-
visszaösszejövés [testor.blogol.hu-ról]
Rég volt már április vége – a legutóbbi blog bejegyzés óta ugyanis elég sok dolog történt velem. Sok mindent kéne kiemelni:D Kezdjük talán május elsején. A munka ünnepe, de nem ezért jeles az a nap. Romeo írt nekem egy sms-t, aminek a következtében megint moziztunk egyet (A nem túl lebilincselő – csodálom, hogy nem aludt el rajta ((hálám:) )) ), majd pedig felavattuk az új lakás franciaágyát – együtt aludtunk hosszú idő után újra. Aztán jött egy gondolkozós időszak, de pénteken újra találkoztunk, és már nem az exem többé:D Mondhatnám azt is, hogy újraösszejövés, vagy inkább visszaösszejövés. Azóta földöntúli boldogság van, annak ellenére is, hogy hosszú idő óta nem volt ilyen húzós időszakom, mint amit most élek. Nyelvvizsga, mixertanfolyam… Zh-k, beadandók, előadások, Fidelio, hogy csak a nagyján szaladjak át címszavakban. De legalább esténként van kihez odabújni. És az már csak a hab a tortán, hogy ez a valaki pont Romeo, akinél nem kívánhatok jobbat. Fáj a hasam – ez csak most jött:D Szóval ami még ezen a héten vár rám: további fidelio-szenvedés (úgymond:D), szállodaismeretből beadandó (nem hosszú szerencsére, de akkor is:S), horvátország előadás (60 perc pénteken), ükom zh pénteken, szombaton tárgyfelvétel, mixervizsga, próbaszóbeli. Holnap meg jönnek végre bekötni a netet meg a kábeltévét, úgyhogy ha nem szól közbe semmi, az új címem holnaptól – na ezt majd személyesen:D Vááááááááá pusz drágám:) Várlak holnap!!!!
Ps. Ami még eszembe jutott, köszi a szavazatokat mindenkinek, megnyertem a boxerkirály történetet, egy wellness-hétvége boldog tulajdonosa vagyok. ÉS VAN KIVEL ELMENNEM:D
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Related Posts
- Mert az idő lohan! (2)
- SzárnyalóÉN (7)
- második randi (10)
- boldogság (3)
- gondolatok elutazás előtt
- olvasok [wiko.freeblog.hu-ról]
- SÁLLÁLÁLLÁ örömség:) [wiko.freeblog.hu-ról]
- jókedv:) [wiko.freeblog.hu-ról] (1)
- régen írtam [testor.blogol.hu-ról]
Recent Posts
- a fülkés ismerősöknek
- Föld
- emberek
- a nap (1)
- Védett: ehhez senkinek
- élek.update (6)
- Az én városom (2)
- -10kg (3)
- Konfetti (2)
- Védett: Mindig lesznek bloggerek (1)

