Posts Tagged ‘vacsora’

  • 013 dateből sexdate

    Date: 2010.04.24 | Category: date, sexdate | Response: 0

    Hogy is volt… mikor is volt… legalább a nevére emlékszem:) Orsi barátnőm büszke lenne rám:P

    2010. április 21. Szerda. Csak pár percet lehet fent msnen, mert kolis, fiatal, és mindenkire csak 45 perc jut. Mondta, hogy unatkozik, találkozzunk, de nem tudta, mit csináljunk, nekem meg nem volt ötletem, ezért hanyagolni akartam az egész találkozás-dolgot, annak ellenére is, hogy megadtam neki a számom. Eltűnt msnről, örültem, hogy nem lesz tali. Aztán jött tőle egy t-mobile-os visszahívós sms. Felhívtam. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve mondtam neki, hogy aludjon nálam. "De hát nem is ismerlek" – jött a válasz csuklóból. Erre csak annyit mondtam, hogy spontenaitás, és rögtön igent mondott:P Furcsa, nem vagyok jó pasi, de egy "ártatlan" együtt alvásra bármikor bárkit rábeszélek;):P

    Érte mentem, majd elmentünk vacsorázni. Meglepően jól éreztem magam a társaságában, szóval buli volt az egész. Feljöttünk hozzám, és rövid úton arra jutottunk, hogy menni kéne aludni, mert másnap reggel 6 óra előtt keltünk.

    Fekszünk az ágyban, és baszogatott, aminek bírkózás lett a vége:P Így utólag belegondolva nagyon óvodásan kezdtük a közeledést: "Fáj a hasam" – mondta. Én próbáltam segíteni rajta: "Nekem az exem azt mondta, hogy tegyem rá a kezem a hasamra, és elmúlik". Rátette, majd szólt, hogy nem múlt el, tegyem én is rá a kezem. Mondta, hogy rögtön jobb lett:P Majd azt, hogy egy kicsit lejjebb is fáj;) 
     

    Odébb csúsztattam a kezem, és éreztem, hogy rendesen merev a farka a kissrácnak – és a kissrác kis farka nem is olyan kicsi! Megkezdtük a közeledést, és rövid úton lekerültek a ruhák. Az a kevés is. Meztelenül húzott magára, és miközben egymáshoz dörgöltük altestünket, hatalmasat smároltunk. Megcsókoltam a nyakát, majd a mellbimbóit nyalogattam, amikor is hatalmas röhögést hallottam – nagyon csikis a srác:P Mosolyogva folytattam az utamat a – még csak tapintással szemrevételezett – hatalmas farkához. 

    [...]

    Gumit húzott, és farkát a fenekemhez irányította… De annak ellenére, hogy benne voltam a dologban, ő is nagyon akarta, a fenekemnek nem tetszett a dolog, így kuki kint maradt, a szüzességem pedig bent:P

    [...]

    A herémet nyaldosta, és néha odahajolt, hogy harapdálja a mellbimbóm. Ááá, szadista kisköcsög:P De nagyon jó volt. Felé térdeltem, és miközben folytatta a szopást, mondta, hogy ő mindjárt elélvez. Szoptam, szoptam, és telelőtte a számat. De nem nyeltem le. Odahajoltam hozzá, és lesmároltam. Meglepődött, de jól fogadta, így elfeleztük az adagot:P Ez annyira felizgatott, hogy szinte rögtön elélveztem én is, a hasára. 

    Kellemesen fáradtan, de egymáshoz nagyon közel szenderedtünk álomba. Azon gondolkoztam még elalvás előtt, hogy meglepően kurvajó este volt ez. Úgy mindenestül volt rendben. Azt hittem, lesz folytatása. Ma [2010. április 24] is találkoztunk, de… 3 perc után hazavittem. Idegesített. Date Over.

