végigtaposás – rajtam:S

avagy majdnem sírtam a folyosón

 

Igen, ma. Szokványos napnak indult. Csikis miatt nemalvás, csikis el, alvás:P SMS-re ébredés, nagyonvékonnyal nagyonsokat beszélgetős (most este is)(nemismeriteknagyonvékonyt:D)(csikistse:D), közben tanulásimitálás, borotválkozás, készülődés, iskola.

És esküszöm nem akarok, de muszáj megint hisztiznem. Egyre inkább olyan lesz a blogom, mint amilyennek Lyall is képzeli a meleg blogokat: sírós, hisztizős, rinyálós. ÉN NEM ILYEN VAGYOK. De egyszerűen hihetetlen, hogy januárban már második alkalommal jutottam el oda a suliban, hogy a tanárok megalázó viselkedésének (effektíve könyörögnöm kell, hogy vizsgázhassak) köszönhetően majdnem elsírtam magam az iskolában. Vagyis most már könnyeztem is, csak az iskola olyan részén, ahol akkor éppen szerencsére kevesen voltak. És ez rossz. Mert Wiko nem ilyen. Wiko vidám, mosolygós, és másokat megnevettetős, nem pedig a folyosón falat támasztva arra szorulós, hogy mások vígasztalják ők. [Viszont hálás vagyok minden csoporttársamnak, aki erőt öntött belém. Egyedül tuti bőgés lett volna a nap megkoronázása!!!]sharon-mor-yosef.jpg

 

Hogy mi is történt?:O

 

Elterveztem, hogy lereagálom, hogy a gyógyturizmus házidolgozat, amit nonCredam végig is olvasott, és kijavított, de kettes lett. ŐŐŐ KETTES!!! De előtte humánmenedzsment (HM) vizsga. Terem teli, pedig szóbeli, gondoltam, ezek barmok:D Megjött a tanár, bemegy, közli, hogy fél órát tud maradni (közben kideült hogy van az 2,5 is), és azok, akik fent vannak az előző vizsga listáján, nem vizsgázhatnak most. Érthetőbben: eredetileg a hétfői HM-re jelentkeztem, de szombaton ugye halálos beteg lettem (37,1), és leadtam a hétfőit, felvettem azonnyomban mára. És azért nem vizsgázhattam elvben ma, mert voltam olyan pofátlan, és nem jöttem be a hétfői vizsgára (mert leadtam…) [a tanár még abba is belekötött, amikor mondtam - tök kultúráltan - hogy leadtam a vizsgát. Nem értette meg, hogy leadtam, aztán amikor valaki kimondta, hogy töröltem, akkor meg megkérdezte, hogy miért nem ezt mondtam, meg hogy ha magyarul mondom, akkor megérti...] Ergo ki lettem küldve… Ez után jött a veszekedés a gyógyturizmus tanárral, mert én követeltem tőle, hogy mutassa meg, mire kaptam kettest. Mondta, hogy megnézhetem, csak aztán nehogy rosszabb legyen a jegyem, mint egy kettes. Fenyeget? erre én is megkérdeztem, hogy neki ki a főnöke, kinek tartozik elszámolással, hogy képben legyen az erőviszonyokról. Aztán mondta, hogy hétfő délben megnézhetem a házidogám (jah, gondolom, hogy legyen ideje kijavítani). És közben az összes utánamjövő embernek elhordott mindenfélének, meg tanúkat gyűjtött (csoporttársaim személyében), hogy ők tanuskodjanak majd hétfőn. Mint valami tárgyalás. Vicces lesz. Jah, nem engedtem, hogy beírja a kettest az indexembe. Mert nem tudja megindokolni… Vissza HM… újabb próba, mi ma nem vizsgázhatunk. Irány a tanszék, adminisztrátort megkérdezni, hogy ugyan nyomtasson listát. Aranyosnehéznevű lány már sírt, mert ő ugyanúgy kettest kapott ok nélkül, és ugyanúgy nem engedték vizsgázni. Adminisztrátor nő leordította a fejem, amikor 10 perc hatásszünet után megkérdeztem, hogy fog-e valami történni, merthogy “különbenis, maguk meg csak ott nevetgélnek”.

 

[nyomtam egy entert tagolás gyanánt] Aztán nagykegyesen lejött velünk, HMtanárnak előadta, hogy a “két pimasz hallgató…” ígymegyúgy, de igazuk van, ugyanmár, engedd őket vizsgázni. Vizsgázhattunk, 1:45 perc kűzdelem után. EZ MI???? Úristen. Mondjuk tanár korrekt volt, beismerte, hogy a lista, ami alapján nem engedett minket, nem volt valami friss, úgyhogy hátrány nélkül megkaptuk mi is a lehetőséget. De akkoris. Hétfőn második kör.

Otthon meg… apa és anya szerint is én voltam a hibás. Ez volt az utolsó csepp… Remegés, sírás itthon.

 

És nem tudom, hogy az idegességtől-e, de a sulis behatás óta émelygek, hányingerem van (ez ugyanaz???), lázas vagyok és izomgyenge [haha...]:(

Posted by Svityó under szomorúÉN, tanulóÉN Comment now »

Leave a Reply

különlegesen elmebeteg

Svikó jegyzetei a világról
Unchained fun designed by Dining Tables, Made free by Wooden Garden Furniture, Garden Furniture Covers, High Heel Shoes