborító választ adta:
    “Nem, de nem fogok még négy évet adni ennek. Itt harc lesz és forradalom” Hogy ezek mennyire meg lettek hülyítve… Ezen kiakadtam és otthagytam:D Ja meg egy másik lányról, akinek ezt a lányt szidtam, godnolván, hogy ő mszp-s lesz, kiderült, hogy fideszes ő is, úgyhogy faszán megoldottam:D
    Hazafelé Évi nagyasszonnyal jöttem (ő szaktársam a suliban, meg nem kevésbé a barátom is!) és tök jót beszélgettünk a melegségről, a túl a barátságon-ról, a meleg unokatesójáról (akivel asszem jövőhéten találkozni is fogok) a főnökeinkről… Szóval nagyon jól éreztem vele magam. Azt hittem, hogy valamit elrontottam vele kapcsoaltban, és sosem fogunk már rendesen beszélgetni, de most jöttem rá, nagyot tévedtem.
    Ja az unokatesója meg… állatian néz ki:D Tuti jó pasi:D Láttam a képét iwiwen és vááááá:)
    Most ezerrel viszem be a jövőheti verseny nevezéseit… kezd felmenni bennem a pumpa hogy nem tudnak teljes információval ellátni, mindennek nekem kell utána járnom:S