  • 007 date + sexdate

    Date: 2010.04.03 | Category: date, sexdate | Response: 3

    2010. április 02. Péntek. Már április van… Közhely, de tényleg szalad az idő. Nade itt van ez a 004eske. Találkozgattunk, mentünk erre-arra, mert nem tudta eldönteni, hogy mit akar. Tőlem. Péntek reggel is beszélgettünk msnen. Hogy kéne ebédelni. Meg… akkor már tök jó lenne, ha elvinném kutyakaját venni… Msnen mindig összeveszünk, az nem az én világom. Viszont, amikor találkozunk, alig jutok szóhoz, olyan lelkesedéssel mesél életének minden mozzanatáról. Gyűjtöttem 2,5 pirospontot, és hazavittem. Abban maradtunk, hogy este sanszos, hogy nálam alszik, és akkor nem fog kihasználásnak tűnni az autókázás.

    Írtam sms-t (mert edzésen volt), hogy jön-e akkor. Nem, bocsi. Hát jó, akkor úgy érzem, kihasználtál – ment a válasz. Semmi reakció. Majd 11 óra után írt, hogy mégis jönne. Höh. Ne érdekeljen titeket, mi volt az indok… Ha nem jönne be ennyire, automatikus elutasítást kapott volna…:) “Adj 15 percet, és ott vagyok!”"Jó, csak siess, mert nagyon fázom”. Fogmosás, felöltözés, lakás rendbeszedése 1 perc alatt, kocsiba pattantam, 17 perccel később már mellettem ült. Nem emlékszem, hogy volt, de egyszer elkezdtem mondani, hogy nem meri elővenni a farkát. “De merem”… háh, szájhős vagy, meg hasonlók – adtam alá a lovat, és végül a mcdriveban elkezdte gombolni a nadrágját, majd ott figylet a kezében a lankadt, de így is szép hosszú fallosza:) Meglepődtem: nem szarral gurigázik a kissrác:P Innentől kicsit jegyzetszerűen, időrendben. Vagy nemtom. Ahogy jön:)

    Fél egyre értünk haza hozzám. Gyors vetkőzés, majd adtam neki egy trikót, mert láttam rajtam, kényelmetlenül érzi magát félmeztelenül. felvette, tapadt a testére, és kibaszott szexin nézett ki. Szép mellizmok, lapos has, formás váll. Ő a tükörben nézegette magát, én meg észrevétlenül próbáltam feltörölni a nyálat a padlóról. Lekerült a farmerja is, majd megegyeztünk az ágy felosztásáról: középvonaltól a fal felé én, kifelé ő. Jajj, majd’ elfelejtettem: kikötötte, amikor beszállt a kocsiba, hogy barátosan alszik csak itt:) Úgyhogy kicsit átöleltem, becsuktam a szemem, és már aludtam is. Fél órával később arra ébredtem, hogy szinte hozzápréseli a csodás fenekét a falloszomhoz. Bedugtam a kezem a felső alá, és menthetetlenül merevedésem lett. Tetszett neki – gondolom, mert még jobban hozzámszorította magát. Mosolygok, de tartom magam a megállapodáshoz, visszaalszom. 02:30 – még mindig forgolódik. Levette a pólóját, biztos melege van. Erre persze felébredtem. Kezemmel végigmértem a felsőtestét, és – bűnbe estem – végigsimítottam a boxerén is. Tyűha. Kemény! De aludtam tovább. Jófiú vagyok! 4 óra. Jézusom! Utálni fog! Még mindig nem tudott elaludni! De hé! HÉKÁS! Hol van a keze? Vagy könyig a nadrágomban, és a fakramat masszírozza. Hm. Gyorsan felébredtem, és vártam a folytatást. Egyszer csak abbahagyta. Áááááááá. Magamhoz húztam, és a fülébe súgtam: aludj!

