Posts Tagged ‘youtube’
-
brutkó
Életemben először majd’ két hónapja voltam Brutkón, az előzőn, május 30-án a trafóban. Emlékezetes este volt, mert amellett, hogy kylenak köszönhetően elsőként érkeztünk [és végig volt asztalunk emiatt], az elfogyaszott 3 sörtől annyira berúgtam, mint töménytől már nagyon régen – ahogy írtam is az előző bejegyzésben!
Tegnap újra lement a nap, és Brutkó jött fel helyette, és ez is eléggé emlékezetes marad szerintem még sokaknak sokáig. Najó, ennyire nem volt nyálas az este, de azt leszámítva, hogy egyik barátunkat eléggé megviselte pár dolog, amit ott látott, és ezen kiborult, valamint azt is, hogy CB hmmm rosszul lett a végén, én az eddigi 8 mindössze alkalmat [1x pure, 1x alibi, 1x candy, 3x alterego, 1x brutkó + ez] nézve még nem éreztem ilyen jól magam egy meleg buliban. Voltak tök mókás számok [egyet beillesztek pár sorral lejjebb], de nem ez volt a lényeg. Szabadtéri történet volt a nemzetinél, de ettől is érezhettem volna magam rosszul. Ami miatt jó volt: megfelelő mennyiségűt ittam [pont eleget, se nem sokat, se nem keveset][2 malibucola, 5 jäger, 4 captainmorgengyömbér], picit smároltunk CB-vel szakadó esőben, meg a nemzeti hajójának az orrában – majdnem-titanicosan, és a legjobb emberek vettek körül! CrazyFive, Kyle, Aaron [akit én nagyon szeretek], Greg [najó, néha őt is, ha nem DAGATTOZ LE!!!][amúgy tényleg TÉNYLEG abszolút hihetetlen, hogy minden számnak tudta a címét, a szövegét, az előadóját, hogy melyik évben jött ki, és hogy miért hírös/ismert...], egy ideig Kyle egy lánybarátja, akinek nem írom le az álnevét, meg barnaszemű is, neki asszem nincs is:D meg Nick, meg a többiek, jajj, majd elfelejtettem, CrazyFive egyik barátja is ott volt:) meg az exnémettanárom… na. Kuss, megint nyáladzol! Disco Disco Partizani Party Party Partizani!!!
-
Legszebb szerelmes szám
Most múlik pontosan…
Most múlik pontosan,
Engedem, hadd menjen,
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam, egyetlen
nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem.
Villámlik, mennydörög,
ez tényleg szerelem.Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
még ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalálVágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingoványAzóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torztükör
szentjánosbogarak fényében tündököl -
Windows Live Writer teszt
felraktam most az új msn-t, és ott hisztizett az elején ez a kis progi is, hogy rakjam fel az msn mellé, úgyhogy felraktam.
Az új msn egyébként színes, nagy, szép, jó:D
szóval, beírtam ide a blog címét, felhasznév, jelszó, és azt mondja, hogy tudok innen írkálni.szóval, szöveg már megvolt, rakok be linket, hmm miről is
Gergő barátom öccse a szalagavatóján egy olyan zenére táncolt, amiben volt jumpstyle zene. Elkezdtem kutatni neten, brutáljóóóóó, én is akarok menni ilyen buliba. Tök szép, ahogy egyszerre ugrálnak: http://www.youtube.com/watch?v=tyAvaLsLFl8
végül egy kép, hogy teljes legyen a teszt:
be tudtam állítani kategóriát, bár cimkéket nem lehet hozzácsatolni, ahogy látom [és tudja a kategóriákat, amiket a blogon használtam!!!] Tud villámnézetet baromi gyorsan kreálni, ami bejövős, és egyáltalán nem esik szét a cucc, ha feltöltöm. Háhá, asszem a cimkék is mennek:D na jó, a címkék nem tökéletesek, ilyen technokrati cimkék vannak csak, de ha be tudnám vhogy állítani a wordpress vagyis az sviktor.hu cimkeszerverét, boldogság lenne… úgyhogy a cimkéket egyelőre itt kell hozzáadni a wp felületén… majd karasdavid megoldja;)
-
metrón [testor.blogol.hu-ról]
-
videó (törölve:( ) [testor.blogol.hu-ról]
Ezen a linken van egy videó, amin két gyerek énekel… vagyis nem énekel, csak imitálja, de nagyon jó lett szerintem. mélyedjetek el benne:D
[update: Ez a videó már nem érhető el Shogakukan Production Co. Ltd. szerzői jogi követelése miatt.]
velem, de picit máshol!
ha nagyon akarod…
- 2011. / június
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / március
- 2011. / február
- 2011. / január
- 2010. / december
- 2010. / november
- 2010. / október
- 2010. / szeptember
- 2010. / augusztus
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / március
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
- 2009. / július
- 2009. / június
- 2009. / május
- 2009. / április
- 2009. / március
- 2009. / február
- 2009. / január
- 2008. / december
- 2008. / november
- 2008. / október
- 2008. / szeptember
- 2008. / augusztus
- 2008. / július
- 2008. / június
- 2008. / május
- 2008. / április
- 2008. / március
- 2008. / február
- 2008. / január
- 2007. / december
- 2007. / november
- 2007. / október
- 2007. / szeptember
- 2007. / augusztus
- 2007. / július
- 2007. / június
- 2007. / május
- 2007. / április
- 2007. / március
- 2007. / február
- 2007. / január
- 2006. / december
- 2006. / november
- 2006. / október
- 2006. / szeptember
- 2006. / augusztus
- 2006. / július
- 2006. / június
- 2006. / május
- 2006. / április
Kategóriák
- be up-to-date! (224)
- blog! (68)
- date (9)
- gay! (188)
- i need answer! (57)
- it's my life! (217)
- laugh! (73)
- mixed! (183)
- school of life! (121)
- sexdate (27)
- stories! (63)
- testőr.blogol (236)
- Uncategorized (1)
- wiko.freeblog.hu (4)