    8:10: csörgött az ébresztő. Mennie kell, hogy odaérjen edzésre. Balra nézek, rögtön felébredt. Csodásan csillogott a teste a reggeli napfényben. De ha nézegettem volna még, nem ér oda. Átmásztam rajta, összekaptam magam, majd ráztam egy kicsit, hogy felébredjen. Kiélveztem az utolsó érintést:) Kijött, rámnézett: ki ez a macsó?:) És közben ott volt az arcán az a kisfiúsan ártatlan mosoly. Gyönyörködtem benne. Kocsiban rákérdeztem, miért nem tudott aludni… Idegen hely… melege volt… És miért hagytad abba, amit elkezdtél? Mert nem voltam biztos benne, hogy szeretném, de már ott tartottam, hogy odairányítom a farkad a fenekemhez, csak aztán valamiért mégsem. Pacsi, ment edzésre.

    Msn utána, csak hogy keretes legyen a történet. “te is aranyos srác vagy nagyon, de nem érzem úgy, hogy többre lennék képes:(” Hát én is erre vártam… Akármennyire helyes is, nem éreztem, hogy mi egy pár lehetnénk valaha… “én sem. Egész egyszerűen meg akartalak dugni.” Kis ferdítés, mert az elején még máshogy gondoltam Sorry, Maxen, nem tanultam a véletlenül kimoderált kommentedből:P], de tegnap este már csak ez a szándék vezérelt.  A beszélgetés végével zárom:

    úgyhogy… egy dugás még;)
    megbeszélhetjük:)
    nem túl vastag?:P
    majdnem odatettem a seggemhez, de aztán nem tudom
    nem túl vastag?:P
    de kicsit:D
    szét foglak baszni:D
    ajaj:D

  • 004 date

    Date: 2010.03.27 | Category: date | Response: 1

    2010. március 26. Összekapartam magam egy újabb majdnembiztos csalódásból, talán valamiből, úgyhogy meg tudom írni a kis történetemet:) Rövid volt, és nem túl izgis, viszont mára ez jutott. Azaz tegnapra:] De mielőtt… mókás, hogy itt búsulok, de azért nem kevés sráccal találkozom, úgyhogy asszem síránkozás vége is:)

    Negyed kilenckor értem haza. Rohantam fürdeni, miközben körmöt ápoltam, borotválkoztam, és a hajammal baszakodtam – egyszerre:) fél órám volt mindenre felöltözéssel, fogmosással, rendrakással együtt (hátha fel tudom cipelni:P), és sikerült, 20:48-kor újra kocsiban voltam. Berobogtam a benzinkútra, beszereztem az üdítőt, és mentem érte edzésre. Budafoki út. Megvan a házszám, egy hasonló épület sincs ott, mint amit ő mesélt. Megyek pár kört, semmi. Felhívom. A moszkva térről, budagyöngyéről hadovált. Ekkor esett le: Budakeszi út. "Bazdmeg, a város másik felén vagyok" – mondtam, és már akkor késésben voltam. Átrobogtam a városon: tolattam kétsávos főúton, záróvonalakon kanyarodtam, piroson mentem át, és megszegtem párszor a sebességhatárt… 19 percet késtem. Út közben természetesen megpróbáltam bebizonyítani, hogy nekem volt igazam, de sajna az üzenetben a jó cím szerepelt. Sebaj,  jó kezdet, már akkor égett a pofám. Jelezte is, hogy ezt soha nem fogja megbocsátani, de persze viccelt. Remélem:)

    Egy kicsit az előzményekről. Már 1-2 hete felvettem msnre, de azóta max. 10 szót váltottunk. Csütörtökön viszont kb. egész este egymással beszélgettünk, majd telszámcserével zártuk a napot. Reggel írt, hogy kanos, és találkozzunk. Egyeztettünk sok-sok sms-en keresztül, és megállapodtunk, hogy este 9-kor találkozunk, és lesz, ami lesz.

    Tehát. bedobta a cuccát a hátsó ülésre, kocsiba pattantunk, és – bár mindketten holt fáradtak voltunk – megbeszéltük, hogy elmegyünk vacsorázni, mivel 11-re haza akart érni egy másnap reggeli korai kelés miatt. Nagy nehezen leparkoltam, és megnéztünk pár éttermet, majd a KFC-ben kötöttünk ki. Rendeltünk, túléltük az idegesítő kiszolgálót, meg a másik pár alkalmazottat, akik a közelünkben fogócskáztak röhögcsélve, és leültünk egy asztalhoz.

    Pár szó a srácról. Nem is tudom, miért írtam neki romeon… helyes volt, és a szövege is menő volt, de semmi rendkívüli. Aztán gondoltam egyet, és msnen is ráírtam. Hamár ott figyelt a neve – ami aranyosabb nem is lehetne. Utána tattara, eltelt egy kis idő. És kaptam róla egy képet. 18 éves, visszahúzódó, ruhában sem látszik sok, de bazdmeg! Olyan teste van, hogy uhh:$ Ahányszor meglátom a képét, úgy áll a farkam, hogy nincs nadrág, melyet fel tudnék venni olyankor. Aztán beszéltünk telefonon is, majd egyszerre írtunk egymásnak sms-t: édes a hangod. Szóval minden adott volt ahhoz, hogy tuti befutó legyek nála, és legyen nálam.

    Ültünk az asztalnál, és beszélgettünk. Utána sétáltunk, és beszélgettünk. Majd vittem hazafelé, és beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam vele. Közben a testén legeltettem a szemem, és sóvárogtam, és képzeletben párszor rácsaptam a kezemre, amikor már ott voltam, hogy hozzányúlok, de nem, jófiú voltam:) Kiszállt, elköszönt, és anélkül hazabattyogott, hogy visszanézett volna. Aztán msnen mondta, ami ezután várható volt: "csak nem tudom, hogy mit akarnék tőled: sima barátság, vagy esetleg több… mert rendes fickó vagy…"

    :( Hát, ez van. De mondtam neki, hogy cserébe egyszer meg fogom kúrni. Mosolygott, és bólintott. Ezt még tuti behajtom:P

  • SzárnyalóÉN

    Date: 2009.03.20 | Category: gay!, i need answer!, it's my life! | Response: 7

    Amikor gondolkoztam a címen, akkor az a hülye Szarnyalo Pegazus-vicc jutott az eszembe:D De nem ugrott be, Pöti pedig nem írta le nekem, úgyhogy maradt a B terv: vagy negyed órán keresztül kerestem a neten. Így sem találtam meg, de végül volt egy post a Napi Borzasztó Szóvicc blogon, amiben hasonló témák voltak. Végül mégsem a szárnyalást emelném ki belőle, hanem ezt:

    Kari Király 2008.10.02. 14:26:11

    Régebben voltam még Erdélyben, egy kissebb település,asszem Gyergyószárhegy volt a falu neve (vagy valamiylen Szárhegy, nemtom :) )
    Namost, a helyiek mesélték, hogy az ékezetre a legbüszkébbek a faluban. D::D:D:DD:

    Szóval a lényeg, hogy szárnyalok, mint egy bolond madár. Egész nap boldogabb vagyok, mint az általában sem szomorú lényem szokott, és a mosolyom is a nap egészében a dumbo füleimen is túllóg. Amúgy az van, amit itt is írtam kommentben: két fogkefe, két törölköző, két takaró [amiből az egyik szigorúan csak tartalék!!], egy ágy:) Most reggel két mosatlan tányér, két mosatlan pohár. Tyűha, gyorsan haladnak a dolgok, az bizti.

    Jah igen, szóval jól sikerült, a harmadik, negyedik, ötödik, x-edik randi is, és minden a lehető legmenőbb! Viktor boldog. CrazyBoy boldog. Kell ennél több?:)

    Tegnapelőtt pl. itt aludt:) Hozzám bújva, én hozzá bújva. A szúrós mellén:) Rendeltünk vacsit, megismerte a méltán világhírű mátrai borzaskát – és imádta!, és néztünk Skinst. Együtt, mert hogy ő is szereti, mint pár másik sorozatot is. A harmadik évad 8. része következett, ami kicsit nagyon horrorosra és texasi láncfűrészesesesre sikerült. Jó, Effy kicsit furcsa leány, meg jó, hogy dráma, de szerintünk ez egy szar rész volt:S

    Aztán reggel korán kellett kelni, 07:15-kor, mert mennie kellett tanulni/dolgozni. Elkészültünk, kicsit szenvedtem. Azt hittem, hogy az, hogy 15 perc alatt elkészülök reggelente, az felülmúlhatatlan. Neki is 15 perc kellett, de belezsúfolt egy zuhanyzást is. Hihetetlen. Fürge! Kikísértem a buszmegállóba, busz után bámulás, hazaséta már egyedül, alvás délig már egyedül, de az ő illatával mindenen:)


    ezt a videót CrazyBoy mutatta legelőször, amikor mondtam, h megyek edzésre: “Vigyázz magadra”:)

    Délután meg lenéztem edzésre. Ti, edzésre járó bloggelek, kérdés:

    Nálatok is az van, hogy nehéz elindulni edzésre, de ahogy kitettétek a lábatokat a lakás ajtaján, már minden porcikátokban várjátok, és büszkén nyomjátok a súlyokat, hajtjátok a kardiot, izzadtok, majd isszátok a fehérjés banánturmixot?:)

    Nálam full ez a helyzet. Most pl. nem érzem a vállam egy [2] hülye új gyakorlat miatt. De mégis ez is boldoggá tesz.

    Szóval boldogság ezerrel. Ezek vannak!

  • .gr68-72 kirúgás – és nem a hámból; egy easy nap; nem emlékszem…; köcsög vezetők; vicces pap

    Date: 2008.05.09 | Category: it's my life!, mixed! | Response: 0

    T-59 2008. május 5. hétfő [68] kirúgás – és nem a hámból

    Alvás délig, aztán szar idő lévén elmentem netezni – még ez is jobb volt, mint a szobában ülni. Beszélgettem, levelezgettem, neteztem – szóval eltöltöttem az időt. Közben betoppant a netezdébe Tina, Goran és Renáta is. Tőlük megkaptam az infot, hogy ebédkor minden stationben 1-1 ember dolgozott – és mivel Vancho kiakadt, hogy neki egyedül kellett csinálni a hatost, a legnagyobbat, kirúgták, mondván, hogy nincs szükségük lusta emberekre. Ez két dolog miatt gáz: 1/ mert jó pincér volt; 2/ mert a hatost minden nap én kapom meg – és én sem tudom egyedül megcsinálni…

    Utána együtt elmentünk palacsintázni, majd épp elértük a Moudaniaból Dionisiousba tartó járatot. Ez után már csak a pihenés maradt, meg Amazing Race nézés ezerrel:) Este a munkából hazatérő többiek azzal fogadtak, hogy a kirúgás miatt megváltoztatták a beosztást, és holnap nem büfézek, hanem service, rendes P/A-ben. No mindegy, legalább aludhatok másfél órával tovább:)

    T-58 2008. május 6. kedd [69] egy easy nap

    A tegnapi hírek alapján kicsit félve mentem be dolgozni reggel, de Ekaterinával jó csapatot alkottunk, és zökkenő nélkül vettük a reggeli és az ebédre terítés akadályát – igaz, csak 5 percre tudtam kimenni szünetre. Az ebéd sem volt nagy durranás, kicsit hajtani kellett, de azért kezelni tudtuk a dolgokat. Délután esett az eső, de azért beültünk enni a Dreambe Fecivel, majd visszajöttem a szobába feküdni, filmezni, és jött az este. Hát arra is azt mondta mindenki, hogy az utóbbi hónapban nagyon nem volt ennyire könnyű esténk.

    Hát, remélem a hét többi napja is ilyen lesz. Még megnézek egy Amazing Race-t és alvás.

    T-57 2008. május 7. szerda [70] nem emlékszem…

    semmi említésre méltóra így két nap távlatából. Vagyis van pár emlék, de mivel minden nap ugyanolyan, és ezzel a puttó hellyel álmodok folyamatosan, így nem tudom, mi igaz, mi valós, és mi melyik nap történt:)

    T-56 2008. május 8. csütörtök [71] köcsög vezetők

    A délelőttre ugyanazt tudnám írni, mint a tegnapra, de este történt valami, amit nem nagyon fogok elfelejteni:

    Miközben egyszerre csináltam 3 daily cleaninget és közben felügyeltem a stationöm felkészítését, Grigoris [egy supervisor] odapattant elém, és közölte, hogy mivel problémáik vannak – csak kérdem, ki nem szarja le??? Ezt hallgatom 70 napja, hogy a jövő héten minden jobb lesz… – elveszik az én két fél szabadnapom szombaton és vasárnap [másokét is elvették, de az nem bosszant]. Gondolom egyáltalán nem meglepő, engem ismerve, hogy elkezdtem csapkodni, meg ideges fejet vágni, aztán két perccel később leültem egy székre, mert nem voltam hajlandó így tovább dolgozni.

    Az a baj, hogy mindenki szarik ránk, és mivel senki nem akad ki soha, megcsinálnak velünk mindent…

    Na, szóval: aztán megjelent a a szállodaigazgató, és elkezdte kérdezni, hogy mi bajom van. Én nem vagyok árulkodós – annyira:D, úgyhogy felpattantam, mondtam, hogy semmi, és mentem vissza dolgozni, de jött és kérdezgetett – és akkor kifejtettem neki, és szólt, hogy meg fogja oldani.

    És most először szóltam a supervisornak is, hogy a szerződésem alapján nekem nem heti egy, hanem heti KÉT szabadnap jár. Azt mondta, hogy erről Timossal kéne beszélnem [ő az F&B manager…], mert ő nem tud erre mit mondani… Hát, ha így mennek tovább a dolgok, még erre is sort kerítek.

    T-55 2008. május 9. péntek [72] vicces pap

    Az ebédterítés közben Grigoris mindenkit összegyűjtött és felküldött a hatodikra a Helios bárba. Ott volt a hotel teljes személyzete [kivéve persze azok, akiknek muszáj volt a helyükön maradniuk], valamint a teljes vezetőség [alulról felfelé: a supervisorok, Mogyi, Timos, a hoteligazgató és a szállodacsoport vezérigazgatója], valamint egy pap. Tippek hangoztak el temetésről, esküvőről, végül egy közel 15 perces misét hallgatunk végig, ami az utólagos magyarázat szerint arról szólt, hogy legyen jó szezonunk, sok vendégünk és mindenkinek legyenek személyes sikerei.

    Magát a misét két dolog tette nagyon viccessé: kb. a felénél megszólalt a pap mobilja, utána meg egy virággal szórt körbe szentelt vizet, és a harmadik szórásnál a vízzel együtt repült a virág is. Ekkor már a főszakács, egy csomó pincér meg egyéb alkalmazott úgy röhögött, hogy könnyes volt a szeme, a menedzserek meg ilyen nem hiszem el fejet vágtak:D

    Közben Mogyi megkérdezte, hogy akarok-e mégis szabadnapot a hétvégére. Mikor mondtam, hogy igen, legalább egy felet, akkor mondta, hogy ok, csinál új terveket. Hát, megnézzük, mi lesz belőle. De azért értékelem, hogy ezt meglépte [biztos rászólt a szállodaigazgató:D:D]

  • Croatia képriport [testor.blogol.hu-ról]

    Date: 2006.07.13 | Category: stories!, testőr.blogol | Response: 0

    Képriport a horvátországi történetről

    Crikvenican a parton ülve, verseny után

    Ugyanott, egy nappal korábban:)

    A rajtra várva…

    És a rajt pillanata…

    Döntőnézés este:)

    A befutón… meghallva:D

    Frissítő sör a parton

    A sprint végén (most nézem, egész jó lábaim vannak:D)

    Az utolsó napi pálya után – kihaltam:S

    Végül egy kép a szerpentinről:D A látszat ellenére jól voltam végig:D